Magyar Polgár, 1884. január-március (18. évfolyam, 1-75. szám)

1884-02-14 / 37. szám

Tizennyolczadik évfolyam 37. szám. Kolozsvár, 1884. csütörtök, február 14. Elöntetési díj: Ej­ász évre 16 frt.. — Kétévre 6 frt. Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt 60 kr HIRDETÉSI DU: Egy négyszög centimméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, keres­kedők, iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyeg i­lleték : minden hirdetés után 30 kr. — NuHttAr sora 21i kr. Szerkesztőség­es .Koadóhivató­ „Magyar Polgár" könyvnyomdája • *i«tiLs*. 2. «S. Vegj«lopik minden nap, vasár- és ünnepnapok kiviteléré hasznai­hatlan kéziratok nem adatnak utásra. Névtelenül beküldött közlemények nem közöl­te­tnek. KOLOZSVÁR, FEBRUÁR 13. Egyptom. Az egyptomi ügyek fejlődése kevés­sé érdekli ugyan Magyarországot. De azon események, melyek Egyptom déli részén Szudánban, most történnek, ma­gukra vonták az egész politikai világ ügyeimet s igy mi is szentelhetünk azonknak egy futó pillantást, annyival is inkább, mert általuk monarchiánk egyptomi kereskedése is érintetik. A távirati közlésekből tudva van, hogy mily nagy vereséget szenvedtek az angol tisztek által vezényelt egyp­tomi csapatok S­z i n k a t n­á­l, a Vörös tenger partjához közel, az álpróféta vagy­is a mádi csapataitól. E vereség annál megszégyenítőbb, minthogy a felkelők jobbadán csak a legkezdetlegesebb fegy­verekkel, lándzsákkal voltak felfegyve­rezve s számra nézve is kevesebben voltak, mint az egyptomi csapatok, a­melyek ágyukkal s jó lőfegyverekkel rendelkeztek. De a nubiai síkság lovas­sága fanatizálva van s vakmerő, mint a párducz. A fóliákat az ily barczosok­­kal szemben a rémület szállja meg, el­dobják fegyvereiket s a földre borulva esdenek kegyelmet. De a sivatagok la­kói nem ismernek kegyelmet s kérlel­­hetlenü­l leölnek minden idegent, ki őket le akarja nyűgözni. A mádi sergei egyre szaporodnak s mind merészebbek lesznek. Az ango­lok belátták, hogy az ellenséggel szem­ben vagy komoly harczra kell kelni, vagy kiüríteni előlük a területet. Glad­stone kabinetje sokáig habozott, hogy mitévő legyen, utoljára is arra hatá­rozta magát, hogy Szudánt Anglia ön­sorsára hagyja. De most a mádi hadai egym­ásután beveszik az angolok ál­tal is védett positsokat. Már Szinkaton s maholnap Csartumon van a sor. Oda segédcsapatokat nem egyhamar küld­hetnek. Baker pasa serge kísérletet tett Szinkat környékéről elűzni az ellen­séget, de csúfos vereséget szenvedett. S az álpróféta csapatai 96 angol tisz­tet számláltak a megöltek közt. Győ­zelmüket hát Anglia felett vívott győ­zelemnek tekintik s olyan gyanánt fog­ja azt fel az ozmán világ is. Pedig megjegyzendő, hogy Anglia nem is akarja magát hadviselő félnek tekinteni, de az angol közvélemény igenis azt tartja, hogy ma már kétségtelen, hogy Anglia harc­ban áll a mahdi el­len és nem győz, hanem legyőzetik ál­tala. Ez Angliában igen rosz­vért szül Az ellenzék már meg is ragadta az al­kalmat, hogy Gladstone kabinetje ellen bizalmatlanságot szavaztasson a parla­ment által A helyzet oly válságos lett, hogy ha Gladstone egyhamar megnyug­tatni nem lesz képes a közvéleményt Egyptom sorsa felől, okvetlen megbukik. Egyptomban mindössze 7000 fő­nyi hadserege van Angliának, s Glad­stone lassanként ezt is reducálni akar­ta. Most