Magyar Polgár, 1884. január-március (18. évfolyam, 1-75. szám)

1884-02-14 / 37. szám

avaslat harmads­ori fölolvasásában is elfogad­tató. Következik a véderő bizottság­nak jelentése az 1884. évben kiállítandó ujoncz- és póttartaléki jutalék megajánlásáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Tischler Vincze előadó röviden indokol­ja a javaslatot. A közös hadsereg és haditen­gerészet létszáma 1889. végéig 800.000 főben van megállapítva. Hogy e hadi létszám kiegé­szíthető egyen, évenként szükségeltetik 95 ezer 474 főnyi ujoncz és azonkívül 9,547 pót­­tartalékos kiállítása. Ezen számból esik Ma­gyarországra 39,552 főnyi ujoncz- és 3955 főnyi pó­ttartalék, a mennyit a javaslat meg-­­ ajánl­tat­ni kíván. A javaslat intézkedései meg-­­­felelnek az ide vonatkozó 1868. 1879. és 1882. törvények intézkedéseinek s azért a ja­vaslatot elfogadásra ajánlja. Orczy Béla b. ő felsége személye körüli miniszter, mint honvédelmi miniszter: T. ház ! A szőnyegen levő törvényjavaslat tökéletesen megfelel azon kötelességnek, melylyel a hon­védelmi miniszter meg van bízva, midőn min­den esztendőben előterjeszti a t. képviselő­háznak elfogadás végett az újonczjutalék meg­szavazásáról szóló törvényjavaslatot. Ezt tel­jesítvén, bátor vagyok a törvényjavaslatot a t. háznak elfogadásra ajánlani. Bátor vagyok ez alkalommal egyszers­mind kötelességszerűleg jelenteni a t. háznak, hogy ezen esztendőben a negyedik korosz­tálynak behívása nem lesz szükséges. Ennek bejelentését kötelességemnek tart­va, egyúttal a t. ház figyelmét egy körülmény­re hívom fel, ugyanis a véderőtörvény módo­sításáról szóló törvény tárgyalása alkalmával egy határozati javaslatot fogadott el a t. ház, mely utasítja a honvédelmi minisztert, hogy az újoncsozási törvényjavaslatnak beadatása alkalmával egyszersmind tegyen jelentést a t. háznak, vajjon azon évben kellene-e a negye­dik korosztályt behívni? Mert t. hát, ha figyelembe vesszük mind­azon teendőket, mik éppen az év elején a hon­védelmi minisztériumra vannak ruházva s ha egyszersmind figyelembe vesszük azt is, hogy az ide vonat­kozó adatok megszerzésére a tör­vényben, illetőleg a végrehajási szabályokban oly intézkedés létetett, mely az illető újonczo­­zási teendőkkel megbízott hatóságoknak egy­részt a honvédparancsnokság és a hadkiegészí­tési parancsnokságnak másrészt kötelességévé teszi, hogy január 3-án a végbeszámításnak eredményét, illetőleg jelentést tegyenek, már ebből kitűnik, hogy e kötelesség teljesítése a kitűzött határidőig egyáltalában lehetetlen, fő­képen, ha tekintetbe vesszük, hogy éppen ezen három hatóság a legritkább esetben lakik ugyanazon helyen, hanem rendesen különböző helyeken, köztük pedig az egyetértésnek meg kell lenni, hogy a szükséges adatok tökélete­sen megbízhatók és minden kétségen felül ál­lók legyenek. Ennek következése természetesen az, hogy ezen adatokat az előírt időben beszerez­ni lehetetlen s annál kevésbbé lehetséges azt a t. ház elé terjeszteni, miután az ujonczozá­­si törvényjavaslat beadása csak akkor történik, mikor ezen adatok hivatalosan tudomásunkra jutottak ugyan, de még nincsenek oly alak­ban, hogy a képviselőház elé beterjesztethes­senek, Így tehát akkor, mikor a képviselőház­­nak