Magyar Polgár, 1881. július-december (15. évfolyam, 147-298. szám)

1881-11-08 / 254. szám

évfolyam SZERKESZTŐSÉGlTORDA-UTCZA, NYOMDAÉPÍtLET. Hirtelenül beküldött költemények nem kötöltetnek. all0álb«tl»n héziratok nem adatnak ki»»»«. Csak bármentüi levelek fogadtatnak el. 254-dik szám. Kolozsvárt, kedd, I&Bi. november 8 KIADÓHIVATAL: KÜLTORDa-utoza, nyomdaépül ki ELŐFIZETÉSI DÍJ: . . . 16 Ért. évnegyedre . • • • 8 . I egy héra . . 4 frt — kr . 60 . ihirdetési díj: petit «óra 6 kr. —Bélyegilleték: minden hirdetés Dtin 80 kr. — Nyilttér: »óra US kr. egén évre félévre . . A delegatiókból. Bév.*, nov. 5. A delegatiók működése, a dolog természeténél fogva, nem lehet annyira a közönség szeme előtt, hogy ez annak minden mozzanatáról értesítve legyen. És így nem csoda, ha sokan figyelembe sem veszik azon nehézségeket, melyekkel küzdeniük kell, vagy ignorálják azon eredményeket, melyeket felmutatnak. Pedig e tekintetben több olyan dolog történt, ami teljes mértékben megérdemli a nagyközönség tetszését is. Hogy ezeket az ember észrevegye és megítélni képes legyen , nem szükséges egyéb, minthogy visszaemlékezzék 10—12 évre, hogy kilőtt akkor a közös hadsereg elhelyezésének, felszerelésének, oktatásának kérdése, akár katonai, akár pedig speciális magyar szempontból. Akkor még a területi rendszer keresztülvitelének kezdetén valánk, most egészen keresztül van az vive, majd mindenütt ott, hol katonai és politikai szempontból, annak keresztülvitele helyes. Mert azt ne felejtsük el, hogy ha a dalmát és a felsőmagyarországi határokon nem azon katonaság van, mely onnan újonczoztatik, bizony annak olyan komoly oka van, hogy ha a mi nagy katonai politikusaink, kik mint szajkók egy-egy jelszót eltanulnak, megfontolnák ezt, feltételezzük imádságukról, nem követelnék olyan mindenáron a területi rendszer keresztülvitelét minden ponton. Hogy pedig a tüzérségi, felszerelési és vonatszertári készletek most az ország érdekeinek megfelelően vannak decentralizálva, azt csak az nem tudja, aki a hadügyminiszter legújabb intézkedését ignorálja, nagy költségvetésének részleteit és indokolását nem olvasta A felszerelés tekintetében pedig ne felejtsük el, hogy a magyar ipar folytonosan nagyobb és nagyobb tért foglal el, sőt bátran merjük állítani egyfelől azt, hogy ha a magyar iparosok nagyobb szövetségeket állítani képesek lennének, (és erre csak egy kis egyetértés kell) még nagyobb hasznot, mert nagyobb arányt nyernének a hadsereg felszerelésében; de másfelől állítják azt is, hogy már most is részesül (a honvédség felszerelésével egyetemben) a magyar ipar annyi katonai szállítmányban, amennyiben legjobb esetben is, részesülne akkor, ha önálló hadsergünk lenne. Hogy pedig a katonaság élelmezésében épen nagyobb részük van, arról meggyőződhetik mindenki, aki végig nézi azt a kimutatást, melyben felügyelőség kerületenként van előadva azon csapatszükségletek menynyisége, mely ott beszereztetik vagy elfogyasztatik. Csakhogy lesz ez unalmas munka , meg — a némettel szemben — nem is igen jó sokat fejtegetni; de hát könnyebb e helyett azt kiabálni, hogy mi csak a hadsereg terheit viseljük , annak hasznát nem vesszük. Pedig bizony a legszigorúbb számítás szerint is meghaladja ez a quota arányát. És azt jól mondta Jókai: még nem akadt város, mely a hadsereg iránti gyűlöletből, helyőrségének elvitelét kívánta volna, olyan meg igen sok