Magyar Polgár, 1884. október-december (18. évfolyam, 226-300. szám)

1884-12-03 / 279. szám

bátrabban és határozott bírálatot a kormány­nak működése felett és azért veti el a költ­ségvetést, ez készteti felszólalásra és azon kezdi azt, hogy mint pártonkívüli képviselő a budgetat elfogadja és nem csinál abból bi­zalmi kérdést, és különben kijelenti, hogy a kormány iránt igenis bizalommal viseltetik és látja a rendszeres működést, a czélszerű befektetéseket és jóakaratot, meg van győ­ződve, hogy ha a ház bizonyos kérdések meg­oldásában a kellő erélylyel fel fog szólalni, a kormány részéről nem lesz fennakadás és az bizonyosan tőle kitelhetőleg fogja teljesíteni kötee­sségét. Az önálló vámterület kérdése hozatván fel, megjegyzi, hogy ezen kérdés már a mult országgyűlés bezárásakor, nemkülönben a vá­lasztások ideje alatt és a miniszterelnök ál­tal behatólag tárgyaltatott és ép ezért kell, hogy ez iránt már a budgettárgyalásnál fel­szólalás történjék. Ezen kérdésben nincs a miniszterelnök­kel egy véleményben. Ha tekintjük más or­szágokban a közgazdaság fejlődését, azt lát­juk, hogy véd­vámok nélkül az ipar megte­remtése lehetetlen volt, és minden működés sikertelen volt mostanáig, úgy fogják fel a kérdést, mint hogyha ez csak úgy történhet­nék meg, hogy az Ausztriával való közgazda­­sági viszonyainkat ez teljesen megingatná és mintha ez más irányban is felforgatná vagy fel akarná forgatni a viszonyokat. Ezt szóló tagadja, Magyarország, a­mely­ben meg van minden előfeltétel egy gazdag állammá való fejlődésre: csak úgy fog telje­sen erős és gazdag állammá válhatni, ha fej­lett ipara és gazdag iparosai lesznek. A mi kereskedelmünk kettős irányú. Az egyik irány nyugat felé vezet és ezen kivitelünk csak nyers terményekkel eszközölhető, a másik ke­let felé és az ipari kivitel lehet majd idővel. Nyers terményeinket illetőleg azzal ijesztgetik­­ gazdáinkat, hogy represszáliakkal fogunk majd f élni ellenünk. Szóló ettől nem fél, mert ha áruforgalmunkat úgy a kivitel, mint a bevitel tekintetében összehasonl­ítjuk, az arány hatá­rozottan előnyös. Ugyanis, m­íg a kivitel, mely nyugat fe­lé történik, métermázsánként 8, legfeljebb 10 frtra tehető és ez nyers vagy félig kész czik­­kekre vonatkozik, addig a bevitel már több­nyire kész iparczikkekből állván, annak mé­­termázsája 2 —300 frtra tehető és igy a vá­molás a mi előnyünkre történhetik, a meny­nyiben a mi kivitelünk métermázsánkint 30 krajczár vámot fizet, addig a bevitelt 6—10 frtra lehetne megvámolni métermázsánkint. Gabnaáraink ma nagyon csekélyek, még sem veszik a külföldön ma búzáinkat, miért ? mert nincs szükségük reá, ha szükségük lesz reá­, az önálló vámterület felállítása mellett is ke­resni fogják a búzának és czerealiánkat, még ha 30 krajczárral drágább is lenne. Oly ol­csó búzánk és czerealiánk nem volt, mint most, adja isten, hogy ne is legyen egyhamar, de attól fél, hogy a mai viszonyok közepette, különösen a­mint a fejlődés Európa és az új világrész közt e tekintetben megindult, tartós­­ és maradandó lesz ez az olcsóság, melynek kártékony hatásán egyedül nemzetközi szabá­lyok által lehet majd orvosolni. Fancziaország mázat térítettünk meg s még hány vár a meg­térésre. Fel tehát! Úgy érzem, hogy igaz mun­kán dolgozunk! Fel Verespatakra! Ott sok az istentelen. A csapatokat fellármázták és éjnek ide­jén Verespatakot megszállták. Tűzzel-vassal terjesztették a vallást. Azon­ban nem volt kik között, mert a szegény meg­szorult magyarság figyelemmel kisérte a csa­patok mozdulatait s a mennyire csak lehetett, kiállott utjukból. Úgy történt most is. A lakosság a bá­nyákba menekült. Hóra és társai hiában fenyegette kifüs­töléssel, nem használt semmi ígéret és szép szó. Tódor volt az, a ki vállalkozott