Magyar Polgár, 1879. január-június (13. évfolyam, 2-147. szám)

1879-01-14 / 10. szám

f­in. évr. évfolyam. 1odik szám. Kolozsvártt, kedd, 1879. január 14. MAGYAR POLGÁ­R POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre................................10 frt. — Félévre.......................................8 frt — Évnegyedre..............................4 frt. — Egy hóra..................................1 frt 50. HIRDETÉSI DIJAK: OUiOr nasáboaoU garmondsor, vagy területinek Ara o kr. NAGT HIRDETÉSEKNÉL KEDVEZMÉNYEK. UluilMi Lk­J.Ui után IV kr. li4lj»*1LUt4k ktISu »AultUllk. 1T­ILU­fiRs Boronként, rmaj annak helye «5 kJ. RKILAMOM : Hirharangban soronként 1 frt. A „Hagyír Polgár" agyas selmáinak Ara T kr. NtoteteaMI b.kumon Uili.lii(il m UrllNI.il, l.rn.r.ll.» kteMI |M bérmtkMlM Ibtrbltk n.a I^Utiluá U. HMibAlaUan kin ni*, na .«.la.k iiiui SZERKESZTŐSÉSI ERODA (hevá a lag eaanemi­­KIADÓ-HIVATAL: A LjMbtm­bfSt­b»«­—ti b­*«a­|Ab«a, tétbr­­r­itwTb H tlUMi­­ ráulik, hb­tUMok, «jtb­'b­ | KOLOZSVÁR, JAN. 1.1 . | A költségvetés és az: .. . c ellenzék.­­ A­ki átfutotta az 1879-iki költség- f­éjezést, megnézte annak végmérlegét és í látta, hogy ez év deficitje 22­8 millióban v­­an előirányozva, azután emlékezetébe­­ idézi mind­azt a végromlást, melyet pénz­­­ ügyeinkre következtettek az ellenzéki szó­ e­nokok és lapok, a boszniai expeditióból, s nem fog csodálkozni, ha ezek, már csak­­ a következetesség okáért is, azon iparo­­­kodnak, hogy a mérleget mindenféle ked-­­­vezőtlen számításokkal elrontsák és a de-1 s­ficitet, ne 22*8 milliónak, hanem 60, sőt­­ (mint egyik laptársunk egészen komolyan * állttá) 100 millióban tüntessék fel. Igaz,' Igyan, hogy ebben a buzgó igyekezetben,­­ a hazafias meggondolás észre fogja venni­­s azt az árnyoldalt is, hogy a külföld előtt­­i minél sötétebb színben feltüntetni akarni­­ hazája pénzügyeit, még­sem lehet vala­mi nagy szolgálat; de hát ha e hátrány mellett is van alapja ama számításoknak, mi is kötelességünknek tartanók elfogad­ni azokat; de csak azon feltétel alatt, hogy pozitív, helyes alapon nyugodjanak, mert pénzügyekben jó dolog a valóság. Ez elől vissza nem riadunk, de a fictió­kat, főleg ha még hitelünknek is árta­nak, feltétlenül elkárhoztatand­óknak tart­juk. És ezt könnyen bebizonyíthatni vél­jük az ellenzéki számításokról. Mert azok két alaphibában szenvednek. Először is. Csakis az 1877-iki zárszámadási eredmé­nyeket veszik számításba és a­mi, az 1879-iki előirányzatban, akár a bevéte­lekben, akár a kiadásokban többre van téve, azt mind összeadják, azt mind de­­­­ficitnek tüntetik fel és hozzáadják a 228 millióhoz, de minthogy igy sem tud­nak 30—35 milliónál nagyobb deficithez ss jutni, akkor még ide számítják a bosz­niai expeditiónak nem fedezendő kamuterhét, hanem egész költsé­gé­t és azt az 1879-ik év rováséra ír­ják; sőt a ki 00—100 milliót kiszámit, s még ezzel sem elégszik meg, hanem az állampapírok értékesítésénél szenvedett cursusveszeséget, mint positiv évi terhet, i­s felveszi az 1879-iki budgetbe és igy nem csoda, ha kikerekíti a 100 milliót. En­nek az egész ellenzéki fogásnak pedig egyéb czélja nincs, mint az, hogy a kö­zönség előtt lármázás lehessen: „Íme tönkre mentünk, pénzügyeinket tönkre tette a boszniai expeditió.