benyújtottam az ujoncsozási törvényjavas­latot, e tekintetben jelentést tenni még nem volt módomban, c cakis most, midőn a törvény­­javaslat tárgyalása van napirenden, vagyok azon helyzetben, hogy ez iránt a t. háznak felvilá­gosítást adjak. E tekintetben tehát szükséges lenne ta­lán a honvédelmi miniszternek adott ezen uta­sítást akként átidomítani, hogy ezen adatokat, melyekből kiindulva a negyedik korosztálynak behívása, mint szükségtelen kiviláglik, csak az újonczozási törvényjavaslat tárgyalása al­kalmával, de legkésőbb mindig február 15-én terjessze a t. ház elé, hogy meggyőződést sze­rezhessen magának a t. ház az iránt, vájjon a honvédelmi miniszter megfelelt-e a maga kö­telességének ? Ugyanezen határozati javaslatban egy­szersmind kötelességévé tétetett a honvédel­mi miniszternek, hogy az ujonczozási törvény­­javaslat beadatása alkalmával a véderő bi­zottság rendelkezésére bocsásson oly jelentést, mely a megelőző évnek átalános ujonczozási eredményét kitünteti. Te­hát, az utasítás ezen második része épen azon nehézségbe ütközik, melybe ütközik az első résznek végrehajtása, tekintve azon teendőket, melyek éppen ezen időszak alatt, t. i. január 1-től — míg az ujonczozás tettlegesen megkezdődik — vagyis márczius 1-ig a honvédelmi minisztériumra nehezednek és a­melyeket, ha megengedi a t. ház, röviden fel fogok sorolni. (Halljuk !) Azon osztály teendői közé, mely az ujon­­crozás keresztülvitelével meg van bízva, tar­toznak: 1. A hadképességi adatok; 2. a fel­hívottak és teljesen ismeretlenek kipuhatolá­­sa; 3. a végleges számbavételi adatok; 4. az év végéig terjedő utóbilítási adatok; 5. a 4. korosztály esetleges felhívására vonatkozó teendők; 6. a czímvesztettek felszólamlásainak átvizsgálása; 7. a törvénytelenül távollevők iránti községi puhatoló bizottságok jelentései­nek átvizsgálása; 8. a felülvizsgálati bizott­ságok működési eredménye : 9. a feltételes al­kalmasoknak találatiaknak összeállítása : 10. az ujonczozási kivetési munkálatok; 11. az ujonczozási utazási és működési tervek re­­visiója. Ha a 697 sorozó járásban egyenként , külön adandó kimutatás mellette ezen adatok-­­ nak beszerzése, átvizsgálása és összeállítása kötelességévé tétetik a honvédelmi miniszté­riumnak, méltóztassék megengedni, ez oly munka, hogy azon időben ezen osztályát a honvédelmi minisztériumnak más dolgokkal alig lehet igénybe venni, annál kevésbbé le­het a honvédelmi miniszter azon helyzetben, hogy ezen adatok alapján körülményes jelen­tést terjeszszen elő. Azért nem gondolom, hogy lehetséges legyen ezen utasítás második részének megfelelni, ha a honvédelmi minisz­térium azon kedvezményben nem részesül, hogy ezen adatokat utólagosan márczius vé­gén vagy április elején terjeszthesse be. Ezen körülményeket kötelességemnek tar­tottam a t. ház figyelmébe ajánlani annál in­kább, mert érzem azon felelősséget, mely a honvédelmi miniszterre háramlik és másrészt kötelességemnek tartom a ház határozatát mindig tiszteletben tartani. Bátor vagyok te­hát ezt a t. ház figyelmébe ajánlani. (He­lyeslés.) Thaly Kálmán önálló magyar hadsere­get óhajt, azért nem fogadja el a javaslatot. Különben figyelmezteti a minisztert némely határszéli sorozó járás