Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1875-02-14 / 36. szám

lepő eredménynyel, azt, a­mint biztos forrásból tudom, leginkább bizonyítja az, hogy vannak olyan körjegyzőségek, a­hol a múlt választáskor 5—600 választó volt és most alig haladja meg a 100— Idő-et. Ennek a nagy mérvű megapadásnak az adó be nem fizetés a legfőbb oka, azonban újabb időkben a befizetők száma napról-napra nő! De­hogy is ne! Hisz a mellett, hogy válasz­tói jog forog kérdésben, az adóvégrehajtók lelemé­nyessége kiapadhatatlan, a­mit elég­ bizonyít a szilágy­csehi kerület Böösháza nevű községében, alig egy pár napja történt eset, a­hol a végre­hajtói hatalom egy testben, lélekben, elcsigázott 6 gyermekes családapának az utolsó 2 véka ten­gerijét akarta elvenni adóhátralékba, holott a tör­vény világos értelme szerint 15 napi eleségétől nem szabad senkit megfosztani. Azonban ezt úgy látszik a jóságos isten sem akarta elnézni, mert a­midőn a községi bírák, a családapa távollétében (a­ki a szomszéd uraságnál csépelni volt) el akarták venni a nevezett 2 véka tengerit, meglátja a csépléstől izzadó apa, lelöki a csépet, szalad haza, s még elég korán, mert épen akkor akartak a nyomorult család utolsó falatjá­val távozni a bírák, de a kétségbeesett apa útju­­kát állja és követeli vissza vérén szerzett keres­ményét, ő befelé, a bírák kifelé húzva a tengeris­zsákot, elszakad a zsák és a tengeri kifolyt az épen nagy mértékben levő hóba. Ebbéli keservében magán kívül rohant be a megsebzett apa, felvesz egy nagy tüzes üszköt és az eresz alá tartva, meggyújtja egyetlen menhelyét azt a füstös szal­ma viskót, a mi családját a megfagyástól védi ; azonban ebben a jelenlevő birák megakadályozták és igy nem bocsáthatta meztelen gyermekeit a világba. Ezen kis történetnek, vagyis az ily részle­tezésnek tán nem is lenne helye egy napilap ke­retében; azonban tudva azt, hogy ez csak egy azon megszámlálhatlan eset közül , a­hol a sze­gény föld­ népe mindennek ki van téve, azt hi­szem jó néha az ilyen esetet is feljegyezni, hogy jusson el azon fórum elébe is, a­hol mi szegény magyarok, egy az igazságérzettől áthatott egyént képzelünk lenni, a­ki bajainkon tán előbb utóbb csak segíteni fog. — Vagy ha nem is, de legalább vigasztal az a tudat, hogy mi megtettük, a­meny­nyit tehettünk, s ha még­sem úgy ütött ki a do­log, ahogy kellett volna — számoljanak róla azok, a­kiknek jogában és hatalmában lett volna többet tenni és az ilyen visszaéléseknek útját vágni! De másfelől meg vagyunk győződve arról is, hogy az ilyen dolgokról a magas kormánynak semmi tudomása sem lehet, mert nem tudunk képzelni olyan törvényt, a­mely az adóhátralé­­kot az illető élete árán is behajtaná, úgy szintén olyan törvény­hozó testületet, a mely az ilyen tör­vényt megalkossa. Vida Lajos: K.