Kolozsvár, 1888. július-december (2. évfolyam, 149-302. szám)

1888-10-15 / 240. szám

Pozsony s a cul­tur-mozgalom. Kolozsvár, okt. 16. Pozsony város polgármestere azon megjegyzéssel tagadta meg a nőkhöz in­tézett Emke-fölhívások szétosztását, hogy a cultur-mozgalom csak elég s nem a valódi közművelődésnek szolgál. Különös jelentőséget nyerő kijelen­tés, hogy épen a magyar nemzeti lobo­gó ideája körül megindult gyűjtés al­­almából mondatott az­­ épen a brassói zászló­eset után. A brassói szellem viszhangzik az ország másik szélén Pozsonyban. Az em­ber fájdalommal látja, hogy minél in­kább távozunk az Alföldtől a szélek fe­lé, keletre és nyugatra, oly mértékben fogy a nemzeti egység tudata. Az or­szágnak még csak közepe, mintegy a szí­ve magyar. A test többi részei, a tagok idegenek. Jellemző különösen hogy Pozsony város polgármestere és akkor lép föl ez insolens hanggal, mikor az egyesület mű­ködéséről szóló jelentést vette, melyből teljesen ellenkezőről győződhetik vala meg — ha elolvassa— minta mivel az egyesületet vádolja. A polgármester úr nem vesz tudo­mást arról, hogy mily összhangzatos el­ismerés kisérte s kiséri kezdet óta az Emke működését, kezdve ő felségén, a magyar királyon s folytatva a magyar kormányon, az egyházakon, a közéleti előkelőségeken, a társadalmon, sőt ma­gukon a nemzetiségi (szász) iparoso­kon is. Ha a polgármester úr nem méltóz­­tatott elolvasni a neki megküldött je­lentést, figyelemmel kísérhette volna a hazafias sajtónak négy évi folytonos is­mertetését rólunk. Különben is az Emke nem áldo-­­­zatra kérte Pozsony városát, hanem egy szívességre annak polgármesterét, oly szívességre, mit a hatóságok a legkisebb egyletecskékkel szemben is tanúsítani szoktak, sőt biztosító intézetekkel szem­ben is. A Veres­ kereszt-egylettel szemben pedig állandóan. Ha ezt Mergl Károly polgármester úr jónak látja megtagadni, teheti vala minden kihívás nélkül, minden ráfogás nélkül, minden nyilvános insinuálás nél­kül. Udvariatlan, goromba ember sok van a világon. De mi jogosítja föl a legigazságta­­lanabb ráfogásra, midőn adnia sem kell, csak Pozsony város magyar asszonyainak neveit kell közölnie? Föltesszük az egyenességet és az őszinteséget, hogy a polgármester úr nem a lobogóra gyűjtést nevezte nem közművelődési czélnak. Föltesszük — mondjuk — mert­­ e felhívóból meggyőződhetett, mikép az idea csak agitationális eszme a gyűjtés tekintetében, mire a tavalyi közművelő­dési congresszus biztatá rá az egyesülete­ket. Hogy t. i. első­sorban a magyar nőket iparkodjanak a mozgalomnak meg­nyerni, így létesül az Emkénél a ma­gyar nők lobogó alapja, mely — mint a felhívásban mondatik — egy nagy alap lesz, előírva az egyesület munka­­programmjában, illetve segélyző elveiben. Egyébként, hogy az Emkének ta­lán directe is kérnie szabad lett volna Pozsony városától, ezt bizonyítja az egye­sület megjelent névsora, melyben a kö­vetkező nevezetes adatokat találjuk: Nem örökös tag, nem is alapító tag Pozsony városa. (Sem Pozsony me­­gye.