Ilia Mihály - Péter László (szerk.): Juhász Gyula válogatott művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1981)

1922

Tanulmányok, cikkek, kritikák 783 AZ EL NEM HAGYOTT ZÁSZLÓ A königgrätzi csata után Petőfi István, csákói gazdatiszt érdekes kosztost hozott a nagyapámnak szegedi Serház utcai házába: Zoltánkát, a magyar sasfiókot. Abban a szobában lakott egy félévig a nagy Petőfi kis­fia, amely­ben én születtem, így esett egy halvány fénysugár az örök glóriából az én szegény fejemre. Petőfi Sándorhoz képest a mai epigon bizony csak gyönge utódnak érezheti ma­gát, de azért, ha hite és lelke van, nem kell magát egyúttal méltatlannak is éreznie. Nem pedig akkor, ha hűségesen és bátorságosan kitart a nagy ideálok mellett, amelyekért Petőfi Sándor élt és halt. Azért mondottam én Pekár Gyulának, amikor a Társasága székfoglalóján azt kötötte szívemre, hogy a Petőfi Társaság lobogója alatt küzdjek, hogy én egyet ígérek: mint eddig, ezután is, mindhalálig hű akarok maradni Petőfi Sándor szelleméhez! Borsszem Jankó, 1922. december 24. CSEVEGÉS [a történetírásról] Barátaim és ellenségeim (és barátaim ellenségei és el­lenségeim barátai) néhány nap óta úton-útfélen azzal ho­zakodnak elő, hogy olvastam-e már a legújabb szegedi történelmet, amelyben én is benne vagyok, és ha olvas­tam, hát mit szólok hozzá? Megvallom őszintén, annyi pénzem nincsen, és belátható történeti időn belül nem is igen lesz, amennyibe ez a legújabb szegedi történelem ke­rül, tiszteletpéldányt nemigen remélhetek belőle, és kü­lönben is nem érdekel túlságosan az egész. Éppen olyan nyugodtan alszom (vagy virrasztok) tőle, mint amikor még nem jelent meg, és mint amikor még az egyik illuszt­ris szerzője nekem tapsolt, amikor az októberi forradal

Next