Magyar Polgár, 1883. október-december (17. évfolyam, 226-299. szám)

1883-11-08 / 257. szám

1883 nov. 8. A zavargásokról a Nordd. Alig. Ztg. azt írja, hogy a szerb kormány, ha a felkelés sze­­leme ellenében gyengeséget tanúsítana, teljes életrevalót­lanságát bizonyítaná be. Mutassa meg a kormány, hogy Belgrádban a tetterő és a következetesség politikája győzött. A mozgalomról még a következő részle­teket jelentik: A zm­a­rekai, zajcsari, csitluki, boljevaczi és banjai határkerületekben abból az alkalomból, hogy a nemzeti milicziától a fegyvereket elszedték, mozgalmak támadtak. E mozgalmak első­sorban az innét kiinduló ra­dikális ü­zelmeknek róhatók fel. Ehhez járult a hivatalnokok ügyetlen­sége is, kik az ott élő román lakosság nyel­vében nem eléggé járatosak. Ez a körülmény is elősegítette a lakosság izgatottságát. A fen­­nebb említett kerületekbe a közelfekvő hely­őrségekből, Negotinból, Paracsinból, Alexinácz­­ból és Nisből 3000 ember küldetett Nikolics tábornok parancsnoksága alatt. Az eddig köztudomásra jutott jelentések konstatálják, hogy a mozgalom lokalizáltnak tekinthető s a lakosság mindeddig sehol sem szegült fegyverrel a rendszabályok ellen. Belgrádban, valamint Szerbia többi ré­szeiben teljes nyugalom uralkodik. A sajtó­­szabadság, az egyleti és gyülekezeti jog fel­függesztése nagy feltűnést okozott. A királyi ukázban, melylyel az alkot­mány 38. és 56. czikkei alapján felfüggesz­tetnek a sajtószabadság, valamint az egyesü­lési és gyülekezési jog, ez intézkedés okaiul felsoroltatnak. Visszaélés a sajtószabadság­gal, melyet államveszélyes elvek terjesztésére használtak; továbbá azokra, az államra ve­szedelmes állapotokra, melyek ennek következ­tében bekövetkezéssel fenyegettek. Behozatott az előleges c­enzúra és minden újságszám, minden nyomtatvány csak a hatóság előleges engedelmével jelenhetik meg. Az egyesülési és gyülekezési jog felfüggesztése által minden pártbizottság és politikai egyesület működése megszűnik. Ignatieff gróf csillaga újra feltűnt az orosz politika egén. Újabb hírek szerint, Sándor czár magához rendelte Gazsinába Ig­­natieffet. E meghívást az orosz miniszteri ál­lásokban tervezett nagyobb arányú változá­sokkal hozzák összeköttetésbe. Chall­emel-Lacour franczia külügy­miniszter, hír szerint, nem fog leköszönni. Csak hosszabb szabadság­időt kap, minthogy egészsége csakugyan igen komolyan meg van támadva. Párisból jelentik e hó 5-ről. Az o­r­­leánisták állítólagos lépéseiről szóló hírek a trón visszaállítását illetőleg, s az a hír, hogy Németország egy erre vonatkozó kérdésre elutasítólag válaszolt, itt bizonyos feltűnést okoztak, de határozottan állítják, hogy az utóbbi időkben az orleánisták ily lé­pést Berlinben egyáltalán nem tettek. Ezzel szemben azonban bizonyosnak tartják, hogy Németország ily lépésre elutasítólag válaszol­na. Korábbi időkből az orb­ánisták előtt nem ismeretlen az a körülmény, hogy Németország semmi áron sem támogatná a köztársaság el­leni üzelmeket. A biharmegyei szabadelvű párt, Nagyváradról írják a Nemzetnek: Biharvármegye közönsége okt. hó 31-én tartott rendkívüli közgyűlésében a legközelebb megtartandó általános tisztujitást 1. évi de­­czember hó 27-ikére s az ezt követő napokra tűzte ki. Minden arra mutat, hogy ez általá­nos tisztujitás nagyon zajtalanul fog lefolyni.