Ilia Mihály - Péter László (szerk.): Juhász Gyula válogatott művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1981)

Színpadi játékok

Színpadi játékok 465 PETŐFI. Azóta sok minden jött, és sok minden elmúlt, Anikó. A szegény, toprongyos vándordiákból azóta Pe­tőfi Sándor lett. Pi­la Anikó áhítattal. Petőfi Sándor! Maga a Petőfi Sán­dor! Aki azokat a szép nótákat csinálta? Akiről annyit be­szélnek a népek? Petőfi. Akiről annyit beszélnek a népek! Igen, a népek, a nép az én szerelmem, a szegény, a rab, a hűséges, az ál­dott. És én most benned, árva cigányleány, még egyszer, talán utoljára, hadd ölelem, hadd ölelem a népet. Átka­rolja. PI­.A ANIKÓ: Petőfi úr, az égre kérem, most már nem sza­bad ! A szomszédban fölébrednek és akkor, hiszen én csu­pán csak egy közönséges cseléd vagyok! Petőfi: Az én édesanyám is az volt, és mégis áldott ő az asszonyok között! Mit tudod te, szegény Pila Anikó, mi­lyen boldoggá tesz engem ez a perc, amelyben viszontlát­talak. A hűséget látom benned, az egyszerűséget, az én ideálomat. Te csak hallgass, és én hadd nézek még egy­szer a te nyílt, tiszta szemedbe, így. Annyi hazugság, any­­nyi hitványság környékezett mostanában, annyi csalódás és keserűség ért, hogy én már nem bírom tovább. Barát­ság, szerelem, dicsőség, szép szavak, sorra cserbenhagy­tak, elárultak, és megtiportak, mit tudod te, miért jöttem én, és hová indulok? Kinek az égre. A hajnal már pirkad keleten, nemsokára megszólalnak a háború kutyái, nem­sokára véres lesz a mező és a folyó, nemsokára ítéletet tart az ég, és temetővé válik a föld. Nemsokára elmegyek. Hadd pihenjek meg utoljára a te jó, hű, alázatos tekinte­tedben, egy régi boldog alföldi éjszaka emlékében, a régi csárda mámorában, amelynek gyönyörűsége igaz volt és édes volt és lám, nem csalt meg, hiszen te emlékezel, hi­szen te velem maradtál és elkísérsz már oda. . . Léptek ne­­sze. Most pedig menj, menj, így, szépen, csöndesen. . . emlék, öröm, fiatalság, menj, menj... ég veled! Pila Anikó hangtalanul, meghatottan él.

Next