Magyar Polgár, 1877. július-december (11. évfolyam, 148-297. szám)
1877-08-07 / 179. szám
és a czivilizáció legszentebb érdekeibe ütközik , mert a kormány politikája nem eléggé ismeretes, aggódó nyugtalansággal gondol azon eshetőségre, hogy a velünk baráti viszonyban álló Törökország valamely tartománya a porta előleges belenyugvása nélkül, hadcsapataink által habár csak ideiglenesen is megszállassék, vagy épen véglegesen elfoglaltassék, mert ez esetben szövetségeseivé válnánk a szabadság ellenségeinek. Ezeknél fogva elhatározza a kolozsvári népgyűlés, tisztelettel felkérni a kormányt, hogy minden rendelkezése alatt álló eszközzel hasson arra, hogy ezen embertelen hadfolytatási mód mielőbb megszűnjék; az orosz terjeszkedési szándékkal szemben pedig egész erélylyel és tekintélye egész súlyával lépjen föl, mely irányban őt férfias elszántsággal és bármely áldozattal támogatni, a kolozsvári s az itt képviselt erdélyi városok polgársága mindenkor hazafmi kötelességének ismeri.“ A felzugó lelkesült helyeslés után, úgy hiszem, kimondhatom, hogy az önök érzelmeit is , óhajtásait is híven tükrözi vissza. S részemről is szívem teljes melegével osztván az abban előadottakat, ismételve ajánlom annak egyhangú elfogadását (Éljen (Elfogadjuk ! Hosszan tartó lelkesült éljenzés és taps.) A népgyűlés szónok beszédét és az elfogadásra ajánlott határozati javaslatot tüntető tetszésnyilatkozatokkal, éljenzéssel és tapsal fogadta. Sámi László elnök bejelenti a népgyűlésnek, hogy országos képviselő Helfy Ignácz úr körünkbe érkezvén, a végrehajtó bizottság felkérte, hogy a mai népgyűlésen megjelenni és mint az ügynek a budapesti népgyűlésről ismert harcrosa, azt szavával itt is előmozdítani szíveskedjék. Tudatja, hogy a t. képviselő úr jelen van. Felkéri elnök a népgyűlést, hogy a t. képviselő urat kihallgatni szíveskedjenek. A gyűlés a szószékre lépő vendéget „Halljuk!“ és „Éljen!“ kiáltásokkal fogadta Helfy Ignácz képviselő úr beszédét, amint azt a „Kelet“ tudósítójával együttesen jegyzeteinkből egybeállíthattuk, ám itt közöljük: Uraim, tisztelt polgártársak! Igazi hazafias örömmel hallgattam végig az itt elmondott beszédeket és a tetszésnyilatkozatokat, melyekkel önök azokat kísérték. E hazafi örömöm annál nagyobb, mivel látom, hogy a rendező bizottságban úgy, mint itt a tisztelt közönség soraiban minden párt, a társadalom minden osztálya képviselve van Mióta a keleti események Magyarország közvéleményét nyilatkozásra hívták fel, elejétől fogva az volt szilárd meggyőződésem, hogy kérdésből — pártkérdést csinálni nem szabad. Ez nemzetünknek létkérdése. S jaj a nemzetnek, melynek kebelében ily létkérdés, puszta pártkérdéssé törpül. Alig 10 napja, hogy az ország szive Budapest példát adva kimondta a jelszót: „meg kell gátolni az orosz hatalmi és területi terjeszkedést !