Kolozsvár, 1888. július-december (2. évfolyam, 149-302. szám)
1888-09-11 / 210. szám
II-ik. évfolyam 1888. 210. szám. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Kolozsvárit, kedd, szeptember 11. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM, ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egysd évre............................16 írt. Kél évre...................................8 írt. Negyedévre..............................4 írt. Egy hóra..............................1 írt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedveményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílt tér sora 25 kr. MAGYARÁZAT: Kolozsvár, szept. 11. (Sz.) Brennerberg Ferencz, Brassó város polgármestere, nyilatkozatot tesz közzé, melyben, egyfelől, a brassói ösmeretes zászlóügyet, mint egyszerű fegyelmi esetet tünteti föl, megtagadva tőle minden államjogi jelleget s másfelől a maga egyéniségére, sőt a brassó városi képviselő testületre nézve is, határozottan kijelenti, hogy a magyar állam ellen intézett érzület, avagy nyilatkozat sem ez alkalommal elő nem fordult, sem általán elő nem fordulhat. Ami a nyilatkozat első ágát illeti, miután az ügy a maga illetékes és törvényes fegyelmi hatósága előtt áll, nem tartjuk a napi sajtót arra hivatottnak, hogy a körülmények és előzmények tüzetes ismerete nélkül, irányadó, vagy épen döntő véleményt nyilváníthasson. A fokozatos fegyelmi fórumok, végső sorban a magyar királyi belügyminiszter, ellenőrizve a parlamenttől, teljes biztosítékot nyújt arra nézve, hogy akár az engedetlennek jelzett alárendelt tisztviselőben, akár a netalán helytelen, vagy törvénytelen módon rendelkezett elöljáróban, megtalálja és törvényesen sújtsa a törvénytelenkedőt, ha volt ilyen, avagy kiderítse a büntelenséget. A sajtó, véleményei nyilvánításában követendő, ilyen tartózkodását ez alkalommal annál tanácsosabbnak ítéljük, mert az eddigi közlemények s e nyilatkozat után, igen valószínűnek látszik, hogy az egész eset, némileg elhamarkodva, igenis nagyra volt felfújva. A magyar államnak és zászlajának nem válnék előnyére, ha Magyarország egyik városának polgármestere és képviselőtestülete sérelmet követne el a zászlón, vagy akár csak tiszteletlenül szólana is róla, de ugyan a magyar államnak és zászlójának szolgálna kisebbségére az is, ha egyesek és hívatlanok akár túlbuzgóságból, akár más okoknál fogva, akkor és oly módon lépnének föl viadoraiként, a midőn erre igazi ok főn nem forog s a mikép illetékesen a törvényesen hivatott közegeknek kell a maguk kötelességét teljesiteniök, nem a sajtótól, hanem a törvénytől véve az eljárásra az impulzust. Íme, ebben az esetben is, immár kéntelen volt néhány lap visszavonni a brassói kir. ügyész ellen megfontolatlan és alaptalan módon emelt sajtoló vádját — ami, ugyancsak az illető lapok privát baja, de magának a magyar államnak és zászlójának sem válnék nagy dicsőségére, ha utólag kitűnnék, hogy akik védelmére keltek, szélmalmok ellen hadonáztak. Minél magasabban áll valamely ügy és eszme, annál magasabb szempontból és annál komolyabban tárgyalandó s a magyar állam souverainitásánál és a magyar zászló sértetlenségénél Magyarországon magasabb rendű ügy és eszme nem képzelhető. Ami a polgármesteri nyilatkozat személyes ágát illeti , megnyugvással, sőt örömmel veszszük tudásul, a férfias és hazafias kijelentés őszinteségében sem okunk, sem jogunk nem levén kételkednünk. Ugyanama nyíltsággal, azonban, azt a megjegyzést is meg kell tennünk, hogy némi eszélylyel és hazafias lojalitással maga a polgármester úr elejét vehette volna az egész affairnek. Ha már a király születésnapjára következő Emke-ünnepélyen Brassó város, mint ilyen részt nem kívánt venni, amihez teljes joga volt (— ha ildomatlan-e, az más kérdés —), nem tudta-e a polgármester úr, hogy harmadnapon az első magyar király névünnepe következett? Ez ünnepnap, nekünk nem katholikusoknak, nem