kedvezőtlen,visszás vi­szonyaira. Csiky Kálmán: T. ház! A honvédelmi minisztérium az 1882. márczius 28-án kelt határozatnak és utasításnak megfelelhessen. Az előttem szólt ellenzéki t. szónok úr ezen aka­dályozó körülményeket nemcsak elismerte fenn­állóknak, hanem azokat a maguk egész jogos­ságában méltányolta is. Azt hiszem tehát, hogy ezek után nem szorul az én részemről bővebb indokolásra, hogy ha egy módosítványt ter­jesztek a t. ház elé az iránt, hogy ezen 1882. évi márczius 28-án kelt határozat módosít­tassák. Mielőtt ezt magát felolvasnám, a megho­zott határozatot olvasom fel először, hogy a kettőnek szövegében levő eltérés annál inkább konstatálható legyen. Az előbbi nevezetesen így szól: „Utasíttassék a honvédelmi minisz­ter, hogy minden évben az újonczjutalék ügyé­ben beadandó törvényjavaslattal egyidejűleg jelentést tegyen az iránt, hogy mely ujonczo­zási kerületben kellett a negyedik korosztályt igénybe venni és ugyanakkor bocsásson a véd­erő bizottság rendelkezésére oly kimutatást, melyben az előző évek ujonczozási eredménye kerületenként ki van tüntetve. Ezen határozatot és utasítást a minisz­ter úr óhajtása szerint ekkép vélem módosí­­tandónak: „Utasíttatik a honvédelmi minisz­ter, hogy az ujonczjutalék ügyében beadott törvényjavaslat tárgyalása alkalmával legké­sőbb február 15 ig tegyen jelentést az iránt, hogy melyik ujonczozási kerületben kellett a negyedik korosztályt igénybe venni, és ugyan­akkor esetleg utólagosan bocsásson a véderő­­bizotság rendelkezésére oly kimutatást, mely­ben az előző évek ujonczozási eredménye ke­­rületenként ki van mutatva.“ Ajánlom ezen módosítást a t. háznak elfogadásra. Szalay Imre figyelmezteti a minisztert, hogy azon zsidó ujonczok, kik a katonai szol­gálatra nem egészen alkalmasok, mint pékek, betegápolók és „privatdiener“-ek jó szolgálatot tehetnének. Szólásra senki sem lévén fölírva, elnök a vitát bezárja. Szó illeti még a minisztert és az előadót. Báró Orczy Béla, a honvédelmi minisz­térium vezetésével megbízott Ő felsége szemé­lye körüli miniszter reflectál az előtte szólók beszédeire. Kifejti, hogy a katonaorvosoknak adott újabb utasítások következménye, hogy azóta különösen a honvéd újoncz jutalék igen kedvező. Egyszersmind arról is van gondos­kodva, hogy a felvétel feltételes legyen. Van­nak bizonyos szolgálati ágak, melyeknél az illetők alkalmazhatók s igy némely esetekben a fegyverforgatásra való képesség könnyebben nélkülözhető. A­mi az ujonczok besorozását illeti, ugyanazon eljárás követtezik, mint a közös hadseregnél, tehát nem lehet mondani azt, hogy a honvédségnél gyöngébb elemek fo­gadtatnak el, mint a közös hadseregnél. A­mi Thaly azon kérdését illeti, hogy milyen lesz az évi jutalék, erre igen nehéz volna most válaszolni, mert ez mindig az illető évnek vi­szonyaitól függ. Legvalószínűbb, hogy 13—15 lesz az újonczjutalék. A­mi a visszaélések elhárítását illeti, minden emberi intézmény és rendelet csak idővel javulhat, és tökéletes soha sem lesz. E tekintetben különben minden lehető megtörténik, s különösen a főispánok szigorú rendeletet kaptak, hogy a­mennyire lehet, az újonczozás végrehajtásánál a lehető legszigo­­rúbb ellenőrzést gyakorolják, és azon