Magyar Polgár, 1883. október-december (17. évfolyam, 226-299. szám)
1883-11-08 / 257. szám
Tizenhetedik évfolyam 257. szám. Kolozsvár, 1883. csütörtök, november 8. Előrhető díj : Egész évre 16 frt. Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt 50 kr HIRDETÉSI DÍJ: Petit sora 6 kr. Bélyegilleték: minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttéri sora 25 kr. Szerkesztőség és .Kiadóhivatal ,,Magyar Polgár“ könyvnyomdája (Bert&flp’.ép-Titoza 2. sz.) Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivitelével Használhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltétnek. KOLOZSVÁR, NOVEMBER 7. A tanonczmunka-kiállitás tanulságai. Iparfelügyelőnknek a kolozsvári iparos tanulók első munkakiállításáról a közgazdasági miniszterhez tett jelentését hivatalos kivonatban olvassuk. Az ebben közzétett adatok jobbára ismeretesek; lapunk a kiállítást részletesen ismertette annak idején, s eredményét kellőleg méltatta; nem lehet tehát most eélünk ama jelentés ismertetése. Egy részében azonban, mely az eredmény megítélésére van szánva, hosszasabb figyelemre méltónak kell találnunk azt, mert hiszen az a kormány szakemberének a nyilatkozata, mely alapjául szolgálhat a kormány további intézkedéseinek városunk iparügyi érdekeiben. Kimerítőnek tekintjük e kivonatot, amennyiben csak egy kivonat minden lényeges rész felölelésével kimerítő lehet. Kiolvashatjuk tehát belőle talán azt is, ami belőle kimaradt, vagy kihagyatott, így pl. éppen nincs benne kimondva, hogy az iparfelügyelő úr mennyiben volt megelégedve iparos tanulóink kiállításával. Munkáik túlhaladták-e a kezdetlegesség fokát? beváltak-e segédi avagy mesteri munkának a mi viszonyaink között ? a kiállító tanulók mely iparágakban tűntek ki jobban ? voltak-e egyes czikkek, s melyek voltak azok, melyek különös képességről, szorgalomról, kitartásról és előhaladottságról tenek tanúbizonyságot? Ily részletes kérdésekre hiában keresünk feleletet iparfelügyelőnk jelentésének hivatalos kivonatában. Pedig hát éppen az ily részletek azok, melyek leginkább érdeklik a szakköröket, iparosokat és magukat a kiállítókat. Ami igen természetes. Mert mindenik érdekelt, ki a kiállításban részt vett, vagy arra befolyt, az ő számára kivont tanulságokat keresi a hivatott kormányközeg bírálatában. Az iparfejlesztés mezeje kiválólag a részletes megfigyelés és reflexió munkatere. A száraz és sovány számadatok nem elégítik ki a nagy iparos közönséget, mert annak nincs ideje, s talán kellő előkészültsége arra, hogy azon adatokból kiolvassa magának azt, ami neki éppen szükséges. Ezt attól várja, kinek e titkok magyarázata mestersége, hivatása, kötelessége. Abból, hogy a munkakiállító tanulók közül hányan tüntettettek ki pénzjutalommal, vagy dicsérő oklevéllel, nem sokat tanulhat valaki. Míg ellenben hasznos okulást meríthetett volna minden józan eszű ember egy olyszerű kritikából, melyben a szóra érdemes kiállitmányok részletes és mindenoldalú ismertetésre érdemesittetnek, melyben a megnevezett munkának az illető hazai vagy külföldi iparág mintáihoz való viszonya, közelsége, módszere, csin és termelési költség tekintetében pontosan és hitelesen meghatároztatik , melyben a munka, mint nem időtöltés, hanem gazdászati tevékenység által előállított haszon nemzetgazdasági szempontból komolyan mérlegeltetik. Az ügy ilyetén felfogását hiába keressük az iparfelügyelői jelentés hivatalos kivonatában. Túlkövetelők lennénk tehát, ha azt a napi sajtó gyors röptében akarnók keresni. A napi sajtó az események zajos áradatában nem ér rá erre. De rá érhet az, kinek a csendes reflexió van feladatává téve. Mindamellett találunk mi némi megnyugtatót abban, hogy a kiállítás szemlélete nyújthatott tanulságokat egynek-másnak. Ki fog ez talán tűnni a jövő évi kiállításból, melynél a kezdet nehézségei bizonyára kevésbé lesznek érezhetők. Érjük be hát egyelőre azzal az eredménynyel, melyet az iparfelügyelő a kolozsvári tanonczmunka-kiállítás alkalmából konstatált, hogy tudniillik a kiállítás kapcsolatában képviselt ideiglenes állami tanműhelyek készítményei „minden tekintetben kielégítették