van, mely helyőrséget vagy annak szaporítását — egészen anyagi okokból kéri. Az sem érdektelen, ha visszagondol az ember, hogy hol állott a kiképeztetés lehetőségében a magyar nyelv használata tekintetében a hadsereg és hol áll most. Az alkotmányos korszak kezdetén katonai tanintézet alig volt az országban ; most nemcsak hat hadapród iskola, de három katonai alreáltanoda is van. Szó sincs, hogy ez elég lenne; arról sem beszélünk, hogy ezzel meg lennénk elégedve, mert a tanítási nyelvben határozottan szükségesnek tartjuk a magyar nyelv térfoglalását ; azt sem tagadjuk, hogy azon körülmény, miszerint az egész monarchia katonai intézeteiben a növendékek 40° oka részesül a magyar nyelv oktatásában, még nem biztosíték arra nézve, hogy a czélt el is érjük; de az kétségtelen, hogy ez is nagy haladás, mely meg kell hogy törje (mert felsőbb rendeletre jó) a magyar elem és nyelv iránti ellenszenvet ott is, hol még eddig létezik. Nem beszélünk arról, hogy a delegációk mily féltékenyen őrködtek mindig a felett, hogy erődítésekben, katonai építkezésekben a monarchiának magyar fele rövidebbet ne húzzon. Hasonlítsa valaki össze Komárom mostani és 10—12 év előtti állapotát ; gondoljon arra, hogy Krakkó és Priemysl is a mi előtolt védbástyáink, és meg fog győződni arról, hogy a quptánál jóval kedvezőbb arányban van gondoskodva védelmünkről. Lassú, zajtalan működés ez, mely tagadhatatlanul nagy terhekkel jár, de érdekeinknek megfelel; kötelességünkké teszi azt, hogy még nagyobb erélylyel iparkodjunk azokat érvényesíteni, de nem engedi meg, hogy mindezt felforgassuk. Kossuth Lajost látogatják meg legközelebb Turmnban Mocsáry Lajos képviselő, és Kovács Lajos miskolczi ügyvéd. Hír szerint Helfy Ignácz képviselő is csatlakoznék hozzájuk. Az Ellenőr szerint e látogatásnak politikai jelentősége van. TARCZA: Tolnai Lajos. Irta: Reviczky Gyula. Kis nemzet költőjének születni nem egy oknál fogva szerencsétlenség a szerencsében. Hatása kisebb, mert szűkebb körre terjed ki; prestige-e kevesebb, mert az irodalmi nagyhatalmak hűbéressé. Az angol, német, franczia író gyorsan tör magának utat a kisebb népek közé, mert a nemzet milliói állanak háta mögött. Nyelvét a külföld intelligentiája is sűrűn beszéli, amiből következik, hogy fordítója ma hamarább és nagyobb számmal akad; hírnevéről tudomást vesznek a világ mindén zugában, mielőtt még csak egy betűjét is olvasták. Műveit kapkodják azdegenben is, mint a kultur népek iparcikkeit, ha nem is oly jók, mint a habiak; befolyással vannak kisebb irodaik költőire, kik utánozzák őket, mint a ha iparosok a hires czégeket. — Tekintjük alapja olvasóközönségük nagy szátra és nyelvük általános elterjedtsége. Az »Országos hirü“ epitheton nem alkalmazható rájok, mert híresek és világhírűek napon lesznek. Ha az összes nemzetek öltői megosztoznának a dicsőségen, a kibeült nemzetek közülbelől úgy járnának, Phaedrus meséjében az oroszlán vatottárul. Bizony a világnemzetek Íróinak 'bőségében nem kis rész az, mely azon a jogczimen jutott nekik, hogy elsőrangú népek fiainak születtek . Hasonlitsuk csak össze Zola dicsőségét az Aranyéval. Az egyik közönséges szellem , a költészet végelfajtásának szomorú hirdetője s mégis ismeri s részben bámulja őt az egész műveit világ; a másik nagy költő , de csak néhány százezer intelligens ember előtt. Ez a tudat bénítólag hat a költő termelő erejére, mert a poéta