Kolozsvár, 1888. július-december (2. évfolyam, 149-302. szám)
1888-10-15 / 240. szám
Pozsony s a cultur-mozgalom. Kolozsvár, okt. 16. Pozsony város polgármestere azon megjegyzéssel tagadta meg a nőkhöz intézett Emke-fölhívások szétosztását, hogy a cultur-mozgalom csak elég s nem a valódi közművelődésnek szolgál. Különös jelentőséget nyerő kijelentés, hogy épen a magyar nemzeti lobogó ideája körül megindult gyűjtés alalmából mondatott az épen a brassói zászlóeset után. A brassói szellem viszhangzik az ország másik szélén Pozsonyban. Az ember fájdalommal látja, hogy minél inkább távozunk az Alföldtől a szélek felé, keletre és nyugatra, oly mértékben fogy a nemzeti egység tudata. Az országnak még csak közepe, mintegy a szíve magyar. A test többi részei, a tagok idegenek. Jellemző különösen hogy Pozsony város polgármestere és akkor lép föl ez insolens hanggal, mikor az egyesület működéséről szóló jelentést vette, melyből teljesen ellenkezőről győződhetik vala meg — ha elolvassa— minta mivel az egyesületet vádolja. A polgármester úr nem vesz tudomást arról, hogy mily összhangzatos elismerés kisérte s kiséri kezdet óta az Emke működését, kezdve ő felségén, a magyar királyon s folytatva a magyar kormányon, az egyházakon, a közéleti előkelőségeken, a társadalmon, sőt magukon a nemzetiségi (szász) iparosokon is. Ha a polgármester úr nem méltóztatott elolvasni a neki megküldött jelentést, figyelemmel kísérhette volna a hazafias sajtónak négy évi folytonos ismertetését rólunk. Különben is az Emke nem áldo-zatra kérte Pozsony városát, hanem egy szívességre annak polgármesterét, oly szívességre, mit a hatóságok a legkisebb egyletecskékkel szemben is tanúsítani szoktak, sőt biztosító intézetekkel szemben is. A Veres kereszt-egylettel szemben pedig állandóan. Ha ezt Mergl Károly polgármester úr jónak látja megtagadni, teheti vala minden kihívás nélkül, minden ráfogás nélkül, minden nyilvános insinuálás nélkül. Udvariatlan, goromba ember sok van a világon. De mi jogosítja föl a legigazságtalanabb ráfogásra, midőn adnia sem kell, csak Pozsony város magyar asszonyainak neveit kell közölnie? Föltesszük az egyenességet és az őszinteséget, hogy a polgármester úr nem a lobogóra gyűjtést nevezte nem közművelődési czélnak. Föltesszük — mondjuk — mert e felhívóból meggyőződhetett, mikép az idea csak agitationális eszme a gyűjtés tekintetében, mire a tavalyi közművelődési congresszus biztatá rá az egyesületeket. Hogy t. i. elsősorban a magyar nőket iparkodjanak a mozgalomnak megnyerni, így létesül az Emkénél a magyar nők lobogó alapja, mely — mint a felhívásban mondatik — egy nagy alap lesz, előírva az egyesület munkaprogrammjában, illetve segélyző elveiben. Egyébként, hogy az Emkének talán directe is kérnie szabad lett volna Pozsony városától, ezt bizonyítja az egyesület megjelent névsora, melyben a következő nevezetes adatokat találjuk: Nem örökös tag, nem is alapító tag Pozsony városa. (Sem Pozsony megye.