Magyar Polgár, 1885. július-december (19. évfolyam, 148-301. szám)
1885-11-08 / 258. szám
Tizenkilenczedik évfolyam Előfizetési dijak: ...........................a frt. f0vra • ... 4 frt Mrfóra • / frt 60 kr egy nwa jennapi elárusitásra helyben, az elárusitóktól vagy a kiadóhivatalból elvive. Egy szám ára 6 kr. Hirdetési dijak: négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. városok, kereskedők és iparosok árkedvez. «ben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. _ Uyltter «ora 26 krajczár. — 258. szám. Kolozsvár, 1885. vasárnap, november 8. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL ■.magyar polgári könyvnyomdája Belközép utcza 4. sz. Megjelenik mindennap, vasár- és Ünnepnapok kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közleménye nem közöltetnek. KOLOZSVÁR NOVEMBER 7. Apostolok. Ne kicsinyeljétek a néptanítókat“ Eötvösnek ezt a mondását sohasem volt jobb alkalom komolyabb figyelemre méltatni, mint épen napjainkban, midőn a művelődés fegyvereivel akarjuk megvívni azt a nagy harczot, melynek kimenetelétől államiságunk biztosítása függ. A művelődés fegyvereinek legnagyobb része a néptanítók kezébe van letéve. Abban a cultur-küzdelemben, melyet elsősorban a hazafias szellem általánossá tétele czéljából kell megindítanunk, a néptanítókra vár a legnagyobb feladat. Az ők hazafias és lelkes tevékenységüktől függ, hogy siker koronázza e törekvéseinket, vagy pedig tehetetlenségre leszünk kárhoztatva azzal az áramlattal szemben, amely annál merészebb ellenállást fejt ki, mennél nagyobb buzgósággal igyekezünk aláaknázni az államellenes törekvések erődítményeit. Ebben a küzdelemben a néptanítók a közkatonák, de mindenike tábornokká válhatik, mihelyt tudatára ébrednek annak, hogy ezt a harczot tulajdonképen a közkatonáknak kell megkezdeniük és győzelemre juttatniuk. Magyarország, s különösen az erdélyrészi néptanítóknak egyesülniük kell annak a közös feladatnak a megvalósítására, amely nem kevesebb a végeredményében, mint egy második honfoglalás. Elődeinknek vitézsége megszerezte számunkra azt a földet, melyet a Kárpátok bérczei vesznek körül, most nekünk a kötelességünk feltétlen tiszteletet biztosítani a magyar állameszmének azon a földterületen, amelyet a magyar vitézség szerzett meg a magyarnak Ezen a területen lakó népek lelkében uralkodóvá kell tennünk azt a gondolatot, hogy ebben az államban csak jó hazafiaknak van helyük, s hogy mindazok, akiknek lelkét nem a hazafiság gondolata termékenyíti, nem kérhetnek részt az állam jótéteményeiből. Ezt a gondolatot a lelkekbe beoltani a népnevelés feladata. Az első lépés megtételéről van feltételezve a további fejlődés. A hazafias irányban megkezdett nevelés adja meg az alap feltételeit annak a fejlődési processusnak, amelynek eredményétől a hazafiság eszméjének állandó térfoglalása várható. Aki a gyermek ébredő szívében hazafias érzelmeket tud fakasztani, aki az értelem első nyilvánulásakor a hazasság gondolatát képes uralkodóvá tenni a gyermek lelkében, az csak a néptanító lehet. Ennek a lelkes és értelmes vezetése, hazafias oktatása tudja legélénkebben megvilágítani a gyermekértelem előtt azon kötelességeket, melyeket a jó hazafiaknak teljesíteniük kell. Ha az első tanításban nincsenek meg a siker bizonyosságai, ha a néptanító csak ismeretterjesztésre, de nem egyszersmind a hazafias szellem képzésére is törekszik, akkor valódi feladatainak csak a kisebb részét oldotta meg. Az értelmi tehetségek