Szalai Anna (szerk.): Századvég 2. - Magyar Remekírók (Budapest, 1984)
Justh Zsigmond: Fuimus
356 JUSTH ZSIGMOND - Igen, az ízlésemtől. Gábor nem akart arról beszélni, amit a másik hallani szeretett volna, más téma pedig e percben egyiküket sem érdekelte volna. Majd pár percig hallgattak, ezalatt Lolly gépiesen a fényképeket nézte... majd hirtelen felugrott, átment a szomszéd szobába. - Gábor szörnyen untatott, elálmosodtam. Megyek aludni. Addio la compagnia. - Ezzel búcsút véve kitáncolt a szalonból. 42 - Nagyon érdekel - szólalt meg a mentegetőzés hangján Lőrinc, midőn Gáborral egyedül maradtak hálószobájukban aztán úgy érdeklődik irántad. Márpedig, látod, én akárkivel el tudnék, én, az oly unalmas társalgó, órákig beszélni rólad... az már barátom, ki rokonszenvezik veled. - Édes, öreg fiam, tudom, hogy így van. De hát Lolly rokonszenve problematikus. Ne higgy neki. Azt hiszem, még arra is veszedelmes, akit szeret. És barátsága?... Te rajtad keresztül akar engem megismerni. - Azt hiszed? - kérdte Lőrinc kissé sértett hangon. - No, ezzel nem akarom azt mondani, hogy irántad nem érdeklődnék... de hát... csak tudnám, miért? Miért éppen engem? Vagy igazán szeret? Vagy oly rosszul megy a dolga a bécsi világban? Ki tudja... - De szerény vagy, Gábor. Hisz tudhatod, hogy mindenki érdeklődik itt irántad, lehet mondani, amióta élsz. Dehogyne, hiszen atyád végrendelete ugyancsak korán reád terelte a figyelmet. - És te mit tartasz róla? - Én egyenes, férfias, szókimondó, aranyszívű leánynak tartom. -Tán igazad van. Bárcsak úgy lenne. Meg volna könnyítve életem, elvenném. - Vedd el, Gábor, vedd el - mondta Lőrinc hevesen.