Magyar Polgár, 1879. július-december (13. évfolyam, 148-291. szám)

1879-09-12 / 208. szám

ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre.................................16 frt. — Félévre........................................8 frt. — Évnegyedre...............................4 frt. — Egy hóra....................................1 frt 50. HIRDETÉSI DUAK: 20&dik szám. Kolozsvártt, péntek, 1879. szeptember 12. XIII évfolyam. MAGTAR, POLGE POLITIKA.I N A P I L A P. OtaiSr hMáboott gtrmoniUor, r«gj UrftlMtoik Arm O kr, N*BY HIRDETÉSEKNÉL KEDVEZMÉNYEK. Mind» hlrd.U. oULn 10 ki. Mlj^Ul.uSk kalSn ..AmltUtlk, MYILTTÉR: Boronként, mar .nnnk beír. ss ki. RSCLAXOK: _______________Hichumitu Bonjukén! 1 frt.______________ A „Magyar Polgár" »íjh inAanlnak kn T ki. Nartalaall kokklAM kblanéayak nőm kliAHotnat, liawroU«. kátfeiil |0t1 bénaantatlan Iarkiak aaa lagaMataak M. Hauaalallan kin rátok non adatnak alaaaa. (h0Tá a lat anatUaai rá»« UtotS kflalaaaAnyak IntoaMáSk.) KIADÓ-HIVATAL : A Ljrcaaa-ayaaAa ktigMti IraMA-lákaa. lotor gr. Tatoki OtMkaa hái (hóra u oIMmMii rámák, blrcUMak, njOMM palkkak Intoa.nd jk.) SZERKESZTŐSÉGI IRODA : i i Mikor annak idején először kezdték emlegetni, hogy Bosznia ésHerczegovina megszállása terveztetik, a közértület — akkor lévén intoribus a „török divat“ — hevesen tiltakozott a „területrablás“ ellen. Még gondolatára is háborgásba jött a honfi-indulat, s amennyi népgyűlés csak volt, az talán mind egy szálig kész lett volna áttérni az izlámra és kivándorolni Kis-Ázsiába, ha megesik az a gyalázat, hogy Ausztria-Magyarország hadserege bármily természetű foglalási szándékkal a „testvér“ földjére lépjen. A keleti véres dráma magyar nézőközönségének egy része valóságos fenyegető állást foglalt az occupatió első bizonytalan hírére is; ezt a másik rész csak azért nem tette, mert egyenesen képtelenségnek tartá, hogy ilyesmi megtörténhessék. A harmadik rész pedig úgy gondolkozott, hogy jó lesz egyelőre tartózkodni a véleményadástól, mert valamint azon csatában, mely golyóval és karddal vivatik, úgy a politika harczaiban is egyedül az intézők ismerhetik a helyzet valódi képét; míg az alant kavargó tömegek csak egyet tudhatnak bizonyosan, azt, hogy : verekedés foly. Egyébről azonban alig lehet tiszta fogalmuk. Meg kell vallani, hogy az ekként gondolkozók száma volt — a legkevesebb. És az occupatió valószínűségének emlegetése kétségkívül hatalmas fegyver volt az ellenzék kezében. De hát oly viszonyok közt, midőn válság válságra tornyosul, s nem tudni ma, hogy mit hoz a holnap, mily zűrzavaros napokban, hogy mennyire hiábavaló dolog valami fölött biztos ítéletetet mondani, bebizonyult a keleti conflictus nem egy fázisánál, bebizonyult többek közt az occupatió kérdésénél is. Az idők megváltoztak , amily mértékben tisztult a politikai helyzet, akkor változtak az irányában táplált nézetek is. A pillanatnyi fölhevülés lecsöndesült, a lázas rajongás mámora elszállt, s helyet adott higgadtabb felfogásoknak. Mindenekelőtt a tisztán török érdek mellett, kezdtünk interressálódni az osztrák-magyar érdekek iránt is. És a situatio további új alakulásaival szemben már nem tűnt fel oly rémletesnek a megszállás eshetősége sem. Sőt kezdették azt nagyon természetesnek találni, és helyesnek a monarchia biztonságára nézve. Mikor pedig végre csakugyan megvalósult, s