fejlesztésével egyidejűleg a növendék érzelmi világa megnemesítésének munkáját is el kell végeznie. A kétszerkettő bizonyosságairól könnyen fel lehet világosítani a gyermekészt. A mathematika és phisika, a történelem vagy a bölcselet igazságainak megismertetése a tanító részéről csak kötelesség, a tulajdonképeni feladat még csak ezeken kívül van meg, s az a tanító, ki a feladatokat nem látja meg, alig végez egyebet gépies munkánál. A lelkek felett megnyitni a hazafias kötelességek tárházát, a szívekben megdobogtatni a hazaszeretet érzelmeit, megnemesíteni a gyermekkedélyt a honfiúi erényeket dicsőítő tanításokkal: ebben áll a tanítók valódi feladata, s ha ennek a feladatnak teljesítésére akarnak egyesülni, akkor apostolaivá válhatnak annak a mozgalomnak, mely újabban az erdélyrészi közművelődési egyletnek is életet adott. A nagyszebeni néptanítók testülete csak a napokban bocsátott ki egy lelkes hangon tartott felhívást az erdélyrészi tanítókhoz, melyben egy közös értekezlet eszméjét vetve fel, kérik, hogy a magyar nyelv s egyáltalán a magyar nemzeti műveltség terjesztésére testületileg szervezkedjenek. Illetékes helyekről erre a hazafias felhívásra tudomásunk szerint semmi válasz nem adatott. Nem szeretnék, ha ez a felhívás eredménytelen maradna, s épp ezért kívánjuk tanítóink s különösen a tanítótestületek figyelmét ismételten felhívni e kérdésre. Kolozs megye tantestületének a napokban tartott közgyűlésén szóba hozatott ez a felhívás, s a választmányhoz tétetett át véleményadás végett. Meg vagyunk ugyan győződve arról, hogy a választmányban a legteljesebb méltánylattal fog találkozni a nagyszebeni kartársak által megpendített eszme, de mi mégis óhajtottuk volna, ha maga a közgyűlés, bármily alakban, kifejezést adott volna azon elhatározásának, hogy az eszmét nemcsak pártolja, hanem átveszi a vezérszerepet s minden lehetőt elkövet az eszme megvalósítására. Az ilyen természetű kérdésekben nincs szükség a hosszas vitatkozásokra. Ha valamely nemzeties eszme felvettetik, annak meg kell ragadnia a lelkeket, annak gyors tevékenységre kell sarkalnia a tetterőt már az első behatás alatt. A nagy elhatározások így szoktak megszületni. A tanakodás a bátortalanok erénye. Ezt a kérdést a leggyorsabb elhatározással sem lehet elhirtelenkedni, sőt ellenkezőleg, akkor kell a tettre határozni magát, mikor a gondolat először villan meg. Az első hatás alatt. A lelkes példaadás általánosítja az eszmét, s ha épen a vezérszerepre hivatott testület kebelében tesz hódítást a lelkesedés, már ez maga félbiztosítéka a sikernek. A választmány ne késlekedjék az elintézéssel. A lelkes felhívásra adjon megfelelő és gyors választ. Mozgásba kell hozni az egész szervezetet idejekorán, a teendők felett aztán lehet majd tanácskozni akkor, midőn a néptanítók közös értekezlete összeül. A közművelődési egyesület is megkezdheti a jövő nyáron tényleges működését. Az első segélyt nyújtsa ez országrész néptanítóinak arra a czélra, hogy a nagy szünidő alatt, itt Kolozsvárt, mindnyájan összejöhessenek. Minden néptanítót el kell látni a szükséges útiköltséggel. Az a pénz, mit az egyesület erre a czélra fordít, a leggyümölcsözőbb befektetés. Ez biztosan behozza a kamatokat a nemzeti művelődés ügyének sikeres szolgálata által. A tanfelügyelők a maguk kerületeikben nyerjék meg ez eszmének a tanítókat. Készítsék elő az ügyet. Hívják fel az egyes tanítótestületeket, hogy a közös értekezletre megfelelő javaslatot dolgozzanak ki, hogy ez