Magyar Polgár, 1886. július-december (20. évfolyam, 146-294. szám)

1886-10-18 / 239. szám

jelentékeny , csak néhány bőrhorzsolás fordult elő. Erre a támadók visszatértek az orosz ügy­­vivőséghez, mintegy 100 kiváncsi által követ­ve. Az előbbiek bementek a palotába, míg az utóbbiak a kapu és a rácsozat előtt maradtak. Ekkor előbb szóváltás keletkezett, majd a fe­lek botokkal és kövekkel hajigálták egymást. Először a palota belsejéből kezdtek dobálni, hol a bennlevők az épületben felhalmozott tűzifá­ból készítettek maguknak botokat. Az épület előtt folyton szaporodó tömeg­ben néhány csendőr is volt. Kis idő múlva 15 lövést intéztek forgópisztolyokkal az udvar bel­sejéből. Egy golyó eltalálta és megsebesítette Ficsett­ hadnagy lovát, ki épp arra lovagolt. Más golyók a német és az angol konzulátusok épü­leteinek falába fúródtak. A lövöldözés követ­keztében a rendőrség fegyveres erőt reduirált, szétoszlatta a tömeget és eláltotta az utczákat. Hogy a rendőri főnökség már előbb meg nem akadályozta a tömeget, hogy az épület­hez közeledjék, abban leli magyarázatát,­­hogy Nekludov, Natschevics külügyminiszterrel szem­ben szeptenber 21-én (a­ naptár) kijelente, hogy a rendőrségnek nem feladata, hogy az ügynök­séget illetőleg elővigyázati rendszabályokról gon­doskodjék, miután az ügynökség minden es­hetőség ellenében meg fogja magát védeni tudni. A­mi pedig az állítólagos kegyetlenségeket illeti, melyeket a csendőrök és a katonaság a választókon elkövettek volna, kijelenti a belügy­minisztérium, hogy ez nagyrészt túlzás. Meg­lehet ugyan, hogy egyesek talán kissé erélyesebb bánásmódban részesültek, de csakis azért, mert nem akartak a rendőrségre menni, hogy sze­­mélyazonoságuk megállapítassék, és hogy az általuk okozott botrány miatt, kihallgatás alá vonassanak. A kiegyezési tárgyalások: Bécs, okt. 16. A kiegyezési bizottság ma ülést tartott. Sod­o­r előadó a vám- és kereskedel­mi szövetségről szóló javaslatot elfogadásra ajánlja. Jávorszky kiemeli annak szükséges­ségét, hogy a kiegyezési javaslatok gyorsan in­­téztessenek el és elvtársai nevében kijelenti, hogy a részletes tárgyalás megkezdése mellett szavaz. Végül szónok interpellácziót intéz a a kormányhoz, a petróleum-kérdés állása tár­gyában. Ch­­­umeczk­y elvtársai nevében kije­lenti, hogy a főkérdésben egyetért előtte szó­ló fejtegetéseivel. A többségnek a kiegyezés megkötése iránti hajlandósága nyilvánvaló volt. A kormányoknál fennállott azon szándék, hogy a felmondás kikerültessék, a többség által il­­luzóriussá tétetett. Szónok örvend a fölött, hogy a vámszövetségnél csupán néhány, inkább irályi módosításokról van szó. Végül a kor­mányhoz kérdéseket intéz az iránt, vájjon a kiegyezési javaslatokat elválaszthatlanul ösz­­szefüggésben állóknak tekinti-e, s mily alak­ban vette kilátásba, ezen összefüggés törvényes elismerését, vájjon esetleg, ha a javaslatok de­­c­ember 31-ike előtt még elintézve nem len­nének, a vámszövetség felmondását kilátásba vette-e? Neuwirl hosszabb visszapillantást vet az eddigi tapasztalatokra, melyekből bebizo­nyítani akarja, hogy Magyarország tudta egy­szerűen túltenni magát a vám- és kereskedelmi szövetség határozmányain, a­nélkül, hogy az osztrák kormány részéről jelentékeny ellensze­güléssel találkozott volna és hogy másrészt Ma­gyarország igen erélyesen tudott magának igaz­ságot szerezni ott, a­hol állítólag érdekein sé­relmet ejtettek. Erre Dunajewsky pénzügyminiszter emelt szót. Mindenekelőtt köszönetet mond a