csapataink bevonultak a két tartományba, — s mikor később az események, az illetékes helyről történt nyilatkozatok, részletes fölvilágosítások bebizonyították az occupatió fontos szükségét, — akkor Ausztria-Magyarország alkotmányos testületei, s a józan gondolkozású közvélemény elismerték a követett eljárás helyességét. A monarchia kormányainak legelfogultabb ellenfelei is inkább csináltak tőkét előbb ,katonáink szenvedéseiből, majd a „ túlköltekezés “-ből; magát az occupationális politika eszméjét folyton kevésbé bántották, s alapos érvek helyett csak stereotip frázisaikat vagdosták hozzá, melyek nem igen tesznek kárt semmiben. Most, mikor a megszállás második fontos feladatát teljesítik csapataink (még pedig sokkal több szerencsével, mint az az elsőt), jó lesz visszaemlékezni a felőle uralkodott nézet többszörös és gyökeres metamorphózisaira. Jusson eszébe mindenkinek az a sok felültetés, melylyel e tekintetben az ellenzéki sajtó kedveskedett azoknak, kik hittek neki. És a szerint méltányolja aztán e lapok mostani harcsát, melyet a novibazári occupatio ellen folytatnak, szánalmasan erőtlenül, kétely merül föl, külön törvényjavaslatban kell megállapítani a delegativ hatáskörét. E nézetet nem osztotta a Stremayr-kabinet, amelynek véleménye a következőkben foglalható össze: a megszállott tartományok rendes és folyó költségei és állandó beruházásai közt különbséget kell tenni: az előbbiek a delegáció hatáskörébe esnek, az utóbbiakat illetőleg pedig esetről esetre törvényjavaslat terjesztendő a két parlament elé. E javaslat a Taaffe-kabinet is magáévá tette és állítólag a magyar kormányelnök is elfogadta. Az utóbbi nézetnek lesz kifejezése a várt törvényjavaslat. A költségek felosztására nézve még nem állapodtak meg; indítványozták, hogy ne általános kulcs vétessék alapul, hanem esetről-esetre, a birodalom egyik másik felének nyújtott előny aránya szerint állapodjanak meg a quotában. De az még nem bizonyos, hogy a törvényjavaslatban is helyet fog-e foglalni ez az indítvány. A magyar kormány álláspontjáról — írja az ,EII.“ — nincs jól értesülve aNeue freie Presse.“ Kormányelnökünk elejétől fogva azt a nézetet vallotta, hogy a delegációk csak azoknak az ügyeknek eldöntésére illetékesek, a melyek határozottan, mint ilyenek emlittetnek az 1867. XII. törvényczikkben, és külön intézkedést kívánt mindazokra a kérdésekre nézve, a melyek név szerint nem foglaltatnak e törvényben TARCZA. Romániából. Bukarest. aug. végén. (Vége.) A román egyház ugyan az oroszok karjának protectusa alatt áll. De közvetenül az itteni metropolita által kormányozok, kinek sutfraganensa a metropolita Jas Visszatérve azonban én hozzám — mirt nem czélom egyház- vagy községi fel - Vetésekbe bocsátkozni — nagyon meg voltam elégedve magammal, hogy kijöttem, mert 'odjart az e'80 alkalommal láthattam a Ioan fejedelmi udvart teljes pompában. . Még az nap este oly szerencsés volm'egy magamat az itteni oszt.-magyar sió személyzetének bemutathattam, felkövetkező napon tettem hivatalos tiszta„. ..0ira°t, a mindenütt a legszivélyesebb Altatásban részesültem, ben ^®^rkez®sein oly időszakba esett, melymin i*2 *tten‘ osztrák-magyar telep majdnem ta ,en egyes tagja, de különösen a vezér- K * roppant sürgés-forgásban voltak. B„•, A mily magasztos és örömteljes volt az híQv r szomoruan leverő volt a másik J9z°, mely e mozgást előidézte, kis anyaország legőszintébb örömének tó18*®8* a^art adni minden zugában a feljut.'