Magyar Polgár, 1884. január-március (18. évfolyam, 1-75. szám)
1884-02-14 / 37. szám
Tizennyolczadik évfolyam 37. szám. Kolozsvár, 1884. csütörtök, február 14. Elöntetési díj: Ejász évre 16 frt.. — Kétévre 6 frt. Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt 60 kr HIRDETÉSI DU: Egy négyszög centimméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők, iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyeg illeték : minden hirdetés után 30 kr. — NuHttAr sora 21i kr. Szerkesztőséges .Koadóhivató „Magyar Polgár" könyvnyomdája • *i«tiLs*. 2. «S. Vegj«lopik minden nap, vasár- és ünnepnapok kiviteléré hasznaihatlan kéziratok nem adatnak utásra. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR, FEBRUÁR 13. Egyptom. Az egyptomi ügyek fejlődése kevéssé érdekli ugyan Magyarországot. De azon események, melyek Egyptom déli részén Szudánban, most történnek, magukra vonták az egész politikai világ ügyeimet s igy mi is szentelhetünk azonknak egy futó pillantást, annyival is inkább, mert általuk monarchiánk egyptomi kereskedése is érintetik. A távirati közlésekből tudva van, hogy mily nagy vereséget szenvedtek az angol tisztek által vezényelt egyptomi csapatok Sz i n k a t nál, a Vörös tenger partjához közel, az álpróféta vagyis a mádi csapataitól. E vereség annál megszégyenítőbb, minthogy a felkelők jobbadán csak a legkezdetlegesebb fegyverekkel, lándzsákkal voltak felfegyverezve s számra nézve is kevesebben voltak, mint az egyptomi csapatok, amelyek ágyukkal s jó lőfegyverekkel rendelkeztek. De a nubiai síkság lovassága fanatizálva van s vakmerő, mint a párducz. A fóliákat az ily barczosokkal szemben a rémület szállja meg, eldobják fegyvereiket s a földre borulva esdenek kegyelmet. De a sivatagok lakói nem ismernek kegyelmet s kérlelhetlenül leölnek minden idegent, ki őket le akarja nyűgözni. A mádi sergei egyre szaporodnak s mind merészebbek lesznek. Az angolok belátták, hogy az ellenséggel szemben vagy komoly harczra kell kelni, vagy kiüríteni előlük a területet. Gladstone kabinetje sokáig habozott, hogy mitévő legyen, utoljára is arra határozta magát, hogy Szudánt Anglia önsorsára hagyja. De most a mádi hadai egymásután beveszik az angolok által is védett positsokat. Már Szinkaton s maholnap Csartumon van a sor. Oda segédcsapatokat nem egyhamar küldhetnek. Baker pasa serge kísérletet tett Szinkat környékéről elűzni az ellenséget, de csúfos vereséget szenvedett. S az álpróféta csapatai 96 angol tisztet számláltak a megöltek közt. Győzelmüket hát Anglia felett vívott győzelemnek tekintik s olyan gyanánt fogja azt fel az ozmán világ is. Pedig megjegyzendő, hogy Anglia nem is akarja magát hadviselő félnek tekinteni, de az angol közvélemény igenis azt tartja, hogy ma már kétségtelen, hogy Anglia harcban áll a mahdi ellen és nem győz, hanem legyőzetik általa. Ez Angliában igen roszvért szül Az ellenzék már meg is ragadta az alkalmat, hogy Gladstone kabinetje ellen bizalmatlanságot szavaztasson a parlament által A helyzet oly válságos lett, hogy ha Gladstone egyhamar megnyugtatni nem lesz képes a közvéleményt Egyptom sorsa felől, okvetlen megbukik. Egyptomban mindössze 7000 főnyi hadserege van Angliának, s Gladstone lassanként ezt is reducálni akarta. Most kénytelen újabb csapatokat a lehető sietséggel Szuakanba küldeni, mert ha a szenvedett vereséget magán hagyja száradni, az egész keleten alá lesz ásva Anglia prestigée, pedig csak ez által képes Nagy-Britania uralma alatt megtartani az óriási gyarmatokat. Hogy minő hatással volt az utóbbi napokban szenvedett vereség magára Angliára, ezt eléggé jellemzi az a tény, hogy még az írek is a mahditól várják most felszabadulásukat, amint ezt egyik képviselő a parlamentben nyíltan ki is mondta. A tory-párt erős ostromot intéz Gladstone kabinetje ellen. S azt követeli, hogy a habozás politikájának azonnal véget kell vetni, mert különben veszve lesz Csartum Szudán fővárosa a körülte fekvő nagy vidékkel, amelyen mintegy 36 ezer főnyi európai gyarmatos lakik, kik a mádi fanatizált követői áldozatául esnek. Az egyptomi kormány, tovalevőleg, azt teszi, amit Anglia akar s igy egyenesen Gladstonenak tulajdonítják azon intézkedést is, hogy Csartum megvédésére Gordon pasát, a krimi háborúban nagy hírnevet nyert angol főtisztet, csapatok nélkül küldte a núbiai sivatagon át, hol a Daily News híre