egyházi ünnepünk, de, mint a magyar haza polgárai, az alkotmány megalapítóját s a hazai keresztyénség első apostolát, nem köteles tisztelettel ünnepelhetjük-e? Brassó városán, polgárai felének anyanyelvén és hitbeli meggyőződésén semmi sérelem nem esett volna, ha Magyarország zászlaja, a mostani és az első magyar király ünnepén egyként leng vala a város épületein s evei a lojalitással csak megerősítette volna a polgármester úr mindnyájunk meggyőződését hazafias és alkotmányos érzületei iránt, melyekről most külön nyilatkozatban kellő vallást tennie. Több prudentia egyik fél részéről sem ártott volna . . . A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Az én kalandom. írta DREYFUS ÁBRAHÁM. Vigyázatok lábaitokra ! ... A kedves olvasónők ne ijedjenek meg, semmi szín alatt sem fogok valami pikáns történetet elmesélni, henem elmondom egy igazán megtörtént kalandomat. Ez a kaland inkább sajnálatos, mint érdekes, nem is beszélném el, ha nem tartalmazna magában igen sok tanulságot. A történet a következő: Nemrégiben a Square Delabordo környékén sétálgattam, amikor egyszer csak érzem,hogy egyik lábam meg van ragadva... Hirtelen megfordulok, középnagyságú kutya volt az, mely épen e pillanatban nyomta fogait e rombomba s miután kétségkívül nem akart velem további ismeretségbe bocsátkozni, nyugodtan eltávozott, a nélkül, hogy nyugtalankodnék azon mód felett, melylyel én e szívélyes üdvözletét fogadom. A harapás egyébiránt könnyű volt, vér nem folyt. Nem is törődtem tehát tovább a marással, hanem folytatom utamat, mint a kutya a magáét. Elmentem egyik barátomhoz reggelizni. Itt kezdődik az én szomorújátékom. Hogy mentegetőzzem csekély késésem miatt, elbeszéltem, hogy mi történt velem. Barátom neje azonnal az előszobába rohant és aggodalmas hangon kiáltotta össze gyermekeit. (A porta tiltakozásai.) A római Riforma szó szerint közli a portának 1881. május 16 ki tiltakozását Francziaország ellen a tuniszi ügyben, és ugyancsak a portának 1888. aug. 14-ki tiltakozását Olaszország ellenében, Masszovahra vonatkozólag. A Riforma hangsúlyozza, hogy Francziaország a masszovahi ügyet casus bellinek tekinthette volna, de miután ez nem volt szándékában, alkalmatlan időben vetette fel a kérdést és azzal végezte, hogy maga részéről befejezettnek jelentette ki és a portára bízta, hogy ezt a diskussziót folytassa. A porta ezalatt már átadta volt szokásszerű tiltakozását és mindenben bizonyítékát szolgáltatta, hogy már eleve tisztában volt, hogy mi lesz az eredmény úgy az olasz, mint a többi kormányok — Jakab, Jeanne! Marcalié? Hol van nak? ... Istenem, hol van a kutya? Hozzá futottam: — De asszonyom, kérem, nincsen semmi veszély, esküszöm, hogy nincs! Kutya sincs itt. — Ó, de önt mégis megharapta a kutya. — Igaz, hogy megharapott, de aztán eltűnt, nem is voltam képes megtalálni. Barátom neje megnyugszik, férje hozzám lép. — Nem üldözte ön a kutyát? — Nem én. — Nem tudja azt sem, hogy merről jött és hova futott? — Honnan tudjam? — Az ember megnézi a nyakkötőjét annak a kutyának, ha van neki nyakkötője. — Igende, hogy az ember megnézhesse a nyakkötőjét, meg kell fognia a kutyát. — Természetesen. — Köszönöm. Barátom összeránczolta homlokát. — Tudja-e, hogy ez igen komoly dolog! — Micsoda ? ... kérdeztem én. Mi komoly ? — Egy kutya harapása, olyan kutyáé, melyet ön nem ismer, amelyik talán veszett!.. — Azt nem hinném. Az a kutya igen szelíd kinézésű volt. — Mindegy, az ön helyében nem lennék ilyen nyugodt. — Ah! — Néhány nap óta veszett kutyák kóborolnak a városban. Három hét alatt kétezernél többet fogtak össze itt Párisban. — Kétezer veszett kutyát?denféle eseteit, számos esetet tudott és mindenik halállal végződött. Nem nevettem többé. Hiszen szép dolog a vitézség, de köszönöm aztán az olyan történeteket, amelyekben minduntalan előfordulnak e szavak „kin“ és „haldoklás“, különösen, ha méghozzá e történetek mindenike