Magyar Polgár, 1880. július-december (14. évfolyam, 149-303. szám)

1880-12-03 / 281. szám

I TARCZA. A görög nők. — „Hellas und Rom“ után — Dr Boros Gábor. Csodálatra méltó, magasztos és töké­ni nőalakokkal a nemes és szép nőiség Valódi eszményeivel találkozunk mind­­görög műveltség első kezdetén, me­gtolta fénynyel világitnak a vad for­dítók és szeliditetlen szenvedélyek a korában. Ott van Adraste, ki önként­es, csakhogy halála által férjén­ek ötdségét, életét megmentse, ott Iphi- " ki szivének egyetlen keserű gondo­lákkal, a nélkül, hogy egyetlen ke­rt! szó jön" ajkaira, engedelmeskedik " és a pap kegyetlen parancsának. Antigone, ki csupán gyermeki f­élvérzettől áthatva, a parancsnak !­" ellenére, a száműzetés nyomorába 1 ,'*1‘ eltaszitott, fájdalomtól görnyedt, ^ atyját, — ki fivérét eltemeti, bár éle­­‘ játszik. Ott van Nausikara, a szere­­­'teélté királylány, — vidám, Daiv, áz- LSí és mégis szabad, önálló, mint egy I' 6‘®i töhez illik, a fölötte vonzón raj­­'l*lkozáskor Odysseussal, a mint ez 1 ^»dult hajótört az erdő sűrűjéből elő- I f k Az egész Odysseia Penelope di- 1 ,^*1 ki hmz évig eped férje után, L‘ ^ » nemes td­rőt vágyakozással kö- I j a folyton megújuló balsorsban, mint­­könnyebben kiállja azt, ki éve­­keresztül megközlíthetetlen méltóság­ban, okosan, nagyszerűen megőrzi hűségét­­ és becsületét. Soha semmiféle történelem­ben vagy költészetben nincs megindítóbban, gyöngédebben és bensőbben festve a férj iránti szeretet, mint Andromakhe és Hek­tor között, mint az iszonyú sors terhe alatt, mely Hektórt a csatában halállal, őt szolgasággal, Tróját és Priamos egész házát végveszélylyel fenyegeti. Sőt Helena inkább Aphroditének, mint önszivének ál­dozata, csak meg kell hogy jelenjen, s ifjú és agg tisztelettel hajlik meg fönsé­ges alakja előtt, kész lévén érte, az ide­genért, elviselni a hosszú háború minden nyomorát. Egyedül ő az, ki önmagát vá­dolja. És mennyire minden kényszer nél­kül mozognak e nők ! Mily szabadon érint­keznek, társalognak a férfi­akkal? Trója fejedelmnői járnak-kelnek az­ utczákon, legfölebb, mint fejedelemnőkhez illik, egyet­len nőtől kisél­ve, az öregek közé vegyül­nek és nézik a rangas falakról a harczok folyamát. Helena, visszatérve, Menelaos palotájában igazi királ­ynő, parancsolva és éltetve, tisztelve és dicsőítve, a vendége­ket fogadva, a férfiakat társalgásban vi­­dámítva, az egész fejedelmi háznak azt a kimondhatatlan varázst adva, mely csak magas születésű nőtől, csak parancsoló szépségtől sugározhatik ki. Arete, a Phai­­akok királynője, ki férje Alkinoos részé­ről oly tiszteletben részesül, mint soha nő e földön, keresztül megy a városon, fo­gadja minden oldalról a nép örömteli üd­vözletét, mint egy istennő; szellemmel és mély értelemmel, bölcsességgel vágja ketté a férfiak vitáját. Alkinoos mellett a tró­non ül; ő az, kinek térdeit az esengő­s Odysseus átfonja, mire ezt Nausikaa ta­nítá, mert ha a királynő kegyes lesz hozzá, bizonyáyal rá ígéri a visszatérés napját. A hőskor nőinek emelkedettsége to­vább él a költészetben és ismét visszatük­röződik az attikai tragédiában. De ez csak itt van így. Tagadhatatlan, hogy