( Sőt az egész nagy, gazdag város­­­­ból összesen 9 rendes és 1 pártoló tag­ja van az Em­kének. (Egész Pozsony m­e­­­­gyéből 9 rendes és 4 pártoló.) Megengedjük azonban, hogy a vá­­ros területén más testvér-egylet működ­­vén, tagok tekintetében talán nem is várhatunk többet. De nem is tagokat kértünk. Különben jellemző, hogy ugyanez a Mergl polgármester már 1885. máj. 26- dikán, az egyesület legelső megindulá­sakor, 205/85. sz. átiratban külön mi­niszteri engedély felmutatását kérte az Emkőtől, mielőtt a gyűjtést Pozsonyban megengedhetné ! . . . - bp — A KOLOZSVÁR TÁRCZAJA. A görgényi vár ostroma 1704. és 1708-ban. ( Vége.) Rátoni az előtt való éjszakán strázsákat vizsgálván, a vár közepét levő tüzek világá­nál a Kátemplok katonái, a német sántzok­­ból rá lőttek s úgy megsebesítették, hogy nemsoká meg kell halni Rátoninak. Mindazon­által nagy bátor vitéz lévén, biztatta a haj­dúkat. Mely felől a németek jöttek fel ostro­mokkal, sok követ hordata oda és a várba lévő férfijakat és asszonyokat a kövek melé állitá, s az ágyakat szakadatlanul mnakkal, kö­vekkel töltötték és arra a helyre vonatta , annak utánna egy hosszú koronát furatván, vasszegekkel végig megrakta, a két végin erős vasas kerekkel ellátta, s a romladozó kőfalra állitá, úgy készen várta az ostromlókat. Maga Rátoni az ágyban fekszik, s a ház ajtaját végig nyitva tartja, s onnét igazgató, de rászántan, hogy ha a várat rohammal be­veszik, ott haljon vitézül. Hol az ostrommal mentek, ott közel egy fent való ház vagyok. Én is mikor Görgény­­be szorultam volt a kurutzok miatt, a sógo­rom Bánffy Lászlóval való szálláson, an­nak ablakai épen arra nyíltak. A házban Rá­toni jeles bajdujit állitván, mindenik mellett 5, 6 puska vala készen, hogy ottan az ostrom­nak jövő németeket lövöldözzék és minthogy úgy is volt, 30 granatéros jött elől, azután 500 muskatéros. Katemplük felmenő a meredek vár oldalon, 3 granateros már a felső falon voltak ; ekkor a várból egyszerre rájuk sütötték az ágyukat a hajdúk ép a sok köve­ket kezdék hajigálni le s a házak ablakain sűrűn kezdének lőni, de mindenestre ama ko­rona confundálá a németeket, sorba sepré őket ugyannyira, hogy vissza kelle szaladniok, mert a kőfalakról már sűrűn kezdtek lőni há­rokban, több száz német kapitányával, ott ve­szett Rá templük is egy nehány tisztjével együtt, kik is a mikházi klastrom kriptájában temetedtek el, így jára, ki az ellenséget semmibe akará vennii. Rabutin megértvén mind jártának az os­trommal övéi,a n. szebeni comendans Haniz­­tet ide újabban lövő szerszámokkal, s erővel küldé a vár alá, ki a Kátemplak házasán ta­nulva, okosabban bánik vala az ostrommal, három helyről kezdé letenni a várat. A szőlő­hegyről pedig úgy ágyúztatta vala, hogy mi­helyt az ágyukat a munkatérosek kilőtték vala, azonnal a mellettük levő ágyukból köveket lö­vettek ki zápor módjára. Hogy a kurutz haj­dúk ne akadályozhassák a bombákat a várba, mert mindig készen állottak, mihelyt az ágyú golyó leesett, vizes pokróczokkal s marha-szórt'«­ beborították úgy hogy a várba semmi kárt sem csinálhattak ; de azután a kövektől nem mehettek közel a bombákhoz, mert so­kan sérültek és haltak közü­lök a várban e kövek által. Már a szegény Rátoni is meghalt s el is temették, még is a kurutzok fel nem akar­ták adni a várat, hanem elhatározták maguk között a kuruczok, hogy a mivel a várat töb­bé fel nem tarthatják, éjszaka oda­­adják s kiszöknek belőle, a mi meg is történt. De Hannz, a németek vezére, minden éjjel egy regement lovas németekkel strázsáltatott a vár körül. Ezt nem tudták a kuruczok. Mikor a várból kijöttek vala, reájok akadtak a néme­tekre; a töbre megijedve, vissza száladónak, mivel Erdélyi Darabontok valónak és nemesek, sokan lévén, a Hajdúk által vágtak a némete­ken s ottan vesztek sokan, mintegy 16-an a kapitányukkal együtt ; a németek közül is sok hullott el vezető