Magyar Polgár, 1884. október-december (18. évfolyam, 226-300. szám)
1884-12-03 / 279. szám
bátrabban és határozott bírálatot a kormánynak működése felett és azért veti el a költségvetést, ez készteti felszólalásra és azon kezdi azt, hogy mint pártonkívüli képviselő a budgetat elfogadja és nem csinál abból bizalmi kérdést, és különben kijelenti, hogy a kormány iránt igenis bizalommal viseltetik és látja a rendszeres működést, a czélszerű befektetéseket és jóakaratot, meg van győződve, hogy ha a ház bizonyos kérdések megoldásában a kellő erélylyel fel fog szólalni, a kormány részéről nem lesz fennakadás és az bizonyosan tőle kitelhetőleg fogja teljesíteni köteességét. Az önálló vámterület kérdése hozatván fel, megjegyzi, hogy ezen kérdés már a mult országgyűlés bezárásakor, nemkülönben a választások ideje alatt és a miniszterelnök által behatólag tárgyaltatott és ép ezért kell, hogy ez iránt már a budgettárgyalásnál felszólalás történjék. Ezen kérdésben nincs a miniszterelnökkel egy véleményben. Ha tekintjük más országokban a közgazdaság fejlődését, azt látjuk, hogy védvámok nélkül az ipar megteremtése lehetetlen volt, és minden működés sikertelen volt mostanáig, úgy fogják fel a kérdést, mint hogyha ez csak úgy történhetnék meg, hogy az Ausztriával való közgazdasági viszonyainkat ez teljesen megingatná és mintha ez más irányban is felforgatná vagy fel akarná forgatni a viszonyokat. Ezt szóló tagadja, Magyarország, amelyben meg van minden előfeltétel egy gazdag állammá való fejlődésre: csak úgy fog teljesen erős és gazdag állammá válhatni, ha fejlett ipara és gazdag iparosai lesznek. A mi kereskedelmünk kettős irányú. Az egyik irány nyugat felé vezet és ezen kivitelünk csak nyers terményekkel eszközölhető, a másik kelet felé és az ipari kivitel lehet majd idővel. Nyers terményeinket illetőleg azzal ijesztgetik gazdáinkat, hogy represszáliakkal fogunk majd f élni ellenünk. Szóló ettől nem fél, mert ha áruforgalmunkat úgy a kivitel, mint a bevitel tekintetében összehasonlítjuk, az arány határozottan előnyös. Ugyanis, míg a kivitel, mely nyugat felé történik, métermázsánként 8, legfeljebb 10 frtra tehető és ez nyers vagy félig kész czikkekre vonatkozik, addig a bevitel már többnyire kész iparczikkekből állván, annak métermázsája 2 —300 frtra tehető és igy a vámolás a mi előnyünkre történhetik, a menynyiben a mi kivitelünk métermázsánkint 30 krajczár vámot fizet, addig a bevitelt 6—10 frtra lehetne megvámolni métermázsánkint. Gabnaáraink ma nagyon csekélyek, még sem veszik a külföldön ma búzáinkat, miért ? mert nincs szükségük reá, ha szükségük lesz reá, az önálló vámterület felállítása mellett is keresni fogják a búzának és czerealiánkat, még ha 30 krajczárral drágább is lenne. Oly olcsó búzánk és czerealiánk nem volt, mint most, adja isten, hogy ne is legyen egyhamar, de attól fél, hogy a mai viszonyok közepette, különösen amint a fejlődés Európa és az új világrész közt e tekintetben megindult, tartós és maradandó lesz ez az olcsóság, melynek kártékony hatásán egyedül nemzetközi szabályok által lehet majd orvosolni. Fancziaország mázat térítettünk meg s még hány vár a megtérésre. Fel tehát! Úgy érzem, hogy igaz munkán dolgozunk! Fel Verespatakra! Ott sok az istentelen. A csapatokat fellármázták és éjnek idején Verespatakot megszállták. Tűzzel-vassal terjesztették a vallást. Azonban nem volt kik között, mert a szegény megszorult magyarság figyelemmel kisérte a csapatok mozdulatait s a mennyire csak lehetett, kiállott utjukból. Úgy történt most is. A lakosság a bányákba menekült. Hóra és társai hiában fenyegette kifüstöléssel, nem használt semmi ígéret és szép szó. Tódor volt az, a ki