“ Ez „üdvös ellenzéki“ czél azonban nem szentesíti az az eszközöket, és még kevésbé teszi ala­posakká az ellenzéki hibás számításokat. Mi csak ezekkel foglalkozunk. És pedig kezdjük a legutóbbin. A­ki a rente cur­­sus veszteségét és a 153 milliós kölcsön conversiójánál elért, vagy elérendő, mint­egy 20 millióra tehető, árfolyamból eredő veszteséget é­vi tehernek számítja, az nem érti az egész művelet természetét, mert államadósságoknál a kamat fejezi ki a terhet és nem a cursus; a­mennyiben kamatterhünk, adósságunk szaporodásá­val és a conversionak következtében is,­­ nő ; annyiban nő é­v­i terhünk és költ­ségvetésben csak erről van szó. Az ár­folyam-csökkenés így kifejezést nyer a kamatteher növekedésében ; nem kell még külön számítani pl. azt a cursor különb-­­séget, mely a rente nominális és reális értéke közt beáll ; vagy azt a különb­séget, a­mi a 76‘­., milliós kölcsön 114-en és a helyette adandó rente 84-en álló cursusa közt van ; mert hisz emiatt sza­porodik a kamatteher, amazt is szá­mítva, duplán számítunk. Már­pedig a kamatteher növekedését az előirányzat tekintetbe vette, mert csaknem 5 millió­val van az államadóssági teher nagyobb­ra véve és ebből csak 1.800.000 fo­rint felel meg új adósságnak. Igaz, hogy a conversióra nincs nagyobb ka­mat véve, mint a­mennyit kitesz a konvertálandó adósság jelenlegi ter­he, mely akkor megszűnik , valószínű is, hogy itt egy 800,000 forintnyi differencia lesz is, de ez még csak 23,6 millióra fogja emelni a deficitet, és ha 16,10 helyett 20°z arany agrót számí­tunk is, akkor is a deficit csak 25 mil­lióra nő. Pedig ebben szerepel az 1879- re számított 6.280,000 boszniai költség kamatterhe is. De épen ez ellen a fő ellenzéki ki­fogás. Azt akarják, hogy adassék a 6.280.000 forint az évi deficithez, vagy­is vétessék az fel egészen a budget­be. De hát ki fogjuk azt fizetni egé­szen? nem, soha. Csak a kamatját; hát akkor miért szerepeljen a budgetben oly tétel, melyet nem viselünk ? Igen, de kiadás volt. Igaz, hogy egy rendkí­vüli hadi kiadás, mely még csak a kö­zös budgetbe sem vétetett fel. És hogy ez eljárás helyes, egy erdélyi példával bizonyítom. Megvettük a keleti vasutat, melyik év költségvetésében volt annak ára ? Egyikében sem, csak kamata, mert hitelműveletek most már ki vannak véve az é­v­i budget keretéből, csak mint ál­lamadósságokkal foglalkozunk azokkal és az évi budgetben csak kamatterhük sze­repel. Ha ez nem így lenne, Széll minde­­nik budgetjét szét lehetne rontani. Ak­kor 1876-ban nem 35 millió volt a de­ficit, hanem 18 millió, mit a keleti vasútra és a deficites vasutaknak ad­tunk; ez is 53 millió. Akkor 1878-ban nem 27 millió a deficit, hanem­­- 18 millió, mi a bosnyák ezpeditiora meg­szavaztatott­­kamatja szerepel 1879-ben) és így: 45 millió. De az adósság kama­tát és tőkéjét is szerepeltetni — dupla kréta. Ellenzéki fogás és semmi más. Ha pedig az előirányzatot magát vesszük, abban ám redukáljuk a bevéte­leket az 1877-iki tényleges alapra ott, hol változás nincs. De ez a fogyasztási adóknál, vámnál, a kiegyezés és a vas­utaknál, államjószágoknál a fejlődés mi­att beállott, úgy, hogy pessimistikusan ítélve, 1,2 millióval ha növeljük is, az esetleges hiányok