lelke is csak olyan, mint a föld, ahol mentül több a napmeleg, annál dúsabb a vegetáció. A nagy verseny is, mely első rangú népek irodalmában mindig nemesebb és távolabb áll a személyes torzsalkodástól, a sanda irigység által kevésbbé közelíthető meg, s a klik*szellem sem vergődhetik hatalomra, mert apró hullámverései elvesznek az irodalmi mozgalmak tengerében. Kis nemzeteknél mindez másképen van. Nemes verseny helyett alacsony versengést látunk az irodalomban s az író ideiglenes sorsa egy pár vezérember jóvagy részakaratától függ. — A pajtáskodás hangja kis térben nagyobbat szól s könnyebben vezeti félre a közvéleményt. — A ki itt boldogulni akar, kell hogy az irodalmi központban éljen, jó barátságban legyen a hangadókkal, személyeikhez simuljon , egyéni függetlenségét ne tegye ellentétbe az uralkodó áramlattal. Ez a világ igazi eldoradója a középszerűségeknek. Itt nyújtózkodhatnak tetszés szerint; vihart támaszthatnak a pohár vízben s repülhetnek a szűk kalitkában a nélkül, hogy szárnyaikat összevághatnák. Nem igy az igazi költő, a klazsik ketreczében szárnyait se képes teljesen kibontani. Úgy érzi magát, mint a kitűnő úszó térdig érő vízben, a melyben legfeljebb lubiczkolni lehet. Nem a véletlen dolga, hogy világköltőik csak nagy nemzeteknek voltak s épen akkor éltek, mikor az illető népek virágzásuk teljében állottak. Tolnai Lajos is ilyen szerencsétlen szerencsés ember. Szerencsés, mert költő; szerencsétlen, mert magyar és nem angol, a midőn csak úgy ismernék őt — fordításokból — mint most. — Újabb elbeszélőink e kimagasló alakja, különben nálunk, boldog Magyarországon nem érte el a népszerűség ama fokát, mely a külföldön útlevélül szolgálhatna Pedig jobban megérdemelné, mint bárki más. — Nemzeti, határozott egyéniséggel biró ,e az egyetlen újabb novellista, a kinek saját világa van. — Elbe székeiben még egyénibb, mint lírájában. Ezekben az elbeszélésekben sötét alapon ugyan, de épen ezért annál tisztábban látjuk a költő lelkületét. Érezzük szenvedélyeinek viharát, megizleljük minden keserűségét, megismerjük azt a világot, melyben a becsület mankókon jár, szóval, megtudjuk, hogyan fogja fel Tolnai az életet. Az a sötét mélabú, az a fásult lemondás, az a bizalmatlanság a világ iránt, Tolnai legbensőbb lényének a kifolyása. Akik felületesen gondolkoznak az életről, azt mondják, hogy sivár világnézete van , de annyira nincs igazuk, mint azoknak, akik a diák Bolond Istókról megállapították, hogy. ..... kedélye száraz. Értelme nincsen, vagy rideg, sivár az.“ Csak egy kissé kell tudni a lélekben olvasni, hogy ezt a ridegséget az eszmény és a való közti összeütközésből eredt sajgásnak, ezt a látszólagos szárazságot a leggyöngédebb kedély tartózkodásának ismerjük fel; annak a félénkségnek, mely a világot a maga alkotta világtól egészen elütőnek látja s nem tudja magát beletalálni, mint a fiatal ember, ha idegen nagy társaságba kerül. Ez a látszólagos sivárság nem más, mint a kielégítetlenül maradt, mindenütt megcsalódott idealizmusból származott pessimizmus, mely már magában is rendesen mélyebben érző kedélyre vall. Tolnainak azonban van olyan tulajdonsága is, mely a pesszimismust költőivé teszi: a humor. Nem a Jean Paul-féle szentimentális, sora a cervantesi vig álarczű humoristák közül való. Turgenyevhez áll legközelebb. Nem titkolja, hogy a világ roszszasága fáj neki. Kisebb véleménynyel van az