( Sőt az egész nagy, gazdag városból összesen 9 rendes és 1 pártoló tagja van az Emkének. (Egész Pozsony megyéből 9 rendes és 4 pártoló.) Megengedjük azonban, hogy a város területén más testvér-egylet működvén, tagok tekintetében talán nem is várhatunk többet. De nem is tagokat kértünk. Különben jellemző, hogy ugyanez a Mergl polgármester már 1885. máj. 26- dikán, az egyesület legelső megindulásakor, 205/85. sz. átiratban külön miniszteri engedély felmutatását kérte az Emkőtől, mielőtt a gyűjtést Pozsonyban megengedhetné ! . . . - bp — A KOLOZSVÁR TÁRCZAJA. A görgényi vár ostroma 1704. és 1708-ban. ( Vége.) Rátoni az előtt való éjszakán strázsákat vizsgálván, a vár közepét levő tüzek világánál a Kátemplok katonái, a német sántzokból rá lőttek s úgy megsebesítették, hogy nemsoká meg kell halni Rátoninak. Mindazonáltal nagy bátor vitéz lévén, biztatta a hajdúkat. Mely felől a németek jöttek fel ostromokkal, sok követ hordata oda és a várba lévő férfijakat és asszonyokat a kövek melé állitá, s az ágyakat szakadatlanul mnakkal, kövekkel töltötték és arra a helyre vonatta , annak utánna egy hosszú koronát furatván, vasszegekkel végig megrakta, a két végin erős vasas kerekkel ellátta, s a romladozó kőfalra állitá, úgy készen várta az ostromlókat. Maga Rátoni az ágyban fekszik, s a ház ajtaját végig nyitva tartja, s onnét igazgató, de rászántan, hogy ha a várat rohammal beveszik, ott haljon vitézül. Hol az ostrommal mentek, ott közel egy fent való ház vagyok. Én is mikor Görgénybe szorultam volt a kurutzok miatt, a sógorom Bánffy Lászlóval való szálláson, annak ablakai épen arra nyíltak. A házban Rátoni jeles bajdujit állitván, mindenik mellett 5, 6 puska vala készen, hogy ottan az ostromnak jövő németeket lövöldözzék és minthogy úgy is volt, 30 granatéros jött elől, azután 500 muskatéros. Katemplük felmenő a meredek vár oldalon, 3 granateros már a felső falon voltak ; ekkor a várból egyszerre rájuk sütötték az ágyukat a hajdúk ép a sok köveket kezdék hajigálni le s a házak ablakain sűrűn kezdének lőni, de mindenestre ama korona confundálá a németeket, sorba sepré őket ugyannyira, hogy vissza kelle szaladniok, mert a kőfalakról már sűrűn kezdtek lőni hárokban, több száz német kapitányával, ott veszett Rá templük is egy nehány tisztjével együtt, kik is a mikházi klastrom kriptájában temetedtek el, így jára, ki az ellenséget semmibe akará vennii. Rabutin megértvén mind jártának az ostrommal övéi,a n. szebeni comendans Haniztet ide újabban lövő szerszámokkal, s erővel küldé a vár alá, ki a Kátemplak házasán tanulva, okosabban bánik vala az ostrommal, három helyről kezdé letenni a várat. A szőlőhegyről pedig úgy ágyúztatta vala, hogy mihelyt az ágyukat a munkatérosek kilőtték vala, azonnal a mellettük levő ágyukból köveket lövettek ki zápor módjára. Hogy a kurutz hajdúk ne akadályozhassák a bombákat a várba, mert mindig készen állottak, mihelyt az ágyú golyó leesett, vizes pokróczokkal s marha-szórt'« beborították úgy hogy a várba semmi kárt sem csinálhattak ; de azután a kövektől nem mehettek közel a bombákhoz, mert sokan sérültek és haltak közülök a várban e kövek által. Már a szegény Rátoni is meghalt s el is temették, még is a kurutzok fel nem akarták adni a várat, hanem elhatározták maguk között a kuruczok, hogy a mivel a várat többé fel nem tarthatják, éjszaka odaadják s kiszöknek belőle, a mi meg is történt. De Hannz, a németek vezére, minden éjjel egy regement lovas németekkel strázsáltatott a vár körül. Ezt nem tudták a kuruczok. Mikor a várból kijöttek vala, reájok akadtak a németekre; a töbre megijedve, vissza száladónak, mivel Erdélyi Darabontok valónak és nemesek, sokan lévén, a Hajdúk által vágtak a németeken s ottan vesztek sokan, mintegy 16-an a kapitányukkal