Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)
1882-02-23 / 44. szám
£fl. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: tOBDA-OTCZA, Ny omdaépület. B 0 u ____ Ué»W,eafll közlemények nsm köröltetnek. nikillto kéiirttok nem adatnak »imadtak bérmentes levelek fogadtatnak el. 44-dik szám. Kolozsvárt, 1882. csütörtök, február 23 KIADÓHIVATAL: KÜLT OBD A-O T CZ A,^N Y 0 M D A ÉP Or.£T ELŐFIZETÉSI DÍJ: egénz évre . . . 16 frt. 1 évnegyedre . 4 frt - »1 félévre...................8 , régi hóra . . 1 , 50 „ Hirdetési díj: petit sora 6 kr.—Bélyegületek: minden hirdetés után 80 kr. — Nyilttér: sora 85 kr. Szkobelew. E népszerű muszka tábornok többífj nyilatkozatai mindenkit Európa**rte meggyőznek és felvilágosítanak hogy mi történnék akkor, ha az új.illoszkovita és pánszláv párt egyszer ’jjjgin hatalmába kerítené Oroszorgigot. E párt, melynek vezérszónoka gyanánt Szkobelev tábornok szerepel, mély gyűlöletet hirdet Ausztria-Maarország és a német nemzet, azaz Németország iránt. Ez egyúttal némileg megnyugtató reánk nézve, mert a puuszláv törekvések és gyűlölet nemcsak ellenünk, hanem, sőt még nagyobb mértékben a német nemzet ellen is irányulnak, s így e két szomszédhatalmasságot már ezen a néven is érdekszolidartásra utalják. Az oroszországi pánszláv párt programmjának egy másik jellemző pontja és törekvése : Franciaországot Oroszországgal szövetségbe hozni Németország ellen, ami ez utóbbit még inkább monarchiánkra utalja. Nem úgy pertraktáljuk Szkobelev nyilatkozatait, mint a czár és potervári kormány hivatalos politikájának kommentárait; nem, mert jól tudjuk, hogy a tábornok egészen más irányt képvisel, hisz maga nyíltan agitált úgy hírhedt pohárköszöntőjében, mint a párisi szerb tanulókhoz intézett beszédében bizonyos irányok, áramlatok és befolyások ellen, melyek Oroszország hivatalos politikájában észlelhetők. Majd minden más országban is vehető észre némi eltérés az úgynevezett hivatalos és a nemzeti, vagy nem hivatalos külpolitika között, mely utóbbi jobbára rokon- és ellenszenvek szerint nevezteti magát. Ilyen orosz nemzeti, vagy az adott esetben pánszláv külpolitikának az agitatoris és ágense Szkobelev tábornok. Maga is bevallja, hogy nem politikus, helyesebben mondta volna: nem diplomata. Mert politikusnak politikus, nem harcrol többé karddal, hanem szóval, csak a diplomatiai tulajdonokat nélkülözi. Úgy beszél, amint érez s amint a szájára jön. Nem tekint se jobbra, se balra, hanem indul a maga fanatismusa és ideáljai után. Hogy egy eminenter hivatalos személy, kivált katona, mint Szkobelev, ily politikai títravagnncziókat enged meg magának, bizonyítéka annak, hogy a hivatalos Oroszország csak alig-alig, vagy épen nem uralja s nem tarthatja féken azon elemeket, melyek egy nagy háborúba keverni akarják Oroszországot. Ez elég baj a hivatalos Oroszországra nézve, melynek okvetlenül a maga érdekében is defavoyálni kellend Szkobelevet, ki, meglehet, a tényleges szolgálatból is elbocsáttatik. Szkobelev ekkor még inkább szaporítni fogja azon muszka tábornokok számát, kik a maguk szakállára csinálnak politikát, s ott teremnek vezérekül minden szláv lázadásban és mozgalomban. Ilyenek már eddigelé: Csernajew, Fadejew sat. Ezekhez csatlakozni fog majd végleg, amint részben és elvileg csatlakozott már is: Szkobelew tábornok is. Ha a czárnak megvannak a maga katonái és tábornokai, a pánszláv párt is rendelkezik ilyenekkel. Hogy hová vezetne ez, azt igen jól tudják és értik a czár környezetében. Egész