Szalai Anna (szerk.): Századvég 2. - Magyar Remekírók (Budapest, 1984)
Justh Zsigmond: Fuimus
386 JUSTH ZSIGMOND monikus a nyelve, az észjárása, a filozófiája, még a vallása is... Ezért jó itt, nagyon jó. De azért Gábor csak pár napig maradt. Mind jobban áthasonulva magyarrá, „túrán” lett belőle, mint ahogy Ádám szokta mondani. Szeptember elsején aztán hazautazott Kálnára, hol még Lőrinccel akart házassága előtt találkozni. Ádámék három nappal az esküvő előtt egyenesen Újvárra készültek, ott fognak majd találkozni. 17 Ahogy Kálnára ért, egyenesen édesanyjához ment be, Lőrinc éppen cserkészni volt. Ott ült Nifforné a kis dolgozószobában, előtte a szokott hímzés, körülte minden kedves tárgya. Arca is derültnek akart látszani, de azért szemem hosszú fátyol. Látszott egész lényén, hogy szenvedett. Soká, némán ültek egymással szemben. - Szeretted? - szólalt meg egyszerre édesanyja. - Nagyon? - Szerettem, de már nem szeretem - mondta Gábor a meggyőződés hangján. És az anyja szemében egy pillanatra az öröm fénye csillant meg. - Én... - s most arcára ismét fátyol borult - tulajdonképpen örülök a házasságnak. Lolly okos leány, sokat látott. Eleget járt a világban arra, hogy most már kipihenje magát. Szereti is Lőrincet - s ismét fiára nézett -, így hát végre is nincs okom, hogy ellenezzem a házasságot. Meg akarta szeretni mindenáron a fia jövendő feleségét. - Igazad van, nincs okod. - És... te? - Én sem ellenzem. Én- se szót önkénytelenül hangsúlyozta - úgyse vettem volna el. - De hisz - vágott szavába anyja.