Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)

1882-02-23 / 44. szám

£fl. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: tOBDA-OTCZA, Ny omdaépület. B 0 u ____ Ué»W,eafll közlemények nsm köröltetnek. nikillto kéiirttok nem adatnak »ima­dtak bérmentes levelek fogadtatnak el. 44-dik szám. Kolozsvárt, 1882. csütörtök, február 23 KIADÓHIVATAL: KÜLT OBD A-O T CZ A,^N Y 0 M D A ÉP Or.£T ELŐFIZETÉSI DÍJ: egénz évre . . . 16 frt. 1 évnegyedre . 4 frt - »1 félévre...................8 , r­égi hóra . . 1 , 50 „ Hirdetési díj: petit sora 6 kr.—Bélyegületek: minden hirde­tés u­tán 80 kr. — Nyilttér: sora 85 kr. Szkobelew. E népszerű muszka tábornok több­­ífj nyilatkozatai mindenkit Európa­­**­rte meggyőznek és felvilágosítanak hogy mi történnék akkor, ha az új.illoszkovita és pánszláv­ párt egyszer ’jjjgin hatalmába kerítené Oroszor­­gigot. E párt, melynek vezérszónoka gyanánt Szkobelev tábornok szerepel, mély gyűlöletet hirdet Ausztria-Ma­­arország és a német nemzet, az­az Németország iránt. Ez egyúttal némi­leg megnyugtató reánk nézve, mert a puuszláv­ törekvések és gyűlölet nem­csak ellenünk, hanem, sőt még nagyobb mértékben a német nemzet ellen is irányulnak, s így e két szomszédhatal­masságot már ezen a néven is érdek­­szolidartásra utalják. Az oroszországi pánszláv párt programmjának egy má­sik jellemző pontja és törekvése : Fran­ciaországot Oroszországgal szövetség­be hozni Németország ellen, a­mi ez utóbbit még inkább monarchiánkra utalja. Nem úgy pertraktáljuk Szkobelev nyilatkozatait, mint a czár és poter­­vári kormány hivatalos politiká­jának kommentárait; nem, mert jól tudjuk, hogy a tábornok egészen más irányt képvisel, hisz maga nyíltan agi­­tált úgy hírhedt pohárköszöntőjében, mint a párisi szerb tanulókhoz intézett beszédében bizonyos irányok, áramla­tok és befolyások ellen, melyek Orosz­ország hivatalos politikájában észlelhe­tők. Majd minden más országban is vehető észre némi eltérés az úgyneve­zett hivatalos és a nemzeti, vagy nem hivatalos külpolitika között, mely utób­bi jobbára rokon- és ellenszenvek sze­rint nevezteti magát. Ilyen orosz nem­zeti, vagy az adott esetben pánszláv külpolitikának az agitatoris és ágense Szkobelev tábornok. Maga is bevallja, hogy nem po­litikus, helyesebben mondta volna: nem diplomata. Mert politikusnak po­litikus, nem harcrol többé karddal, hanem szóval, csak a diplomatiai tu­lajdonokat nélkülözi. Úgy beszél, a­mint érez s a­mint a szájára jön. Nem tekint se jobbra, se balra, hanem in­dul a maga fanatismusa és ideáljai után. Hogy egy eminenter hivatalos személy, kivált katona, mint Szkobe­lev, ily politikai títravagnncziókat en­ged meg magának, bizonyítéka annak, hogy a hivatalos Oroszország csak alig-alig, vagy épen nem uralja s nem tarthatja féken azon elemeket, melyek egy nagy háborúba keverni akarják Oroszországot. Ez elég baj a hivatalos Oroszországra nézve, melynek okvet­lenül a maga érdekében is defavoyál­­ni kellend Szkobelevet, ki, meglehet, a tényleges szolgálatból is elbocsátta­­tik. Szkobelev ekkor még inkább sza­­porítni fogja azon muszka tábornokok számát, kik a maguk szakállára csi­nálnak politikát, s ott teremnek vezé­rekül minden szláv lázadásban és moz­galomban. Ilyenek már eddigelé: Cser­­najew, Fadejew sat. Ezekhez csatla­kozni fog majd végleg, a­mint rész­ben és elvileg csatlakozott már is: Szkobelew tábornok is. Ha a czárnak megvannak a ma­ga katonái és tábornokai, a pánszláv párt is rendelkezik ilyenekkel. Hogy hová vezetne ez, azt igen jól tudják és értik a czár környeze­tében. Egész