Magyar Rendőr, 1937 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1937-01-15 / 2. szám
28 Aktuális emlékek Irta: dr. Krisstinkovich Antal rcndórtanácsas Boldogult Frigyes főherceg tábornagy elhunyta alkalmából elevenedik fel emlékezetemben az egyik történet. Nem mindennapi rendőri esemény, amely huszonöt éve történt. Politikai rendészet akkor még, a mai fejlettségében, a vidéken alig volt, de a győri, városi rendőrség ezen a téren is előljárt. Várjon ki hinné ma, hogy akkor Győrött már két személygépkocsi futott a rendőrség szolgálatában, vagy hogy például a nagyon elmérgesedett munkásmozgalmak idején, mint fiatal fogalmazó, ismételten kiküldetvén Budapestre, innen adtam le közvetlen értesüléseimet és megfigyeléseim eredményét? Detektívjeink éber figyelme meg otthon, a városban terjedt ki mindenre, és Nagymagyarországnak eme jelentős, harmadik gyáripari városában a legkisebb megmozdulást is előre látta a rendőrség. Ily körülmények közt jelentették egyszer detektívjeink, hogy az egyik textilgyárba a közelmúltban egy titokzatosnak látszó külföldi állt be szakmunkásnak, akinek már a ruházkodása is magára vonta a figyelmet. Fekete inget viselt, nyakkendőjében halálfejjel. Kevésbeszédű, emberkerülő, zárkózott természetű fiatalember, aki egy rendőri szempontból nem éppen megbízható családnál vett ki szobát. A külhonosok nyilvántartásából azonnal megtudtuk az illető személyi adatait: Rakowski nevű bécsi illetőségű, osztrák honos volt. Mivel akkor még a bécsi rendőrigazgatósággal közvetlenül leveleztünk, előéletének és kilétének megállapítása érdekében sürgős átirattal fordultam oda. Akik már a világháború előtt is rendőri szolgálatban voltunk, hálásan emlékezhetünk vissza arra a, formás külalak tekintetében is jellegzetes, tartalmilag pedig messzemenően részletes, kimerítő válaszra, amelyet a bécsi Polizeidirection ilyen esetekben fénykép közlésével adni szokott. Tehát ebben az esetben is hamarosan megjött az alapos válasz. Eszerint Rakowskinak igen aggodalmat keltő politikai múltja volt: legutóbbi időkig élénk tevékenységet fejtett ki egy anarchista szervezetben, amelynek lelkes, meggyőződéses tagja volt. (A tagok fekete inget és halálfejes jelvényt viseltek.) Megjegyezte még az átirat, hogy bár ez a szervezet csak ú. n. elméleti, teoretikus alapon áll, mindazáltal Rakowski magatartása a legbehatóbb megfigyelést és ellenőrzést igényli. Első dolgom volt szigorúan bizalmas megbeszélést folytatni a gyárigazgatóval, aki szerint a zárkózott ember igen szorgalmas, jó szakmunkás, munkahelyén semmiféle agitációt nem folytat, sőt nem is folytathat, mert modora miatt társai idegenkednek tőle. Az igazgató vállalta, hogy a rendőrhatóság döntéséig maga is figyelni fogja emberünket és minden jelenségről közvetlenül értesít. Rakowski lakását és magánéletét pedig állandóan két detektív figyelte. (A detektívek egyébként módot találtak arra, hogy a lakhatási bizonyítványért bejáró Rakowskit már a kapitányságon feltűnés nélkül megismerhessék.) Még időnk se volt dönteni Rakowski ügyében, amikor egy napon arról értesültünk, hogy Frigyes főherceg táborszernagy, a Monarchia akkori hadseregfelügyelője, másnap Győrbe érkezik, hogy a helyőrség csapatai felett szemlét tartson. Az uralkodóház tagjáról lévén szó, első pillanatban — anarchistánkra gondoltunk. A főherceg jön, az anarchista itt van, — talán naivnak, vagy merésznek látszó következtetésekre ad alapot, de az ördög nem alszik... A szemle napjának reggelén a figyelő detektív megállapította, hogy Rakowski a rendes időben a gyár irányában eltávozott hazulról és a gyárak felé tartó nagy munkástömegben elvegyült. Délelőtt 8 órakor pedig, hivatalos óránk kezdetekor megszólalt a telefon és a gyárigazgató közölte velem izgatottan, hogy Rakowski ma reggel még nem állt munkába s mivel egyébként most olvassa a helyi lapokban, hogy Győrnek főhercegi vendége van, ő maga