a látogató közönséget“; hogy azok egyes darabjai kivétel nélkül elárusíttattak, sőt azokból tetemes megrendelések létettek, s hogy az azokat termelő növendékek munkájukban biztos keresetforrást bírnak. És ezzel térjünk át az iparfelügyelői jelentés hivatalos kivonatának azon részére, mely városunk iparos köreit leginkább érdekelheti s mely a mi figyelmünket is tartósabban foglalkoztatta. Értjük ez alatt azon okok megemlítését, melyeknek az iparfelügyelő a kiálllitásban való részvétel csekélységét tulajdonítja. A kivonat ezen része igy hangzik: „Kolozsvár városában az 1882/83. iskolai tanévben 492 iparos tanuló volt az iparos iskolában beiratkozva, ide számítva azon iparosokat, kik magukat az iskolába be nem íratták, az iparos tanulók száma 600-ra tehető. Ezen tanulók közül 113 mintegy 150 darabot állított ki. Az iparágak közül a következők voltak a legnagyobb számmal képviselve, u. i. asztalosok, lakatosok, csizmadiák, czipészek és ruházati czikk előállítók. Hogy az iparos tanulók aránylag ily kevés számmal voltak képviselve, két fő körülményre vihető vissza: ahogy még az erdélyi részekben a munkaadók és iparos-tanonczok előtt ismeretlen a tanoncz - munkakiállítás czélja; b) a régi mesterek különösen nem tudnak, vagy inkább nem akarnak megbarátkozni azon eszmével, hogy tanonczaik a munkakiállításon készítményeikkel megjelenjenek. Befolyással bír még azon körülmény is, hogy az iparos tanulók részint a munkaadó, részint pedig szüleik végett helyeiket változtatják.“ Ez bizony elég szigori ítélet, s fájdalom, elég igaz is. Hogy még a tanonczok előtt ismeretlen volt a kiállítás czélja, azon kevésbbé csodálkozunk, mert ők valóban nagyobbára a cseléd elnyomott helyzetében tengődnek; kellő felvilágosítást az ügy mibenlétéről mestereiktől valószínűleg kevesen nyerhettek ; aztán produktiójuk némi költséget is igényelt, melynek előteremtésére nem mindenikeknek nyújtott a mester segédkezet. Amin ismét nem csodálkozhatunk, midőn látjuk, hogy az ipariskolai oktatás évi potom diját, az 1 frt 50 krt mily nagy nehezen fizeti a mesterek nagy része, holott pedig a tanuló azon dij fejében nagyobb értékű tanszereket nyer ingyen. A tanonczők tájékozatlansága azonban még csak a legkisebb akadály volt. Jövőre ez akadálynak fokonként el kell enyésznie. Mert a tanulók egy része már tényleg részt vett a kiállításon, a többi pedig hallhatta azon társai dicsőségének hírét. A tanulók tehát már ismerik a kiállítás czélját. Ha még e részben ismertetésre szorulnának, meg Tereza, Fejedelem és Fra Diavolo. — Elbeszélés. — Irta: Jókai Mór (Folytatás.) Oláhországban mindig olyan politika volt, hogy az ország maga magától akart elszaladni. Az egyik rész a törökökkel tartott, a má- Aztán akármelyik került tartotta, hogy a PMSZU, hogy a paraszt hordja bemeg szedje ki belőle. — támadt egy harmadik párt, akik az felül oroszokkal az mind az pénztára arra való , a pénzt, az ur Egyszer aztán a muszka nem kelhanem kelúgy hívták kiknek se a török, se e t, se a bojárok nem kellettek, se ne.Kik a „szabadság.“ Ezt 0'"J „hetaina.“ Ennek a titkos társulatnak a tagja volt rakszáki, még pedig kiváló vezéralak A hetairia főszékhelye azonban Jeai Bukarest volt, hanem Galacz; ott lakott a legtöbb bevándorlott görög. A költő is görfi indigena volt. De hát Páli uram társaságának mindezekhez nem volt semmi köze; nekik egyéb feladatuk nem volt, mint hogy egyik nap potpurrit, játszanak, másik nap Fra Diavolot, aztán megint „közkívánatra“ Fra Diavolot, és ismét legmagasabb fejedelmi kivonatra Fra Diavolot. (Több darab nem volt náluk oláhul betanulva.) Igaz, hogy a hospodár nagyon szívesen is nézte ezt a darabot, különösen azért .. . • , i.f ahol Zerlina azt a halokamrai jelenetért, « énekli a tükör előtt: „igazán nem rút a növésem!“ Ez a dal annyira tetszett a fejedelemnek, hogy valahányszor benyitott az öltözőbe, mindig azt énekelte: „igazán nem rút a növésem.“ (Pedig egyáltalában hamis volt minden hangja.) Tarakszaki eleget mondta a direktornak : „adjatok már valami más darabot, meglátjátok, hogy megharagszik a közönség s valami katasztrófa lesz belőle.