apodiktikus módon ki le­het mondani, hogy egy újabb háború, tekintettel Oroszország belügyi viszo­nyaira, a nihilizmusra, lengyelkérdés­re s általában az orosz politikai vi­szonyok számos vulnerabilis pontjaira, menthetlenül megdöntené az orosz trónt, kivált ha az a háború olyan irányban vizetnek — s ez nem is lehetne más­ként — mint a­hogy azt Szkobelev és elvtársai akarják. Minket Szkobelev politikai enun­­cziáczió nem nyugtalanítnak. Európa politika konstellácziói szerencsére olya­nok, hogy az orosz mumustól nem so­kat tart senki. A közel vagy távol jö­vőben következzék be az orosz tábor­nok által hirdetett és kilátásba helye­zett világtörténelmi esemény, az ok­vétlenül magával szemben fogja találni a szövetséges Német és Ausztria-Ma­­gyarországot, melyekhez a döntő pil­lanatban kétségkívül Románia és Tö­rökország is csatlakozni fognának. Az a hidegség, mellyel a franczia sajtó te­kintélyes nagy része fogadta a Paris­ban politizáló orosz tábornok nyilat­kozatait, enged következtetést vonni arra nézve is, hogy az észak-afrikai viszonyok és Olaszország által jófor­mán sakkban tartott f­rancziaország nehezen fog belemenni az orosz ke­­lepc­ébe. Mindent összevéve, tehát a vég­eredmény tekintetében bátran szemé­be nézhetünk a Szkobelev által kon­­templált eseményeknek. Ezektől, ismé­teljük, csak a hivatalos Oroszország­nak van nagy oka félni, mely tökéle­tesen félre­ismerné legsajátabb, legvi­­tálisabb érdekeit, ha még most, mi­előtt talán még nem késő, nem csi­nálna határozottan és erélyesen frontot azon pánszláv üzelmekkel és mozgal­makkal szemben, melyek igy haladva, a­mint megindultak, maholnap a czár fejébe kerekednek, s neki sikerrel el­­lentállni később már teljes lehetetlen­ség lesz! Hosszas alkudozások után egy Szer­biával kötendő hajózási szerződésre vonat­kozólag eddigelé felforgott diferencziák — a ,G. C.“ szerint — most már mind kiegyenlíttettek, úgy, hogy az e szerződés beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat elő­reláthatólag rövid idő alatt a mindkét ré­szen levő parlamentek elé fog terjesztet­hetni. Senki sem sérült meg, minthogy a puska csak apró söréttel volt megtöltve. Duffarin lord Granville earlhez. Febr. le. — Selby kapitán hat órán keresztül nyugodtan aludt és némi táplálékot vett magához. Eszméletnél van, de beszélni nem tud. — Másnap Dufferin lord távira­tot kapott Victoria királynőtől, melyben ő felsége kifejezte részvétét Selby kapitány szerencsétlensége fölött és hogyléte felől tudakozódott. A királynőhez intézett vá­laszában Dufferin lord megemlíti, hogy a négy albán, a­kik az angol vadász­társa­ság elleni támadás okozói voltak, már el vannak fogva. TARCZA: Oroszországi képek 1872-­ből. Irta: Vnekinyi Horváth Zsigmondné, Csapliczky Lilla. (Mutatvány­szerzőnő újonnan sajtó alá rendezett munkájából.) (Folytatás.) E perezben a terem zárt ajtaja előtt már pillanatra egy világos zöld atlasz cser­kesz dolmányba öltözött, den termetű, sza­bályos barna arczu, szép ifjúnak körrajza mutatkozék. — Ludfullah-Ahmed volt, ki gyorsan tovább tűnt. Dujanovszka grófnő ajkai körül csak az élesen figyelő szem által észrevehető röl­d rángás mutatkozék. Szemgolyói kis­­kitágultak. Fehér keble hevesen emel­kedik. Mialatt égő szivarát létévé, felál­lott­a egy mellette álló birodalmi taná­ CBOBnak átadva helyét, kinyiltkoztatá, hogy ma többé nem fog játszani, s a mellékte­rembe távozók. Kártyázó társai utána bá­multak. Az hallatlan eset volt, hogy a grófné a kártya asztalt a társalgási terem­mel váltá fel, s percztől fogva