­­ A megyei bizottsági tagok legközelebb végbement választása alkalmával szaporodott ugyan az ellenzéki pártokhoz tartozó bi­zottsági tagok száma vagy harminczczal, s úgy az itteni, mint a központi bi­zottsági tagok nem is készek ezt a szaporo­dásukat meglehetős nagy zajjal hirdetni, de meggondolva azt, hogy az ellenzéki értekezle­ten a legvérmesebb számítással is csak 117- ben állapították meg az ellenzéki bizottsági tagok számát, ha ehhez a 30 szaporulatot hoz­zá­vesszük is, még mindig nem lesznek az el­lenzéki bizottsági tagok 150-en s igy 600 bi­zottsági tagnak több, mint háromnegyed része tartozik a szabadelvű párthoz. E nagy többségnek tudatában s az eb­ből folyó erkölcsi felelősség érzetében szükséges­nek tartotta a szabadelvű párt végrehajtó bi­zottsága azt, hogy a párt tagjai állapítsák meg a közelgő általános tisztválasztás alkalmával követendő vezérelveket s e czélból a végre­hajtó bizottság október hó 30-ára pártközgyű­­lést hivott össze, mely igen számos párttagból álló közgyűlés határozatai a következő jegy­zőkönyvben foglaltattak össze­: Jegyzőkönyv. Felvétetett Biharmegye szabadelvű párt-tagjai­nak 1883. évi október 30 án Nagyváradon tar­tott közgyűléséből. Elnök Beőzy Andor üdvözölvén az igen nagy számban összegyűlt párttagokat, a köz­gyűlést megnyitja. Előterjesztetik a szabadelvű párt végre­hajtó bizottságának javaslata a folyó év vé­gével tartandó megyei általános tisztújításnál követendő elvek megállapítására nézve. A végrehajtó bizottság javaslata elfogad­tatván, a bihar megyei szabadelvű párt azon elvi pontokat, melyeket a 1. év végével tar­tandó megyei általános tisztújításnál irány­adóul kíván tekinteni, következőkben állapít­ja meg: 1- e1. Mindenekelőtt kimondja a párt, mi­szerint tisztviselői állásokba csak oly egyéne­ket választ, kik feddhetetlen jellemmel, s az illető állással egybekötött, teendők helyes és pontos betöltésére teljes jóakarattal és értel­mi képességgel bírnak. 2-­or. A biharmegyei szabadelvű párt po­litikai pártállását a legmélyebb megfontolásból merített, tiszta meggyőződésre alapítván, párt­állásának fentartása és erősbítése érdekében elhatározza, hogy erejét a közelgő tisztújítás alkalmával is érvényesíteni fogja; miből kifo­lyólag mindazon tisztviselőket, kik a párthoz tartoznak s jelenleg elfoglalt állásaikban tisz­ti kötelességeiket híven és pontosan betöltöt­ték, ezen állásaik elnyerésében támogatni er­kölcsi kötelességének tekinti. 3- ot. Azon esetben, ha egyes tiszti ál­lásokra pártbeli és ellenpártbeli pályázók je­lentkeznek olyanok, kik az illető állással járó kötelmek betöltésére minden tekintetben egyen­lő képesítvénynyel bírnak, a párt saját tag­jait tartja kötelességének támogatni, még azon esetben is, ha az ellenpártbeli jelentkezők az illető állásokban jelenleg is alkalmazva vol­nának. 4- et. A megyerendezési törvény rendel­kezése folytán több tiszti állás megszüntet­hetvén, kijelenti a párt, hogy azon tisztvise­lőket, kik eddigi alkalmazásaikban hivatalos kötelességeiket híven és pontosan betöltötték, s az általuk jelenleg elfoglalt állások, a tiszti létszám kevesbítése következtében megszün­­tettettek, azokat a fennebb kifejtettek épség­ben tartása mellett, az üresedésbe jövő tiszti állások elnyerésében segíteni első­sorban fogja. 5- öt. Miután a tisztviselői állásokra je­lentkező pályázók erkölcsi jellemének s kép­zettségének mérlegelése a nagy­közönség előtt nemcsak igen nagy nehézséggel van össze­kötve, de az egyéni becsületesség kifogásol­­hatatlan létezése mellett is a hivatalviselési képesség megbírálása kérdésénél gyakran épen az emberi természet egyik főékességét képező gyöngédségi érzelem maga képez legyőzhetlen akadályt, a méltán alkalmazható igazságos szigor nyilvánításában, miután a törvény ál­tal alakítani rendelt kijelölő választmánynak képezi egyetlen igen fontos feladatát megbí­rálni: váljon a tiszti állásokra jelentkezők bírnak-e képességgel az illető állások teljes betöltésére, és a kijelölést saját legjobb