együtt ; a németek közül is sok hullott el vezető tisztekkel együtt. A kurutz hajdúk az erdőkre kapván, onnét haza magyarországra. Haniz nem örülhető soká győzelmének, mert harmadnapra meghalt gutaütésben, aki a mikházi klastromnak 3000 forintot hagyott, s oda temették Mikházán. Ezen Haniz egy komor, gyűlöletes, magának való és magyar gyűlölő ember valt, sőt maguk a németek is gyűlölték őt. Másnap a várban maradott, nép a várat feladták és az erdélyieket elbocsátották, a hajdúkat, mintegy buszig valót Szeb°nb9 vitték fogva, a németek pedig a várat egészen szegjel hányták és a görgényieket is elbocsátották, így lett vége az erős görgényi várnak örökre. Bátoni István örökre való hitet hagyott maga után s dicséretet.“ Ennyit ir az ismeretlen szó a görgényi várnak hét hónapig tartó utolsó ostromáról, a honnan kétségen kívül kitűnik, hogy a mily elszántan védelmezték azt a Rákóczi hívei — élükön Rátoni várkapitánynyal, és oly makacsul ostromoltak a császáriak is, kik jóllehet több izben véres fejjel vezettek vissza a vár alól, a midőn egy ízben még vezéröket is vesztek, még sem hagytak fel mindaddig az ostrommal, mely Ribusinnak 800 emberébe került, mig a kis sasfészket kézre nem beütötték. Rátoni hősiességének emléke még most is él a nép között, s az erről keringő mondák őt nem is golyó által halatják meg, hanem a szellemek által ragadtatják ki a már végveszélyben forgó várból. Görgény vára volt az utolsó abban az időben, ami még Rákóczi birtokában volt , ezért is az elszánt védelem a magyarok részéről, mivel jól tudták, hogy midőn ez elbukik, elbukik vele Rákóczi s vele a magyar szabadság ügye is! Hogy ki volt az író, ki a fennt közölt ostromot leírta s ki, a mint látszik, Görgény vára mindkét ostrománál jelen volt, biztosan tudni nem lehet. Az azonban kétségen kívül áll, hogy előkelő volt s amint maga is mondja, Bánfy Lászlónak sógora , hogy — mint az akkori zavaros időkben nem egy — nem volt valami szilárd politikai jellem, ami főleg onnan tűnik ki, hogy majd a labanczok, majd meg a kurucok táborában látjuk. * * • Az utolsó kirohanás alkalmával elesett hajdúk és német katonák egy közös sírban nyugosznak, mely a vár keleti oldala alatt elterülő térségen, a Görgény vize bal partján, most is látható. E sirt, egy másikkal egyetemben, a nép most is „Rákóczi - bajom‘-nak nevezi! A lerombolt vár romjaiból épült azon vadászkastély, melyben trónörökös ő fensége egy néhány év óta minden évben több napig szokott mulatni, amikor régi daliás napok dicső emléke tér mindannyiszor vissza ! PALLÓS ALBERT. (Kolozsvár, okt. 10.) A megváltás kérdéséhez. A pénzügyminiszter, mint Budapestről jelentik, a képviselőház mai ülésén fogja benyújtani a rngale-jogok megváltásáról szóló törvényjavaslatot. Híg az enquete által tárgyalt előterjesztéshez képest, minő correctivumokat fog tartalmazni az új javaslat, — erre nézve hiteles tájékoztatás még nem jutott nyilvánosságra. De a hírlapok czikkeiben, a különböző tanácskoziányokban és emlékiratokban a regaletulajdonosok sérelmei, kívánalmai oly kimerítően voltak fölfejtve, hogy a pénzügyi kormány mindenesetre gazdag anyaggal rendelkezett a kedvezőbb stipulációk megalkotására. A válság dolgában legutóbb id. Zeyk József szólalt föl ismét, néhány megjegyzést téve Hrváth Gyulának nemrég a Nemzetben megjelent cikkeire. Zeyk tagadja,— Horváthtal szemben — hogy