tisztekkel együtt. A kurutz hajdúk az erdőkre kapván, onnét haza ma­­gyarországra. Haniz nem örülhető soká győzelmének, mert harmadnapra meghalt gutaütésben, a­ki a mikházi klastromnak 3000 forintot hagyott, s oda temették Mikházán. Ezen Haniz egy komor, gyűlöletes, ma­gának való és magyar gyűlölő ember valt, sőt maguk a németek is gyűlölték őt. Másnap a várban maradott, nép a várat feladták és az erdélyieket elbocsátották, a hajdúkat, mintegy buszig valót Szeb°nb9 vitték fogva, a néme­­tek pedig a várat egészen szegjel hányták és a görgényieket is elbocsátották, így lett vége az erős görgényi várnak örökre. Bátoni István örökre való hitet hagyott maga után s dicsé­retet.“ Ennyit ir az ismeretlen szó a görgényi vár­nak hét hónapig tartó utolsó ostromáról, a honnan kétségen kívül kitűnik, hogy a mily elszántan védelmezték azt a Rákóczi hívei — élükön Rátoni várkapitánynyal, és oly maka­csul ostromoltak a császáriak is, kik jóllehet több izben véres fejjel vezettek vissza a vár alól, a midőn egy ízben még vezéröket is vesz­tek, még sem hagytak fel mindaddig az os­trommal, mely Ribusinnak 800 emberébe ke­rült, mig a kis sasfészket kézre nem beütöt­ték. Rátoni hősiességének emléke még most is él a nép között, s az erről keringő mondák őt nem is golyó által halatják meg, hanem a szellemek által ragadtatják ki a már végveszély­ben forgó várból. Görgény vára volt az utolsó abban az időben, a­mi még Rákóczi birtokában volt , ezért is az elszánt védelem a magyarok részé­ről, mivel jól tudták, hogy midőn ez elbukik, elbukik vele Rákóczi s vele a magyar szabad­ság ügye is! Hogy ki volt az író, ki a fennt közölt ostromot leírta s ki, a mint látszik, Görgény vára mindkét ostrománál jelen volt, biztosan tudni nem lehet. Az azonban kétségen kívül áll, hogy előkelő volt s a­mint maga is mond­ja, Bánfy Lászlónak sógora , hogy — mint az akkori zavaros időkben nem egy — nem volt valami szilárd politikai jellem, a­mi főleg on­nan tűnik ki, hogy majd a labanczok, majd meg a kuruc­­ok táborában látjuk. * * • Az utolsó kirohanás alkalmával elesett hajdúk és német katonák egy közös sírban nyugosznak, mely a vár keleti oldala alatt elterülő térségen, a Görgény vize bal partján, most is látható. E sirt, egy másikkal egyetem­ben, a nép most is „Rákóczi - bajom‘-nak nevezi! A lerombolt vár romjaiból épült azon vadászkastély, melyben trónörökös ő fensége egy néhány év óta minden évben több napig szokott mulatni, a­mikor régi daliás napok dicső emléke tér mindannyiszor vissza ! PALLÓS ALBERT. (Kolozsvár, okt. 10.) A megváltás kérdésé­hez. A pénzügyminiszter, mint Budapestről je­lentik, a képviselőház mai ülésén fogja benyúj­tani a rngale-jogok megváltásáról szóló törvény­javaslatot. Híg­ az enquete által tárgyalt előterjesz­téshez képest, minő correctivumokat fog tar­talmazni az új javaslat, — erre nézve hiteles tájékoztatás még nem jutott nyilvánosságra. De a hírlapok czikkeiben, a különböző tanács­­koz­­iányokban és emlékiratokban a regaletu­­lajdonosok sérelmei, kívánalmai oly kimerítően voltak föl­fej­t­ve, hogy a pénzügyi kormány min­denesetre gazdag anyaggal rendelkezett a ked­vezőbb stipulác­iók megalkotására. A válság dolgában legutóbb id. Zeyk József szólalt föl ismét, néhány megjegyzést téve Hrváth Gyulának nemrég a Nemzet­ben megjelent c­­ikkeire. Zeyk tagadja,— H­orváth­­tal szemben — hogy a me­gváltás az állam­nak bár az első években is tetemes vesztesé­get