alapon a tanácskozás bizonyos határok között és az irányadó szempontok megjelölése mellett sikeresen folytattassék. A közös értekezlet czéljául a nyílt felhívás különösen a felnőttek oktatását s a magyar nyelvi póttanfolyam általánosítását jelöli meg. Nézetünk szerint azonban ennél még messzebb menő czélt kell kitűzni, azt ugyanis, hogy az értekezlet állapítson meg módozatokat a hazafias szellemű nevelés egyöntetű szervezése tárgyában. Kezdje a tanító e munkát a gyermeken, aki az első oktatást kapja tőle. Ha a gyermek szellemi kiképzésével egyidejűleg a hazafias eszmék iránti fogékonyság is beoltatik lelkükbe, akkor kilátás lehet arra, hogy a következő nemzedékek, külön nyelvük és nemzetiségük daczára, feltétlen tisztelői lesznek a magyar állameszmének, s ha ez bekövetkezik, a néptanítók büszkén tekinthetnek munkájuk sikerére, s viszont a nemzet a néptanítókra, mint a legnemzetiesebb ügy apostolaira. Mi hogy be is következzék, az kizárólag a tanítók lelkes és hazafias tevékenységétől függ. p TÁRCZA.______ A hullámok. Majthényi Flórától — Giacomo viharedzett matróz volt. Körüladazta az egész világot, járt az egyenlítő alatt ,em egyszer látta a sarktenger jéghegyeinek Csipkézett csúcsait, midőn azok az éjféli nap Agarától halvány, rózsaszínű viszfényben égtek. Majd ismét a hajó zárkájának szűk ablakán tekintett ki, az immár hetek óta tartó söpérbe. Mit bámul úgy ? midőn nem láthat gyebet fénytelen, vak éjszakánál! Ki gondolná, egy ő enyhe ligetet, halászgunyhót, nőt és Termeket lát az Adria mosolygó partjainál. Az otthonát. Mintha e tarka képektől, mintaz a keble forró vágyától gyuladt volna meg egyszerre az égbolt: feltűnik az éjszaki fény, dír színekben ázikaz, ég, sziporkáz s tünékenyével bevilágítja a hólepte jeges tájat, Azmarás hajót s a nesztelenül repkedő fehér Madarakat. Máskor viszont Giacomo, a déli öblök gyike felé hajóz. Csendes az éj, nagyok és fényesek a csillagok, a partról és szigetről fűtéres virágok, óriás nagyságú sötétzöld levek C8*ingenek a vízbe. A hajó csendesen sikl a hullámokon, melyek aranygyűrűben maradnak el; mind messzebb-messzebb, egymás 7° végtelenül, mert újabbak és újabbak tün- e elő a hajó alól. . Giacomo a fedélzeten pihen , vastag ha- M a Parni-ja 8 kátrányos talaj a nyoszolyához. Illatlanul bámult az égre s kezének ár- Akaval mérsékli a csendesen úszó hold, e az ban ?1US°k a feá eső fényét. Az árboczkosártalolni kezd a hajósfiú. Hangja epedő, vágyó, messzeható, s e dalra a zenét kedvelő delfinek előbukkannak a hullámokból s kísérik a hajót szakadatlanul, csak egyet-egyet lendítve magukon, hogy el ne maradjanak. A dalra Giacomo is elmereng. Nem egyszer hallotta e dalt a kékes, holdfényes Adrián s újra megkapja s vagy látni az enyhe ligetet, a halászgunyhót, nőt és gyermeket. Odafönn az az égen, tündérfényben ég, a „Déli korona“, az „Alderában“ s ennek szomszédságából esett le éppen most egy ragyogó csillag a látkör mögé; talán éppen amaz enyhe ligetet, ama halászgunyhót kereste föl, odavitte a vágy! így képzeli Giacomo. De nem ily szép, nem ily csendes mindig a tenger! Feneketlen örvényeiben a borzalom, a kétségbeesés lakik. Sok élet, sok remény, sok ábránd, sok vagyon lett már ott eltemetve, s a hullám nem adja vissza zsákmányát sem a könyörgőnek, sem pedig az átkozódva kétségbeesőnek. Midőn a sötét hullám szövetkezik a sötét felhővel, akkor a czikázó, piros villám írja az égre, a tenger borzasztó haragját s az emberek romlását. Giacomotól is