Kolozsvár, 1888. július-december (2. évfolyam, 149-302. szám)

1888-09-11 / 210. szám

II-ik. évfolyam 1888. 210. szám. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. Kolozsvárit, kedd, szeptember 11. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM, ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egysd évre............................16 írt. Kél évre...................................8 írt. Negyedévre..............................4 írt. Egy hóra..............................1 írt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyá­rosok, kereskedők és iparosok árkedve­ményben részesülnek. Bélyegilleték min­den hirdetés után 30 kr. Nyílt tér sora 25 kr. MAGYARÁZAT: Kolozsvár, szept. 11. (Sz.) Brennerberg Ferencz, Brassó város polgármestere, nyilatkozatot tesz közzé, melyben, egyfelől, a brassói ösmere­­tes zászlóügyet, mint egyszerű fegyelmi esetet tünteti föl, megtagadva tőle min­den államjogi jelleget s másfelől a ma­ga egyéniségére, sőt a brassó­ városi kép­viselő testületre nézve is, határozottan kijelenti, hogy a magyar állam ellen in­tézett érzület, avagy nyilatkozat sem ez alkalommal elő nem fordult, sem álta­lán elő nem fordulhat. A­mi a nyilatkozat első ágát illeti, miután az ügy a maga illetékes és tör­vényes fegyelmi hatósága előtt áll, nem tartjuk a napi sajtót arra hivatottnak, hogy a körülmények és előzmények tü­zetes ismerete nélkül, irányadó, vagy épen döntő véleményt nyilváníthasson. A fokozatos fegyelmi fórumok, végső sor­ban a magyar királyi belügyminiszter, ellenőrizve a parl­amenttől, teljes bizto­sítékot nyújt arra nézve, hogy akár az engedetlennek jelzett alárendelt tisztvi­selőben, akár a netalán helytelen, vagy törvénytelen módon rendelkezett elöljá­róban, megtalálja és törvényesen sújtsa a törvénytelen­kedőt, ha volt ilyen, avagy kiderítse a büntelenséget. A sajtó, véleményei nyilvánításában követendő, ilyen tartózkodását ez alka­lommal annál tanácsosabbnak ítéljük, mert az eddigi közlemények s e nyilat­kozat után, igen valószínűnek látszik, hogy az egész eset, némileg elha­markodva, igen­is nagyra volt felfúj­va. A magyar államnak és zászlajának nem válnék előnyére, ha Magyarország egyik városának polgármestere és kép­viselőtestülete sérelmet követne el a zászlón, vagy akár csak tiszteletlenül szólana is róla, de ugyan a magyar ál­lamnak és zászlójának szolgálna kisebb­ségére az is, ha egyesek és hívatlanok akár túlbuzgóságból, akár más okoknál fogva, akkor és oly módon lépnének föl viadoraiként, a midőn erre igazi ok főn nem forog s a mikép illetékesen a tör­vényesen hivatott közegeknek kell a ma­guk kötelességét teljesiteniök, nem a sajtótól, hanem a törvénytől véve az el­járásra az impulzust. Íme, ebben az eset­ben is, immár kéntelen volt néhány lap visszavonni a brassói kir. ügyész ellen megfontolatlan és alaptalan módon emelt sajtoló vádját — a­mi, ugyancsak az illető lapok privát baja, de magának a magyar államnak és zászlójának sem válnék nagy dicsőségére, ha utólag ki­tűnnék, hogy a­kik védelmére keltek, szélmalmok ellen hadonáztak. Minél ma­gasabban áll valamely ügy és eszme, annál magasabb szempontból és annál komolyabban tárgyalandó s a magyar állam souverainitásánál és a magyar zászló sértetlenségénél Magyarországon magasabb rendű ügy és eszme nem