is kezd aggódni a titokzatos ember miatt. Habozásra nem volt idő, pillanatok alatt intézkedni kellett. Két kocsival robogtunk ki tüstént a szemle színhelyére. Győr helyőrsége, egy gyalogdandár és egy huszárosztály a Kismegyer- és Hecsepuszták közti lankás terepre vonult ki. A főherceg, mint pillanatok alatt megtudtuk, arról a pontról indul lóháton, ahol 1809-ben, az utolsó nemesi felkelés harcában Napóleon hadaival szemben József főherceg-nádor állott, amit maiglan egy kis kápolna jelöl meg. Két oldalról közeledtünk a kérdéses tereprészhez. Rendkívül óvatosan, érthetőleg a legnagyobb előrelátással kellett a szemle helyét bejárni, hiszen mi lenne, ha a főherceg — ne adj Isten! — csak meg is sejtené, hogy eleven anarchistát keresünk a közelében. De még azután az egész kiszállásunk csupán egy merész feltevésen alapul, iszonyú fiaskó lenne valami indokolatlan anarchista vaklármát ütni! A detektívek egyik csoportja a Pándzsa-ér melletti földgyüremlésen észrevett egy polgári ruhás embert. Afőhercegtől és kíséretétől alig 70—80 lépésnyire. Úgy feküdt ott, arccal a főherceg csoportja felé, mint a katona, aki kilövést keres... A detektívek nesztelenül közeledtek feléje. Emberünk hirtelenül észrevette őket, meglepetten felkelt, egy-két másodpercig habozni látszott, mi tévő legyen: meneküljön-e, vagy megadja magát. Ez a pár másodperces habozás elég volt ahhoz, hogy a detektívek marokra fogják és csendben elvezessék. Patay Károly detektív csoportvezető (ma már nyugalomban) és társai fogták el a szemle helyén Rakowskit, a bécsi anarchistát. Kísérése közben azonban egy kis hiba történt. (Személymotozásról és bilincselésről a helyszínen szó sem lehetett!) Most már el lehet, sőt a tanulság kedvéért el is kell mondanom: két detektív egybehangzó állítása szerint Rakowski egy óvatlan pillanatban valami sötét tárgyat hajított el magától, — nagysága és alakja után következtetve pisztolyt, — és az valószínűleg a Pándzsába, vagy pedig az azt szegélyező nádasba esett. Felkutatták közvetlenül ezután is, ismételten is az eret és környékét, de az állítólag eldobott tárgy nem került meg. Délelőtt 10 órakor Rakowski már hivatali helyiségekben állott. Egykedvűen, minden izgalom nélkül védekezett. Hogy ő tulajdonképpen semmit sem akart. Legkevésbé merényletet Frigyes főherceg ellen. Csupán kíváncsi volt a főhercegre és a katonai szemlére. De hogy emiatt miért hagyta el a kenyerét jelentő munkahelyét igazolatlanul, miért tette ki magát az elbocsátásnak, a továbbiakban pedig, hogy egyáltalán miért jött közvetlenül a főherceg szemleútja előtt Győrbe munkát vállalni, mindezekre konokul adós maradt a felelettel. Azt azonban egy percig sem tagadta, hogy anarchista, sőt, amikor ezekről a tanokról esett szó, szeme fellángolt és valósággal kérkedett politikai hitvallásával. Az igazságügyi hatóságokkal történt rövid megbeszélés után (hiszen büntetőjogilag még csak az esetleges előkészületnél tartott a dolog) közigazgatásilag jártunk el Rakowskival, a veszélyes külföldivel szemben. Azonnal elkészült a kiutasító véghatározat, másnap pedig már át is adták őt az osztrák határon közegeink. A fő azonban, — s erre voltunk legbüszkébbek, — hogy sem a főherceg, sem pedig környezete egy árva szót sem tudtak meg arról, hogy a szemle alatt milyen fontos rendőri intézkedés történt, alig két kőhajtásnyira a fenséges úrtól. Maga a boldogult főherceg, azt hiszem, haláláig sem értesült erről a sötét ügyről. Tudomásom szerint ez is volt Magyarországon az egyetlen anarchistafogás. * A másik eset meg alig tíz éve történt. Erre pedig a szerencsétlen özvegy Tóth Sándorné híres esetéből folyóan emlékezem vissza, akit a szegedi kir. törvényszék az ünnepek előtt mentett fel jogerős ítéletével a gyilkosság kísérlete bűntettének vádja alól, mert az igazságügyi orvosi tanács véleményével is bizonyítottnak látta azt, hogy ez az — azóta már öngyil- MAGYAR RENDŐR