kénytelen újabb csapatokat a lehető sietséggel Szuakanba küldeni, mert ha a szenvedett vereséget magán hagy­ja száradni, az egész keleten alá lesz ásva Anglia prestigée, pedig csak ez által képes Nagy-Britania uralma alatt megtartani az óriási gyarmatokat. Hogy minő hatással volt az utób­bi napokban szenvedett vereség magára Angliára, ezt eléggé jellemzi az a tény, hogy még az írek is a mahditól várják most felszabadulásukat, a­mint ezt­­ egyik képviselő a parlamentben nyíltan ki is mondta. A tory-párt erős ostromot intéz Gladstone kabinetje ellen. S azt köve­­­­teli, hogy a habozás politikájának azon­nal véget kell vetni, mert különben veszve lesz Csartum Szudán fővárosa a körülte fekvő nagy vidékkel, a­melyen mintegy 36 ezer főnyi európai gyarma­tos lakik, kik a mádi fanatizált köve­tői áldozatául esnek. Az egyptomi kormány, tovalevő­­leg, azt teszi, a­mit Anglia akar s igy egyenesen Gladstonenak tulajdonítják azon intézkedést is, hogy Csartum meg­védésére Gordon pasát, a krimi há­borúban nagy hírnevet nyert angol fő­tisztet, csapatok nélkül küldte a nú­­biai sivatagon át, hol a Daily News hí­­­­re szerint, már a mádi követői kezébe került volna. E hir ugyan meg lett czáfolva, mert egy karaván, állítólag Berberhez közel találkozott vele e hó 7-én. De azért a Szinkat mellett szen­vedett vereség után nagyon kétesnek tartják az angolok, hogy Gordon pasa még ha megérkezik is bántatlanul Csar- J­umba, Szudánt visszafoglalhassa. _ _____TÁRCZA._____ Prolog „Nero“-hoz. Több ízben megemlékeztünk már a csü­törtöki premierről, „Nero“-ról. Ez — mint jeleztük is — történeti dráma, de egyszer­smind kor- és jellemrajz is és írója, Costa Pietro, az olasz drámairodalom egyik legkivá­lóbb munkása. A művet Mátrai B. B. for­dította, kinek jutalmául fog színre kerülni. Az érdekesnek és élvezetesnek ígérkező szín­műből itt bemutatjuk ezúttal a prológot, mely a darab tendentiáit körvonalazza, s melyet Menekrates színész, Nero udvari bolondja ad elő. A prolog. (Menekrates színész, Nero udvari bolondja föllép.) Hölgyeim! Uraim! Tisztelettel bókolok önöknek, bemutat­ván magamat. — Nevem Menekrates, a csá­szár udvarának színésze és bolondja. Ha ké­sőbb az események folyamában olyat nevel­nék, mi netán visszatetsző, azon leszek, hogy e műveleteimet a cselekvés módja által eny­hítsem , s önök inkább fogják azt mondani rólam: ez egy körmönfont kamasz, mint gaz­ember. A kornak vagyok gyermeke, mely önök előtt a maga valóságában feltáruland. Megje­gyezni kívánom, hogy ama roszhitű férfiú, ki itt mindjárt meg fog jelenni, nem ugyanazon Nero, kit önök némely antik tragédiából is­mernek; nem az a félelmes feszes alak, ki borzasztó szemforgatások között magas kot­ur­nuson lépdelve föl s alá, kimért mondatokat ütemszerű tempóban mond el, jól egybeválo­gatva zengzetes nyelvünkből a legkeményebb és legfélelmesebb szavakat. Oh korántsem! Az én Néróm egészen más ficzkó. Ő mindig jókedvű, de soha sem jó. A kor elkényeztetett gyermeke, ki a vilá­got játékszernek tartja kezei közt, s nem raj­ta múlik, hogy a földgömböt össze nem zúzza puszta kíváncsiságból, megtudandó , vajon mi van belülről. Nero művész, nem oly nagy, minő magát ő hiszi, de jóval több egy közön­séges műkedvelőnél. Nero jó czirabora, ki szeret, dőzsölni,mu­latni, s azért a csőcselék társaságában