a görög történelem folyamán a nőélet korlátai ös­­­­szeszűkülnek, a nő jelentéktelenebbnek, név- és befolyásnélküliebbnek látszik, a méltóság, tisztelet, tekintély eltűnik, a nő, a férfi előtt egészen háttérbe vonulni lát­szik. Különösen áll ez Athénről és mert épen Athénről, a műveltség középpontjáról áll, honnan Hellas művészete, tudománya, szelleme sugárzott ki, természetesnek tű­nik fel, hogy ez az eset egész Görögor­szágra nézve. A nők eme visszalépésének oka köny­nyen feltalálható: a görög államélet de­mokratikus fejlődésében rejlik az, melyben az ion törzs volt az első. Az egyéni sza­badságra a férfi tartott igényt, nem a nő. A férfi, mindinkább a nyilvános életre ad­va magát, elszokott házától, a napot azon kívül töltő, a vele egyformák társaságában, a piaczon, a törvényszéken, a testgyakorló intézetekben, akár államügyekben, akár politikai megbeszélésekben vett részt. Az elhanyagolás miatt egyedül volt hagyva otthon a nő; ez később szokássá vált, a szokásból meg szigorú szabály lett, mi­közben, látnivaló, a férfiakkal való ritkább érintkezés folytán alászállt a nő művelt­ségének, szellemi fejlődésének lépcsője. Minthogy azonban a demokratikus mozgalmak nem mindenütt , nem egyfor­mán fejlődtek, ép úgy a nők helyzete is különböző volt a különböző államokban. Jobb s szabadabb volt a kényuralom alatt, vagy a­hol aristokratikus intézmények lé­teztek s a jobbak, a nemesek kormányoz­tak. Itt a nő több tiszteletben s részben több képzésben részesült. Az első történt a dór államokban, egyszersmind Spár­­tában, a második meg az aiol törzsű vá­rosokban. Spártát illetőleg sokszor vetették szemére Lykurgosnak, hogy nem bírta korlátozni a nő hatalmát a férfiak felett s az atheneiaknál példa szó volt, hogy a spártai férjek papucskorr­ány alatt van­nak ; a spártai hölgyek erre azt felelték, hogy egész Göröghonban egyedül ők azok, kik férfiakat adnak a honnak. A dór leá­nyok az ifjakkal egyformán, ha nem is velők együtt, gyakorolták a tornászatot; nekik — kizárólag csak nekik egész Gö­rögországban — szabad volt nézőkként jelen lenni az olympiai játékoknál. Hera ünnepein, az olym­piai pályán, versenyfutá­sokat tartottak s a győzőnő jutalmul olaj­­koszorút kapott s szabad volt festett arcz­­képét ott fölállítani. A dór leányok s ifjak érintkezése szabadabb volt s az alkalom se volt reá ritka. A számos nyilvános és vallási ünnepélyeknél a leányok és asszo­nyok részvétele nemcsak nélkülözhetlen, hanem fődolog volt. Mindez ünnepélyeket tánczczal, játékkal és kardallal ülték , arra a nőket betanította a karnagy, ki költő, zeneszerző és tánc­tanító volt egy személyben. Mihelyt férjhez ment a spártai nő, azonnal átvette a ház , a heloták nagy serege fölötti uralmát. Ekként megszokta az uralkodást, melynek a férfi alávetette magát. De befolyásuk néha államügyekre is kiterjedt, mint a történelem bizonyítja. A spártai nők úgyszólván jogot tarthattak erre, mert senkinek hazaszeretete nem volt oly gyakran s oly nehéz próbára té­ve, mint az övék; anya nem látta derék fiait, kikre büszke volt, oly sokszor csa­tába menni, s egy se tudta elfojtani fáj­dalmát, ha azok nem