kép­zelhető. A­mi a polgármesteri nyilatkozat személyes ágát illeti , megnyugvással, sőt örömmel veszszük tudásul, a férfias és hazafias kijelentés őszinteségében sem okunk, sem jogunk nem levén kétel­kednünk. Ugyanama nyíltsággal, azon­ban, azt a megjegyzést is meg kell ten­nünk, hogy némi eszélylyel és hazafias lojalitással maga a polgármester úr ele­jét vehette volna az egész affairnek. Ha már a király születésnapjára következő Emke-ünnepélyen Brassó város, mint ilyen részt nem kívánt venni, a­mihez teljes joga volt (— ha ildomatlan-e, az más kérdés —), nem tudta-e a polgármester úr, hogy harmad­napon az első magyar király névünnepe következett? Ez ün­nepnap, nekünk nem­ katholikusoknak, nem egyházi ünnepünk, de, mint a ma­gyar haza polgárai, az alkotmány meg­alapítóját s a hazai keresztyénség első apostolát, nem köteles tisztelettel ün­nepelhetjük-e? Brassó városán, polgárai felének anyanyelvén és hitbeli meggyő­ződésén semmi sérelem nem esett vol­na, ha Magyarország zászlaja, a mosta­ni és az első magyar király ünnepén egyként leng vala a város épületein s evei a lojalitással csak megerősítette volna a polgármester úr mindnyájunk meggyőződését hazafias és alkotmányos érzületei iránt, melyekről most külön nyilatkozatban kellő vallást tennie. Több prudentia egyik fél részéről sem ártott volna . . . A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Az én kalandom. írta DREYFUS ÁBRAHÁM. Vigyázatok lábaitokra ! ... A kedves olvasónők ne ijedjenek meg, semmi szín alatt sem fogok valami pikáns történetet elmesélni, henem elmondom egy iga­zán megtörtént kalandomat. Ez a kaland in­­kább sajnálatos, mint érdekes, nem is beszél­ném el, ha nem tartalmazna magában igen sok tanulságot. A történet a következő: Nemrégiben a Square Delabordo kör­nyékén sétálgattam, a­mikor egyszer csak ér­­zem­,hogy egyik lábam meg van ragadva... Hirte­len megfordulok, középnagyságú kutya volt az, mely épen e pillanatban nyomta fogait e rom­­bomba s miután kétségkívül nem akart velem további ismeretségbe bocsátkozni, nyugodtan eltávozott, a nélkül, hogy nyugtalankodnék azon mód felett, melylyel én e szívélyes üd­vözletét fogadom. A harapás egyébiránt könnyű volt, vér nem folyt. Nem is törődtem tehát tovább a marással, hanem folytatom utamat, mint a ku­tya a magáét. Elmentem egyik barátomhoz reggelizni. Itt kezdődik az én szomorújátékom. Hogy mentegetőzzem csekély késésem miatt, elbeszéltem, hogy mi történt velem. Ba­rátom neje azonnal az előszobába rohant és aggodalmas hangon kiáltotta össze gyermekeit. (A porta tiltakozásai.) A római Riforma szó szerint közli a portának 1881. május 16 ki tiltakozását Francziaország ellen a tuniszi ügy­ben, és ugyancsak a portának 1888. aug. 14-ki tiltakozását Olaszország ellenében, Masszovahra vonatkozólag. A Riforma hangsúlyozza, hogy Franczia­ország a masszovahi ügyet casus bellinek te­kinthette volna, de miután ez nem volt szán­dékában, alkalmatlan időben vetette fel a kér­dést és azzal végezte, hogy maga részéről be­fejezettnek jelentette ki és a portára bízta, hogy ezt a diskussziót folytassa. A porta ez­alatt már átadta volt szokásszerű tiltakozását és mindenben bizonyítékát szolgáltatta, hogy már eleve tisztában volt, hogy mi lesz az ered­mény úgy az olasz, mint a többi kormányok­ — Jakab, Jeanne! Marcalié? Hol