Magyar Polgár, 1879. július-december (13. évfolyam, 148-291. szám)

1879-10-10 / 232. szám

XIII. évfolyam 232-dik szám. Kolozsvárt, péntek, 1879. október 10. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre............................................10 frt. — Félévre...................................................8 frt. — Évnegyedre..............................4 frt. Egy hóra....................................1 frt 50. HIRDETÉSI DUAK: Otuor horbo­ott garmondaor, rtgj tweletdnek in 0 kr. NAGY HIRDETÉSEKNÉL KEDVEZMÉNYEK. Minden hirdette után 10 tar. bollytglllo­k kolag­uányttatik. STILTTÉR: Boronként, tmt úrik hőire kir% kk. nSCLAUOK: Hirharengben eorouktnt 1 frt R „Magyar Polgár" »07«!­iriaNuk On T kr. NOrteloaQI bekdlMt* kOaleatdayek m klzOMMatk, leaeretlen káiMl­­M1 kérseaMiM levelek ua logadtatnak el. Hoduáratk­a kézi retek earn adatnék eleeza. " SZERKESZTŐSÉGI IRODA : (hord e lag eadib­al idudt 01*00 MSertegen tatán»dák.) KIADÓ­HIVATAL: * Luteamati Uzgaatl Iraái-jákaa, »Mr gr. Teleki Pfokoo-kái (faara a* oldkaeUei pdnaek, hlrdatdook, ajflttdvt eatkkeh InUeendk.) Andrássy. Ilaymerle Henrik báró tegnap tette le az esküt a felsége kezeibe. Tegnap Andrássy gróf búcsút vett minisztériuma személyzetétől, s az ügyek vezetését vég­leg átadta utódjának. Tehát tegnap óta uj külügyminisz­tere van Ausztria-Magyarországnak. Teg­nap óta más az ur a Ballplatzi palotá­ban ; a ki eddig volt, most hazajön eny­hét és üdülést keresni nyolcz legfáradsá­gosabb munka után. Andrássy Gyula gróf 1871. nov. 13-tól 1879. okt. 9-ig volt osztrák-ma­gyar külügyminiszter. Midőn hivatalba lépett, a nagy feladatok egész halmaza állott előtte, és ő nem mozdult helyéről addig, mig azokat el nem végezte be­csülettel, a monarchia legjobb érdekei szerint. A belügyekre nézve mindjárt kez­detben az eddiginél szabadelvűbb irányt honosított meg. E tekintetben egyik ne­vezetes reformja volt az, hogy a reichs­­rathot a landtagoktól fölszabadítva, iga­­zabb parliament rendszert alapított Auszt­riában. A belbéke és rendes viszonyok meg­szilárdítása után, a kuszáti külviszonyok tisztázásához fogott. A külbéke biztossá­gát kellett erősíteni és állandósítani. Első expozéjában, melyet a delega­­gatióknak előterjesztett, kijelenté, hogy Ausztria-Magyarország politikája kevésb­­bé nevezhető a szabadkéz, mint inkább a­­ „kötött mamut“ politikájának, —­s ez I a béke mindenkivel, első­sorban azonban I a szomszéd államokkal. És Andrássy fentartotta, biztosítot­ta a békét, s megtoldotta programmját I azzal, hogy kivívta — a szabad­ke- I azt is. Ausztria-Magyarországnak ma domináló állása van, s ebből kifolyó­lag már nem keresi, hanem esetről- s erre módjában áll diktálni a békét. Szerezhet-e államférfi ennél dicsőbb hatalmat hazájának ! Andrássy gróf nyolcz évi működé­sének súlypontja természetesen a keleti­ ügyre esik, s e kérdés volt az, mely — már jóval az orosz-török bonyodalmak előtt is — leginkább igénybe vette a külügyminiszter munkásságát. Fó dolog volt tisztázni a monarchia viszonyát a portához és Oroszországhoz, s odatörekedni, hogy egyátalában a ke-­ leten érdekelt hatalmakkal oly viszony létesíttessék, mely az osztrák-magyar ér­dekek minden körülmények közt való biz­tosítására szolgálhasson. Andrássy mindenekfölött létrehozta­ a barátságos közeledést Bécs és Berlin közt és a két állam e szorosabb kapcso­latába belevonatott Oroszország is. E vi­szony, melyet három­ császár-szövetségnek neveztek el, annak idején sok jó szolgá­latot tett, különböző alkalmakkor és ne­héz kérdésekben. Az osztrák-magyar mo­narchia mint „szövetséges“ lehetett leg­jobb ellenőre a keleti ügy fejlődé­seinek. „A­kiről tudjuk, hogy árokba akar lökni bennünket, azzal karon fogva kell járnunk.