Magyar Polgár, 1879. január-június (13. évfolyam, 2-147. szám)
1879-01-14 / 10. szám
fin. évr. évfolyam. 1odik szám. Kolozsvártt, kedd, 1879. január 14. MAGYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre................................10 frt. — Félévre.......................................8 frt — Évnegyedre..............................4 frt. — Egy hóra..................................1 frt 50. HIRDETÉSI DIJAK: OUiOr nasáboaoU garmondsor, vagy területinek Ara o kr. NAGT HIRDETÉSEKNÉL KEDVEZMÉNYEK. UluilMi LkJ.Ui után IV kr. li4lj»*1LUt4k ktISu »AultUllk. 1TILUfiRs Boronként, rmaj annak helye «5 kJ. RKILAMOM : Hirharangban soronként 1 frt. A „Hagyír Polgár" agyas selmáinak Ara T kr. NtoteteaMI b.kumon Uili.lii(il m UrllNI.il, l.rn.r.ll.» kteMI |M bérmtkMlM Ibtrbltk n.a I^Utiluá U. HMibAlaUan kin ni*, na .«.la.k iiiui SZERKESZTŐSÉSI ERODA (hevá a lag eaanemiKIADÓ-HIVATAL: A LjMbtmbfStb»«—ti b*«a|Ab«a, tétbrritwTb H tlUMi ráulik, hbtUMok, «jtb'b | KOLOZSVÁR, JAN. 1.1 . | A költségvetés és az: .. . c ellenzék. Aki átfutotta az 1879-iki költség- féjezést, megnézte annak végmérlegét és í látta, hogy ez év deficitje 228 millióban van előirányozva, azután emlékezetébe idézi mindazt a végromlást, melyet pénz ügyeinkre következtettek az ellenzéki szó enokok és lapok, a boszniai expeditióból, s nem fog csodálkozni, ha ezek, már csak a következetesség okáért is, azon iparokodnak, hogy a mérleget mindenféle ked-vezőtlen számításokkal elrontsák és a de-1 sficitet, ne 22*8 milliónak, hanem 60, sőt (mint egyik laptársunk egészen komolyan * állttá) 100 millióban tüntessék fel. Igaz,' Igyan, hogy ebben a buzgó igyekezetben, a hazafias meggondolás észre fogja vennis azt az árnyoldalt is, hogy a külföld előtti minél sötétebb színben feltüntetni akarni hazája pénzügyeit, mégsem lehet valami nagy szolgálat; de hát ha e hátrány mellett is van alapja ama számításoknak, mi is kötelességünknek tartanók elfogadni azokat; de csak azon feltétel alatt, hogy pozitív, helyes alapon nyugodjanak, mert pénzügyekben jó dolog a valóság. Ez elől vissza nem riadunk, de a fictiókat, főleg ha még hitelünknek is ártanak, feltétlenül elkárhoztatandóknak tartjuk. És ezt könnyen bebizonyíthatni véljük az ellenzéki számításokról. Mert azok két alaphibában szenvednek. Először is. Csakis az 1877-iki zárszámadási eredményeket veszik számításba és ami, az 1879-iki előirányzatban, akár a bevételekben, akár a kiadásokban többre van téve, azt mind összeadják, azt mind deficitnek tüntetik fel és hozzáadják a 228 millióhoz, de minthogy igy sem tudnak 30—35 milliónál nagyobb deficithez ss jutni, akkor még ide számítják a boszniai expeditiónak nem fedezendő kamuterhét, hanem egész költségét és azt az 1879-ik év rováséra írják; sőt a ki 00—100 milliót kiszámit, s még ezzel sem elégszik meg, hanem az állampapírok értékesítésénél szenvedett cursusveszeséget, mint positiv évi terhet, is felveszi az 1879-iki budgetbe és igy nem csoda, ha kikerekíti a 100 milliót. Ennek az egész ellenzéki fogásnak pedig egyéb czélja nincs, mint az, hogy a közönség előtt lármázás lehessen: „Íme tönkre mentünk, pénzügyeinket tönkre tette a boszniai expeditió.