van nak? ... Istenem, hol van a kutya? Hozzá futottam: — De asszonyom, kérem, nincsen semmi veszély, esküszöm, hogy nincs! Kutya sincs itt. — Ó, de önt mégis megharapta a kutya. — Igaz, hogy megharapott, de aztán el­tűnt, nem is voltam képes megtalálni. Barátom neje megnyugszik, férje hoz­zám lép. — Nem üldözte ön a kutyát? — Nem én. — Nem tudja azt sem, hogy merről jött és hova futott? — Honnan tudjam? — Az ember megnézi a nyakkötőjét an­nak a kutyának, ha van neki nyakkötője. — Igende, hogy az ember megnézhesse a nyakkötőjét, meg kell fognia a kutyát. — Természetesen. — Köszönöm. Barátom összeránczolta homlokát. — Tudja-e, hogy ez igen komoly dolog! — Micsoda ? ... kérdeztem én. Mi ko­moly ? — Egy kutya harapása, olyan kutyáé, melyet ön nem ismer, a­melyik talán veszett!.. — Azt nem hinném. Az a kutya igen szelíd kinézésű volt. — Mindegy, az ön helyében nem lennék ilyen nyugodt. — Ah! — Néhány nap óta veszett kutyák kó­borolnak a városban. Három hét alatt kétezer­nél többet fogtak össze itt Párisban. — Kétezer veszett kutyát?­denféle eseteit, számos esetet tudott és min­­denik halállal végződött. Nem nevettem többé. Hiszen szép dolog a vitézség, de köszönöm aztán az olyan tör­téneteket, a­melyekben mind­untalan előfor­dulnak e szavak „kin“ és „haldoklás“, külö­nösen, ha még­hozzá e történetek mindenike úgy kezdődik, mint az enyém. Aztán képzelje hozzá az ember azt is, hogy barátom igen mivelt, értelmes ember, a­ki épen nem látszott tréfálni. — Hátha igaza volna,— gondoltam ma­gamban. — Hátha csakugyan veszett kutya mart volna meg? — Menjünk el egy gyógyszerészhez. És én elmentem. — Uram! — szóltam ahoz az úrhoz — engem egy kóbor kutya megmart. Barátom, a­kinél itt vagyok, azt hiszi, hogy jó lesz, ha megmutatom önnek. — Lássuk azt a sebet. Megmutattam lábamat. A kutya által megmart hely kissé megveresedett. A gyógyszerész nagy figyelemmel nézte, aztán a­nélkül, hogy egy szót szólna, elővett egy orvosságos üveget, egy kis posztódarabot és egy fekete rudacskát. — Mit akar ön tenni? — kérdeztem tőle. — Ki akarom égetni. — Szükséges ez ? — Feltétlenül. — Mit mondtam? — kiáltott fel ba­rátom. Tovább folytattam: — Mivel akarja kiégetni?­­ — Ezüst-nitráttal.­ Oda tartottam lábamat. A műtét után megköszöntem a gyógyszerésznek és megkér­deztem tőle, hogy mivel tartozom neki. Ő visszautasított mindenféle díjazást és azt vál­ozotta, hogy szerencséjének tartja, hogy vevője egyik barátjának szolgálatot tehetett. Tehát igaza volt barátomnak, bármilyen könnyű is volt az a harapás, mégis gyors és erőteljes kiégetésre volt szükség miatta. Nyugodtabban tértem haza. Csekély fáj­dalmat éreztem, az égetés természetes követ­kezményét. Az ötödik napon, a kutyával való találkozásom után, a fájdalom hevesebbé vált, megnéztem lábamat. Azon a helyen, a­hol a gyógyszerész kiégette, seb volt. E pillanatban jelentették egyik barátomat, a­ki Pasteur ba­rátja volt s igen értett az orvosi tudomá­nyokhoz. Ismételtem előtte kalandom történetét. — Az a gyógyszerész szamár! kiáltotta második barátom. Nem kellett volna félnie,hi­szen nem folyt vér. Még akkor sem kellene félnie, ha a kutya veszett volt volna, a­mi pe­dig nem valószínű. — Az ifjabb Dumas Sándor ugyanezt mondta nekem. — Semmi ok sem forgott fenn arra néz­ve, hogy kiégessék