vállalkozott bemenni a bányába és felhívni az odamenekülteket a kijövetelre. De Tódor a menekülteknek épen azt monda, hogy ki ne jöjjenek, — sőt mi több, Tódort Hóra nem is látta többé. Oda lett, megszegte adott esküjét. Aztán nemsokára hírül is vitték Hérának, hogy katonaság megy eleibe s hogy a katonaságot a császár küldi, még pedig azzal a határozott utasitással, hogy Hórát és czinkos társait elfogja. Felkerekedett tehát innen és húzódott a havasok közé. Hírül hozták azt is, hogy a katonaság magyara hogy nem részesülnek kegyelemben az elfogottak; karóba húzzák és négyfelé vagdalják és visszafizetni igyekeznek mindent. Ez aztán több volt, mint amennyit Hóra szíve elbírhatott, máris felemeli búzabevitelre a vámot, minden más állam is már arról beszél, hogy vámsorompót állítson fel. Nekünk oda kell törekednünk, hogy amennyire lehetséges, nyers terményeinket itt benn dolgozzuk fel. Azzal ijesztik gazdáinkat, hogy ha gyárakat állítunk fel, a napszám megdrágul nálunk. Ez circulus vitiosus. Ha gyárakat állítunk fel, e körül hamar telepek jönnek létre és azzal megindul az anyagi felvirágozás is. Az anyagi fejlődéssel szorosan összefügg a kultúrás fejlődés; egyik a másik nélkül nem képzelhető. Szóló tehát kijelenti, hogy Szentkirályi Albert beszédének az önnálló vámterület felállítására vonatkozó részét tökéletesen helyesli és magáévá teszi, s azt hiszi, hogy annak kivitele nem is fog valami nagy nehézségekbe ütközni. Hiszen az 1867. LII. t. sz. alkotásánál Deák Ferencz e pontra vonatkozólag azt mondta, hogy ezen egyesség, vonatkozva a közgazdasági részre, nem tökéletes valami, hiszen nem is lehet az, emberi ész szüleménye lévén, a jövő törvényhozásnak lesz feladata azt fejleszteni. Ezen alapot most továbbfejleszteni kötelességünk, ezért szóló az önálló vámterület eszméje mellett küzd és fog küzdeni ! Bizalmát a kormánytól nem vonja meg s a költségvetést az általános tárgyalás alapjául elfogadja. (Helyeslés.) Hoitsy Pál a budget összeállításait, az alapokat, amelyeken az előirányzat fölépíttetett, irreálisnak tartja, különösen a vasutak előirányzatát. Ezután Beksicscsel polemizál, állításai ellenében hangsúlyozva, hogy a társadalom teljesíti kötelességeit s a kormány az, mely annak kezdeményezéseit megrontja. Az Ugrón által benyújtott határozati javaslatot fogadja el. Horánszky Nándor a budgetet ugyanazon szempontokból bírálja, mint Hoitsy, az előirányzatot vérmesnek tarva. Kifogásolja, hogy a beruházások között szerepelnek olyan ki-adások is, amelyek sohasem fognak kama-tozni. A pénzügyi helyzet javulását elismeri, de ezt nem a jó pénzügyi politika eredményének tartja, hanem ellenkezőleg, a kormány erőszakos pénzügyi administratiójának tulajdonítja, mely tovább nem folytatható. Ezután Beksicscsel polemizál és végül kijelenti, hogy a költségvetésnek a részletes tárgyalás alapjául való elfogadását nem ellenzi ugyan, de bizalmatlanságát a költségvetési törvény tárgyalásánál ki fogja fejezni. Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter nem érti Szentkirályi álláspontját, mert elfogadni az 1867-iki alapot és elfogadni egyszersmind a függetlenségi párt határozati javaslatát, elfogadni a 67-iki alapot, de ollv magyarázattal, mint Szentkirályi tette, ezt az álláspontot szóló nem érti. Azon megjegyzésre, hogy ha Magyarország nem szerzi meg önállóságát, akkor csak uzsoráskamat mellett kap pénzt, azt feleli, hogy ha számítja azon kamatlábat, melyen az állam ma pénzt kap, még az 5°/0-os papírjáradéknál jelenleg 51/a°/0- kot tesz, az effektív érték után, a 40/0-osnál pedig még kedvezőbb, mert ott 5°/0-ot és egy fraktot tesz. Ezen kamatlábra az uzsora elnevezést nem fogadhatja el. Szóló