Erjed Ab­dul feltűnően szórakozottan játszott to­vább. Szép volt Dujanovszka. Magas, kar­csú, termetét világos kék bársony uszá­­lyos ruha fedő, kincset érő fehér széles csipkékkel díszítve, itt-ott nefelejts csak fok által felszedve. Ruhájának csipkéit fe­­hér keblén zsszsugarakat füvelő nagyérté­­kü gyémántesőkor tartá össze, s a divattal ellenkezve, rövidre vágott aranyszőke ha­jában bodor gyűrűi közé keresett rendet­lenséggel értékes gyémánt közepü nefe­lejts szálak valának tűzdelve, melyek, bőr kiesé bizarr kinézést, de feltűnő bájt köl­csönzőnek büszke kifejezésű szabályos szép arczávak. A szellemdús grófnő életszikrái az egész társaságot csakhamar lángra lob­banták. Némelyek rakétákat és bombákat hánytak, míg mások a sasoktól a magas röptét, a kígyóktól a fullánkot, de legtöb­ben a más­­­októl az utánzást kölcsönzék életeiknek. Rövid negyedóra múlva Dujanovszka képező központját a társaságnak. Csak nem tolongva környezők­et. Ingerlő szép­ségét, gazdag szellemét, s éles életeit egyaránt bámultatá. Az egész férfi világ lábai előtt hódolt, de e szalonillatú édes phrázisok, mellyel epedő sóhajok között tömjénezének körülötte, hidegen hagyták őt. Az ő büszke lelke és szerelemszom­jas szive csak egy után epedett, de an­­nak az egynek alig volt ma egy pillantá­sa az ő számára. a tánczteremben Hukrics Anguta az egész estére már előre elfoglalt tánczai­­nak leírt rendet olvasá keresztül. Mind érdektelen nevek ! Miért? Maga sem tu­dá. Szórakozottan tekinte végig a tán­­­czoló ifjak tömegén. Arcza egyszerre a meglepetés és bámulat kifejezését ölte magára. Szemei fellángoltak. Piros, fidő ajkairól eltűnt a mosoly. Büszkén emel­kedett, halvány homloka redőkbe vonult, s szigorú kifejezést kölcsönző szép erczá­nak. Ludfullah állott vele szemben a te­rem túlsó oldalán, s tüzes szemeinek te­kintete bűvölettel tapadott néhány percz óta Anyúta alakjára. Egy villanyos hosszú pillantást függesztenek egymásra, s Anyú-­­ ta hidegen forditá el arczát, felkelt, s a , hűtő mellékterembe távozók. — Tolakodónak és könnyelműnek tart — gondola Ludfullah ea arczáíÁÁ£e~­serű érzés kifejezése szállt. Anyúta zöld bokrozatok közé helye­zett széken foglalt helyet. Fehér blond­­fond ruhájának fodrozata, valamint dús haja is, halvány k­laszin hajnalka füzérrel volt díszítve. A táncznak, vagy Ludfullah szemeinek hatását akarja-e kipihenni ? Hosszas reflexiókra nem maradt ideje. Rö­vid perczek múlva a házinőt látja Ludful­lah karján feléje közeledni. — Ah ! kezdem érteni ! — gondolá Anyúta, nála a kívánság zsarnok, mely engedelmességet követel, és ő e tyraonus előtt meghajol. — Anyúta Alexandrovna, Ludjullah­ Ahmed engemet felkért, mutassam őt be önnek — szólt a házinő, s pajzán mosoly vonult el ajkán, látva e két fiatal za­varát, melyen úgy segített, hogy a leg­­minden nepiabb tárgyakról kezdő meg a beszélgetést, csakhamar magukra hagyva őket, eltávozott, hogy a házinők azon elég terhes szerepét folytassa, mely ilyen al­kalmakkor leginkább abban áll, hogy egy vendégét se hanyagolja el, és mindenkivel foglalkozzék. — Anyuta Alexandrovna, mi véle­ménye leend felőlem, ha első szavam ke­gyedhez nem mentegetőzés, de éltem ed­dig leginkább őrzött titkának felfedezése leend? — szakitá félbe a pár percz óta tartó csendet Ludfullah. — Véleményemet a felfedezett titok minősége fogja meghatározni — válaszolt Anyuta. — Álmaim voltak, mint minden fiatal szívnek — folytatá Ludfullah. — Az enyé­mek abban különböztek a másokétól, hogy a legmagasb spharákba ragadtak. Éltem abban telt el, h hogy ideálvilágom alakjait e földön keresem. Képzeli-e, lelkemben mily nyomorultá tett e makacs törekvés? Örömtelen éltemet álmaim tevék elvisel- ORSKAÖLYÜLÉS. A képviselőház ülése február 20-án. (Tegnapi tudósításunkhoz.) A tárgyalás félbeszakittatván, az in­­terpellátiókra adandó feleletek következ­tek. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! A f. hó 13 án tartott ülésen Her­mann Ottó képviselő úr interpellate in­tézett hozzám, melyben felemlítve a Deut­scher­ Schulverein ügyeit és idézvén egyes tételeket egy ugyancsak ezen irányban megjelent brochureből, végre azt kérdi, hogy van-e a kormánynak arról tudomása és ha nincs tudomása, szándékozik-e ma­gának e tudomást hivatalos úton megsze­rezni, s az erdményekhez képest eljárni és a háznak a tett lépésekről jelentést tenni ? T. hát ! Azt hiszem, hogy nem is szükséges áhírnom, hogy a kormánynak igenis van tudomása, mert hiszen ezek nyilan, nyomatványos útján történvén, épen úgy, mint másnak, tudomása van róla a kormánynak is. Hivatalos tudomása nincs, és ezt nem is fog a kormány kívánni mert az nem hivatalos ténykedés, nem kormányi ténykedés, hanem tisztán és egyes egyedül magán, társadalmi térem­ tényke­dés. Már­pedig az­t hiszem, hogy az iránt hivatalos tudomást szerezni nem tartozik a kormányok teendői közé. Én részemről hivatalos értesítést adni oly dolgokban, mik társadalmi téren egyszer-máskor az én nézetem szerint nem helyesen történ­n­ek itt, nem érezném magamat kötelezve, de épen azért nem tartom magamat sem kötelezettnek, sem jogosítottnak arra sem, hogy ilyeneket kérjek, mert az a más ál­lam belügyeibe való avatkozás színét vi­selné magán úgy az előbb említett, mint a most szóba jöhető esetben is. (Helyes­lés.) Te hát ! Constatálva azt, hogy itt nem kormányi ténykedéssel állunk szemben, mert azon nagy és hatalmas nemzetnek, amelylyel barátságos viszonyban állunk, kor­mánya sokkal jobban ismeri a dolgok mi­benlétét, semhogy ily ténykedést a maga részéről helyeselhetne, elmondom egyéni nézetemet, hogy mi ezzel szemben a lel­hetővé Hamarább, mint koromtól várni lehete, komoly szerelem, egész életemre kiható szerelem után vágytam. E vágy őrültté tett volna, ha a poézis isteni szik­rája nem ihleti lelkemet. Mialatt versei­met kötet számra irám, rabja levők egy képzelt ideálképnek, mely lánglelkem előtt álmaimban nem csupán szerelmem tárgya volt többé, még több; szerelmem iránta mysticus imádás volt, fölöttem titkos ha­talmat gyakorló transfiguráczója s apotheo­­zisa költői büszkeségemnek. Lelkem min­dent túl akart szárnyalni, s hogy szárnya­­szegetten a pózba ne hulljak egy velem rokonszellemet, lánglelket, a forrón sze­rető szivet kelle keresnem. Midőn szelle­mem démonai, megmagyarázhatlanul, arra a merényre vittek, hogy önt az Izsák templomban megcsókoltam. Óh emléke­­zik-e még rá Anyuta? Szépsége megbű­­völt, de lelkem csak akkor lett öné, mi­dőn e naptól fogva, titkon követve önt mindenüvé, mint árnya; az elmúlt nyár folytán a Strogonoff kertben feledte az oda olvasmányul magával vitt könyvet, s a benne lévő pár évre terjedő nézeteit- E jegyzetek, melyek birtokomban vannak, szivét, lelkét tárták fel előttem. Másnap az eddig mindenki előtt titokban tartott költői dolgozataimat, verseimet, név nél­kül megküldöm önnek. — Ön azon versek írója ? — rebe­gő Anyúta, s kezét önkénytelenül szivére illesztő. Érezte, hogy a jelen perez egész életére határozó. * — Drága Anyúta! Jegyzetei eláru­lák előttem, ön lánglelke költőt keresett szerelme tárgyának­­ — folytatá Ludful­lah szenvedélyesen — Ön igy sóhajt ira­tában: „Őh bár hivatva lennék lelkesitni, támogatni egy költőt, ki egy uj irányt jelölne az emberiségnek a poézis terén !