Magyar Polgár, 1877. július-december (11. évfolyam, 148-297. szám)

1877-08-07 / 179. szám

és a czivilizáció legszentebb érdekeibe üt­közik ,­­ mert a kormány politikája nem eléggé ismeretes, aggódó nyugtalanság­gal gondol azon eshetőségre, hogy a ve­lünk baráti viszonyban álló Törökország valamely tartománya a porta előleges belenyugvása nélkül, hadcsapataink által habár csak ideiglenesen is megszállassék, vagy épen véglegesen elfoglaltassék,­­ mert ez esetben szövetségeseivé válnánk a szabadság ellenségeinek. Ezeknél fogva elhatározza a kolozs­vári népgyűlés, tisztelettel felkérni a kor­mányt, hogy minden rendelkezése alatt álló eszközzel hasson arra, hogy ezen embertelen hadfolytatási mód mielőbb megszűnjék; az orosz terjeszkedési szándékkal szemben pedig egész erélylyel és tekin­télye egész súlyával lépjen föl, mely irány­ban őt férfias elszántsággal és bármely áldozattal támogatni, a kolozsvári s az itt képviselt erdélyi városok polgársága min­denkor hazafm­i kötelességének ismeri.“ A felzugó lelkesült helyeslés után, úgy hiszem, kimondhatom, hogy az önök érzel­meit is , óhajtásait is híven tükrözi vissza. S részemről is szívem teljes melegével oszt­ván az abban előadottakat, ismételve aján­lom annak egyhangú elfogadását (Éljen (El­fogadjuk ! Hosszan tartó lelkesült éljenzés és taps.) A népgyűlés szónok beszédét és az elfogadásra ajánlott határozati javaslatot tüntető tetszésnyilatkozatokkal, éljenzés­sel és tapsal fogadta. Sámi László elnök bejelenti a nép­gyűlésnek, hogy országos képviselő Helfy Ignácz úr körünkbe érkezvén, a végre­hajtó bizottság felkérte, hogy a mai nép­­gyűlésen megjelenni és mint az ügynek a budapesti népgyűlésről ismert harcrosa, azt szavával itt is előmozdítani szíveskedjék. Tudatja, hogy a t. képviselő úr jelen van. Felkéri elnök a népgyűlést, hogy a t. képviselő urat kihallgatni szíveskedjenek. A gyűlés a szószékre lépő vendéget „Hall­juk!“ és „Éljen!“ kiáltásokkal fogadta Helfy Ignácz képviselő úr beszédét,­­ amint azt a „Kelet“ tudósítójával együt­tesen jegyzeteinkből egybeállíthattuk, ám itt közöljük: Uraim, tisztelt polgártársak! Igazi ha­zafias örömmel hallgattam végig az itt el­mondott beszédeket és a tetszésnyilatkoza­­tokat, melyekkel önök azokat kísérték. E hazafi örömöm annál nagyobb, mivel látom, hogy a rendező bizottságban úgy, mint itt a tisztelt közönség soraiban minden párt, a társadalom minden osztálya képviselve van Mióta a keleti események Magyarország köz­véleményét nyilatkozásra hívták fel, elejétől fogva az volt szilárd meggyőződésem, hogy kérdésből — párt­kérdést csinálni nem szabad. Ez nemzetünknek létkérdése. S jaj a nemzetnek, melynek kebelében ily létkér­dés, puszta pártkérdéssé törpül. Alig 10 napja, hogy az ország szive Budapest példát adva kimondta a jelszót: „meg kell gátolni az orosz hatalmi és terü­leti terjeszkedést !