Magyar Polgár, 1880. július-december (14. évfolyam, 149-303. szám)
1880-12-03 / 281. szám
I TARCZA. A görög nők. — „Hellas und Rom“ után — Dr Boros Gábor. Csodálatra méltó, magasztos és tökéni nőalakokkal a nemes és szép nőiség Valódi eszményeivel találkozunk mindgörög műveltség első kezdetén, megtolta fénynyel világitnak a vad fordítók és szeliditetlen szenvedélyek a korában. Ott van Adraste, ki önkéntes, csakhogy halála által férjének ötdségét, életét megmentse, ott Iphi- " ki szivének egyetlen keserű gondolákkal, a nélkül, hogy egyetlen kert! szó jön" ajkaira, engedelmeskedik " és a pap kegyetlen parancsának. Antigone, ki csupán gyermeki félvérzettől áthatva, a parancsnak !" ellenére, a száműzetés nyomorába 1 ,'*1‘ eltaszitott, fájdalomtól görnyedt, ^ atyját, — ki fivérét eltemeti, bár éle‘ játszik. Ott van Nausikara, a szere'teélté királylány, — vidám, Daiv, áz- LSí és mégis szabad, önálló, mint egy I' 6‘®i töhez illik, a fölötte vonzón raj'l*lkozáskor Odysseussal, a mint ez 1 ^»dult hajótört az erdő sűrűjéből elő- I f k Az egész Odysseia Penelope di- 1 ,^*1 ki hmz évig eped férje után, L‘ ^ » nemes tdrőt vágyakozással kö- I j a folyton megújuló balsorsban, mintkönnyebben kiállja azt, ki évekeresztül megközlíthetetlen méltóságban, okosan, nagyszerűen megőrzi hűségét és becsületét. Soha semmiféle történelemben vagy költészetben nincs megindítóbban, gyöngédebben és bensőbben festve a férj iránti szeretet, mint Andromakhe és Hektor között, mint az iszonyú sors terhe alatt, mely Hektórt a csatában halállal, őt szolgasággal, Tróját és Priamos egész házát végveszélylyel fenyegeti. Sőt Helena inkább Aphroditének, mint önszivének áldozata, csak meg kell hogy jelenjen, s ifjú és agg tisztelettel hajlik meg fönséges alakja előtt, kész lévén érte, az idegenért, elviselni a hosszú háború minden nyomorát. Egyedül ő az, ki önmagát vádolja. És mennyire minden kényszer nélkül mozognak e nők ! Mily szabadon érintkeznek, társalognak a férfiakkal? Trója fejedelmnői járnak-kelnek az utczákon, legfölebb, mint fejedelemnőkhez illik, egyetlen nőtől kisélve, az öregek közé vegyülnek és nézik a rangas falakról a harczok folyamát. Helena, visszatérve, Menelaos palotájában igazi királynő, parancsolva és éltetve, tisztelve és dicsőítve, a vendégeket fogadva, a férfiakat társalgásban vidámítva, az egész fejedelmi háznak azt a kimondhatatlan varázst adva, mely csak magas születésű nőtől, csak parancsoló szépségtől sugározhatik ki. Arete, a Phaiakok királynője, ki férje Alkinoos részéről oly tiszteletben részesül, mint soha nő e földön, keresztül megy a városon, fogadja minden oldalról a nép örömteli üdvözletét, mint egy istennő; szellemmel és mély értelemmel, bölcsességgel vágja ketté a férfiak vitáját. Alkinoos mellett a trónon ül; ő az, kinek térdeit az esengős Odysseus átfonja, mire ezt Nausikaa tanítá, mert ha a királynő kegyes lesz hozzá, bizonyáyal rá ígéri a visszatérés napját. A hőskor nőinek emelkedettsége tovább él a költészetben és ismét visszatükröződik az attikai tragédiában. De ez csak itt van így. Tagadhatatlan, hogy a görög történelem folyamán a nőélet korlátai összeszűkülnek, a nő jelentéktelenebbnek, név- és befolyásnélküliebbnek látszik, a méltóság, tisztelet, tekintély eltűnik, a nő, a férfi előtt egészen háttérbe vonulni látszik. Különösen áll ez Athénről és mert épen Athénről, a műveltség középpontjáról áll, honnan Hellas művészete, tudománya, szelleme sugárzott ki, természetesnek tűnik fel, hogy ez az eset egész Görögországra nézve. A