kiegyezés előmozdítása tekintetében kilátásba helyezett készségért és kijelenté, hogy a­mi magát az ügyet illeti, az osztrák kormány a magyar kormány kezdeményezésére már az 1884. évben­­kijelente ennek azon készségét, hogy a vám- és kereskedelmi szövetség ügyé­ben tárgyalásokba bocsátkozik, de csak azon kikötéssel, hogy a kvóta­kérdés, a vám- és kereskedelmi szövetség és a bankjavaslatok egyidejűleg tárgyaltassanak. A kormány ragasz­kodik azon állásponthoz, hogy a jelzett három tárgy elválaszthatlan összefüggésben áll egy­mással, tehát egyidejűleg kell azokat törvény­erőre emelni. A vámtarifa és a répac­ukoradó tekintetében a kormány mindenkor kiemelte azon szándékát, hogy ezen ügyek rendezése is az új kiegyezés életbeléptetése előtt történjék, melynél a kormány számít a ház támogatására. A kormány mindent meg fog tenni, hogy a javaslatok idejekorán elintéztessenek. Kijelenti, hogy függőben levő tárgyalásról nem mindig lehet nyilatkozni, mindamellett közli, hogy mindjárt a reichsrab­ elnapolása után közöltettek annak határozatai, nevezete­sen a petróleumvámot illetőleg is, a magyar kormánynyal, mely kijelenti, hogy a ház hatá­rozatát nem fogadhatja el és egy más javasla­tot tett, melyet viszont mi nem véltünk elfo­gadhatónak. Ezután azon javaslatunkat illető­leg, mely az életbeléptetési záradék megváltoz­tatását czélozta, melynél főleg műszaki kérdé­sek voltak tárgyalandók, a vám- és kereskedel­mi értekezlet szakértők résztvételével ülést tar­tott, mely alkalommal a két fél szakértői elté­rő véleményben voltak. Erre a magyar kormány képviselője új indítványt vétetett jegyzőkönyvbe, mely már Budapesten van jóváhagyás végett. Ennek visz­­szaérkezése után fontolóra vesszük e javasla­tot. A magyar kormány által a c­ukor és ká­véra nézve behozott fogyasztási adóval szem­ben utal a pénzügyminiszter a nálunk a húsra és borra nézve fennálló fogyasztási adóra, vala­­mint a Stájerországban és Salzburgban fennál­ló némely fogyasztási adóra. Az 1868-iki aktí­vák nem állanak a pénzügyminiszter kezelése alatt. Ha e tekintetben határozat hozatnék,azt előbb a közös pénzügyminiszterrel kellene kö­zölnie. Rieger: Azon álláspont, melyet én é­s közelebbi politikai barátaim a birodalom poli­tikai és államjogi kérdései tekintetében elfog­lalunk, általunk eléggé jeleztetett más alkal­makkor. A szóban forgó esetben elutasíthatlan szükségről van szó, melynek teljes mértékben eleget tenni mindenkor kötelességünknek tar­tottuk. Ennek megfelelőleg a Magyarországgal való minden elkerülhető viszálynak kitértünk útjából és gondosan kerültünk minden táma­dást annak önkormányzatára. Épp­úgy csele­kedtünk a statisztikai vám tekintetében is. A jelen pillanatban a birodalom szükséglete sür­gősebben kívánja, mint valaha, hogy Magyar­­országhoz való viszonyunk lehetőleg mielőbb rendeztessék. Őszintén fogunk törekedni, hogy a szükségletnek, a czélnak szolgáljunk, a­míg ez a birodalom ezen felének és a mi szűkebb hazánknak szükségleteivel és érdekeivel össze­egyeztethető. Szónok a részletes tárgyalás meg­kezdése mellett nyilatkozik. Zellhammer csatlakozik e kijelentés­hez. Nem a jelenlegi többség az oka — úgy­mond — ha a monarchia magyar fele a gaz­dasági viszonyokat illetőleg sok tekintetben előnyben van a monarchia innenső felével szem­ben. Behatóbb változásokat tenni jelenleg ne­hezebb, mint 20 vagy 10 év előtt volt. Mint­hogy lakosságunk abban a meggyőződésben van, hogy az egységes vám- és kereskedelmi terület és bankügy