tértek onnan vissza többé. A spártai anya inkább óhajtotta, hogy fiai meghaljanak, minthogy szégyen érje őket, inkább hogy p­a­j­z s­o­n, mint p­a­j­z s nélkül térj­ek vissza, s említve van a hagyományban, hogy egy anya megölte fiát, mert fegyvertelenül, reszketve tért vissza a csatából. Ily erős asszonyokat az aiol törzs nem mutathat föl; a nő itt inkább nőies, inkább szeretetreméltó. Az aiol s különö­sen a Lesbos szigeti hölgyeket Görögor­szág legszebbjei közé számították; ők vol­tak azok különösen, kik a zenét s költé­szetet teremtő erővel művelték, mi alig történik vala, ha nem lett volna életük, állásuk, helyzetük szabadabb. Az aiol törzs a görög lantos költészet megteremtője, meg voltak dalnokai, de még dalnoknői is, pl. a tanagrati Korinna, Erinna, és min­denekfelett Sappho, a tizedik Múzsa. Sappho, korának legszebb hölgye,­­ minden idők legszellemesebb költőnője, Lesbosból, előkelő családból származott, átélte a politikai küzdelmek viszongásait, a száműzetést, hazatérést, melyek általá­nosak és közösek voltak az aristokraták és demokraták forrongásaiban, a Kr. előtti hatodik évszázban. Ámbár férjhez ment s anyja volt egy rendkívüli kedves gyermek­nek, mégis szabadon, korlátlanul élt, a Múzsák szolgálatában, hódolattal körülvé­ve. Mityleneben, a lesbosi városok koro­nájában ifjú s szép lányokból kört alakí­tott, féltékenyen őrizve azok barátságát, szeretőjét. Velük élt, tanítójuk volt a ze­nében, költészetben, betanítva nekik egyes tánczokat, felléptette őket az ünnepélye­ken. — Oly élet, minőt Sappho és övéi vit­tek, oly élet, mely egyfelől nem maradha­tott teljesen érintetlenül a politikától, más­felől vérmes lelkesültséggel karolta fel a művészetet, barátságot, szerelmet, mely szabadon mozgott mindenki szeme láttára, — egy ily élet Athénben s főként az ion törzsű városokban s államokban valóságos lehetetlenség lett volna. —Sappho tudott küzdeni, törekedni hírnévért, halhatatlan­ságért, — az ion­ attikai nő él és meghal névtelenül. Emitt az élet valóban nagy visszavonultságban jár le. Birodalmuk ki­zárólag a ház. Hiányzott a férfiakkal érint­kezés, hiányzott a társasági élet, valamint a társadalmai műveltség. Elvonultan, csu­pán az ápolónőtől s anyától oktatva, nőtt fel a lány; a­mit a tudásból, készségekből elsajátított, bizony nagyon kevés volt. Csu­­­pán énekben, zenében, tánc­ban nyert ok­tatást; e művészetekkel részt vett a val­lásos ünnepélyeken, az egyetlen altalmon, hol nyilvánosan megjelent , ifjú emberek­kel találkozhatott. A házasságot szabály szerint a szülők kötötték meg gyermekeik számára , az ifjú pár nem ritkán az el­jegyzésnél látta először egymást. A­mit a lány a művészeteken kívül tanult, az házi ügyesség volt, fonás, szövés, s mindenek­előtt hímzés, miben az athéni hölgyek hí­resek valának, a háztartást csak akkor tanulta, mikor háziasszony lett. (Vége köv.) 0. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: I C­­ T 0 R U A­­ O 1 C Z. A , NYOMDAÉPÜI,­ET. Jiíttelenüll beküldött köszlemények nem kötöltetnek. jiiinille»tl«n kéziratok nem adatnak vissza. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. 