Magyar Polgár, 1883. április-június (17. évfolyam, 74-148. szám)

1883-04-28 / 98. szám

1863. ápril 28. dek. Borsa, Csomafája, Gyula, Hosszú-Macskás és Kido községek képezik. Ezen postahivatal föl van hatalmazva levél- és kocsipostai küldemények, 200 írtig terjedő postautalványok és utánvételes küldemények, valamint postai megbízások közvetítésére. A menetrend következő : Indulás Pánczélcsehről .1 óra 30 p. regg. Érkezés Magyarfalura 5 óra 5 p. regg. Indulás Mi Magyarfaluról Borsán át 5 óra 20 p. regg. Érkezés j Válaszutra 8 óra 25 p. regg. Indulás Válaszútról Borán át 10 óra 15 p. regg Érkezés Magyart. tura 1 óra 20 p. délut. Indulás Magyarfaluról 1 óra 35 p. lévit. Érkezés Pánczélcsekre 3 óra 10 p. délután izennel közhírré tétetik. Nagyszeben, 1883. április A magy. kir. postaigazgató : F . 11 ért. * A Füzesséry-Verhovay-ügy, alegújabb hírek szerint, egy lépéssel közeledett a befejezés stádiumához. Füzesséry ugyanis — mint említettük — kérelmet adott be szolgálati utón felettes dandár-parancsnokságához, úgy hívja össze a tiszti becsületbíróságot. A érvényhez mellékelve van a „Függetlenség“ így példánya is. A kérvény tartalma az, hogy Füzesséry felett ugyan már ítélt egy becsületbiróság s az nem tartotta őt kifogásolhatónak,inthogy azonban Verhovay lapjában kijelenette, hogy csak akkor verekszik meg Füzesiéivel, ha a katonai becsületbiróság őt elégtételadásra és vételre képesnek ítéli, annálfogva kéri a tiszti becsületbiróság összehívását. Kutassy ezidői dandár-parancsnok pár napig nem volt fővárosban s a tiszti becsületbirósági ülés az okból nem volt megtartható ; az összehivás joga ugyanis a dandár-parancsnokot illeti, égre megjött Kutassy. Füzesséry, ezt megadva, rögtön hozzá sietett s arra kérte, hogy a tisztikart a lehető legrövidebb időn hívjaössze, nehogy ügye sokáig elhúzódjék. E felszólításnak meglett az eredménye s tegnapelőtt este csakugyan összeült a honvédtiszti választmány Kutassy lakásán és esti 11 óráig tanácskoztak. Az elnök Ruttner századost és Brett hadnagyot elküldő Verhovayhoz és Füaesséryhez a tényálladék fölvételére. Verhovay határozottan tagadta, hogy ő valamikép is befolyt volna a Füzesséry interpellácziójára s a maga részéről Füzesséryt semmikép sem tartelégtételadásra képesnek. Füzesséry azonban fentartotta ismert állításait. Ezen kéteseredmény után a választmány hosszabb tanácskozás után kimondta, hogy Füzesséry eljárásában katonai szempontból nem lát lényeges hibát, sőt, még a szigorú katonai szokások és tradíciók szerint is, jelen esetben a lovagias elégtételadásra képesnek tartja. E határozatot még a késő esti órákban Ghyczy kerületi parancsnok értésére adták, ki a választmány e nézetét szükségesnek tartja a nagy tiszti gyűlés elé terjeszteni s e végből rögtön intézkedett, hogy a tiszti gyűlés a Ludovika akadémiában megtartassék. Ez Illés lefolyásáról még eddig hiányoznak az értesítések. Kapcsolatban e hírrel felemlítjük, hogy Füzesséry, mint hírlik, becsületsértési perbe szándékozik fogni a budapesti ügyvédi kamara választmányának tagjait, kik a fegyelmi eljárás lehetetlenségének konstatálása daczára, kárhoztatandónak nyilvánították eljárását a Polónyi elleni interpelláczió tárgyában. A „Petőfi társaság" Pozsonyban. A „Petőfi-társaság, mint rendesen, ez évben is fog vidéki kirándulást rendezni, s ezúttal Pozsonyban akarja