“ Anyuta ! Lelkének e vágya teljesült, hogy költőt akar teremteni, lelkesítni, segítni adat, feladata nemcsak a kormánynak, de feladata mindnyájunknak. (Halljuk ! Hall­juk !) Első és mindenekelőtti feladat, sze­rintem, követni az utat, melyet a magyar politika más hasonló esetekben is követett, azaz nem hagyni magát megzavartatni ab­ban, hogy megtegye azt, a­mihez minden államnak saját belü­gyeiben, saját terüle­tén kétségbevon­ó­an joga van, nem hagy­ni magát megzavat. „atni, nem ugyan ab­ban, a­mit soha sem tett, hogy más aj­kuakat el ne nyomjon, hanem abban,hogy a hazának minden ajkú fiaival szemben, legyenek azok magyarok, szászok, vagy más nemzetiséghez tartozó lakosok, meg­alkossa azon törvényeket egyformán min­denkire nézve, melyek az államélet szem­pontjából szükségesek. (Általános élénk helyeslés) viszont semmiféle provocatio által nem hagyni magát eltéríttetni azon állandó útjáról, mely szerint minden más ajkú nemzetiséget, minden az államélet feltételeivel nem ellentétes törekvéseiben nemcsak el nem nyomja, sőt azok fejlő­dését a mega rá­zéról is szívesen és öröm­mel szemléli. (Általános élénk helyeslés és tetszés.) Másik feladatunk — mindnyájunkká ez is — felvilágosítani azokat, a­kiket, sajnos­­ egy bizonyos töredék félrevezetni minden erővel, jobb ügyre érdemes ügyes­séggel és kitartással igyekszik; felvilágo­sítani nem polémia által, nem a gyűlöl­ködés hangjára hasonló hangon adott vá­­laszszal, hanem az elferdített igazság, a viszonyokkal ellentétben álló tények, va­lótlanságok kiderítésével. (Átalános élénk helyeslés.) És meg vagyok győződve, hogy ha ezen kötelességet mindnyájan, a­kik­nek ez módunkban van, teljesítjük, nem is nehéz bebizonyítanunk az állítások va­lótlanságát, ez­által fogjuk elérni azt a czélt, hogy a, sajnos , ma félrevezettettek — s egyenként köztük igen sok jeles fér­fiú is van — utálattal fognak elfordulni azoktól, a­kiknek valótlan állításai őket félrevezették. (Általános élénk helyeslés és tetszés.­ De szabad legyen te­hát elmonda­nom azt is, hogy hiszen nem első eset az, hogy ugyanazon forrásból Magyarország ellen álbírik terjesztetnek, hogy a ma­gyarság elleni gyűlölet a velünk rokon­szenvező nagy nemzet keblébe beoltatni szándékoltatik. Csak 1867. óta is legalább három ilyen eset volt. És miért nem ve­zetett soha sikerre? Meggyőződésem sze­rint épen azért, mert azon úton haladt a magyar politika, melyet az imént jelezni bátor voltam, azaz, hogy magát sem in­timidáltatni, sem túlságokra ragadtatni nem engedte. (Élénk tetszés.) És itt szabad legyen megjegyznem azt, hogy csakis azok nyújtanak öntudat­­lanul ezen agitációnak segédkezet és tá­pot, a­kik megfeledkezve erről, oly tény­kedést követnek el, mely csakugyan az az általam jelzett politikával ellentétben áll a mely valamely népfaj vagy nyelv erre gyűlölködés színét viseli magán és mi az őt a szellemi magasba, és elfeledni önma­gát, annak boldogításában; még akkor is szeretni őt, ha viszonzatlan maradna irán­ta szerelme. Nem, óh nem ! Anyuta, ön nem viszonzatlan szerelemre van a sors által jelölve, ön hivatva van az én égő lelkem vakmerő álmait valósitni ! Enge­­met a dicsőség templomába vezetni, s ve­lem a nyert babért megosztani. Együtt cseréljük ki jövőre poétikus álmainkat s ábrándjainkat, ez előérzete -leend jöv­ő is­teni létünknek. Ez minket itt a földön már az angyalok közé helyezend. Anyója halványan, meghatva hallga­­tó