“ S ma, midőn eszép történelmi múltjáról nevezetes város polgársága ugyan e kérdésben népgyűlését tartja: es Alföld rónái ép úgy, mint e szép hazarész béreiéi, egyhangúlag viszhangozzák a jelszót, hogy: .meg kell gátolni az orosz hatalmi és területi terjeszkedését* ! A kik a nemzet ez egyhangú nyilatkozata forrását keresik, azok annak indokait vagy az ellen- és rokonszenvben, vagy ama kegyetlenkedésekben vélik feltalálni, melyeket a szent czár vandal csordái — a civilisatió és kereszténység hangzatos jelszavai alatt, — minden emberies érzelem kigúnyolásával napról-napra elkövetnek. És akik ezekben keresik nemzetünk közvéleménye nyilatkozatának indokait, azoknak is teljes igazuk van. Indokolt és természetes e rokonszenvünk a török nemzet iránt, mert a török az igaz ügy mellett küzd. De indokolt és természetes e rokonszenv akkor is, ha annak forrása nemzeti hálánk kútfejéből fakad, melyet a derék török nemzetnek, szabadságharczunk leveretése után bujdosásnak indult jeleseinkkel szemben követett lovagias, nemes eljárása emlékeinkben ma méltán fölidéz. De indokolt és természetes rokonszenvüek a török nemzet iránt annál is inkább, mert átéli és átérzi ma ama nép mindazt, a mit 1848—9-ben nemzetünk átélt és átérezett. A török ma ép úgy nemzeti létét szabadságát és új alkotmányát védelmezi, mint 1848—9-ben védelmeztük a miénket mi, és szemben áll kül- és belellenséggel, és úgy, mint akkor mi. Indokolt és természetes másfelől ellenszenvünk a muszka ellenében, mert lehetetlen, hogy elfeledtük legyen azokat, kik szabadságunkat, nemzeti önállóságunkat meggyilk barbár Törökország iránt, amely nem tekintve, hogy saját fejére is a háború veszélyét idézheti fel, a keblére ölelte bujdosó menekült hazánkfiait. (Hosszas éljenzés.) Ellenszenvünknek az oroszok ellen és rokonszenvünknek a törökök iránt, igen sok és alapos indoka van. Ámde komoly körülmények kötl és komoly dolgokban nem elegendő e rokon- és ellenszenv elhatározásaink és cselekedeteink irányzására. Nem is kizárólag ez indokok serkentettek minket arra, hogy a keleti háború kérdésében nézeteinknek kifejezést adjunk. Ami e nyilatkozást nekünk és minden mivelt nemzetnek kötelességünkké teszi, az kiválóan az a modor, melylyel Oroszország jogtalanul s a kereszténység álarcza alatt kezdett irtó hadjáratát folytatja: vad csordái minden emberi érzelmet sértő módon védtelen nők, ártatlan gyermekek és erőtlen aggok legyilkolásával teszik e harczot még irtózatosabbá. (Közfelkiáltások, gyalázat !) Kik e század civilisatiójának áldásaihoz hozzászoktunk: kétségbe kell hogy essünk ama Vandalismus láttára, ha vájjon csakugyan a 19. század második felében élünk-é?(Ugy Yaul) Ez ellen tiltakoznunk kell. (Helyes I) Háború a muszka ellen. De ha szívünk megszólalt e kegyetlenségek láttára , értelmünk nem marad néma. Kétségtelen, hogy Oroszország, mely a ■épek szabadságának századok óta esküdt ellensége, e háborút hatalmi és területi terjeszkedés czéljából indította. Kétségtelen, hogy az általa elfoglalandó területre a szolgaság éjjelét borítja, mert uralma alatt sem otthon, sem másutt nem tenyészhetik a szabadság. Kétségtelen, hogy mentól hosszabbra terjed és mentől szűkebbre szorul a szláv gyűrű, mely hazánk és monarchiánk körül az orosz hatalom alá kerülendő tartományokból alakul, annál inkább van veszélyeztetve hazánk és a monarchia szabadsága, fennállása, tétele, s csak idő kérdése lenne, hogy azon sorsra jussunk, mely ma Törökországot fenyegeti. Ily szempontból tekintve a jelen háborút, lehetetlen elnyomni aggodalmunkat, lehetetlen föl nem emelni szavunkat s azért fölkérendőnek tartom kormányunkat, hogy Oroszország területi