Magyar Rendőr, 1937 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1937-01-15 / 2. szám

28 Aktuális emlékek Irta: dr. Krisstinkovich Antal rcndórtanácsas Boldogult Frigyes főherceg tábor­nagy elhunyta alkalmából elevenedik fel emlékezetemben az egyik történet. Nem mindennapi rendőri esemény, amely­­ huszonöt éve történt. Politikai rendészet akkor még, a mai fejlettségében, a vidéken alig volt, de a győri, városi rendőrség ezen a téren is előljárt. Várjon ki hinné ma, hogy akkor Győrött már két személy­­gépkocsi futott a rendőrség szolgála­tában, vagy hogy például a nagyon el­mérgesedett munkásmozgalmak ide­jén, mint fiatal fogalmazó, ismételten kiküldetvén Budapestre, innen adtam le közvetlen értesüléseimet és megfi­gyeléseim eredményét? Detektívjeink éber figyelme meg otthon, a városban terjedt ki mindenre, és Nagymagyaror­­szágnak eme jelentős, harmadik gyáripari városában a legkisebb meg­mozdulást is előre látta a rendőrség. Ily körülmények közt jelentették egyszer detektívjeink, hogy az egyik textilgyárba a közelmúltban egy titok­zatosnak látszó külföldi állt be szak­munkásnak, akinek már a ruházko­dása is magára vonta a figyelmet. Fe­kete inget viselt, nyakkendőjében ha­lálfejjel. Kevésbeszédű, emberkerülő, zárkózott természetű fiatalember, aki egy rendőri szempontból nem éppen megbízható családnál vett ki szobát. A külhonosok nyilvántartásából azonnal megtudtuk az illető személyi adatait: Rakowski nevű bécsi illető­ségű, osztrák honos volt. Mivel ak­kor még a bécsi rendőrigazgatósággal közvetlenül leveleztünk, előéletének és kilétének megállapítása érdekében sürgős átirattal fordultam oda. Akik már a világháború előtt is rendőri szolgálatban voltunk, hálásan emlé­kezhetünk vissza arra a, formás kül­alak tekintetében is jellegzetes, tartal­milag pedig messzemenően részletes, kimerítő válaszra, amelyet a bécsi Polizeidirection ilyen esetekben fény­kép közlésével adni szokott. Tehát eb­ben az esetben is hamarosan megjött az alapos válasz. Eszerint Rakowski­­nak igen aggodalmat keltő politikai múltja volt: legutóbbi időkig élénk tevékenységet fejtett ki egy anarchista szervezetben, amelynek lelkes, m­eg­­győződéses tagja volt. (A tagok fekete inget és halálfejes jelvényt viseltek.) Megjegyezte még az átirat, hogy bár ez a szervezet csak ú. n. elméleti, teo­retikus alapon áll, mindazáltal Ra­kowski magatartása a legbehatóbb megfigyelést és ellenőrzést igényli. Első dolgom volt szigorúan bizal­mas megbeszélést folytatni a gyár­igazgatóval, aki szerint a zárkózott ember igen szorgalmas, jó szakmun­kás, munkahelyén semmiféle agitációt nem folytat, sőt nem is folytathat, mert modora miatt társai idegenked­nek tőle. Az igazgató vállalta, hogy a rendőrhatóság döntéséig maga is fi­gyelni fogja emberünket és minden je­lenségről közvetlenül értesít. Ra­kowski lakását és magánéletét pedig állandóan két detektív figyelte. (A de­tektívek egyébként módot találtak arra, hogy a lakhatási bizonyítványért bejáró Rakowskit már a kapitánysá­gon feltűnés nélkül megismerhessék.) Még időnk se volt dönteni Ra­kowski ügyében, amikor egy napon arról értesültünk, hogy Frigyes főher­ceg táborszernagy, a Monarchia ak­kori hadseregfelügyelője, másnap Győrbe érkezik, hogy a helyőrség csa­patai felett szemlét tartson. Az ural­kodóház tagjáról lévén szó, első pilla­natban — anarchistánkra gondoltunk. A főherceg jön, az anarchista itt van, — talán naivnak, vagy merésznek látszó következtetésekre ad alapot, de­ az ördög nem alszik... A szemle nap­jának reggelén a figyelő detektív meg­állapította, hogy Rakowski a rendes idő­ben a gyár irányában eltávozott hazul­ról és a gyárak felé tartó nagy mun­kástömegben elvegyült. Délelőtt 8 óra­kor pedig, hivatalos óránk kezdetekor megszólalt a telefon és a gyárigazgató közölte velem izgatottan, hogy Ra­kowski­­ ma reggel még nem állt munkába s mivel egyébként most ol­vassa a helyi lapokban, hogy Győrnek főhercegi vendége van, ő maga