vidéki nagygyűlését megtartani. E kirándulás ügyében tegnapelőtt a tagok ülést is tartottak. Mindenekelőtt a kirándulás napját határozták meg, mert ama írről, hogy május 20-án legyen a felolvasó ülés, le kellett mondani a tudományos akadémia nagygyűlése miatt, melyet ugyane napon tartanak meg s azért a kirándulók közül többen akadályozva lennének. A pozsonyi irodalmi ünnepély tehát május 27-én lesz. Az egész kirándulás programját a budapesti és pozsonyi rendezők már minden részletében megállapították. Dr. Poór Antal kanonok, valamint dr. Vutkovich Sándor, levélben tudatták a társulattal, hogy úgy a Toldy-kör, melynek e két író elöljárói, valamint Pozsony városa, mindent el fog követni, hogy a társaságot a legszívélyesebb vendégszeretettel fogadja. A tagok, valamint a hozzájuk csatlakozó többi írók, festők és színészek május 26-án érkeznek Pozsonyba. Az nap ismerkedési estély lesz a Toldy-körben. Másnap d. k.a városház termében megtartják a felolvasó Illést. Programmja a következő: Elnöki, megnyitó beszéd Komócsy Józseftől; „A magyar politikai költészetről“, értekezés 1. Szathmáry Károlytól; „Dalok“ Reviczky Gyulától; „Humoros elmefuttatás“ Frankenburg Adolftól; költemény Kiss Józseftől; rajz Mikszáth Kálmántól; „Visszaemlékezések“ Pulszky Ferecztől és végül elbeszélés Jókay Mórtól. Ez utóbbit a szerző akadályoztatása esetén Komócsy József olvassa fel. Az ülést d. u. lakoma követi. Ebéd után díszelőadás lesz a színházban , ez alkalommal a „Szigetvári vértanuk“-at adják elő. Ugyanez este májusi vigalmat rendeznek tánczcval, mely reggelig tart. A kirándulók május 28-án utaznak vissza Budapestre. A kirándulók számára leszállított áru jegyeket eszközölnek ki. * Egy magyar szökött katona kalandjai. Érdekes egyéniség van jelenleg a budai 17. számú katonai kórházban, melyben tudvalevőleg a többek közt a beteg katona rabokat is ápolják. Az illető, mint rab, már hosszabb idő óta a megfigyelő osztályban van elhelyezve, mint aki elmezavarodottságot színlel. Szemerédy Alajosnak hívják s jelenleg negyven éves. Élete a legellentétesebb téren mozgó kalandok egész lánczolata, melyet a „Hircsarnok“ hiteles forrás után következőleg ad elő. Szemerédy Alajost a hatvanas években sorozták be a 32. sorezredbe. 1866-ban mint őrvezető fegyveresen elhagyta őrszolgálatát s ezért vizsgálat alá helyezték, de a vizsgálat tartama alatt szabadon hagyták. Szemerédy még a vizsgálat befejezése előtt nyomtalanul eltűnt a századtól, s megszökött. Nyomozták, de eredménytelenül, sehol sem volt feltalálható — 1874-ben Amerikában Pensylvániában egy idegen egyén jelent meg, a ki ott előbb mint kereskedő-ügynök nyert alkalmazást, később rendőr-ügynök, majd titkos rendőr lett s végre mint a sebészet tanára működött az odavaló egyetemen. 1879-ben Pensylvánia egyik nyilvános házában nagy rablógyilkosság követtetett el, a ház tulajdonosát gyilkolták meg és értékeit elrabolták. Azonban úgy látszott, hogy a gyilkost valami körülmény munkája közben megzavarta, mert a véres tett színhelyén felejtette felső öltönyét és kalapját is. A viszszamaradt tárgyakat a rendőrség csakhamar felismerte s e szerint azok az odavaló egyetem fent említett sebészeti tanárának tulajdonai voltak. A gyanút megerősítette, sőt kétségtelenné tette az a körülmény, hogy a tanár úr, aki már öt éve élt Pensylvániában, a rablógyikosság