“ S ma, midőn eszép tör­ténelmi múltjáról nevezetes város polgársága ugyan e kérdésben népgyűlését tartja: es Alföld rónái ép úgy, mint e szép hazarész béreiéi, egyhangúlag viszhangozzák a jelszót, hogy: .meg kell gátolni az orosz hatalmi és területi terjeszkedését* ! A kik a nemzet ez egyhangú nyilat­kozata forrását keresik, azok annak indokait vagy az ellen- és rokonszenvben, vagy ama kegyetlenkedésekben vélik feltalálni, melye­ket a szent czár vandal csordái — a civilisa­­tió és kereszténység hangzatos jelszavai alatt, — minden emberies érzelem kigúnyolásával napról-napra elkövetnek. És a­kik ezekben keresik nemzetünk közvéleménye nyilatkozatának indokait, azok­nak is teljes igazuk van. Indokolt és termé­szetes e rokonszenvünk a török nemzet iránt, mert a török az igaz ügy mellett küzd. De indokolt és természetes e rokonszenv akkor is, ha annak forrása nemzeti hálánk kútfejé­ből fakad, melyet a derék török nemzetnek, szabadságharczunk leveretése után bujdosás­nak indult jeleseinkkel szemben követett lo­­vagias, nemes eljárása emlékeinkben ma mél­tán fölidéz. De indokolt és természetes ro­­konszenvüek a török nemzet iránt annál is inkább, mert átéli és átérzi ma ama nép mind­azt, a mit 1848—9-ben nemzetünk át­élt és átérezett. A török ma ép úgy nem­zeti létét szabadságát és új alkotmányát vé­delmezi, mint 1848—9-ben védelmeztük a miénket mi, és szemben áll kül- és belellen­­séggel, és úgy, mint akkor mi. Indokolt és természetes másfelől ellen­szenvünk a muszka ellenében, mert lehetet­len, hogy elfeledtük legyen azokat, kik sza­badságunkat, nemzeti önállóságunkat meggyil­k barbár­ Törökország iránt, a­mely nem te­kintve, hogy saját fejére is a háború veszé­­lyét idézheti fel, a keblére ölelte bujdosó menekült hazánkfiait. (Hosszas éljenzés.) El­lenszenvünknek az oroszok ellen és rokon­­szenvünknek a törökök iránt, igen sok és alapos indoka van. Ámde komoly körül­mények kötl és komoly dolgokban nem elegendő e rokon- és ellenszenv elhatáro­­zásaink és cselekedeteink irányzására. Nem is kizárólag ez indokok serken­tettek minket arra, hogy a keleti háború kér­désében nézeteinknek kifejezést adjunk. Ami e nyilatkozást nekünk és minden mivelt nemzetnek kötelességünkké teszi, az kiválóan az a modor, melylyel Oroszország jogtalanul s a kereszténység álarcza alatt kezdett irtó hadjáratát folytatja: vad csordái minden emberi érzelmet sértő módon védte­len nők, ártatlan gyermekek és erőtlen ag­gok legyilkolásával teszik e harczot még ir­tózatosabbá. (Közfelkiáltások, gyalázat !) Kik e század civilisatiójának áldásaihoz hozzászoktunk: kétségbe kell hogy essünk ama Vandalismus láttára, ha vájjon csakugyan a 19. század második felében élünk-é?(Ugy Yaul) Ez ellen tiltakoznunk kell. (Helyes I) Háború a muszka ellen. De ha szívünk meg­szólalt e kegyetlenségek láttára , értelmünk nem marad néma. Kétségtelen, hogy Oroszország, mely a ■épek szabadságának századok óta esküdt ellensége, e háborút hatalmi és területi ter­jeszkedés czéljából indította. Kétségtelen, hogy az általa elfoglalandó területre a szolgaság éjjelét bor­ítja, mert uralma alatt sem otthon, sem másutt nem te­­nyészhetik a szabadság. Kétségtelen, hogy mentól hosszabbra terjed és mentől szűkebbre szorul a szláv gyűrű, mely hazánk és monarchiánk körül az orosz hatalom alá kerülendő tartományok­ból alakul, annál inkább van veszélyeztetve hazánk és a monarchia szabadsága, fennál­lása, tétele, s csak idő kérdése lenne, hogy azon sorsra jussunk, mely ma Törökországot fenyegeti. Ily szempontból tekintve a jelen hábo­rút, lehetetlen elnyomni aggodalmunkat, le­hetetlen föl nem emelni szavunkat s azért fölkérendőnek tartom kormányunkat, hogy Oroszország területi