-Vásárhelytt az 1875. évi Hamvazó-szerdán. (Farsangi krónika.) Lefolyt a farsang múló örömeivel s sok költ­­­ségeivel együtt. Várjon az élvezett örömök emléke, vagy az elköltött összegek üres helye marad-e to­vább még a nagyobb résznél, — ki tudná azt megmondani?! Valóban a farsang mindenkinél még a legtakarékosabb sőt fösvényebb egyéneknél is különösen ha ezek leányokkal megáldott szülők, oly erélyes végrehajtó, miszerint az elől kitérni csaknem lehetetlen s akarva, nem akarva mulatni és ennek adóját megfizetni kell! Azonban valamint nincs általános jó — úgy nincs általános rész is a világon, mindennek, ha meg van árny —, meg van egyszersmind a fényoldala is, mert lám, men­nyi idő, gond s gyakran magát ki sem fizető fárad­ság kellene arra, hogy az emberiség pártfogását méltán kiérdemlő jótékonysági czélok oly mérték­ben nyerjenek segélyt, mint ezen sokaktól rettegett farsangi idény alatt. Nincs vidék vagy város,mely­nek ne lennének nemes, emberiségi szent ügyei s mindenik mit tesz? Összeköti a szépet a hasznos­sal, az élvezetre tett költekezést nemes cseleke­det gyakorlásával, mert a bálok mind egy egy jö­vedelem forrásai a jótékony intézeteknek egylet­eknek s más humánus czélra törekvő testüle­teknek. Városunk lakói is meghozták e tekintetbeni adójukat az emberiség oltárára s örömmel mond­hatom, hogy aránylag mérve az elsők sorában le­hetnek. Ugyanis a farsangi idény alatt tartott­­ bálunk a következő czélokra hozta az alábbi jö­vedelmeket : január 16-án volt az ev. ref. egyház teme­tője bekerítésének költségei fedezésére tartott bál; ez népes nem volt ugyan, de az egyház derék gondnoka id. Pap András úr elnöklete alatt mű­ködő néhány derék egyházi tag felkeresve jobb családainkat, ezek közül többen vettek olyanok is jegyet, kik egy vagy más körülményeik miatt bálba nem jöhettek s ez után a tett költségek leütése után 182 frt o. é. össz­eg maradt tiszta tiszta jövedelemül, méltán megérdemelvén a buz­gó fáradozók egyházunk részéről a köszönetét; január 23-án olvasó egyletünk javára tarta­tott egy eleven kedélyes bál, 133 frt 58 kr. tisz­ta jövedelemet hozva az egyletnek. Itt a rendező bizottság fáradozásán kívül, méltán elismerést és köszönetet érdemel városunknak egyik valóban de­rék úrnője tekintetes Szabó Mózesné Sebesi Ilona úrasszony, ki az iránta nyilvánuló köztisztelet foly­tán bálanyául kéretvén fel, 50 írttal járult a bál jövedelme gyarapításához . Január 3- án a rom. cath. egyház tartott szintén temetője bekerítésének költségei fedezésé­re egy sorshúzással összekötött csinos­­ szép bált, mely a kitűzött czélra 118 frt tiszta jövedelmet hozott. Itt lehetetlen kifejezést nem adnom azon hálás köszönetnek, melyet a rom. cath. egyház­megye Heincze László urnak, a bécsi W. G. Hein­rich nagykereskedő ház derék s kereskedőink ál­tal nemcsak ismert, hanem méltán becsült és sze­retett utazó képviselője nagylelkűségéért érez. Ugyan­is a sorsjáték tárgyait 73 apróbb ajándékozott czikk, de a főnyereményt 100 frank képezte arany­ban. A közönség nagy részét képező kereskedők, tudván hogy jó barátjuk tán még azon éjjel vá­rosunkba érkezik, ismert áldozatkészségére szá­mítva, a megmaradott sorsjegyek közül, a sorsolás megkezdése előtt pár perczc­el 6 darab 50 kros sorsjegyet tettek félre, mint a melyekről megvol­tak győződve, hogy akár nyernek akár nem nyer­nek, árukat Heincze úr kifizetendi s ime a főnye­reményt talán épen azon pillanatban midőn a bi­zalommal megtisztelt utazó városunkba érkezett, az ő részére félretett egyik jegy nyerte meg. A bizalom azzal jön megjutalmazva, hogy Heincze László úr, a 6 darab sorsjegy árát kifizetve egy­szersmind a 100 frankot is az egyháznak vissza­ajándékozta. Végre , , , , . február 6 án tartatott a k.