úgy kezdődik, mint az enyém. Aztán képzelje hozzá az ember azt is, hogy barátom igen mivelt, értelmes ember, aki épen nem látszott tréfálni. — Hátha igaza volna,— gondoltam magamban. — Hátha csakugyan veszett kutya mart volna meg? — Menjünk el egy gyógyszerészhez. És én elmentem. — Uram! — szóltam ahoz az úrhoz — engem egy kóbor kutya megmart. Barátom, akinél itt vagyok, azt hiszi, hogy jó lesz, ha megmutatom önnek. — Lássuk azt a sebet. Megmutattam lábamat. A kutya által megmart hely kissé megveresedett. A gyógyszerész nagy figyelemmel nézte, aztán anélkül, hogy egy szót szólna, elővett egy orvosságos üveget, egy kis posztódarabot és egy fekete rudacskát. — Mit akar ön tenni? — kérdeztem tőle. — Ki akarom égetni. — Szükséges ez ? — Feltétlenül. — Mit mondtam? — kiáltott fel barátom. Tovább folytattam: — Mivel akarja kiégetni? — Ezüst-nitráttal. Oda tartottam lábamat. A műtét után megköszöntem a gyógyszerésznek és megkérdeztem tőle, hogy mivel tartozom neki. Ő visszautasított mindenféle díjazást és azt válozotta, hogy szerencséjének tartja, hogy vevője egyik barátjának szolgálatot tehetett. Tehát igaza volt barátomnak, bármilyen könnyű is volt az a harapás, mégis gyors és erőteljes kiégetésre volt szükség miatta. Nyugodtabban tértem haza. Csekély fájdalmat éreztem, az égetés természetes következményét. Az ötödik napon, a kutyával való találkozásom után, a fájdalom hevesebbé vált, megnéztem lábamat. Azon a helyen, ahol a gyógyszerész kiégette, seb volt. E pillanatban jelentették egyik barátomat, aki Pasteur barátja volt s igen értett az orvosi tudományokhoz. Ismételtem előtte kalandom történetét. — Az a gyógyszerész szamár! kiáltotta második barátom. Nem kellett volna félnie,hiszen nem folyt vér. Még akkor sem kellene félnie, ha a kutya veszett volt volna, ami pedig nem valószínű. — Az ifjabb Dumas Sándor ugyanezt mondta nekem. — Semmi ok sem forgott fenn arra nézve, hogy kiégessék sebét. Most három hétig kell a miatt feküdnie. — Három hétig! — Legalább is három hétig. Az ezüstnitrát sebet okozott. A lábsebek nem egy könynyen gyógyulnak. Jó lesz, ha elmegy Pasteur-höz — Micsoda? — Nem azért, hogy beoltassa magát, nem A világból. nál. A viszony Olaszország és Törökország között a tiltakozás után is csak ép oly jó maradt, mint annakelőtte volt. A Riforma hozzáteszi : Ha oly török diplomácziai okmányt kívánunk találni, mely erélyes, sőt heves szavakba van öntve és melyből legalább erkölcsi ellentállás szándéka kiérthető, úgy bizonyára a tuniszi ügyre vonatkozó tiltakozást és nem a Masszavahra vonatkozót kell előszednünk. A portánál nem bírnak épen rosz emlékező tehetséggel és igy tudják, hogy az a hatalmasság van legkevésbbé hivatva Törökország állítólagos jogainak érvényesítésére, mely oly kevéssé tartotta ennek jogát annak idején tiszteletben , és a porta bizonyára szívesebben venné, ha Tuniszra vonatkozó joga tiszteletben tartatott volna, mint ha tiszteletben tartatik az, melynek megsértésével Goblet Olaszországot vádolja. (A trónkövetelő Cuza herczeg.) Bukaresti tudósítás szerint Cuza Sándor herczeg most komoly trónkövetelő számba megy. Lapot alapított, melynek czélja az antidinasztikus mozgalmat fejleszteni s az uj lap (Adeverul) hivatásának él valóban. Az elégületlen bojárokkal összeköttetéseit fentartja s ezeknek kezében az ifjú Cuza valódi áldás, mert nélküle sok irányban hatást gyakorolni nem tudnának. — Nem volna értékük, de Cuza megadja nekik a tekintélyt. Oroszországgal való összeköttetése e pártnak nyilvánvaló. Nem csinál abból senki sem titkot ott. Sőt most annyira nem tart e párt a kormánytól, hogy majdnem nyíltan folytat Cuza alkudozásokat Oroszországgal, és ezen alkudozások következtében állott be szüksége annak, hogy Cuza személyesen is Oroszországba menjen a végleges megállapodások kedvéért. Az „Epoca“ adja azon hírt, hogy Cuza trónkövetelő legközelebb Oroszországba megy, ahol Ignatieff