bemen­ni a bányába és felhívni az odamenekülteket a kijövetelre. De Tódor a menekülteknek épen azt monda, hogy ki ne jöjjenek, — sőt mi több, Tódort Hóra nem is látta többé. Oda lett, megszegte adott esküjét. Aztán nemsokára hírül is vitték Hé­rának, hogy katonaság megy eleibe s hogy a katonaságot a császár küldi, még pedig azzal a határozott utasitással, hogy Hórát és czin­­kos társait elfogja. Felkerekedett tehát innen és húzódott a havasok közé. Hírül hozták azt is, hogy a katonaság magyar­a hogy nem részesülnek kegyelemben az elfogottak; karóba húzzák és négyfelé vag­dalják és visszafizetni igyekeznek mindent. Ez aztán több volt, mint a­mennyit Hó­ra szíve elbírhatott, már­is felemeli búzabevitelre a vámot, min­den más állam is már arról beszél, hogy vám­sorompót állítson fel. Nekünk oda kell törekednünk, hogy a­mennyire lehetséges, nyers terményeinket itt benn dolgozzuk fel. Azzal ijesztik gazdáinkat, hogy ha gyárakat állítunk fel, a napszám megdrágul nálunk. Ez circulus vitiosus. Ha gyárakat állítunk fel, e körül hamar telepek jönnek létre és azzal megindul az anyagi fel­­virágozás is. Az anyagi fejlődéssel szorosan összefügg a kultúrás fejlődés; egyik a másik nélkül nem képzelhető. Szóló tehát kijelenti, hogy Szentkirályi Albert beszédének az önnálló vámterület fel­állítására vonatkozó részét tökéletesen helyes­li és magáévá teszi, s azt hiszi, hogy annak kivitele nem is fog valami nagy nehézségek­be ütközni. Hiszen az 1867. LII. t. sz. alko­tásánál Deák Ferencz e pontra vonatkozólag azt mondta, hogy ezen egyesség, vonatkozva a közgazdasági részre, nem tökéletes valami, hiszen nem is lehet az, emberi ész szülemé­nye lévén, a jövő törvényhozásnak lesz fel­adata azt fejleszteni. Ezen alapot most tovább­­­fejleszteni kötelességünk, ezért szóló az önál­ló vámterület eszméje mellett küzd és fog­­ küzdeni ! Bizalmát a kormánytól nem vonja meg s a költségvetést az általános tárgyalás alapjául elfogadja. (Helyeslés.) Hoitsy Pál a budget összeállításait, az alapokat, a­melyeken az előirányzat fölépítte­­tett, irreálisnak tartja, különösen a vasutak előirányzatát. Ezután Beksicscsel polemizál, ál­lításai ellenében hangsúlyozva, hogy a társa­dalom teljesíti kötelességeit s a kormány az, mely annak kezdeményezéseit megrontja. Az Ugrón által benyújtott határozati javaslatot fogadja el. Horánszky Nándor a budgetet ugyanazon szempontokból bírálja, mint Hoitsy, az elő­irányzatot vérmesnek tarva. Kifogásolja, hogy a beruházások között szerepelnek olyan ki-­­­adások is, a­melyek sohasem fognak kama-­­­tozni. A pénzügyi helyzet javulását elismeri, de ezt nem a jó pénzügyi politika eredményé­nek tartja, hanem ellenkezőleg, a kormány erőszakos pénzügyi adm­inistratiójának tulaj­donítja, mely tovább nem folytatható. Ezután Beksicscsel polemizál és végül kijelenti, hogy a költségvetésnek a részletes tárgyalás alap­jául való elfogadását nem ellenzi ugyan, de bizalmatlanságát a költségvetési törvény tár­gyalásánál ki fogja fejezni. Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter­­ nem érti Szentkirályi álláspontját, mert elfo­­­­gadni az 1867-iki alapot és elfogadni egy­szersmind a függetlenségi párt határozati ja­vaslatát, elfogadni a 67-iki alapot, de oll­v magyarázattal, mint Szentkirályi tette, ezt az álláspontot szóló nem érti. Azon megjegyzés­re, hogy ha Magyarország nem szerzi meg ön­állóságát, akkor csak uzsorás­kamat mellett kap pénzt, az­t feleli, hogy ha számítja azon kamatlábat, melyen az állam ma pénzt kap, még az 5°/0-os papírjáradéknál jelenleg 51/a°/0- kot tesz, az effektív érték után, a 40/0-osnál pedig még kedvezőbb, mert ott 5°/0-ot és egy fraktot tesz. Ezen kamatlábra az uzsora elnevezést nem fogadhatja el. Szóló szerint a 