Magyar Polgár, 1881. július-december (15. évfolyam, 147-298. szám)
1881-12-03 / 276. szám
» Megyei rendszerünk politikai jelentősége és adminisztratív képességéről. Br. Jósika Lajostól. .. A főispánt a kormány bizalma helyezi állásába, de a megyei közönség bizalma adja meg állásának azt a tekintélyt, melynél fogva közügyek folyamáta helyzetének megfelelő hatással lehet. Csökkenjen bármelyik részről e bizalom, és a főispán állása tarthatatlan, mert a kormány nem az engedelyesség vak eszközét keresi benne, hanem azonos nézetek lelkes előmozdítóját. A közönség előtt pedig a főispáni állás nymdását az tartja fenn, ha magát hivatalához nem köti, hanem szolgál azért, hogy meggyőződése elveit érvényesíteni segítse, szolgál addig, míg a megyében a közbizalom támaszára talál. Másik feladata a főispánnak, hogy a közigazgatás terén, az administrate jó kezelését biztosítsa. Az administrate jó kezelésének erős garantiája, ha a nép a főispán állásában oly tekintélyre talál, ki közigazgatási tisztviselőit hivatalos kötelességük teljesítésére rászorítani, eljárásuk kihágásait gátolni nemcsak képes, hanem felelősség terhe alatt köteles is. A főispán, a kormány rendelései és a közönség intézkedései teljesedésbe vételének hibáiért felelős nem lehet, ha az alája rendelt tisztviselők felett való auctoritása minden oldalról biztosítva nincs. Nem tarthatja fenn az auctoritást, mint némelyek gondolják, a kinevezési jog, mert ha a hivatalaspiránsok bókolnak is az előtt, ki a hivatalra kinevez, de ha egyszer ki vannak nevezve, tehetik, hogy annak szavával ne gondoljanak, kitől többé nincs mit tartaniok, nincs mit várniok. Mások a fegyelmi eljárásra fektetnek nagy súlyt. A fegyelmi eljárás biztosítja a hibás tisztviselőt, hogy ha e külszínt megőrizni tudja, őt állomásából és ennek javadalmaiból senki se forgathatja ki. De nem biztosítja az igénytelen állampolgárt azon boszantó ingerkedések, azon homályba borított zaklatások ellen, melyekkel hivatalnokok a népet keseríthetik. A hivatal nem birtok, nem tulajdon, melynek jogosultsága és jövedelme felett ítélni — mint a bureaucratia hívei állítják -- csakis bírói szék lehet hivatva, hanem szolgálat, melyet az ezért kiszabott díj annyiban illet, amennyiben a hivatalnok felvállalt kötelezettségeinek kielégítőleg megfelelt. A magánéletben a gazda ítél elsősorban a szolgálatra kötelezettje eljárása felett, mely jogától csak meghatározott kikötés foszthatja meg, és bírói eljárásnak itt csak azon esetben van helye, ha a szolgálat köteles ez ítélet által sértve érzi magát, vagy ha olyan csínyekről van szó, melyek a szolgálat kötelezettségét nem érintik. Nem látok okot, miért kelljen az államtól azon biztosítékot megvonni, melyet abban talál, hogy tisztviselői elsősorban azon tekintély fegyelme alatt álljanak, melynek a felelős kormánynyal szemben tényleges, a közönség előtt morális felelősségétől várjuk a jó administrate biztosságát, és miért kelljen a jó administrate azzal kockáztatni, hogy oly testület bírálja a hivatalos eljárást, melynek ezzel közvetlenül semmi dolga, és bírálja, nem a közélet igényeit tekintve, hanem az elébe adott utasítások szerint. A tisztességes hivatalnokok érdeke se kívánja ezt, mert elöljáróságuk túl szigorú ítéletei ellen védhetik őket, a feljebb folyamodás, méltatlan zaklatások ellen menthetik a megyei közvélemény nyomatéka, mely előtt a főispán tekintélye is meghajlik, és mindkét részre az elöljáróság akár tettleges, akár szellemi felelőssége jobb biztosítékot nyújt, mint a fegyelmi bírói szék formalitásokhoz kötött ítélete. A megyei polgári élet jóllétét nagy mértékben biztosító intézkedés lehet továbbá a főispáni állás, ha hatásköre nemcsak a közigazgatási tisztviselők teendőinek ellenőrzésére