sebét. Most három hétig kell a miatt feküdnie. — Három hétig! — Legalább is három hétig. Az ezüst­­nitrát sebet okozott. A lábsebek nem egy köny­­nyen gyógyulnak. Jó lesz, ha elmegy Pasteur-höz — Micsoda? — Nem azért, hogy beoltassa magát, nem A világból. nál. A viszony Olaszország és Törökország kö­zött a tiltakozás után is csak ép oly jó ma­radt, mint annakelő­tte volt. A Riforma hozzá­teszi : Ha oly török diplomácziai okmányt kí­vánunk találni, mely erélyes, sőt heves sza­vakba van öntve és melyből legalább erkölcsi ellentállás szándéka kiérthető, úgy bizonyára a tuniszi ügyre vonatkozó tiltakozást és nem a Masszavahra vonatkozót kell előszednünk. A portánál nem bírnak épen rosz emlé­kező tehetséggel és igy tudják, hogy az a ha­talmasság van legkevésbbé hivatva Törökor­szág állítólagos jogainak érvényesítésére, mely oly kevéssé tartotta ennek jogát annak idején tiszteletben , és a porta bizonyára szívesebben venné, ha Tuniszra vonatkozó joga tisztelet­ben tartatott volna, mint ha tiszteletben tar­tatik az, melynek megsértésével Goblet Olasz­országot vádolja. (A trónkövetelő Cuza herczeg.) Bukaresti tudósítás szerint Cuza Sándor herczeg most komoly trónkövetelő számba megy. Lapot ala­pított, melynek czélja az antidinasztikus moz­galmat fejleszteni s az uj lap (Adeverul) hiva­tásának él valóban. Az elégületlen bojárokkal összeköttetéseit fentartja s ezeknek kezében az ifjú Cuza valódi áldás, mert nélküle sok irányban hatást gyakorolni nem tudnának. — Nem volna értékük, de Cuza megadja nekik a tekintélyt. Oroszországgal való összeköttetése e pártnak nyilvánvaló. Nem csinál abból senki sem titkot ott. Sőt most annyira nem tart e párt a kormánytól, hogy majdnem nyíltan foly­tat Cuza alkudozásokat Oroszországgal, és ezen alkudozások következtében állott be szük­sége annak, hogy Cuza személyesen is Orosz­országba menjen a végleges megállapodások kedvéért.­­ Az „Epoca“ adja azon hírt, hogy Cuza trónkövetelő legközelebb Oroszországba megy, a­hol Ignatieff tábornokot látogatja meg, a­kivel együttesen állapítják majd meg a te­endőket s a román nemzeti politika ügyében irányt határoznak majd. Szóval: a legutóbbi időben Cuza és pártja nagyobb mozgalmat fejt ki, mint a koronára nézve egyáltalában kívá­natos volna. De azért a jelen pillanatban Cuza nem veszedelmes; sokan azok közül, a­kik ve­szedelmet hozhattak volna a dinasztiára, kor­mányon vannak, hivatalt kaptak, befolyásra tettek szert, elérték czéljukat s hallgatnak. Hogyha a király el nem bocsátja Brátiánt s nem alakít kormányt az elégületlen elemekből, aligha fizetett vórsa koronájával. Hanem a viharnak elejét vette. Szerte beszélték már a nép között, hogy a király megy s­zuza­jő. A felszínen a dolog elsimult,­­ de a nép ré­tegeiben ma is beszélnek arról, hogy a király megy. A nép tehát még kétségben van a ki­rály állapotát illetőleg s a vihar akkor törhet ki, a­mikor azoknak tetszeni fog, a­kik ma a hatalmat kezükben bírják. (A franczia belügyi helyzet.) Francziaor­szág belügyi helyzetét a félhivatalos Nordd. Alig. Ztg. nem valami bizalomgerjesztőnek ta­lálja. Azt hiszi, hogy a Floquet kormány fen­­maradása a legnagyobb mértékben veszélyez­tetve van. Csupán valami konkrét ürügy szük­séges, hogy koalczió alakuljon a minisztérium megbuktatására.. Mihelyt a törvényhozás