szerint a 67-ki alap szilárd, nem akar tehát oly alapra lépni, melyre Szentkirályi lépett s melyet rajta kívül ezen házban senki, vagy csak nagyon kevesen fogadnak el. Áttérve a pénzügyi fejtegetésekre, megjegyzi Heitsyval szemben, hogy az 1883-ik évi zárszámadásnak 39 milliónyi deficzitjét s az 1885-ki előirányzat 11 milliónyi deficzitjét egymás mellé állítani nem lehet, mert a számítás egészen más alapon történt. Hiszi ugyan, hogy ezt ő is jól tudja, de így állítva össze a számítást, mindenki azon értelmezést fogja adni szavainak, hogy ugyanazon az alapon a deficit 11 millióról 39 millióra fog emelkedni. Pedig ez nem úgy van és legfölebb azon számítás vehető ez összeállítás alapjául, amelylyel Horánszky ált , amelynek bizonyos mértékben felhozhatlanságát szóló a költségvetés benyújtásakor maga is megemlítette. A kamatozó pénztári jegyek fluktuáczió-át illetőleg megjegyzi, hogy ezek forgalmát tüzetesen meghatározni nem lehet. Ezek forgalma jelenleg 20.900.000 frt, tehát 4 millióval kevesebb az eredeti felhatalmazásban foglalt összegnél. Az egyenes adót illetőleg Magyarországon egy főre 5 frt 4 kr. Ausztriában 4 frt 90 kr. esik az egyenes adóból, egyenlő alapon számítva; Olaszországban 138 frank, ami 5 frt 42 krt tesz. Azon állítás tehát nem áll, hogy Magyarországon a legnagyobb az egyenes adó. Beszédét így végzi: T. ház! E vita folyamán többen kérdezték azt: mi van elérve azzal, hogy a rendes kezelésnél a deficit megszűnt, mi mégis nagyon messze vagyunk attól, hogy összes deficitünk megszűnjék, sőt a kormány a helyzetet nem lesz képes fentartani. Tekintettel az ilyen felszólalásokra, leszek bátor hivatkozni arra, hogy a mai helyzettel szemben mi jövőben a kormány feladata. Nem fogok évekre menő tervezetekkel állni elő, tisztán a legközelebbi jövő feladatáról szólok, s e felfogásom szerint abban áll: megtartani államköltségvetésünket azon keretekben, melyekben jelenleg van. Ez alatt azt értem, hogy a kiadásoknál lehetőleg óvatosak legyünk. Ne vonjuk ugyan meg a költséget egyes ágazatok fejlődésétől, de legyünk óvatosak, s csak az igazi szükségletekre költekezzünk, másfelől, ha ezen első feltételt megtartjuk, ne idézzünk elő újra fölemeléseket. Ha ezt következetesen követni fogjuk, nemcsak a jelen helyzet lesz fenntartható, de az még javítható is lesz, mert szerintem a jövedelmi ágazatok közt igen sok van 1885- re úgy preliminálva, hogy az még fokozható lesz. Hogy egyebet ne említsek, ilyenek, daczára a mai vitának, az államvasutak jövedelme, ilyen a dohányjövedék. Másrészt a beruházások összege még igen nagy, még néhány évig szükség lesz nagy összegre, de nem hiszem, hogy sokáig, s igyekezni fogok, hogy azokat ne sokáig legyünk kénytelenek 23 milliónyi összegben fentartani. E két tényező összeműködésével, felfogásom szerint, a jelenlegi alapon és a jelenlegi eredmények mellett nemcsak fentartható a helyzet, hanem ez irányban továbbra is fejleszthető, mind a mesterséges intézkedés nélkül. És éppen azért, mert ez lehetséges, kérem a t. házat, hogy a költségvetést elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Hoitsy Pál röviden, saját számadatának helyességét igazolja, a pénzügyminiszter elámításával szemben. Andraánszky Gábor báró úgy látja, hogy a kormány és többség lejtés után halad, midőn már a kölcsönt adó zsidó kedvéért az alkotmánynak és a szabadságnak confiskáczióján töri fejét. Hosszabb indokolás után beadja ismeretes határozati javaslatát, mely szerint utat mittatik a kormány, hogy az eddig adómentességet élvező kamatozó állam- és értékpapírok adóraehetségének megszüntetése czéljából törvényjavaslatot terjesszen elő. Különben nem fogadja el a költségvetést. (Élénk