­vásárhelyi sze­gény és munkaképtelen öregek ápolására hivatott Stephanie-menház javára rendezett calico-bál, mely alkalommal igazán éreztük városunknak azon fej­­lettébb nagy szükségét, hogy báltermünk kicsiny. A zsúfolásig megtelt terem a legelevenebb képet nyújtotta. A 40—45 calico-mask­­/16 órakor jelent meg egyszerre a teremben, legélénkebb kíváncsi­ságot ébresztve fel a már előbb begyült nagyszá­mú közönségben kilétük iránt. Megtörtént azon mulatságos eset, hogy férj a nejét s édes anya a leányát egész óra hosszáig nem volt képes a tel­jesen egyformán öltözött alakok közül felismerni. A táncz tulajdonképen éjfél után vette kezdetét s reggelig tartott a legvidámabb kedélylyel. A bál,­­ a tett költségek leütése után 266 frt 58 kr. tiszta jövedelemet hozott a jótékonyczélu intézet alapjá­ra. Ez összeghez felülfizetéssel is járulni szívesked­tek: az intézetnek távollevő elnöke méltóságos b. Szentkereszty Stephánie ő ága 2 darab aranynyal; Háromszék s helybeli városok főispánnéja mirsgos Lázár Mihályné Gu­lyén Annaő nga 2 darab arany­nyal, özv. Benkő Dánielné sz. Molnár Róza urasz­­szony 2 írttal o. é. Hogy pedig a bál oly népes és jövedelmező volt azt a derék k.­vásárhelyi nők­nek: id. Pap Andrásné, Nagy Lajosné, Szőcs Jó­­zsefné, Kovács Áronné, a két tiszteletes asszony : Székely Jánosné s Kovács Istvánná s végre Zajzon Lázárné úrasszonyoknak köszönhetni, kik nem saj­nálva semmi fáradságot, jártak — mondhatni — házról-házra, buzdítva mindenkit a részvételre. Áldja meg az ég­őket szives fáradozásaikért s leljenek jócselekedetekért méltó jutalmat nemes lelkek édes öntudatában s a pártfogolt szegény szerencsétleneknek Istenhez emelt hálájában. Íme, összegezve a tételeket, a rövid farsang négy báljában városunk 690 frt 17 kft. gyűjtött nemes czélokra, tehát ismételten bátran állíthatom, hogy aránylag sok más kedvezőbb helyzetben levő várossal versenyezhet a dicsőségben, mert tekintve, hogy alig vagyunk 6000-en, s mind egyszerű pol­gárok, mégis sok más intelligens lakossal biró na­gyobb városaink, aligha többszörözik gyűjtött ösz­­szegeiket a lakosok számához mért arányban. Nagy Gábor­­ járól, melyen áll, néhány érdekes részletet elmon­dani. A tér nevét egy úri laktól vette, melyet Retz tábornagy építtetett magának s mely később de Vendôme Caesar, IV. Henrik és d’Estrée Gabriele egyik fiának birtokába szállt át. 1099-ben XIV Lajos bronz-szobrát állították föl e téren. 50' magas volt az emlék, s a királyt lóháton ülve római mezben szörnyű nagy parókában tüntette fel. 1793 ban a forradalom ledöntötte e szobrot, de a ta­lapzat egy ideig megmaradt. Erre fektették a meg­gyilkolt St. Fargean holtestét, és 3 év múlva ezen égették el az assignaták előállítására használt esz­közöket. Ez szolgált alapjául a Vendôme oszlopá­nak, melyet Napoleon a Grande Armee emlékén­e akart állítani. Elkezdték 1306-ban és befejezni 1810-ben; 1*2,000 ágyút használtak fel rá és­ 6 millió frankba került. 