Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1875-02-23 / 43. szám
XL évfolyam. 43-dik szám. Kolozsvárit, kedden, 1875. február 23 . MAGYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre......................................16 ft. — kr. Félévre.............................................8 „ — „ Egy negyedre............................. 1 „ — „ Egy hónapra .................... 1 „ 60 „ SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. Ivkrtcióhivatal : A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Ujj Teleki Domokos-ház. gj HIRDETÉSI DIJAK: „ Ötször hasábozott girmond sorsra, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. _ Nagy hirdetéseknél kedvezmények. NYILTTÉR soronként, vay annak helye 35 kr. Reclamok: hirftt térbe soronként 1 frt KOLOZSVÁR, FEBRUÁR 22. A helyzet magyarázatához. A helyzet bonyolult, a kibontakozást előre látni nem lehet. A válság kiinduláspontja nem volt parlamentáris, mert a Deákpárt jónak látta az utolsó pereiben is nagy szavazattöbbséget adni a Bittó-kormánynak, holott azt tarthatatlannak tartó és kén volt megbuktatni maga is. Most már van egy bukott kormányunk, mely parlamenti többségre hivatkozhatik és nincs parlamenti többségünk, mely a tarthatatlan kormány helyébe másikat alakítson, vagy ha van is, az nem nyilvánulhat sehol, semmiben, mert a parlament ajtói azzal záródtak be, hogy egy nagy többséget nyert kormány megbukott, így tehát a parlamenten kívül kell keresni a gyúpontokat és az érintkezéseket, melyek egy lehető kormány és többség kipuhatolását, megalakulását lehetővé tegyék. Ez teszi nehézzé, sőt inparlamentárissá a helyzetet, de egyszersmind ez magyarázza meg azt az anomáliát, bár ekkor sem igazolja, hogy a bukott kormány feje egy új missiót vett magának, és az, hogy „mint a korona bizalmi férfia” a pártok közeledését, szövetkezését igyekezik közvetíteni ? De minő alapon? Azt mondják: az eddigi válságok oka az, hogy nincs kormány, mely biztos többség felett rendelkezhessék. Tehát e többség felől kell bizonyosságot szerezni, míg egy új kormány kinevezésére vállalkoznék az uralkodó. Csak hogy amennyiben ez állítás helyes voltát elismerjük, és annyira bizonyosnak tartjuk azt, hogy a helyzetnek megfelelő kormány és ennek a szükségnek megfelelő programmja, képezheti a legbiztosabb alapját annak, hogy a szükséges többség előálljon. Mert, ha például aggodalomból arra hivatkoznak, hogy a Bittó-kabinet is jó auspiciumok alatt alakult meg és mégsem tud a magának erős többséget biztosítani, ez ellen azt mondjuk, hogy ennek csakis ő volt oka, mert azokra támaszkodott, kikben nem bízhatott és cselekvései, vagy jobban mondva, folytonos mulasztásai által, legutóbb pedig a budgetrendelésben elkövetett hibáival, teljesen megvonta még azt a többséget is, amely felett addig rendelkezett. Ebből tehát következik az, hogy a mily helyes a czél, melyet szemünk előtt lebegtetnek, a mennyire szükségünk van erős kormányra és erős többségre, és oly kevéssé felel meg a czélnak az a megfordított processus, melyet e végett választottak. Nem keresnek kormányelnököt, hogy ez kormányalakítást kísértsen meg, ami különben sem fogna most senkinek sem sikerülni, vagy előre láthatólag tarthatatlan lesz, ha a jobboldal és balközép elemei közt a többségre szükséges elemek szövetkezését létre nem hozza, hanem e helyett a kormány és ennek programjának ismerete nélkül, hozzáfogtak a magántanácskozásokhoz, melyeknek feladata lenne, a többség megteremtésére szükséges alapot eszmecsere útján megteremteni. Meg is tartatott