“ Ez „üdvös ellenzéki“ czél azonban nem szentesíti az az eszközöket, és még kevésbé teszi alaposakká az ellenzéki hibás számításokat. Mi csak ezekkel foglalkozunk. És pedig kezdjük a legutóbbin. Aki a rente cursus veszteségét és a 153 milliós kölcsön conversiójánál elért, vagy elérendő, mintegy 20 millióra tehető, árfolyamból eredő veszteséget évi tehernek számítja, az nem érti az egész művelet természetét, mert államadósságoknál a kamat fejezi ki a terhet és nem a cursus; amennyiben kamatterhünk, adósságunk szaporodásával és a conversionak következtében is, nő ; annyiban nő évi terhünk és költségvetésben csak erről van szó. Az árfolyam-csökkenés így kifejezést nyer a kamatteher növekedésében ; nem kell még külön számítani pl. azt a cursor különb-séget, mely a rente nominális és reális értéke közt beáll ; vagy azt a különbséget, ami a 76‘., milliós kölcsön 114-en és a helyette adandó rente 84-en álló cursusa közt van ; mert hisz emiatt szaporodik a kamatteher, amazt is számítva, duplán számítunk. Márpedig a kamatteher növekedését az előirányzat tekintetbe vette, mert csaknem 5 millióval van az államadóssági teher nagyobbra véve és ebből csak 1.800.000 forint felel meg új adósságnak. Igaz, hogy a conversióra nincs nagyobb kamat véve, mint amennyit kitesz a konvertálandó adósság jelenlegi terhe, mely akkor megszűnik , valószínű is, hogy itt egy 800,000 forintnyi differencia lesz is, de ez még csak 23,6 millióra fogja emelni a deficitet, és ha 16,10 helyett 20°z arany agrót számítunk is, akkor is a deficit csak 25 millióra nő. Pedig ebben szerepel az 1879- re számított 6.280,000 boszniai költség kamatterhe is. De épen ez ellen a fő ellenzéki kifogás. Azt akarják, hogy adassék a 6.280.000 forint az évi deficithez, vagyis vétessék az fel egészen a budgetbe. De hát ki fogjuk azt fizetni egészen? nem, soha. Csak a kamatját; hát akkor miért szerepeljen a budgetben oly tétel, melyet nem viselünk ? Igen, de kiadás volt. Igaz, hogy egy rendkívüli hadi kiadás, mely még csak a közös budgetbe sem vétetett fel. És hogy ez eljárás helyes, egy erdélyi példával bizonyítom. Megvettük a keleti vasutat, melyik év költségvetésében volt annak ára ? Egyikében sem, csak kamata, mert hitelműveletek most már ki vannak véve az évi budget keretéből, csak mint államadósságokkal foglalkozunk azokkal és az évi budgetben csak kamatterhük szerepel. Ha ez nem így lenne, Széll mindenik budgetjét szét lehetne rontani. Akkor 1876-ban nem 35 millió volt a deficit, hanem 18 millió, mit a keleti vasútra és a deficites vasutaknak adtunk; ez is 53 millió. Akkor 1878-ban nem 27 millió a deficit, hanem- 18 millió, mi a bosnyák ezpeditiora megszavaztatottkamatja szerepel 1879-ben) és így: 45 millió. De az adósság kamatát és tőkéjét is szerepeltetni — dupla kréta. Ellenzéki fogás és semmi más. Ha pedig az előirányzatot magát vesszük, abban ám redukáljuk a bevételeket az 1877-iki tényleges alapra ott, hol változás nincs. De ez a fogyasztási adóknál, vámnál, a kiegyezés és a vasutaknál, államjószágoknál a fejlődés miatt beállott, úgy, hogy pessimistikusan ítélve, 1,2 millióval ha növeljük is, az esetleges hiányok miatt