.3 Ura^°dó pár egybekelésének 25 éves azon Uma alkalmából egyfelől, másfelől ugyangyUj. ?nya°rszág jótékonyczélu előadásokat és »Ultabket rendezett a szegedi árvízkárónyomorának momentán enyhítésére. Mi volt természetesebb annál, hogy az anyaországgal együtt mi is örvendjünk és a szegediek javára mi is mulassunk. Furcsa paradoxon, de mégis úgy van. A szerencsétlenek nyomorának enyhítésére mások „jótékonyczélú“ bálokban tánczolnak és jótékonyczélú hangversenyekben, vagy műkedvelői előadásokban tapsolnak és mulatnak. Tehát amint említem, a bukaresti oszt.magyar telep is az első vezérpár védnöksége alatt úgy az egyik, mint a másik czélból, örömfeliratot intézett és ünnepélyeket rendezett, melyek valóban igen szépen sikerültek. A jubileumi isteni tisztelet és bankett, úgy a szegediek javára rendezett díszelőadás a műkedvelők közreműködésével igen szép, mondhatni magasztos látványt nyújtottak, és az utóbbi — hála a románok nemeskeblű bőkezűségének — mit annak idején a hazai sajtó teljes elismeréssel említett, anyagi tekintetben is nagyon szép jövedelmet eredményezett. Még egy ünnepélyt akarok röviden megemlíteni, mely a román fejedelem trónraléptének és Románia függetlenítésének évfordulóján tartatott, mely alkalommal jön átnyújtva a fejedelemnek ama diszkard, melyet a román hadsereg összes tisztikara, mint legfőbb hadvezérének készíttetett. Az ünnepély az eszme méltóságának és nagy horderejűnek teljesen megfelelt, melyet megörökíteni talán legelsősorban épen Románia kötelességében áll, mert ha a legutolsó orosz-török háborúból valaki hasznot húzott, az bizonyára a romániai fejedelemség. Független állam ! Ez nagy szó, ezt a románok érzik is. Önérzetük, törekvésük végtelenül fokozódott, amint bizonyítja legújabban a „zsidókérdés.“ Az önbizalom talán túlságos is, no meglátjuk, mit hoz a jövő. Romániának helyzete mind ez ideig valóban nem volt irigylésre méltó. Egyrészt orosz, másrészt török befolyás és uralom alatt, folytonos belforrongások színhelye volt. Ha ezek megszűntek, jött az idegen invasio. Igen, mert hát Románia fekvésénél fogva épen azt a helyet foglalja el, hol a keleti kérdés gordiusi csomója van, melyet hamar adiplomatia megoldani neraképes, karddal vágatik ketté. Románia volt mindig az a koncz, mi felett az orosz és török birodalom annyiszor összekapott. A történelem szakadatlan sorát mutatja fel azon háborúknak, melyek II. Katalin cárnő uralkodása óta napjainkig befolytak, melyek a román földet közvetve vagy közvetlenül mindig érintették, s talán még érinteni fogják, mert kiállhat jót azért, hogy Plevna elestével a keleti kérdés végleges megoldást nyert ? Hol ellenség, hol jóbarátnak hadserege volt az, melynek Románia elhelyezést és élelmezést kellett nyújtson. Hogy az ilyszerű szállásadás mindig roppant áldozatokba kerül, azt hiszem, felesleges mondanom. Oly körülmények között és helyzetben, melyet a történelem lapjai felmutatnak, valóban nem lehet csodálkozni, hogy Románia a kulturállamokkal lépést nem tarthatott. Most van a voltaképen először ama helyzetben, hogy munkához foghat, s önmagának dolgozhatik. Hogy idejét nem tölti tétlenségben, bizonyítják a napi események, úgy a törvényhozó testületben, mint azon kívül az országban. Az