és hatalmi terjeszkedé­sének bármely eszközzel, a kellő pillanatban útját állani segítsen. Van még egy kérdés, a­mely a­mennyi­re fontos, és annyira kényes. Értem alatta némely török tartományok ideiglenes vagy végleges megszállását, melyről ez embertelen háború megindítása óta a nyilvános hírlapok­ban annyiszor létetett említés, anélkül, hogy az ország e miatt aggódó közvéleményének megnyugtatására irányadó helyről bár egy szó ejtetett volna. Igaz, tisztelt polgártársaim, hogy mi itt nem bírhatunk a helyzet kellő ismereté­vel, hiányzanak adataink e kérdés kellő meg­ítéléséhez , de másfelől érezzük, hogy a ve­lünk baráti viszonyban álló Törökország va­lamely tartományának a porta előleges bele­nyugvása nélkül leendő ideiglenes megszál­lása fegyvertársaivá, szövetségeseivé tenne a szabadság esküdt ellenségeinek; a végleges elfoglalás által pedig oktalanul szaporittatnék azon elem, melynek több mint gyanittató czélja: e monarchia szétrombolása s hazánk és nemzetünk megsemmisítése. Nekünk nem kell tehát sem megszállás, sem hódítás, mert érdekünk ellen van I (Úgy van I nem kell I) És ezt ki kell jelentenünk, hogy szavazatunk­kal támogassuk azon százezrek és milliók nézetét és óhajtását, a­kik velünk e tekintet­ben is egyetértenek. (Igaz­­ úgy van I álta­lános éljenzés.­ Ezekben előadván népgyűlésünk czél­­­ját, feladatát, indokoltságát, jelentőségét, rátérek tulajdonképeni feladatomra. A végrehajtó bizottság a fennebb elő­adott nézetektől s felfogástól vezéreltetve, a mai népgyűlés elé terjesztés végett egy ha­tározati javaslatban állapodott meg, mely, reméli s hiszi, önöknek és hazánk min­den polgárának e kérdésekben érzelmeit, meggyőződését tolmácsolja. Méltóztassanak azt meghallgatni és elfogadni. (Éljen ! Halljuk !) „A kolozsvári népgyűlés megbotrán­kozással látja az összes műveit világ köz­érzületével szentesített emberiségi jogok azon vérlázító megsértését, melylyel a „szent“ Oroszország épen a keresztény vallás elveivel ellenkező módon folytatja a Törökország ellen igazságtalanul indí­tott háborút, s embertelen módon gyil­­koltatja és irtatja a békés és védtelen mohamedán lakosokat kor- és nem-különb­ség nélkül. Aggodalommal tekint ezen bábom végkimenetele elé, mely minden jelek szerint Oroszország területi és hatalmi terjeszkedése érdekében foly, — mert e félt terjeszkedés hazánk és a monarchia­ épségét, függetlenségét és szabadságát kötni ezelőtt 28. évvel­­segítettek, és termé­ssé mértékben veszélyezteti a Európa szerét a felháborodás ama kegyetlenkedések­kel szemb­en, melyeket a fehér czár zsoldo­sai ártatlan nők és gyermekek öldöklésével elkövetnek. Ok a szent czár kegyes keresz­tény lelke nem viselheti el az özvegyek és árvák keservének látását, azért gyilkoltatja le tehát az ártatlanokat, hogy ne legyenek gyászba borult özvegyek és szülei kesergő árvák. De az én meggyőződésem szerint más indoka is van a mai népgyűlés s az egész magyar nemzet által az orosz ellenében ki­nyilatkoztatott ellenszenvnek. És itt engedjék meg uraim, hogy saját kedélyvilágomból hozzak fel egy mozzanatot. (Halljuk !) Ezelőtt 28 évvel szabadságharczunk le­veretése után, mint annak egyik közharczo­­sa, a hatalom üldöző karjai elől elrejtendő magamat, e város falai közé menekültem, különösen azért ide, mert