szorítkozik, hanem fel van hatalmazva az állami igazgatás más osztályainak, a megyében exponált közegeinek hivatalos eljárását is figyelmével kísérni. Mert a polgári életet nemcsak a közigazgatási hivatalnokok rendetlenségei és kihágásai bánthatják, hanem az állami igazgatás más ágazatai, hivatalnokainak hatalmaskodása, talán még nagyobb mértékben sérthetik. Méltán megvárhatja tehát a megye, hogy az állam-institutiók a főispáni állást odaterjeszszék, hogy az állami igazgatás minden osztályat, a megyében működő tisztviselők hivatalos eljárásait figyelmükkel kísérhessék, hogy azokat az ellenük felmerült panaszok és bármi után tudomásukra jött rendetlenségek miben állása iránt felszólítva, a szükséges felvilágosításokat tőlük megkívánhatja ; végtére, ha ezen felvilágosítások a főispánt meg nem nyugtatnák, védenczei sérelmének orvoslását közvetlen a minisztériumnál szorgalmazhassa. Nagy áldás az igénytelen állású szegény emberre nézve a főispáni állás ily hatásköre, mert a szegény ember rendesen annyi tehetséggel, annyi jártassággal nem bír, hogy nagyobb tekintély közbejövetele nélkül, panaszait felebbezés útján a bureaucraticus concatenatió vak szokáshoz kötött eljárása mellett a maga valóságában a kormány elébe juttassa. De előnyös a kormányzatra nézve is, hogy a természetekre nézve külön tárgyak külön kezelését, a megyékben a kormány tekintélyét képviselő személyiség figyelmével kísérje, és az itt előforduló viszszásságokra a kormányt a maga idejében figyelmeztesse. Ha a helyes közigazgatás feltételei megkívánják a főispánnak a közigazgatás tisztviselői felett bizonyos irányban való hatalmát: a helyes önkormányzat feltételei meg nem engedhetik, hogy az administrátori nézve más befolyással bírjon, mint amenynyit egyfelől elnöki tiszte a közgyűlésben enged, másfelől a megyei tisztviselők hivatalos eljárása felett való ellenőrködés megkíván. Megyei önkormányzatunk belügyeit, a kormány felügyelete alatt, maga intézi, másnak ehez szava nem lehet. Jóllehet a főispán azzal, hogy a közigazgatási ügyek egyik vagy másik részét kezei közé ragadja, gyakran jót és hasznost vihet ki, mi különben késett, vagy egészen elmaradott volna, mégsem helyeselhetem, hogy hatalmának az administratiora való kiterjedésével, egy ut nyíljék, me- XV. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: OSTOBDA-OTOZA, NYOMDAÉPÜleT szívtelenfti bektddfttt közlemények nem köurtlfetnek. 0t»«oAI*1***arl k*'*lfatok nem a d n t n * k riant» bérmentoa le »«lek fo*adtatnak el. 276-dik szám. Kolozsvárt, szombat, 1981. deczember 3. KIADÓHIVATAL: kOlzobda-utcza, nyomdaépület ELŐFIZETÉSI DÍJ: egén érre . . . 16 frt. f évnegyedra félévre ..... 8 . jegy bóra . 4 frt — 1i0 . Hirdetési díj: petit tora 6 kr. — trélyegileték: minden hirdetés után 80 kr. — Nyilttér: vira 36 kr. Drága kölcsönök convertálása. A pénzügyminiszter már beterjeszté a törvényhozásnak azon törvényjavaslatot, melyben ki van mondva, hogy a konvertálási kölcsönök bélyegmentesek. Nézetünk szerint, e törvényjavaslat a hazánkban fennálló viszolyok között rendkívül nagy fontossággal bír. Ég pedig több oknál fogva. Köztudomású ugyanis, hogy a magyar ház- és földbirtokos, a külföldi birtokosokhoz viszonyítva, a legtöbb esetben csak igen magas kamatra vehetett fel kölcsönt. Amíg például a németországi birtokos 4°/0 ra, a hollandi s angol még olcsóbb kamatra is vehetett fel kölcsönt, addig a magyarországi földbirtokos, csak 4—5 évvel ezelőtt is, legfeljebb 7/, °0-ra kaphatott kölcsönt. Vagy ha a kölcsön névleg alacsonyabb kamatra adatott is, mint például az osztrák földhitelintézet kölcsönei, az adós egyszerre csakarra a meggyőződésre ébredt, hogy számításában nagyon csalatkozott, mert a névleg ezüst értékű kölcsön kamatait arányban