és hatalmi terjeszkedésének bármely eszközzel, a kellő pillanatban útját állani segítsen. Van még egy kérdés, amely amennyire fontos, és annyira kényes. Értem alatta némely török tartományok ideiglenes vagy végleges megszállását, melyről ez embertelen háború megindítása óta a nyilvános hírlapokban annyiszor létetett említés, anélkül, hogy az ország e miatt aggódó közvéleményének megnyugtatására irányadó helyről bár egy szó ejtetett volna. Igaz, tisztelt polgártársaim, hogy mi itt nem bírhatunk a helyzet kellő ismeretével, hiányzanak adataink e kérdés kellő megítéléséhez , de másfelől érezzük, hogy a velünk baráti viszonyban álló Törökország valamely tartományának a porta előleges belenyugvása nélkül leendő ideiglenes megszállása fegyvertársaivá, szövetségeseivé tenne a szabadság esküdt ellenségeinek; a végleges elfoglalás által pedig oktalanul szaporittatnék azon elem, melynek több mint gyanittató czélja: e monarchia szétrombolása s hazánk és nemzetünk megsemmisítése. Nekünk nem kell tehát sem megszállás, sem hódítás, mert érdekünk ellen van I (Úgy van I nem kell I) És ezt ki kell jelentenünk, hogy szavazatunkkal támogassuk azon százezrek és milliók nézetét és óhajtását, akik velünk e tekintetben is egyetértenek. (Igaz úgy van I általános éljenzés. Ezekben előadván népgyűlésünk czélját, feladatát, indokoltságát, jelentőségét, rátérek tulajdonképeni feladatomra. A végrehajtó bizottság a fennebb előadott nézetektől s felfogástól vezéreltetve, a mai népgyűlés elé terjesztés végett egy határozati javaslatban állapodott meg, mely, reméli s hiszi, önöknek és hazánk minden polgárának e kérdésekben érzelmeit, meggyőződését tolmácsolja. Méltóztassanak azt meghallgatni és elfogadni. (Éljen ! Halljuk !) „A kolozsvári népgyűlés megbotránkozással látja az összes műveit világ közérzületével szentesített emberiségi jogok azon vérlázító megsértését, melylyel a „szent“ Oroszország épen a keresztény vallás elveivel ellenkező módon folytatja a Törökország ellen igazságtalanul indított háborút, s embertelen módon gyilkoltatja és irtatja a békés és védtelen mohamedán lakosokat kor- és nem-különbség nélkül. Aggodalommal tekint ezen bábom végkimenetele elé, mely minden jelek szerint Oroszország területi és hatalmi terjeszkedése érdekében foly, — mert e félt terjeszkedés hazánk és a monarchia épségét, függetlenségét és szabadságát kötni ezelőtt 28. évvelsegítettek, és terméssé mértékben veszélyezteti a Európa szerét a felháborodás ama kegyetlenkedésekkel szemben, melyeket a fehér czár zsoldosai ártatlan nők és gyermekek öldöklésével elkövetnek. Ok a szent czár kegyes keresztény lelke nem viselheti el az özvegyek és árvák keservének látását, azért gyilkoltatja le tehát az ártatlanokat, hogy ne legyenek gyászba borult özvegyek és szülei kesergő árvák. De az én meggyőződésem szerint más indoka is van a mai népgyűlés s az egész magyar nemzet által az orosz ellenében kinyilatkoztatott ellenszenvnek. És itt engedjék meg uraim, hogy saját kedélyvilágomból hozzak fel egy mozzanatot. (Halljuk !) Ezelőtt 28 évvel szabadságharczunk leveretése után, mint annak egyik közharczosa, a hatalom üldöző karjai elől elrejtendő magamat, e város falai közé menekültem, különösen azért ide, mert