a deficitet, lesz az 27 millió; tehát annyi, mint az 1873- ki és 1877-iki, 8 millióval kisebb, mint az 1876-iki; tehát 2 évre a kibontakozás stagnált, de vissza nem esett; jövőben elesik sok kiadás, fejlődnek a jövedelmek, folytathatjuk a kibontakozást, ha a háború meg nem zavar, de erre költségvetést csinálni nem lehet. H. S. TARCZA: Mikor én „Mátyás“ voltam. — Silvei Udvözlet HARRY VICTORNAK. — JELEK.1 ^Sándortól. (Folytatás.) Délben a fogoly tiszttel Desztercze felé indultam. Irtózatos hideg volt, a hó csikorgott a kerék alatt, a lovakból füstölt a pára, mely hóvá fagyott ralok, — mint s ta a ch it barlangban , úgy csüngött a jégcsap bajuszainkról , szakállunk, szemöldökünk, szempilláink havassá váltak, lábaink elzsibbadtak, füleink égtek, a szó elfagyott szánkban. Csak a kocsis szólt a lóhoz:gyi bicskás! ne patkány! Végre megérkeztünk tresztterezére, ott tudtuk meg, hogy 28 foknyi hideg van. Az öreg ur haladt Bukovina felé, az éjjel szabad ég alatt fog táborozni, —- 6 halad előre, az ellenség szalad előtte. 28 fok a hideg !... !'S Új dolog az a háború! Beszterczén folytattam a szervezést harmincz éve épen. Futár jött Kolozsvárról, — leveleket, rendeleteket hozott, az országos kormánybiztostól. Az időben teljhatalmú országos kormánybiztos Beöthy Ödön volt. Beöthy Ödön — a „kis ur * — nemes Biharvármegyének volt tekintetes első alispánja, majd ugyanott főispán, — s hírneves követe ugyan e megyének több országgyűlésen. Nem alak, hanem typus ; eszményképe a táblabirónak, nem megyei, — de országos rámában. Fiumétól Borzásig minden írástudó ember ismerte; — az egyetlenegy, aki — ha az országgyűlésen Kossuth Lajos után beszélt, nem hagyott tengert közöttük. Törpe kis ember, akkora mint Thiers, vagy Louis Blanc, — fehér hajjal s bajuszszal, villogó szürkés-kék szemekkel, melyek szikráztak, mint a kiuzé, — eleven, mozgékony, szenvedélyesen ideges; szóval: ember-örökmozdony az, ó nyugtalanságában. Minden nagy dologért, nagy elvért nem lelkesült, hanem kigyúlt, s égett mint az öröklény, s világított mint a szüzek lámpája Veszta templomában. A lengyel ügyben, e szerencsétlen, elárult, elkótyavetyélt hős népnek védője, mint Cicero, házának, é s vádlója a bitangoló zsarnokoknak, mint Fouquier-Thonville*. A vallási, a vegyes házassági kérdésekben Luther hangján, Voltaire elveivel korbácsolta a jezsuitizmust, lerántotta az álnokság álarczát a Tartuffe pofákról, s odavágta azt a sekrestyék küszöbéhez. A kurta és bosszú kabáto jezs a viták egyaránt gyűlölték. ... Hírét viszik egy főpapnak, hogy Beöthyt megütötte a guta. — Meghalt-e ? — Még nem. — Ha a nyelvét külön agyon nem ütik, még szónokolni fog a vallás és papság ellen ! . . . Üdvözöllek, oh keresztény szeretet, a te irgalmasságodban ! * ** A ki tudna, írhatna egy érdekes kötetet e czim alatt: „Beöthy adomák.