emberekről, mint Jean Paul, de fájdalmán nem bír annyira felülkerekedni, mint Cervantesi. — Az igazságot, a valót, az életet adja vissza úgy, ahogy van, de hozzáteszi, hogy ez rosszul van, és hogy ez neki fáj Védelmébe veszi a bántalmazott becsületet, a szegényeket és gyöngéket; de elleneiket ritkán buktatja meg, mert az életben az erősebb, nem a jobb szokott győzni. Alapjukban jó, becsületes alakjait is épen erkölcsi fogyatkozásaik vezetik a boldogulás útján. Azt látszik hirdetni, hogy az erény, mint az elény, tisztán élvezhetetlen. A „világbánatos humort” a mi prózánkban Tolnai Lajos képviseli legméltóbban. Prózájában nagyobb költő, mint költeményeiben. Kiveendő természetesen néhány balladája, melyek nyelvének természetes erejét, formai szépségét, híven eltalált népéletét az ifjú Magyarország mintául veheti. Az Olychendesz este kezdetü goethei szépségekkel dicsekszik. Egy másik balladájában versenyzett Bürger méltán híres Lenore-jével és nem épen szerencsétlenül. Szerencsés eszme, hogy Tolnainál a leány hűtelen lett s a boszóló szerető viszi a temetőbe, így aztán teljesen érthető a befejezés szimbóluma: „Hires lány volt Rác Erzsébet, De mégis az ördögé lett.“ Mint öntudatos szellem, Tolnai foglalkozik aesthetikával is. Objektív gondolkodásának és igazságszeretetének szép jele a Tompáról írt tanulmány, melyben e kedves, de nem nagy szabású költőt kellő értékére leszállította. Tolnai értékét (fájdalom, vagy hál’ isten?) még mindig emelni kell, nem leszállítani. Erdélynek ez idő szerint legnagyobb íróját még mindig nem ismerik — nem olvassák elegen, s talán neki magának is eszébe jut, ha e legújabb dicséretét olvassa: „Wir wollen weniger erhoben Und fleissiger gelesen sein.“ A váltó ügyekben követendő eljárásról a hivatalos lap nov.iki száma kezdte meg az igazságügyminiszteri rendelet közlését. E nagyfontosságu rendelet által 1882. janutől fogva hatályon kívül van helyezve az 1876. nov. 30-ai rendeletnek a váltóügyekben követendő eljárásról szóló része, E helyébe módosított eljárás lép, melynek a ma megjelent része az általános határozatokat, a hatáskör és illetőség a felperesség, alperesség, képviselet és eljárás fogalmait s az azokra tartozó intézkedéseket tartalmazza. A DELEGATIÓK. Bécs, nov. 5. A magyar delegáció külügyi albizottsága ma délután 3 órakor tartott ülésében a külügyi tárcza költségvetését tárgyalta. Elnök: Zichy Ferencz gr. előadó dr. Fálk Miksa. A közös kormány részéről jelen voltak : Szlávy József ideiglenes külügyér, Falke osztályfőnök, Dóczy üdv. tanácsos; a magyar kormány részéről: Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter; az albizottság a költségvetést végig tárgyalván, azt elfogadta, az országos törvényszéki épületre szükséges 50,000 frt póthitelt, valamint a külügyi palota átalakítására kért. 110,000 frtot a bizottság sintén megszavazta és a két tételt a rendkívüli szükségletbe vette át. A külügyi politikára vonatkozó s a közös kormányhoz intézendő kérdések megtétele végett holnap délelőtt 11 órakor ülése lesz az albizottságnak. A mai ülés megállapodása szerint az albizottság javasolni fogja a plénumnak, hogy a megszállott területen levő csapatok költségvetése, minthogy az a hadügyi albizottság tárgyalásán keresztül menend, továbbá a boszniai közigazgatás jelen állásáról szóló jelentés és egyéb rokon előterjesztés a négyes egyesült albizottsághoz