reméltem, hogy itt, hol gyerek korom óta akkor fordulok meg először — s kevésbbé ismertek jobban el leszek rejtve, mint egyébütt. A régi hídkapu mellett, azon házban volt lakásom, mely a kapuval — még jól emlékszem egybe volt kötve s melynek ablaka a hidutcza közepére adott kilátást. Egy reggel ama kort jellemző fásult kedélylyel, borongó érzelmek közepette álltam ablakomban, s láttam, hogy az utczán egy kozák csapat száguldott végig. Ekkor láttam először kozákot. Az utcza egyik oldalán a kapu előtt egy 8—10 éves gyermek játszadozott, egy kozák feléje ugratott lovával ráijesztve a gyermekre. A gyerek megrémülve rohant be a kapun s visszafordúlva, nagy kerek szemeit kérdő tekintettel veté támadójára, s szemeiből e kérdést olvasom, mért háborgatsz engem az én ártatlan szabadságomban, mit vétettem én neked, hogy üldözőbe vessz. Én is azt kérdeztem magamban, miért jöttek ezek ide, mit vétettünk mi ezeknek. S e kérdésekre meg is feleltem magamnak , hogy azorosz ösrtönszerűseg ellensége a szabadságnak, ellensége azért, mert képtelen a szabadságra.* Ha 1848—9-ben mi nem a szabadságért küzdünk vala, hanem az absolutisms mellett, akkor bizonyára nem jött volna ellenünk. Ez fejti meg, miért támadja meg ma is Törökországot. Bizonyára nem földért s nem mintha birodalma nagyobbitására volna szüksége; mert hiszen földje annyi van, hogy óriási birodalma pusztáit benépesíteni sem képes. Nem is a török elleni gyűlöletből, vagy a délszlávok iránti rokonszenvből indult véres útjára, mert az elsőre kihiva nem volt, az utóbbira képtelen. Hanem az új török alkotmány és szabadság képezi támadása indokát: az orosz nem tűrheti a szabadság légkörének terjedését, fél hogy annak ellenállhatlan ereje később beszivárog az országa elnyomott népe lelkébe is. És e miatt: a muszkának a szabadság elleni eme gyűlölete, s a szabadságra való teljes képtelensége által válik a civilisatios emberies érzelmekért küzdő népekre sokszorosan veszélyessé a törökök ellen intézett támadás. Ösztönszerűleg érzi tehát a magyar nép, az orosz törekvésekben a mi szabadságunkat fenyegető veszélyt is; érzi, hogy az északi koloszsz vandál hordái nálunk is eltipornák a szabadságot és átérti, hogy e törekvéseket, melyek nemzeti létét is veszélylyel fenyegetik, meg kell gátolnia. Ezért kíséri éber figyelemmel a nemzet a háború kitörése óta a hazai kormány minden lépteit, mind azt amit tesz és amit nem tesz. Aggodalommal tekint nemzetünk a jövő elé, mert tudja, hogy az egy pillanat elhatározásától függ. És aggodalma teljesen jogosult. Mindnyájan tudjuk, hogy már többször s így közelebbről is fölmerült a hír, mintha külügyi kormányunk czélja a török birodalom némely tartományainak megszállása volna. (Felkiáltások: Nem szabad. Nem akarjuk.) Önök is azt mondják „nem szabad.“ Ezt mondja ma egész Magyarország:nem szabad.“ Tiltakozik ez ellen a magyar nemzet lelke, becsülete. (Igaz! ügy van.) Tiltakozik ez ellen a népjog, mert igazságtalan egy békés szomszédot megtámadni. Ez pedig támadás lenne a derék török nemzet ellen, s érdekeinkbe be is ütköznék, mert nem láthatni előre, hogy minő bonyodalmakra vezetne. Mondják, hogy ezen megszállás a törökök mellett, azok iránti barátságból történnék. Megköszönné az nekünk ezt a barátságot. Egy közmondást ismerek, mely azt mondja: ha te vered az én zsidómat, én is verem a te zsidódat,de ezt igy travestálva még soha sem hallottam, hogy: „ha te vered az én zsidómat én is verem az én zsidómat.