281-dik szám. Kolozsvár, péntek, 1880.deczember 3* KIADÓHIVATAL: L . C. NYOMDA ÉPÜLETE (Kollorda-utcza) ELŐFIZETÉSI DÍJ: egésZ évre . . . 16 frk 1 évnegyedre . 4 frt — kr félévre........................8 „­­ egy hóra . . 1­­­60 . Hirdetési díj: sora 6 kr. — Bélyegületek: minden hirde­tés utin 80 kr. — Nyílttéri sora 26 kr. NAPILAP: I I' lÉHUBHSHBBI A sajtópörök. I. A közös hadügyminisztérium föl­kérte a magyar kormányt, hogy ama űrlapok ellen, melyek a Bartha eset pálmából sértőleg nyilatkoztak a kő­ris hadseregről s tisztikaráról — saj­­tperrt indíttasson. Az új büntető­ törvény szerint ily fiilmeknél hivatalból indítandó a bün­­tii eljárás, — mihelyt a sértett bád­ogtól a m. kir. főügyészség megk­apja az erre szükséges fölhatalmazást. A följutalm­azás mindeddig késett, de sajt már meg van, s a főügyészségek aljen­thetik törvényszabta kötelessé­get. Lesz tehát sajtóper , még pe­dig bővében. Ide-tova három hete történt, hogy Ütközös hadseregben­ tiszt egy ko­alán hírlap-szerkesztőt összeszabdalt Az eset nagy felháborodást keltett, hacsak Magyarországon, hanem a mo­­archia túlsó felében is. Idézhetnénk a tekintélyű osztrák-német és osztrák­­jeli lapokat, melyek a Bartha-esetről is oly sértődötten nyilatkoztak, mint i E« a kérdés nem volt „hitzige »inisten-Köpfe“-k kérdése; sem pdilis magyar nemzetiségi kérdés is vágásokat, melyek Barthára vol­­ak mérve, a bécsi, prágai hírlapíró is úgy érezte, mint a budapesti avagy stevák­. Az előzmények, a dolog ter­­mészete, világossá és felismerhetlenné ttték, hogy ama merénylet a sajtó jo­­pj­g a szólás­szabadság ellen volt m­­­ive, a­melyet megvédeni mind a ny­­íjránk közös érdeke és kötelessége. A sajtó- és szólásszabadság meg­­védése egy attentatum ellenében, mely ifjú testület tagjaitól ered, hol ama adságok kellő respektálásáról gon­­dodva nincsen. Annyira nincsen, hogy N­ sírlapirás a katonaságnál büntetendő s­elekrényt képez Mert csakugyan nem­­ is fér össze a katonai kötelmekkel. A kolozsvári esetben többet kel­­l itt látni közönséges gyilkossági ki­­é­életnél. Nem tekinthettük a dolgot egy seb­en úgy, hogy : két ember gyil­­­olt fegyverekkel összevagdalt egy har­­un­k e­m­b­e­r­t. Hanem a fenforgó élményeknél fogva k­e­ll e 1t a bün­­iyt úgy tekintenünk, hogy : két k­a­­ppatiszt berontott egy alkot­­mányos jogokkal s védelem­­!Ulbiró polgár és hirlap- s rá lakására és azt megszabdalta olyan fiákkal, melye­ken a hadsereg és a katonai becsület közös insigniája, a port d’e p­é­e függött. És a kardélről csepegő vér­e jelvényt áztatta pi­rosra. Hiába­­ a közvélemény meglátta a port d’epéet. És e corpus delicti ismert jelentősége után bírálta a merényletet. Ismételjük: nemcsak Magyarországon A polgár és a katona szá­mára különböző becsületbeli kötelessé­geket szabnak elő törvényeik, és ehez képest különböző védelmet is bizto­sítanak. A két elem közti összeütközése­ket legtöbbnyire ez szokta előidézni. A katonai törvény és traditioná­lis szokás egészen speciális „katonai becsület“-et ismer, nem is általában katonai, hanem megkülönböztetve: „O f f i zi e r s-E­h­r­e“-t. És ez „Of­­■ fiziers Ehre“ teréül nem a barezmező, hanem a társadalmi