utasíttatik. Kedden délelőtt 3/4 11 órakor nyilvános ülés lesz. A pénzügyi albizottság ma délelőtt ülést tartott. Elnök Bánffy Miklós gr., előadó Harkányi Frigyes. Jelen voltak a közös kormány részéről : Szlávy József közös pénzügyminiszter, Mérey és Szentgyörgyi üdv. tanácsosok; a magyar kormány részéről: Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter és Hilbert osztálytanácsos. A költségvetés fölött általános vita nem volt, minthogy a tételekben igen csekély az eltérés. A szükséglet a közös pénzügyi tárcánál, az előirányzat szerint 1.923,960 frt, a közös főszámvevőszéknél 125,404 frt; az albizottság kerek számban megszavazott a pénzügyre 1.923,900 irtot és a számvevőszékre 125,400 irtot. A vámdeficit tárgyában Szapáry Gyula gróf ama felvilágosítást adta, hogy ez a hiány, a mennyiben a két minisztérium költségvetésében e fogyasztási adók folyton emelkedő tételeinél ellensúlyozását bőven megtalálja, csak látszólagos, nevezetesen a czukorgyárosok által 1882-re fizetendő 10.400,000 frtnyi tiszta fogyasztási adóból, mely a 30.940,000 frt visszatérítésen felül fizetendő, a Magyarországot illető részlet 756,280 frtot tesz. Azonfelül Magyarország javára a quóta és a termelési arány közötti különbség, mely a czukoradót illetőleg a magyar költségvetés pénzügyi tározójában 7.462,728 írttal a bevételben szerepel és nyert kifejezést. A szesz- és söradóra nézve az osztrák tartományoknál a múlt évi előirányzat változatlanul maradt. Magyaroszágot illetőleg a söradó lényeges csökkenést, a szeszadó 241.000 frt emelkedést tüntet ki. A bizottság nem hagyhatja említés nélkül, hogy a magyar pénzügyminiszter nyilatkozata alapján a szeszadóra nézve a visszatérítés iránt, mely a fizetendő fogyasztási adóval kellő arányban nincs, az osztrák minisztériummal egyetértőseg szintén új szabályozás megállapítása czéloztatik. Szóba hozattak még, mint az utóbbi évben is, a közös nyugdíjak és a közös főszámvevőszék szervezéséről tvjavaslatok. Szlávy József miniszter kijelenti, hogy a nyugdíjtörvény már a magyar kormánynál van tárgyalás alatt; a számvevőszékre vonatkozó sem fog soká késni, mert remélhető, hogy az osztrák főszámvevőszék küszöbön levő szervezésével ez is nemsokára létre jöhet. * Bec 8, nov. 5. Az osztrák delegáczió költségvetési bizottsága elfogadta, megegyezőleg a kormány indítványával, a vámilleték részletes előirányzatát és letárgyalta a hadügyi szükségleteknek még hátralevő címeit. a századosok lóval ellátása ügyében a hadügyminiszter kijelentette Russ előadó kérdésére, hogy jövőben nem fog az erre vonatkozó további követeléssel a delegációk elé lépni. Demel, Groholsky és Russ pártolták a megszavazást, ami meg is történt. Erre Russ a hadügyi költségvetés főelőadójává választatott meg, káltassanak, a felsége a császár és király eddig a védkötelezettség teljesítését elengedte. Azonban itt az ideje, hogy védképes fiai a tartománynak kötelezettségüknek eleget tegyenek, valláskülönbség nélkül abban a tiszteletben részesüljenek, hogy hazájuk védelmére fegyvert foghassanak. Ennek következtében ő felsége a császár és király a védkötelezettekről szóló törvényt, mely ezennel közhírre tétetik, legkegyelmesebben helybenhagyta és megparancsolta, hogy az kihirdetése napján életbe lépjen. a védtörvény lehető legnagyobb könynyebbítéseket és engedményeket tartalmazza, valamint a szükséges intézkedéseket is, hogy védkötelezettségének