követelik tőle, az arany agro pedig 10%/o körül ingadozik, s ez a kamatfizetést egy egész százalékkal, a törlesztési részletfizetést pedig még jobban megdrágítja. De hát az elsőrendű pénzintézetektől felvett kölcsönök még csak tűrhetők lettek volna, a jelzálogilag betáblázott kölcsönök nagyrészét nem elsőrendű pénzintézetektől, hanem vagy uzsorakamatra dolgozó zugintézetektől, vagy magánosoktól vették fel az adósok és pedig igen gyakran váltóra jelzálog felülkebelezéssel, úgy hogy ily esetekben a 8 százalékig menő törvényes kamaton felül bármily magas uzsorakamatot is be lehetett tábláztatni, minthogy a kamat egyszerűn a tőkéhez íratott. S constatálva van, hogy vannak egész falvak, melyeknek kisbirtokosait egyes uzsorások ekként házaiktól földjeiktől megfosztották. Ezen szomorú állapotok némileg megjavultak az utolsó években az által, hogy létrejött a kisbirtokosok országos földhitelintézete, mely üzleti nyelven szólva igen colorisan jár el a kölcsönök engedélyezésénél, azaz nem akadékoskodik ok nélkül, s nem kíván hiábavaló felesleges iratokat. És jelentékenyen megjavul, a helyzet azáltal is, hogy a pénzviszonyok sokkal kedvezőbbek lettek az egész országban. Míg ugyanis előbb keresve kellett keresni a pénzt bármily jövedelmező befektetésre, most az előbbeyi állapotokhoz viszonyítva, mondhatni, pénzbőség van, ésannyira, hogy némely pénzintézet nem tud mit csinálni a szekrényeiben levő készpénzzel. Ennek következtében több pénzintézet máris egymással versenyre kelve leszállítja a kamatlábat. Intézetek, melyek a betevőknek előbb 5°/0-ot fizettek, most csak 4°/0-ot vagy 472°/0- ot fizetnek, s szintúgy a kölcsönadásijai megelégesznek az előbb kivont 6 % helyett 57% vagy 5°/0-al stb. Természetes, hogy ha a kamatláb ezen leszállítása alkalmazást nyer a jelzálogilag nem biztosított kölcsönöknél, alkalmazást nyerhet még inkábbb a jelzálogilag is biztosítottaknál. És ennek következtében az adósra nézve meg van adva a lehetőség arra, hogy a drága kölcsönt olcsóbbal visszafizesse és így az évi kamat- és tőketörlesztési terhet jelentékenyen megkönnyítse. Számos pénzintézet önként megadja a jelzállog-adósoknak e könnyebbséget, s azok adósai tán nem is érezhetik magukat indíttatva arra, hogy adósságaikat convertálják. De a legtöbb hitelező bizon önmagától nem jön arra az ötletre, hogy a magas kamat helyett alacsonyabbat kérjen. S az adós csak fizeti még egyre a magas kamatot, mely az országos kamatlábbal többé semmi arányban nem áll. Ezen adósok vagy nem tudják, hogy sokkal olcsóbb pénzt is kaphatnának, vagy ha tudják is, visszatartotta őket az a tekintet, hogy hát hiszen elméletileg szép dolog az a convertálás , de gyakorlatilag véve, kevés haszon van mellette, mert egyrészt meghosszabbodik a fizetési idő, másrészt meg ott van az a tömérdek convertálási költség s főkép az óriási bélyegilleték, úgy, hogy utóljára sem érdemes a régi kölcsöntartozást bolygatni. És csakugyan így is állott sok adósra nézve a calculus. De ha Szapáry úr. szóban levő törvényjavaslata most törvényerőre emelkedik, akkor egyszerre megváltozik a számítás, mert a konvertálási kölcsönök bélyegmentesek lesznek, még ha a kölcsön más pénzintézeteknél vetetik is fel, csak az eredeti tőke és kamatokon kívül fizetendő mellékjárulékok összege ne növekedjék, azaz nagyobb összeg ne vétessék fel, mint a minő az összes convertálandó (illetőleg betáblázott) adósság kifizetésére megkívántatik. S ha az adósnak ekként szabadságában áll a convertálási kölcsönt bárhonnan felvenni, akkor ő neki módjábanáll az is, hogy sokkal olcsóbb pénz után nézzen, mint aminőt neki netán azon intézet adna, amelynek adósa. A convertálás tehát nagyon is ki fogja magát fizetni, mert ha csak a folyamodványért kell 50 