tábornokot látogatja meg, akivel együttesen állapítják majd meg a teendőket s a román nemzeti politika ügyében irányt határoznak majd. Szóval: a legutóbbi időben Cuza és pártja nagyobb mozgalmat fejt ki, mint a koronára nézve egyáltalában kívánatos volna. De azért a jelen pillanatban Cuza nem veszedelmes; sokan azok közül, akik veszedelmet hozhattak volna a dinasztiára, kormányon vannak, hivatalt kaptak, befolyásra tettek szert, elérték czéljukat s hallgatnak. Hogyha a király el nem bocsátja Brátiánt s nem alakít kormányt az elégületlen elemekből, aligha fizetett vórsa koronájával. Hanem a viharnak elejét vette. Szerte beszélték már a nép között, hogy a király megy szuzajő. A felszínen a dolog elsimult, de a nép rétegeiben ma is beszélnek arról, hogy a király megy. A nép tehát még kétségben van a király állapotát illetőleg s a vihar akkor törhet ki, amikor azoknak tetszeni fog, akik ma a hatalmat kezükben bírják. (A franczia belügyi helyzet.) Francziaország belügyi helyzetét a félhivatalos Nordd. Alig. Ztg. nem valami bizalomgerjesztőnek találja. Azt hiszi, hogy a Floquet kormány fenmaradása a legnagyobb mértékben veszélyeztetve van. Csupán valami konkrét ürügy szükséges, hogy koalczió alakuljon a minisztérium megbuktatására.. Mihelyt a törvényhozás megnyílik, kitör a zivatar. A kormánynak nem csak a belügyi viszonyok okoznak nehézséget. Tonkinggal is újra baj van. A tonkingi budget harminct milliónyi hiánnyal záródik, melyet a képviselőház nem egy könnyen fog jóváhagy— Veszett, vagy kóbor kutyát. Ez utóbbiak sokkal nyugtalanítóbbak, mint az előbbiek. Be kellene oltatnia magát. Meghátráltam. — Beoltatnám magamat? — Mit veszélyeztet, ezzel ? Ártalmas nem lehet önre, sőt megmentheti. — Azt akarja tehát, hogy mindennap Pasteurhöz menjek? — Csupa séta az egész. A cselédek már kétszer jelentették, hogy a reggeli tálalva van. — Hallja, — szóltam én — erről az ügyről később még beszélhetünk, de most nagyon éhes vagyok. — Én nem,— válaszolt barátom.— Biztosítom önt, hogy ez a történet elvette minden étvágyamat. — Komolyan ? — Komolyan ... És nem fogok rendelkezni, ha megígéri, hogy sebét megmutatja Pasteurnak. — Hiszen alig lehet látni . . . — Annál inkább. Különben hirtelenében meg kellene mutatnia valami gyógyszerésznek, vagy sebésznek. — Ha csak azon múlik, hogy önt megnyugtassam . .. — Itt a házban nincsen. Menjünk rögtön valamelyikhez. — Ah, dehogy. Reggelizzünk előbb! Azután mindent megteszek, amit ön akar. — Jó ! Asztalhoz ültünk. A vitatkozás azonban újból megkezdődött és barátom előszámlálta nekem az ebdub minni. A szélső lapok egyre hallatlan tudósításokat közölnek a botrányos gazdálkodásról, mely Indo-Khinában folyik. A berlini officziózus lap azt hiszi, hogy épen a tonkingi kérdés lesz az, mely Floquetnak, kinek örökébe már mások akarnak ülni, vesztét okozhatja. Egy másik officziózus lap, a Béri. Polit. Nachrichten szintén éles bírálat alá veszi a franczia államférfiakat, kik egyebet nem tesznek, mint nagyhangú frázisokkal áltatják a közvéleményt s hízelegnek a nemzeti hiúságnak. Goblet — írja a berlini lap — azt jelentené, hogy a Crispi körjegyzékére adott válasza a legjobb benyomást tette az európai hatalmaknál. Floquet és Francz miniszterek flyéresben mindent a legszebb rendben találtak s sajtóbeli híveik azt hirdetik, hogy Francziaország elég erős arra, hogy megalázást ne törjön. Mindebben a német officiózus csak üres henczegést lát s ő is ama nézetének ad kifejezést, hogy a Floqnet-kormány helyzete tarthatatlanná vált. Raiffeisen-féle hitelintézet. E szövetkezetek alaptervük követésével azon czélt tűzték maguk elé, hogy tagjaiknak erkölcsi állást, anyagilag kedvező helyzetet teremtsenek, az ehez szükséges eszközök, nevezetesen a pénznek személyes garantiával való megszerzésével, vagy pedig a meglevőnek kamatoztatásával. Az utóbbi czél elérése végett a szövetkezet kisebb betéteket is