megtörténte után, egyszerre nyomtalanul eltűnt a városból. Ki volt, mi volt, honnan jött, hova való, azt mind nem tudták a jó pensylvániaiak, hanem azért köröztették az egész tartományban, egész Amerikában, de sikertelenül. Ekkor a rendőrség áttette a nyomozást az ó-világrészbe is és világszerte körözteté a rablógyilkost. Fényképét megküldték a világ minden rendőrségének és törvényhatóságának. Budapestre is küldtek több fényképet, köztük egy az itteni 32. gyalogezred hadkiegészítő parancsnokságához is érkezett s itt csakhamar felismerték, hogy a körözött, rablógyilkossággal vádolt egyetemi tanár nem más, mint a 32. ezredtől 1866-ban megszökött Szemerédy Alajos őrvezető. Három év telt el ettől fogva s a körözöttet az ó-világban sem tudták feltalálni sehol. A múlt évben márczius hó 30-án a 32. gyalogezred egyik altisztje a sugárúton véletlenül szembejött a rég körözött Szemerédyvel, felismerte és azonnal le is tartóztatta. Az új épületbe a helyőrségi börtönbe vitték. Itt konstatálták személyazonosságát, de kihallgatni nem tudták, mert őrültnek tette magát s a hozzá intézett kérdésekre választ nem adott. Átvitték a 17. számú helyőrségi kórházba, hol az orvosok hat heti megfigyelés után kimondották, hogy simuláns. Ekkor visszaszállították a újépületbe s kezdték kihallgatni, amikor már vallott is annyit, hogy szökését beismerte, azután Amerikába ment s ott igen kalandos életet élt, de a neki tulajdonított rablógyilkosság elkövetését határozottan tagadta. A budapesti helyőrségi törvényszék most megkereste a pensylvániai rendőrséget a rablógyilkosságra vonatkozó ügyiratok közlése végett, de ezek a mai napig még nem érkeztek meg. Időközben Szemerédy, valószinüleg, hogy további kihallgatását megakadályozza, ismét elmezavartságot színlelt s igy szeptember hóban ismét a kórházba vitték, hol még mai nap is megfigyelés alatt van. Egye, az amerikai iratok megérkezéséig, szünetel, akkor azonban folytatni fogják ellene a vizsgálatot. — Szemerédy kevés műveltséggel bir, de sok természetes esze van s találékonysága oly nagy, hogy akik őt ismerték, énenséggel nem csodálkoznak rajta, hogy Amerikában oly rövid idő alatt annyiféle állást tudott szerezni s csak is az képez megfejthetlen rejtélyt, hogyan jutott a sebészi oklevélhez, melylyel magának a pensylvániai egyetemen tanári állást szerzett. * Egy rituális vád a 16. századból. Említettük azt a kudarczot vallott rituális vádat, mely a Debreczen mellett fekvő Derecske községében keltett nagy feltűnést. E hírrel kapcsolatban most a „Debreczen“ baráti kézből érdekes sorokat vett egy 16-ik századbeli hasonló rituális vérvádra vonatkozólag. Ez egy idézet egy latin munkából, melynek czíme a következő: „Brevis Historia Conventuum ordinis S. Francisci Seraphici reformatae provinciáe J. Mariae Hungariae authenticis fontibus, in archivo provinciae existentibus deducta, per P. Odoricum Balázsovits, ejusdem provinciae vicariim. Posonii 1869. Typis Francisci Regii Mayer.