67-ki alap szilárd, nem akar tehát oly alapra lépni, mely­re Szentkirályi lépett s melyet rajta kívül ezen házban senki, vagy csak nagyon kevesen fogadnak el. Áttérve a pénzügyi fejtegetések­re, megjegyzi Heitsyval szemben, hogy az 1883-ik évi zárszámadásnak 39 milliónyi de­­ficzitjét s az 1885-ki előirányzat 11 milliónyi deficzitjét egymás mellé állítani nem lehet, mert a számítás egészen más alapon történt. Hiszi ugyan, hogy ezt ő is jól tudja, de így állítva össze a számítást, mindenki azon értelmezést fogja adni szavainak, hogy ugyan­azon az alapon a defic­it 11 millióról 39 mil­lióra fog emelkedni. Pedig ez nem úgy van és legfölebb azon számítás vehető ez összeál­lítás alapjául, a­melylyel Horánszky ált , a­melynek bizonyos mértékben felhozhatlansá­­gát szóló a költségvetés benyújtásakor maga is megemlítette. A kamatozó pénztári jegyek fluktuáczió-­­­­át illetőleg megjegyzi, hogy ezek forgalmát­­ tüzetesen meghatározni nem lehet. Ezek for­galma jelenleg 20.900.000 frt, tehát 4 mil­lióval kevesebb az eredeti felhatalmazásban foglalt összegnél. Az egyenes adót illetőleg Magyarorszá­gon egy főre 5 frt 4 kr.­ Ausztriában 4 frt 90 kr. esik az egyenes adóból, egyenlő ala­pon számítva; Olaszországban 13­8 frank, a­mi 5 frt 42 krt tesz. Azon állítás tehát nem áll, hogy Magyarországon a legnagyobb az egyenes adó. Beszédét így végzi: T. ház! E vita fo­lyamán többen kérdezték azt: mi van elérve azzal, hogy a rendes kezelésnél a defic­it megszűnt, mi mégis nagyon messze vagyunk attól, hogy összes defic­itünk megszűnjék, sőt a kormány a helyzetet nem lesz képes fen­­tartani. Tekintettel az ilyen felszólalásokra, leszek bátor hivatkozni arra, hogy a mai helyzettel szemben mi jövőben a kormány feladata. Nem fogok évekre menő tervezetekkel állni elő, tisztán a legközelebbi jövő felada­táról szólok, s e felfogásom szerint abban áll: megtartani államköltségvetésünket azon kere­tekben, melyekben jelenleg van. Ez alatt azt értem, hogy a kiadásoknál lehetőleg óvatosak legyünk. Ne vonjuk ugyan meg a költséget egyes ágazatok fejlődésétől, de legyünk óva­tosak, s csak az igazi szükségletekre költe­kezzünk, másfelől, ha ezen első feltételt meg­tartjuk, ne idézzünk elő újra fölemeléseket. Ha ezt következetesen követni fogjuk, nemcsak a jelen helyzet lesz fenntartható, de az még javítható is lesz, mert szerintem a jövedelmi ágazatok közt igen sok van 1885- re úgy preliminálva, hogy az még fokozha­tó lesz. Hogy egyebet ne említsek, ilyenek, da­czára a mai vitának, az államvasutak jöve­delme, ilyen a dohányjövedék. Másrészt a beruházások összege még igen nagy, még néhány évig szükség lesz nagy összegre, de nem hiszem, hogy sokáig, s igyekezni fogok, hogy azokat ne sokáig le­gyünk kénytelenek 23 milliónyi összegben fentartani. E két tényező összeműködésével, felfo­gásom szerint, a jelenlegi alapon és a jelen­legi eredmények mellett nemcsak fentartható a helyzet, hanem ez irányban továbbra is fej­leszthető, mind a mesterséges intézkedés nél­kül. És éppen azért, mert ez lehetséges, ké­rem a t. házat, hogy a költségvetést elfo­gadni méltóztassék. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Hoitsy Pál röviden, saját számadatának helyességét igazolja, a pénzügyminiszter elá­­mításával szemben. Andraánszky Gábor báró úgy látja, hogy a kormány és többség lejtés után halad, mi­dőn már a kölcsönt adó zsidó kedvéért az al­kotmánynak és a szabadságnak confiskáczió­­ján töri fejét. Hosszabb indokolás után beadja is­meretes határozati javaslatát, mely szerint utat mittatik a kormány, hogy az eddig adómen­tességet élvező kamatozó állam- és értékpa­pírok adóraeh­etségének megszüntetése czél­­jából törvényjavaslatot terjesszen elő. Külön­ben nem fogadja el a