Kolozsvár, 1887. július-december (1. évfolyam, 152-305. szám)
1887-11-08 / 261. szám
) 1 I-ső évfolyam. 1887. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7 SZ SZENTKERESZTI-HÁZ A lap szellemi részét illető minden közlemény; ide intézendő kéziratok NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. A KÜLÜGYI HELYZET. Kolozsvár, nov. 8. (M.) A magyar delegáczió külügyi albizottságában imént lefolyt discussiók megnyugtató képet tártak föl a monarchia külügyi helyzetéről, oly megnyugtatót, hogy nemcsak a kormánypárti többség tartó kötelességének a külügyi kormányzat eljárásával való teljes egyetértésének s a közös külügyminiszter iránti elismerésének kifejezést adni, hanem maga az oppositió oly kiváló férfia is, mint Apponyi Albert gróf, csatlakozott a többség e kijelentéseihez s az előadó ily értelmű javaslata, ehez képest, egyhangú határozattal fogadtatott el. Pedig egyátalán nem mondható, hogy az albizottsági tárgyalások ama szokásos általánosságok körében mozogtak volna, amelyek a felületen maradva, az egyes concret kérdéseket rendesen nagy óvatossággal szokták megkerülni s mintegy közös egyetértéssel mellőzik a szövevény minden olyan szálacskáját, amely a tárgyalást egyik-másik lényeges mozzanatig vezethetné. Gróf Andrássy Gyula, az egykori külügyminiszter, a berlini szerződés megállapításának egyik tényezője s így a szöveg illetékes értelmezője, oly részletkérdéseket kerített megbeszélés alá, hogy a közös külügyminiszter alkalmat — s örömmel láttuk, készséggel fogadott alkalmat — nyert nemcsak a bulgár kérdés, meg Ferdinánd herczeg helyzete felől való nyilatkozattételre, hanem az összes érdekelt hatalmak e kérdésben elfoglalt állásának, sőt az oly fontos nyugati, meg a keleti kérdés egymáshoz való viszonyának megbeszélésére is. E fejtegetések folyamából, mint kiválóan jelentős mozzanatot kell kiemelnünk azt a határozottságot, amellyel közös külügyminiszterünk az eddigi alkalmaknál sokkal élesebben hangsúlyozta a német, olasz és osztrák-magyar megállapodás ama tételét, hogy egyoldalúan egyetlen hatalmasság sem korlátozhatja a bolgár nemzet szabad és biztosított elhatározását; továbbá azt az egészen új kijelentést, mely szerint a fejedelmet választó nagy szobranje összealkotása Bulgáriának olyan autonóm belügye, amelybe egyetlen külhatalmasságnak sincs jogos beleszólása, holott jól tudjuk, hogy Oroszország fő kifogása épen arra vonatkozik, hogy Bulgária és Kelet- Romélia önhatalmú egyesítése ellenkezvén a berlini szerződés kikötéseivel, a két tartomány képviselőinek egy választó-testületben való ülésezése és igy Ferdinand fejedelem e szobranje által történt megválasztása alapjában véve törvénytelen, mig evel szemben, Kálnoky gróf, a fejedelem-választás törvényes voltának megítélését elutasítván magától, Ferdinánd herczeg Bulgáriában tartózkodását csak annyiban mondá törvénytelennek, hogy erre nézve nem előzetesen eszközölte ki a porta helybenhagyását, Így is azonban kilátásba helyesé, hogy valamennyi érdekelt hatalmasság beleegyezése esetén, monarchiánk sem fogná az elismerést megtagadni, mert ha a fejedelem nem volt is monarchiánk jelöltje, de a fejedelemválasztásra nézve döntő tényezőnek magát a szabad és önálló bolgár nemzetet ismeri el minden föntartás nélkül. Fölötte fontos nyilatkozata, továbbá a közös külügyminiszternek az, amely Olaszországnak a közép-európai két hatalmassághoz való csatlakozására vonatkozik, kiemelve, hogy e csatlakozás nem új keletű, hanem a korábbinak nyilvánossá tétele és megszilárdítása s kiemelve azt is, hogy Oroszország irányában e csatlakozás nem szükségkép távolodást jelent, sőt épen annak lehetőségét tartja fönn, hogy az ellentétek összeütközés nélkül egyenlíttessenek ki. A keleti kérdés nagy fontossága mellett is, azonban, nem maradhatott e discussiók rendjén leplezetlen, hogy a kérdés súlya nem annyira keleten, mint inkább Nyugaton fekszik s hogy a döntő mozzanat kiváltképen