nők eme visszalépésének oka könynyen feltalálható: a görög államélet demokratikus fejlődésében rejlik az, melyben az ion törzs volt az első. Az egyéni szabadságra a férfi tartott igényt, nem a nő. A férfi, mindinkább a nyilvános életre adva magát, elszokott házától, a napot azon kívül töltő, a vele egyformák társaságában, a piaczon, a törvényszéken, a testgyakorló intézetekben, akár államügyekben, akár politikai megbeszélésekben vett részt. Az elhanyagolás miatt egyedül volt hagyva otthon a nő; ez később szokássá vált, a szokásból meg szigorú szabály lett, miközben, látnivaló, a férfiakkal való ritkább érintkezés folytán alászállt a nő műveltségének, szellemi fejlődésének lépcsője. Minthogy azonban a demokratikus mozgalmak nem mindenütt , nem egyformán fejlődtek, ép úgy a nők helyzete is különböző volt a különböző államokban. Jobb s szabadabb volt a kényuralom alatt, vagy ahol aristokratikus intézmények léteztek s a jobbak, a nemesek kormányoztak. Itt a nő több tiszteletben s részben több képzésben részesült. Az első történt a dór államokban, egyszersmind Spártában, a második meg az aiol törzsű városokban. Spártát illetőleg sokszor vetették szemére Lykurgosnak, hogy nem bírta korlátozni a nő hatalmát a férfiak felett s az atheneiaknál példa szó volt, hogy a spártai férjek papucskorrány alatt vannak ; a spártai hölgyek erre azt felelték, hogy egész Göröghonban egyedül ők azok, kik férfiakat adnak a honnak. A dór leányok az ifjakkal egyformán, ha nem is velők együtt, gyakorolták a tornászatot; nekik — kizárólag csak nekik egész Görögországban — szabad volt nézőkként jelen lenni az olympiai játékoknál. Hera ünnepein, az olympiai pályán, versenyfutásokat tartottak s a győzőnő jutalmul olajkoszorút kapott s szabad volt festett arczképét ott fölállítani. A dór leányok s ifjak érintkezése szabadabb volt s az alkalom se volt reá ritka. A számos nyilvános és vallási ünnepélyeknél a leányok és asszonyok részvétele nemcsak nélkülözhetlen, hanem fődolog volt. Mindez ünnepélyeket tánczczal, játékkal és kardallal ülték , arra a nőket betanította a karnagy, ki költő, zeneszerző és tánctanító volt egy személyben. Mihelyt férjhez ment a spártai nő, azonnal átvette a ház , a heloták nagy serege fölötti uralmát. Ekként megszokta az uralkodást, melynek a férfi alávetette magát. De befolyásuk néha államügyekre is kiterjedt, mint a történelem bizonyítja. A spártai nők úgyszólván jogot tarthattak erre, mert senkinek hazaszeretete nem volt oly gyakran s oly nehéz próbára téve, mint az övék; anya nem látta derék fiait, kikre büszke volt, oly sokszor csatába menni, s egy se tudta elfojtani fájdalmát, ha azok nem tértek onnan vissza többé. A spártai anya inkább óhajtotta, hogy fiai meghaljanak, minthogy szégyen érje őket, inkább hogy pajz son, mint pajz s nélkül térjek vissza, s említve van a hagyományban, hogy egy anya megölte fiát, mert fegyvertelenül, reszketve tért vissza a csatából. Ily erős asszonyokat az aiol törzs nem mutathat föl; a nő itt inkább nőies, inkább szeretetreméltó. Az aiol s különösen a Lesbos szigeti hölgyeket Görögország legszebbjei közé számították; ők voltak azok különösen, kik a zenét s költészetet teremtő erővel művelték, mi alig történik vala, ha nem lett volna életük, állásuk, helyzetük szabadabb. Az aiol törzs a görög lantos költészet megteremtője, meg voltak dalnokai, de még dalnoknői is, pl. a tanagrati Korinna, Erinna, és mindenekfelett Sappho, a tizedik Múzsa. Sappho, korának legszebb hölgye, minden idők legszellemesebb