“ A kérdéses idézet magyar fordításban igy hangzik: „El nem hallgatható ama különös eset, mely 1539. évben Nagyszombatban történt, hová Thurzó Elek királyi helytartó I. Ferdinánd parancsából kiküldetett, hogy a zsidók ellen, egy keresztény gyermek meggyilkoltatása miatt, vizsgálatot tartson és ítéletet hozzon. Az elkövetett gyilkosság babonás okát, melyet az öregebb zsidók vallomása megerősít, Bonfin körülményesen adja elő. A bűntett elkövetői nádorilag ítéltettek el, s a köztéren megégettettek; a többi pedig királyi parancscsal kiűzetett. S hogy e végrehajtás emlékezete a késő utódokra is átszálljon a város kapuja, melyen kiűzettek, s a mely az időtől kezdve zsidó kapunak neveztetett, azonnal befalaztatott, s egy kőből faragott gyermek-alakkal jelöltetett meg. Végre 1800- ban, a polgárok kérelmére — fontos okoknál fogva — ismét megnyittatott.“ * A létesítendő történelmi arczképcsarnok ügyében az írók és művészek társasága feliratot intézett Trefort miniszterhez, melyben a felkarolt eszme pártfogásáért köszönetet mond és a tanácskozás eredményeit a következőkben foglalja össze: Legelső teendőnk, úgymond a felirat, alapos tájékozást szereznünk az országszerte elszórt anyagról. Ezt legczélszerűbben úgy érhetjük el, ha felkérjük közreműködésre a műemlékek országos bizottságát, a magyar tudományos akadémia archeológiai bizottságát, a történelmi és régészeti társulatokat, végre a nemzeti múzeum igazgatóját, mint a könyvtárak és gyűjtemények országos felügyelőjét, oly czélból, hogy kültagjaik, illetőleg hivatalos összeköttetéseik útján a kellő anyagot rendszeresen összegyűjtsék s annak idején ezeket a szervezendő arczképcsarnok-bizottságnak rendelkezésére bocsássák. Legjobb meggyőződésünk szerint tervünk valósítására a legsürgősebb és a legfontosabb a kormány kezdeményező lépése. Azzal a kéréssel bátorkodtunk tehát exczellencziádhoz járulni, hogy a kormány, a főváros, a kezdeményező írói és művészi kör és az említett társulatok és bizottságok képviselőiből méltóztassék állandó bizottságot alkotni s ennek feladatául kitűzni, hogy tegye meg az országos arczképcsarnok létesítésére a kellő előmunkálatokat és létesítse meg az általunk kezdeményezett eszmét. Végül kérik a minisztert, hogy a jövő évi költségvetésből az arczképcsarnok létesítésére szintén eszközöljön ki bizonyos összeget. MAGYAR POLGÁR (98. sz.) * Mária Antoinette főherczegnő temetése. Az a szertartás, melyről már e főherczegnői temetésre vonatkozólag megemlékeztünk, csak egy része volt a valódi gyászszertartásnak, az elhunyt hamvai végnyugalomra tételének, mely Bécsben e hó 24-én ment végbe. Ennek a szertartásnak bécsi lapokban a következő leírását olvassuk: Sok ezernyi néptömeg gyűlt össze a gyászszertartásra. Kevéssel 3 óra után indult meg a menet. Az uralkodóház tagjai négy órakor jelentek meg udvari gyászkocsikban. A feketével bevont templomajtónál Hunyady gróf főszertartásmester állt. Az udvar majdnem teljes számban képviselve volt. A király a marsai egyenruhában jelent meg, rendjelek nélkül. A udvari egyházi személyzet beszentelte a halottat, mire udvari szolgák leemelték a koporsó a ravatalról s a gyászkocsira vitték. A pompás koszorúkat azon vörösbársony gyászlepelre helyezték melylyel a koporsó be vol fedve. A menet ezután a Neuer Markbra, a kapuczinusok templomához, vonult. Ekkor a templom közepén felállított ravatalra helyezték a koporsót s kezdetét vette az ünnepélyes beszentelés, melyet Ganglbauer bécsi érsek fényes segédlettel végzett. Gyászének hangjai mellett vitték azután a koporsót a sírboltba, hol az érsek azt újra beszentelte. Az érsek imája után Hohenlohe herczeg, főudvarmester a koporsó kulcsát a kapuczinusok gvárdiánjának adta, át, mire a