miatt a deficitet, lesz az 27 millió; tehát annyi, mint az 1873- ki és 1877-iki, 8 millióval kisebb, mint az 1876-iki; tehát 2 évre a kibonta­kozás stagnált, de vissza nem esett; jövőben elesik sok kiadás, fejlődnek a jövedelmek, folytathatjuk a kibontakozást, ha a háború meg nem zavar, de erre költségvetést csinálni nem lehet. H. S. TARCZA: Mikor én „Mátyás“ voltam. — Silvei Udvözlet HARRY VICTORNAK. — J­ELEK.1 ^Sándortól. (Folytatás.) Délben a fogoly tiszttel Desztercze felé indultam. Irtózatos hideg volt, a hó csikor­gott a kerék alatt, a lovakból füstölt a pára, mely hóvá fagyott ra­lok, — mint s t­a­­ a c­h i­t barlangban , úgy csüngött a jégcsap bajuszainkról , szakállunk, szem­öldökünk, szempilláink havassá váltak, lábaink elzsibbadtak, füleink égtek, a szó elfagyott szánkban. Csak a kocsis szólt a lóhoz:gyi bicskás! ne patkány! Végre megérkeztünk tresztterezére, ott tudtuk meg, hogy 28 foknyi hideg van. Az öreg ur haladt Bukovina felé, az éjjel szabad ég alatt fog táborozni, —- 6 halad előre, az ellenség szalad előtte. 28 fok a hideg !... !'S Új dolog az a háború! Beszterczén folytattam a szervezést harmincz éve épen. Futár jött Kolozsvárról, — levele­ket, rendeleteket hozott, az országos kor­mánybiztostól. Az időben teljhatalmú or­szágos kormánybiztos Beöthy Ödön volt. Beöthy Ödön — a „k­i­s u­r * — nemes Biharvármegyének volt tekintetes első alispánja, majd ugyanott főispán, — s hírneves követe ugyan e megyének több országgyűlésen. Nem alak, hanem t­y­p­u­s ; eszményképe a táblabirónak, nem megyei, — de országos rámában. Fiu­métól Borzásig minden írás­tudó em­ber ismerte; — az egyetlenegy, aki — ha az országgyűlésen Kossuth Lajos után beszélt, nem hagyott tengert közöttük. Törpe kis ember, akkora mint Thiers, vagy Louis Blanc, — fehér hajjal s ba­­juszszal, villogó szürkés-kék szemekkel, melyek szikráztak, mint a k­iuzé, — ele­ven, mozgékony, szenvedélyesen ideges; szóval: ember-örökmozdony az, ó nyugtalanságában. Minden nagy dologért, nagy elvért nem lelkesült, hanem kigyúlt, s égett mint az öröklény, s világított mint a szüzek lámpája Veszta templomában. A lengyel ügyben, e szerencsétlen, elárult, elkótyavetyélt hős népnek védő­je, mint Cicero, házának, é s vádlója a bitangoló zsarnokoknak, mint Fouquier-Thonville*. A vallási, a vegyes házassági kér­désekben Luther hangján, Voltaire elvei­vel korbácsolta a jezsuitizmust, lerántot­ta az álnokság álarczát a Tartuffe po­fákról, s odavágta azt a sekrestyék kü­szöbéhez. A kurta és bosszú kabát­o j­e­z­s a v­i­t­á­k egyaránt gyűlölték. ... Hírét viszik egy főpapnak, hogy Beöthyt megütötte a guta. — Meghalt-e ? — Még nem. — Ha a nyelvét külön agyon nem ütik, még szónokolni fog a vallás és papság ellen ! . . . Üdvözöllek, oh keresztény sze­retet, a te irgalmasságodban ! * ** A ki tudna, írhatna egy érdekes kö­tetet e czim alatt: „Beöthy adomák.