kros bélyeget fizetni, meg ez időn kívül törlesztett 1—3 °0-nyi tőkedifferentiát egyszer mindenkorra, akkor már a kamatfizetésben megtakarított minden száztok a tőke 20 százalékának felel meg, úgy, hogy aki például 7°|0-os pénz helyett 6°|0-os pénzt kap, nyer 1000 frt. adósság convertálásán 200 frtot tőkeértékben kifejezve és ennek 7°|0-os kamata 14 frt teherkülönbség minden évben. — Nagy összegekre menő kölcsönöknél már '|2—'14 ° 10 kamatkülönbség is sokat nyom. S tehát már ily teherkönnyítés mellett is érdemes lesz a kölcsönt convertálni. De uzsorás kölcsönöknél sok esetben felényire csökkenhet az adós tartozása, ha a kölcsön okszerűen convertáltatik. A convertálási kölcsönök bélyegmentességéről szóló törvény arra bírhatja a pénzintézeteket, hogy egymással versenyezve, leszállítsák a jelzálogkölcsönök kamatlábát, s ez igen nagy előny közgazdasági szempontból, mert, megkönnyíti a jövedelmező beruházásokat s növeli az ország termelési versenyképességét,gyelembe veendő. Magától értetődik azonban, hogy a járásbíróság, ha területén valamely, azír. törvényszék hatásköréhez tartozó, hivatalból idözendő bűntett vagy vétség feljelentetik, habár a feljelentés folytán az érdemben nem járhat el és erről a feljelentőt az 1880. évi 2265. I M. E. sz. rendelet évi 16. § a értelmében értesíti, mégis mindaddig, mig az általa ez esetben szintén értesített kir. törvényszék a vizsgálat átvállalása iránt nem intézkedik, az előnyomozást megejteni és a vizagálát sikeres keresztülviteléhez, szükséges intézkedéseket megtenni köteles, már egyidejüleg a kir. járásbíróságokat is fgyelmetettem. Költ Budapesten, hrb. Fauser ls. k. igazságügyminiszter. TÁRCZA. Gondolattöredékek a világállam, világbéke, nemzetiség és nemzet eszméi felett. Irta: Dr. Kiss Mór. (Vége.) Íme a veszélyes kör, melybe a világbéke gondolatától áthatott eszmék vezérelnek. De hát föltéve, hogy lehetséges is a nemzetek törekvéseinek, fennállásának, egymáshoz való viszonyának kérdésében, a bírói eljárás békés alakjába öltöztetett küzdelem alapján dönteni, várjon kivánatos volna-e ez az emberiségre nézve ? Óvakodjunk, óvakodjunk a nemzetek léte feletti ítélet jogát véges emberi kesébb letenni. Az emberi tökéletesedésre nézve ezen, a szerencsére lehetetlen óhaj megvalóulása a legnagyobb csapás lenne. Az emberiség magasabb formái gyanánt szereplő nemzetek egyedi törekvései egy zsibongó, soha sem szünetelő, bár legtöbbnyire láthatatlan küzdelmet hoznak ere, ama különböző érdekek alapján, melyeket az egyes nemzetek zászlóikra tűznek. Ez érdekek sokszor békésen, úgyszólván párhuzamosan haladhatnak egymás m kögött, sokszor keresztezik egymást s úyenkor megindul a valódi küzdelem, szerencse, ha békés, de nem szerencsétlenség, hanem békés eszközökkel. S a világtörténelem örökös fennálló ítélőszéke az egyetlen bíró, mely egyik küzdő fél rovására és a másik rovására verdiktjét hangoztathatja ! Az erős megáll, győzni fog, az erőtlennek nyomtalanul el kell enyésznie ! Itt vagyunk tehát ismét a háborúnál, ezen hat szelíd betűt oly borzalmas egészszé fűző kifejezésnél ! Azt szokták mondani, hogy az uralkodók minden szava történet. De nem is kell egy Veresagin, valaha realismusában oly iszonyt gerjesztő csataképe előtt állanunk, hogy aszuk a pillanat behatása alatt tett kifakadást, melyet Felséges urunk, azokat szemlélve, tett: „Mily borzalmas a háború.