reméltem, hogy itt, hol gyerek korom óta akkor fordulok meg először — s kevésbbé ismertek jobban el leszek rejtve, mint egyébütt. A régi híd­kapu mellett, azon házban volt lakásom, mely a kapuval — még jól emlékszem egybe volt kötve s melynek ablaka a hidutcza kö­zepére adott kilátást. Egy reggel ama kort jellemző fásult kedélylyel, borongó ér­zelmek közepette álltam ablakomban, s lát­tam, hogy az utczán egy kozák csapat szá­guldott végig. Ekkor láttam először kozákot. Az utcza egyik oldalán a kapu előtt egy 8—10 éves gyer­mek játszadozott, egy kozák feléje ugratott lovával ráijesztve a gyermekre. A gyerek megrémülve rohant be a kapun s visszafor­dúlva, nagy kerek szemeit kérdő tekintettel veté támadójára, s szemeiből e kérdést ol­vasom, mért háborgatsz engem az én ártat­lan szabadságomban, mit vétettem én neked, hogy üldözőbe vessz. Én is azt kérdeztem magamban, miért jöttek ezek ide, mit vétettünk mi ezeknek. S e kérdésekre meg is feleltem magamnak , hogy az­­orosz ösrtönszerűseg ellensége a sza­badságnak, ellensége azért, mert képtelen a szabadságra.* Ha 1848—9-ben mi nem a sza­badságért küzdünk vala, hanem az absolutis­ms mellett, akkor bizonyára nem jött volna ellenünk. Ez fejti meg, miért támadja meg ma is Törökországot. Bizonyára nem földért s nem mintha birodalma nagyobbitására volna szüksége; mert hiszen földje annyi van, hogy óriási birodalma pusztáit benépesíteni sem képes. Nem is a török elleni gyűlöletből, vagy a délszlávok iránti rokonszenvből in­dult véres útjára, mert az elsőre kihiva nem volt, az utóbbira képtelen. Hanem az új tö­rök alkotmány és szabadság képezi támadá­sa indokát: az orosz nem tűrheti a szabad­ság légkörének terjedését, fél hogy annak ellenállhatlan ereje később beszivárog az országa elnyomott népe lelkébe is. És e miatt: a muszkának a szabadság elleni eme gyűlölete, s a szabadságra való tel­jes képtelensége által válik a civilisatio­s emberies érzelmekért küzdő népekre sokszo­rosan veszélyessé a törökök ellen intézett támadás. Ösztönszerűleg érzi tehát a magyar nép, az orosz törekvésekben a mi szabadsá­gunkat fenyegető veszélyt is; érzi, hogy az északi koloszsz vandál hordái nálunk is el­tipornák a szabadságot és átérti, hogy e tö­rekvéseket, melyek nemzeti létét is ve­­szélylyel fenyegetik, meg kell gátolnia. Ezért kíséri éber figyelemmel a nemzet a háború kitörése óta a hazai kormány minden lépteit, mind azt a­mit tesz és amit nem tesz. Aggodalommal tekint nemzetünk a jövő elé, mert tudja, hogy az egy pillanat elhatáro­zásától függ. És aggodalma teljesen jo­gosult. Mindnyájan tudjuk, hogy már több­ször s így közelebbről is fölmerült a hír, mintha külügyi kormányunk czélja a török birodalom némely tartományainak megszál­lása volna. (Felkiáltások: Nem szabad. Nem akarjuk.) Önök is azt mondják „nem szabad.“ Ezt mondja ma egész Magyarország:­­nem szabad.“ Tiltakozik ez ellen a magyar nem­zet lelke, becsülete. (Igaz! ügy van.) Tiltakozik ez ellen a népjog, mert igaz­ságtalan egy békés szomszédot megtá­madni. Ez pedig támadás lenne a derék török nemzet ellen, s érdekeinkbe be is ütköz­nék, mert nem láthatni előre, hogy minő bonyodalmakra vezetne. Mondják, hogy ezen megszállás a törökök mellett, azok iránti ba­rátságból történnék. Megköszönné az nekünk ezt a barátságot. Egy közmondást ismerek, mely azt mondja: ha te vered az én zsidó­mat, én is verem a te zsidódat,­de ezt igy tra­­vestálva még soha sem hallottam, hogy: „ha te vered az én zsidómat én is verem az én zsidómat.