Ilia Mihály - Péter László (szerk.): Juhász Gyula válogatott művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1981)
1922
Tanulmányok, cikkek, kritikák 783 AZ EL NEM HAGYOTT ZÁSZLÓ A königgrätzi csata után Petőfi István, csákói gazdatiszt érdekes kosztost hozott a nagyapámnak szegedi Serház utcai házába: Zoltánkát, a magyar sasfiókot. Abban a szobában lakott egy félévig a nagy Petőfi kisfia, amelyben én születtem, így esett egy halvány fénysugár az örök glóriából az én szegény fejemre. Petőfi Sándorhoz képest a mai epigon bizony csak gyönge utódnak érezheti magát, de azért, ha hite és lelke van, nem kell magát egyúttal méltatlannak is éreznie. Nem pedig akkor, ha hűségesen és bátorságosan kitart a nagy ideálok mellett, amelyekért Petőfi Sándor élt és halt. Azért mondottam én Pekár Gyulának, amikor a Társasága székfoglalóján azt kötötte szívemre, hogy a Petőfi Társaság lobogója alatt küzdjek, hogy én egyet ígérek: mint eddig, ezután is, mindhalálig hű akarok maradni Petőfi Sándor szelleméhez! Borsszem Jankó, 1922. december 24. CSEVEGÉS [a történetírásról] Barátaim és ellenségeim (és barátaim ellenségei és ellenségeim barátai) néhány nap óta úton-útfélen azzal hozakodnak elő, hogy olvastam-e már a legújabb szegedi történelmet, amelyben én is benne vagyok, és ha olvastam, hát mit szólok hozzá? Megvallom őszintén, annyi pénzem nincsen, és belátható történeti időn belül nem is igen lesz, amennyibe ez a legújabb szegedi történelem kerül, tiszteletpéldányt nemigen remélhetek belőle, és különben is nem érdekel túlságosan az egész. Éppen olyan nyugodtan alszom (vagy virrasztok) tőle, mint amikor még nem jelent meg, és mint amikor még az egyik illusztris szerzője nekem tapsolt, amikor az októberi forradal