“ Mi, kik nem is szemléltünk egekig nyúlni látszó füst- és lángoszlopokat, a magasba bocsázó égő városok- és falvakat, kiknek sziveinket nem is hasogatta a földön, vértockákban elterült, talán el is gázolt száz meg száz sebesült kínos nyöszörgése, veletiázó irtózatos jajkiáltása, mi, kik legfeljebb egy-egy bonnaaradt anya, testvér, hitvestárs kiapadhatlan könnyeit igyekeztünk a fájdalom látására megtört szívvel felszántani, mi is közönséges képzeletünk erejével lelki szemeink elé tudjuk idézni ama borzasztó küzdelem lélek rázó képét! Mit tehetünk tehát most egyebet, minthogy igyekezzünk megnyugodni az emberiség ezett, emberi eszközökkel gyógyíthatatlannak látszó tátongó sebén, mint ahogy megnyugszunk annyi más csapáson is ! Nem, nemi Félre e siránkozó hanggal ! Ne engedjük az igaz után kutató elménket a rémes képnek lelki szemeink előtt történő elvonulására elhomályosulni, elvakulni. A rombolás, a pusztulás, a halál irózstosan sűrű aratása, az éremnek csak egyik, épen borzalmas lapja. De ott van a másik is, mely a feldúlás, az enyészet irtózatos eszközét, a háborút, a legmagasabb erkölcsi színvonalra helyezi. Mert a háború a legmagasztosabb erények kifejtésére szolgáltat alkalmat. Az egyes kiemelkedik az önző érdekek bilincsei alól, megy a küzdelem színterére, életét, vagyonát, minden földi boldogságát feláldozni a magasan álló nemzeti eszméért, melynek diadalra juttatásáért nincs elég nagy áldozat. Az emberek kiragadtatnak a tespedésből, melybe mindennapi czéljaik, szükségleteik kielégítéséért folytatott munkájuk közepette esnek, lelkesülni, áldozatot fognak hozni a, eszméért, mely iránt az örök béke fogékonyságukat elvenné. A hadjáratok következményeinek figyelmes szemlélete rávezet bennünket azok civilizatoricus hivatására. Szomorú valóság, de mégis csak valóság, hogy a cultúra minden fejlődési pontját előzőleg történt pusztítások jelzik, s hogy előrehaladásunk egyes részeinek összecsatolására, fájdalom, a vér képezi a legjobb ragasztókat. Meglehet, hogy ez onnan van, mert az ember — Poroszország II. Frigyesének szavai szerint — a világ legborzasztóbb vadállata.“Ha azonban Caesar, vagy Nagy Károly hadjáratait tekintjük, be kell vallanunk, hogy azok a czivilizáczió szolgálatában viseltettek. Áldásos következmények kísérik mindkettőt. És ki tudná az újabb történet alakulását a keresztes hadjáratok nélkül elképzelni? Köteteket lehetne teleírni amaz áldásos hatások ecsetelésével, melyeket ama háborúk előidéztek, állandóan megalapítottak. Mert hisz kétségtelen, hogy az emberiség látkörét nagyban tágították, egymástól idegen népek és erkölcsöket hoztak egymással érintkezésbe, s az emberiség szellemi kincsét maradandó becsű eszmékkel gyarapíták. Az is bizonyos, hogy a történelem nem mutat fel borzalmasabb vérfürdőt, mint amilyent az 1789-iki franczia forradalom előidézett. S mégis, alig fog ma oly ember akadni, ki elvitatni akarná, hogy a véres franczia forradalom az emberi szellem fejődésének egyik leghatalmasabb, legszerencsésebb támpontjául szolgált. Sőt I. Napóleonnak Németország ellen viselt s ezt kimondhatatlan nyomorral tetézett háborúi is amaz áldásos hatással jártak, az ennyiféle kis fejedelemségre oszlott németekre nézve, hogy egy nagy lépéssel közelebb vivék őket a vágyra várt egység létrejöttéhez, azáltal, hogy Napóleon a kisebb fejedelemségek egy nagy részét megsemmisítő, jellemzően mondva magáról, hogy: „eltapostam Németország sarát.“ Nem mintha Napóleon, vagy más hozzá hasonló, kimagasló alakok öntudatosan törekedtek volna a következmények által felmutatott eredményeket elérni, sőt ellenkezőleg, de ők mint a czivilizáczió eszközei működtek, mint egy-egy Mephistó, ki azt mondja magáról, hogy: „Azon erő egy része vagyok, mely mindig a roszszat akarja, s mégis jót teremt.