föntartása, természetesen érdekeinek megóvása mellett, szükséges, a többség, elkerü­lendő a vám- és kereskedelmi szövetség felmon­dását, elfogadta a kormány javaslatát, egy jelen­téktelen kivétellel. Menger csatlakozik Chlumeczky fejtege­téseihez. Chlumeczky és Sod­or felszó­lalásaik után Dunajewsky pénzügyminsz­­ter emelt szót. A miniszter megjegyzi: a­mi a jelenlegi vám- és kereskedelmi szövetség föl­mondását illeti, a magyar kormány mindjárt kezdetben kijelenti, hogy fölmondási jogáról, melylyel a folyó év végéig élhet, semmi körül­mények közt sem mondhat le , a fölmondást azonban csak jogainak megóvása czéljából esz­közölné. Minthogy véleményem szerint alig le­hetséges, hogy ez év végéig teljesen készen legyünk, a magyar kormány részéről bizonyára megtörténik a fölmondás. Még egyszer kiemel­ni óhajtom azonban, hogy a két kormány meg­állapodásai érvényben maradnak, a kiegyezési javaslatok parlamenti elintézése ez­által nem érintetik. Ezután a bizottság elhatározta, hogy meg­kezdi a részletes tárgyalást. Ezzel az ülés vé­get ért. A legközelebbi ülés valószínűleg hétfőn lesz. E. M. K. E. brassómegyei fiókegylete választmányá­nak évi jelentése — Felolvastatott a fiókegylet 1886. október hó 17-én tartott első rendes közgyűlésén. — Öt negyedéve annak, hogy a Tekintetes közgyűlés 8 tisztelt Tagtársaink kitüntető bi­zalmából ezen nemes czélu egyesületet vezetni szerencsénk van. Öt negyedéve annak, hogy t. Tagtársaink egyhangú bizalma azon szerencsét juttatta osztályrészünkke, hogy az erdélyrészi magyar társadalom országra szóló mozgalmá­nak intézésében mi is némi csekély részt v­e­­hetünk, hogy legjobb erőinkkel hozzájárulha­tunk — ha szabad e kifejezéssel élnünk — a honmentés terhes munkájához. Az „Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület“ valóban hon­mentő a szó legnemesebb értelmében. Megmenteni akarja fajunkat, meg nemze­tünket számban és vagyonban, erőben és ha­talomban. Öt negyedévi működésünkről aka­runk ma beszámolni, mélyen tisztelt közgyű­lés; önök, mint legilletékesebb biráink ítélete alá akarjuk bocsátani, ha vájjon megérdemel­tük-e a kitüntető bizalmat s megtettünk-e helyzetünk s viszonyaink közepette mindent, a­mit csak lehetséges volt. Jól esik épen ezen a helyen számot adni sáfárkodásunkról, hol mint egy évvel ezelőtt Brassó megye törvényhatósági bizottságának több­sége bizalmatlanságot szavazott kultúregyle­tünk iránt, hol aggodalmát fejezte ki, hogy ezen egyesület nem fog megelégedni a magyar nemzeti kultúra terjesztésével, a magyar érde­kek védésével s fejlesztésével, hanem bele fog nyúlni az idegen nemzetiségek féltett jogaiba. Öt negyed év áll mögöttünk, tiszt, köz­gyűlés. De vájjon mondhatja-e valaki, hogy ezen idő alatt mi, avagy központi választmá­nyunk csak kísérletet is tett volna beleavat­kozni társnemzetiségeink belügyeibe, avagy egy­általában történt-e részünkről valami, a­mi föl­kelthetné társnemzetiségeink ellenszenvét, ha­ragját ? Azt hisszük,­­ közgyűlés, bátran s joggal elmondhatjuk épen ezen a helyen, hogy ré­szünkről ilyesmi nem történt s hiszszük, hogy nem is fog történni. Hisz a mi c­élünk nem széthúzást, egye­netlenséget előidézni, hanem magyar kultúrát terjeszteni. Tiszteljük, becsüljük társnemzetiségein­ket, a­mennyire azt feltétlenül megérdemlik tőlünk, ámde elvárjuk, megköveteljük, hogy tiszteljenek, becsüljenek minket,­­ ne állja­nak útjába hazafias törekvéseinknek, a­mint mi sem akadályozzuk az ő nemzeti kultúrájuk fej­lődését. Ezt