szerint, már a mádi követői kezébe került volna. E hir ugyan meg lett czáfolva, mert egy karaván, állítólag Berberhez közel találkozott vele e hó 7-én. De azért a Szinkat mellett szenvedett vereség után nagyon kétesnek tartják az angolok, hogy Gordon pasa még ha megérkezik is bántatlanul Csar- Jumba, Szudánt visszafoglalhassa. _ _____TÁRCZA._____ Prolog „Nero“-hoz. Több ízben megemlékeztünk már a csütörtöki premierről, „Nero“-ról. Ez — mint jeleztük is — történeti dráma, de egyszersmind kor- és jellemrajz is és írója, Costa Pietro, az olasz drámairodalom egyik legkiválóbb munkása. A művet Mátrai B. B. fordította, kinek jutalmául fog színre kerülni. Az érdekesnek és élvezetesnek ígérkező színműből itt bemutatjuk ezúttal a prológot, mely a darab tendentiáit körvonalazza, s melyet Menekrates színész, Nero udvari bolondja ad elő. A prolog. (Menekrates színész, Nero udvari bolondja föllép.) Hölgyeim! Uraim! Tisztelettel bókolok önöknek, bemutatván magamat. — Nevem Menekrates, a császár udvarának színésze és bolondja. Ha később az események folyamában olyat nevelnék, mi netán visszatetsző, azon leszek, hogy e műveleteimet a cselekvés módja által enyhítsem , s önök inkább fogják azt mondani rólam: ez egy körmönfont kamasz, mint gazember. A kornak vagyok gyermeke, mely önök előtt a maga valóságában feltáruland. Megjegyezni kívánom, hogy ama roszhitű férfiú, ki itt mindjárt meg fog jelenni, nem ugyanazon Nero, kit önök némely antik tragédiából ismernek; nem az a félelmes feszes alak, ki borzasztó szemforgatások között magas koturnuson lépdelve föl s alá, kimért mondatokat ütemszerű tempóban mond el, jól egybeválogatva zengzetes nyelvünkből a legkeményebb és legfélelmesebb szavakat. Oh korántsem! Az én Néróm egészen más ficzkó. Ő mindig jókedvű, de soha sem jó. A kor elkényeztetett gyermeke, ki a világot játékszernek tartja kezei közt, s nem rajta múlik, hogy a földgömböt össze nem zúzza puszta kíváncsiságból, megtudandó , vajon mi van belülről. Nero művész, nem oly nagy, minő magát ő hiszi, de jóval több egy közönséges műkedvelőnél. Nero jó czirabora, ki szeret, dőzsölni,mulatni, s azért a csőcselék társaságában fölkeresi a csapszékeket, hogy ott Horatiusból idézhessen néhány mondatot, vagy megbirkózzék egy gladiátorral. Majd szíve választottját megörökíti márványban, de nem tartván természetesnek az iránta táplált nagy szerelmet, kiváncsi volna a szép görög tánczosné belsejében szemével és kezével utána fürkészni az okoknak, melyek miatt érte annyira rajongni kénytelen. Szóval e Nero olyan, minőnek őt Tacitus és Svetonius halhatatlan műveikben rajzolják. Művét szerző czészatosan nem nevezi tragédiának, sőt legtöbb joggal komédiának mondhatná, megfordított viszonyban utánozván ez által Aeselidest vagy Sophoklest, kik tragédiának ezimezék az őrjöngő Orestest vagy Philoctetest, holott, ezek tartalma megnyugtató végben nyer megoldást. — Bizony e komédiában vér folyik és Locusta, ama koreorgiája, ugyancsak keveri a mérget. Mégis, — miként látni fogják — Nero az ő vadságában is magán hordja a komikum bizonyos jellegét, s czimborái ép olyanok, minőket csak egy romlott korszak szülhetett a császárság és hanyatlás gyászos éveiben. Most pedig ismétlem bókomat azon kijelentéssel, hogy sok gonoszság, mit felséges uram végrehajt, az én számlámra jegyezhető fel ugyan, de önök iránti tiszteletemnek teljességét nem osztom meg senkivel, hanem egészben nyújtom kárpótlásul, ha talán unatkoznának. De im csöngetnek. Távozom ! A hazai ipar pártolása Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter, azon alkalomból, hogy a „fővárosi iparosok köre“ küldöttségileg kérte támogatását a hazai ipar termékek pártolása ügyében, a következő levelet intézte a körhöz: „Habár dicséretet és gáncsot személyemre vonatkozólag helyes mértékre szoktam redukálni, mégis örömmel vettem az iparos kör küldöttségének megjelenését és annak nyilatkozatát. Az én hatáskörömhöz legközelebb esik az ipari szakoktatás és erre én a legnagyobb súlyt fektettem, s hiszem, hogy e téren évrőlévre tetemesen fogunk haladni. Nem is szól A bécsi zenevilágból. (Saját levelezőnktől.) Bécs, február hava. Bármely országból való lapot veszünk kezünkbe, mindegyikben csak arról olvashatunk, hogy megfordított világot élünk. Nizzából, Rivából s Fiuméból azt olvassuk, hogy ott havat lapátolnak, itt Bécsben