“ De a direktor mindig azzal vágta ki magát, hogy nagyon el vannak foglalva az ő darabja betanulásával. Egy este aztán, az történt, hogy amint Zelina kilép a színpadra, a parterréről egy óriási lágymakoszorú repül lábai elé. Ez pedig bizony nem volt a hetaina műve, mert ennek az eredete sokkal magasabb helyen vele keresendő. A fejedelemasszony dobatta ezt a kősért „A n naház“ herczegasszony (mint lő) maga sohasem járt ugyan a színbe azért, voltak, a kik besúgták neki, hospodár mily hévvel udvarol a szép imának, s ennél a kérdésnél meg a íny asszonyok is pogányokká lesznek szegény primadonna majd elájult ezen tiszteltetésre, hanem a színpadon lektor, ki éppen a hős rablót adta, egesz fal hajolt le a hagymakoszorúért s azt rá öltve, szokott hideg vérrel így szól: IZ ez nekünk lencsére“ tovább. . ...... , az improvizáczió az egész közönség megnyerte,, s a sokszor látott Pra ez este még több taps mellett játszaig , mint egyébkor. De bizony jó lesz már valami másról gondoskodnunk — mondá a direktor az előadás befejeztével — mert valóban már a verebek is könyv nélkül éneklik a fákon „Diavolo, Diavolo, Diavolo ! A publikum gráziáját vissza kell szerezni. Erre pedig csak egy mód van, hogy vegyük elő a Tarakszaki drámáját, vesse palástul a gyomrát ki-ki a maga szerepének, s tanuljuk be: együk meg. Ettünk mi már ennél keményebb falatot is, mikor Zágrábban horvátul játszottunk el egy darabot. Mutassuk meg, hogy mit tud egy magyar, ha összeszedi magát! A nemzeti büszkeségre való hivatkozás használt. A szinészprivilegium alkalmazása után minden ember neki feküdt az oláh szerepnek, aminek a tartalmát még nem is sejtette. . .. . . (Hogy mi az a szinészprivilegium, azt mindjárt elmondjuk. Mikor valaki a szerepét a kezébe kapja, megemeli, érzi, hogy „nehéz“. Akkor fog egy plajbászt. A hol hoszszu mondásokat talál, neki akasztja a plajbász végét s aztán diagonálisban nagyot húz vele a sorokon keresztül odáig, a hol punctumot talál. Ami keresztül van húzva, azt a drámaíró hiába gondolta ki. Így aztán a darab rövidebb is lesz, meg jobb is.) Csak Páli maga tanulta be lelkiismeretesen a maga hosszú monológjait, az első szótól az utolsóig, amikből egy jótát sem értett. De tudta, mint a karikacsapás. A próbák fölségesen mentek a szerző jelenlétében. Az instrukciókat ugyan nem csinálta meg a director, csak a szöveget asta el, ellenben a többi színészek inkább csak az instructiókat, csinálták meg, mint hogy a szöveget mondták volna, de mind másképpen lesz ez az előadás napján. Nagy izgalmat támasztott a városban már az előkészület is a Tarakszaki darabjához. A díszletekhez való bútorzatot a bojári palotásból kölcsönözték oda, sőt a czímszerepet játszott directornak az udvarmester odaadta erre az estére magának a hospodárnak a valóságos fejedelmi köntösét, a miben a „vekie“ templomban felvonulását tartotta; a magas, kócsagtollas süvegét, a sárga selyem alsó dolmányt, aranyos paszománttal s a fálujjú zöld kaftánt, ami sarkig ér s körül van prémezve drága fekete rókamállal, meg a görbe kardot, hozzá. Ha mindezeket felveszi s hozzá lefelé görbülő keskeny bajuszt s a bajusznál kétszerre vastagabb szemöldököt ragaszt magának, szakasztott olyan lesz, mint maga Jankó vajda. Az iránt, hogy mi van a darabban ?,senki sem kérdezősködött, nem volt itt cenzúra. A fejedelem nevenapjára volt kitűzve a rab. Abonnement suspendivel. Minden szádjegy érvénytelen az előadásra. Mégis fóliásig "tele a színház. Alig várhatja a közöny a függöny fellebbentét. Végre a fejedelem ígérkezik a páholyába, szokás szerint a fedelemnő nélkül; a közönség feláll helyéről s zenekar hármas tust húz az üdvözlésére, sután jön az overtura, összeállítva mindenmit operákból és népdalokból. Ennek is véran. A függöny felgördül. Az első felvonás zdódik a török táborral. Szinán pasa gras- I. A színészek rettenetes dolgokat mondak a súgó után oláhul. A publicum azt hiágy kell annak lenni, így beszélnek a tökök. A legszebb frázisokat általános haza kiséri. Olyan siker, hogy egy szerzőnek baját, kell kitépni kétségbeesése dühében, hát hol van „en, hogy ezt nem teszi