elfogad, minek minimumát a közgyűlés határozza meg. Hogy a tagoknak erkölcsi kötelezettségeit könnyebben ellenőrizhessék, vagyis hogy a kölcsönzötteknek jó czélra való fordítására, másrészt ennek biztosítására is az adósok és polgárok hitelképességét figyelemmel kísérhessék — e szövetkezetek kicsiny kerületben alakulnak, egyházközségi szervezetben. A tagoknak joguk van, a szövetkezeti pénztárból a szabály szerinti nagyságig kölcsönt felvenni. Ezzel szemben a tagok köteleztetnek, a német egyesületi törvények szerint az illető szövetkezetért minden irányban és minden öszszeköttetéseiben, egy harmadikkal szemben, teljes vagyonnal kezességet vállalni. Előre lett bocsátva, hogy a bizonyos meghatározott összegig való kezesség biztosíttassák; a kisebb szövetkezetekben, ahol nincs meg a kellő hitel, ez merész vállalkozásra vezetne. Ez a kezesség azonban, mely öntudatos irányt vesz föl, mint teljesen veszélytelen bizonyult hasznosnak. A szövetkezetek 35 évi életében még egyetlen egy bank előtt sem fordult elő s egyetlen egy tag sem károsodott a kezesség miatt. Az egylet forgó tőkéje a tagoknak 10 márkig való kölcsönre készen áll. A forgó tőkekamatot hozó kölcsönökben csakis a tagoknak, a közgyűlés előtt kifejezett czélra adatik ki. A váltóval való üzlet ki van zárva. A kölcsönök, folyószámlára, úgy mint három hónapi határidőre, mely két évig meghosszabbíttatható és még hosszabb — tíz évig terjedő időre, adatnak ki. A hosszabb határidő megállapítása azért mutatkozott szükségesnek, mert gazdaságokban a forgó tőkéért, amely csakis egyszer kamatozik egy évben, az aratáskor, nagyobb műveleteknél pedig hosszabb, néhány évi határidőt kellett tenni, például ott, ahol nagyobb kölcsönökről, milliókról van szó. Természetesen ily nagy kölcsönöket csak oly egyletek közvetíthetnek, melyek már kellőleg megerősödtek , erős pénzalapot gyűjtöttek. A kölcsönzés megtétele előtt megfigyelendő a hitelképesség (anyagi biztonság), a hitelre érdemesség (erkölcsi biztonság) és a czél, melyre a kölcsönzendő pénz fordittatik s e felhasználás később ellenőrizendő. A kölcsönzöttek biztosítása az összeg nagysága szerint kísértetik figyelemmel. Periodicus ellenőrzések az adós fizetésképességéről szorosan meg vannak állapítva. A puszta kölcsönzésen kívül az egyletek, mint említve volt, különösen törekednek arra, hogy tagjaik anyagi helyzetén javítsanak. A gazdasági eszközök beszerzésére gondot fordítanak s minden közgazdasági mozgalomban helyet foglalnak, észleleteiket a tagokkal köztik, saját gazdasági terményeik elárusításában részt vesznek, s így akármely szükséges pillanatban eladó-szövetkezetté válnak. Az üzlet nyereménye a kamatmaradványokban és osztalékokban áll. A kölcsönöket a kamat 1—11/a százaléknyival terhelheti. A nyeremény a szövetkezet költségeinek fedezésére, továbbá a tőke gyarapítására és közhasznú czélokra fordíttatik. A nyeremény évenként szorosan ellenőriztetik és a betétekhez hozzákratik. Szabály szerint az egylet csak igen kicsiny kamattal dolgozhatik. A szövetkezet külső igazgatása és képviseletében egy öt tagú bizottság működik, mely a tagok felvételét, a kölcsönök, betétek eszközlését vezeti. A hivatalnokok, — kik szabály szerint a vagyonosabb tagokból valók — tiszteletbeli hivatalnokok. A szabály alól kivétetnek a könyvvezetők és pénztárnokok, kik a könyvvezetés és pénztár felett őrködnek. Mint főfelügyeleti testület áll az egylet fölött a kilencz tagú igazgatótanács. A közgyűlés, mely szabály szerint évente kétszer tartatik, választja meg minden hivatalnokát, megállapítja a kölcsönösszeg maximumát és a betétek maximumát, továbbá a kamatokat stb. Az egyletből távozó tagok igényt tarthatnak befizetett részleteikre. A szövetkezet feloszlása esetén annak vagyona a birodalmi pénztárba helyeztetik s ott marad, míg hasonló czéln új egylet nem alakul. A Raiffeisen féle hitelszövetkezetek egymással társi viszonyban állanak.