“ Andrássy gróf e saját nyi­latkozata leghűbb jellemzése a viszony­nak, melyben monarchiánk Oroszország­hoz állott. Nem czélunk itt Andrássy ismert működésének részletes tárgyalásába bo­csátkozni A hosszú, rögös útán, melyet czéljáig megtett, a három­ császár-talál­­­­kozás, a berlini conferentia, az emléke­zetes reform-jegyzék, s végül az occupa­­tió képezik a kiemelkedőbb pontokat. Az események menetével Oroszor­szág törekvései mind inkább ellentétbe jöttek azon állásponttal, melyet monar­chiánknak kellett elfoglalnia. Andrássy a leghevesebb s legdurvább támadások­­­nak volt kitéve, mivel az egymásra tor­nyosuló válságok közepett is, főtörekvé­­­­se oda irányult, hogy a monarchia szá­rmára megőrizze azt, a mi a politikai programmjának mottója volt: a békét. — Hát kinek fütyöl a rigó m­ásnak, mint saját másának ? — No, meg a párjának! — vétó utána a gyerek, határozottan epedő hangnemből. Mihály úr kezdett figyelni. — A párjának ? Hát micsoda párod van neked ezen a vidéken ? — Engedelemmel legyen mondva: nem a vidéken, hanem a várban. — A várban ? — pattant fel Mihály úr — hát miért nem mondtad ezt előbb ? — Hiszen ha egy szóval nem tetszett kérdeni, — felelt nyugodtan a fiú. — Aztán kicsoda az a fehér­ cseléd? — Szolgálatjára nagy uramnak, a Mar­­csa, az özvegy kulcsárnénak a testvér­huga. Mi tagadás benne: immáron egy esztendő óta érette fújom a tárogatót, és engedelem­mel legyen mondva: ő sem néz rám görbe szemmel. Csak az éjjel is azt mondta, hogy a világ végére is eljőne velem, ha azt az át­kozott várkaput ki lehetne nyitni. — Mit, hát ti beszéltetek már együtt, mióta itt vagyunk? — Minden éjszaka, — engedelemmel legyen mondva. — Hát a megváltó Jézus Krisztusért, miért nem mondtad ezt nekem előbb? — Hiszen ha egy szóval sem tetszett kérdezni, — szólt a fiú mennyei ártatlan­sággal. Mihály úrnak derülni kezdett a képe. Tehát már van egy fogantyúja. Létezik va­laki a várban, a­kivel szóba lehet állani. Már magában véve is jelentékeny körülmény, a jelen kétségbeesett helyzetben pedig épen­­ megbecsülhettem Attól függ minden, hogyan használja fel az ember? — Te Pista, te! — fordult a fiúhoz — nem beszélhetnék én avval a leányzóval — Miért ne, nagy uram? Csak tessék úgy tenni, mint én. — Hát te hogy szoktál tenni? — Hát, mikor törülünk elcsendesedik minden, jelt adok a tárogatómmal a Murcsa helyet foglal az egyik alsó lőréénél. Erre én a fal mellé surranok, levetem a csizmát (tet­szik tudni: jobban mászik az ember amúgy) Szívós küzdelmébe került, de meg­­őrizte. És a következmények megmu­tatták, hogy Andrássy mág igaza volt. Mikor megszületett a sau­stefanói béke, akkor Ausztria-Magyarország is erélyesebb actióba lépett. Nem folyt vér, csak tinta; nem lövöldöztek golyókkal, hanem jegyzékekkel és protokollumokkal. És Andrássy ez után oly eredményeket vívott ki, melyeket egy meggondolatlan háború talán lehetetlenekké tett vol­na reánk nézve. A berlini congressus ki­orrigálta az ominosus békekötést. Azt természetesen nem volt szabad felednie, hogy egy háborúban győztes ha­talommal áll szemben, melynek vér- és vagyon­ áldozattal kiküzdött előnyeit nem lehet egyszerűen megsemmisíteni. A cor­rects csak bizonyos határig terjedhe­tett , azonban Andrássy nem mulasztot­ta el, hogy a mi érdekünk e határon túl még volt, más úton biztosítsa. Bulgária terjedelme, határai, szer­vezete , általában a befolyás, melyet Orosz-­­ország a Balkán-félszigeten megtartott, arra indították Andrássyt, hogy azt egy megfelelő domináló állással ellensúlyozni igyekezzék. A congressus concedálta számunkra Bosznia és Herczegovina megszállását. A­ monarchia e positioból aratja a déli tar­tományokat, s a balkáni