fölke­resi a csapszékeket, hogy ott Horatiusból idéz­hessen néhány mondatot, vagy megbirkózzék egy gladiátorral. Majd szíve választottját megörökíti már­ványban, de nem tartván természetesnek az iránta táplált nagy szerelmet, kiváncsi volna a szép görög tánczosné belsejében szemével és kezével utána fürkészni az okoknak, melyek miatt érte annyira rajongni kénytelen. Szóval e Nero olyan, minőnek őt Tacitus és Sveto­­nius halhatatlan műveikben rajzolják. Művét szerző czészatosan nem nevezi tragédiának, sőt legtöbb joggal komédiának mondhatná, megfordított viszonyban utánoz­ván ez által Aeselidest vagy Sophoklest, kik tragédiának ezimezék az őrjöngő Orestes­t vagy Philoctetest, holott, ezek tartalma meg­nyugtató végben nyer megoldást. — Bizony e komédiában vér folyik és Locusta, ama kor­eorgiája, ugyancsak keveri a mérget. Mégis, — miként látni fogják — Nero az ő vadsá­gában is magán hordja a komikum bizonyos jellegét, s czimborái ép olyanok, minőket csak egy romlott korszak szülhetett a császárság és hanyatlás gyászos éveiben. Most pedig ismétlem bókomat azon ki­jelentéssel, hogy sok gonoszság, mit felséges uram végrehajt, az én számlámra jegyezhető fel ugyan, de önök iránti tiszteletemnek tel­jességét nem osztom meg senkivel, hanem egészben nyújtom kárpótlásul, ha talán unat­koznának. De im csöngetnek. Távozom ! A hazai ipar pártolása Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter, azon al­kalomból, hogy a „fővárosi iparosok köre“ kül­­döttségileg kérte támogatását a hazai ipar­ ter­mékek pártolása ügyében, a következő levelet intézte a körhöz: „Habár dicséretet és gáncsot személyem­re vonatkozólag helyes mértékre szoktam re­­dukálni, mégis örömmel vettem az iparos kör küldöttségének megjelenését és annak nyilat­kozatát. Az én hatáskörömhöz legközelebb esik az ipari szakoktatás és erre én a legnagyobb súlyt fektettem, s hiszem, hogy e téren évről­­évre tetemesen­ fogunk haladni. Nem is szól­ A bécsi zenevilágból. (Saját levelezőnktől.) Bécs, február hava. Bármely országból való lapot veszünk kezünkbe, mindegyikben csak arról olvasha­tunk, hogy megfordított világot élünk. Nizzá­ból, Rivából s Fiuméból azt olvassuk, hogy ott havat lapátolnak, itt Bécsben meg pillan­gókat kergetnek a gyermekek február havá­ban, s a jeget meg úgy kapjuk vasúton a stájer havasokról, mint valami drága ritkasá­got. Ily viszonyok között aligha lenne meg­lepő, hogy egyik szép napon azt olvasnék, hogy valami északsarki expeditio exotikus nö­vényekkel megrakódva tért vissza kutató út­járól. Hogy ez a különös játéka az időnek a mindennapi események folyására is bir befo­lyással, az kétségtelen. A korcsolyázók terén ladikok himbálódznak a viz sima tükrén s a sport kedvelői másfelé törekszenek magukat kárpótolni az elmulasztott elvétetekért. Nagy része a báltermekbe vándorol, de ismét nagy része hadilábon áll karnevál ő felségével s a fáradsággal, de több szellemi élvezetekkel egybekötött mulatságokban keres kárpótlást. Talán ez az oka, hogy zenészeti köreink be sem várva a hangversenyek uzuális idejét, a böjtöt, teljes erővel megkezdték működésü­ket. Soha, tán még a rendes saisonban sem voltak oly sikerült és látogatott koncertjeink, mint most a farsang kellős közepén, s úgy látszik, a csúszós parquatte és a hangverseny­­terem zárt szóksorai nem csinálnak