apodiktikus módon ki lehet mondani, hogy egy újabb háború, tekintettel Oroszország belügyi viszonyaira, a nihilizmusra, lengyelkérdésre s általában az orosz politikai viszonyok számos vulnerabilis pontjaira, menthetlenül megdöntené az orosz trónt, kivált ha az a háború olyan irányban vizetnek — s ez nem is lehetne másként — mint ahogy azt Szkobelev és elvtársai akarják. Minket Szkobelev politikai enuncziáczió nem nyugtalanítnak. Európa politika konstellácziói szerencsére olyanok, hogy az orosz mumustól nem sokat tart senki. A közel vagy távol jövőben következzék be az orosz tábornok által hirdetett és kilátásba helyezett világtörténelmi esemény, az okvétlenül magával szemben fogja találni a szövetséges Német és Ausztria-Magyarországot, melyekhez a döntő pillanatban kétségkívül Románia és Törökország is csatlakozni fognának. Az a hidegség, mellyel a franczia sajtó tekintélyes nagy része fogadta a Parisban politizáló orosz tábornok nyilatkozatait, enged következtetést vonni arra nézve is, hogy az észak-afrikai viszonyok és Olaszország által jóformán sakkban tartott francziaország nehezen fog belemenni az orosz kelepcébe. Mindent összevéve, tehát a végeredmény tekintetében bátran szemébe nézhetünk a Szkobelev által kontemplált eseményeknek. Ezektől, ismételjük, csak a hivatalos Oroszországnak van nagy oka félni, mely tökéletesen félreismerné legsajátabb, legvitálisabb érdekeit, ha még most, mielőtt talán még nem késő, nem csinálna határozottan és erélyesen frontot azon pánszláv üzelmekkel és mozgalmakkal szemben, melyek igy haladva, amint megindultak, maholnap a czár fejébe kerekednek, s neki sikerrel ellentállni később már teljes lehetetlenség lesz! Hosszas alkudozások után egy Szerbiával kötendő hajózási szerződésre vonatkozólag eddigelé felforgott diferencziák — a ,G. C.“ szerint — most már mind kiegyenlíttettek, úgy, hogy az e szerződés beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat előreláthatólag rövid idő alatt a mindkét részen levő parlamentek elé fog terjesztethetni. Senki sem sérült meg, minthogy a puska csak apró söréttel volt megtöltve. Duffarin lord Granville earlhez. Febr. le. — Selby kapitán hat órán keresztül nyugodtan aludt és némi táplálékot vett magához. Eszméletnél van, de beszélni nem tud. — Másnap Dufferin lord táviratot kapott Victoria királynőtől, melyben ő felsége kifejezte részvétét Selby kapitány szerencsétlensége fölött és hogyléte felől tudakozódott. A királynőhez intézett válaszában Dufferin lord megemlíti, hogy a négy albán, akik az angol vadásztársaság elleni támadás okozói voltak, már el vannak fogva. TARCZA: Oroszországi képek 1872-ből. Irta: Vnekinyi Horváth Zsigmondné, Csapliczky Lilla. (Mutatványszerzőnő újonnan sajtó alá rendezett munkájából.) (Folytatás.) E perezben a terem zárt ajtaja előtt már pillanatra egy világos zöld atlasz cserkesz dolmányba öltözött, den termetű, szabályos barna arczu, szép ifjúnak körrajza mutatkozék. — Ludfullah-Ahmed volt, ki gyorsan tovább tűnt. Dujanovszka grófnő ajkai körül csak az élesen figyelő szem által észrevehető röld rángás mutatkozék. Szemgolyói kiskitágultak. Fehér keble hevesen emelkedik. Mialatt égő szivarát létévé, felállotta egy mellette álló birodalmi taná CBOBnak átadva helyét, kinyiltkoztatá, hogy ma többé nem fog játszani, s a mellékterembe távozók. Kártyázó társai utána bámultak. Az hallatlan eset volt, hogy a grófné a kártya asztalt a társalgási teremmel váltá fel, s percztől fogva Erjed Abdul