meg­nyílik, kitör a zivatar. A kormánynak nem csak a belügyi viszonyok okoznak nehézséget. Tonkinggal is újra baj van. A tonkingi budget harminct milliónyi hiánnyal záródik, melyet a képviselőház nem egy könnyen fog jóváhagy­— Veszett, vagy kóbor kutyát. Ez utób­biak sokkal nyugtalanítóbbak, mint az előb­biek. Be kellene oltatnia magát. Meghátráltam. — Beoltatnám magamat? — Mit veszélyeztet, ezzel ? Ártalmas nem lehet önre, sőt megmentheti. — Azt akarja tehát, hogy mindennap Pasteurhöz menjek? — Csupa séta az egész. A cselédek már kétszer jelentették, hogy a reggeli tálalva van. — Hallja, — szóltam én — erről az ügy­ről később még beszélhetünk, de most nagyon éhes vagyok. — Én nem,— válaszolt barátom.— Biztosí­tom önt, hogy ez a történet elvette minden étvá­gyamat. — Komolyan ? — Komolyan ... És nem fogok rendel­kezni, ha megígéri, hogy sebét megmu­tatja Pasteurnak. — Hiszen alig lehet látni . . . — Annál inkább. Különben hirtelenében meg kellene mutatnia valami gyógyszerésznek, vagy sebésznek. — Ha csak azon múlik, hogy önt meg­nyugtassam . .. — Itt a házban nincsen. Menjünk rögtön valamelyikhez. — Ah, dehogy. Reggelizzünk előbb! Az­után mindent megteszek, a­mit ön akar. — Jó ! Asztalhoz ültünk. A vitatkozás azonban újból megkezdődött és barátom előszámlálta nekem az ebdub min­ni. A szélső lapok egyre hallatlan tudósításo­kat közölnek a botrányos gazdálkodásról, mely Indo-Khinában folyik. A berlini officziózus lap azt hiszi, hogy épen a tonkingi kérdés lesz az, mely Floquetnak, kinek örökébe már mások akarnak ülni, vesztét okozhatja. Egy másik officziózus lap, a Béri. Polit. Nachrichten szin­tén éles bírálat alá veszi a franczia államfér­fiakat, kik egyebet nem tesznek, mint nagy­hangú frázisokkal áltatják a közvéleményt s hízelegnek a nemzeti hiúságnak. Goblet — ír­ja a berlini lap — azt jelentené, hogy a Cris­­pi körjegyzékére adott válasza a legjobb be­nyomást tette az európai hatalmaknál. Floquet és Francz miniszterek flyéresben mindent a legszebb rendben találtak s sajtóbeli híveik azt hirdetik, hogy Francziaország elég erős arra, hogy megalázást ne törjön. Mindebben a német offic­iózus csak üres henczegést lát s ő is ama nézetének ad kifejezést, hogy a Floqnet-kor­­mány helyzete tarthatatlanná vált. Raiffeisen-féle hitelintézet. E szövetkezetek alaptervük követésével azon czélt tűzték maguk elé, hogy tagjaiknak erkölcsi állást, anyagilag kedvező helyzetet teremtsenek, az ehez szükséges eszközök, ne­vezetesen a pénznek személyes garantiával való megszerzésével, vagy pedig a meglevőnek ka­matoztatásával. Az utóbbi czél elérése végett a szövetkezet kisebb betéteket is elfogad, mi­nek minimumát a közgyűlés határozza meg. Hogy a tagoknak erkölcsi kötelezettsé­geit könnyebben ellenőrizhessék, vagyis hogy a kölcsönzötteknek jó czélra való fordítására, másrészt ennek biztosítására is az adósok és polgárok hitelképességét figyelemmel kísérhes­sék — e szövetkezetek kicsiny kerületben alakulnak, egyházközségi szervezetben. A tagoknak joguk van, a szövetkezeti pénztárból a szabály szerinti nagyságig kölcsönt felvenni. Ezzel szemben a tagok köteleztetnek, a német egyesületi törvények szerint az illető szövetkezetért minden irányban és minden ösz­­szeköttetéseiben, egy harmadikkal szemben, tel­jes vagyonnal kezességet