* De veszélyes is lenne az occupalásnak bármely neme is. Amit e kérdésben tudok, oly forrásból tudom, mely teljesen megbízható; a török nemzetnek azon kitűnősége — kinél jobban a keleti ügyeket senki sem ismeri — Midbat pasától tudom (hosszan tartó lelHelfy I. után Hegedűs István főtanodai tanár lépett a szószékre, s valóban gyújtó szónoki hévvel a következő beszédet intézte népgyüléshez, melyet a nagyközönség méltó lelkesedéssel fogadva, helyen-helyen közbeszóló lelkes éljenzésekkel szakított meg s befejezése után tüntető tetszésnyilatkozatokkal s tapssal üdvözölte. Beszédét ime itt veszik olvasóink. Tisztelt polgártársak ! Miután az előttem szólott szónokok beszédükben behatóbban és kimerítően kifejtették azon okot, mely bennünket egybe gyűjtött, mely lelkeinket ünnepélyes hangulattal tölté el, nekem nem maradt egyéb hátra, mint egyszerűen hangot adni azon érzésnek, mely remélem mindnyájunkat áthat: a felolvasott határozati javaslat mellett a lelkesedett helyeslés érzelmének. Örömmel fogadom magát azt a tényt, hogy ily erőteljes és méltóságos hangon nyilatkozunk. Ha az érzelmek és gondolatok nyilvánítása nem is mindig okszerű és még nem mutat férfias nyíltságra , de döntő pillanatokban a nemzet létérdekeit közvetlenül veszélyeztető iránynyal szemben a hallgatás a nemzet zömének erkölcsi ernyedtségére, vétkes közönyére és fatális megnyugvására mutat, vagy azt idézheti elő. Szabad nép szabad akaratának ura. A szabad só akarat elSágból, hogy az egyszer kiröpp**, mint nyilveszsző, nem tér többé tn de még szabad nép kebelében az j. Gg 8oh* : bekesség és szabadság érdekébe/**8íg’e®' pusztában nem hangzott el »oka eöteit 8*a tolt a szivekbe, utat talált a tek 8 betig. ment az akaratba, a hősiesséi áldozásnak eszmét adott kesült éljeliás és taps és felkiáltások .Éljen Midhatl*) Midhat pasától tudom, a beleegyezését, felhatalmazását is birom, hogy azt bárhol kinyilatkoztassam, hogy az occupatiót Törökország ép oly hadi ténynek tekintené, mint Oroszország támadását tekinti s Európa előtt is úgy tűnnánk fel, mint Oroszország szövetségesei. (Igaz ! Úgy van !) De mindezektől eltekintve, nem is méltó missio az egy millió szurony felett rendelkező néphez. Avagy megegyeznék — az nagyhatalmi állásukkal: holmi Szerbiát érzület és köztudat által sipn/o^?20*1 a ---------r»-------------X. ------------Xl_5 O í -X-. XI J„-„X.,t, i _x_ - j_l xi____ __ . .. “ItStt ÍbIo.í vagy Boszniát occupélni ? Azért áldoznánk mi évenkint 40 milliót hadseregünk fentartására, hogy ily ügyek szolgálatába szegődjünk. (Ugyvan, helyes !) Nem ! Ez nem monarchiának, de elén monarchiánk missiójának, és itt ismételnem kell, amit e tekintetben a budapesti népgyűlésen mondottam. (Halljuk !) Mi nem vagyunk oly gazdagok sem emberekben sem pénz erőben, hogy csupa rokonszenvből oly óriási áldozatokat hozhatnánk mások érdekében, aminőket egy háború követel, nem is tekintve, hogy a háború esélyei mindig bizonytalanok. De ha érdekeink megóvásáról van szó, ha hazánk létérdeke forog a kockán, akkor