* De veszélyes is lenne az occupa­lásnak bármely neme is. A­mit e kérdésben tudok, oly forrás­ból tudom, mely teljesen megbízható; a tö­rök nemzetnek azon kitűnősége — kinél jobban a keleti ügyeket senki sem ismeri — Midbat pasától tudom (hosszan tartó lel­Helfy I. után Hegedűs István főta­nodai tanár lépett a szószékre, s való­ban gyújtó szónoki hévvel a következő beszédet intézte népgyüléshez, melyet a nagyközönség méltó lelkesedéssel fogad­va, helyen-helyen közbeszóló lelkes éljen­zésekkel szakított meg s befejezése után tüntető tetszésnyilatkozatokkal s tapssal üdvözölte. Beszédét ime itt veszik olva­sóink. Tisztelt polgártársak ! Miután az előttem szólott szónokok be­szédükben behatóbban és kimerítően kifej­tették azon okot, mely bennünket egybe gyűj­tött, mely lelkeinket ünnepélyes hangulattal tölté el, nekem nem maradt egyéb hátra, mint egyszerűen hangot adni azon érzésnek, mely remélem mindnyájunkat áthat: a felolva­sott határozati javaslat mellett a lelkese­dett helyeslés érzelmének. Örömmel fogadom magát azt a tényt, hogy ily erőteljes és méltóságos hangon nyi­latkozunk. Ha az érzelmek és gondolatok nyilvá­nítása nem is mindig okszerű és még nem mutat férfias nyíltságra , de döntő pillana­tokban a nemzet létérdekeit közvetlenül ve­szélyeztető iránynyal szemben a hallgatás a nemzet zömének erkölcsi ernyedtségére, vét­kes közönyére és fatális megnyugvására mu­tat, vagy azt idézheti elő. Szabad nép sza­bad akaratának ura. A szabad só akarat el­Ságból, hogy az egyszer kiröpp**, mint nyilveszsző, nem tér többé tn de még szabad nép kebelében az j. Gg 8oh* : bek­esség és szabadság érdekébe/**8íg’e®' pusztában nem hangzott el »oka eöteit 8*a tolt a szivekbe, utat talált a te­k 8 betig. ment az akaratba, a hősiesséi áldozásnak eszmét adott kesült éljeliás és taps és felkiáltások .Éljen Midhatl*) Midhat pasától tudom, a beleegyezését, felhatalmazását is birom, hogy azt bárhol kinyilatkoztassam, hogy az occupatiót Tö­rökország ép oly hadi ténynek tekintené, mint Oroszország támadását tekinti s Euró­pa előtt is úgy tűnnánk fel, mint Oroszor­szág szövetségesei. (Igaz ! Úgy van !) De mindezektől eltekintve, nem is mél­tó missio az egy millió szurony felett ren­delkező néphez. Avagy megegyeznék — az nagyhatalmi állásukkal: holmi Szerbiát érzület és köztudat által sipn/o^?20*1 a ---------r»-------------X. ------------Xl_5 O í -X-. XI J„-„X.,t, i _x_ - j_l xi____ __ . .. “ItStt ÍbIo.í vagy Boszniát occupélni ? Azért áldoznánk­­­ mi évenkint 40 milliót hadseregünk fen­­tartására, hogy ily ügyek szolgálatába sze­gődjünk. (Ugyvan, helyes !) Nem ! Ez nem monarchiának, de el­én monarchiánk missiójának, és itt ismétel­nem kell, a­mit e tekintetben a budapesti népgyűlésen mondottam. (Halljuk !) Mi nem vagyunk oly gazdagok sem emberekben sem pénz erőben, hogy csupa rokonszenvből oly óriási áldozatokat hozhat­nánk mások érdekében, a­minőket egy há­ború követel, nem is tekintve, hogy a hábo­rú esélyei mindig bizonytalanok. De ha ér­dekeink megóvásáról van szó, ha hazánk létérdeke forog a koc­kán, akkor