költőnője, Lesbosból, előkelő családból származott, átélte a politikai küzdelmek viszongásait, a száműzetést, hazatérést, melyek általánosak és közösek voltak az aristokraták és demokraták forrongásaiban, a Kr. előtti hatodik évszázban. Ámbár férjhez ment s anyja volt egy rendkívüli kedves gyermeknek, mégis szabadon, korlátlanul élt, a Múzsák szolgálatában, hódolattal körülvéve. Mityleneben, a lesbosi városok koronájában ifjú s szép lányokból kört alakított, féltékenyen őrizve azok barátságát, szeretőjét. Velük élt, tanítójuk volt a zenében, költészetben, betanítva nekik egyes tánczokat, felléptette őket az ünnepélyeken. — Oly élet, minőt Sappho és övéi vittek, oly élet, mely egyfelől nem maradhatott teljesen érintetlenül a politikától, másfelől vérmes lelkesültséggel karolta fel a művészetet, barátságot, szerelmet, mely szabadon mozgott mindenki szeme láttára, — egy ily élet Athénben s főként az ion törzsű városokban s államokban valóságos lehetetlenség lett volna. —Sappho tudott küzdeni, törekedni hírnévért, halhatatlanságért, — az ion attikai nő él és meghal névtelenül. Emitt az élet valóban nagy visszavonultságban jár le. Birodalmuk kizárólag a ház. Hiányzott a férfiakkal érintkezés, hiányzott a társasági élet, valamint a társadalmai műveltség. Elvonultan, csupán az ápolónőtől s anyától oktatva, nőtt fel a lány; amit a tudásból, készségekből elsajátított, bizony nagyon kevés volt. Csupán énekben, zenében, táncban nyert oktatást; e művészetekkel részt vett a vallásos ünnepélyeken, az egyetlen altalmon, hol nyilvánosan megjelent , ifjú emberekkel találkozhatott. A házasságot szabály szerint a szülők kötötték meg gyermekeik számára , az ifjú pár nem ritkán az eljegyzésnél látta először egymást. Amit a lány a művészeteken kívül tanult, az házi ügyesség volt, fonás, szövés, s mindenekelőtt hímzés, miben az athéni hölgyek híresek valának, a háztartást csak akkor tanulta, mikor háziasszony lett. (Vége köv.) 0. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: I C T 0 R U A O 1 C Z. A , NYOMDAÉPÜI,ET. Jiíttelenüll beküldött köszlemények nem kötöltetnek. jiiinille»tl«n kéziratok nem adatnak vissza. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. 281-dik szám. Kolozsvár, péntek, 1880.deczember 3* KIADÓHIVATAL: L . C. NYOMDA ÉPÜLETE (Kollorda-utcza) ELŐFIZETÉSI DÍJ: egésZ évre . . . 16 frk 1 évnegyedre . 4 frt — kr félévre........................8 „ egy hóra . . 160 . Hirdetési díj: sora 6 kr. — Bélyegületek: minden hirdetés utin 80 kr. — Nyílttéri sora 26 kr. NAPILAP: I I' lÉHUBHSHBBI A sajtópörök. I. A közös hadügyminisztérium fölkérte a magyar kormányt, hogy ama űrlapok ellen, melyek a Bartha eset pálmából sértőleg nyilatkoztak a kőris hadseregről s tisztikaráról — sajtperrt indíttasson. Az új büntető törvény szerint ily fiilmeknél hivatalból indítandó a büntii eljárás, — mihelyt a sértett bádogtól a m. kir. főügyészség megkapja az erre szükséges fölhatalmazást. A följutalmazás mindeddig késett, de sajt már meg van, s a főügyészségek aljenthetik törvényszabta kötelességet. Lesz tehát sajtóper , még pedig bővében. Ide-tova három hete történt, hogy Ütközös hadseregben tiszt egy koalán hírlap-szerkesztőt összeszabdalt Az eset nagy felháborodást keltett, hacsak Magyarországon, hanem a moarchia túlsó felében is. Idézhetnénk a tekintélyű osztrák-német és osztrákjeli lapokat, melyek a Bartha-esetről is oly sértődötten nyilatkoztak, mint i E« a kérdés nem volt „hitzige »inisten-Köpfe“-k kérdése; sem pdilis magyar nemzetiségi