megkövetelni jogunk van. Ezt köve­teljük is tőlük. Épen ez okból esett oly rosz­­szul és esik minduntalan, ha részekről alapta­lan gyanúsításoknak vagyunk kitéve, s hogy egyesületünk megalakulásakor oly borzasztó hajszát indítottak az ellen. Ámde mélyen tisztelt közgyűlés, az ak­­czió reakcziót szül. A nyomás ellennyomást. Mennél nagyobb volt ellenfeleink nyomá­sa, annyival erősebb az összetartás közöttünk. Az elkeserdés növekedtével nőtt a mi lelkese­désünk, s mennél nagyobb izgatást fejtett ki ellenünk a nemzetiségi sajtó, annál inkább éb­redt fel bennünk azon öntudat, hogy valamit tennünk kell, létfentartásunk parancsolja. És valóban csodálatos, hogy Brassó, ezen ősi nemzetiségi város volt az elsők egyike, mely megértette a kolozsvári szózatot, mely élénk viszhangot adott arra.Csikmegye az első,Bras­só a második. Amott, bár szegény, de túlnyo­mó, tiszta magyarság. Az a hős székelység, a melynek — a költő szerint — minden csepp vére drága gyöngyöt ér. Emit két oldalról el­nyomott, elszigetelten álló szegény magyar ki­sebbség. A brassói magyarság hasonlít egy szi­gethez a tenger közepén. A tenger hullámai fel-felcsapnak, vészszel fenyegetik, ám a sziget lakói önerejükből, saját szorgalmukból megvé­dik magukat a romboló ár ellen, gátat emel­nek neki, melyen visszaverődnek a zajgó hat­­almok, de túl nem csaphatnak. A gát a magyarság nemzeti önérzete,ön­tudata, szívós összetartása. A gát ma az „Er­­délyrészi Magyar Közművelődési Egyesület“, melynek mindannyian tagjai vagyunk. Ez egy­let a gát, mely előtt, mint torlaszok állunk mi, hogy testünkön törődjenek meg a hatalmas jégoszlopok. A gátat építette Kolozsvár, a torlaszokat állítjuk mi. A gát az egyesület, a torlaszok a fiókok. Az első torlaszt a székelység állította, a másodikat a szegény, elhagyott, elszigetelt brassómegyei magyarság. Szüksége volt reá a székelységnek is, de kétszeres szükségünk ne­künk. Még élénken áll emlékünkben azon lelke­sedés, melylyel öt negyedévvel ezelőtt­ Kolozsvár felhívását fogadta magyarságunk, midőn sziv­­vel-lélekkel egyesülve, megalakította a brassó­megyei fiókegyletet. Ebből a lelkesedésből me­rítettünk mi erőt. Még maga az anya nem is született, s gyermeke már növekedett is. A központ meg sem volt alakítva, s a brassómegyei fiókegylet már működött is. Fiókegyletünk megalakulásakor mintegy kétszáz taggyal bírt. Ma a szám megkétszere­­sedett, a mi viszonyaink között több, mint ma­gyar városban a tízszeres. Ismerni kell a vi­szonyokat, melyek közt élünk. Hisz volt eset, — pedig nem egy — midőn különben tiszte­letreméltó kereskedők készséggel adakoztak a szent ügyre, csak arra kértek, ne hozzuk őket nyilvánosságra , hisz voltak, a­kik készséggel beléptek egyesületünkbe, csak azt kérték, hogy nevüket felejtsék ki a névsorból. Vájjon miért történt ez? Talán szégyel­­tek minket ?.. Oh nem! Féltek a túlzó ellen­felektől. Ily körülmények között bámulatos is, hogy a brassó megyei választmány 401 tagot mutat fel. Pedig sokan vannak még magyar hivatal­nokok, kereskedők, iparosok, kik még ma is kívül állanak egyesületünkön! Fájdalom, de vannak még szép számban. Tagjának száma, mint említők, 401. Ezek között van egy örökös (500 frttal), 21 alapító (100—100 frttal), 335 rendes tag (2—2 frttal) , 44 pártoló tag (1—1 frttal). Talán nem lesz teljesen érdektelen, ha statistikai adatokkal ki­mutatjuk tagjaink számát polgári állásukra való tekintettel. Tagjaink közt van hivatalnok 166, iparos 62, kereskedő 30, tanár és tanító 