helyeslés az antiszemiták padjain.) A határozati javaslatot aláírták: Dr. Nondtvich Károly, dr. Komlóssy Ferencz, Zimándi Ignácz, Andreanszky Gábor dr., Istóely Győző, Margitay Gyula, dr. Rácz Géza, Ráth Ferencz, Szalay Imre, Vadnay Andor. Az idő előrehaladván, az ülés véget ért. -------^555B51 ——— Magyarország és a csehek. Rieger nov. 3- án a prágai Czesky clubban megtartotta jelzett előadását Magyarország politikájáról és a cseheknek ahhoz való viszonyáról. Beszéde kezdetén megjegyzi, hogy volt idő, midőn a magyarok a csehekkel szemben ellenséges állást foglaltak el, mert féltek, hogy a csehek által államjogi állásuk fog megrendíttetni. A cseheknek a Reichsrathba való belépése után a baloldalnak tényleges hajlama volt, hogy demonstráljon a Dualismus ellen , de a csehek ezt abban hagyták, mert nem akarták a gesztenyét a németeknek a tűzből kikaparni, sőt inkább mindent megtettük, hogy Magyarország vívmányait fentartsák. Azután rámutatott arra a történelmi kapocsra, mely e két nemzetet összekötötte és a körülmények és viszonyok hatalma mindig megújította az összeköttetést e két állam között, mely megalapította az osztrák-magyar monarchiát. Hangsúlyozza a magyar és cseh államjog egyenlő jelentőségét, felemlíti, hogy a constitutionalismus behozatalánál a magyar államférfiak mindig ugyanazon autonomiás alapelvek mellett küzdöttek, mint a csehek. Midőn ő (Rieger) ismét bement a Reichsrathba, Smolkával megkezdte a harczot Schmerling ellen. Azután hivatkozik Deák Ferencire, idézve annak a cseh államjogról mondott szavait és sajnálkozását fejezi ki, hogy később uraik elváltak. Constatálja, hogy mindig helyeselte a kiegyezést Magyarországgal és csak az ellen protestált, hogy a kiegyezést az a reichsrath kötötte meg, amelyben Csehország nem volt képviselve. Áttér ezután az alaptörvényekre és sajnálatát fejezi ki a felett, hogy a magyarok részt vettek a nagy koronatanácsban. Megemlíti a centralisták azt a reményét, hogy a csehek, ha majd ismét bemennek a reichsrabba, Magyarország ellen fognak állást foglalni, és kiemeli, hogy Csehországnak nincs semmi oka Magyarország érdekeivel szembeszállni. Örömmel látja, hogy a két állam közt a viszonyok egyre javulnak, megcáfolja azt a gyanúsítást, hogy Csehország pánszláv politikai törekvéseket űz. A csehek pánszlávizmusáról téves nézeteket terjesztettek, de ezek szét vannak oszlatva, mióta a csehek a Reichsrathba ismét beléptek, mert a cseh képviselők kimutatták, hogy nem űznek politikai pánszlávizmust s hogy még az 1867-ben Moszkvában tartott beszédekből sem tűnik ki a legkevesebb sem, ami mutatná, hogy a csehek akármikép politikai panszlavismust űznek. Ami az irodalmi panszlavismust illeti, azt senkinek sem lehet eltiltani; ez az összes szlávok közös ügye. Egyébiránt áll az az elv, hogy a csehek sem avatkoznak a magyar ügyekbe, mert a magyarok sem törődnek a cislajtán dolgokkal. Ép úgy nem akarnak a csehek beleavatkozni sem a horvát kérdésbe, sem a tótok ügyeibe, akik különben nemzetiségi tekintetekből is idegenek a csehektől. Felsorolja ezután a tótok elidegenedésének okait, és kijelenti, hogy a cseheknek nincs joguk ítélni a tótok panaszai felett. Minden nép maga kovácsa a saját szerencséjének és maga veti meg boldogságának alapját. A tótok nem várnak különben sem a cseh segélyére, de ez nem is használna neki, a cseheknek meg ártana. A tótok elszakadtak a csehektől, külön irodalmat teremtettek, sőt az is megtörtént, hogy midőn Ő (Rieger) egy ízben a tótokat a Reichsrathban védte, a bécsi tót diákok hozzá levelet intéztek, melyben kijelentették, hogy ők a csehekkel nem azonosak és velök semmi közösségben nem állanak. Ez alkalommal a szónok panaszkodik