a megváltás az államnak bár az első években is tetemes veszteséget okozhatna. Elenkezőleg, azt hiszi, hogy az állam e művelet által károsodni kezdetben sem fog, még akkor sem, ha a tiszta jövedelemből semmi levonás nem léteznék. Horváth azon javaslatára vonatkozólag, hogy a tőkeértékből 5°/o vonassák le. — Zeyk József megjegyzi, hogy bizonyos adók alóli fölmentés czímén a volt tulajdonos csak 3% ot fizethet, miután tényleg e százaléknak megfelelő adótól szabadul meg. De arra, hogy az állam érdeke minden eshetőségekkel szemben teljesen biztosítva legyen, nem hitelközvetítési vagy eljárási költség czímén, hanem kár ellen biztosító alap alkotása czéljából, a valósított tiszta jövedelem még 4% ának levonását — bárha minden levont százalék legalább egy millió nyolczszázezer forinttal apasztja a volt jogtulajdonosok tőkebirtokát — méltányosnak elismeri. Így az állam az egész megváltott tőke 5%-val rendelkeznék biztosítéki alapként, minthogy az 1% községi és megyei adó czimén történő levonás, mely jövőben a községet fogja terhelni, az államnak szintén ellenmegterheltetés nélkül jönne javára. Ennélfogva, a megváltási művelet az állam helyes biztonsága mellett olyképen jöhetne létre, hogy az érdekeltek jogos igényei minden aggodalom nélkül orvoslást nyerhetnek és valódi, adómentes, tiszta jövedelmeknek megkapnák 96°/0-át. Ezen esetben Zeyk szerint is egész megnyugvással lemondhatnak a jogosultak tiszta jövedelmek 4°/„-ról, minthogy az állam közvetíti a korcsmajogban volt tőkéjüknek, mintegy 6°/„ jövedelem mellett, a nagy többségre nézve nem hátrányos folyóvátételét. A megváltás elhalasztását Zeyk pénzügyi szempontból nem pártolja. A pénzpiaca jelenlegi kedvező állásának kihasználása az érdekeltekre nézve sokkal nagyobb előny, mint az átmenet óvatos előkészítése. Annál is inkább mivel ezen előkészítésre nézve elegendő volna, hogy az átmenet az érdekeltekre nézve elviselhető legyen, ha az időközi kamatok utólagosan ugyan, de félévenként fizettetnének és első évben az adóbehajtásnál némi engedékenység tanúsíttatnék. Az állam pedig igen rövid idő alatt berendezheti és folyamatba hozhatja a törvény intézkedéseit. (Budapest, okt. 15.) A főrendi ház alelnöke. A főrendház második alelnöke a legközelebbi hét folyamán fog kineveztetni. 240. szám. II-ik. évfolyam 1888. Kolozsvárit, hétfő, október 15. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő KÉZIRATOK AVATNAK vissza Megjelenik a lap minden nap, az ünneplés .•Vasárnapok kivételével.ívtalenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Kiadóhivatal: BELKOZIPUT OZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK! Égész égre...................16 frt. Fel t?re.............................8 frt. Negyedéire.....................4 frt. Kgi *Gr......................1 frt 60 kr. így izdm Ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér sora 25 kr. A német császár Rómában, Vilmos császár római látogatásának pénteki napjáról főfontosságúnak tekintendő az udvari ebéden mondott két pohárköszöntő s e mellett a vatikáni látogatás. Vilmos német császár e napon reggel 7 órakor a hadgyakorlatok színhelyét tekintette meg. Tizenegy órakor a császár Schlözerhez ment dejeunerre. Egy órakor a császár a Berlinből hozott négyes fogattal a Vatikánba kocsizott. A rendőrség és a katonaság a legszélesebb körű intézkedéseket tett arra nézve, hogy