38, csendőr és pénzügyőr 20, szolga 16, lelkész 15, ügy­véd 9, földmivelő 8, nő 7, egylet 6, orvos 4, egyház 3, katona 2, község, gyógyszerész és szerkesztő 1­0­1. Lakhelyére való tekintettel van fiókegy­letünknek Brassóban 293, Hosszufaluban 21, Verestoronyban 17; Türkösön 13; Predeálon 12; Pürkereczen 8; Apáczán 5; Bácsfaluban s Csernátfaluban 4—4; Krizbán 3; Tömösön, Zernesten, Szathmáron, Zajzonban és Budapes­ten 2—2; Barcza-Újfaluban, Bethlenben, Foga­rason, Kovácznán, Konstantinápolyban, Ó-Sán­­czon, Szentágotán, Szilágy-Csehben, Verseczen, Törcsvárt és Újszékesen 1 —­1 tagunk. A megye huszonnégy községe között nincs egyetlen taguk sem a szász községekben, de megdöbbentő az, hogy Tatrang csángó magyar községben egyetlen egy tagunk sincs, kivéve a tanítókat, kik a háromfalusi tanítói kör alapítványában részesek. Lehetetlen e helyen , mélyen tisztelt köz­gyűlés, elhallgatnunk azon feltűnő arányta­lanságot, mely a brassóvárosi s megyei tagok között van. Míg a nem egész tízezer lélekből álló brassói magyarság 293 taggal van képvi­selve, azalatt a 19 ezer lélekből álló megyei magyarság 76 tagot adott egyesületünknek. De még feltűnőbb, hogy az ezerekre menő csángó magyarok közül összesen csak nyolc­ olyan akadt eddig, a­ki csatlakozott volna hozzánk, mert a többi megyei tag többnyire hivatalnok, iparos stb. Ez a tapasztalat, mélyen tisztelt közgyű­lés, valóban elszomorító. Igaz, hogy a csángó­­ság aránylag tönkre ment, egyik napról a má­sikra tengődik. Ámde ez korántsem lehet ment­sége annak, hogy részünkről eddig ily közönyt kellett tapasztalnunk. Mert elvégre kimondhatja azt, hogy egy éven át egy-két irtot felesleges dolgokra ki nem adott volna? Ha pedig ezt az egy-két irtot nekünk adják vala, ma nem vol­na okunk ezen panaszra. De nem lehet c­élunk keseregni a múlt fölött. A megtörténtet meg nem történtté tenni nem lehet. A­mit e tekintetben még tehetünk, az csak az, hogy igyekezni fogunk csángó ma­gyarjaink között apostolokat szerezni szent ügyünknek, igyekezni fogunk őket felvilágosí­tani szent czéljainkról, hogy mire újból eljő a beszámolás ideje, ez irányban teljesen meg­nyugtatót szerezhessünk. Ha számokban kell kifejeznünk a brassó­megyei fiók hozzájárulását a nagy gépezethez, úgy az következőleg alakul. Egy örökös tag után befoly 500 forint; 21 alapító tag után befoly 2100 frt; 335 ren­des tag után befoly évenként 670 frt, a hat évre pedig 4020 frt; 44 pártoló tag után be­foly évenként 44 frt, a hat évre 264 frt, — úgy, hogy a brassó megyei fiókegylet az előbbi 6 évi ciklusra 6884 irtot biztosított, csak tag­díjakban az egyesületnek. Ez az, a­mire eddig körülbelül biztosan számíthatunk. Ámde él bennünk a remény, hogy fiókegyletünk tagjainak száma s az egylet jö­vedelme is szaporodni fog. Az első évi tagdíjakat a lefolyt év folya­mán szabályszerűen beszedettük. Befolyt össze­sen 1777 frt 79 kr, a miből a fiókunkra eső 25°/0-ból fedeztük a felmerült költségeket, t. i. 102 frt 09 krt, mit leginkább a nyomtatványok s­­zolgafizetése igényelt. — A múlt évben be­folyt dijakból beküldetett a központi pénztárba 1623 frt 52 kr s van ez idő szerint a pénz­tárban készpénzben 154 frt 27 kr. Ezenkívül azonban némi csekély hátralé­kos dijak is vannak még a mult évről, melyek azonban remélhetőleg — ha elkésetten is — mind be fognak folyni. Befolyó pénzeinket, mélyen tisztelt köz­gyűlés, a helybeli takarék-kölcsön -szövetkezetbe fektetjük le gyümölcsözőleg, a­míg azokat a központi pénztárba szállítjuk