1814-ben a szövetet a visszatért royalistákkal együtt le akarták törte­ni, de nem sikerült, mert a bronz minden kisér­­letet meghiúsított, csak a császár szobrát döntöt­ték le. A restaurátió alatt fejér zászlót tűztek oszlopra. Thiers tanácsára Lajos Fülöp visszaállíto­ tatta Napóleon hagyományos szobrát, és Thiers ne­vét rávésték a császár egyik csizmájára. így ma­radt ez emlék 1865-ig, midőn III. Napoleon fevetet­­te a hagyományos szürke kabátú alakot, és eg­y római császár alakjában állíttatta fel Napoleon szob­rát, kezében Caesar geniusával. E geniust ábrázó­­■ ló statuettet, mely 50 ezer frankba került, ellop­­ták, mikor a commune az oszlopot ledöntötte volt . Egy szerkesztő meggyilkoltatása. A Rómában megjelenő ,Capitale­ czímű lap fő­szerkesztőjét, Sonzogno Rafaelt f. hó 6-án egy bé­relt gyilkos megölte. A részletekről ezek várják Rómából: Oly időtájt,midőn a lap már elkészült és az összes szerkesztőségi személyzet eloszlott,beosont­, gyilkosa főszerkesztő szobájába,és kiszemelt áldoza­tait négy tőrszúrással sebzé meg,melyek mindegyike halálos volt. A megsebbzettnek m­ég volt annyi ideje, hogy segítségért kiáltson. A nyomda néhány szedője erre elősietett, majd rendőri poroszlók is ott termettek, kiknek hosszas küzdelem után si­került a gyilkost letartóztatni. Hogy mi indíthatta a gonosztevőt tette elkövetésére, ez iránt a leg­tarkább hírek keringenek. A­­Capitale* az volt Rómának, mi Parisnak Rochefort „Marseillaise"-je, az ultraradikálok közlönye. Támadásai egyaránt élesen szóltak Minghetti kormánya, mint a Vatikán ellen. Minthogy annyi bizonyosnak látszik, hogy a gyilkos egy harmadiknak volt béreltje, a rómaiak élénk képzelmének most szabad tere van, és csak e kettő közt ingadozik: várjon a Quirinal kormá­nya vagy a Vatikán emberei vezették-e a gyilkos kezét. A gyilkos neve Frezza Pio, 26 éves, hat láb magas, rendkívül izmos. Tettét tagadja és csak szakadozott mondatokban beszél. — Régiségek a vandálok és alánok idejéből. Fonzassóban, Velencze mellett, egy pék­mester kertjében egy tál ezüst étszereket talált, melyek mindegyikére a­ következő szavak voltak vés­ve: „Geilomir Vamlatorum et Alandorum rex-f­.e­delmesség feltétele alatt most is biztosítom még, de ezen kegyelmet mától számított tizenöt napon túl ki nem terjesztem, hanem a pártütés makacs folytatása esetére rendes és öszpontosított haderőt külden­ek oda, hol ekkorig a szegény elcsábított nép iránti figyelemből csak kisebb csapatokat en­gedek használtatni. Gondolkodásomból senki irányában titkot nem szokván csinálni, önt is ezennel felhatalmazom, hogy e levelemet akár a lázadás főnökeivel, akár más kivel is közölhesse és az ebben foglaltaknak az ország kormányára, s a nemzetre nézve köte­lezettségét biztosítom; sőt a­mint Drágosnak is megirom, úgy önnek is hatalmat adok, hogy ha va­laki a lázadók közül valamely részletek iránt a kormánynyal személyesen értekezni akarna, annak jövete-menetre .Salvus Conductust“ biztosíthasson s e biztosításnak megtartását a nemzet becsületé­vel garantirozom. Egyébiránt megolvasván Jancu leveleit, mi­ket ön velem közlött, miket ezennel visszarekesz­­tek, meg kell vallanom, hogy azokban rágalma­kon, ravasz eltorzításokon és festetlen általános nagy szavakon kívül egyebet semmit ésannyira nem találok, hogy még csak távolról sem tudnám belőlök kivenni, mi a czélja és mi a