* Futólag elmondok egy párt. Beöthy Ödön és Tisza Lajos ellenségek voltak Nagyváradon, mint Monte-chi és Capuletti Mantuában, Orsini és Doria Genuában, Bárdi és fluondelmonte Firenzében. A Beőthyek és Tiszák, mint a Grelfek és Ghibellinek. Két pártra volt osztva Biharország, s mint Rómeóban, a cselédek is egymás ellen verekedtek. Beöthy satyrával, iróniával, sarcasmussal, ékesen szólásával és csúf nyelvével harczolt, Tisza hajdúkkal felelt. Széchenyi lejött Tiszát szabályozni. Az alföldi parasztok nem jó szemmel nézték, hogy bántják, háborgatják, s nem hagynak békét annak az ártatlan, árva folyóviznek, — hadd menjen az ottni, a maga utján, lassan, szép csendesen, mint a hogy már régesrégen megszokta. Beöthy eleibe ment Széchenyinek, a megyei tisztelgő küldöttség élén, Béke-1ésen elmondta mondókáját, s Széchenyien felelt rá illendően. s k Kimentek a Tiszára. Széchenyi minduntalan „korregám*-nak czimezte Beöthyt. — Ez csak hallgatta egy darabig, végre azt mondja: — Nagyon kiváncsi volnék tudni, miért korregáz engem nagyméltóságod ? — én nem vagyok exel1enz, s nagy méltóságod nem alispán? — Igaz, — felelt rá István gróf, — de mind a ketten Tiszát szabályozunk. Beöthy Ödön nagyon nyájas, kellemes társalgó volt, — szívesen, örömest felelt mindenre, mindenkinek, s órákon át képes volt elmulattatni egymaga a társaságot, de ha dolgozott, s háborgatták dühbe jött s neki agyarkodott az embernek, mint egy vadkan. Egy ízben alispáni évnegyedes jelentését irta a megyeházánál, — a hajdúknak fejvesztés terhe alatt meg volt hagyva, hogy élő lelket be ne eresszenek. A hajdú valami dolgában eltávozott, — s az alatt két ember besuhant a szobába, hol Beöthy dolgozott. Ödön úr észre sem vette, s mélyen elmerülve folytatá munkáját. A bejöttek közül az egyik háta mögé lopózik, s egyszerre csak rákezdi nagy fenszóval, azon a kenetteljes hangon, melyet a prédikáló székekből ismerünk. „Tekinteles első alis—pán úr! Nagy—ér—demis hazafi !“ Beöthy felugrott ülőhelyéből, s mint a felbőszült tigris, a szoba közepén termett, — szemei szikráztak, hajszálai kezdtek égnek meredni, — de a szónokot ez azért nem hozta ki sodrából, s azon módon folytatá: — Én vagyok az a szerencsétlen evangelico-reformált vallásu lelkész, kinek nagy reményű csikóját, ezen ember polturás kanczája, egy meg nem gondolt igással, örök időkre tönkre silányitotta . . . Beöthy elorditá magát, mint egy oroszlán a sivatagban : — Hajdúk — — lökjenek ki engem!... Mondott-e valaha Shakespere ekkorát?! — Csengeri Antal a „Magyar szónokok és államférfiak“ czbati jeles munkában így jellemzi Beöthy Ödönt: „Szónoklatának vegyülete belsea életében, jellemében is mutatkozott. Nyugtalan , zsémbes természet, ingerlékeny véralkat, nehéz helyzetekben sok mérséklettel. Kedélyében jó adag kíméletlenség, kihívó dacz, megvetés, gúny mellett sok gyöngédség, s még több nemes érzés. Kedvcsapongása ha más tárgyból kifogyott, önszemélyét állitá pellengérre, oly kíméletlenséggel, mely elleneit vérig bosszantó, s legyőzött ellenei iránt nagylelkű, engedékeny, majdnem a gyöngédségig.“ Igaz! — ilyen volt a „kis úri“ (Vége következik.) Lapunk t. előfizetőit tisztelettel kérjük méltóztassanak előfizetéseiket © az évnegyedre megújítani. A ,Mattyar Folgár“ Étnegyedre . . 4 frt. Félévre . . . . H frt. Ejfész évre ... 