irodalom fejlesztése, hadsereg létesítése, szervezése, távirda, vasúti hálózat, mely az egész országot bevonja, mind oly jelenségek, melyek munkáról, mégpedig megerőltetett munkásságról tanúskodnak. Alkotmánya lehető legszabadabb elveken nyugszik, mely a képviselőházban (157 vált képviselőből áll) és szabad sajtóban nyeri kifejezését. Egyszóval Románia minden erejével törekszik magát a múltért egy szebb jövővel kárpótolni, és semmi kétség abban, hogy kitartó, ernyedetlen munkásságának méltó eredménye leend. Most veszem észre, mily illetéktelen fejtegetésekbe bocsátkoztam. Mille pardon ! De azt hiszem, hogy nem vétettem programmom ellen azzal, hogy szerény, nem irányadó, tisztán egyéni nézetemet, mely látott és hallott, tehát igaz tényeken alapszik, ide becsúsztattam. Talán elfér a többi között. Románia toleráns és vendégszerető, minek legélénkebb tanúsága az a számos idegen — és ezek között bizonyára sok kőtélrántó is — kik ide, mint valami aranybányába szerencsét próbálni jöttek, s néhányan közülök igen jól is eltalálták. Hallottam ugyan itt-ott megjegyzéseket az egyes „male fide” szerzésmódról is, de minthogy ez nem tartozik én reám, nem akarok pletykálni, annál is inkább, mert hátha nem igaz, s így teljesen kiesik sorozatom keretéből. Van itt mindenféle nativ, elkezdve a szkábáló czigánytól a handló zsidóig, de az osztrák magyar telep az, mely valamennyi idegen telepek között a legtekintélyesebb. Az itt élő oszt.-magyar alattvalók száma megközelítőleg 10—15 ezerre megy, tán többre is tehető, kik az itteni követség védnöksége és törvénykezése alá tartoznak. Monarchiánknak itteni missiója egyike a legfontosabbaknak, mert nemcsak internationális közvetítésekkel foglalkozik, hanem az itt lakó honosainknak ügyvéde, közjegyzője, polgári és bűnügyi fóruma, mely társas törvényszékek módjára csőd, váltó, házassági, egyszóval minden előfordulható jogügyben mint első forum működik, s mely bűn-, illetőleg kihágási ügyekben a konstantinápolyi nagykövetség (Il-ik és utolsó forum), polgár ügyekben pedig a bécsi cs. és kir. fő , illetőleg a legfőbb törvényszék jurisdiktiói alatt áll. Hogy a diplomatia a törvénykezésit merőben izoláltan áll, azt hiszem felesleges mondanom. Különben ezek oly dolgok, melyek voltaképen csak a szakembert érdeklik, s nyilvános fejtegetés tárgyául nem is szolgálhatnak. Hogy meddig fog az észt-magyar alattvalóknak emez előnye — hogy államban államot alkothassanak — érvényben tartatni, a újra egy oly kérdés, melyre a válasz ez id szerint megint csak egy nagy kérdőjel. A pletyka fonalát újra felvéve, nem hagyhatom említés nélkül azt az érdekes kirándulást, melyet alkalmam volt Plevnál tenni. De minthogy bevezetésül elismerésre méltó kitartás mellett talán igen is sokat kefáskodtam, azért tisztelt szerkesztő úr szive engedelmével azt máskorra hagyom, s igérem, hogy barátságos fogadtatás után mé ezután is bekopogtatok.*) Daczára annak, hogy a költő állitát szerint „édes* a Dimbovicza vize, s panaszra épen semmi okom, mégis azzal a szé asszonynyal tartok, kivel átutazása alkalmival szerencsém volt itt találkozni — és az azt mondta: „hogy mindenütt jó, de legyen otthon.