elvett már sokat e zsarnok, habár az neki éveken át szolgája volt. Elvette r megtakargatott vagyonát, s gazdag reményét, szépen serdülő fiát, akit maga mellett oktatott, nevelt, hogy egykor, miként ő maga, viharedzett matróz legyen belőle. De éppen a vihar volt az, mely egy sötét éjjel dühöngése közben lemosta a fedélzetről, egyetlen hullámmal, nyomtalanul. Azóta szegény Giacomonak bármely égalj alatt, bármely tenger fölött nem volt más gondolata, mint elmenni haza, a szép enyhe ligetbe, a kis halász-gunyhóba, neje és leánykája vigasztaló körébe, hol begyógyulnak lelkének sebei. Elhagyni a csalfa tengert, nem szállni soha többé ragyogó tükrére, elvonulni a szárazföldre, hol megszűnik hatalmas biztosságban lenni ezután szeszélyeitől és csapásaitól. Addig vágyta ezt Giacomo, amíg egy napon a gondolat kivitellé, az ábránd valósággá lett. Elvonult az enyhe ligetbe, kifeszítette hálóját a gyepre, karjaiba vette kis leányát, s mutatta neki a halász-gunyhó kékes, bodros füstjét, míg jó neje a vigan lobogó tűz körül foglalkozott. Békén élt éveken át, sebei enyhültek, vagyona gyarapodott, leánykája gyönyörűen fejlődött, s Lű neje nem győzte mondani, hogy imen ki nem száll tengerre, nyugodtan élhet, mert nem tarthat annak csapásaitól. A pihenő matróz tekintete hóhegyek helyett a partszéli elmosódó kékes hegylánczon pihent, mely fölött a hószinű szakadozó felhők úsztak és enyésztek el csendesen, mintha az egykor látott, jeges, dermedt vidék tünékeny múló álma, fölcsillanó emléke lenne az egész tünemény. A csillagos esték enyhe sugárral, itt is fölkeresték őt. Csakhogy e csillagok sokkal kisebbek valának, sokkal távolabbaknak tetszettek. Fényük a délieknél homályosabb volt, de otthonos, megszokott, mely nem költi fel a vágyat a kétes távol után, hanem bizalmasan leköt, mint az otthoni békés halász-gunyhók évente kivilágított ablakai. A déli növényzet fűszeres leveleinél, égő színekben pompázó virágainál kedvesebb volt neki a parányi nefelejts, a szerényen megvonuló ibolya, vagy a tavaszt hirdető sárga szirmú kankalin, mert jól ismert, emlékeztető illatot leheltve a tájra, egyúttal regét is mondottak neki rég lefolyt napokról, a boldog gyermekkorról . .. míg végre a nap- és viharbarnította arezon végigfolyt a megindulás csillogó könnye. Ily harmatot nem bitt volna fakasztani egész kelet és dél valamennyi csodás virága sem. E meghitt virágoktól környezve, az öböl biztos partján állt a kis gunyhó csendesen. A kis kert végéből termékeny gyümölcsfák hintettek rá enyhe árnyakat; körül röpkedtek a tarka pillangók s védték a parti sziklák, mint az odaépitett fecskefészket, egy kőfeszület lábainál. Napszálltakor künn ült a család. A gyermek a sós fövényben csigabigát keresett, az anya szorgalmasan font, Giacomo pedig hálót foltozott. A béke és nyugalom párája lengett az egész vidéken s ábrándozásra hangolta a sziveket is. A nap vérpiros tűzgolyója a tengerbe merült. Giacomo mosolyogva sóhajtott föl: „Igazad van, Teresa, boldogabb, aki elvonultan él, aki nem száll tengerre, mert nem félhet annak csapásaitól!“ S miután feleségének egyetértőleg mosolygó szemeibe tekintett, önkénytelenül követte figyelmével a nap egymásután kihunyó piros küllőit. Gyakorlott szeme egyszerre távol, igen távol egy közeledő parányi sötét pontot, egy vörösesbarna felhőt vett észre, mely kifeszített vitorlához hasonlóan úszott az égen. „Menjünk be Teresa — szólt a hálót összeszedve — zárjuk be jól a kunyhót, az éjjel igen nagy vihar lesz !