élet van kijelölve, hol a katonáknak mind olyan emberekkel kell érintkezniök, kiknek BOffiziers-Ehre“-jük nincsen, s ez őket nem is kötelezi. A polgári társadalomban nem lé­tezhetik olyan törvény, mely minden egyes individu­mot mindenben és föltétlenül ágyús várfalakkkal ve­gyen körül, mely mindenkit minden­ben megközelithetlenné tegyen ; az in­dividuumot s az osztályt vagy testüle­tet, melynek tagja, az egymásért való felelősségre kötelezze. A társadalmi életben, az emberek egy­másközti érintkezésében, minden lép­­­ten-nyomon fordulnak elő apró súrló­dások, melyek bántók és érzékenyek . De hát nincs törvény, mely büntesse a bántót, de annál kevésbbé olyan, a­mely üldözze aztán a megbántotta­t. A társadalom sem teszi. Ha egy miniszterről egy hírlap sértőleg nyilatkozik, a többi miniszte­­reknek nem juthat eszébe, hogy ők nem szolgálnak többé a megsértettél Ha a sérelem olyan, hogy törvényes megtorláshoz lehet folyamodni, a mi­niszter hozzá folyamodik, és ha nem teszi, úgy is jól van. Azért miniszter marad s másnap ellenjegyezheti az­ uralkodó aláírását a hivatalos lapban Nem úgy egy cs. és kir. hadnagy.­­ Az ő becsülete más valami, mint a polgár becsülete, őt rettenetes törvé­nyek kötelezik. Ha valaki görbén néz reá, ha megbántja őt akár egy szóval is — elégtételt kell hogy szerezzen magának, különben kardját veszítheti. A polgár­ emberen megesik, hogy apró rendellenességeket követ el, mert hát az emberi gyöngeségek nem en­gedik meg, hogy minden tekintetben épen menybeli szent angyalok legyünk. Lehetetlenség mindent büntetni, mindent megtorolni. És ha okkal-mód­­dal rá is pirítanak a rendetlenkedő­­re, az zsebre dughatja a dorgatóriumot bátran, s élhet tovább tisztességes em­bernek. Nem úgy egy cs. és kir. katona­tiszt. Véres elégtétel vagy quid­álás — ez a két út áll előtte, gyakran nevet­séges dolgoknál is. És mert az ember, a maga e­m­­b­e­r­i társadalmában, nem lehet jobb, mint a­milyennek az úristen megterem­tette ; és mert a tizenhárom millió pol­gár számára alkotott jogok, kötelessé­gek és egyéni védelem­­ szolgál zsi­nórmértékül e polgárok tetteire s maga­viseletére nézve ; és mert az képtelen­ség, hogy ugyane polgárok alkotmányá­nak, jogainak védelmére és kiz­­s­í­t­á­s­á­r­a rendelt hadsereg tagjai­nak ne legyen szabad az álta­luk védett törvények szelleme és elvei szerint élni a társadalomban — — ez, egyedül ez választja el a katonát a polgártól, s különböző helyzetük hinti el köztük a gyűlölködés és folytonos viszálykodás magvait. Holnap folytatjuk czikkünket. Sever. A Szerbiával kötendő kereskedelmi szerződés felett az érdemleges tárgyalások hétfőn kezdődtek, mert a vasárnapi elő konferenczia csak a két fél álláspontjának tájékoztató kifejtésére terjedt. Azt már e tárgyalásokból is ki lehetett venni, hogy nehézségek lényegesen el lettek enyésztet­­ve Ilisztics m­iniszterimnánik mellőzése ál­tal. Monarchiánk elismeri a jelen szerb muilnis­ztérium­ lojalitását, s kivált Magyar­­ország igen békülékenynek mutatja ma­gát Szerbiával szemben,­­ így pl. a szerb kormány azon kívánságára, hogy a szar­vasmarha kivitel könnyíttessék­ meg, a kor­mány