teljesítése által bármily felekezethez is tartozzék, vallási kötelmeiben senki se akadályoztassák. Ez is lovagias bizonyítéka annak, hogy a császár és király, a mi legkegyelmesebb urunk, szokásaitok, erkölcseitek és a tartomány állapota iránt tekintettel van és hogy ő az országban létező felekezetek meggyőződését és érzelmeit egyenlően tiszteli, egyiket sem részesíti előnyben és nem tűri, hogy bármelyik is alárendelt legyen. A közelebbi ujonczállítás ideje különösen közhírre fog tétetni és teljes mértékben, tekintettel a védkötelesek családjaira, a császár és király már most rendeli, hogy a közelebbi sorozás alkalmával csak 1200 ember állítassák ki, és pedig csak az első és második korosztály, vagyis az 1862 és 1861-ben született egyének hivassanak a sorozáshoz. Az 1856. évi, valamint az idősebb korosztálybeliek a védkötelezettség alól teljesen mentesek. És a családapák és a védköteles ifjak legyenek meggyőződve, hogy a hatóságok a felszabadítás és egyéb megillető kedvezményekre nézve teljesen pártatlanul fognak határozni. Azonban ő felsége parancsolja és elvárja, hogy a berendelt védkötelesek a törvény rendelkezéseinek készségesen engedelmeskedni fognak, és hogy minden hatóság, hivatal és község egyenlő mértékben fog a törvénynek eleget tenn. A SZERAJEVÓI KIÁLTVÁNY. Szerajevó, nov. 6. A tartományi kormány kiáltványa, mellyel a vádtörvényt kihirdette, következőleg szól: A fegyveres erő fölállítása minden országban elkerülhetlen szükség, és nincs is ország, hol ez nem léteznék. Fegyveres erő nélkül az orságban a nyugalom és rend föntartása lehetetlen. A lakosság élete és vagyona védtelen, az ország pedig külső ellenség ellen nincs oltalmazva. Eddig a szükséges oltalmat csakis a császári és királyi sereg nyújtotta nektek. Hogy ama sebek, melyeket az előző események okoztak, gyógyuljanak, a szükséges munkaerő az országtól el ne vonassák, hogy elpusztult házaitok ismét helyreállittassanak, és elhagyatott földeitek ismét megmint A HUNYADMEGYEI TÖRT. és régészeti társulat illése. (Adatok az erdélyrészi oláhok településéhez. — A déli harangozás.) A hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat f. hó 2-ára kitűzött választmányi ülését még nem lehetett tartani, mert ahoz, hogy a választmány határozatképes legyen, tizenegy tag jelenléte kívántatik, szerdán pedig az elnöklő dr. Sólyom-Fekete Ferenczczel együtt csak kilenc választmányi tag tartotta érdemesnek fölfáradni a casinó nagytermébe, ami kivált a helyben lakók buzgalmára nem a legszebb fényt veti . Minthogy azonban a társulat nem választmányi tagjai közül számosan jelentek volt meg, választmányi ülés helyett felolvasó ülés tartatott, melyen először Szőcs Sándor a dévai ev. ref. ecclésia levéltárában őrzött okmányok alapján igen szép és tanulságos értekezést olvasott fel az oláhoknak Dévára való településéről. Déva a 17-ik század elejéig tisztán magyar s legnagyobbrészt protestáns lakossággal bíró város volt, s csak Bethlen Gábor erdélyi fejedelem alatt 1620 körül telepedett le 4—5 oláh család , ezek voltak az első oláhok Déván. Téves állítás azonban az, mintha a dévai ref. pap adott volna engedélyt az oláhoknak a letelepedésre ; valószínűbb, hogy a fiskus az üresen maradt telkekre telepítette őket. Minthogy minden telek a ref. papnak is adózott, ugyanazért köteles volt egy fejedelmi rendelet szerint minden betelepített oláh, ki egy