magasabb röptű orosz álmokba kelletlenül szövődik be­le az osztrák-magyar fegyverek villogása a novibazári láthatár ködéből. Andrássy politikájának helyességét a tények igazolták. És e politika sikereit kénytelenek elismerni azok is, kik ellen­ségei voltak. Consequens magatartás volt elejétől végig. Erős, biztos kézzel vezette a mo­narchia hajóját ádáz viharokban, veszé­lyes örvényeken keresztül a biztos kikö­tőbe, a­hol most nyugalmasan megpi­henhet. Ki venné rost néven a hajóstól, hogy a fáradságos út végeztével, most s felkapaszkodom a lőrömig, aztán lehet dia­kúrálni. Alig van a földtől h­rom elnyire. — Mászik bizony neked három élet a menydörgős menykől — fakad ki Mihály úr méltatlankodva — Hát kötéltánczos va­gyok én, vagy mi? Ne nézd csak ! Majd öt­venhat éves koromban vetem ilyesmikre a fejemet! — Máskép pedig nem lehet! — jegy­­zé meg a Pista, roppant flegmatikus módon. Mihály ur nagy léptekkel kezdett sé­tálni le és fel sátorában. Reménye a jó si­ker iránt ismét feléledt s gyors röptű elmé­jében ötlet szülemlett ötlet után. Már-már látni vélte: mint nyílnak meg előtte Imréd kapui a titkos éj csendjében,­­ csak a rész­letekkel nem volt még tisztában, mi tévő legyen akkor, ha a vár kulcsai kezében lesznek. Meglepni s lefegyverezni az őrséget és Imrédyt? Ez alig volna lehetséges a nélkül, hogy valaki föl ne ébredjen, zajt üssön s vé­delemre ne kerüljön a dolog. Már pedig egyet­len kézből kicsavart fegyver, egyetlen csöpp kiontott vér — ismételjük — Mihály úr előtt egyértelmű vola a tréfa megbukásával. S ha minden úgy menne is, mint a parancsolat, abban se volna semmi köszönet. A magyar nemes hajléka, legyen az szelmás kunyhó, vagy várpalota, szent és sérthetetlen. A­ki oda a gazda tilalma ellenére betolakodik, fegyveres erővel belopja magát, vagy erősza­kot használ a személy ellen, az már többet követ el, mint egyszerűen tréfát. Az már vio­lentia, actus majoris potentiae (nagyobb ha­talmaskodás), a­mibe még a törvényeknek is van beleszólásuk. Nem, egy batkát sem ér az egész do­log, ha Imrédy Ferencz nem a sa­ját maga akaratából jő ki várá­ból, vagy hívja be oda a vendé­geit. Sokáig tépelődött még Mihály úr mély gondolkozásba merülve, mig egyszer csak — épen mint a petendi várteremben amaz em­lékezetes reggelen — kiderült az arcza. Az öreg ur tisztába jött magával a teendők se­larra száll, hogy maga is pihenést ke­ressen ? A mit külügyérsége kezdetén egyik legsürgősebb feladatának tekintette a né­­met-osztrák-magyar közeledést, azt még legutóbb, miután már beadta volt lemon­dását, sietett szoros szövetséggé emelni. Ez volt utolsó sikere. És ezzel át­adta helyét utódjának, kinek a befeje­zett tények jutottak örökségül. Andrássy grófot a monarchia pol­gárainak elismerése kiséri nyugalmába. És a veszteség érzetét, melyet távozása fölkelt, csak azon remény enyhítheti, hogy eljön — és jöjjön minél hamarább! — ismét az idő, midőn a kitűnő államférfiút me­gint üdvözölhetjük a közügy szolgálatá­ban. Ausztria-Magyarország búcsúszava a távozóhoz, a viszontlátásig! TÁRCZA. Régi időkből. Elbeszélés Indali Gyulától. (Folytatás.) A gyerek rendkívüli megelégedéssel vette tudomásul a feleletet, arcza még ko­nyább, fontoskodóbb lett s valódi hadve­­zori talentumot kezdett elárulni, kijelentvén, miszerint ez esetben aligha ártana a vár­­képpel egy-két okos szót váltani. Mihály urat kezdte mulattatni ez a fontoskodás. n — De bizony nem ártana, édes fiam, akt ezért akartalak én téged ahoz a kötél­­revaló Szabó Andráshoz küldeni ? De már most, hogy őt elvitte az ürdög, ki tudná ezt a dol­g ot nyélbeütni ? • . — Már hogy ki ? Hát én, la ! — fe­d­te nagy büszkén a gyerek. — Te?., te? — kordó Mihály úr, bá­bában