nem kell visszariadnunk semmi áldozattól, akkor az ellenünk irányzott támadást vissza kell utasítanunk, hatalmi szóval, ha lehet, ágyuszóva ha kell ! (Ugy van ! Éljen ! hosszan tartó éljenzés és taps.) Ne legyen ez párbaj szélső csepp vérre, hanem legyen harcz az utolsó csepp vérig 1 Ám legyen, ha kell, élet-halálharcz. (Úgy van 1 Helyeslés 1) Az orosz czár szláv szabadítónak tolta fel magát, ám legyünk mi is szláv szabaditók: szabadítsuk fel elsősorban a szláv fajok legnemesbikét, a lengyel nemzetet (hosszan tartó viharos éljenzés és taps) — azután menjünk tovább észak felé szabadítsuk fel magát a jobb sorsra érdemes orosz nemzetet a kancsuka uralom alól. Kényszeritsük azárt, hogy adjon alkotmányt a népnek, mint adott az általa fajharczba sodort török saját népének. (Éljenzés.) Ez nézetem szerint minden nagyhatalmi állást elfoglaló miveit nemzet legdicsőbb missiója Ekkor nem lesz okuk a szávoknak bennünk és a nyugati mivelt népekben ellenségeiket tekinteni, sőt hálások lesznek irántunk az összes szláv népek; hálás lesz a szomszéd Románia, melyet az orosz védőkar protectoratus ürügye alatt, csupa barátságból csaknem agyonszorít. A népek milliói áldani fogják nevünket, és a történelem örökre tündöklő betűkkel jegyzi fel lapjaira a fejedelem nevét, kinek jogara alatt e szent missiot teljesítettük De ha az irányadó körök, a többi európai nagy hatalmasságok magatartása miatt figyelmen kívül nem hagyható magasb álom-politikai tekintetekből ily nagy missió teljesítésére az időt elérkezettnek nem látnák még, vagy abban akadályozva lennének, legalább hazánk érdekei megóvására tegyenek meg mindent. Ezt czélozza az előterjesztett határozati javaslat, amelyet elfogadásra magam is azon hangsúlyozott véleményem kifejezésével ajánlok, hogy ily kérdésben pártnézet nem lehet; fogadjuk el azt egyhangúlag, bebizonyítva, hogy ha belkérdésekben pártokra szakadunk is, a nemzet jövőjét érintő ezen létkérdésben a nemzet közvéleménye egyhangúlag nyilatkozik ! (Perczekig tartó éljenzés és taps.) gnek é,e’ a férfid átön fel. ságot táplálta; a köztudalommá em karat ereje pedig óriási erkölcsi . Nem egy nemes eszme és törekvés &,a'0tD lósulhatott meg azért, mert kiáim ^ Jt_nl.t I.X.I..J.Z /•* • * A nép a jelszóhoz csatolja az 161 a 16 '.»«•uw, g - a jelszó, mely mindnyájunké, hadd legyett • kimondva. És mi e jelszó a jelen európai esemékeket'miesdója eg, nag, n,akkel »nemben? Tiltakozt, mondom, mit tartok eljárás ellen, melylyel az nmberiégi jogok~..WV£| jogok a szomszéd bolgár földön lábbal tiportalak embertelen kegyetlenkedés irtó háború és önpusztítás tombol és dühöng. Tiltakozás a szomszéd török nép önállóságát bántó merénylet ellen, mely épen akkor követtetik el, midőn a nép alig törte meg az utat az európai műveltség felé; ez utat függetlensége, alkotmányos szabadsága romjaival akarja elzárni a hódító muszka hatalom félrevezetett, fanatizált sérgével, a keresztyén hit szent jelvényei alatt. Erőteljes, egy nemzet közakarata által megdöbbentő, impozáns hatásúvá emelt nyilvánítása annak, hogy nem hogy keleten létérdekeink jenek, hogy vak, a kék tűrjük el, veszélyezte ajólétünk forrásai bedugassa- Duna szűzies kebele igazságtalanul dúló csapatok által ontott vér foltjaival