a rend az alatt, míg a császár a Vatikánba kocsizik, meg ne zavartassák. Egymás hátán szorongott a sűrű néptömeg a Borgo nuovo járdáin. Az Angyalhídon fehér és vörös virágokkal díszített zöld lombozat ékeskedett. A Borgo bejáratánál az olasz nemzeti szinű zászlók összevegyültek a Németország és Róma színeit viselő zászlókkal. Az út egészen a Péter térig gyönyörű virágos lugas folyosóhoz hasonlított, mely felett német és olasz szinü zászlók lengtek. Pontban tizenkét órakor a császár olasz udvari kocsiban a porosz vatikáni követség épületéhez hajtatott és fél hét óra tájban, mikor Schlözer a császári látogatást megörökítő márványtáblát lelepleztette, Vilmos császár négylovas „a la daumont“ hintájában a Vatikánná kocsizott. Harsogó trombita és kürtszó mellett a katonaság fegyverrel tisztelgett és a tömeg tiszteletteljesen, meg nesztelenül köszöntött. De mikor a menet az Angyalidról a leonini városrészbe fordult és a kivonult gyalogezred zenekara „Heil dir im Siegeskranz“ kezdetű dalt játszta, az egész Borgón végig zúgott: Ervira Italia, Éljen a király, Éljen az olasz Róma, Éljenek a német szövetségesek ! Háromszinű virágcsokrok röpültek a császár hintájába és egy pillanat alatt telve volt szétt színes czédulákkal, melyeken e szavak állottak: „Viva la Germania!“ „Viva Roma intangibile.“ A pápai lakosztályokba való bevonulás a Vatikánban uralkodó ó-spanyol etikett-szabályok szerint ment végbe. Az udvarban a svájezi őrség volt felállítva és a palotaőrség egy szakasza, zászlókkal. A folyosón a major domus és a szertartásmester várakoztak, a lépcső minden fordulójánál két svájezi állást. A trónteremben az egész pápai udvar várakozott. A pápa a császárt az anti-camera segretaban fogadta és azonnal dolgozószobájába kísérte, ahol tanuk nélkül beszélgetés folyt le köztük. A császár és a pápa közti beszélgetés félóráig tartott. A császár és Henrik herczeg 3 óra 40 perczkor hagyták el a Valiként. A Szent Péter-tértől a Piazza della Valléig vezető úton, a Viktor Emanuel korzón felállított csapatok tisztelegtek. A zenekarok a porosz himnuszt játszották. Vilmos császár és Henrik herczeg ugyanazon négylovas hintón, mely Berlinből ide küldetett és a porosz követség által a Vatikánba hozatott, kíséretükkel egyenesen a Quirinálba tértek vissza. Visszamenőben is a lakosság zajos tüntetésekkel fogadta a magas vendégeket. * Az udvari ebédet, mely Vilmos császár tiszteletére rendeztetett Rómában, Umberto király olasz nyelven köszöntötte fel a német császár. Umberto felköszöntőjében többek közt igy szólt: „Ama nagy nemzet és dicsőséges uralkodóház fejének Rómában való tartózkodása, melyhez engem régi szilárd barátság fűz, újabb záloga a szövetségnek, melyet Európa békéje és népeink javára kötöttünk. Poharamat felséges vendégem egészségére emelem. Erényei annak zálogát képezik, hogy az Isten dicsőséges és hosszú uralkodásban fogja részesíteni. Emelem továbbá poharam a császárné és a királyné egészségére és a német hadseregre, mely védpajzsa és dicsősége Németországnak.“ Vilmos császár a pohár köszöntőre németül válaszolt. Vilmos császár feleletében a következőket mondotta: „Az atyáinktól örökölt frigytársi viszony említése keblemben is élénk visszhangot keltett. Nagy uralkodóik által vezetett országaink egységüket karddal vívták ki. Történetünk hasonlósága maga után vonja a két nép folytonos együtthaladását ez egység fentartására, mely a béke legbiztosabb záloga. Viszonyunk csak kifejezésre jutott a magasztos fogadtatásban, melyben felséged fővárosa részesített. Poharat emelek felségedre, ő felségére a királynéra , felséged vitéz hadseregére.