meg­győződése szerint függetlenül eszközölvén, azért, hogy a tiszti állásokra csak minden tekintetben alkalmas egyének választassanak, az erkölcsi felelősség egész súlya ezen kije­lölő választmányra nehezedik, mert még csak nem is neheztelhető, ha a választásnál a nagy­közönség a képesség bírálatára törvény értel­mében kizárólag illetékes kijelölő választmány részéről, a kijelölés által képesnek nyilvání­tott pályázók közül szavazatát arra adja, ki­hez baráti vagy családi kötelékek fűzik, te­kintetbe véve, hogy épen ezen indokok sze­rint a kijelölő választmánynak jogát és hiva­tását képezi a pályázók képesítésének mérle­gelése, s viszont erkölcsi feladata ezen jogát kötelességszerűen úgy gyakorolni, hogy az emberi gyengeségekre visszavezethető válasz­tási kinövések elháríttassanak; ez okokból elhatározza a párt, hogy a kijelölő választ­mányba a megye részéről választandó 3 tagot saját kebeléből választja, s azoknak utasítá­sul adja, hogy szem előtt tartva a fent ki­fejtett indokokat, a helyes és jó közigazgatás létesítése czéljából, a választás helyes alkal­mazásának s ez után a megyei élet legsar­kalatosabb jogának, a tisztviselők választha­­tásának jövőbeni biztosíthatása érdekében, a tiszti állásokra csak oly egyéneket jelöljenek ki, kik az illető állások pontos és jó betöl­tésére úgy erkölcsi és értelmi, mint általában minden tekintetben teljes képességgel bírnak. Egyszersmind felkérni határozza főispán ur ő méltóságát, hogy a párt ezen, a közjó érde­kében elfoglalt álláspontját magáévá tenni s a kijelölő válaszmányba általa kinevezendő tagokat szintén ily szellemben buzdítani váél­­tóztassék. Indítvány létetett, hogy alkalom nyúj­­tassék, miszerint a tisztújítást megelőzőleg, minden egyes szolgabirói járás bizottsági tag­jai kifejezést adhassanak azon óhajaiknak, hogy a járásaik administratiojának vezetésére hiva­tott tisztviselők il személyenként kiket óhaj­tanának megválasztatni. Az indítvány helyesléssel fogadtatván, az alább megnevezettt párttagok felkéretnek, hogy az illető járásban levő s a szabadelvű párt­hoz tartozó bizottsági tagokat közös értekez­letre összehívni, — itt arra nézve, hogy kizá­rólag azon járásban működési hatáskörrel bí­­ró tisztviselőkül, nevezetesen szolgabiróul, se­­géd­szolgabiróul, járásutl biztosul és járásor­vosul személyenként kiket óhajtanának ? a párt tagjainak nyilatkozatát kivenni, s ezen nyilat­kozatot 1. évi november hó 24-ig Beöthy An­dor pártelnökhöz beküldeni szíveskedjenek. Ezen eljárás eszközlésére felkéretnek: A központi járásban: Ertsey Géza. — Szalárdi járásban: Tóth László. — Margittai járásban: Bartoschik Gotfried. — Érmihály­­falvai járásban: Szabó Márton. — Székelyhí­di járásban: Balogh Lajos. — Derecskei já­rásban: Éder János. — B.-ujfalui járásban: Tardy Sándor. — Bárándi járásban: Szabó József. — M.-keresztesi járásban: Torma La­jos. — Cséffai járásban: Markovics Károly. — Szalontai járásban: Ercsey Sándor. — Tenkei járásban: Markovics Kálmán. — Beési járásban: Gyurcsák Ferencz. — Me-csékei já­rásban : Bartók Kálmán. — Belényesi járás­ban : Véghső Gellért. — Vaskói járásban : Jan­­csó Dezső. — Elesdi járásban: Flatz Károly. Megjegyeztetik, hogy a bizottsági tagok meghívásánál, az illető járások területe az új rendezés szerint lesz tekintendő. Indítvány létetett, hogy ámbár az egyes tiszti állások betöltésére nézve a­ szemé­lyekben! megállapodás ez alkalommal nem vé­tetik is tárgyalás alá, mindazonáltal, miután azon férfiú személyére nézve, kit a párt a me­gyei közkormányzat élén látni kíván, a párt­nak egymástól legeltérőbb nézetű tagjai is óha­jaikban az együttérzés legvilágosabb jeleivel találkoznak, a