feltűnően szórakozottan játszott tovább. Szép volt Dujanovszka. Magas, karcsú, termetét világos kék bársony uszályos ruha fedő, kincset érő fehér széles csipkékkel díszítve, itt-ott nefelejts csak fok által felszedve. Ruhájának csipkéit fehér keblén zsszsugarakat füvelő nagyértékü gyémántesőkor tartá össze, s a divattal ellenkezve, rövidre vágott aranyszőke hajában bodor gyűrűi közé keresett rendetlenséggel értékes gyémánt közepü nefelejts szálak valának tűzdelve, melyek, bőr kiesé bizarr kinézést, de feltűnő bájt kölcsönzőnek büszke kifejezésű szabályos szép arczávak. A szellemdús grófnő életszikrái az egész társaságot csakhamar lángra lobbanták. Némelyek rakétákat és bombákat hánytak, míg mások a sasoktól a magas röptét, a kígyóktól a fullánkot, de legtöbben a másoktól az utánzást kölcsönzék életeiknek. Rövid negyedóra múlva Dujanovszka képező központját a társaságnak. Csak nem tolongva környezőket. Ingerlő szépségét, gazdag szellemét, s éles életeit egyaránt bámultatá. Az egész férfi világ lábai előtt hódolt, de e szalonillatú édes phrázisok, mellyel epedő sóhajok között tömjénezének körülötte, hidegen hagyták őt. Az ő büszke lelke és szerelemszomjas szive csak egy után epedett, de annak az egynek alig volt ma egy pillantása az ő számára. a tánczteremben Hukrics Anguta az egész estére már előre elfoglalt tánczainak leírt rendet olvasá keresztül. Mind érdektelen nevek ! Miért? Maga sem tudá. Szórakozottan tekinte végig a tánczoló ifjak tömegén. Arcza egyszerre a meglepetés és bámulat kifejezését ölte magára. Szemei fellángoltak. Piros, fidő ajkairól eltűnt a mosoly. Büszkén emelkedett, halvány homloka redőkbe vonult, s szigorú kifejezést kölcsönző szép erczának. Ludfullah állott vele szemben a terem túlsó oldalán, s tüzes szemeinek tekintete bűvölettel tapadott néhány percz óta Anyúta alakjára. Egy villanyos hosszú pillantást függesztenek egymásra, s Anyú- ta hidegen forditá el arczát, felkelt, s a , hűtő mellékterembe távozók. — Tolakodónak és könnyelműnek tart — gondola Ludfullah ea arczáíÁÁ£e~serű érzés kifejezése szállt. Anyúta zöld bokrozatok közé helyezett széken foglalt helyet. Fehér blondfond ruhájának fodrozata, valamint dús haja is, halvány klaszin hajnalka füzérrel volt díszítve. A táncznak, vagy Ludfullah szemeinek hatását akarja-e kipihenni ? Hosszas reflexiókra nem maradt ideje. Rövid perczek múlva a házinőt látja Ludfullah karján feléje közeledni. — Ah ! kezdem érteni ! — gondolá Anyúta, nála a kívánság zsarnok, mely engedelmességet követel, és ő e tyraonus előtt meghajol. — Anyúta Alexandrovna, Ludjullah Ahmed engemet felkért, mutassam őt be önnek — szólt a házinő, s pajzán mosoly vonult el ajkán, látva e két fiatal zavarát, melyen úgy segített, hogy a legminden nepiabb tárgyakról kezdő meg a beszélgetést, csakhamar magukra hagyva őket, eltávozott, hogy a házinők azon elég terhes szerepét folytassa, mely ilyen alkalmakkor leginkább abban áll, hogy egy vendégét se hanyagolja el, és mindenkivel foglalkozzék. — Anyuta Alexandrovna, mi véleménye leend felőlem, ha első szavam kegyedhez nem mentegetőzés, de éltem eddig leginkább őrzött titkának felfedezése leend? — szakitá félbe a pár percz óta tartó csendet Ludfullah. — Véleményemet a felfedezett titok minősége fogja meghatározni — válaszolt Anyuta. — Álmaim voltak, mint minden fiatal szívnek — folytatá Ludfullah. — Az enyémek abban különböztek a másokétól, hogy a legmagasb spharákba ragadtak. Éltem abban telt el, h hogy ideálvilágom alakjait e földön keresem. Képzeli-e, lelkemben mily nyomorultá tett e makacs törekvés? Örömtelen éltemet álmaim tevék elvisel- ORSKAÖLYÜLÉS. A képviselőház ülése február 20-án. (Tegnapi tudósításunkhoz.) A tárgyalás félbeszakittatván, az interpellátiókra adandó feleletek következtek. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! A f. hó 13 án tartott ülésen Hermann Ottó képviselő úr interpellate intézett hozzám, melyben felemlítve a Deutscher Schulverein ügyeit és idézvén egyes tételeket egy ugyancsak ezen irányban megjelent brochureből, végre azt kérdi, hogy van-e a kormánynak arról tudomása és ha nincs tudomása, szándékozik-e magának e tudomást hivatalos úton megszerezni, s az erdményekhez képest eljárni és a háznak a tett lépésekről jelentést tenni ? T. hát ! Azt hiszem, hogy nem is szükséges áhírnom, hogy a kormánynak igenis van tudomása, mert hiszen ezek nyilan, nyomatványos útján történvén, épen úgy, mint másnak, tudomása van róla a kormánynak is. Hivatalos tudomása nincs, és ezt nem is fog a kormány kívánni mert az nem hivatalos ténykedés, nem kormányi ténykedés, hanem tisztán és egyes egyedül magán, társadalmi térem ténykedés. Márpedig azt hiszem, hogy az iránt hivatalos tudomást szerezni nem tartozik a kormányok teendői közé. Én részemről hivatalos értesítést adni oly dolgokban, mik társadalmi téren egyszer-máskor az én nézetem szerint nem helyesen történnek itt, nem érezném magamat kötelezve, de épen azért nem tartom magamat sem kötelezettnek, sem jogosítottnak arra sem, hogy ilyeneket kérjek, mert az a más állam belügyeibe való avatkozás színét viselné magán úgy az előbb említett, mint a most szóba jöhető esetben is. (Helyeslés.) Te hát ! Constatálva azt, hogy itt nem kormányi ténykedéssel állunk szemben, mert azon nagy és hatalmas nemzetnek, amelylyel barátságos viszonyban állunk, kormánya sokkal jobban ismeri a dolgok mibenlétét, semhogy ily ténykedést a maga részéről helyeselhetne, elmondom egyéni nézetemet, hogy mi ezzel szemben a lelhetővé Hamarább, mint koromtól várni lehete, komoly szerelem, egész életemre kiható szerelem után vágytam. E vágy őrültté tett volna, ha a poézis isteni szikrája nem ihleti lelkemet. Mialatt verseimet kötet számra irám, rabja levők egy képzelt ideálképnek, mely lánglelkem előtt álmaimban nem csupán szerelmem tárgya volt többé, még több; szerelmem iránta mysticus imádás volt, fölöttem titkos hatalmat gyakorló transfiguráczója s apotheozisa költői büszkeségemnek. Lelkem mindent túl akart szárnyalni, s hogy szárnyaszegetten a pózba ne hulljak egy velem rokonszellemet, lánglelket, a forrón szerető szivet kelle keresnem. Midőn szellemem démonai, megmagyarázhatlanul, arra a merényre vittek, hogy önt az Izsák templomban megcsókoltam. Óh emlékezik-e még rá Anyuta? Szépsége megbűvölt, de lelkem csak akkor lett öné, midőn e naptól fogva, titkon követve önt mindenüvé, mint árnya; az elmúlt nyár folytán a Strogonoff kertben feledte az oda olvasmányul magával vitt könyvet, s a benne lévő pár évre terjedő nézeteit- E jegyzetek, melyek birtokomban vannak, szivét, lelkét tárták fel előttem. Másnap az eddig mindenki előtt titokban tartott költői dolgozataimat, verseimet, név nélkül megküldöm önnek. — Ön azon versek írója ? — rebegő Anyúta, s kezét önkénytelenül szivére illesztő. Érezte, hogy a jelen perez egész életére határozó. * — Drága Anyúta! Jegyzetei elárulák előttem, ön lánglelke költőt keresett szerelme tárgyának — folytatá Ludfullah szenvedélyesen — Ön igy sóhajt iratában: „Őh bár hivatva lennék lelkesitni, támogatni egy költőt, ki egy uj irányt jelölne az emberiségnek a poézis terén !