okozhatna. E­lenkezőleg, azt hiszi, hogy az állam e művelet által károsodni kezdetben sem fog, még akkor sem, ha a tiszta jövedelemből semmi levonás nem léteznék. Horváth azon ja­vaslatára vonatkozólag, hogy a tőkeértékből 5°/o vonassák le. — Zeyk József megjegyzi, hogy bizonyos adók alóli fölmentés czímén a volt tulajdonos csak 3% ot fizethet, miután tényleg e százaléknak megfelelő adótól szaba­dul meg. De arra, hogy az állam érdeke minden eshetőségekkel szemben teljesen biztosítva le­gyen, nem hitelközvetítési vagy eljárási költ­ség czímén, hanem kár ellen biztosító alap al­kotása czéljából, a valósított tiszta jövedelem még 4% ának levonását — bárha minden le­vont százalék legalább egy millió nyolczszáz­­ezer forinttal apasztja a volt jogtulajdonosok tőkebirtokát — méltányosnak elismeri. Így az állam az egész megváltott tőke 5%-val rendelkeznék biztosítéki alapként, minthogy az 1% községi és megyei adó czi­mén történő levonás, mely jövőben a községet fogja terhelni, az államnak szintén ellenmeg­­terheltetés nélkül jönne javára. Ennélfogva, a megváltási művelet az állam helyes biztonsága mellett olyképen jöhetne létre, hogy az érde­keltek jogos igényei minden aggodalom nélkül orvoslást nyerhetnek és valódi, adómentes, tiszta jövedelmeknek megkapnák 96°/0-át. Ezen esetben Zeyk szerint is egész megnyugvással lemondhatnak a jogosultak tiszta jövedelmek 4°/„-ról, minthogy az állam közvetíti a korcs­majogban volt tőkéjüknek, mintegy 6°/„ jöve­delem mellett, a nagy többségre nézve nem hát­rányos folyóvátételét. A megváltás elhalasztását Zeyk pénzügyi szempontból nem pártolja. A pénzpiaca jelen­legi kedvező állásának kihasználása az érde­keltekre nézve sokkal nagyobb előny, mint az átmenet óvatos előkészítése. Annál is inkább mivel ezen előkészítésre nézve elegendő volna, hogy az átmenet az érdekeltekre nézve elvi­selhető legyen, ha az időközi kamatok utóla­gosan ugyan, de félévenként fizettetnének és első évben az adóbehajtásnál némi engedékeny­ség tanúsíttatnék. Az állam pedig igen rövid idő alatt berendezheti és folyamatba hozhatja a törvény intézkedéseit. (Budapest, okt. 15.) A főrendi ház alel­nöke. A főrend­­ház második alelnöke a legkö­zelebbi hét folyamán fog kineveztetni. 240. szám. II-ik. évfolyam 1888. Kolozsvárit, hétfő, október 15. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ­­ lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő KÉZIRATOK AVATNAK vissza Megjelenik a lap minden nap, az ünnepl­és .•Vasárnapok kivéte­lével.­­ívtalenü­l beküldött közlemények te­­kintetbe nem vétetnek. Kiadóhivatal: BELKOZIP­UT OZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK! Égész égre...................16 frt. Fel t?re.............................8 frt. Negyedéire.....................4 frt. Kgi *­Gr......................1 frt 60 kr. így izdm Ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyá­rosok, kereskedők és iparosok árkedve­zményben részesülnek. Bélyegilleték min­den hirdetés után 30 kr. Nyílttér sora 25 kr. A német császár Rómában, Vilmos császár római látogatásának pén­teki napjáról főfontosságúnak tekintendő az ud­vari ebéden mondott két pohárköszöntő s e mellett a vatikáni látogatás. Vilmos német császár e napon reggel 7 órakor a hadgyakorlatok színhelyét tekintette meg. Tizenegy órakor a császár Schlözerhez ment dejeunerre. Egy órakor a császár a Berlinből hozott négyes fogattal a Vatikánba kocsizott. A rendőrség és a katonaság a