megye elválasztandó első tiszt­viselője, alispánja már ez alkalommal jelöltes­sék ki. Az indítvány elfogadtatván, a szabadel­vű párt általános lelkesedéssel kijelenti, hogy az alispán állásra ismét azon férfiút óhajtja, ki több, mint egy évtized óta a megye kor­mányzatának élén áll. Azon férfiút, kit m­eg­­szokot a párt a megyei élet minden mozzana­tában, a minden jó és nemesért elől küzdők soraiban legelsőnek látni, ki mint tisztviselő az ellenfelek részéről is elismert, sőt hangoz­tatott feddhetlen tiszta jelleme, értelmi fölénye s pártatlan igazságszeretete által, az egész me­gye osztatlan elismerését vivta ki, a­kinek hosszas kormányzata alatt Bihar megye az emelkedés minden terén a legkívánatosabb elő­­haladást tette, s mindazon nagy számú igen fontos intézkedések, melyek több, mint évti­zedes kormányzata alatt a közjó érdekében e megyénél életet nyertek, elválaszthatatlanul fűződnek nevéhez, s emelnek érdemeinek Bi­harmegye közönségében örökre élő emlékosz­lopot. A ki mint pártember a párt összetar­tásának s ebben hatalma és erejének éltető lelkéül tekinthető, azon férfiút, ki mint ma­gánembert, a megye közönségének minden réte­ge a tiszta szeretet és odaadó ragaszkodás őszinte érzetével övez körül, Beöthy Andort, lelkesült iljenek között Biharmegye alispánjá­nak kijelöli. Ezen határozat a párt tagjainak meg­küldetik, s a párt közlönyében közhírré téte­tik. Orley Kálmán a biharmegyei szabadelvű párt jegyzője.­ ­ Helyes! Nagyon méltányos! Hadd men­jen a fejedelem a maga feleségéhez s tudassa vele, hogy micsoda örömnap virradt fel ma késő este Bukarestre! Megfogták a lábait, felemelték, vitték a palota lépcsőin. Ott tették le a fejedelemnő lakosztályának az ajtajában. — Furcsa lesz ebből nagyon. — gon­dola magában a direktor. Neki is voltak áb­rándjai a felől, hogy mi drága pillanat lehet a fejedelem helyét elfoglalni, az idegen emberi szemtől soha nem látott tündér szépség mel­­lett, hanem ilyen helyzetet nem képzelt a fan­táziája soha. Elvégre is: a nép kívánja igy. S a nép szava szent! Menni kellett. Egyik ajtó a má­sik után következett. Utoljára az is kinyílt, mely a fejedelemnő szobájába vezetett. A fejedelemnő pedig az ablaka függö­nyei mögül mindent látott és hallott, a­mi a palota előtt történt. Hallotta a rettenetes homágium megta­gadást, a hűbérjog felmondását a fejedelem ajkáról a magas porta ellenében. Ki pedig egy török hadvezérnek a leá­­nya volt a szerály politikai cselszövényei kö­zepette felnövekedve : büszke, uralkodni vá­gyó és indulatos. A ki előtt mindennapi meg­szokott állapot volt a néplázadás, janicsárzen­­dülés, szultánok letevése, becsukása újra fel­emelése, lenyakazása. És a mellett fanatikus p­­rophamedán. Gyakran kívánta a direktor színről-szin­­te látni Un­nah­ár fejedelemnőt, már csak visszatolásból is , miután a fejedelem olyan mindennapos volt az „ő“ Unnaharjánál, most tehát teljesült a kívánsága. Ámde jól mondja a német poéta, hogy „ne kisértse az ember az istene­ket!“ — A beteljesült kívánság nem vált semmi örömére. Akarta látni ezeket a tűzkerék sze­meket ! Na hát meglátta. Meg a­mi azokon túl van, asszonyi szépség, egész a rózsás kör­mökig. No hát megérezte! Mint a vad oroszlán, úgy rohant rá a szép fenevad, furiai dühében, a megragadta a torkát a két kezé­vel, elkezdte rázni kegyetlenül, hogy a feje­delmi süveg csak úgy kalimpált a fején s a közben tajtékozó ajakkal kiabált rá rikácsoló szókat, a mikből ő nem értett semmit sem. Csak annyit tudott kivenni, hogy görög nyel­ven szidják. Diák korában ő is tanult görö­gül, de már egyébre nem emlékszik a gyakor­latokból, mint arra, hogy „K­r­á­t­e­sz k­a­i P­i­ogenesz pene tesz é z á n.