“ — A mi igaz, igaz! Isten áldja! a viszontlátásig. Hatfaludy István: II ! A megszállott tartományok közigazgatásáról és költségvetésük ellenőrzéséről — mint a „Neue freie Presse“ értesül — törvényjavaslatot terjeszt az osztrák kormány a reichsrath elé. Hír szerint két nézet állott szemben egymással: a magyar kormányelnök azt a nézetet védte, hogy minden külön törvényjavaslat fölösleges, mert az 1867. XII. törvényczikk értelmében ipso facto a delegatiót illeti meg az ellenőrzés joga, ha pedig A brassó-tömösi vasút. PERCZEL MÓRTÓL. (fölogasta a magyar mérnök- és építész-egylet kolozsvári szakülésén.) (Folytatás.) Colfin és Campeson az anyag súlyát, mint főfactort, ismerik el a csúszások előidézésénél, és a talaj belsejében átszivárgó vizek, úgymint a rejtékekre eső vizek befolyását, kevéssé méltányolják; evvel ellenkezőleg Sazilly és d’Aigremont különösen a talaj belsejében levő vízben, úgy mint a kül légköri viszonyokban lelik fel a baj kutforrását, míg Bruere maga mind a három okot látja közreműködni. Lehetetlen nem találni helyesnek Bruere okoskodását, ki azt mondja , hogy miután a súly hatása ellen az anyag cohasioja működik, minden ok, mely a két utolsó látványt gyengíti, tágabb tért nyújt az első befolyásának, és tehát nem elégséges, vagyis inkább nem mindig célszerű a súly befolyását egy mesterségesen alkalmazott ellenerő által megsemmisíteni, de kell azon okok eltávolításáról gondoskodni, melyek képtelenné teszik magát a mozgásnak indult vagy erre hajlandósággal bíró anyagtömeget a súly hatásának ellenállására. Ezen okoskodásokból kiindulva, természetes, hogy még Colfin és Chapeson leginkább ellentöltésekben, támfalakban, falazott sarkantyúkban, vagy pedig igen menedékes fejtékek adásában, egy szóval, az úgynevezett tömegépítkezésekben (Massen Bauten) látják a földtömegeket biztosítva a mozgások ellen ; d’Aigremont és Bazilly leginkább súlyt fektetnek úgy a belső, mint a külső vizek bevezetésére, avval a különbséggel, hogy míg a d’Aigremont a belvizeket, a nálunk is divatozó szivarrendszer mellett, a lejtékektől kisebb-nagyobb távolságokban és nagyobb mélységekben fogja fel, Sazilly ezeket közvetlen a lejtékek alatt felfogván, épített csatornák által vezeti le. Amennyiben azonban kiolvashattam, mindketten kevés súlyt fektetnek előbb említett Collín és Chapeson szaktársaik védintézkedéseire. Briére pedig, amint az már az előadottak folytán könnyen magyarázható, úgy az egyik, mint a másik eszközt alkalmazza, kivételt képezvén a d’Aigremont által ajánlott mély szivárárok rendszerére nézve, mely ha nézete szerint nem is káros, de felesleges, és igy nagy költségénél fogva, nem ajánlatos, és a vizraentesitésre nézve elégségesnek tartja Sazillyvel, ha a belső vizeket a bevágások fejtékei alatt fogja fel, ezen lejtőket pedig, úgymint az ezek felett fekvő területeket, az esővizek és más légköri behatások ellen kellőleg biztosítja. Ami a töltéseket illeti, miután amint Bruére maga is mondja, működése alatt oly esetek nem fordultak elő, hol az altalajt nagyobb mélységben vízmentesíteni kellett volna, elégségesnek tapasztalta, ha a töltés talpa alatt kevés cohasiával bíró rétegek eltávolíttatnak, nagyobb lépcsők ásatnak, és a töltés maga rétegenként és legalább részben döngölve készíttetik ; a kavicságy lecsapolásáról a töltésen át pedig kis facsatornákkal gondoskodik. Hogy a Bruére által ajánlott eszközök igen szépen kigondoltak és csakis hasznos hatással bírnak, sőt elég számos esetekben magukban is megfelelnek, kétségbe nem vonható