* Futólag elmondok egy párt. Beöthy Ödön és Tisza Lajos ellen­ségek voltak Nagyváradon, mint Monte-­­­chi és Capuletti Mantuában, Orsini és Doria Genuában, Bárdi és fluondelmonte Firenzében. A Beőthyek és Tiszák, mint a Grelfek és Ghibellinek. Két pártra volt osztva Bihar­or­­s­z­á­g, s mint Rómeóban, a cselédek is egymás ellen verekedtek. Beöthy satyrával, iróniával, sarcas­­mussal, ékesen szólásával és csúf nyelvé­vel harczolt, Tisza hajdúkkal felelt. Széchenyi lejött Tiszát szabályozni. Az alföldi parasztok nem jó szemmel nézték, hogy bántják, háborgatják, s nem hagynak békét annak az ártatlan, árva folyóviznek, — hadd menjen az ott­ni, a maga utján, lassan, szép csendesen, mint a hogy már régesrégen megszokta. Beöthy eleibe ment Széchenyinek, a megyei tisztelgő küldöttség élén, B­éke-1­é­sen elmondta mondókáját, s Széchenyien felelt rá illendően. s k Kimentek a Tiszára. Széchenyi mind­untalan „k­o­r­r­e­g­á­m*-nak czimezte Beöthyt. — Ez csak hallgatta egy dara­big, végre azt mondja: — Nagyon kiváncsi volnék tudni, miért k­o­rr­e­g­á­z engem nagyméltósá­god ? — én nem vagyok e­x­e­l1­e­n­z, s nagy mél­tóságod nem alispán? — Igaz, — felelt rá István gróf, — de mind a ketten Tiszát szabá­lyozunk. Beöthy Ödön nagyon nyájas, kelle­mes társalgó volt, — szívesen, örömest felelt mindenre, mindenkinek, s órákon át képes volt elmulattatni egymaga a tár­saságot, de ha dolgozott, s háborgatták dühbe jött s neki agyarkodott az em­bernek, mint egy vadkan. Egy ízben alispáni évnegyedes je­lentését irta a megyeházánál, — a haj­dúknak fejvesztés terhe alatt meg volt hagyva, hogy élő lelket be ne eresszenek. A hajdú valami dolgában eltávo­zott, — s az alatt két ember besuhant a szobába, hol Beöthy dolgozott. Ödön úr észre sem vette, s mélyen elmerülve folytatá munkáját. A bejöttek közül az egyik háta mö­gé lopózik, s egyszerre csak rákezdi nagy fenszóval, azon a kenetteljes hangon, me­lyet a prédikáló székekből ismerünk. „Tekin­teles első alis—­pán úr! Nagy—ér—demis hazafi !“ Beöthy felugrott ülőhelyéből, s mint a felbőszült tigris, a szoba közepén ter­mett, — szemei szikráztak, hajszálai­­ kezdtek égnek meredni, — de a szóno­kot ez azért nem hozta ki sodrából, s azon módon folytatá: — Én vagyok az a szerencsétlen evangelico-reformált vallásu lelkész, ki­nek nagy reményű csikóját, ezen ember polturás kanczája, egy meg nem gondolt igással, örök időkre tönkre silányi­­totta . . . Beöthy elorditá magát, mint egy oroszlán a sivatagban : — Hajdúk — — lökjenek ki engem!... Mondott-e valaha Shakespere ek­korát?! — Csengeri Antal a „Magyar szónokok és államférfiak“ czb­ati jeles munkában így jellemzi Beöthy Ödönt: „Szónoklatának vegyülete belsea éle­tében, jellemében is mutatkozott. Nyug­talan , zsémbes természet, ingerlékeny véralkat, nehéz helyzetekben sok mér­séklettel. Kedélyében jó adag kímélet­lenség, kihívó dacz, megvetés, gúny mel­lett sok gyöngédség, s még több nemes érzés. Kedvcsapongása ha más tárgyból kifogyott, önszemélyét állitá pellengérre, oly kíméletlenséggel, mely elleneit vérig bosszantó, s legyőzött ellenei iránt nagy­lelkű, engedékeny, majdnem a gyöngéd­ségig.“ Igaz! — ilyen volt a „kis úri“ (Vége következik.) Lapunk t. előfize­tőit tisz­telettel kérjük méltóztassanak előfize­­téseiket © az évnegyed­re megújítani. A ,Ma­­ttyar F­olgár“ Étnegyedre . . 4 frt. Félévre . . . . H frt. Ejfész évre ... 