Szalai Anna (szerk.): Századvég 2. - Magyar Remekírók (Budapest, 1984)
Justh Zsigmond: Fuimus
326 JUSTH ZSIGMOND ben ki is kötötték. Ekkor el nem engednék egy világért. .. Hisz én vagyok az élő kapocs köztük s a bécsi társaság között... - Nevetett most hangosan, de úgy, hogy azért dereka nem mozdult, a jobb keze csakoly nyugodtan feküdt az asztalon, mint előbb. Csak a bal kezével fedte el az ajkait. - No, ne csudálkozzatok, illetlen fiúk - nevetett még mindig -, felveszem a barna, nehéz selyemruhámat, egy nagy fejkötőt, amelyet Mic hozatott nekem tavaly Párisból (az ilyen alkalmakra), aztán lemegyek elfoglalni a fő helyet az asztalnál. Csak süket szomszédjaim legyenek, ez a főmonda megreszketve az előbbi nagy nevetéstől, szeretek jól enni, és Tominál, ha bécsi vendégek vannak, jól eszik az ember. .. A házban Lollyt szeretem legjobban, ein schneidiges Mädl, eljár sokszor hozzám, beszél a mai Bécsről. Csak olyan, mint mikor én fiatal voltam. Még most is... képzeljétek csak! Megdobban a lány szíve, ha lovas katonát lát, s a Práter-fahrtot még mindig tavasszal tartják. Mann wird ja nie alt! - csacsogta vígan, mint egy szegény, öreg kanárimadár, az első tavaszi napsugár melegénél. Mintha csak a két fiú az ifjúságot hozta volna vissza néki, élte tavaszát! - Miért nem jó Stázi néni egyszer át hozzánk, anyánkhoz? Aztán meg sohase ír néki. -Át csak átmennék, de írni... das nicht. Az írástól megfájul a gyomrom. Pedig most a legnagyobb örömöm az evés. A mama nem küldött befőttet nékem? Szokta... -Tán nem tudta, hogy ide jövünk - füllentette Lőrinc, tudva jól, hogy jóságos mamája sohase tenne fel az ő díszes kocsijára befőzöttes üvegeket. - Majd átmegyek egyszer hozzátok. Utoljára Lőrinc atyjának esküvőjén jártam Kálmán. Szép hely, azt mondják az a kertész tervelte, aki a pozsonyi Aut, meg a bécsi Volksgartent, igaz? -Anyám is úgy mondja - felelt Lőrinc csendesen. Nem szokott dicsekedni, egy világért se mondott volna