megfeledkezve a nevetésről is. — Tán hogy és miképen fognál hozzá? A fiú arcza most a titokszerüség kife­jt®1 ölte fel. Csaknem suttogva kérdezte: a* ~~ Nem hallotta nagy uram éjjelenként & tárogató­ szót a vár körül ? t , Hát persze hogy hallottam. Ha jól •génze eddig még nem süketültem meg De azt még sem tetszik tudni: ki­­ az a tárogatóé? mint r bizony. tán nincs egyéb dolgom, bán' 10^ a tárogatósok után leskelődtem. Ja a menykő, akárki volt. kn„ ' Na hát az én voltam ! — szólt a fiú önérzettel. i,a ~~ Úgy ? Ezt a virtusodat még nem rtem eddig, adja isten egészségedre, bo­rr Akkor hát azt sem tetszik tudni, kinek lúttam én azt a tárogatót ? Sándor bolgár fejedelem bu­­l­karesti látogatása, a milyen jelentéktelen kü­ I­­önben, annyira dühbe hozta az oroszországi I­V. től, s elmondhatta, hogy már most egyéb sem hiányzik, csak a — kivitel. — Te Pista — szólt jókedvűleg a nyu­godtan álldogáló Buhanczhoz — ha ennek a komédiának jó vége lóazon, akkor te az is­ten markába estél. Olyan úrrá teszlek, hogy még. Pista alázatosan köszönte a nagy úr kegyes grácziáját, de egyszersmind kijelenté, hogyha olyasmit méltóztatik ez alatt érteni, hogy akkor Marosától meg kellene válnia, hát akkor csak inkább hagyják meg őt pa­raszt­embernek. — Ne félj semmit, fiam! — nevetett Mihály úr, kegyesen megveregetve a gyerek vállait — tehetsz, a­mit tetszik. Csak úgy érzem, hogy adok neked annyit, a­mennyi­vel akár három Marcsát is eltarthatsz. De jör közelebb, hadd mondjam el, mi lesz a teendő. És Mihály úr órákhosszat, halk hangon értekezett a süldő-csatlóssal. Mikor pedig éj és csend borult a vi­dékre s az őrtüzek is halványulni kezdtek, ismét megszólalt az a méla, édesbús tárogató­hang , nemsokára egy Botót alak kezdett nesztelenül és macskaügyességgel fölkuszni a rovátkos várfalon, megállapodva az alsó tö­rések egyikénél s függve ott hosszasan, mint valami denevér. V. Szarédy Ferencz ur máskülönben igen jó ember volt, „mint egy falat kenyér“, a­hogy mondani szokták. Csak két hibája volt neki: határtalan makacssága, mely az ország­ban csaknem közmondásossá vált és hogy — mint a legtöbb hatalmas ember — végtelen függésben tartotta környezetét. Mikor jó ked­vében volt, a­mi régebben gyakorta megtör­tént, meg nem szenvedte maga körül a ko­moly arczokat, még egyetlen leányától, Zu­­leykától sem, a­kit pedig a bálványozásig szeretett. Mikor pedig bal lábbal kelt fel, a mi beszélyünk idejében mindennapi dolog volt, akkor jaj volt annak, a­ki mosolygó áb­­rázattal mert megjelenni előtte. Elnök : S­z­­­á­v­y József. Az indítványkönyvben újabb bejegyzés nem foglaltatik. Az interpellációs könyvben a következő újabb bejegyzések foglaltatnak: S­z­a­l­a­y Imréé, a bor hordókbad­ eladása tárgyában, a belügyminiszterhez, s a phyl­loxera tárgyában a földmivelési miniszterhez, Irányi Dániel a Hechtl-Boemelburg ügy­ben az igazságügyi miniszterhez, végre Simo­­n­y­i Lajos báróé az adóbehajtásnál követen­­­dő eljárás tárgyában a miniszterelnökhöz. Ezután kihirdettetett a tegnapi szava­zás eredménye. Beadatott 10 bizottságra 194 szavazat üres volt 3; két bizottságra, a közoktatás­­ügyire és az igazságügyire beadatott 181 sza­vazat, üres volt 3. Megválasztottak azok, ki­ket az egyes pártok jelöltjeikül kijelöltek s kiknek neveit bizottságonként már közöl­tük . Elnök jelentést tesz az osztályok el­nök s jegyző választásairól. Következik most a miniszterel­nök tegnap jelzett előterjesztése. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! A tegnapi napon a t. háztól kikérten­ Az alárendeltek persze jól ismerték a hatalmas úr ebbéli természetét s alkalmaz­kodtak is hozzá szigorúan s ugyanezért, mi­óta Imrédy Ferencz sértett büszkeségében visszavonult a világtól, az imrédi várban nem sokkal vigabban mentek a dolgok, mint va­lami siralom­házban. A vár ura legbizalmasabb embereihez is alig szólt néha pár szót. Komoran, hall­gatagon sétált naphosszat a vártermek során végig, vagy a folyosókon, vagy lent az udva­ron. Sohasem lehetett tudni, mikor és hol bukkan elő, mint valami sötét kisértet. Ez okból a tűzvérű, dévai csatlósok is csak hal­kan, lábhegyen mertek ide-oda suranni, hogy a sarkantyú se peregjen hangosan s még az asszonynépet is egészen oda látszott hagyni a vidám trécselési és vihogási kedv, a mi nélkül pedig, mint azt mindenki tudja,­ a fe­hér cseléd nem tud sokáig elélni. De legcsöndesebb, leggyászosabb jelen­ség volt az az egész várban: Zuleyka, a fő­­úr szép ifjú leánya. Olyan volt szegény, mint egy élettelen szobor, igaz, hogy szobornak is gyönyörű. Ha dagadó kis kebleinek hul­lámzása s sötét szemeinek álmatag, merengő sugarai nem vallottak volna az élőre, bátran azt hihette volna akárki, hogy valami szép fehér árny bolyong olykor a szomorú imrédi várban. Az egész várnap osztatlan részvéttel kísérte a szomorú szép gyermeket s talál­gatták: mi lehet az oka ennek a titkos, mély szenvedésnek? Csak maga az atya nem tépelődött fölötte, bár, mint említők, sze­rette őt, egész a bálványozásig. Imrédy Fe­rencz igen természetesnek találta, hogy a leány szomorkodik, mikor az apjának keserűsége van. Rágódott-e csakugyan valami titkos bú a leányka szivén? Sóvárgott-e talán a szép, nagy világ után, melyből elszakíták vagy tán egyetlen lény után a nagy világból? Ki tudta volna azt? Ki kérdezte volna azt? A kemény harczos apának eszébe sem jutott ilyesmi s az édes, jó anya rég a sírban pi­hent már. (Folytatása köv.) Az új állampolgári törvényjavaslat az­zal a kijelentéssel kezdődik, hogy a magyar korona valamennyi országában egy és ugyan­azon állampolgárjog létezik. A javaslat az­után a honosság megszerzési módjait sorolja föl: a származás törvényesítés, házasság s az államkötelékbe való különös fölvétel által, és ezek mindegyikére nézve külön intézke­dik. Magyarország és Fiuméra nézve a bel­ügyminiszter, Horvátországra és Szlavóniára­­ nézve pedig a horvát bán adja meg az ide­­­geneknek az állampolgári jogot. Minden ily fölvétel a miniszterelnök tudomására hozan­­­dó. Megszűnik az állampolgári jog : kiválás, a hatósági engedély, távollét, törvényesítés és­­ házasság (a két utóbbi, ha idegen államra szól). A kiválás ugyanazon hatóságok útján történik, mint a fölvétel­i esetről-esetre szintén a miniszterelnök értésére adandó. A javaslat azután az állampolgárság újból meg­szerzését fejti ki , végül az átmeneti és vég­­­­határozatokkal foglalkozik. Külföld. pánszláv lapokat. A „Szt. Peterszk. Vjedor moszti“ például ezt írja: »I. Sándor bulgáriai fejedelem összejö­vetele Károly román fejedelemmel Bukarest­ben annál visszatetszőbb, mert I. Sándor fe­jedelemnek Oroszország kívánsága szerint elő­ször Milán fejedelmet kellett volna megláto­gatnia, azaz azt az országot, mely hasonló viszonyok közt van, mint az övé és Orosz­országhoz tart, nem pedig azt az orszá­got , mely Oroszország iránt ellen- 8 é­g­e­s érzületet táplál. Sándor fejedelem első lépéseinek ilyen iránya természetesen csak német és nem orosz felfogásra vall.­ Berlin, okt. 8. Az eddigi 433 vá­lasztás közül 412 ismeretes. Megválasztatott 110 conservativ, 92 középpárti, 90 nemzeti szabadelvű, 43 szabadelvű conservativ, 133 haladópárti, 19 lengyel és egy demokrata képviselő. A miniszterek közül megválasz­tattak Kamecske hadügyminiszter és Eulen­­burg lovag belügyminiszter. Fálk, Hobrecht és Friedenthal volt miniszterek szintén meg­választattak. Országgyűlés. A képviselőház ülése október 8-án.

Next