“ Mire Teresa keresztet vetve magán, ekként szólt: „Kegyelmezz Isten azoknak, a kiket a tengeren talál!“ s megfogva kis leánya kezét, bevezette a hajlékba, melyet biztosan elzártak, elreteszeltek a vihar elől. Odaben vigan égett a tűz, Giacomo szendergő kis leányának mesélt félig regét, félig valót a messze látott vidékekről. A gyermek szempillái nehezedtek, a mesélő szavai fokozatosan haltak el, míg a jó Teresa imádkozva hajtotta fejét nyugalomra. Odakünn fölszabadult a vihar, tombolt, csattogott, a tenger zengett, zúgott, sivitva csapdosta hullámait s úgy tetszett, mintha számtalan orgona dörögne valahol a légben fölségesen és mégis borzalmasan. A gyermek angyalokról és zenéről álmodott, anyja ösztönszerüleg szorította őt álmában keblére. Csak Giacomo nem hallott, nem látott semmit. Ö rég megszokta a vihar tombolását. Mikor legkevésbbé sejtjük, akkor jőnek a csapások, az élet tengerének hullámai! Egyszerre hatalmas lökést érzett, mindjárt ezután egy nedves, puszta sziklán találta magát. A rohanó, szakadozott felhőkből kibukkant a hold, a vihar csendesült, mintha immár elérte volna kitűzött czélját. Giacomo körültekintett. Ismeretlen, puszta partvidék terült szét előtte, csak a sértetlenül fennálló kőfeszületről tudta, hogy ott tegnap még békés kunyhója állott. S most? ... Egyetlen hullám elmosta a virágos kertet, kunyhót, nőt és gyermeket! . . . Giacomo könnytelen szemmel, összekulcsolt kézzel rogyott a kőfeszület lábaihoz és öntudatlan kétségbeeséssel rebegte: „Oh, az élet nagytengerének hullámai elől nincs menekvés. Megtalálnak azok bárhol, s a sors a legnagyobb elvonultságban is ránk méri csapásait. Isten, irgalmazz szegény szívemnek!“ A miniszterelnök jubileuma. Udvarhelymegye f. hó 5-én tartott őszi közgyűlésén Török Albert alispán szépen indokolt indítványára egyhangúlag elhatározta, hogy Tisza Kálmán miniszterelnöknek tíz évet meghaladó parlamentáris kormányzata alkalmából államférfiúi érdemeiért méltó elimerését, jövőre pedig személyéhez rendíthetlen bizalmát és ragaszkodását feliratilag fejezi ki. Aelegatiók. A magyar delegatió pénteken délelőtt 10 órakor tartotta második nyilvános ülését. Elnök: Haynald Lajos bibornokérsek ; jegyzők : Rudnyánszky József b. és Hegedűs Sándor. Jelen voltak : a közös kormány részéről Kálnoky gr. külügyminiszter, Bylandt- Rheidt gr. hadügyminiszter, Kállay Benjamin közös pénzügyminiszter, Steineck b. tengerészeti főparancsnok, Mérey osztályfőnök, Lambert vezérhadbiztos, Szögyény külügyminiszteri első osztályfőnök, Deil’Adami sorhajóhadnagy, Barkássy törzskari őrnagy, továbbá Falke és Tallián ; a magyar kormány részéről Tisza Kálmán miniszterelnök, Orczy Béla dr. és Szapáry Gyula miniszterek. A jegyzőkönyv hitelesítése után Tisza Lajos gr. bemutatja a hadügyi albizottság jelentését a hadügyi költségvetés tárgyában, mely a csütörtökön tartandó ülés napirendjére tűzetik ki. Erdődy István gr. a tengerészeti és Harkányi Frigyes a pénzügyi albizottságok jelentéseit nyújtják be, melyek a hadügyi albizottság jelentésének elintézése után fognak tárgyaltatni. Wodianer K. bemutatja a delegátió költségvetését és a nyomdával kötött szerződést, melyek elfogadtatván, az ülés véget ért. Az új ipartörvény. A szegedi ipartestület rendkívüli közgyűlésén elhatározta, hogy a jövő évre Szegedre országos iparosgyűlést hív egybe a végett, hogy abban az új ipartörvény legérezhetőbb hiányai megbeszéltessenek s azoknak pótlására és a legégetőbb iparügyi