Ludfullah szavait. Álmai s exaltált il­lúziói valósultak és irányt nyertek. Szive az elragadtatás benyomása alatt csaknem megszűnt dobogós. Egy kimond­atlan édes érzés, mely mégis majdnem keblét repesz­­te meg, e bűvös pillanatban fizikai­­ere­jével harczra­­kelt. Lankadva dőlt hátra székébe, picziny kezét Ludfullah felé nyújta, s csaknem dugva lehellé feléje: — Igaza van Ludfullah ! Legyünk meg­elégedve. Mit a sors sziveinknek adhata, azt megadta nekünk. E két primitiv bimbó, egy közönyös társadalom kebelén, perezben nem gon­dolt arra, hogy legn­agyobb talány az em­beri szellem előtt, saját erejének és saját gyengeségének titka. Pár hét múlva Anyuta Ludfullah je­gyese jön. Az anyagi ügyek, a próza, mely rendesen legközelebbi szomszédja a leg­magasb poézisnak is, azt követelték, hogy Ludfullah még az esküvő előtt utazzék egy Páriában lakó nagybátyjához, ki egy­úttal gondnoka is volt. Ludfullah távollétének időszaka volt az, melyben Anyutával megismerkedem. Mint jegyesek csaknem fájdalom nél­kül váltak el, az egymástól való távollét­­ben mystikus élvezetet találtak, a vágy­tak e fokozott boldogság után. Gyöngéd után — igaz — itt viszhangra nem talál, vagy leszavaztatik, de vannak jó baráta­ink, a­kik azt úgy fogják föltüntetni, nem mint egyes ember vagy csoport, hanem mint átalános nemzeti érzetet és egyesek tévesztett lépéséért az összes nemzet ellen igyekeznek fölkelteni egy nagy nemzet gyűlöletét. (Általános élénk helyeslés.) Ismétlem : ház, kormánynak és nem kormánynak kötelessége a valótlan ámítá­sok mibenlétét mennél nagyobb és széle­sebb körben fz ider­­teni. Előre is megjegy­zem — mert múltkori jóslatom beteljese­dett, hogy hiába rectificálom, hogy nem sajtó-bureauról és dispositions-fondról volt szó, mégis gondoskodtak arról, hogy én ez után akartam ellensúlyozni a dolgot — előre is megjegyzem, hogy nem ily mó­don­­ megvan ennek a maga módja, füg­getlenül mindazoktól, a nyilvánosság te­rén egyfelől, másfelől a kormányzati kö­zegek s a más államok kormányával való barátságos viszony alapján. (Helyeslés a jobboldalon.) Hangsúlyozom ezt ismételten, mert ismételten meg kívánom értetni, hogy mindaz, a­mi történik, nem egyébb, mint magán társadalmi téren való működés. Meglehet, vannak ott is emberek, talán vannak itt is, a­kik Jókai barátomnak azon nem régen tett megjegyzését, a­mely némelyek által ugyan gúnyosan fogadta­tott, hogy nem a kormányok chauvinisták és heczczelnek a háborúra, hanem a né­pek, igazolni akarván azt, feladatokul tűz­ték ki megbomlasztani a jó viszonyt a magyar-osztrák monarchia és a hatalmas Németország döntő körei, kormányai közt. (Élénk mozgás.) De meg vagyok győződve arról is, hogy valamint mi reánk nézve ennek ily hatása nincs és nem lehet, úgy nem lesz hatása azon állam ama nagy férfiára sem, ki azon nagy állam ügyeit vezeti, és a­mely államnak barátsága ránk nézve a mai vi­szonyok közt, azt hiszem, nem egészen semmibe veendő. (Élénk helyeslés.) Mi teljesíteni fogjuk ezen feladatot, teljesíteni fogjuk azt, hogy semmi belül­ről kifelé elterjesztett lárma ne geniroz­­zon bennünket abban, hogy ismétlem, meg­követeljük azt, a­mit minden állam min­den alattvalójától megkövetel; teljesíteni fogjuk abban is, hogy semmiféle provo­­catió nem fog arra bírni, hogy mi ezen, a magyar politika által mindig megtartott határon túl menjünk. (Élénk helyeslés.) Épen azért, mert ezt fogjuk tenni, nem tartom szükségesnek azt, hogy a kor­mány a tett lépésekről jelentést tegyen, mert lépéseinkről a jelentés tetteinkben fog nyilvánulni. (Élénk