“ Anyuta ! Lelkének e vágya teljesült, hogy költőt akar teremteni, lelkesítni, segítni adat, feladata nemcsak a kormánynak, de feladata mindnyájunknak. (Halljuk ! Halljuk !) Első és mindenekelőtti feladat, szerintem, követni az utat, melyet a magyar politika más hasonló esetekben is követett, azaz nem hagyni magát megzavartatni abban, hogy megtegye azt, amihez minden államnak saját belügyeiben, saját területén kétségbevonóan joga van, nem hagyni magát megzavat. „atni, nem ugyan abban, amit soha sem tett, hogy más ajkuakat el ne nyomjon, hanem abban,hogy a hazának minden ajkú fiaival szemben, legyenek azok magyarok, szászok, vagy más nemzetiséghez tartozó lakosok, megalkossa azon törvényeket egyformán mindenkire nézve, melyek az államélet szempontjából szükségesek. (Általános élénk helyeslés) viszont semmiféle provocatio által nem hagyni magát eltéríttetni azon állandó útjáról, mely szerint minden más ajkú nemzetiséget, minden az államélet feltételeivel nem ellentétes törekvéseiben nemcsak el nem nyomja, sőt azok fejlődését a mega rázéról is szívesen és örömmel szemléli. (Általános élénk helyeslés és tetszés.) Másik feladatunk — mindnyájunkká ez is — felvilágosítani azokat, akiket, sajnos egy bizonyos töredék félrevezetni minden erővel, jobb ügyre érdemes ügyességgel és kitartással igyekszik; felvilágosítani nem polémia által, nem a gyűlölködés hangjára hasonló hangon adott válaszszal, hanem az elferdített igazság, a viszonyokkal ellentétben álló tények, valótlanságok kiderítésével. (Átalános élénk helyeslés.) És meg vagyok győződve, hogy ha ezen kötelességet mindnyájan, akiknek ez módunkban van, teljesítjük, nem is nehéz bebizonyítanunk az állítások valótlanságát, ezáltal fogjuk elérni azt a czélt, hogy a, sajnos , ma félrevezettettek — s egyenként köztük igen sok jeles férfiú is van — utálattal fognak elfordulni azoktól, akiknek valótlan állításai őket félrevezették. (Általános élénk helyeslés és tetszés. De szabad legyen tehát elmondanom azt is, hogy hiszen nem első eset az, hogy ugyanazon forrásból Magyarország ellen álbírik terjesztetnek, hogy a magyarság elleni gyűlölet a velünk rokonszenvező nagy nemzet keblébe beoltatni szándékoltatik. Csak 1867. óta is legalább három ilyen eset volt. És miért nem vezetett soha sikerre? Meggyőződésem szerint épen azért, mert azon úton haladt a magyar politika, melyet az imént jelezni bátor voltam, azaz, hogy magát sem intimidáltatni, sem túlságokra ragadtatni nem engedte. (Élénk tetszés.) És itt szabad legyen megjegyznem azt, hogy csakis azok nyújtanak öntudatlanul ezen agitációnak segédkezet és tápot, akik megfeledkezve erről, oly ténykedést követnek el, mely csakugyan az az általam jelzett politikával ellentétben áll a mely valamely népfaj vagy nyelv erre gyűlölködés színét viseli magán és mi az őt a szellemi magasba, és elfeledni önmagát, annak boldogításában; még akkor is szeretni őt, ha viszonzatlan maradna iránta szerelme. Nem, óh nem ! Anyuta, ön nem viszonzatlan szerelemre van a sors által jelölve, ön hivatva van az én égő lelkem vakmerő álmait valósitni ! Engemet a dicsőség templomába vezetni, s velem a nyert babért megosztani. Együtt cseréljük ki jövőre poétikus álmainkat s ábrándjainkat, ez előérzete -leend jövő isteni létünknek. Ez minket itt a földön már az angyalok közé helyezend. Anyója halványan, meghatva