16 frt. A KIADÓ HIVATAL ------------ -------------------------------------Bosznia s Herczegovina igazgatása. A „N. W. Tagblatt“ írja: A magyar miniszterek bécsi tartózkodásuk alatt e kérdéssel is foglalkoztak. Tisza Kálmán urnak tegnapelőtt konferencziája volt Andrássy gróffal, melyen egy, a két tartomány igazgatásának szabályozásáról szóló törvényjavaslatot közlött vele. Ugyan a lap szerint a boszniai bizottság az új igazgatási szervezet alapelvei felett tanácskozik, de eddig még semmiben sem bírt megállapodásra jutni. Politikai vegyes rovat. BELFÖLD. A jog- és államtudományi tanulmány és vizsgálati rendszer tárgyában a közoktatásügyi miniszter által egybehívott enqnete szombaton este Trefort miniszterelnöklete alatt ülést tartott, amelyben a tanácskozmány elé terjesztett kérdések elsejére, a tanulmányi és vizsgálati rendszerre nézve nyilatkoztak többen, köztük Csengery Antal nagy figyelemmel meghallgatott hosszú előadásban. A miniszter a tanácskozmány folytatására a hétfői ülést tűzi ki. A részletes tudósítást lapunkban közölni fogjuk. Fruck miniszteri tanácsos a német kormány megkeresésére a dohány-egyedáruság körül Magyarországon eddigelé észlelt tapasztalatairól terjedelmes emlékiratot küldött Berlinbe. KÜLFÖLD, Páris, jan. 11. Az Agence Havas communiquet közöl a kormány programmjának nevetesebb pontjairól. A programra constatálni, fogja a jelen választások fontosságát, amelyek kétségbevonhatlan és végleges kormánynyá tették a köztársaságot Francziaországban. Kijelenti továbbá, hogy a kormány szilárdul el van határozva őrködni, hogy a köztársaság közigazgatása ne ellenségeire hanem barátjaira bízassák, akik szolgálni és megszilárdítani fogják. A főbb parancsnokságokra nézve is szem előtt fogja ezt tartani a kormány. Az egyházzal való viszonyt illetőleg ki fogja jelenteni a programra, hogy a kormány nem fog vallási zaklatásokra vetemedni, amelyek sértenék a lelkiismereti szabadságot, hanem épen ezt védelmezni fogja minden megtámadás ellen és határozottan concordátumi politikát fog követni. A Programm kifejti továbbá, hogy az állam érvényesíteni fogja befolyását az elemi oktatásra, végtére pedig a kedélyek lecsillapítása végett terjedelmes szelíd intézkedéseket fog ígérni a kormány. A minisztérium e fölött beható vitát akar előidézni, amely után a kérdés teljes ismeretével döntsön a ház. A török-montenegrói conventió. A Pester Lloyd irattaróból értesül, hogy a porta és Montenegró a következő conventiót kötötték meg : „A montenegrói csapatok az általuk Antivar és Skutari környékén megszállott török területet legkésőbben húsz nap alatt kiürítik és a berlini congressus által megszabott határok mögé vonulnak vissza. Másrészről az ottomán csapatok ugyanazon határidő alatt a Montenegrónak megígért albániai területet kiürítik. Abban az esetben, ha elementáris események miatt nem lehet húsz nap teljesen kiüríteni az erődített helyeket, az élelmiszerekről és hadianyagról, amely nem volt elszállítható, leltár fog fölvétetni. Későbbi megállapodás számára lesz föntartva annak meghatározása, hogy Montenegro mekkora kárpótlást fizessen Törökországnak az esetleg használandó élelmiszerekért. Hasonlóképen a berlini szerződés 33. czikkében érintett átvállalása iránt a török államadósság egy részének a Konstantinápolyban későbben összeülő külön bizottság fog határozni. Azon nap, midőn a