bajok orvoslására a kormány és törvényhozás felkeressék. Az országos nagygyűlés előkészítésére és programmjának megállapítására nagyobb bizottság küldetett ki. Az örökjogról szóló törvényjavaslatot — mint a Jogtud. Közlönyben olvastuk — jelenleg az enquéte albizottsága tárgyalja. Ezen albizottság feladata: a javaslatot szövegileg véglegesen megállapítani oly módon, hogy az, mint részleges javaslat, az országyűlés elé terjesztessék. A bizottság tagjai: az igazságügyminiszter elnöklete alatt Szentgyörgyi Imre, Apáthy István, Czorda Bódog, Teleszky István A román külügyminiszter lemondása Campineanu külügyminiszter benyújtotta lemondását. Tárczáját ideiglenesen Bratiano miniszterelnök veszi át. Zsidó hírlapírók kiutasítása Romániából A román kormány által kiutasított 9 zsidóhírlapíró ügyét a Pol. Rorr. bukaresti jelentése szerint, nem lehet antiszemita irányzat jeléül tekinteni, hanem csak azon körülmény következményének, hogy a zsidó agitáczió Romániában oly eszközökhez is nyúlt, amely egyúttal a szuverenitási jogok becsmérlését is jelenti. A kormány azt állítja, bizonyítékai vannak, hogy egyesek aláírásokat gyűjtöttek egy a berlini szerződést aláírt hatalmakhoz intézendő panaszlevélre. Armand Lévy franczia kommünard egy negyed év előtti megérkezése ugyanis a román kormányt bizonyos irányban való kutatások indítására bírta, s ennek következménye gyanánt lehet tekinteni a sokat emlegetett kiutasításokat. A román kormány csak példát akart mutatni, s a további kiutasításról keringő hírek alaptalanok. Lengyel fölkelés Oroszországban. A lengyel lapok a következőket közük: Pilsno nyugat-galicziai kerület számos községében a lengyel parasztok közt az utóbbi napokban az a hir terjedt el, hogy Oroszországban lengyel felkelés tört ki s már 10,000 felkelő van útban Galiczia felé. A parasztok kaszákkal és vasvillákkal felfegyverkezve az erdőkbe siettek, hol hir szerint már sok felkelő rejtőzködött és intézkedéseket tettek a zendülők benyomulása ellen. A felizgatott kedélyek megnyugtatására a tarnovi csendőrkapitányságnak nagyobb csapatokat kellett küldenie a helyszínére. A hírt az idézte elő, hogy a lelkészek a lakosságot gyűjtésre szólították fel a Poroszországból kiutasított lengyelek érdekében. Kolozsvár feladatai. Bánffy Ádám báró, lapunkban csak most közölt érdekes czikksorozatában mellékesen egy oly kérdést vetett fel, mely nemcsak szorosan véve városunkat, hanem általában az egész régi Erdélyt s ebben a magyar kultúrát és állameszmét is a legközelebbről érdekli. E kérdés Kolozsvár jövő hivatására és feladataira vonatkozik. A nemes báró erre abból az alkalomból terjeszkedett ki, hogy szerinte Kolozsvár a lóversenyek és az állatkiáltások emelkedése érdekében nem hoz elég áldozatot s általában arra a végkövetkeztetésre jut, hogy városunk keveset tesz központi jellegének megóvása- és nagyobb mérvű kifejlesztése-, a vidéki elem minél gyakoribb bevonása- s ezek által hatásának előmozdítása végett. Szóval, hogy Kolozsvárnak nincs külpolitikája. Bizonyára van a báró úr fejtegetéseiben sok helyes és igaz. S különösen ami e végkövetkeztetést illeti, azzal — mint akkor is megjegyeztük — általánosságban egyetértünk. Vannak azonban e kérdésnek oly oldalai és részletei, melyeknek megvilágítása okvetlenül szükséges, mert különben a viszonyokkal ismeretlen távolibb szemlélők előtt Kolozsvár hírneve forog koczkán. Mi mindenekfölött az igazság és a való megállapítását tartjuk szem előtt, tekintettel levén