vissza­éléseknek, a­melyek többé kevésbbé ismerete­sek elejét vegyék. Egyébiránt, a­mint már előbb bátor voltam megjegyezni, az orvosok számára kiadott és tavaly már gyakorlatilag alkalmazott utasítás mindenesetre az egész el­járásnak jelentékeny javulását idézte elő és jövőben a gyakorlat által még inkább ki fog fejlődni, a­miért is remélem, hogy az eddig felmerült visszaélések jövőre kisebb mérték­ben fognak előfordulni. Ezekben, gondolom, megadtam azon fel­világosításokat, a­melyeket a felszólalt kép­viselő urak tőlem kértek. A­mi pedig a benyújtott határozati ja­vaslatot illeti, az ellen nincs kifogása és azt azon szövegben, a­mint benyújtatott, elfogad­hatónak tartja. Thaly Kálmán Csiky határozati javasla­thoz módosítást ad be. Csiky javaslatának ezen szavai:­­vagy esetleg utólagosan* után a következő szavakat kívánja iktattatni: „leg­később ápril hs 15 igu. Csiky Kálmán ezen módosítást elfogad­hatónak tartja. A ház erre a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, Csikynek, Thaly által módosított határozati javaslatával együtt elfogadja Következett a részletes tárgyalás. A 3. §-nál Báró Orczy Béla, a honvédelmi minisz­térium vezetésével megbízott ő felsége személye körüli miniszter, tekintetbe véve a viszonyo­kat azt a módosítást ajánlja, hogy: .ezen tör­vény kihirdetése napján azonnal hatályba lép, e végrehajtásával a honvédelmi miniszter bi­­zatik meg.“ Tischler Vincze előadó ajánlja ezen mó­dosítást elfogadásra, mit a ház el is fogad. Ezzel a törvényjavaslat részleteiben is letárgyal­tatott. Következett a Szegeden szükséges átmeneti intézkedésekről szóló javaslat tár­gyalása Tibad előadó tárgyilagos beszédben indokolván és méltatván a javaslatot. Herman Ottó szólalt fel és Szeged jövője felől aggo­dalmait fejezte ki, s utalva arra, hogy az újonnan épült városban sok a lakás és kevés a lakó, mely bajon segíteni kellene. Tisza Kálmán miniszterelnök s Tisza Lajos gróf, előbbi a város jövőjét illetőleg megnyugtató, az utóbbi a város viszonyaira nézve tájékoz­tató és felvilágosító módon válaszoltak Her­man megjegyzéseire. Beszédeiket a ház élénk helyeslésekkel fogadta. A javaslat elfogadta­tott a pénzügyi bizottság módosításaival, me­lyeket Rakovszky István adott elő. Végül Hegedűs Sándor előadó indoko­lása után a ház elfogadta a pénzügyi bizott­ság javaslatát, mely szerint Szeged város kér­vénye a kölcsönalap igénybevételére kitűzött határidő meghosszabbítása iránt — elutasít­­tatott. Erre Tisza Kálmán belügyminiszter be­terjeszti az egészségügyi jelentést 1880. év­ ) miért ha másnak tetszik, neki is tetszhetik. Általános sikert csak akkor arat egy újdon­ság, ha zenéje egyszerű, könnyen érthető, be­hízelgő, mint Fuchs Róbert szerenádjai, vagy Reinhold Hugó fülbemászó művei. Ha azonban az újdonság nehezebb zenei formákkal, s mű­vészi complicatiókkal bír, akkor csak úgy ré­szesül kedvező fogadtatásban, ha ismert nevű szerzőtől van, kinek nevét, s műveit ismerik. Ha tudták volna most is, hogy Sgam­­bati a német zene egyik legbuzgóbb előhaj­­czosa, ki a római hangversenyekben már ne­gyedszázad óta Beethoven, Mozart, Haydn és Bach műveit kultiválja leginkább, s Wagner és Liszt nevét pedig az örök városban oly népszerűségre