be. Teszszük pe­dig ezt két okból. Először gyümölcsöztetni aka­runk minden fillért, hogy ne heverjen ezen szent pénz egy pillanatig sem haszon nélkül és másodszor emelni akarjuk ez által ezen hely­beli egyetlen magyar pénzintézetet, melyet — mint minden társadalmi intézményünket — az égető szükség hívott életbe. A folyó évi tagdíjak beszedése még min­dig késik, ámde választmányunkon kívül eső okok miatt. A nyugták már kiállítják, s a mai közgyűlés után az idei tagdíjak beszedése ha­ladéktalanul meg fog kezdetni, hogy az év vé­géig az esedékes összeget a központi pénztár­ba szállíthassuk. Fiókegyletünk szervezete némikép elütő a többi megyei választmánytól.­­Míg más me­gyei választmányok működésük területén vidé­ki köröket alakítanak, s ezáltal közvetlenül akarják az eszmét terjeszteni, addig nálunk a viszonyok parancsoló hatása következtében gon­dosan kellett kerülnünk az is ily irányt, sőt kí­vánatosnak mutatkozott, hogy a megye ma­gyarságának összes ügyeit egy választmány, ezen megyei választmány intézze. Ezen — ha szabad e kifejezéssel élnünk — közös alapon alkotta meg alakuló közgyű­lésünk a választmányt is, midőn kilenc­ vá­lasztott brassói tag mellé hét vidéki tagot válasz­tott, még pedig azon elv alapján, hogy minden község 1—2 vál­­tag által legyen képviselve. — Igaz, hogy szemben a megyei magyarság cse­kély részvétével, ez igen sok. Ámde igy kíván­ták a viszonyok. Azonban alakuló közgyűlésünk alkalmával három magyar község s Predeál tel­jesen figyelmen kívül hagyatott. Hogy miért ? azt nem nehéz megfejteni. Mert ott nem vol­tak tagjaink. Mihelyt azonban ott is jelentkez­tek tagok, a választmány, épen a közgyűlés által felállított elv alapján — szükségesnek látta, hogy ezen községek is képviselve legye­nek a választmányban. A tekintetes közgyűlés utólagos jóváhagyása reményében tehát válasz­tott ezen községekből u. n. választmányi meg­bízottakat, azaz oly bizalmi férfiakat, kikhez a választmány az illető községeket érdeklő ügyekben bizalommal fordulhat, így megalakít­va, áll választmányunk Koós Ferencz kir. ta­nácsos, tanfelügyelő, mint elnök ; dr. W­e­i­s­z Ignácz ügyvéd, mint alelnök ; dr. Kabdebó Ferencz ügyvéd, s Szterényi József lapszer­kesztő, mint jegyzők; Orbán Ferencz közép­iskolai igazgató, mint pénztáros és Szenti Bálint illeték-kiszabási hivatali főnök, mint el­lenőr, ezen tisztviselőkön kívül kilencz brassó­városi választmányi tagból, p. Dobiczky Sándor, vasúti osztálymérnök, Genesi István kir. adófelügyelő, Harm­at­h Lajos ügyvéd, Józsa Ferencz iparos, Kenyeres Adolf kir. ügy­ér, Kovács Károly törvényszéki bí­ró, Lá­zár Gerő nagykereskedő, Mayer Jó­zsef ügyvéd és Vargyassy Ferencz főgym­­nasiumi igazgatóból,­­ és hét brassómegyei választott tagból, s p. Barth­a Károly igaz­gató, Borcsa Mihály ref.lelkész, Deák Sán­dor ev. lelkész, Fejér Gyula ev. lelk., Gödri János ügyvéd, Jakab János tanító és M­as­z­­nyik Gyula ev. lelkészből, ki mellé választ­mányi megbízottakká választottak: Kiss Ár­pád ev. lelkész, Mihályi Károly ev. lel­kész, S­i­p­o­­­s János körjegyző, Szabó Antal körjegyző és Szemerjai Károly igaz­gató. A választottakon kívül az alapszabályok értelmében hivatalból tagjai voltak a választ­mánynak az örökös tagok képviselői és az ala­pító tagok. (Vége köv.) ■» A Múzeumból. Igen érdekes két tárgya volt a bölcselet-, nyelv-és történelemtudományi szakosztály szom­bati ülésének. Először dr. Brassai Sámuel olvasta fel emlékbeszédét Bolyai Farkasról. Örömmel szoktunk