egész sessió földet bírt, a papnak 2 kézi napszámot adni, melyet azonban 60 dénárral meg is válthatott. A jövevények lassanként annyira felszaporodtak, hogy már 1645-ben Solti János akkori ref. pap közbenjárására a ref. temető egy része templomhelyül engedtetett át nekik, s ekkor keletkezett első egyházközségük. A templomépítési engedély a következő feltételek alatt lep megadva, hogy a ref. templom és parochia körül a reformhívekkel egyenlő szolgálatokat teljesítsenek ; hogy a papnak, mesternek, harangozónak és óvásnak ők is fizessenek ; hogy keresztet sem beteghez ne vihessenek, sem temetéskor ne használhassanak ; hogy faharangot vagy dócát ne használhassanak; hogy reggel előbb ne harangozhassanak, mint a reformátusok és hogy mindenben a várossal egyetértsenek. De az oláhok ezen szerződési kötelezettségeiket később nem igen tartották meg, úgy hogy Apaffy Mihály többször, de különösen 1679 iki julius 19-én Gyulafehérváron kelt rendeletében az oláhokat kötelezettségeik teljesítésére szorítja. Erdély önállóságának megszűntével a dévai ref. egyház is, melyet a nemzeti fejedelmek annyi gonddal ápoltak s melynek jólétéről bőkezűen gondoskodtak, hanyatlani kezdett. Az oláhokkal kötött szerződés egyik másik pontjától a jó béke és egyetértés kedvéért le kellett mondani, de viszont az oláhok is kötelezték magukat az 1694-ben kötött egyességlevélben, hogy a mely szolgálatokat a ref. papnak eddig teljesítettek, azokat ezután is teljesítendik, a mit eddig fizettek, azt ezután is fizetendik. II. Rákóczy Ferencz alatt a dévai ref. egyház újra felvirágzott, de e virágzás igen rövid ideig tartott, mert a fejedelem kibujdosása és a szatmári béke megkötése után a reactio ülte diadalát. 1712 - ben br. Steinville kath. bolgárokat telepített Dévára, a franciskanusok részére kolostort építtetett s oly kiváltságokat adott a bolgároknak, hogy azok a városban egészen külön, önálló községet képeztek ; Az oláhoknak, kiket az unióra szeretett volna birni, szintén templomhelyet adott; ellenben a reform, egyháztól megvonatott mindaz, a mit eddig a fiskustól kapott s a mi mintegy ezer forintra ment, úgy hogy Jenei Sámuel pap nem élhetvén meg, kénytelen volt Déváról elköltözni. Ily körülmények közt ez oláhok is kezdették elhanyagolni fizetési kötelezettségeiket, hatóság pedig, mely őket arra szorítja, nem volt. (6) A férj boszuja. — André Theariet regénye. — KP Fordította: Tassai Tibor. (Folytatás.) Szabadon maradt kezével gyümölcsöt morzsolgatott tányérára a leány, s többé nem mert egyenesen Marczelre tekinteni. — Attól függ, válaszoló ez, hogy fogadja kegyed ... ha egyszer elmondottam. — Nem . . . szólt a lány alig hallhatóan, nem, ne szóljon ön . . . jobb szeretem mit se tudni. Aztán az ifjúra emelő félig erdő, félig neheztelő tekintetét, s mindketten elhallgattak. Csak a mélyen alvó Elek hangos lélekzése, s az ablak alatt elfolyó csatorna locsogása hallszott. Marczel elmerült a Rosine kék szemének nézésébe, s érezte, hogy mind jobban forog vele a világ. — Szeretlek! — tört ki hirtelen az ifjú, megragadva a leány mindkét kezét. — Minő tréfa ! — szólt ez, elfordítva fejét, s kezeit visszahúzni törekedve... Ne gúnyolódjék ön velem ! Aztán fölkelt, hogy szabaduljon, de Marczel — mind jobban megittasodva követte, s átölelte derekát. — Komolyan beszélek, folytatá az ifjú, szeretlek ! — Eresszen el ! . . . Még fölébred a bátyám !