a tót catholicus papok felett, akik nem részesültek nemzetiségük műveltségében, hanem minden módon és minden eszközzel a magyarosítást mozdítják elő, míg az evangelicus lelkészek a tótok nemzeti érdekeivel igen buzgón foglalkoznak. Ha a tótokat jobban vezetnék, akkor műveltebbek volnának. További fejtegetéseiben felemlíti Rieger, hogy a bécsi lapok újabban ismét a politikai panszlavismus űzésével gyanúsítják a cseheket. Ez határozottan esztelenség tekintettel a lengyelesekkel való benső összeköttetésre Az a gyanúsítás is, hogy a csehek a német' osztrák szövetséget nem akarják óvni, hamis' Éppen a cseheknek kell azt előmozdítani', mert különben az ő hátukon vívják majd a harcrot Ausztria léteréért. Magyarországnak és Csehországnak a legvitálisabb érdeke, hogy az osztrák-magyar birodalom, mint ilyen, fentartassék, és hogy a béke Németországgal megszilárdittassék, de Ausztria Magyarország teljes konvertinitásának megóvásával. Oly kis nemzetek, mint a cseh meg a magyar üdvüket Ausztria Magyarországban csak úgy találhatják, ha közösen együtt tartanak. A magyarok igen jól tudják, hogy a centralisták soha sem voltak barátjaik, hogy épen ők azok, akik Magyarországot centrálisába és állami önállóságától megfosztani akarták. De a német-osztrák szövetség teljes elismerése mellett sem fognak a csehek soha beleegyezni Ausztriának és Németországnak a német nemzeti párt által sürgetett államjogi kapcsolatába, mert ez egyértelmű volna monarchiánk államjogi függetlenségének elvesztésével. Azután kimutatja Rieger, hogy Magyarország önállósága által a kiegyezés óta politikailag és anyagilag mennyire emelkedett és felhívja a cseheket, hogy a magyarokat követni iparkodjon és vázolja Budapest főváros emelkedését a legutóbbi tíz év alatt és elismerőleg aról a magyar kormányról, amely gondoskodásában részesítette a fővárost. A csehek csak reális és nem ideális politikát akarnak űzni és ennélfogva nincs meg az a szándékuk, hogy a magyar viszonyokba beleavatkozzanak és minden ellenkező beavatkozást is kizártnak tartanak. Rieger előadását nagy tetszéssel fogadták. (Vége köv.) MAGYAR POLGÁR (279. sz.) 1884 decz. 3. Schlauch Lörincz megnyitóbeszéde. (Elmondta a Szent-László-társulat közgyűlésén.) (Folytatás.) Az egyház társadalmi természettel bir, az állam politikai hatalom, a kölcsönhatás tehát oly annyira természetes, mint természetes a nagy művelődési eszméknek egyes nemzetek törekvésére való visszahatása. Az államnak harcza az egyházzal és viszont, felforgatása a természet rendének, melyet elkerülni az egyiknek épen úgy az érdeke, mint a másiknak. Az egyház nehezen nélkülözheti az állam támogatását, mert lehetetlen, hogy működésében oly jogtérre ne lépjen, melyet az állam képvisel és amelyen, ha az állam jogait tiszteletben tartja, ezt tulajdon jogbiztonságának érdekében is teszi. Az állam tekintélyének lealacsonyítása, csak tulajdon gyengítését fogná maga után vonni. És viszont, az állam nem taszíthatja el magától az egyházat, mert oly térre szoríthatná, melyen már nem „a szabad egyház a szabad államban“, hanem a „status in statu“ elve fogna érvényesülni, minden kellemetlenségeivel együtt. A kölcsönös támogatás mértékét nem az elméletek, hanem a sajátlagos viszonyok és a történelmi fejlődés határozzák meg. A kifejlődött viszony is nem a jogfeladás, hanem a kölcsönös engedmények szempontjából, a jogkörnek minden összetévesztése nélkül bírálandó meg. Ahol a katholikus egyház századok folytán szoros viszonyba jött az állammal, ennek részéről előnyökben részesült, a jog és törvény védelme alatt vagyont szerzett, ahol sok világi vonatkozású ügyeibe, tevékenységébe, iskoláira, a benső összeköttetés miatt