költségvetést. (Élénk helyeslés az antiszemiták padjain.) A határo­zati javaslatot aláírták: Dr. Nondtvich Ká­roly, dr. Komlóssy Ferencz, Zimándi Ignácz, Andreanszky Gábor dr., Istóely Győző, Mar­­gitay Gyula, dr. Rácz Géza, Ráth Ferencz, Szalay Imre, Vadnay Andor. Az idő előrehaladván, az ülés véget ért. -------^555B51 ——— Magyarország és a csehek. Rieger nov. 3- án a prágai Czesky club­ban megtartotta jelzett előadását Magyaror­szág politikájáról és a cseheknek ahhoz való viszonyáról. Beszéde kezdetén megjegyzi, hogy volt idő, midőn a magyarok a csehekkel szemben ellenséges állást foglaltak el, mert féltek, hogy a csehek által államjogi állásuk fog meg­rendít­tetni. A cseheknek a Reichsrathba való belépése után a baloldalnak tényleges hajla­ma volt, hogy demonstráljon a Dualismus el­len , de a csehek ezt abban hagyták, mert nem akarták a gesztenyét a németeknek a tűzből kikaparni, sőt inkább mindent megtet­tük, hogy Magyarország vívmányait fentart­­sák. Azután rámutatott arra a történelmi ka­pocsra, mely e két nemzetet összekötötte és a körülmények és viszonyok hatalma mindig megújította az összeköttetést e két állam kö­zött, mely megalapította az osztrák-magyar monarchiát. Hangsúlyozza a magyar és cseh államjog egyenlő jelentőségét, felemlíti, hogy a constitutionalismus behozatalánál a magyar államférfiak mindig ugyanazon autonomiás alapelvek mellett küzdöttek, mint a csehek. Midőn ő (Rieger) ismét bement a Reichsrath­ba, Smolkával megkezdte a harczot Schmer­ling ellen. Azután hivatkozik Deák Ferencire, idézve annak a cseh államjogról mondott sza­vait és sajnálkozását fejezi ki, hogy később uraik elváltak. Constatálja, hogy mindig he­lyeselte a kiegyezést Magyarországgal és csak az ellen protestált, hogy a kiegyezést az a reichsrath kötötte meg, a­melyben Csehország nem volt képviselve. Áttér ezután az alaptörvényekre és saj­nálatát fejezi ki a felett, hogy a magyarok részt vettek a nagy koronatanácsban. Megem­líti a centralisták azt a reményét, hogy a cse­hek, ha majd ismét bemennek a reichsrab­­ba, Magyarország ellen fognak állást foglalni, és kiemeli, hogy Csehországnak nincs semmi oka Magyarország érdekeivel szembeszállni.­ Örömmel látja, hogy a két állam közt a vi­szonyok egyre javulnak, megc­áfolja azt a gyanúsítást, hogy Csehország pánszláv­ politi­­kai törekvéseket űz. A csehek pánszlávizmusáról téves né­zeteket terjesztettek, de ezek szét vannak oszlatva, mióta a csehek a Reichsrathba is­mét beléptek, mert a cseh képviselők kimu­tatták, hogy nem űznek politikai pánszláviz­must s hogy még az 1867-ben Moszkvában tartott beszédekből sem tűnik ki a legkeve­sebb sem, a­mi mutatná, hogy a csehek akár­mikép politikai panszlavismust űznek.­­ A­mi az irodalmi panszlavismust illeti, azt sen­kinek sem lehet eltiltani; ez az összes szlá­vok közös ügye. Egyébiránt áll az az elv, hogy a csehek sem avatkoznak a magyar ügyekbe, mert a magyarok sem törődnek a cislajtán dolgokkal. Ép úgy nem akarnak a csehek beleavatkozni sem a horvát kérdésbe, sem a tótok ügyeibe, a­kik különben nemze­tiségi tekintetekből is idegenek a csehektől. Felsorolja ezután a tótok elidegenedésének okait, és kijelenti, hogy a cseheknek nincs jo­guk ítélni a tótok panaszai felett. Minden nép maga kovácsa a saját szerencséjének és maga veti meg boldogságának alapját. A tótok nem várnak különben sem a c­seh segélyére, de ez nem is használna ne­ki­­, a cseheknek meg ártana. A tótok elsza­kadtak a csehektől, külön irodalmat terem­tettek, sőt az is megtörtént, hogy midőn Ő (Rieger) egy ízben a tótokat a Reichsrathban védte, a bécsi tót diákok hozzá levelet intéz­tek, melyben kijelentették, hogy ők a csehek­kel nem azonosak és velök semmi közösség­ben nem állanak. Ez alkalommal a szónok