beszennyeztessék és a patakzó vérbe fuladjon fölvirágzásunk ébredő reménye. A Duna eddig egy hatalmas nemzet képét tükrözé: szégyelnek a kék habok csillogó szemébe nézni anyagi és szellemi haladásunktól elzárva, megalázva . . . Végre a török birodalom sértetlen épmelletti nyilatkozattal kapcsolatosan nyilvánítása annak, hogy hóditni nem akarnak, mert a nemzetközi jogokat és szerződéseket tiszteljük, mert ezek a népek testvériségének magasztos kötelékei, ezek a kezdetleges államalakulások zárkövei, ezek a béke és szabadság biztosítékai, ezek százados küzdelmek vivmányai, ezek drága kincsek, melyeket minden nép féltékenyen őriz. Egy költő (Byron) egy szerencsétlen, de bűnös ifjúról, ki ifjúságát eltékozolta, megkapó igazsággal írja, hogy olyan formán tett, mint a ki drága kincseket, isteni javakat, kizsákmányol és elprédája végett, hogy élte sivár pusztaságát megaranyozza. Oroszország is a polgárias műveltség drága kincseit, isteni javait, a százados küzdelmek és vívmányok által megszerzett kincseit és javait a népjog és emberszeretet elvein nyugvó szabadságnak, a nemzetiségi vágyak és törekvések legszentebb jogát, legédesebb reményeit, álmait, a keresztyén műveltség eltagadhatatlan követelményeit, melyek minden műveit ember és nép esze és szíve előtt kétségbe vonhatatlan igazságokat képeznek : hódítási politikája, rideg, pusztító eljárásának megaranyozására és szentesítésére használta föl. Ezt hangosan ki kell jelentenünk. . , íme, mindez együtt véve a jelszó. Mondjuk ki hát, lépjünk egy férfias nyilatkozattal azon lépcsőre, mely a hős érzés talapzatán férfias elszántság, hazafias önfeláldozás magaslatára emel mindnyájunkat, mert az események ellenállhatatlan következményei még ezt is szükségessé tehetik. A magyar nép e háború alatt azonnal ösztönszerű biztossággal eltalálta azt az igazságot, hogy bárhol követtessék el igazságtaanság, az a mi ügyünk is, mennyivel inkább az akkor, midőn saját létezésünk, fennállásunk érdekei is fenyegetve vannak. Egy tűzokádóhegy alján egy emlékoszlopra e nagyfontosságú mondat volt felírva: A ti érdeketek forog koczkán. Igen, mert bár távolabbi völgyben lakjék is valaki, a tűzokádó hegy izzó lávafolyama mégis elseperheti szorgalma és fáradsága árán berendezett kertjét, eltemeheti termőföldeit. Mi elmondhatjuk, hogy az orosz terjeszkedés pusztító lávája elborítással fenyeget mindkét is; a polgárosodás nehéz munkájával kivívott szabadságunkat függetlenségünket, monarchiánk legszentebb érdekeit. Tehát ma határozzunk. A mi érdekünk forog koczkán Én a felolvasott határozati javaslatot elfogadásra ajánlom, mert abban kifejezve van a népgyűlés azon kérése a kormányhoz, hogy jelen háború iszonyatosságainak mielőbbi megszüntetésére hasson, hazánk, a monarchia és a polgárosodás fenyegetett érdekeit hatalma egész súlyával megvédni és biztosítni törekedjék. Azt hiszem, mindnyájan véleményével és értelmével találkozom, ha kérem önöket polgártársak, hogy egy szívvel, egy lélekkel, elszánt akarattal fogadják el. Szónok beszéde után a határozati nyilatkozata a közérzet nyilvános’ ki 'iT7x* weweae wan a nataruw itane. Bár mondják némelyek óvatos- iek*' f°5ad.4,at hanS,u,7°zó é,JeDzé‘ í «k- »Elfogadjuk!“ kiáltások hangzottak eszmét.