attól függ: mily állást foglal el Franczia- és Németország egymással szemben? Csakugyan, a franczia kamara legutóbbi eszeveszett határozata, az enquete kiküldése iránt, a maga egész aggasztó voltában tárja föl a francéig bonyolódott helyzetet s ha a közös külügyminiszter elmondhatta is, hogy Anglia czéljai a közép-európai békeszövetség czéljaival párhuzamosak, azt a fenyegető homályt el nem oszlathatta, amely nyugatról látható, s amely a keleti kérdésnél is éreztetheti veszélyt rejtő hatását. . . A megnyugtató a helyzetben az, hogy Kálnoky gróf nem mondott ellent az albizottságban hangoztatott ama sürgetéseknek, hogy monarchiánk közreműködésével Ferdinánd fejedelemsége mielőbb nyerjen elismertetést s ha ez megtörténik, legalább erről az oldalról nem lehet, aztán, félni újabb bonyodalmaktól a nyugati nagy kérdés még nehezebbé tételére nézve, düh mandatariusa, a magyar parlamenthez fordulva, fölfedezni méltóztatott a román nemzet ellen folyó igazságtalanságokat, — boldognak érzik magokat tábornok urat üdvözölni s biztosítani, Hogy szívókból beszélt a parlamenthez intézett mindkét iratban. — Éljen tábornok ur, a trón, a haza és nemzet igazi oszlopa !“ (Budapest, nov 7.) A főispáni titkárok száma a JöVő évben ismét szaporodni fog hatta I. Tudvalevőleg eddig evik huszonnégy főispán titkári állás van rendszeresítve, a jó és gyors admainisztráczió érdekében szükségesnek véli azonban a belügyminiszter, hogy a következő évben még hat főispán mellé adassák titkár, még pedig két első, két második s két harmadik osztályú. Mindezek együttvéve kerek számban ha ezer fital fogják növelni az állam kiadásait. (Budapest, nov. 7.) A magyar fegyvergyár felállítása ügyében, mint tegnapi táviratunk jelenté, már megtörtént az elvi eldöntés, még pedig kedvező értelemben. — Bylandt Rheidt gróf közös hadügyminiszter azon tárgyalásokban, melyeket az ügyben legutóbb báró Fejérváry honvédelmi miniszterrel folytatott, elhagyta eddigi álláspontját s nem kifogásolja többé, hogy Budapesten külön fegyvergyár alakíttassák. Fejérváry báró Bécsből vissza akart térni Budapestre, de a beállt fordulat következtében még Bécsben marad, hol a gyár felállítására vonatkozó további tárgyalások az ajánlattevő konzorcziummal folytattatni fognak. (Bécs, nov. 7.) A magyar delegáczió valamennyi albizottságai ma délelőtt ülést tartottak. A hadügyi albizottság a válaszok tárgyalása után, a költségvetésben előforduló eltéréseket tárgyalta le. A tengerészeti albizottság hitelesítette a Bethlen gr. előadó által készített jelentést. A külügyi albizottságban Fáik előadó felolvasta a jelentést, s a javaslat Andrássy és Apponyi azon kijelentései után, hogy változatlanul elfogadják, az egész albizottság által változatlanul és egyhangúlag elfogadtatou.E f yjebb nevezett albizottság két jelentése a holnap tartandó nyilvános ülésben fog benyújtatni. A pénzügyi albizottság ma befejezte a pénzügyminiszteri és a főszámszéki költségvetés tárgyalását. (Kolozsvár, nov. 8.) Doda Trajánhoz az aradi és nagy-szebeni románok is intéztek köszönő adreszt. Nagy-Szebenből Popescu Simeon elnök és Piposiu Pompil aláírásával a f. hó 6-án megtartott választói gyűlésből következő levél küldetett : „A Szeben városi választó kerületek román választói, ma conferencziára gyűlvén össze s köszönettel és büszkeséggel vevén tudomásul tábornok ur eljárását, melylyel mint a 3 millió románság egye 261. szám. Kolozsvárt, kedd, november 8. Kiadóhivatal: BEL KÖZÉP UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egész évre.............................16 frt. Fél évre....................................8 frt. Negyedévre...............................4 frt. Egy hóra...............................1 frt 60 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedveményben részesednek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 25 kr. Történelmi adat az E.M.K.E -nek* Bármely erély, természeti törvény alapján, jogosult: értékének megfelelő hatásra. Ha az E. M. K. E. működését csak ezen szempontból méltányolják is, jogosultsága nem eshetik kifogás alá. Ha a magyarság bír erős lenni, joga is van hozzá, hogy ereje arányában hasson. Lemondás a jogról lehet erkölcsi tökély a skota szemében ; ritka esetben és ideiglenesen parancsolhatja eszély és politika ; szerény visszavonulás és a tér átengedése más számára lehet illem dolga és érdem az előzékenység versenyében ; a lét feltételeivel és követelményeivel szemben egyénnél úgy, mint nemzetnél lemondani, vagy csak visszavonulni is annyi, mint — prédájául a vis mertiaenek — a pusztulás lejtőjére állni akár renyheségből, akár élhetetlenségből, akár gyávaságból. A küzdés a fenmaradásért a jog czímén felül a kötelessége által nyer tartalékot, ingert és hatályt, ha czélja nem pusztán a kétség alá nem fogható lét, vagy a talán mások rovására történő terjeszkedés és foglalás, hanem a veszendőbe mentnek visszafoglalása azon határokig, melyeken belül nyomok vallanak az egykori biztosra. Ázsiai természetünket, és ebből folyólag kora és rövid virágzás után a végleges pusztulásig tengődésre kárhoztatott voltunkat eléggé megczáfolják az ismételt és tökélyesbülő virágzás korszakai az enyészet széléig sodró katastróphák után. Bebizonytottuk, hogy az ázsiainál szigorúbb politikai éghajlatban és légkörben meghonosodtunk. Miért vegye a magyar némely varjú károgását Jósz ómennek? Hazug theóriák árnyai miért lankasszák tetterejét ? Miért ne ápolnék tettre serkentő hatásáért a meggyőződést, hogy: szebb virágzás korszaka előtt állunk, mint minőben őseink keble dobogott magas, büszke örömben. Nem elég áldozat vérétől piroslik századok óta házunk kapufélfája és küszöbe, hogy az enyészet angyala századokig lebeghet tova fejünk felett, zavartalanul engedvén a ház népének a szabaduláslakomáját élvezni ?! — Apályt követő ár hulláma csak akkor maradhat hátrább az előbbinél, ha időközben apadt volna a hullámok bölcsője. Apadó tenger vagyunk ? Sőt — bár némely hajdan magyar szó járta vidéken most idegen hang kél — kevesebben viselték a magyar nevet a múltban, mint jelenleg. Vajjon kevesebben beszélték a magyar nyelvet? Sőt többen, kik fajta nem tartoztak hozzánk, mind ezen ország határain belül, mind azokon kívül! Mi ez utóbbit illeti, ismert dolog, hogy az Anjouk korában, midőn az ország tekintélyének, politikai befolyásának delelő pontján állt, és Zsigmondéban, midőn legalább feje által jutott sokoldalú érintkezésbe a külfölddel, nyelvünket legalább fejedelmek udvaraiban nemcsak úgy tanulták, mint korunkban azokat, melyekre diplomátiai pályára készülő embernek van szüksége, hanem úgy is, mint napjainkban némelyiket a divatos sportból. Ez utóbbi téren eddigelé ugyan még nincs mit registrálnunk a jelenben, hanem az előbbinek ismétlődéstől talán nem állunk szerfelett távol tárain Ami pedig nyelvünknek hazánk habelős elterjedtségére vonatkozó állításomat illeti, volt idő, midőn nálunk minden katonaviselt ember beszélt magyarul. Kutforrásom ugyan csak Erdélyre vonatkozik, hanem alig hihető, hogy állítása szélesebb körre ne lenne alkalmazható.1) Kútfőm pedig Aeneas Sylvius Piccolonimi, III. Fridrik császár titkára, később (1458-64) II. Pius néven pápa. Európa államainak ügyeibe mélyen avatott diplomata, kinek viszonya III. Fridrikhez, tekintve ennek hangulatát a magyarok iránt, nem engedi a gyanút lábrakapni, hogy ítéletében rólunk túlságosan kedvezett. Olvasom pedig állítását korának eseményeiről az 1458. évben irt azon kis commentárjában, mely imolai Benevenutának az 1493. évben Nürnbergiben Hoberger Antalnál megjelent liber cronicarum, vagy Tractatus mundinak nevezett világtörténelmének végén függelékül szerepel. Feljegyzéseinek sorát Magyarországon kezdi. Ezen fejezete végén Erdélyről így ír: „Erdély a Dunán túl fekvő tartomány (Németországból tekintve) melyet hajdan a Dákok laktak, vad és a rómaiak sok veresége által jeles