gyászszertartás véget ért. * Mikor lesz a czári koronázás. A czári koronázás napja még nincs ugyan hivatalosan hírül adva, de egy olasz lap azt a valószínűtlen hírt közli, hogy a pápai udvar közvetlen értesítést nyert, hogy az orosz cár koronázása május 27-én megy végbe. Valószínűtlennek mondjuk e hírt egyfelől azért, mert Vatikán és az orosz kormány között nem valami benső vizsony áll fenn, s másfelől azért, mert az illetékes körök a császári manifeszum megjelenését, mely a koronázás napját végérvényesen kitűzi, húsvét ünnepére (óhitűek húsvétja) várják. A koronázás alatt szolgálatra kirendelt csapatok, szertartók és mélóságok május hó 20-ig (a régi naptár szerint) Moszkvában lesznek. * Tűz, víz és levegő. Ez a három elem egy napon három rémes és sok emberéletbe került katasztrófát idézett elő. Igaz, hogy a világ három különböző pontján, de a szerencsétlenségek eredményeikben, számtalan emberélet kioltásában, szerfölött megegyeznek s ezért foglalják mindhármukat egy hírbe. A tűz bányarobbanást idézett elő Francziaországban, a bessegesi bányákban, hol a fűtőkemeneték vigyázatlan kezelése folytán állott elő a robbanás, mely alkalommal 9 egyén életét vesztette, hárman pedig sérülést szenvedtek. Minthogy azonban a névsor felolvasásánál 127 egyén hiányzott, attól tartanak, hogy az áldozatok száma még nagyobb. A víz egy egész hajót követelt áldozatául. Londoni hírek szerint u. i. a La Manche csatornában a „County of Aberdeen“ és a „British Commerce“ nevű vitorlás hajók éjfélkor öszszeütköztek, s az utóbb nevezett hajó eleágedt. A hajón levő személyzet közül 25 öntengerbe fúltak, s csak a hajó parancsnoka és az első kormányos mentettek meg. A levegő egy légnemű anyaggal, a gázzal volt képviselve. Párisban, az Ambigu-színházban, közvetlenül az előadás megkezdése előtt, gázrobbanás volt, mely alkalommal húsz egyén sérülést szenvedett. A közönség semmit sem tudott a robbanásról, s azt gondolta, hogy az előadás valamelyik színész megbetegedése miatt nem tartatik meg, s a színházból rendzavarás nélkül távozott. * Örült-e, a ki a franczia akadémiába megy ? Gusteve Aimard-ot, az ösmeretes nevű franczia írót, már jó ideje elfogta a nagyzás tébolya, a mely mindig zajosabb len s az akadémiai tagság elérésére irányult. Múlt szerdán, a midőn fölébredt, lázas gyorsasággal fölöltözött s egy bérkocsit rendelt, mely őt az akadémiába vigye; mert ime, végre ő is elérte azt, a mit megérdemelt. A tébolyult környezeit az orvosok előre figyelmeztették ennek bekövetkeztére; a kocsi előállott, s Aimard egy papír göngyöleggel, mely állítólag székfoglaló beszédjét tartalmazta, beült a kocsiba s önelégülten kiáltott a kocsisnak: „á l'Institut!“ de a kocsisnak már akkor megvolt a maga utasítása. Fél órával későbben a bérkocsi a saint-annai tébolyultak háza előtt állott meg, ahol a boldogtalant betegápolók fogadták. Másnap, csütörtökön, az Ile Saint-Louison, egy sápadt, bágyadt kinézésű, papi ruhát viselő egyén lépett egy bérkocsiba, s oda szólott a kocsisnak: „à l’Institut!“ A kocsis szánakozólag nézett a papra, egyet rántott vállán, s így dörmögött magában: „Igen, igen, hiszen öszmerem én már ezt!“ A helyett azonban, hogy a rakodón végig hajtott volna, épen az ellenkező irány felé tartott, daczára annak, hogy a pap kísérője többször türelmetlenül kiáltott rá: „Hiszen nem erre kell az „Institut“-be menni!