16 frt. A KIADÓ HIVATAL ------------ -------------------------------------­Bosznia s Herczegovina igazgatá­sa. A „N. W. Tagblatt“ írja: A magyar mi­niszterek bécsi tartózkodásuk alatt e kér­déssel is foglalkoztak. Tisza Kálmán urnak tegnapelőtt konferencziája volt Andrássy gróf­fal, melyen egy, a két tartomány igazgatásá­nak szabályozásáról szóló törvényjavaslatot közlött vele. Ugyan a lap szerint a boszniai bizottság az új igazgatási szervezet alapelvei felett tanácskozik, de eddig még semmiben sem bírt megállapodásra jutni. Politikai vegyes rovat. BELFÖLD. A jog- és államtudományi tanulmány és vizsgálati rend­szer tárgyában a közoktatásügyi mi­niszter által egybehívott enqnete szombaton este Trefort miniszter­elnöklete alatt ülést tartott, a­melyben a tanácskozmány elé ter­jesztett kérdések elsejére, a tanulmányi és vizsgálati rendszerre nézve nyilatkoztak töb­ben, köztük Csengery Antal nagy figyelem­mel meghallgatott hosszú előadásban. A mi­niszter a tanácskozmány folytatására a hét­fői ülést tűzi ki. A részletes tudósítást la­­­­punkban közölni fogjuk. Fr­u­c­k miniszteri tanácsos a német kormány megkeresésére a dohány-egyedáru­­ság körül Magyarországon eddigelé észlelt tapasztalatairól terjedelmes emlékiratot kül­dött Berlinbe. KÜLFÖLD, P­á­r­i­s, jan. 11. Az Agence Havas communiquet közöl a kormány programmjá­­nak nevetesebb pontjairól. A programra cons­­­tatálni, fogja a jelen választások fontosságát, a­melyek kétségbevonhatlan és végleges kor­­mánynyá tették a köztársaságot Francziaor­­szágban. Kijelenti továbbá, hogy a kormány szilárdul el van határozva őrködni, hogy a köztársaság közigazgatása ne ellenségeire ha­nem barátjaira bízassák, a­kik szolgálni és megszilárdítani fogják. A főbb parancsnoksá­gokra nézve is szem előtt fogja ezt tartani a kormány. Az egyházzal való viszonyt ille­tőleg ki fogja jelenteni a programra, hogy a kormány nem fog vallási zaklatásokra vete­medni, a­melyek sértenék a lelkiismereti szabadságot, hanem épen ezt védelmezni fog­ja minden megtámadás ellen és határozottan concordátumi politikát fog követni. A Prog­ramm kifejti továbbá, hogy az állam érvé­nyesíteni fogja befolyását az elemi oktatásra, végtére pedig a kedélyek lecsillapítása végett terjedelmes szelíd intézkedéseket fog ígérni a kormány. A minisztérium e fölött beható vitát akar előidézni, a­mely után a kérdés teljes ismeretével döntsön a ház. A tör­ök-m­on­t­en­e­gr­ó­i con­vent­i­ó. A Pester Lloyd irattaróból értesül, hogy a porta és Montenegró a következő conventiót kötötték meg : „A montenegrói csapatok az általuk Antivar­ és Skutari kör­nyékén megszállott török területet legkésőb­ben húsz nap alatt kiürítik és a berlini congressus által megszabott határok mögé vonulnak vissza. Másrészről az ottomán csa­patok ugyanazon határidő alatt a Monte­negrónak megígért albániai területet kiürítik. Abban az esetben, ha elementáris események miatt nem lehet húsz nap teljesen kiüríteni az erődített helyeket, az élelmi­szerekről és hadianyagról, a­mely nem volt elszállítható, leltár fog fölvétetni. Későbbi megállapodás számára lesz föntartva annak meghatározása, hogy Montenegro mekkora kárpótlást fizes­sen Törökországnak az esetleg használandó élelmi­szerekért. Hasonlóképen a berlini szer­ződés 33. czikkében érintett átvállalása iránt a török államadósság egy részének a Kon­stantinápolyban későbben összeülő külön bi­zottság fog határozni. Azon nap, midőn a

Next