hallgató Ludfullah szavait. Álmai s exaltált illúziói valósultak és irányt nyertek. Szive az elragadtatás benyomása alatt csaknem megszűnt dobogós. Egy kimondatlan édes érzés, mely mégis majdnem keblét repeszte meg, e bűvös pillanatban fizikaierejével harczrakelt. Lankadva dőlt hátra székébe, picziny kezét Ludfullah felé nyújta, s csaknem dugva lehellé feléje: — Igaza van Ludfullah ! Legyünk megelégedve. Mit a sors sziveinknek adhata, azt megadta nekünk. E két primitiv bimbó, egy közönyös társadalom kebelén, perezben nem gondolt arra, hogy legnagyobb talány az emberi szellem előtt, saját erejének és saját gyengeségének titka. Pár hét múlva Anyuta Ludfullah jegyese jön. Az anyagi ügyek, a próza, mely rendesen legközelebbi szomszédja a legmagasb poézisnak is, azt követelték, hogy Ludfullah még az esküvő előtt utazzék egy Páriában lakó nagybátyjához, ki egyúttal gondnoka is volt. Ludfullah távollétének időszaka volt az, melyben Anyutával megismerkedem. Mint jegyesek csaknem fájdalom nélkül váltak el, az egymástól való távollétben mystikus élvezetet találtak, a vágytak e fokozott boldogság után. Gyöngéd után — igaz — itt viszhangra nem talál, vagy leszavaztatik, de vannak jó barátaink, akik azt úgy fogják föltüntetni, nem mint egyes ember vagy csoport, hanem mint átalános nemzeti érzetet és egyesek tévesztett lépéséért az összes nemzet ellen igyekeznek fölkelteni egy nagy nemzet gyűlöletét. (Általános élénk helyeslés.) Ismétlem : ház, kormánynak és nem kormánynak kötelessége a valótlan ámítások mibenlétét mennél nagyobb és szélesebb körben fz iderteni. Előre is megjegyzem — mert múltkori jóslatom beteljesedett, hogy hiába rectificálom, hogy nem sajtó-bureauról és dispositions-fondról volt szó, mégis gondoskodtak arról, hogy én ez után akartam ellensúlyozni a dolgot — előre is megjegyzem, hogy nem ily módon megvan ennek a maga módja, függetlenül mindazoktól, a nyilvánosság terén egyfelől, másfelől a kormányzati közegek s a más államok kormányával való barátságos viszony alapján. (Helyeslés a jobboldalon.) Hangsúlyozom ezt ismételten, mert ismételten meg kívánom értetni, hogy mindaz, ami történik, nem egyébb, mint magán társadalmi téren való működés. Meglehet, vannak ott is emberek, talán vannak itt is, akik Jókai barátomnak azon nem régen tett megjegyzését, amely némelyek által ugyan gúnyosan fogadtatott, hogy nem a kormányok chauvinisták és heczczelnek a háborúra, hanem a népek, igazolni akarván azt, feladatokul tűzték ki megbomlasztani a jó viszonyt a magyar-osztrák monarchia és a hatalmas Németország döntő körei, kormányai közt. (Élénk mozgás.) De meg vagyok győződve arról is, hogy valamint mi reánk nézve ennek ily hatása nincs és nem lehet, úgy nem lesz hatása azon állam ama nagy férfiára sem, ki azon nagy állam ügyeit vezeti, és amely államnak barátsága ránk nézve a mai viszonyok közt, azt hiszem, nem egészen semmibe veendő. (Élénk helyeslés.) Mi teljesíteni fogjuk ezen feladatot, teljesíteni fogjuk azt, hogy semmi belülről kifelé elterjesztett lárma ne genirozzon bennünket abban, hogy ismétlem, megköveteljük azt, amit minden állam minden alattvalójától megkövetel; teljesíteni fogjuk abban is, hogy semmiféle provocatió nem fog arra bírni, hogy mi ezen, a magyar politika által mindig megtartott határon túl menjünk. (Élénk helyeslés.) Épen azért, mert ezt fogjuk tenni, nem tartom szükségesnek azt, hogy a kormány a tett lépésekről jelentést tegyen, mert lépéseinkről a jelentés tetteinkben fog