legszélesebb kö­rű intézkedéseket tett arra nézve, hogy a rend az alatt, míg a császár a Vatikánba kocsizik, meg ne zavartassák. Egymás hátán szorongott a sűrű néptö­meg a Borgo nuovo járdáin. Az Angyalhídon fehér és vörös virágokkal díszített zöld lom­bozat ékeskedett. A Borgo bejáratánál az olasz nemzeti szinű zászlók összevegyültek a Német­ország és Róma színeit viselő zászlókkal. Az út egészen a Péter térig gyönyörű virágos lu­gas folyosóhoz hasonlított, mely felett német és olasz szinü zászlók lengtek. Pontban tizenkét órakor a császár olasz udvari kocsiban a po­rosz vatikáni követség épületéhez hajtatott és fél hét óra tájban, mikor Schlözer a császári látogatást megörökítő márványtáblát leleplez­­tette, Vilmos császár négylovas „a la daumont“ hintájában a Vatikánná kocsizott. Harsogó trom­bita és kürtszó mellett a katonaság fegyverrel tisztelgett és a tömeg tiszteletteljesen, meg nesz­telenül köszöntött. De mikor a menet az An­gyalidról a leonini városrészbe fordult és a ki­vonult gyalogezred zenekara „Heil dir im Sie­geskranz“ kezdetű dalt játszta, az egész Bor­­gón végig zúgott: Ervira Italia, Éljen a király, Éljen az olasz Róma, Éljenek a német szövet­ségesek ! Háromszinű virágcsokrok röpültek a császár hintájába és egy pillanat alatt telve volt sz­étt színes czédulákkal, melyeken e sza­vak állottak: „Viva la Germania!“ „Viva Roma intangibile.“ A pápai lakosztályokba való be­vonulás a Vatikánban uralkodó ó-spanyol eti­kett-szabályok szerint ment végbe. Az udvar­ban a svájezi őrség volt felállítva és a palota­őrség egy szakasza, zászlókkal. A folyosón a major domus és a szertartásmester várakoztak, a lépcső minden fordulójánál két svájezi ál­lást. A trónteremben az egész pápai udvar vá­rakozott. A pápa a császárt az anti-camera se­­gretaban fogadta és azonnal dolgozószobájába kísérte, a­hol tanuk nélkül beszélgetés folyt le köztük. A császár és a pápa közti beszélgetés fél­óráig tartott. A császár és Henrik herczeg 3 óra 40 perczkor hagyták el a Valiként. A Szent­ Pé­­ter-tértől a Piazza della Valléig vezető úton, a Viktor Emanuel korzón felállított csapatok tisztelegtek. A zenekarok a porosz himnuszt játszották. Vilmos császár és Henrik herczeg ugyanazon négylovas hintón, mely Berlinből ide küldetett és a porosz követség által a Va­tikánba hozatott, kíséretükkel egyenesen a Qui­­rinálba tértek vissza. Visszamenőben is a la­kosság zajos tüntetésekkel fogadta a magas vendégeket. * Az udvari ebédet, mely Vilmos csá­szár tiszteletére rendeztetett Rómában, Umberto király olasz nyelven köszöntötte fel a német császár. Umberto felköszöntőjében többek közt igy szólt: „Ama nagy nemzet és dicsőséges uralkodóház fejének Rómában való tartózkodása, melyhez engem régi szilárd ba­rátság fűz, újabb záloga a szövetségnek, me­lyet Európa békéje és népeink javára kötöt­tünk. Poharamat felséges vendégem egészségé­re emelem. Erényei annak zálogát képezik, hogy az Isten dicsőséges és hosszú uralkodás­ban fogja részesíteni. Emelem továbbá poha­ram a császárné és a királyné egészségére és a német hadseregre, mely védpajzsa és dicső­sége Németországnak.“ Vilmos császár a pohár köszöntőre né­metül válaszolt. Vilmos császár feleletében a következőket mondotta: „Az atyáinktól örökölt frigytársi viszony említése keblemben is élénk visszhangot kel­tett. Nagy uralkodóik által vezetett országa­ink egységüket karddal vívták ki. Történetünk hasonlósága maga után vonja a két nép foly­tonos együtthaladását ez egység fentartására, mely a béke legbiztosabb záloga. Viszonyunk c­sak kifejezésre jutott a magasztos fogadta­tásban, melyben felséged fővárosa részesített. Poharat emelek felségedre, ő felségére a ki­rálynéra , felséged vitéz hadseregére.