“ Az utolsó mondatot Vilmos császár már nem németül, hanem olaszul mondotta. A szívélyes viszony jeléül, mely a két uralkodó közt fenn áll, Vilmos császár igen szép tollrajzot ajándékozott a királynak, mely III. Frigyest halálos ágyán ábrázolja. A német császár, a király, a királyné, a herczegek és a herczegnők a vatikáni látogatást követő napon délelőtt fél 10 órakor a Quirinálból a Centocello mellett levő gyakorlótérre hajtattak és úgy odamenet,mint visszajövet a közönség által lelkes tüntetésekben részesíttettek. A királyné és a herczegnők valamivel előbb érkeztek a gyakorlótérre, mint a két uralkodó, kik a herczegekkel a casilinói erődnél lóra ültek, a királynét és a herczegnőket üdvözölték és azután fényes törzskar és az idegen katonai attasék által követve, a csapatokhoz lovagoltak. A császár a király jobbján körülbelül egy fellépéssel előbbre lovagolt. A két uralkodó ezután ellovagolt a csapatok arezvonala előtt, mi 45 perczig tartott. Erre negyed 12 kor, a nagyszerűen sikerült gyakorlat után, megkezdődött a csapatok elvonulása. Elvonult 28.000 ember, az elvonulás kitűnő rendben, pompás szabatossággal történt és másfél óráig tartott, mialatt a csapatok többszörös dicséretben részesültek. Erre a csapatok ismét előbbi állásaikat foglalták el és tisztelegtek a két uralkodónak. A szemlén körülbelül 100,000 ember volt jelen. A Cosilino erődnél a két uralkodó ismét kocsira szállt és lelkesült tüntetések között fél kettőkor érkezett vissza a Quirinálba. Az iskolák jelentőségéről. (Az iskolák állami és társadalmi jelentősége s a reáliskolák hivatása.) Mióta az emberiség az őstörténet homályából a civilisatio útjára lépett az állami élet egyik alaptörvényéül, nemzetek, országok fennmaradásának és virágzásának legbiztosabb zálogául a folytonos haladás szükségességét ismerik. Amely nemzet, vagy állam a társadalmi élet eme sarkalatos alaptörvényének hódolni nem tudott, vagy nem akart, rövid-hoszszabb szereplés után dicstelenül letűnt az élet színpadáról , egykori létezésének még nyomdokait is magával sodorta a múlandóság feltartózhatatlan árja. Mily felemelő példák hirdetik másfelől, hogy a szellemi öntudatra emelkedett népek élete örökre szól, mint a geológiai rétegek kőszéntelepei az ezredévek előtt magukba gyűjtött napsugár fényével és melegével boldogítják jelenünket, a hajdankor mivelt népeinek szellemsugarai is diadalmasan átvilágitnak a letűnt századok sötét homályán a késő nemzedékek eszmekörét képesek állandó ragyogásba hozni. Avagy a Hellas völgyeiben szétszórt görög törzsek politikai egysége, a természeti viszonyok kedvezése s e nép kiváló lelki tulajdonságai daczára, a mivelődés kitűnő és öntudatosan fejlesztett intézményei nélkül létre jőnek vala-e s nem az ifjú nemzedék nevelésének tökélyére való-e a görög tudomány, művészet ritka fejlettsége s az a mindent átható, a nemzet összes életnyilvánulásait annyira meg Egy szegény leány. — Elbeszélés. — Irta: DANILEWSKY. 6.) (Folytatás.) A többi, megmaradó pénzen az atya majd néhány juhat vásárol. Nagy szorgalommal nekifogott Fenitschka a varráshoz és három hét alatt sikerült