vállalni. Előre lett bocsátva, hogy a bizonyos meghatározott összegig való kezesség biztosít­tassák; a kisebb szövetkezetekben, a­hol nincs meg a kellő hitel, ez merész vállalkozásra ve­zetne. Ez a kezesség azonban, mely öntudatos irányt vesz föl, mint teljesen veszélytelen bi­zonyult hasznosnak. A szövetkezetek 35 évi életében még egyetlen egy bank előtt sem for­dult elő s egyetlen egy tag sem károsodott a kezesség miatt. Az egylet forgó tőkéje a tagoknak 10 márkig való kölcsönre készen áll. A forgó tőkekamatot hozó kölcsönökben csakis a ta­goknak, a közgyűlés előtt kifejezett czélra adatik ki. A váltóval való üzlet ki van zárva. A kölcsönök, folyó­számlára, úgy mint három hónapi határidőre, mely két évig meg­hosszabbíttatható és még hosszabb — tíz évig terjedő időre, adatnak ki. A hosszabb határidő megállapítása azért mutatkozott szükségesnek, mert gazdaságokban a forgó tőkéért, a­mely csakis egyszer kamatozik egy évben, az aratáskor, nagyobb műveletek­nél pedig hosszabb, néhány évi határidőt kel­lett tenni, például ott, a­hol nagyobb kölcsö­nökről, milliókról van szó. Természetesen ily nagy kölcsönöket csak oly egyletek közvetít­hetnek, melyek már kellőleg megerősödtek , erős pénzalapot gyűjtöttek. A kölcsönzés megtétele előtt megfigye­­lendő a hitelképesség (anyagi biztonság), a hi­telre érdemesség (erkölcsi biztonság) és a czél, melyre a kölcsönzendő pénz fordittatik s e fel­­használás később ellenőrizendő. A kölcsönzöt­tek biztosítása az összeg nagysága szerint kí­sértetik figyelemmel. Periodicus ellenőrzések az adós fizetésképességéről szorosan meg van­nak állapítva. A puszta kölcsönzésen kívül az egyletek, mint említve volt, különösen törekednek arra, hogy tagjaik anyagi helyzetén javítsanak. A gazdasági eszközök beszerzésére gondot fordí­tanak s minden közgazdasági mozgalomban he­lyet foglalnak, észleleteiket a tagokkal köztik, saját gazdasági terményeik elárusításában részt vesznek, s így akármely szükséges pillanatban eladó-szövetkezetté válnak. Az üzlet nyereménye a kamatmaradvá­nyokban és osztalékokban áll. A kölcsönöket a kamat 1—11/a százaléknyival terhelheti. A nyeremény a szövetkezet költségeinek fedezé­sére, továbbá a tőke gyarapítására és köz­hasznú czélokra fordíttatik. A nyeremény éven­ként szorosan ellenőriztetik és a betétekhez hozzákratik. Szabály szerint az egylet csak igen kicsiny kamattal dolgozhatik. A szövetkezet külső igazgatása és kép­viseletében egy öt tagú bizottság működik, mely a tagok felvételét, a kölcsönök, betétek eszközlését vezeti. A hivatalnokok, — kik szabály szerint a vagyonosabb tagokból valók — tiszte­letbeli hivatalnokok. A szabály alól kivé­tetnek a könyvvezetők és pénztárnokok, kik a könyvvezetés és pénztár felett őrködnek. Mint főfelü­gyeleti testület áll az egylet fölött a ki­­lencz tagú igazgató­tanács. A közgyűlés, mely szabály szerint évente kétszer tartatik, választja meg minden hivatalnokát, megállapítja a kölcsönösszeg ma­ximumát és a betétek maximumát, továbbá a kamatokat stb. Az egyletből távozó tagok igényt tart­hatnak befizetett részleteikre. A szövetkezet feloszlása esetén annak vagyona a birodalmi pénztárba helyeztetik s ott marad, míg hasonló czéln új egylet nem alakul. A Raiffeisen féle hitelszövetkezetek egy­mással társi viszonyban állanak.

Next