“ Az utolsó mondatot Vilmos császár már nem németül, hanem olaszul mondotta. A szívélyes viszony jeléül, mely a két uralkodó közt fenn áll, Vilmos császár igen szép tollrajzot ajándékozott a királynak, mely III. Frigyest halálos ágyán ábrázolja. A német császár, a király, a királyné, a herczegek és a herczegnők a vatikáni látoga­tást követő napon délelőtt fél 10 órakor a Quirinálból a Centocello mellett levő gyakorló­térre hajtattak és úgy odamenet,mint visszajövet a közönség által lelkes tüntetésekben részesít­­tettek. A királyné és a herczegnők valamivel előbb érkeztek a gyakorlótérre, mint a két uralkodó, kik a herczegekkel a casilinói erőd­­nél lóra ültek, a királynét és a herczegnőket üdvözölték és azután fényes törzskar és az idegen katonai attasék által követve, a csapa­tokhoz lovagoltak. A császár a király jobbján körülbelül egy fellépéssel előbbre lovagolt. A két uralkodó ezután ellovagolt a csapatok arezvonala előtt, mi 45 perczig tartott. Erre negyed 12 kor, a nagyszerűen sikerült gyakor­lat után, megkezdődött a csapatok elvo­nulása. Elvonult 28.000 ember, az elvonu­lás kitűnő rendben, pompás szabatossággal tör­tént és másfél óráig tartott, mialatt a csapa­tok többszörös dicséretben részesültek. Erre a csapatok ismét előbbi állásaikat foglalták el és tisztelegtek a két uralkodónak. A szemlén körülbelül 100,000 ember volt jelen. A Cosi­­lino erődnél a két uralkodó ismét kocsira szállt és lelkesült tüntetések között fél kettőkor ér­kezett vissza a Quirinálba. Az iskolák jelentőségéről. (Az iskolák állami és társadalmi jelentősége s a reáliskolák hivatása.) Mióta az emberiség az őstörténet homá­lyából a civilisatio útjára lépett az állami élet egyik alaptörvényéül, nemzetek, országok fenn­maradásának és virágzásának legbiztosabb zá­logául a folytonos haladás szükségességét is­merik. A­mely nemzet, vagy állam a társa­dalmi­ élet eme sarkalatos alaptörvényének hó­dolni nem tudott, vagy nem akart, rövid-hosz­­szabb szereplés után dicstelenül letűnt az élet színpadáról , egykori létezésének még nyom­dokait is magával sodorta a múlandóság fel­­tartózhatatlan árja. Mily felemelő példák hir­detik másfelől, hogy a szellemi öntudatra emel­kedett népek élete örökre szól,­­ mint a geo­lógiai rétegek kőszéntelepei az ezredévek előtt magukba gyűjtött napsugár­ fényével és mele­gével boldogítják jelenünket, a hajdankor mi­velt népeinek szellemsugarai is diadalmasan átvilágitnak a letűnt századok sötét homályán a késő nemzedékek eszmekörét képesek ál­landó ragyogásba hozni. Avagy a Hellas völgyeiben szétszórt gö­rög törzsek politikai egysége, a természeti vi­szonyok kedvezése s e nép kiváló lelki tulaj­donságai daczára, a mivelődés kitűnő és öntu­datosan fejlesztett intézményei nélkül létre jő­­nek vala-e s nem az ifjú nemzedék nevelésé­nek tökélyére való-e a görög tudomány, művé­szet ritka fejlettsége s az a mindent átható, a nemzet összes életnyilvánulásait annyira meg­ Egy szegény leány. — Elbeszélés. — Irta: DANILEWSKY. 6.) (Folytatás.) A többi, megmaradó pénzen az atya majd néhány juhat vásárol. Nagy szorgalommal nekifogott Fenitsch­­ka a varráshoz és három hét alatt sikerült

Next