kérdés is vágásokat, melyek Barthára volak mérve, a bécsi, prágai hírlapíró is úgy érezte, mint a budapesti avagy stevák. Az előzmények, a dolog természete, világossá és felismerhetlenné ttték, hogy ama merénylet a sajtó jopjg a szólásszabadság ellen volt mive, amelyet megvédeni mind a nyíjránk közös érdeke és kötelessége. A sajtó- és szólásszabadság megvédése egy attentatum ellenében, mely ifjú testület tagjaitól ered, hol ama adságok kellő respektálásáról gondodva nincsen. Annyira nincsen, hogy N sírlapirás a katonaságnál büntetendő selekrényt képez Mert csakugyan nem is fér össze a katonai kötelmekkel. A kolozsvári esetben többet kell itt látni közönséges gyilkossági kiééletnél. Nem tekinthettük a dolgot egy seben úgy, hogy : két ember gyilolt fegyverekkel összevagdalt egy harunk embert. Hanem a fenforgó élményeknél fogva kell e 1t a büniyt úgy tekintenünk, hogy : két kappatiszt berontott egy alkotmányos jogokkal s védelem!Ulbiró polgár és hirlap- s rá lakására és azt megszabdalta olyan fiákkal, melyeken a hadsereg és a katonai becsület közös insigniája, a port d’e pée függött. És a kardélről csepegő vére jelvényt áztatta pirosra. Hiába a közvélemény meglátta a port d’epéet. És e corpus delicti ismert jelentősége után bírálta a merényletet. Ismételjük: nemcsak Magyarországon A polgár és a katona számára különböző becsületbeli kötelességeket szabnak elő törvényeik, és ehez képest különböző védelmet is biztosítanak. A két elem közti összeütközéseket legtöbbnyire ez szokta előidézni. A katonai törvény és traditionális szokás egészen speciális „katonai becsület“-et ismer, nem is általában katonai, hanem megkülönböztetve: „O f f i zi e r s-Ehre“-t. És ez „Of■ fiziers Ehre“ teréül nem a barezmező, hanem a társadalmi élet van kijelölve, hol a katonáknak mind olyan emberekkel kell érintkezniök, kiknek BOffiziers-Ehre“-jük nincsen, s ez őket nem is kötelezi. A polgári társadalomban nem létezhetik olyan törvény, mely minden egyes individumot mindenben és föltétlenül ágyús várfalakkkal vegyen körül, mely mindenkit mindenben megközelithetlenné tegyen ; az individuumot s az osztályt vagy testületet, melynek tagja, az egymásért való felelősségre kötelezze. A társadalmi életben, az emberek egymásközti érintkezésében, minden lépten-nyomon fordulnak elő apró súrlódások, melyek bántók és érzékenyek . De hát nincs törvény, mely büntesse a bántót, de annál kevésbbé olyan, amely üldözze aztán a megbántottat. A társadalom sem teszi. Ha egy miniszterről egy hírlap sértőleg nyilatkozik, a többi minisztereknek nem juthat eszébe, hogy ők nem szolgálnak többé a megsértettél Ha a sérelem olyan, hogy törvényes megtorláshoz lehet folyamodni, a miniszter hozzá folyamodik, és ha nem teszi, úgy is jól van. Azért miniszter marad s másnap ellenjegyezheti az uralkodó aláírását a hivatalos lapban Nem úgy egy cs. és kir. hadnagy. Az ő becsülete más valami, mint a polgár becsülete, őt rettenetes törvények kötelezik. Ha valaki görbén néz reá, ha megbántja őt akár egy szóval is — elégtételt kell hogy szerezzen magának, különben kardját veszítheti. A polgár emberen megesik, hogy apró rendellenességeket követ el, mert hát az emberi gyöngeségek nem engedik meg, hogy minden tekintetben épen menybeli szent angyalok legyünk. Lehetetlenség mindent büntetni, mindent megtorolni. És ha okkal-móddal rá is pirítanak a rendetlenkedőre, az zsebre dughatja a dorgatóriumot bátran, s élhet tovább tisztességes embernek. Nem úgy egy cs. és kir. katonatiszt. Véres elégtétel vagy quidálás — ez a két út áll előtte, gyakran nevetséges dolgoknál is. És mert az ember, a maga emberi társadalmában, nem lehet jobb, mint amilyennek az úristen megteremtette ; és mert a tizenhárom millió polgár számára alkotott jogok, kötelességek és egyéni védelem szolgál zsinórmértékül e polgárok tetteire s magaviseletére nézve ; és mert az képtelenség, hogy ugyane polgárok alkotmányának, jogainak védelmére és kizsítására rendelt hadsereg tagjainak ne legyen szabad az általuk védett törvények szelleme és elvei szerint élni a társadalomban — — ez, egyedül ez választja el a katonát a polgártól, s különböző helyzetük hinti el köztük a gyűlölködés és folytonos viszálykodás magvait. Holnap folytatjuk czikkünket. Sever. A Szerbiával kötendő kereskedelmi szerződés felett az érdemleges tárgyalások hétfőn kezdődtek, mert a vasárnapi elő konferenczia csak a két fél álláspontjának tájékoztató kifejtésére terjedt. Azt már e tárgyalásokból is ki lehetett venni, hogy nehézségek lényegesen el lettek enyésztetve Ilisztics miniszterimnánik mellőzése által. Monarchiánk elismeri a jelen szerb muilnisztérium lojalitását, s kivált Magyarország igen békülékenynek mutatja magát Szerbiával szemben, így pl. a szerb kormány azon kívánságára, hogy a szarvasmarha kivitel könnyíttessék meg, a kormány hajlandó megengedni a dunai vonalon a kivitelt a kívánatos behozatali és vesztegállomások megjelölésével. A Szávavonalon a behozatal elmarad tiltva, miután Bosnyákországban és Horvátországban a marhavész még nem szűnt meg. A sertésvámtétel leszállítása iránt még nem történt megállapodás, azt azonban már kijelente a kormány, hogy a vesztegintézetnek Kőbányáról eltételébe nem egyezik bele. A szerb sertéskereskedésnek még előnyére is szolgál az, hogy a szerb sertések Kőbányán maradnak a vesztegintézetben, mert a külföldi kereskedőknek garanciául szolgál az iránt, hogy itt egészséges sertést vehetnek. A szerb kormány panaszkodik, hogy nagy vesztesége van a szerb kereskedőknek abból, hogy az uton megbetegedett sertéseket drágán kell Kőbányára szállíttatni, ahol aztán megsemmisíttetnek. Erre a m. kormány kijelenti, hogy az ily sertések zsírjáért oly kárpótlás fog fizettetni, mint az egészséges sertésekért. A kecske- és juhbehozatalnál Szerbiából Magyarországba jövőre ugyanazon modalitások szerint fog a vám szedetni, mint azon időben, midőn e vámtételek még nem lettek fölemelve. Csak azt kell még megjegyezni, hogy mindezen engedmények ideiglenes természetűek. Teleszky István az igazságügyi bizottság közelebbi elvi megállapodása folytán már elkészítette a törvénykezési rendtartásra vonatkozó novellát, mely összesen 94 - ból áll. A munkájat most többszörösíttetik, s azután az igazságügyi bizottság tagjai közt kiosztatván, részletes tárgyalás alá fog vétetni. A bolgárországi vasutak építésének módozatait még nem állapította meg a bolgár kormány. Zankov miniszterelnök nyilatkozott a napokban e kérdésről a „Pol. Corr.“ tudósítója előtt. Zankov nyilatkozata arra vall, hogy a szerb határtól Szófiába vivő vasút kiépítse nem fog hamarjában megtörténni. Úgy látszik, hogy a bolgár kormány nem tudja vagy nem akarja összeegyeztetni Bulgária érdekével ezt a vonalat. Ha Zankov miniszterelnök lenne a győztes, a Pirotból Nisig vagyis a szerbbolgár határig vivő vasút kiépítése is kétségessé válnék, sőt a budapest zimonyi vasút is béna maradva Zankov öröködésére azonban nem pazarlunk sok szót. Ausztria Magyarország elég eszközzel rendelkezik, hogy kötelezettségének teljesítésére bírja