hajlandó megengedni a dunai vona­­lon a kivitelt a kívánatos behozatali és veszteg­állomások megjelölésével. A Szá­­vavonalon a behozatal elmarad tiltva, mi­után Bosnyákországban és Horvátország­ban a marhavész még nem szűnt meg. A sertésvámtétel leszállítása iránt még nem történt megállapodás, azt azon­ban már kijelente a kormány, hogy a vesz­­tegintézetnek Kőbányáról eltételébe nem egyezik bele. A szerb sertéskereskedésnek még előnyére is szolgál az, hogy a szerb sertések Kőbányán maradnak a vesztegin­tézetben, mert a külföldi kereskedőknek garanci­ául szolgál az iránt, hogy itt egész­séges sertést vehetnek. A szerb kormány panaszkodik, hogy nagy vesztesége van a szerb kereskedőknek abból, hogy az uton megbetegedett sertéseket drágán kell Kő­bányára szállíttatni, a­hol aztán megsem­­misíttetnek. Erre a m. kormány kijelenti, hogy az ily sertések zsírjáért oly kárpótlás fog fizettetni, mint az egészséges sertésekért. A kecske- és juhbehozatalnál Szerbiából Magyarországba jövőre ugyanazon modali­tások szerint fog a vám szedetni, mint azon időben, midőn e vámtételek még nem lettek fölemelve. Csak azt kell még meg­jegyezni, hogy mindezen engedmények ide­iglenes természetűek. Teleszky István az igazságügyi bi­zottság közelebbi elvi megállapodása foly­tán már elkészítette a törvénykezési rend­tartásra vonatkozó novellát, mely össze­sen 94 - ból áll. A munkájat most több­­szörösíttetik, s azután az igazságügyi bi­zottság tagjai közt kiosztatván, részletes tárgyalás alá fog vétetni. A bolgárországi vasutak építésének módozatait még nem állapította meg a bolgár kormány. Zankov miniszterelnök nyilatkozott a napokban e kérdésről a „Pol. Corr.“ tudósítója előtt. Zankov nyi­latkozata arra vall, hogy a szerb határtól Szófiába vivő vasút kiépí­tse nem fog ha­marjában megtörténni. Úgy látszik, hogy a bolgár kormány nem tudja vagy nem akarja összeegyeztetni Bulgária érdeké­vel ezt a vonalat. Ha Zankov miniszterelnök lenne a győztes, a Pirotból Nisig vagyis a szerb­bolgár határig vivő vasút kiépítése is két­ségessé válnék, sőt a budapest zimonyi vasút is béna maradva Zankov öröködé­sére azonban nem pazarlunk sok szót. Ausztria Magyarország elég eszközzel ren­delkezik, hogy kötelezettségének teljesíté­sére bírja Bulgáriát. ORSZÁGGYŰLÉS A képviselőhöz ülése nov. 30-án. (Kiegészítésül tegnapi közleményünkhöz.) Almássy Sándor nem tudja meg­fejteni, hogy a­midőn oly szivesen fogad­ta a háznak kü­önbség nélkül minden ol­dala tavaly a miniszterelnök azon ajánla­tát, hogy a honvédmenházban az ellátást a kormány fogja átvenni, miért nem talált mólót és eszközöket arra, hogy ezen men­­ház már tettleg átvétetett volna? Abban, hogy a kivitelre nem talál módot, lehet­nek akadályok, de szóló mindenesetre a kormány erőtlenségének tulajdonítja, hogy azon ígéretek, a­melyeket tett, létre nem jöttek. Nem mondja azt, hogy nincs ellen­vélemény ; nem akarják ezt elfogadni né­melyek, de Novák ellenében szólónak is úgy tetszik, hogy sokkal jobb kezekbe jutna a honvédmenház Ugye az által, ha az állam kezelése alá jőne, nem azért, mintha mostani vezetése mellett nem le­hetne jól kezelni, hanem