nem kell visszariadnunk semmi áldozattól, akkor az ellenünk irányzott támadást vissza kell uta­sítanunk, hatalmi szóval, ha lehet, ágyuszóva ha kell ! (Ugy van ! Éljen ! hosszan tartó él­jenzés és taps.) Ne legyen ez párbaj szélső csepp vér­re, hanem legyen harcz az utolsó csepp vé­rig 1 Ám legyen, ha kell, élet-halálharcz. (Úgy van 1 Helyeslés 1) Az orosz czár szláv szaba­­dítónak tolta fel magát, ám legyünk mi is szláv szabaditók: szabadítsuk fel első­sorban a szláv fajok legnemesbikét, a lengyel nem­zetet (hosszan tartó viharos éljenzés és taps) — azután menjünk tovább észak felé szaba­dítsuk fel magát a jobb sorsra érdemes orosz nemzetet a kancsuka uralom alól. Kényszeritsük a­­zárt, hogy adjon alkotmányt a népnek, mint adott az általa fajharczba sodort török sa­ját népének. (Éljenzés.) Ez nézetem szerint minden nagyhatalmi állást elfoglaló miveit nemzet legdicsőbb missiója Ekkor nem lesz okuk a sz­ávoknak bennünk és a nyugati mivelt népekben ellenségeiket tekinteni, sőt hálások lesznek irántunk az összes szláv népek; hálás lesz a szomszéd Románia, me­lyet az orosz védőkar protectoratus ürügye alatt, csupa barátságból csaknem agyonszo­­rít. A népek milliói áldani fogják nevünket, és a történelem örökre tündöklő betűkkel jegyzi fel lapjaira a fejedelem nevét, kinek jogara alatt e szent missiot teljesítettük De ha az irányadó körök, a többi eu­rópai nagy hatalmasságok magatartása miatt figyelmen kívül nem hagyható magasb ál­om-politikai tekintetekből ily nagy missió teljesítésére az időt elérkezettnek nem lát­nák még, vagy abban akadályozva lennének, legalább hazánk érdekei megóvására tegyenek meg mindent. Ezt czélozza az előterjesz­tett határozati javaslat, a­melyet elfoga­dásra magam is azon hangsúlyozott vélemé­nyem kifejezésével ajánlok, hogy ily kérdés­ben párt­nézet nem lehet; fogadjuk el azt egyhangúlag, bebizonyítva, hogy ha belkér­­désekben pártokra szakadunk is, a nemzet jövőjét érintő ezen létkérdésben a nemzet közvéleménye egyhangúlag nyilatkozik ! (Per­­czekig tartó éljenzés és taps.) gnek é,e’ a férfid át­ön fel. ságot táplálta; a köztudalommá em karat ereje pedig óriási erkölcsi . Nem egy nemes eszme és törekvés &,a'0tD lósulhatott meg azért, mert kiáim ^ Jt_nl.t I.X.I..J.Z /•* • * A nép a jelszóhoz csatolja az 161 a 16 '.»«•uw, g - a jelszó, mely mindnyájunké, hadd legyett • kimondva. És mi e jelszó a jelen európai esemé­keket'miesd­ója eg, nag, n,akkel »nemben? Tiltakozt, mondom, mit tartok eljárás ellen, melylyel az nmberiégi jogok­­~..WV£| jogok a szomszéd bolgár földön lábbal tiportalak embertelen kegyetlenkedés irtó háború és önpusztítás tombol és dühöng. Tiltakozás a szomszéd török nép önál­­lóságát bántó merénylet ellen, mely épen akkor követtetik el, midőn a nép alig törte meg az utat az európai műveltség felé; ez utat függetlensége, alkotmányos szabadsága romjaival akarja elzárni a hódító muszka ha­talom félrevezetett, fanatizált sérgével, a keresztyén hit szent jelvényei alatt. Erőteljes, egy nemzet közakarata ál­tal megdöbbentő, impozáns hatásúvá emelt nyilvánítása annak, hogy nem hogy keleten létérdekeink jenek, hogy vak, a kék tűrjük el, veszélyezte a­­jólétünk forrásai bedugassa- Duna szűzies kebele igaz­­ságtalanul dúló csapatok által ontott vér foltjaival