emelte, minővel talán egész Olaszországban sem bir, akkor mindenesetre melegebb fogadtatásban részesült volna sym­­phoniája. Azt nem mondhatjuk, hogy Sgam­­bati symphoniája kifejlett mestermű, a lélek­ből eredő érzelmek üde forrása, de komoly és nemes intenziója rögtön szemébe ötlik az avatott zeneértőnek. Legfőbb előnye azonban a műnek a harmónia és a hangszerelés, me­lyeknél hol itt, hol amott villámlik fel előt­tünk a Wagner-, Liszt- és Berlioz-féle színe­zés reminiscentiája A nagyobb, plasztikusabb gondolatokon szerencsésen átsiklik, ő inkább a kisebb motívumok kidolgozására fordítja figyel­mét, ugyannyira, hogy az organikus kifejlést egy fuvola, vagy oboa-szólónak kell előmoz­dítania. Ezt látjuk mindjárt az első részben, mi meglehetős bizalmatlanságot kelt bennünk a többi részek iránt. Az andante mélabús balladaszem han­gulatba kezdődik, majd átmegy énekmelódiá­­ba s ebből gyászénekbe. Azonban a helyett, hogy e hangot tovább is megtartaná, mielőtt a gondolatot teljesen kimerítette volna, a za­­jo­s hatásvadászat felé fordul s a zenekar ősz­­hangszerét hívja segélyül. Mi vezethette a szerző phantasiáját a helyes útról, annak nem leljük magyarázatát a további részekben sem. A scherzo sokkal szerencsésebben indul , igen emlékeztet, a „Meistersinger“-re,mint­ha csak a nürnbergi tanouczokat hallanék, mi­dőn közre veszik társukat Dávidot s éneklik körülötte az elragadóan szép „Johannislied“-et. Kár, hogy az oly szépen kezdődő scherzo nem képes beváltani azt, mit első ütemei ígérnek s sok van benne, mi hézagos, miben hiányzik a zenei logika s mi érthetetlen. Majd egy mély érzésű „Serenata“ követ­kezik, bevezetve a fúvó hangszerek sajátszerű harmóniája által, mint azt Wagner „Niebelungs“­­jában látjuk, melyben az éneket a vonós quar­­tett vezeti, s ez az egész symphonia legszeb­ben átérzett s leg szívhez szóló melódiája, mely azonban a­helyett, hogy tovább fejlőd­nék, hirtelen a legrapszodikusabb alakban tör át a fináléba, mint azt Berlioz „Harald“-jában látjuk. Különben is a finálé minden tekintet­ben a mű leggyengébb része. Sem külső ha­tása, sem imponáló elengancziája, sem kellő természetes zenei kifejtése nincs. A lármás hangszerek n­g zajában vész el. Ez a finale megérdemelte ezt a hideg fogadtatást, de a többi részek szépségeit meg igazságtalanul fo­gadták oly közönynyel. Sgambatitól az igaz, hogy jobbat is válhattunk volna. Emlékezem 1878-ban Helmesbergin mutatott be tőle egy zongora-quintettet, mely úgy költői hangulata, mint eredetisége és minden egyes részének szel­lemes alapgondolata által messze túlszárnyal­ta a mai symphoniát. A magán hangversenyek közül Ro­senthal Móricz román királyi udvari zon­gorázó, de azért bécsi lakos, hangversenyét kell első­sorban felemlítenem, melyben a zon­­gora-literatura legnehezebb bravour-darabját Liszt „Don Juan“ ábrándját játszotta, oly hév­vel és oly művészettel, melylyel beigazolta azt, hogy ő a technika első nagyjai közé tartozik. A közönség mintegy elbűvölve a fiatal művész bámulatos kitartása és virtuositása által, egy ideig mintegy elnémultan ült helyén, de mi­dőn a záradékot a művész még megkettőzött erővel, átérzett hévvel és fantáziával, mond­hatni extasissal játszó, oly tapsvihar