egymásnak semmi concurrentiát. Ismerve a „Magyar Polgár” olvasó­kö­­zönségének a művészetek iránt való érdeklő­dését, törekszem e hangversenyek feljegyzésre méltó eseményeiről lehetőleg kimerítően refe­rálni, mert tudom, hogy a magát negédesen kisvárosnak nevező Kolozsvár intelligenciájá­­nak hírét ismerik a körútra indult zenészek, s gyakran felkeresik látogatásukkal. Előzze meg hát őket a hírük. Bár írtam volna a spa­nyol diákok bécsi szerepléséről is, talán akkor kevesebb glossát hallottunk volna ezekről a jámbor legátusokról. Na de legalább, hadd vigyék ki a világba a magyar vendégszeretet hírét! De térjünk tulajdonképen a tárgyunkra, s említsük fel chronológiai sorrendben zenésze­­ti ismereteinket. A philharmonikusok ötödik hangversenyén Berlioz pikáns és gyönyörű­en hangszerelt „Le Carneval romáin* czimű­ ouverturejét és Fuchs Róbert C dur szere­nádját vonó hangszerekre. De a programm ér­dekességét egy újdonság képezte, s ez S g a m­­b a­­­i Gr­ uj symphoniája volt. A* újdonságok mindig nagy érdeklődést keltenek, de a philharmonikusok estéi nem igen hálás terránum arra, hogy ismeretlen szer­ző itt mutassa be először művét. Mert kivált e hangversenyek látogatóinak nagy része csak divatból zenebarát, s vagy csak gyalázni tud, mert abban kevésbbé árulja el szakértelmet­­lenségét, vagy némán hallgat, míg a tetszés­­zaj megindul, s akkor ő is segít tapsolni, ha a polytechnikumról,­­ hiszem, hogy a kö­zép­ipariskola, a technológiai s művészeti ipar­­m­úzeum czélszerű szervezése, valamint a mű­vészeti iparoktatás, nemkülönben az iparos ta­­nonczok tanítása főleg a rajzban nagyobb len­dületet fog adni az iparnak. De magával az iparoktatással mi nem fogunk ipart előidézni ; iparunk, mi nélkül az ország legszomorúbb jö­vő elébe megy, nem lesz, ha nem lesz eleven érzék s meleg pártolása a hazai készítmény­nek, mi ma teljesen hiányzik. Nem elég, hogy tudjunk valamely iparczikket készíteni, szük­séges, hogy annak fogyasztója is legyen. Azon módok és eszközök közt, melyekkel ipart aka­runk teremteni, egyik volt a védegylet is, a negyvenes években. A viszonyok annyira meg­változtak, ha ma én ily eszközt ajánlani nem mernék. Mi nem akarhatjuk, hogy Magyaror­szág magát a világtól elzárja, hiszen akkor saját produktumai számára sem szerezhet pa­­ezot a külföldön. — Okosan nem tehetjük fel, hogy Magyarország minden fogyasztási czikk előállítására hivatva legyen, s hogy rögtön minden czikket produkálhatna. De eltekintve a kézművektől, gyapjúnkat, bőreinket gyárak­ban magunk is feldolgozhatnék, s nem szól­va a vasiparról, papirost, üveget, nagyobb mennyiségben készíthetnénk. — Ily érdekek előmozdítására igen üdvös volna külön társu­latot alakítani, melynek tagjai feladatul tűz­hetnék maguk elébe az ipar bizonyos ágainak előmozdítását, az ipar idevágó vagy hasonló termékeinek fogyasztása által. Hiszem, hogy e czél előmozdításához az 1885 -iki kiállítás is nagy mértékben fog járulni, s az én részvé­tem és érdekeltségem felől biztosak lehetnek. Országgyűlés. A képviselőház ülése február 12-én. Elnök: Péchy Tamás. Elnök bejelenti László Imre Szilágy­megye zilahi választókerülete képviselőjének elhunytat. A ház jegyzőkönyvileg fejezi ki saj­nálkozását. A Brazíliával a közönséges bűntettesek kiadatása iránt kötött szerződésről szóló ja­

Next