a legcsekélyebb tudósítás után is kapni, mely tudományos életünk e cso­dás tüneményéről szól, hiszen, miként a láng­ész kiváltsága hozza magával, nem volt életé­nek oly jelentéktelen tette, melyből eredetiség, szellemi nagyság ne szólana felénk. Annál na­gyobb gyönyörűségünkre szolgált Brassai fel­olvasása, mely a nagy tudós élete legérdeke­sebb mozzanatainak, tehetséges legszebb bizo­nyítványainak gyűjteménye. A felolvasott munka nem annyira kellő formába öltöztetett életrajz, mint Bolyairól szó­ló és saját nyilatkozataival összefűzött töre­dékcsoport. De minden sora megkapó, tele ere­deti gondolatokkal, csodás szépségekkel. Az el­ső töredék Bolyai Farkasnak az Akadémiához beküldött autobiographiája. A második a fia János feljegyzései atyja életéről és sajátságai­ról. Erre különféle jellemvonások és végre Bolyai Farkas mathematikai és költői munkái ismertetései következnek. Toldalék gyanánt a néhainak még életében kiadott „(szomorú) je­lentése“ rekeszti be az egészet. A szép számú közönség feszült figyelem­mel kísérte a rendkívül érdekes felolvasást. Majd dr. Hegedűs István lépett a kö­zönség elé, hogy felolvassa a távol levő dr. Felméri Lajos értekezését egy kiválóan fon­tos tárgyról. „Az élő nyelvek tanítása“ érte­kezésének czíme. Kiindulva egy Gonin nevű franczia tanár érdekes elbeszéléséből, melyben ez előadja, hogy rengeteg fáradtsággal megszer­zett német nyelvismerete sem tette őt képessé a német egyetemi előadások megértésére. A kü­lönféle grammatikai módszerek, a szótár-tanu­lás, az emlézés mind nem használtak. Értekező ez adomához szövi azon találó megjegyzését, hogy érettségi jeles bizonyítványokkal felsze­relt ifjaink nagy részén hasonló szomorú tüne­mény észlelhető. Okát abban találja, hogy a klasszikus nyelvek tanítása módszerét holt nyelvé teszi az élő nyelvet is és gram­m­a­tikai elvontságokkal terheli a tanuló emléke­­zetét és szerző éles megjegyzése szerint degre tüzesíti“ a tanuló érdeklődését az ó én nyelv iránt, alkalmazzák az élő nyelv tanitá­s nál is. Ezzel szemben ismerteti Ph. Ka­h­ff* Le princzipe et la methode des Langues Viva­tes cz. műve (megjelent Páris, 1886) által le­fejtett úgynevezett szerves módszer­t, mel­y­­nek lényege abban áll, hogy az élő nyelv els" játszását az anyanyelvnek elsajátítása mód," szerint kívánja keresztül vinni. Az élő nyelv­­ előbb, mint házi nyelvet, azután mint csa­­ládi nyelvet, később mint társas életi nyel­­vet a legegyszerűbb, legközönségesebb kifejez...' sek körébe maradva ajánlja a növendékeknek átadni. Mint egy tourista jő bele egy idegen nép nyelvébe, úgy kell a gyakorlatok ficti útján a növendéket is megutaztatni az élőnyelvet be­szélő nép társas életi szükségei körében mozgó kifejezések körében. A tanár részéről minden egyes szónok együttes hangoztatás útján való begyakorlása hat a halló-érzékre, mely szoro­­sabb összefüggésben van a nyelv érzékkel, mint a szem utján érzékelhető jegyei a hangok­nak, idomjai a szavaknak és nyelvalakoknak Felméri azt akarja, hogy egyszerre három té­nyező működjék közre a nyelvalakoknak az emlékezetbe vésése és megörökítése, teljes elsa­játítása végett: a hangoztatás által begyakor­­lan­dó syntonia, az idegen szó, élőhangja­­kiejtése a hallás útján elsajátítva, a gyakorló könyv grammatikai formáink elsajátítása ugyan egy időben látás utján és a beszélő szervnek mintegy s­pontán működése a beszéd által. Ki­indul az igéből, mely „a mondat birodalmában a legnagyobb hatalom“ (Brassai szerint,) ennek