“ Sajnos, de való, hogy a világ egész alkotása a háborút — merem állítani — nélkülözhetetlenné teszi. Mert megszabadítja az az emberiséget a keblében koronként meggyűlő, részint felesleges, részint veszélyes gőzöktől. A háborúk ép oly szükségesek, mint a földrengések, melyek Humboldt Sándor által arra való tekintettel, hogy a földben rejlő , ezt különben megrontó gőzök eltávozására nyújtanak alkalmat) igen szellemesen „a föld biztosítási szelepei“nek neveztettek. Valamint a földrengés által felvert vidékek lakói a legnagyobb szánalomra méltók, épúgy érdemlik meg teljes részvétünket ama nemzedékek, kiknek időrőlidőre a háború borzalmait, iszonyait tapasztalniok, érezniük kell. De mindkét jelenségnek egyaránt van meg a maga áldása a föld és emberiség javára. Csakhogy eszmék, valóban magasan álló s nem kicsinyes czélzatok kell a küzdelem indokaiul szolgáljanak, s természetes az is, hogy a véges emberi tulajdonságok mellett az utóbbi sem tartozik az elő nem fordulható eshetőségek közé. Végre is azonban gondolataink fűzésénél a szabályt, s nem az anomáliát kell szem előtt tartanunk, akkor meggyőződhetünk arról, hogy a világ legelső gondolkozó fői egymással majdnem teljes összhangzásban, a háborúban, egy nevezetes culturális tényezőt látunk. Ismeretes, hogy Goethe, Herdernek „Az emberiség történetének eszméi“ (Ideen der Geschichte der Menschheit) czímű művére (melyben az örökbéke védelem alá vétetik) reflektálva, gúnyosan jegyzi meg, hogy az emberiség e kora a világot egy nagy kórházzá teendi. A legnagyobb lángelmék, egymástól függetlenül jöttek arra a gondolatra, hogy a háborút a viharhoz hasonlítsák, mely megtisztítja, felüdíti, felfrissíti a levegőt és kültermészetet. Hallgassák még meg, amit e részben halhatatlan Eötvös Elóki mond, erre kérdéseink körüli vizsgálódásainkat a legméltóbb módon fejezhetjük be. „Ki a történetet ismeri? — mond Eötvös a XIX ik század uralkodó eszméinek befolyása az államra“ czimü örökbecsű művében, — az máskép ítél. Ő tudja, hogy a hosszadalmas béke sincsen veszély nélkül, s hogy a népek, mint a vizek, megrothadnak, ha nincs, a mi néha megmozgassa; tudja, hogy az emberiségnek ép úgy, mint a természetnek, viharokra van szüksége, s hogy épen oly eszelősség mód nélkül panaszkodni a hátra maradt részletes pusztítások, mint nyári vihar után a letört ágak és megt£pett virágok felett; hisz a vihar által a levegő megtisztult, a föld termékenyült, s a feldöntött odvas fáért, az összetépett virágokért pótlékul ezer fa, millió virág és fűszál magvai szórattak szét a földön. Az egyes, a kinek házába a villám lecsapott, vagy ki azon fa alatt, melyet a fergeteg kitört, árnyékot talált, panaszra fakadhat az esemény felett; hisz szarasznyi élet nem nyújt elégséges tért a reménynek, hogy veszteségét kipótolhassa; de a ki szellemi szemeit a távol mult vizsgálásában megedzé, s igy távolabb lát a jövendőbe, az ily pusztitásokban csak egy uj, szebb fejlődés zálogát fogja találni, és keble örömtől dagad, mint a hajósé, kit viharok zúgnak körül, de a ki meg van győződve arról, hogy hajója nem veszhet el. Igazságügyminiszteri rendelet, az igazságügyminiszter a bűnvizsgálatok megejtése tárgyában az összes kir. törvényszékekhez következő rendeletet intézte : „Ismételten figyelmeztetem a kir. tövényszékeket az 1872. évi augusztus hó 7-én 22,666. sz. a. kelt rendeltemre, mely szerint felhivatták a kir. törvényszékek, hogy — miután a törvényszékek székhelyén felmerülő és a törvényszékek hatásköréhez utalt bűnesetek vizsgálata az 1871. XXXI. t. sz. 6 §-ának rendeleténél fogva is a törvényszéki vizsgáló bírákat illeti — azok vezetésével csak kivételes esetekben bízzák meg a székhelyen levő járásbíróságot; a székhelyen kívül előforduló bűnvizsgálatokat pedig az 1871 XXXIII. t. sz. 22 § ának szelleméhez képest a kir. ügyész közbenjöttének lehetővé tétele mellett, fontosabb bűnesetekben szintén saját vizsgáló bírái által teljesittessék. Ezen rendelet a B. T. K. életbe lépte után ennek 39. § a által a kir. törvényszékek hatásköréhez utalt büntettek és vétségek eseteiben különösen is