Bulgáriát. ORSZÁGGYŰLÉS A képviselőhöz ülése nov. 30-án. (Kiegészítésül tegnapi közleményünkhöz.) Almássy Sándor nem tudja megfejteni, hogy amidőn oly szivesen fogadta a háznak küönbség nélkül minden oldala tavaly a miniszterelnök azon ajánlatát, hogy a honvédmenházban az ellátást a kormány fogja átvenni, miért nem talált mólót és eszközöket arra, hogy ezen menház már tettleg átvétetett volna? Abban, hogy a kivitelre nem talál módot, lehetnek akadályok, de szóló mindenesetre a kormány erőtlenségének tulajdonítja, hogy azon ígéretek, amelyeket tett, létre nem jöttek. Nem mondja azt, hogy nincs ellenvélemény ; nem akarják ezt elfogadni némelyek, de Novák ellenében szólónak is úgy tetszik, hogy sokkal jobb kezekbe jutna a honvédmenház Ugye az által, ha az állam kezelése alá jőne, nem azért, mintha mostani vezetése mellett nem lehetne jól kezelni, hanem azért, mert arra, hogy az illető rokkant honvédek elláttassanak élelmezéssel, ruházattal, arra szükséges a pénz. A kellő pénzösszegnek előteremtését pedig magánadakozások útján már lehetetlennek tartja. Bizonyítja ennek igazságát már azon kérvény is, melyet a honvédek a magyar országgyűléshez beadtak, hogy lássa el pénzzel. A kormány akkor azt mondta, hogy azon feltétel alatt kész e kívánsághoz hozzájárulni, ha e men ház vezetése a kormány kezébe megy át. No hát e kettő közt kell választani: vagy nem bírjuk ellátni rokkant honvédeinket, mert pénzünk nincs, vagy le kell mondani arról, hogy magunk kezeljük és át kell adni a minisztériumnak, hogy az lássa el. Azt hiszem — úgymond szóló — hogy a szív, a kegyelet oda utal bennünket, hogy a kormánynak ezen ajánlatát elfogadjuk. (Helyeslés jobbfelől.) Elfogadjuk különösen azért, mert épen én vagyok az, aki 1867 óta a kormányok eljárását mindig gáncsoltam, de nem ilyen aprólékosokban, hogy például egy menháznak élelmezését nem tudná magára vállalni, hanem nagyobbszabású dolgokban, távol vagyok tőle, semhogy ilyen kis dolgokban nem lenne bizalmam a kormányban. Mi ezen oldalon nem egyszer kimondottuk, hogy nem a kormánynak jóakaratában és becsületében nem bízunk, hanem azon tehetetlen helyzetben, melybe a közös ügyes alap sodorta őket. De egészen más az, midőn a szegény rokkantak élelmezőeséséről van szó. Egy állítás hozatott fel, melyet mellesleg nekem is fel kell említenem. Az mondatott, hogy amíg az ország az erkölcsi reputatiót meg nem adja a honvédeknek, addig ezen kezelést át nem adja a honvédség. Engedelmet kérek, sokat beszéltünk már e felől és magam is felszólaltam a reputatió kérdésében, de varjuk meg, hogy a honvédség az erkölcsi reputatióban részesül az által is, ha ezen kezelés a kormány kezébe átmegy az is bizonyos. (Helyeslés.) Azért én az előtera szólott képviselő úr által előadott véleményben nem osztozom, hanem Ivánka képviselő úr határozati javaslatát elfogadom. Elnök : A szólásra senki sincs feljegyezve, a miniszterelnök úr kíván szólani. (Halljuk !) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! Nem a honvédelmi minisztérium budgetjéhez és az ennek tárgyában tett észrevételekhez kívánok szólani, hanem kizárólag azon tárgyhoz, amely most szóba hozatott, azaz kívánok szólani a honvédmenedékház kérdéséhez, úgy, a mint azt a képviselőháznak mult évi ápril 24-én hozott határozata helyesli Ha tehettem volna, mint óhajtottam — az indok ismeretes a t. ház előtt, hogy miért nem tehettem — a benyújtott interpellation régen feleltem volna és e kérdésben a t. ház régen tisztában lehetett volna. De mivel ezt nem tehettem és mivel a