jelen idejét, parancsoló módját, jövőjét sok, de sok ismétlés, gyakorlás utján sajátíthatja el, ezután alkotja meg a bővített mondatokat, az ige múlt alakjait, a mondatfüzés összetettebb képleteit. Kiemeli e módszer azon előnyét, hogy nemcsak az emlékezet tárházába viszi be és rakja be az idegen nyelven kifejezett ítélet­­formákat, hanem a beszélő s­z­e­r­v virtuosi­­tását fejti ki, mely oly spontán, mint a képíró színérzékének, a zenész hangemlékezetének mű­ködése. A szerves módszer nemcsak egy disci­plina, de élő tényezője személyiségünknek, ön­tudatunknak. Szép képet használ Felméri ez eljárás individuális hatásának illustrálására. A sötétben járkáló gyermek azért énekel, vagy beszél hangosan — mondja Felméri, — mert konstatálja önmagának élő jelenlétét, működési s ennek következtében ellenállási erélyét. „E szerint — alkalmazza a példát — a beszéd nemcsak a kifejezett eszmék közege, hanem vitalitásunknak legbizonyosabb kifejezése.1. Anya­­nyelvünkön oly megszokott tünemény a gon­dolat és beszéd titok teljes egyesülése... hogy észre se vesszük, de az idegen nyelven és az egyesülés meglepő tüneménye tárul fel előttünk a maga rejtélyes nagyszerűségében. Mikor az idegen idiomban próbáljuk kifejezni gondolatunkat: „tanúi lehetünk annak a ki­­mondhatlanul finom természetű fénynek, mi­dőn az értelmi szikra fölvillanását, czikázását nyomban követi-' a hang zengzete.“ Ezután 4 pont alatt értekezése módszertani utasításait összefoglalja: 1. Egyszerű, gyakorlati­elemen kell kezdeni. E pontnál kiválóan érdekes állítása, hogy mi mindaz, a­mit a köz­napi érinkezésben nem értékesíthetünk, meddő ismeret és kihull a tanuló emlékezetéből. 2. Egyszerre gyakorolja a tanuló fülét, szemét és nyelvét, tehát a tanulás közben az értés, a hallás, a látás és a beszélés soha sem válnak el egymástól. 3. A nyelvbe való bevezetés váljék az iro­dalmi nyelv alapjává. 4. Keveset, de jót. Nem magas irodalmi irányt követelni. „Ekként, de csak ekként lesz nyelvtaní­tásunkban a beszéd az erő elve, azaz oly szel­lemi és erkölcsi emeltyű, mely az összes erő­ket edzi s a tudást hatalommá hatványozza.“ Felméri értekezése megérdemlett tetszésben ré­szesült. Mindkét felolvasás a kiadványok közelebbi füzetében fognak megjelenni. Nyílt levél az olvasó közönséghez. Zilahi Kiss Béla ur ellen rágalmazás ás becsületsértés miatt a sajtópert a kir. törvény­szék előtt 27—886. sz. a. megindítottam­­•­­ hozzá tehát ez ügyben nincs több szavam. De a nagyközönségnek tartozom agy­o­s felvilágosítással. Miért szólítottam fel ellenfelemet, hogy állítását a nyilvánosság előtt igazolja? Indokaim a következők: Zilahi Kiss Béla úr azt állította, hogy a színház körében uzsoráskodom. Állítása bünteten­dő cselekmény vádját képezi és nekem jogom van követelni a sajtóbíróságtól, hogy e rágalomért a büntető igazságszolgáltatás keze sújtsa őt; de ez csak megtorlás. A nyilvánosság előtt nem ezt kerestem-Van a kérdésnek egy másik ága. Igazat mondott-e Zilahi Kiss Béla úr vagy nem? Ezt kerestem. Nem értem ezért. Ellenfelem a nyilvános­ság előtt vádolt, de nem bizonyított. Hát hol fog bizonyítani ? Illetékes he­lyen, a sajtóbíróságnál, azon forum ellőtt, « ^ " törény nem engedi meg a bizonyítást. Idézem a törvény szavait: A magyar büntetőtörvénykönyv 264. §-a, mely a rágalmazás és becsületsértésre vonat­kozik, így szól : »Az állítás vagy kifejezés valódisága bebizo­nyításának nincs helye és az még a sértett­­ kivonatára sen­ engedhető meg, ha az állítás

Next