is kezd aggódni a titokzatos ember miatt. Habozásra nem volt idő, pillanatok alatt intézkedni kellett. Két kocsival robogtunk ki tüstént a szemle szín­helyére. Győr helyőrsége, egy gyalog­dandár és egy huszárosztály a Kis­­megyer- és Hecsepuszták közti lankás terepre vonult ki. A főherceg, mint pillanatok alatt megtudtuk, arról a pontról indul lóháton, ahol 1809-ben, az utolsó nemesi felkelés harcában Napóleon hadaival szemben József főherceg-nádor állott, amit maiglan egy kis kápolna jelöl meg. Két oldal­ról közeledtünk a kérdéses tereprész­hez. Rendkívül óvatosan, érthetőleg a legnagyobb előrelátással kellett a szemle helyét bejárni, hiszen mi len­ne, ha a főherceg — ne adj Isten! — csak meg is sejtené, hogy eleven anarchistát keresünk a közelében. De még azután az egész kiszállásunk csu­pán egy merész feltevésen alapul, iszonyú fiaskó lenne valami indoko­latlan anarchista­ vaklármát ütni! A detektívek egyik csoportja a Pándzsa-ér melletti földgyüremlésen észrevett egy polgári ruhás embert. A­­főhercegtől és kíséretétől alig 70—80 lépésnyire. Úgy feküdt ott, arccal a főherceg csoportja felé, mint a ka­tona, aki kilövést keres... A detektí­vek nesztelenül közeledtek feléje. Em­berünk hirtelenül észrevette őket, meglepetten felkelt, egy-két másod­percig habozni látszott, mi tévő le­gyen: meneküljön-e, vagy megadja magát. Ez a pár másodperces habozás elég volt ahhoz, hogy a detektívek marokra fogják és csendben elvezes­sék. Patay Károly detektív csoportve­zető (ma már nyugalomban) és társai fogták el a szemle helyén Rakowskit, a bécsi anarchistát. Kísérése közben azonban egy kis hiba történt. (Sze­mélymotozásról és bilincselésről a helyszínen szó sem lehetett!) Most már el lehet, sőt a tanulság kedvéért el is kell mondanom: két detektív egybehangzó állítása szerint Rakowski egy óvatlan pillanatban valami sötét tárgyat hajított el magától, — nagy­sága és alakja után következtetve pisztolyt, — és az valószínűleg a Pándzsába, vagy pedig az azt szegé­lyező nádasba esett. Felkutatták köz­vetlenül ezután is, ismételten is az eret és környékét, de az állítólag el­dobott tárgy nem került meg. Délelőtt 10 órakor Rakowski már hivatali helyiségekben állott. Egyked­vűen, minden izgalom nélkül védeke­zett. Hogy ő tulajdonképpen semmit sem akart. Legkevésbé merényletet Frigyes főherceg ellen. Csupán kí­váncsi volt a főhercegre és a katonai szemlére. De hogy emiatt miért hagyta el a kenyerét jelentő munkahelyét igazolatlanul, miért tette ki magát az elbocsátásnak, a továbbiakban pedig, hogy egyáltalán miért jött közvetlenül a főherceg szemleútja előtt Győrbe munkát vállalni,­­ mindezekre ko­nokul adós maradt a felelettel. Azt azonban egy percig sem tagadta, hogy anarchista, sőt, amikor ezekről a ta­nokról esett szó, szeme fellángolt és valósággal kérkedett politikai hitvallá­sával. Az igazságügyi hatóságokkal történt rövid megbeszélés után (hiszen bün­tetőjogilag még csak az esetleges elő­készületnél tartott a dolog) közigazga­tásilag jártunk el Rakowskival, a ve­szélyes külföldivel szemben. Azonnal elkészült a kiutasító véghatározat, másnap pedig már át is adták őt az osztrák határon közegeink. A fő azonban, — s erre voltunk legbüszkébbek, — hogy sem a főher­ceg, sem pedig környezete egy árva szót sem tudtak meg arról, hogy a szemle alatt milyen fontos rendőri in­tézkedés történt, alig két kőhajtás­­nyira a fenséges úrtól. Maga a boldo­gult főherceg, azt hiszem, haláláig sem értesült erről a sötét ügyről. Tudomásom szerint ez is volt Ma­gyarországon az egyetlen anarchista­­fogás. * A másik eset meg alig tíz éve tör­tént. Erre pedig a szerencsétlen öz­vegy Tóth Sándorné híres esetéből fo­­lyóan emlékezem vissza, akit a sze­gedi kir. törvényszék az ünnepek előtt mentett fel jogerős ítéletével a gyil­kosság kísérlete bűntettének vádja alól, mert az igazságügyi orvosi tanács véleményével is bizonyítottnak látta azt, hogy ez az — azóta már öngyil- MAGYAR RENDŐR

Next