“ A kocsis azonban olyan rendületlen volt a maga hitében, hogy a kocsizók végre is kénytelenek voltak a rendőrség segélyét igénybe venni. Ez a pap pedig nem volt más, mint Perrand püspök, kit e napon vettek föl az akadémiába s a ki ki tudta mutatni azonosságát. Az új akadémikus szerencsére még idején érkezett reá váró társai közé, s nem kellett attól félnie, hogy őt is az őrültek házába viszik csupán azért, mert az akadémia épületébe akar menni. * Egy királyi szolga viselt dolgai, John Brownról, az angol királynő nemrég elhunyt szolgájáról, több érdekes apróságot beszélnek el a londoni lapok. A hű szolga tényleg közelebb állt a trónhoz, mint maga a trónörökös. Mindig a királynő személye körül volt úgy hivatalos, mint családi ün-1nepélyek alkalmával. Neki sok olyasmi volt az szabad, ami másnak nem, így pl. beszélik, hogy midőn egyszer a királynő egy hűvös 31 délutánon sétakocsizásra indult és Brown, a szokás szerint, ott ült a hátulsó ülésen, a 3- királynő megkérte, tegye vállára a piárdét. It Brown engedelmeskedett, de pár percz múlva a a királynő meg arra kérte, hogy vegye le róla. a „Csak tartsa a vállán! — kiáltott fel Brown. — Minden perezben mást akar!“ Ezért s más ilyen dolgokért Brownt a királyi család tagjai, magát a királynőt kivéve, nem igen szerették. De ez utóbbi folyton oldala mellett szerette látni; szerette benne azt a ritka odaadást és hűséget, melyet a királynő személye iránt élte - végéig megőrzött. * II. Sándor czár szelleme, mint jós. Az orosz társadalom műveltségi állapotát nagyon jellemzi az a hír, hogy a pétervári spiritisták társaságában fölidézték II. Sándor czár szellemét s tudakolták tőle fia jövőjét. A szellem, mint a legelőkelőbb körökben egész komolyan beszélik, a következő szavakral felelt: „Fiam a vértanú pálmáját viselik majd a korona helyett.“ Tekintettel a válasz mivoltára, valószínűnek tarthatjuk, hogy e hit a nihilisták által terjesztetik. Akármint van azonban a dolog, az a körülmény, hogy hiedelemre talál, szomorú világításban tünteti fel az orosz társadalom műveltségi viszonyait. * Menyasszony, mint peres okmány. Egy tizennyolcz éves leány volt nemrég alkalmazva Brünn egyik virágkereskedésében. Rokonainak s barátnőinek rábeszélésére jegyet váltott egy 54 éves gazdag szatócscsal, három gyermek özvegy atyjával. Értékes ajándékokat kapott tőle s viszonyuk eléggé tűrhető fordulatot vett. Egyszerre kompromittáló hírek jöttek forgalomba a leányról: vőlegénye hitelt adott a rágalmaknak, felbontotta a viszonyt s pert indított a márkaajándékok viszszaadása iránt. A leány megtagadta a visszaadást, minthogy vőlegénye minden ok nélkül lépett vissza. Ó, nem tekintve a szatócs félszemű voltát, jegyet váltott vele, ámbár fiatal s minden külső előnynyel fel van ruházva, aminek bizonyságául fényképét is a periratokhoz mellékelte. A vőlegény képviselője, az ügyvédek szokása szerint, kétségbe vonta a fénykép hitelességét, minek folytán be kellett megvizsgálás véget mutatni az eredetit. A vőlegény képviselője ezzel sem elégedett meg,hanem megkövetelte az eredetinek a peres okmányokhoz való csatolását, hogy a bírónak módjában legyen a per eldöntésénél véleményt alkotni. A perrendtartás szabályai szerint teljesen jogos volt e kívánság, természetesen nem vethette magát alá ily eljárásnak a leány, inkább visszaadta a nászajándékokat.