kívánsága. Ha tehát gondolja, hogy a vérontásnak meg­szüntetésére ez tehet valamit, ám adja tudtokra, hogy ha nem rabolni, hanem egyenlő jogú szabad­polgárok lenni akarnak, mondják meg már egy-­szer, mi kívánságuk van, én szavamat adom, hogy amint az ország feldarabolásába soha megegyezni nem fogok, úgy a jog­i méltányosság alapján meg­nyugtatni óhajtok, s békét, szabadságot, s nem boszut óhajtok. Ezekben állanak ön felterjesztésére határo­zataim és megbízásaim, mikre nézve kötelező fel­hatalmazással Cserey ezredes urat ezennel felru­házom. Az ország kormányzója Kossuth Lajos, a. k. (Folytatása köv.) Társadalmi viszonyok a római­aknál*) A görögök és rómaiak a nevelés és vér­­mérséklet által a szerelmi szenvedély minden el­fajulásaira ragadtattak. Az etrusk edények fest­ményeiből és domborműveiből gyaníthatjuk, mily fajtalan volt már a legrégibb időben Itália népe. A köztársaság terjedésével a nők állása Ró­mában függetlenebbé kezdett lenni, de a nemes kedély épen nem terjedt. Az önállósággal nőtt a féktelenség, mely a házierényeket ritkítá, az ura­lomvágyat pedig fokozta. Az ázsiai és görög befolyás még rohamo­sabban sorvaszta az itáliai laza erkölcsöket és zsibbasztást vont minden magasabb törek­vésre. Az Itáliába mind nagyobb számmal betóduló görög és más külföldi csábnők testi és szellemi előnyeiket könnyelműen értékesítve és tömérdek férjet behálózva, féltékenységet és versenyt éb­­resztenek a római asszonyokban. Ezek közül töb­ben kezdték utánozni a kaczér vetélytársnőket, sokan szerencsével, mindnyájan az erkölcsök rom­lásával, úgy hogy sok férjnek jogát nem a hű­ség, szemérem és szeretet, hanem fizetéses őrök őrizték. A szemérem és szüzesség annál in­kább gyérült, minél inkább nőtt a fényűzés, meg a pazarlás. A gracchusi mozgalmak idejétől sebesen nö­vekedett a romlottság s az imperatorok alatt vég­zetes őrültséggé fajult. A köztársaság végéről Horatius, és a Caesa­rok századáról Martialis igen megkönnyíti elkép­zelnünk az akkori fej­lettséget. Az elkényeztetett hiú nők irtózván a szülés fájdalmaitól és a szülés okozta megviseltetéstől, siettek elveszteni méhek gyümölcsét és alá csúsz­tatás által váltak anyákká, vagy ha el nem ke­l) Dr. Véb­er ,Tamás budapesti egyetemi tanár és orsz. képviselő „Római családi jog* cziriű­ legközelebb megjelent mankójából ö­rülhették a szülést, a gyermeket dajkára bizták, ki rendszerint rosz személy volt s illetlen mesék által idő előtt megvesztegette a gyermek képzelő­dését. Hóbortos női divattá lett a férfiak szerepét segélyezi, felemelt ruhában ugrálni, gladiátor módra vívni, férfiakkal dorbézolni, fürödni, a tá­bort kisérni s a katonákkal tivornyázni, erotikus könyveket olvasni, a házasság eltörlését és a kor­látlan nemi viszony behozatalát sürgetni. Az eladósodott ledér nő felbérelhető volt hamis esküre, méreg­keverésre, gyilkosságra, kémke­désre. Az erkölcsi sü­lyedés Horatius korában még nem érte el a legalsó fokot. A baj tovább hara­pódzott, hogy oly edzett jellemek, mint Traján és Mark Aurel sem tartóztathatták fel. A legiszo­nyúbb természetellenes fertelmekben az impe­ratorok kora fetrengett. Soha sem volt egy he­lyen annyi szenny összehordva, mint Rómában Sullától a Caesarok