az első és lehet, hogy utolsó ilynemű konferenczia Szlávynál, és mi lett eredménye? A bank, önkormányzat, közigazgatásban és vámkérdésben szép öszhang volt, de amin a Bittó-kormány is hajótörést szenvedett, a budget tényleges rendezése tárgyában, a vélemények ép úgy szétágaztak, az illetők eddigi pártállásához képest, mint a parlamentben. A jobboldal ragaszkodott az adófelemeléshez, vagy legalább e ívben kívánta annak szükségét kimondani — a balközépiek pedig határozottan maradtak eddi®, álláspontjukon, tudja 1 000- an, hogy adófelemelésről csak akkor lehet beszélni, midőn elmentünk a megtakarítás szélső határáig, de ez csak egy erős kormány által bizonyítható be. A dolog, vagy ha úgy tetszik, a circulus vitiosus, mindig ide lyukad ki. Inkább kell keresni ilyen rövid időre terjedő, de sok, nem annyira törvényhozási, mint kormányzási teendők és nehézségekbe ütköző feladatra a megfelelő kormányt, hogy e körül csoportosuljon a szükséges többség, mint egyezkedni, alkudozni oly elvekről, melyek egy részét még életbe sem lehet léptetni, másik része pedig azért nem valósítható, mert nincs rá alkalmas kormány. Elismerjük, hogy a személyes bizalmon alapuló többség nagyon ingatag. Nem is kívánunk ilyent, hanem kormányprogramm és nem komiték által készített programm szerint alakuló többségre van szükség. Nem azt teszi ez, hogyvis Blaue hinem a király nevezzen ki mindig előleges tájékozás nélkül kormányt, sőt nagyon örvendetes dolog az, hogy ő iidége annyira szorúan parlamentáris állásponton áll, hogy a parlamenti többség felől bizonyosságot akar magának szerezni és ezáltal biztosítani a kibontakozást ; de igenis, értjük ez alatt azt, hogy sem Bittó közvetítésére, sem előleges magánkonferenciákra nincs szükség, hanem a király, miután a helyzetről, azt hisszük, híven van értesülve, jelölje ki (nem beszélünk kinevezésről) azt, kit kormányelnöknek fogna kinevezni, ha kellő programmot és kellő többséget képes felmutatni; ha az elsőnek nem sikerül az, sikerül a másodiknak vagy harmadiknak. Ez világért sem kompromittálja a koronát, mert minden parlamentáris országban ez a lefolyása a válságoknak. Holott most a helyzet kulcsát és magyarázatát az adja meg, hogy többség vezetés nélkül kormányprogramm nélkül létre nem jö — addig tehát, míg előbb többséget akarnak létrehozni, nem fog sikerülni a megoldás. Hs. Alsó-Lendvel. fahr 14. 1875. (Vége.) Ha tehát a kolosi sóbánya azért záratott be, mert tiszta jövedelmet nem hozott, ez csak a téves államgazdászatról tanuskodhatik, de elfogadható indokul nem szolgálhat; mert hogy ma a bányák magánosoknak is haszonbérbe adhatók, s hogy a magánosok sokkal csekélyebb költséggel több terményt tudnak előállítani, mint az állam, még akkor is, ha például az állam elővételi joga fentartatik, csak az vonhatja kétségbe, aki nálunk a tőkék létezését , a gazdászati műveltség haladását tagadja. A haszonbérbeadás úgy az államra, mint az egyesekre, csak haszon lehet, mert míg az által az állam magának egy biztos jövedelmi forrást szerez, addig másfelől a nemzeti vagyonosodást emeli a munkaerő érvényesítésére pedig tért nyitva tehát a mostani zavart pénzügyi helyzet miatt bányákat államilag miveltetni nem lehet, nem a beszüntetést, hanem a bérbeadást vagy elidegenítést kell igénybe venni. Elmondom alkalmilag nézetemet a bérbeadás és elidegenítésről külön, ha t. i. a tkts. szerkesztő úr szíves lesz annak becses lapjában helyet adni. Helyesen és kötelességszerűleg járt el Kolozs város tisztelt képviselőtestülete, midőn elhatározta, hogy a bánya