meg pillangókat kergetnek a gyermekek február havában, s a jeget meg úgy kapjuk vasúton a stájer havasokról, mint valami drága ritkaságot. Ily viszonyok között aligha lenne meglepő, hogy egyik szép napon azt olvasnék, hogy valami északsarki expeditio exotikus növényekkel megrakódva tért vissza kutató útjáról. Hogy ez a különös játéka az időnek a mindennapi események folyására is bir befolyással, az kétségtelen. A korcsolyázók terén ladikok himbálódznak a viz sima tükrén s a sport kedvelői másfelé törekszenek magukat kárpótolni az elmulasztott elvétetekért. Nagy része a báltermekbe vándorol, de ismét nagy része hadilábon áll karnevál ő felségével s a fáradsággal, de több szellemi élvezetekkel egybekötött mulatságokban keres kárpótlást. Talán ez az oka, hogy zenészeti köreink be sem várva a hangversenyek uzuális idejét, a böjtöt, teljes erővel megkezdték működésüket. Soha, tán még a rendes saisonban sem voltak oly sikerült és látogatott koncertjeink, mint most a farsang kellős közepén, s úgy látszik, a csúszós parquatte és a hangversenyterem zárt szóksorai nem csinálnak egymásnak semmi concurrentiát. Ismerve a „Magyar Polgár” olvasóközönségének a művészetek iránt való érdeklődését, törekszem e hangversenyek feljegyzésre méltó eseményeiről lehetőleg kimerítően referálni, mert tudom, hogy a magát negédesen kisvárosnak nevező Kolozsvár intelligenciájának hírét ismerik a körútra indult zenészek, s gyakran felkeresik látogatásukkal. Előzze meg hát őket a hírük. Bár írtam volna a spanyol diákok bécsi szerepléséről is, talán akkor kevesebb glossát hallottunk volna ezekről a jámbor legátusokról. Na de legalább, hadd vigyék ki a világba a magyar vendégszeretet hírét! De térjünk tulajdonképen a tárgyunkra, s említsük fel chronológiai sorrendben zenészeti ismereteinket. A philharmonikusok ötödik hangversenyén Berlioz pikáns és gyönyörűen hangszerelt „Le Carneval romáin* czimű ouverturejét és Fuchs Róbert C dur szerenádját vonó hangszerekre. De a programm érdekességét egy újdonság képezte, s ez S g a mb ai Gr uj symphoniája volt. A* újdonságok mindig nagy érdeklődést keltenek, de a philharmonikusok estéi nem igen hálás terránum arra, hogy ismeretlen szerző itt mutassa be először művét. Mert kivált e hangversenyek látogatóinak nagy része csak divatból zenebarát, s vagy csak gyalázni tud, mert abban kevésbbé árulja el szakértelmetlenségét, vagy némán hallgat, míg a tetszészaj megindul, s akkor ő is segít tapsolni, ha a polytechnikumról, hiszem, hogy a középipariskola, a technológiai s művészeti iparmúzeum czélszerű szervezése, valamint a művészeti iparoktatás, nemkülönben az iparos tanonczok tanítása főleg a rajzban nagyobb lendületet fog adni az iparnak. De magával az iparoktatással mi nem fogunk ipart előidézni ; iparunk, mi nélkül az ország legszomorúbb jövő elébe megy, nem lesz, ha nem lesz eleven érzék s meleg pártolása a hazai készítménynek, mi ma teljesen hiányzik. Nem elég, hogy tudjunk valamely iparczikket készíteni, szükséges, hogy annak fogyasztója is legyen. Azon módok és eszközök közt, melyekkel ipart akarunk teremteni, egyik volt a védegylet is, a negyvenes években. A viszonyok annyira megváltoztak, ha ma én ily eszközt ajánlani nem mernék. Mi nem akarhatjuk, hogy Magyarország magát a világtól elzárja, hiszen akkor saját produktumai számára sem szerezhet paezot a külföldön. — Okosan nem tehetjük fel, hogy Magyarország minden fogyasztási czikk előállítására hivatva legyen, s hogy rögtön minden czikket produkálhatna. De eltekintve a kézművektől, gyapjúnkat, bőreinket gyárakban magunk is feldolgozhatnék, s nem szólva a vasiparról, papirost, üveget, nagyobb mennyiségben készíthetnénk. — Ily érdekek előmozdítására igen üdvös volna külön társulatot alakítani, melynek tagjai feladatul tűzhetnék maguk elébe az ipar bizonyos ágainak előmozdítását, az ipar idevágó vagy hasonló termékeinek fogyasztása által. Hiszem, hogy e czél előmozdításához az 1885 -iki kiállítás is nagy mértékben fog járulni, s az én részvétem és érdekeltségem felől biztosak lehetnek. Országgyűlés. A képviselőház ülése február 12-én. Elnök: Péchy Tamás. Elnök bejelenti László Imre Szilágymegye zilahi választókerülete képviselőjének elhunytat. A ház jegyzőkönyvileg fejezi ki sajnálkozását. A Brazíliával a közönséges bűntettesek kiadatása iránt kötött szerződésről szóló ja