t. képviselő úr — különben az én véleményemmel a legtöbbekben találkozó előadásában — a kormány erélytelenségét is vádolja azért, hogy ez határozat érvényre nem emelkedett, kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy annak, hogy a ház határozata még nem emelkedett érvényre, egyesegyedüli oka a honvédmenedékház bizottságának ellenszegülésében van. (Úgy van jobbfelől.) Ha tehát nem lehetett elérni a czélt, mely — helyesen volt mondva — pártkülönbség nélkül —csak néhány egyesek kivételével — ápril 24 én a ház által helyeseltetett; ha nem lehetett az 1848 —-49-ki szenvedő honvédeken segíteni; ha nem lehetett rásütni az 1848—49-ki honvédek segélyezésére az államiság bélyegét, ennek egyedüli oka a honvédmenedékház igazgatósága. (ügy van a jobboldalon.) Érje őket érte a felelősség. Novák Gusztáv (közbeszól): El is vállalják ! Tisza Kálmán miniszterelnök : Hogy mik, hogyan és mint történnek ott, arról fogok szólni, az interpellációra adandó válaszban. Most csak arra kérem a t. házat, méltóztassék meggyőződve lenni, hogy a kormánynak szándéka volt, szándéka ma is azon határozatnak eleget tenni. Ha tetszik a múlt évi határozatot egyszerűen megújítani épen ezért ellene kifogásom nem lehet. Nem tudom, mert lehetetlen volt jól hallanom, hogy Ivánka J. képviselőtársam indítványa szóról szóra egészen ugyanaz-e, ami a múlt évben elfogadtatott. (Felkiáltások: Ugyanaz!) Ha az, akkor szívesen hozzájárulok, hogy az úgy, a mint beadatott, elfogadtassák ; különben bátor lettem volna egy rövid határozatot javasolni, mely egyszerűen kimondaná, hogy a képviselőház a folyó évi ápril 24-én a honvédmenházra nézve hozott határozatát ezennel megújítja. (Helyeslés.) Ha azonban a benyújtott indítvány szóról-szóra megegyez ezen határozatai, — mondom — nincs kifogásom az ellen, hogy az fogadtassák el. De fel kellett szólalnom, mert kötelességem volt rámutatni, hogy hol és miben rejlik az akadály, amiért a képviselőház akarata még érvényre nem emelkedett. (Helyeslés több oldalról.) Szende Béla honvédelmi miniszter azon állítására nézve, hogy a Ludovica Akadémiában a tannyelv német, kijelenti, hogy ez nincs úgy. A tannyelv magyar, de tanítatik a német nyelv, mert azt tudnia kell annak a kapitánynak, aki törzstiszté akar lenni, de tudnia kell a horvát nyelvet is, valamint megfordítva a horvátoknak tudniok kell a német és magyar nyelvet, mert hivatva vagyunk együttesen működni, és hogy ha a hadsereg együtt van, nem lehet képzelni azt az állapotot, hogy a vezénylők azoknak a nyelvét ne tudják, akiket vezényelnek, mely ott a német, itt a magyar, amott meg a horvát. Ami a honvéd-főparancsnokság adlatását illeti: a miniszter kimutatja, hogy ezen álásra, tekintve a honvéd-főparancsnoksági teendőknek halmazát, szükség van. Ami pedig Pulszky azon vádját illeti, hogy a honvédség élelmezésének javításából beálló szükségletet nem vette fel a költségvetésbe: a miniszter megjegyzi, hogy a költségvetés előterjesztése alkalmával a közös hadseregre nézve a megfelelő határozat még nem volt meghozva és így a honvédségre vonatkozólag sem vézethetett fel e tétel a költségvetésbe, hanem sokkal czélszerűbb lesz az iránt póthitelt kérni. Áttérve az Erneszt Kelemen által hozzáintézett kérdésekre, a miniszter elismeri, hogy a honvédségnél tisztekben nagy a hiány, de épen azért adta be a védtörvény néhány pontjának módosítására vonatkozó törvényjavaslatot, amely e bajon segítni fog. Különben e bajok oka a fiatalságban is rejlik, mert pl. az egyévi önkéntesek leszolgálván a közös had-