megnyitásáért az országgyűlésnél kérvényez ; törekedjék azonban oda, hogy indokait nem csak a helyi, hanem az országos érdekekre is terjessze ki. Mutassa ki nevezetesen azon mennyiséget, melyet a bányából előállított terményből az állam bevett, mutassa ki híven, mibe került annak termelése, mutassa ki, hány család, hány taggal jutott nyomorra? hány adózó szűnt meg ilyen lenni ? s mennyit veszit az állam ? hasonlítsa ezt össze azon netalánt plussal, mibe a termelés került — s mutassa ki a minust, mely ez által előáll. Igán megkönnyítené a kérvény kedvező eldöntését Kolozs város közönségének, val»m**** - nek egyes “j«m«.»uzata. Ne mulaszszon « a város képviselőtestülete semmit annak legyőzésére, hogy mint régi szép szabadalmakkal biró közönség, a maga és az állam jól megfontolt érdekeit kellőleg felfogja, s azért tenni akar is tud is, a ha, mit nem hiszek, a bányának államkölt■égen leendő műveltetését kinyerni nem tudná, alakítson egy részvénytársulatot, mely a bányát bizonyos időre kibérelje s igy álljon elő kérelmével, bizonyos lehet, hogy ez esetben győzött. Ami a beadandó kérvény tárgyalását illeti, legyen szabad csak azt megjegyeznem, hogy az országgyűlés határozata egy 5 — 6000 polgárból álló városnak adhat új életet, s az állam jövedelmét emelheti, de megfoszthatja azt a megélhetés jogos reményétöl is. Melyik helyesebb? igen könnyű eltalálni. Vidennt consules. H ... I. TARCZA. Garibaldi naplójából. — Kivonat — (Vége.) Bármily szegény volt Garibaldi, egyszer mégis akadt egy legionistára, aki ő nála is szegényebb volt. A szegény ördögnek nem volt inge. Garibaldi egy szegletbe hívta, ott levetette az ingét , neki adta. Midőn hazament, egy más inget kért Anitától. De Anita csak lesütötte a fejét. — Tudhatod — mondá szelíden — hogy csak egy inged volt, ha elajándékoztad, annál rossabb rád nézve. Ő már most Garibaldi jött abba a helyzetbe, hogy míg Auzani nem adott egy inget, addig nem volt inge. Ő annyira a megtestesült jószívűség volt, hogy az a példabeszéd , hogy az ingét is odaadná, valósággal megtörtént rajta. De az is igaz, hogy e téren Garibaldi javíthatatlan volt. Egyszer egy ellenséges hajót fogott el, a zsákmányt kiosztotta a társai között. Az embereit egyenként előhívta, s családi állapotok felől tudakozódott. A kiknek több szükségük volt, azoknak a saját részéből adott, azt mondta: — Fogadjátok el, ezt gyermekeiteknek adom. A hajón nagyon sok pénz volt, de Garibaldi egy krajczárhoz sem nyúlt, a montevideói kincstárba küldte. Tudjuk, hogy az elfogott hajó zsákmányát hogy osztotta fel, tehát nem csodálkozhatunk, hogy kevéssel azután három sornál nem volt több a háznál. E három sorról is tudunk egy adomát, melyet Garibaldi maga beszélt el. Egyszer a kis leánya Teresita nagyon sirt. Ezt a gyermekét imádta, s futott megnézni, hogy mi baja. A kis leány leesett a lépcsőről, megütötte magát s egész arcza véres volt. Garibaldi nem tudta, hogy vigasztalja meg, eszébe jutott a három sou, a ház összes vagyona, melyet valami rendkívüli nagy alkalomra tartottak fenn A három sout a kezébe vette, s elment hazulról, hogy játékot vegyen rajta, melylyel a siró gyermeket megvigasztalja. Az ajtónál a Souarez Joaquin emissáriusával találkozott, az elnök küldte azzal az üzenettel, hogy fontos közleni valója van. Garibaldi rögtön az elnökhöz ment, egészen megfeledkezett róla, hogy miért indult ki a házból, a három sort gépszerűleg a kezében tartotta. Az értekezés két óra hosszat tartott, mert valósággal komoly és fontos dolgokról beszélgettek. Két óra múlva Garibaldi