tény és így is alkalmazásuk csak ajánlható, de azon tapasztalatok után, melyeket több szaktársunkkal kénytelenek voltunk tenni, különböző hazai pályánknál, nem monda s hatjuk ezeket minden esetben elégségeseknek, és úgy bevágások, mint töltések biztosításánál, néha okvetlen szükséges, gyakran pedig o económia szempontjából czélszerű , hogy a belső vizek — amint d’Aigremont ajánlja, nagyobb mélységekben és a festékektől bizonyos távolságokban fogassanak fel. Hogy mikor alkalmaztassák az egyik vagy másik, vagy részben az egyik részben a másik, a fentebb jelzett biztosítási eszközökből, csak a concert esetekben lehet meghatározni, miután nézetem szerint nemcsak a talaj minősége veendő tekintetbe, de az uralkodó idős viszonyok, a rendelkezésre levő anyagok ,munkaerő, a különböző munkálatok aránylagos helyi árai és az illető vonalrészek topographikus helyzete is kellő mérvben méltányolandók. Azonban kell mégis, hogy a munkavezető mérnök bizonyos általános praemisiákból induljon ki, melyek alapján tanulmányozza az egyes eseteket, és ezekből kiindulva, állapítja meg az intézkedéseket, és miután tisztelt tagtársak legközelebb meg fogják szemlélni a brassó tömösi vonalon levő csuszamlásokat és az ezek legyőzése és előrevétele céljából alkalmazott intézkedéseket, bátor vagyok a lehető legrövidebben azon föltevéseket előadni, amelyekből ezen óvintézkedések megállapításánál kiindultunk. Mindenekelőtt szükségesnek tartom azon nézetemnek kifejezést adni, hogy úgy a belső vizek, azaz azok, melyek vagy a nagyobb vastagságú permaeabilis rétegen átszivárodnak ennek egész vastagságában, vagy pedig két inpermeabilis réteg közti választó síkon nyomulnak le — úgy mint a lejtékekre eső vizek befolyását a hasonló minőségű anyag cohasio és a külön anyagok adhásio kisebbítésére igen nagy befolyással bírnak és így természetes, hogy nagy súlyt kell, véleményem szerint, fektetni az elsők lehető eltávolítására, és az utolsók olyképein levezetésére, hogy ezek a fejték alatt lévő anyagba ne hatolhassanak be. Továbbá miután ezen befolyások már hosszabb idők óta működtek azon rétegekben, melyeket a vasút átszel, el kell ismerni, hogy ezekben már korábban is előfordulhattak mozgások. Ezen mozgások pedig kétfélék lehettek, a szerint, hogy a bel-és külvizek egy permeabilis rétegen haladván át, ezt fellágyítják és képtelenné teszik az önsúly ellenállására eredeti alakjában; vagy pedig, hogy a felső vizek repedéseken át átszivárogván egy átdatlan anyagrétegen, bizonyos mélységben lelnek maguknak egy vízvezető síkot, amely alatt szintén átdatlan anyag létezvén, ezen síkon szivárognak el, és ezáltal a felső réteg mozgását az alsón elősegítik. Ezen második eseteket ugyan külön említem fel, de meg kell hogy jegyezzem, hogy ott, hol ezek előfordulnak, leginkább mint az első eseteknek következményei tekintendők, azaz egy többékevésbé permeabilis anyagtömeg az előbb említett okoknál fogva mozgásnak indulván, ezen mozgása alatt magával rántja az alatta fekvő impermeabilis és szilárd réteg egy részét, minek következtében az impermeabilis réteg két részre oszolván, ezek közt egy vizvezetésre alkalmas felület támad. A legritkább esetben fordul pedig elő, hogy az impermeabilis anyag már eredeti helyzetében választatott volna szét egy vizvezető réteg által._______. *) Csak tessék, minél gyakrabbban ! Szerk.