he­­eslés) azon tet­tekben, melyekben azt, a­mi a magyr ál­lamé, meg fogjuk követelni minden lárma ellenére, azontúl pedig abba a hibába, hogy bármely fiát a hazának nyelvéért vagy nemzetiségéért üldözzük, valamint nem fogunk esni ezentúl sem. (Élénk he­lyeslés.) Hermann Ottó azon mozgalmat, mely most Németországban fo­yik, még ve szerelmes kvelezesök, telve­­xaltali m­o­­s­nológokkal, mely látszólag csupa feláldozó • szerelem, nem vala egyéb, mint egymás­­ irányában felvett szerepben saját egyéni s chimerájuk következésének szeretete. 5 Anyuta költőt akart teremteni. Exal­• tált jelleménél fogva, vakon követve haj­­­­ lámait, csupán annak élt, mi­nt a magasl­­­sphórákkal összeköttetésbe hozá. Szenve- 3 helyesen kereste e földön az istenit, s eb­ből egyéni részét azon szerepben osztá­t saját számára, mely a szeretet, s az ön­­feláldozásban rejlik. E szép, de beteg lé­­­lek legfőbb vágya volt,­­hogy magát sze­■ reime tárgyáért feláldozhassa. 5 Ludfullah jellemének legfőbb vonása s a rendkívüli hajlam ambicziózus ábrán- I­rókra. Mindenben túlzó, lánglelkü s ra­■­jongó, hivatva hitte magát a költészet te­rén nagyot teremteni. Anyújában poétikus­­ álmainak s lelke vágyainak megtestesülé­­j­sét látta megjelenni, ki őt övhi­t dicsvá­­­­gyában erősiti meg. Anyuja az, ki neki folytonosan azt ismétli, hogy költői hivat I­lásában ne kétkedjék, ez égő lelkének szóráját oltja, s oly hangot költ benne, s mely többé nem halgat el, ő benne van tehetség. A lelkesedés tüze sem hiányzik ■ lelkében, de azon magasba, melyben bril­­­­láns phantáziája akar repülni, szívével s szemeivel képes csak emelkedni, a szelle­mi erő nála megtagadja a szolgálatot. A nagy és szép megteremtése iránt való szeretet­képesség nélkül, midőn be­tegséggé vált, hogy e baj gyógyíthatlan-e? Az emberi képzelődés története nyiltan felel a kérdésre. Miután ők egymásnak csak ok és ürügy voltak magasztos ábrándozásokra, jaj nekik, ha a reális valóság látása őket ki­ábrándítja. (Vége köv.) Albán merénylet angol tisztek ellen. A Márványtenger partján történt f. hó 13-án, hogy angol tiszteket, a­kik vadá­szati kirándulást tettek, albán pásztorok megtámadtak és tettleg bántalmaztak. Az esetről a következőket jelentik: „Dufforin lord Granville earlhez. Konstan­tinápoly, febr. 14. Sajnálattal kell jelente­nem, hogy „Falcon“, ő felsége hajója ka­pitányát, Sedbyt, mialatt tegnap Artaki kö­zelében Grenfell kapitány társaságában a „Cockatrice”-ről vadászom, albán juhászok, a­nélkül, hogy legkevésbé provokálta vol­na őket, megtámadták. S­dby fején veszé­lyesen megsebesült, egy fejszecsapás ézen koponyáján találta. Midőn a társaság erre megkísértette a sebesült, tisztet a hajóra vinni, a fa­u lakosai feltartóztatták, fegy­vereitől megfosztották kezeiket összekö­tözték, ötig Wrench konzul, a ki más irányban vadászott, megjelent, és rábeszé­lés által rávette a falusi embereket, hogy társait szabadon bocsássák. A ..Falcon* ide visszatért és magával hozta Selby ka­pitányt, a­kinek állapota aggasztó. Gren­fell kapitány a tengernagyot Máltán és Selby kapitány anyját értesítette a szeren­csétlenségről. E szomorú ügyet a szultán és miniszterelnöke tudomására hozni ké­szülök és semmit se fogok elmulasztani, hogy a gonosztett szerzőinek megbünte­tését kieszközöljem. Selby kapitány és Grenfell kapitány az embert, a­ki először rohant nekik, könnyen agyonlőhették vol­na, de féltették fegyverüket, nehogy lö­vésre provokáltassák magukat. Miután a férfi megtette a fejszecsapást, egy matróz megragadta a puskát, az albánra lőtt, de

Next