korszakán keresztül. A feleség, lány, nővér vetekedett a szemérmetlenségben a férjjel, apával, fivérrel. A járás, ruházat, beszéd és tekintet, mind a legvásottabb kicsapongásokra czélzott. Nemcsak a nemi viszonyokat piszkították be csúfosan, hanem a szórakozást is nemtelenítő irányban keresték. A színházban szövetkezve uralkodott Venus és Bacchus, a kéj és mámor szemléltetve az izgatott zajongó tömeg által, mely itt minden szemérmetlenséget helyeselt, még azt is a­mit máskor és másutt rosszall volna. A nők tán még könnyebben pirultak otthon, mint a já­tékszínben. A színház alig nyújtott egyebet, mint latinra fordított görög darabokat, melyekben kést inger­lően hozatik színre a kaczérnő és ennek csábító magaviselete, cselszövénye. Annál, mit a fül hal­lott, még botrányosabb, mit a szem láthatott. Ily látványok után buja képzelődés mételyezte meg a távozókat. A szerepekre többnyire idegen rabszolgák, elitélt gonosztevők s más megbélyegzett szemé­lyek alkalmaztattak. Mivel a szereplők ily körök­ből is szedettek, már ezért is becstelen volt a szinészkedés s mivel a színház az erkölcstelenség középpontját képezte, ujongott ugyan a feslettsé­­gén a nép, de egyúttal becstelennek bélyegző a szinészkedést. A szinészkedés olyan volt, mint a rabszolgaság: megbélyegző, örökletes, gátolva a házasságot tiszteséges személylyel. Justinián­ már neje előéletére való tekintet­ből is megengedte, hogy a színésznő, ha a szín­padról végkép lemond s­ tisztességes életet folytat, érvényesen léphet házasságra. A színpadtól meg­válni akaró nőket a kormányzók és püspökök kü­lönös oltalma alá rendelte. A színháznál még vonzóbb volt a színkör, vagy inkább embervágótér (amphitheatrum).,)|'^3 különd, hol ember emberrel, vagy fenevadakkal, vagy állatok egymással vérengzően halálra hisa/­ nak. Borzasztó kegyetlenséget és vadságot lelhetünk az amphitheatrumban. A­ki az utcíi° csitítja, vagy megveti a dulakodást, itt buzdítja a vérengzést; a­ki másutt elitéli a gyilkosságot, áll hevit és ingerel rá, mond Tertullianus. A színházon és színkörön kívül közműidó­zási helyül szolgált még a versenytér (circus), és kocsi-verseny tartására. Igen sok város köz­költségen tartott pályafutó verseny lovakat, l°­a­szokat, kocsisokat, színészeket, sőt vad alkotó­kat is. Mindezen mulatság nélkülözte a közerkölcsöi­ség iránti figyelmet: a kaczérság legyőz­e­­tt 11 szerénységet, a szemtelenség a szemérmet, a ü­gyetlenség a könyörületet. Nem csekély ártalmára szolgált Romána­k• azon kápráztató s részben eszelős fényűzés, m­e) befészkelődött ide a birodalom terjedésével il.­) annyira, hogy valamennyi korszaknak fényűzése szegényes tehetetlenségnek látszik a rómaiak o­kozló pompájához képest. Caesar adósságai, me­lyek a népvezetők lekenyerezésére felcserei i­l,Llí­zekből állottak, oly összeget képviseltek, IIR ■ azon időben legalább annyit tett, mint ma 40 mi­l­lió forint. Egyptom, Syria, Bithynia, Kappadocia,­­Silla fia, Pontus, Armenia, stb. mind roppant kincsere Voltak. Külföldi vegyes hírek. — A­ Vendôme-oszlopot, melyet a com­mune ledöntött, tudvalevőleg felállították újra, ter­mészetesen maga a szobor lemaradt róla. Nem lesz érdektelen a nagy történelmi emlék és a tér múlt­

Next