panaszkodik a tót catholicus papok felett, a­kik nem részesültek nemzetiségük műveltsé­gében, hanem minden módon és minden esz­közzel a magyarosítást mozdítják elő, míg az evangelicus lelkészek a tótok nemzeti ér­dekeivel igen buzgón foglalkoznak. Ha a tó­tokat jobban vezetnék, akkor műveltebbek volnának. További fejtegetéseiben felemlíti Rieger, hogy a bécsi lapok újabban ismét a politikai pansz­lavismus űzésével gyanúsítják a csehe­ket. Ez határozottan esztelenség tekintettel a lengyelesekkel való benső összeköttetésre Az a gyanúsítás is, hogy a csehek a német' osztrák szövetséget nem akarják óvni, hamis' Éppen a cseheknek kell azt előmozdítani', mert különben az ő hátukon vívják majd a harcrot Ausztria léteréért. Magyarországnak és Csehországnak a legvitálisabb érdeke, hogy az osztrák-magyar birodalom, mint ilyen, fen­­tartassék, és hogy a béke Németországgal megszilárdittassék, de Ausztria Magyarország teljes konvertinitásának megóvásával. Oly kis nemzetek, mint a cseh meg a magyar üdvü­ket Ausztria Magyarországban csak úgy talál­hatják, ha közösen együtt tartanak. A ma­gyarok igen jól tudják, hogy a centralisták soha sem voltak barátjaik, hogy épen ők azok, a­kik Magyarországot centrálisába és állami önállóságától megfosztani akarták. De a német-osztrák szövetség teljes el­­ismerése mellett sem fognak a csehek soha beleegyezni Ausztriának és Németországnak a német nemzeti párt által sürgetett államjogi kapcsolatába, mert ez egyértelmű volna mo­narchiánk államjogi függetlenségének elvesz­tésével. Azután kimutatja Rieger, hogy Ma­gyarország önállósága által a kiegyezés óta politikailag és anyagilag mennyire emelkedett és felhívja a cseheket, hogy a magyarokat kö­vetni iparkodjon és vázolja Budapest fővá­ros emelkedését a legutóbbi tíz év alatt és elismerőleg aról a magyar kormányról, a­mely gondoskodásában részesítette a fővárost. A csehek csak reális és nem ideális politikát akarnak űzni és ennélfogva nincs meg az a szándékuk, hogy a magyar viszonyokba bele­avatkozzanak és minden ellenkező beavatko­zást is kizártnak tartanak. Rieger előadását nagy tetszéssel fogadták. (Vége köv.) MAGYAR POLGÁR (279. sz.) 1884 decz. 3. Schlauch Lörincz megnyitóbe­széde. (Elmondta a Szent-László-társulat közgyűlésén.) (Folytatás.) Az egyház társadalmi termé­szettel bir, az állam politikai ha­talom, a kölcsönhatás tehát oly annyira ter­mészetes, mint természetes a nagy művelődé­si eszméknek egyes nemzetek törekvésére va­ló visszahatása. Az államnak harcza az egy­házzal és viszont, felforgatása a természet ren­dének, melyet elkerülni az egyiknek épen úgy az érdeke, mint a másiknak. Az egyház nehe­zen nélkülözheti az állam támogatását, mert lehetetlen, hogy működésében oly jogtérre ne lépjen, melyet az állam képvisel és a­melyen, ha az állam jogait tiszteletben tartja, ezt tu­lajdon jogbiztonságának érdekében is teszi. Az állam tekintélyének lealacsonyítása, csak tu­lajdon gyengítését fogná maga után vonni. És viszont, az állam nem taszíthatja el magától az egyházat, mert oly térre szoríthatná, me­lyen már nem „a szabad egyház a szabad ál­lamban“, hanem a „status in statu“ elve fog­na érvényesülni, minden kellemetlenségeivel együtt. A kölcsönös támogatás mértékét nem az elméletek, hanem a sajátlagos viszonyok és a történelmi fejlődés határozzák meg. A kifej­lődött viszony is nem a jogfeladás, hanem a kölcsönös engedmények szempontjából, a jog­körnek minden összetévesztése nélkül bírá­landó meg. A­hol a katholikus egyház századok foly­tán szoros viszonyba jött az állammal, ennek részéről előnyökben részesült, a jog és tör­vény védelme alatt vagyont szerzett, a­hol sok világi vonatkozású ügyeibe, tevékenysé­gébe, iskoláira, a benső összeköttetés miatt

Next