nyilvánulni. (Élénk heeslés) azon tettekben, melyekben azt, ami a magyr államé, meg fogjuk követelni minden lárma ellenére, azontúl pedig abba a hibába, hogy bármely fiát a hazának nyelvéért vagy nemzetiségéért üldözzük, valamint nem fogunk esni ezentúl sem. (Élénk helyeslés.) Hermann Ottó azon mozgalmat, mely most Németországban foyik, még ve szerelmes kvelezesök, telvexaltali mosnológokkal, mely látszólag csupa feláldozó • szerelem, nem vala egyéb, mint egymás irányában felvett szerepben saját egyéni s chimerájuk következésének szeretete. 5 Anyuta költőt akart teremteni. Exal• tált jelleménél fogva, vakon követve haj lámait, csupán annak élt, mint a magaslsphórákkal összeköttetésbe hozá. Szenve- 3 helyesen kereste e földön az istenit, s ebből egyéni részét azon szerepben osztát saját számára, mely a szeretet, s az önfeláldozásban rejlik. E szép, de beteg lélek legfőbb vágya volt,hogy magát sze■ reime tárgyáért feláldozhassa. 5 Ludfullah jellemének legfőbb vonása s a rendkívüli hajlam ambicziózus ábrán- Irókra. Mindenben túlzó, lánglelkü s ra■jongó, hivatva hitte magát a költészet terén nagyot teremteni. Anyújában poétikus álmainak s lelke vágyainak megtestesüléjsét látta megjelenni, ki őt övhit dicsvágyában erősiti meg. Anyuja az, ki neki folytonosan azt ismétli, hogy költői hivat Ilásában ne kétkedjék, ez égő lelkének szóráját oltja, s oly hangot költ benne, s mely többé nem halgat el, ő benne van tehetség. A lelkesedés tüze sem hiányzik ■ lelkében, de azon magasba, melyben brilláns phantáziája akar repülni, szívével s szemeivel képes csak emelkedni, a szellemi erő nála megtagadja a szolgálatot. A nagy és szép megteremtése iránt való szeretetképesség nélkül, midőn betegséggé vált, hogy e baj gyógyíthatlan-e? Az emberi képzelődés története nyiltan felel a kérdésre. Miután ők egymásnak csak ok és ürügy voltak magasztos ábrándozásokra, jaj nekik, ha a reális valóság látása őket kiábrándítja. (Vége köv.) Albán merénylet angol tisztek ellen. A Márványtenger partján történt f. hó 13-án, hogy angol tiszteket, akik vadászati kirándulást tettek, albán pásztorok megtámadtak és tettleg bántalmaztak. Az esetről a következőket jelentik: „Dufforin lord Granville earlhez. Konstantinápoly, febr. 14. Sajnálattal kell jelentenem, hogy „Falcon“, ő felsége hajója kapitányát, Sedbyt, mialatt tegnap Artaki közelében Grenfell kapitány társaságában a „Cockatrice”-ről vadászom, albán juhászok, anélkül, hogy legkevésbé provokálta volna őket, megtámadták. Sdby fején veszélyesen megsebesült, egy fejszecsapás ézen koponyáján találta. Midőn a társaság erre megkísértette a sebesült, tisztet a hajóra vinni, a fau lakosai feltartóztatták, fegyvereitől megfosztották kezeiket összekötözték, ötig Wrench konzul, a ki más irányban vadászott, megjelent, és rábeszélés által rávette a falusi embereket, hogy társait szabadon bocsássák. A ..Falcon* ide visszatért és magával hozta Selby kapitányt, akinek állapota aggasztó. Grenfell kapitány a tengernagyot Máltán és Selby kapitány anyját értesítette a szerencsétlenségről. E szomorú ügyet a szultán és miniszterelnöke tudomására hozni készülök és semmit se fogok elmulasztani, hogy a gonosztett szerzőinek megbüntetését kieszközöljem. Selby kapitány és Grenfell kapitány az embert, aki először rohant nekik, könnyen agyonlőhették volna, de féltették fegyverüket, nehogy lövésre provokáltassák magukat. Miután a férfi megtette a fejszecsapást, egy matróz megragadta a puskát, az albánra lőtt, de