nép. Korunkban három nemzet lakja: a németek, székelyek és oláhok. A németek Szászországból származnak, bátor és harczedzett emberek ; az általuk lakott hét várostól Sibenburg-oknak hívják őket. A székelyekről azt tartják, hogy a magyarok legrégibbjei, az elsők mind azok közül, kik az ősi Magyarországból e tartományba jöttek. E miatt, bár önkezükkel művelik a földet és falun lakva baromcsordákat legeltetnek, mégis nemeseknek nevezik őket és ha találkoznak egymással, egyik a másikat „nemzetes urnak“ köszönti. Adót nem fizetnek, kivéve azon évet, melyben Magyarország királyát koronázzák. Akkor annyi ökörrel adóznak a királynak, ahány a családfő; ezek számáról pedig azt mondják, hogy meghaladja a 60,000-et. Azonban ha hadra szólítják őket és nem felelnek meg a felhívásnak, életükkel lakóinak és vagyonukat elkobozzák. Az oláhok olasz nemzetiségűek, a mint kevéssel alább majd elmondjuk. Azonban kevés katona vise 112 embert ') Nem hiszem, hogy ezen állítás tarthatatlan voltára lehetne következtetni pl. mindjárt H. Mátyás király azon gyakorlatából, hogy Magyarországnak német városaival németül levelez. Hogy olyanok, kik tudnak is magyarul, nem akarnak, vagy legalább nem szeretnek nyelvünkön beszélni, napjainkban is sűrűn észlelhető jelenség. Messze vezetne, vagy talán felesleges is taglalni, Mátyásnak miért nem állt érdekében csúnyán bánni a németekkel. s) Aeneas Sylvius e helyen az „exercitatus“ szót használja, amely a classicus korban dívott értelme szerint ugyan .gyakorlott-, elfoglalt-, nyugtalanított, kipróbáltál“ jelent, a mediae & infimae latinitatis usus loquendi-je szerint azonban r had-gyakorlottat, katonaviseltet.“ A tudós és nagyműveltségü cardinal — mert e művét már ily rangban irta — buzgó hive ugyan a humanisták irányának és törekvése a latin nyelvet minél correctebben írnia, félre nem ismerhető; fel nem tehető azonban, hogy, midőn a classicus latinság akár az értelmi műveltség, akár az ügykezelésben szerzett * A Királyhágón túlról előkelő r. kath. lelkésztől vesszük az alábbi érdekes közleményt. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Szedik a határt. (A Bírók földjén.) Látni kell ezt az alakot. Már ősz is van , koránkint hűs szél is áldogál a tarolt mezőn végig, de azért rajta csak egy ing van, meg egy vedlett rémes nadrág. Azt is másra szabták. Lába mezítelen, fején nincsen föveg, karjai szülőkig kilógnak az agujjakból, csapozott haja odahull-borul a homlokára, szemére. Valami különös mégis kilátszik arczából, üzemeiből, magatartásából ! Valami rom ez, tőinek bájait az idő nem ette le egészen ; valami visszasugárzó fényszerűség a halántékai körül: értelem világa, elölve szesszel, szenvedélyes. Egy darab kékség, ami visszasüt a mult derüs égről, talán az emlékezet, talán az ábránd ... Valami. A kúria hátsó kertje a mezőkre rúg, mitől főnt ágkertelés határolja. Annak van neki támaszkodva, úgy féloldalt né, hogy a nap * De 8ti88e épen szembe. „Marius Carthago romt14**1“; csakhogy Marius itt a rom. Mert ez tttező most is olyan szép, olyan áldott; épen a ’ üiy megtenni az illatos szénát, nehézszemü búzát s 1 tengerit. Épen úgy, mint valamikor. Egyéb Iomlott itt össze. Csak úgy zeng a rétség. Ember van azon mindenütt, a rekettyék között ágat vágnak, faraglya pótlásnak, hogy a hordás ki ne hulljon a nyílásokon, azon innen szedik az áldást, már 20 — 30 nagy halom van összerakva, mik előtt szekerek állanak kérődző tehenekkel, legelő lovakkal, ággal, törökbuza-hajjal felpántlikázva, ami kergetik a legyet. Dana is van, dévajkodás is van. Távolról béresek, udvarbirák rioDgatása szóli erre. Ott már megindult a szekérsor hazafelé. A szép lefejtett sárgaszemü teher messze idecsillan a szekerek halomjáról vegyitve, tarkálló korákkal, vagy a mezei répa nagy széles zöld leveleivel ... Hogy azt öröm nézni Ezek mennek haza az áldással ; az üres szekerek pedig amott jönnek. Pedig nem is üresek. Az ut mellett megrakodnak