vonult végig a Bösendorfer teremben, minőt a bay­­reuthi művészek „Parsifal“ előadása és Da­­vidoff gordonka-hangversenye óta nem hal­lottunk. De ha magas technikáját méltatjuk is, nem szabad felednünk, hogy ez magában még nem teszi a zenei előadást. Ízlés és zenei ta­lálékonyság az, mi az előadásnak megadja a kívánt díszt és ékességet. Már pedig e két dolog igen gyenge oldala Rosenthalnak. Mily modorosan játszta Bach darabját, hogy elhúz­ta, elránczigálta Chopin örök szép Des dur préludejét, alig lehetett megismerni s még hol­mi önkényes javítások és változtatásokat is megengedett magának. Pedig egy kissé bajos hinni, hogy Chopin Rosenthal úr correctiójára szorul, még akkor is, ha Rosenthal ur román királyi udvari zongorázó Bécsben! Elegantiát, előadási ízlést Löwenberg E­r­n­ő. játékában láttunk, ki a Grün-féle spi­e­­szövetkezet tagja a Goldmark zongora-quin­­tettjét játszó. Lüvenberg játéka egyöntetű, ha­­t­tározott, erélyes és gyönyörűen rhytmusodott. Goldmark zenéjének nincs több oly ügyes kép­viselője, mint ő. A Grün-féle concert többi száma is kellő hatást tudott kivívni, bár egy kissé nagyon is antik művekkel kedveskedett, minek pl. a Spor-féle D-mol quatuor és Haydn­nak C. quartettje, (de nem az, melynek alap­ideája az osztrák hymnus), s mégis a quar­­tettisták művészi magatartása, rhytmicus ac- C*ntkrozása teljesen meghóditá a közönséget ez ósdi művekben­­. A R­a­d­n­i­t­z­k­y-féle kamara-estély vonz­erejét szintén egy újdonság képezte s ez volt Perger Richard egy új A-dúr zongora­­quartettje. Perger neve még Bécsen kívül nem igen ismeretes, de itt már is ismerjük, bár ki­csiny, de figyelmet keltő műveit, melyek közül fölemlítem a Billroth tanár (ki nemcsak ki­tűnő Operateur, hanem jeles zenész is s feje­delmi jövedelmét műbaráthoz illő módon köl­ti el) magán­színpadja számára irt kis ope­ráját: „Di vierzehn Nothhelfer” zongorakisé­­retttel, a „Signora Formica“ czimü kit, komi­kus operát, egy C-moll vonós quartedtet s több egy és több hangra irt énekdarabokat, melyek szakkörökben már is meglehetős ke­resettek. Perger új zongora-quartettje egy néhány igen sikerült vonással dicsekszik, kivált beve­zető részének szerencsés menete,főthemájának költői s hangulatteljes kifejezése az, mi lekö­ti a figyelmet, melyet mindvégig megőriz. Ki­vált egy Adagio igen megkapó s elárulja, hogy a szerző Beethoven és Bachnak buzgó köve­tője. Igen szép és érzületgazdag egy a vonós hangszerek dallama közé beszőtt zongora bas­so continuo, mely fokonkint több és több ha­tározottsággal emelkedik előérbe. Az egész egy kissé erős kifejezésű ugyan, de sehol sem fárasztja ki a hallgató figyelmét, sehol sem hagyja őt érintetlenül. E mű a­ legutóbbi új­donságok között kétségtelenül a legsikerül­tebb és legművészibb kivitelű. Kevésbbé sikerült már az első rész második alapflémája, mely igen emlékeztet a scherxában Beethoven nagy B-dúr triójára, vagy tán méginkább az első, Sándor orosz­­czárnak ajánlott, A-dur hegadű-sonatájára. Daczára simaságának, gördülékenységének, épen itt nem érez a fül eredetiséget és jellemző gondolat-kifejezést. Az általános benyomás azon­ban, melyet Perger uj műve a hallgatóságra MAGYAR POLGAP (37. sz.) 1884. febr. 14

Next