azért, mert arra, hogy az illető rokkant honvédek elláttas­sanak élelmezéssel, ruházattal, arra szük­séges a pénz. A kellő pénzösszegnek elő­teremtését pedig magánadakozások útján már lehetetlennek tartja. Bizonyítja ennek igazságát már azon kérvény is, melyet a honvédek a magyar országgyűléshez bead­tak, hogy lássa el pénzzel. A kormány ak­kor azt mondta, hogy azon feltétel alatt kész e kívánsághoz hozzájárulni, ha e men ház vezetése a kormány kezébe megy át. No hát e kettő közt kell választani: vagy nem bírjuk ellátni rokkant honvédeinket, mert pénzünk nincs, vagy le kell mondani arról, hogy magunk kezeljük és át kell adni a minisztériumnak, hogy az lássa el. Azt hiszem — úgymond szóló — hogy a szív, a kegyelet oda utal bennünket, hogy a kormánynak ezen ajánlatát elfogadjuk. (Helyeslés jobbfelől.) Elfogadjuk különö­sen azért, mert épen én vagyok az, a­ki 1867 óta a kormányok eljárását mindig gáncsoltam, de nem ilyen aprólékosokban, hogy például egy menháznak élelmezését nem tudná magára vállalni, hanem nagyobb­­szabású dolgokban,­­ távol vagyok tőle, semhogy ilyen kis dolgokban nem lenne bizalmam a kormányban. Mi ezen oldalon nem egyszer kimon­dottuk, hogy nem a kormánynak jóakara­tában és becsületében nem bízunk, hanem azon tehetetlen helyzetben, melybe a kö­­zös ügyes alap sodorta őket. De egészen más az, midőn a szegény rokkantak élelmezőeséséről van szó. Egy állítás hozatott fel, melyet mellesleg ne­kem is fel kell említenem. Az mondatott, hogy a­míg az ország az erkölcsi reputa­­tiót meg nem adja a honvédeknek, addig ezen kezelést át nem adja a honvédség. Engedelmet kérek, sokat beszéltünk már e felől és magam is felszólaltam a repu­­tatió kérdésében, de varjuk meg, hogy a honvédség az erkölcsi reputatióban része­sül az által is, ha ezen kezelés a kor­mány kezébe átmegy az is bizonyos. (He­lyeslés.) Azért én az elő­tera szólott kép­viselő úr által előadott véleményben nem osztozom, hanem Ivánka képviselő úr ha­tározati javaslatát elfogadom. Elnök : A szólásra senki sincs fel­jegyezve, a miniszterelnök úr kíván szó­lani. (Halljuk !) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! Nem a honvédelmi minisztérium bud­­getjéhez és az ennek tárgyában tett ész­revételekhez kívánok szólani, hanem ki­zárólag azon tárgyhoz, a­mely most szóba hozatott, azaz kívánok szólani a honvéd­­menedékház kérdéséhez, úgy, a mint azt a képviselőháznak mult évi ápril 24-én hozott határozata helyesli Ha tehettem volna, mint óhajtottam — az indok isme­retes a t. ház előtt, hogy miért nem te­hettem — a benyújtott interpellation ré­gen feleltem volna és e kérdésben a t. ház régen tisztában lehetett volna. De mi­vel ezt nem tehettem és mivel a t. kép­viselő úr — különben az én véleményem­mel a legtöbbekben találkozó előadásában — a kormány erélytelenségét is vádolja azért, hogy ez határozat érvényre nem emelkedett, kötelességemnek tartom kije­lenteni, hogy annak, hogy a ház határo­zata még nem emelkedett érvényre, egyes­­egyedüli oka a honvédmenedékház bizott­ságának ellenszegülésében van. (Úgy van­ jobbfelől.) Ha tehát nem lehetett elérni a czélt, mely — helyesen volt mondva — pártkülönbség nélkül —csak néhány egye­sek kivételével — ápril 24 én a ház ál­tal helyeseltetett; ha nem lehetett az 1848 —-4­9-ki szenvedő honvédeken segíte­ni; ha nem lehetett rásütni az 1848—49-ki honvédek segélyezésére az államiság bé­lyegét, ennek egyedüli oka a honvédme­­nedékház igazgatósága. (ügy van­­ a jobb­­oldalon.) Érje őket érte a felelősség. Novák Gusztáv (közbeszól): El is vállalják ! Tisza Kálmán miniszterelnök : Hogy mik, hogyan és mint történnek ott, arról fogok szólni, az interpellációra adandó vá­laszban. Most csak arra kérem a t. házat, méltóztassék meggyőződve lenni, hogy a kormánynak szándéka volt, szándéka ma is azon határozatnak eleget tenni. Ha tet­szik a múlt évi határozatot egyszerűen megújítani épen ezért ellene kifogásom nem lehet. Nem tudom, mert lehetetlen volt jól hallanom, hogy Ivánka J. képviselő­társam indítványa szóról szóra egészen ugyanaz-e, a­mi a múlt évben elfogadtatott. (Felkiál­tások: Ugyanaz!) Ha az, akkor szívesen hozzá­járulok, hogy az úgy, a mint beada­­tott, elfogadtassák ; különben bátor lettem volna egy rövid határozatot javasolni, mely egyszerűen kimondaná, hogy a képviselő­­ház a folyó évi ápril 24-én a honvédmen­­házra nézve hozott határozatát ezennel megújítja. (Helyeslés.) Ha azonban a be­nyújtott indítvány szóról-szóra megegyez ezen határozatai, — mondom — nincs kifogásom az ellen, hogy az fogadtassák el. De fel kellett szólalnom, mert köte­lességem volt rámutatni, hogy hol és mi­ben rejlik az akadály, a­miért a képvise­­lőház akarata m­ég érvényre nem emelke­dett. (Helyeslés több oldalról.) Szende Béla honvédelmi miniszter azon állítására nézve, hogy a Ludovica Akadémiában a tannyelv német, kijelenti, hogy ez nincs úgy. A tannyelv magyar, de tanít­atik a német nyelv, mert azt tud­nia kell annak a kapitánynak, a­ki törzs­tiszté akar lenni, de tudnia kell a horvát nyelvet is, valamint megfordítva a horvá­toknak tudniok kell a német és magyar nyelvet, mert hivatva vagyunk együttesen működni, és hogy ha a hadsereg együtt van, nem lehet képzelni azt az állapotot, hogy a vezénylők azoknak a nyelvét ne tudják, a­kiket vezényelnek, mely ott a német, itt a magyar, amott meg a hor­vát. A­mi a honvéd-főparancsnokság ad­­latását illeti: a miniszter kimutatja, hogy ezen á­lásra, tekintve a honvéd-főparancs­­­noksági teendőknek halmazát, szükség van. A­mi pedig Pulszky azon vádját illeti, hogy a honvédség élelmezésének javításá­ból beálló szükségletet nem vette fel a költségvetésbe: a miniszter megjegyzi, hogy a költségvetés előterjesztése alkalmával a közös hadseregre nézve a megfelelő hatá­rozat még nem volt meghozva és így a honvédségre vonatkozólag sem vézethetett fel e tétel a költségvetésbe, hanem sok­kal czélszerűbb lesz az iránt póthitelt kérni. Áttérve az Erneszt Kelemen által hozzáintézett kérdésekre, a miniszter el­ismeri, hogy a honvédségnél tisztekben nagy a hiány, de épen azért adta be a védtörvény néhány pontjának módosítására vonatkozó törvényjavaslatot, a­mely e ba­jon segítni fog. Különben e bajo­k oka a fiatalságban is rejlik, mert pl. az egy­évi önkéntesek leszolgálván a közös had-

Next