a nagyhalom ágból s hozzák a malom-árok fejéhez. Abból kötik újra a gátat, ha szükség lesz az ősszel. A gazda, a mostani, érti a kötelességét. — Ne járjon a barom, szekér oknélkül. • * * Valamikor nagy familia volt a vármegyénkén. S gazdag. Most nem az. A birtok másnak jutott, így, úgy, egyszer csak belejött a „nincsen“. A nincsen, ki lehunnyasztott, sunyi pofával áll eléd, s vigyorgó szájával beszél képteleneket. — Hogy elfogyott minden. A nagy nemesi kúria, a sok-sok föld, kaszálók, szántók, erdők, szöllők mind elszaladtak. Láb ok lett, mind a házinyúlnak. Azt pedig nehéz elhinni, amikor ott van most is a nagy bütykös nemesi épület, két emeletes Cserépfedelével ; a folyóig menő földek, a hegy, zöldelő szellőzőivel , a malom, a ványolóval, ami most is éppen úgy zugát, úgy zakatolt! . . . Érthetetlen . . . Hogy is történhetik? Ki tudja azt. A „nincsen“ tovább beszél. — Bizony mind elment az. Te is nagyot kerültél azóta. Egy kerek világot. No ugye hogy nem kerek mégsem a világ ! Hiszen bársonyban mentél el, finom fehérnemüben, tele tárczákkal, büszkén, lenézőleg ! . . S most hogy visszajöttél, ugye keli más világra bukkansz!? Szegletes világ ez . . . Aztán csak folytatja. — Vagy tán nem is te vagy. Az bizonyosan más valaki volt. Valahol összebotlottál vele a kártyaasztalnál, a fejérnépeknél, valahol a sok szép czifra életben. S az rád dobta a maga szennyes vedlett köpenyegjét, s az most szalad a selyemben, csipkében tovább, te pedig itt kullogsz. Te újkori bak lovag, te vigyorog hozzá, és herreg tovább. — No, látod. Ez a régi vándorlás. Hogy amíg te bujdostál idegenbe, hát megindult ez a nagy minden is. S most nem találtok egymásra. Te visszakerültél, de ez ment ki a lábad alól, s még most is megy. Neked meg sem áll többé .. . Sírhatsz! Az utolsó béres is többre való! Az legalább tudja, hogy a két karjában olyan örökséget kapott, meg a becsületes szívében, amivel beéri holta napjáig. Hát te kaptál-e. Mit ? Hatszáz hold birtokot, egy csomó ingó-bingóságot, meg egy halom bankót! — No, nagyra lehetsz vele. Hát mire való volt. Most nincsen. Meg aztán ismét. — Hát hiszen igaz. Te is tudsz. Tacitusból, Senecából, Virgiliusból könyv nélkül idézel azzal a borízű hangoddal; tudsz Shakspeareről, Byronról, talán Aranyról is, Petőfiről is . . . Igen de azt nem váltják fel kenyérre ; módiból kiment pénz az . . . Meg ha felváltanák is: nem kell neked. Hulló planétához vagy te hasonlatos: ha a magasból bestél, neked már csak a vár kell: a maró piszok, az öngúny, a feneketlen mélységes sülyedés! — Ugy é ? t + *• Ott mennek elé mellette, előtte a nagy munkában lévők. Egyre-másra rápillant a*vedlett, rongyos alakra, ki elboruló szemekkel néz az üres messzeségbe. Mintha megismerné. De csak tovább megy mégis. A béres kölyök meg is áll előtte, bosszúsan nézi-nézi, aztán úgy jön a gyereknek, hogy odakap a kemény bükkfa kalapjához, mintha köszönni kellene, mintha annak a rongynak, valamikor illett a tisztességadás. S nem teszi meg. Nem csinál tréfát belőle, csak nem veszi le a kalapot, csak jól megnézi, s nagy éles, hegyes füttyel kisérve, kibontja az ostorát. Egyet-kettőt suhint a levegőbe az ökrök felett: „Csálé szilaj, ne!“S megy a többiek után. Ez már nem is látja azokat. Nem is néz, pedig a szeme nyitva lenne , nem is érez, pedig egy nagy összeomlott szép múlt az ott előtte, ami elvonul, ifjúkori édes emlékekkel, minek ő nagyon korán leszedte éretlen gyümölcseit. Ezek a többiek most szedik az apai örökben, az érett áldást. Szedik a határt! Ami az öné volt, amin apja, anyja porfik, ahonnan ifjan ment, s mint öreg koldus jött meg. Fordul a világ. „Kelyhét mindenki sorban issza.“ Az utszéli pacsirta ott csattog a szántott rögök felett, éppen úgy, mint valamikor. Csak a szemét hunyja le, hogy ne lássa, ami mellette végbe megy, s azt hiszi, azt gondolja, hogy még mindig tavasz van. — Pedig ősz lesz . .. Pedig szedik a határt . .. TIMON SÁNDOR. tm.