“ (Kratesz és Di­ogenes szegények voltak.) De olyan szegények mégsem voltak,mint ebben a pillanatban. Halottá, érezte, hogy őt most, valamiért, kegyetlenül szidják, de nem tudta miért. Csak azt tudta, hogy rossz fát tett a tűzre Hej­de megbánta, hogy oláh fejedelemmé lett. Hej­de szeretett volna inkább otthon lenni, Páliné ifjasszony mellett s nyugodtan pipázni, a­mig az a juhtúrós puliszkát elké­szíti!­­ A teremben félhomályosság volt, csak orry lobogó mécses hányta-vetette a tétova vi­lágot egyik falra meg a másikra kiugratva BKV-egy aranyos szentet a rámájából: a csaló­dás tökéletes lehetett. Páli úr megkísértett BBV-ecv szót kiejteni a mentségére, de a nyel­ve a szájpadlásához ragadt, azé az asszonyé raeg úgy pergett, mint a kereplő. Egyszer aztán egy almáriomból A­n­n­a­­h­á­r asszony egy s­e­l­y­e­m­z­s­i­n­ó­r­t rán­tott elő s azt odaprezentálta a vélt fejedelem­nek félreérthetetlen mozdulatokkal tolmácsol­va, hogy az most semmi okosabbat nem te­het, mint ha magát arra felakasztja. — De már ebből nem kérek! Akkor a fejedelemnő egy poharat vett elő, vizet töltött bele s abba valami gyanús port kevert, azzal kínálta meg az elrémült pseudo-fejedelmet. Ez természetesen méregital. Ettől meg már aztán annyira elsavanyo­­dott a kedve Páli uramnak, hogy megfordult, kifutott a szobából, a dühös fejedelemasszony markában hagyva a fejedelmi kaftánjának a fél ujját. Azzal rohant ki a palotából, le a lépcsőkön, lélekszakadva. A hetairisták, a­mint azt látták, azt hitték a hősi lelkesedés ragadja magával: ro­han az ellenségre, megint felkapták, kezénél, lábánál fogva, felültették a paripára s nagy zendülés között tuszkálták előre. Bánta is Pált, akárhová, csak a rette­netes fejedelemasszonytól minél távolabbra! * * * De még a trupp sem játszta ám végig a „Mihály vajdát!“ ! Hanem a mint a ribillió kiütött, szaladt minden ember a színpadról, lemosni az arczá­ról a festéket, levetni a harczi ruhát, nehogy valami vitéznek nézzék, s azzal sebtén össze­pakolták a ládákat, szekereket kerítettek s akkor aztán „se kocsi, se ló, sem ostor nem a tied!“ vágtattak ki a városból az általános zűrzavar közepett. Nem tartóztatta fel őket senki; látták, hogy komédiások. Hadd fus­sanak. János vajda pedig ott kuksolt kö­zöttük, a direktor bő porköpenyegébe burkol­va a társzekér hátuljában. Csak mikor a városon kívül voltak s megállapodtak, számbavenni, hogy nem hiány­­zik-e valaki a társaságból? akkor vette észre Páliné, hogy az igazi ura, a direktor nincsen sehol. — Ő szentül azt hitte, hogy az hátul maradt, szokása szerint az utolsó szekéren, a­hol a pénztárnok jön a kasszával. Ő szokott annak a fedezete tenni. Ezúttal egymaga jött a kasszikus a kétkerekű leptikán, a mire a direktor saját mokánylova volt befogva. — Hát az uramat hol hagyta, kasszikus úr ? kérdezé a direktorné ? — Azt kiz elvitték a rebellisták a hos­podár helyett a fejedelmi ornátusban. — Jézus Mária! sivalkodék a direktor­né. Akkor megyek vissza kiszabadítani. Az uramat csak nem hagyom itt nekik hospo­­dárnak! — Csitt! Ne lármázzon az ifjasszony! rángatta őt vissza János vajda. Nem sietős annak a dolga! Ha letörli a képéről a masz­kot, mindjárt ráismernek, hogy nem ő a hos­podár s majd kiadják az útját; utánunk talál az! De ha kilármázza az ifjasszony, hogy én vagyok itt az ő ruhájában, ő meg az egyik­­ben, mind a hármunkat lenyakaznak. Siessünk, innen lóhalálában s hátra se nézzünk, a­mig a határon túl nem vagyunk. De az igazgatóné csak vigasztalhatatlan maradt s az egész után sirva sirt; akárhogyan kapaczitálták, hogy legokosabb most a futás; a visszatérés volna legnagyobb veszedelem. (Folyt. köv.)

Next