hazament. A gyermek nyugodt volt, de Anita nagyon nyugtalan volt. — Meglopták a kasszánkat! — mondá, midőn férjét látta. * Garibaldinak ekkor jutott eszébe az a három sor, melyet még mindig a markában tartott, ő volt a tolvaj. A garibaldistáknak nevezett sajátságos hadtestben gyakran megtörtént, hogy a közkatona tanultabb s műveltebb volt mint a tisztje; a genvai, lombardiai, kalabriai, toskanai és a pápai katonák mellé a világ minden részéről gyűltek a lelkesült önkénytesek, voltak: francziák, magyarok lengyelek, spanyolok, helvécziaiak, dél- és nyugatamerikaiak, volt egy kínai és végre volt egy angol, az, kit a Garibaldi angoljának hívtak és hívnak még most is. Erről az angolról az a nevezetes, hogy az osztrákokat úgy vadászta, ahogy a szarvasokat, vaddisznókat, farkasokat s a többi ilyenféle állatokat vadászszák, csupán csak a vadászat kedvéért; nagyon rosszul beszélt olaszul, a politikával nem törődött s az a szent ügy, melynek szolgált, legkevésbé sem érdekelte. Épen midőn az ütközetre készültek, egy magas, szikár férfi közeledett Garibaldihoz, nyolt homloka aól, melyet a visszavett haj még magasabbá tett, gyönyörű szempár villogott; szürke szakálla, melyben az ezüst szín túlnyomó kezdett lenni, melléig ért. Körülbelől 68 vagy 60 éves lehetett. Széles karimájú sapkája elől zöld színnel volt bélelve, hogy látását kímélje. Egy töltésekkel gazdagon felszerelt táska s egy roppant nagy látcső volt nála. Öltözetét egy kitűnő kétcsövű fegyver egészítette ki. Jön Garibaldi tábornok? kérdé az angol. — Igen, én vagyok, válaszoló Garibaldi, mit akar velem? — Én sir John Williams Peard vagyok. — S aztán? — Azért jöttem, hogy megkérjem önt, engedje meg, hogy az ön parancsa alatt szolgáljak. Garibaldi végignézte az újonczát. Ilmi válaszolás az én parancsom alatt szolgálni, tudja-e ön, mire kötelezik magukat azok, akik parancsom alatt szolgálnak? — Nem tudom, de ha ön szíves lesz megmondani, akkor tudni fogom. — Semmi fizetés. — Az nekem mindegy, gazdag vagyok. — Mindennap tíz mérföldet menni. — Jó lábaim vannak. — Minden nap lövöldözni kell. — Épen azért jöttem, ez a kívánságom. — Feltétlen engedelmesség minden parancsolatomra. — Hm ! — Lássa, már ez nincs kedvére. — Jobb szeretnék a magam modora szerint harczolni. — Milyen az ön modora? — Jó vadász vagyok. — Ahl — Nagyon jól czélzek, és biztos lövésem van. — Aztán? — Szeretnék az ön gyorslövőivel harczolni. — Ám legyen ! — Szeretném ebben az öltözetben maradni, mert nagyon kényelmes. — Azt itt megteheti. — Szeretnék még ha. . . . — Hitemre ön nagyon sok mindent szeretne — mondá Garibaldi türelmét vesztve; ha Marmorával szemben én is olyan követelő lettem volna mint ön, úgy sohasem vettem volna részt a hadjáratban. — Jól van — mondá sir John, úgy hát a magam rovására harczolok. — Igaza van, úgy sokkal jobb lesz. Sir John köszönt Garibaldinak, a Garibaldi is köszönt sir Johnnak. A waresi ütközet másnap volt ! A gyorslövészeket Garibaldi előre küldte, de bármennyire siettek, hogy az ellenséget mielőbb megtámadják, sir Johnt már ott találták. Sir John harczot szent az osztrákoknak, s a saját rovására támadta meg őket. De nemcsak saját rovására — hanem saját módja szerint is harczolt. Állva maradt, magas termetéből egy hüvelyknyi sem hiányzott, legkevésbbé sem ügyelt reá, hogy nagy testét a lövések ellen biztosítsa. Az ágyú- vagy puskagolyókból oly keveset csinált, mintha azok szúnyogok vagy legyek lettek volna. Oly nyugodtan czélzott, mintha a vadászaton állott volna lesbe, s midőn kilőtte fegyverét, égési * • *