beszennyeztessék és a patakzó vérbe fuladjon fölvirágzásunk ébredő reménye. A Duna eddig egy hatalmas nemzet képét tükrözé: szégyelnek a kék habok csil­logó szemébe nézni anyagi és szellemi ha­­ladásunktól elzárva, megalázva . . . Végre a török birodalom sértetlen ép­melletti nyilatkozattal kapcsolatosan nyilvánítása annak, hogy hóditni nem aka­rnak, mert a nemzetközi jogokat és szerző­déseket tiszteljük, mert ezek a népek test­vériségének magasztos kötelékei, ezek a kez­detleges államalakulások zárkövei, ezek a béke és szabadság biztosítékai, ezek száza­dos küzdelmek vivmányai, ezek drága kin­csek, melyeket minden nép féltékenyen őriz. Egy költő (Byron) egy szerencsétlen, de bűnös ifjúról, ki ifjúságát eltékozolta, meg­kapó igazsággal írja, hogy olyan formán tett, mint a ki drága kincseket, isteni javakat, kizsákmányol és elprédáj­a végett, hogy él­te sivár pusztaságát megaranyozza. Oroszor­szág is a polgárias műveltség drága kin­cseit, isteni javait, a százados küzdelmek és vívmányok által megszerzett kincseit és javait a népjog és emberszeretet el­vein nyugvó szabadságnak, a nemzetiségi vágyak és törekvések legszentebb jogát, leg­édesebb reményeit, álmait, a keresztyén mű­veltség eltagad­hatat­lan követelményeit, me­lyek minden műveit ember és nép esze és szíve előtt kétségbe vonhatatlan igazságo­kat képeznek : hódítási politikája, rideg, pusz­tító eljárásának megaranyozására és szente­sítésére használta föl. Ezt hangosan ki kell jelentenünk. . , íme, mindez együtt véve a jelszó. Mond­juk ki hát, lépjünk egy férfias nyilatkozattal azon lépcsőre, mely a hős érzés talapzatán férfias elszántság, hazafi­as önfeláldozás ma­gaslatára emel mindnyájunkat, mert az ese­mények ellenállhatatlan következményei még ezt is szükségessé tehetik. A magyar nép e háború alatt azonnal ösztönszerű biztossággal eltalálta azt az igaz­ságot, hogy bárhol követtessék el igazságta­­anság, az a mi ügyünk is, mennyivel inkább az akkor, midőn saját létezésünk, fennállásunk érdekei is fenyegetve vannak. Egy tűzokádóhegy alján egy emlékosz­lopra e nagyfontosságú mondat volt felírva: A ti érdeketek forog koczkán. Igen, mert bár távolabbi völgyben lakjék is valaki, a tűzokádó hegy izzó lávafolyama még­is elseperheti szorgalma és fáradsága árán berendezett kertjét, eltemeheti termő­földeit. Mi elmondhatjuk, hogy az orosz terjeszke­dés pusztító lávája elborítással fenyeget mind­két is; a polgárosodás nehéz munkájával kivívott szabadságunkat függetlenségünket, monarchiánk legszentebb érdekeit. Tehát ma határozzunk. A mi érdekünk forog koczkán Én a felolvasott határozati javaslatot elfoga­dásra ajánlom, mert abban kifejezve van a népgyűlés azon kérése a kormányhoz, hogy jelen háború iszonyatosságainak mielőbbi megszüntetésére hasson, hazánk, a monarchia és a polgárosodás fenyegetett érdekeit hatal­ma egész súlyával megvédni és biztosítni tö­rekedjék. Azt hiszem, mindnyájan vélemé­nyével és értelmével találkozom, ha kérem önöket polgártársak, hogy egy szívvel, egy lélekkel, elszánt akarattal fogadják el. Szónok beszéde után a határozati nyilatkozata a közérzet nyilvános’ ki 'iT7x* weweae wan a nataruw itane. Bár mondják némelyek óvatos- iek*' f°5ad.4,at hanS,u,7°zó é,JeDzé‘ í «k- »Elfogadjuk!“ kiáltások hangzottak eszmét.

Next