Magyar Rendőr, 1937 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1937-01-01 / 1. szám

4 MAGYAR RENDŐR még sincsen «súlyosabb bűncselek­mény.» Csak valami félreértésre gondolhatok amikor valaki az új fegyverhasználati utasítás idevágó rendelkezésében cson­­kaságot lát, amelyet még az analogia juris alapján sem vél kiegészíthetőnek.* Én legalább nem hiszem, hogy akadjon olyan fegyelmező joggal felruházott elöljáró, aki ne látna szolgálati vétsé­get abban, ha az őrszemes rendőr nyu­godtan nézné, amig valakit közvetlen előtte jól agyba-főbe vernek s még ak­kor sem kelne a védelmére, amikor az áldozat oltalomért hozzá menekül Aligha fogadna el az elöljáró olyan vé­dekezést, hogy az őrszem külön kifeje­zett utasítás hiányában „nem tartotta kötelességének a megtámadott és bán­talmazott megvédését.“ Hiszen a régi budapesti őrségi szolgálati utasítás III részének 27. §-a megmondja már, hogy a rendőrnek a tiltott cselekményeket meg kell akadályoznia, a közönség sze­mély- és vagyonbiztonságát, stb. fenye­gető veszélyeket pedig tőle telhetően el kell hárítania. Ha már most felvetjük a kérdést, kit kell a szolgálatban álló rendőrnek meg­védelmeznie, a felelet igen egyszerű: azt, akit a jelenlétében a személy biz­tonságában jogtalanul megtámadnak. Természetesen akkor is oltalmat kell nyújtania, ha a támadás a vagyon el­len irányul, de ez csak akkor egyszers­mind a személy védelme, ha utóbbi a vagyontárgyát magánál hordja. Még in­kább kötelessége a rendőrnek megvé­deni azt, aki személybiztonságának megmentéséért egyenesen hozzá mene­kül, azután azt, akit elfog és bekísér, akit elő­vezet vagy akit fogolyként va­lahova szállít, a tömeg által szeme lát­­tára üldözöttet stb. s természetesen azt a személyt is, akinek megvédésére kü­lön ki van küldve, úgyszintén azt, aki mellé karhatalmi szolgálatra ki van rendelve. Semmiféle jogalap sincsen arra, hogy a szóbanforgó rendeletnek nyelvtanilag is teljesen világos s lényegében a Btk. 79. §-án és az előző fegyverhaszná­lati utasítások hasonló rendelkezésein nyugvó kijelentését megszűkítően ma­gyarázzuk csak azért, mert egyes ese­tekben a törvény 1. §-ának 1. és 5. pontja egymással összeeső tényállást ta­karhat. Ez ugyan megeshetik, mint ahogyan számos bűncselekmény alaki halmazaiban áll egy másikkal, vagy csak egyetlen tény h álladéki elemben kü­lönbözik tőle. De nem szabad elfeledni, hogy a súlyos bűncselekményeknek nem mindegyikéhez szükséges a sér­tett jelenléte, viszont a személy ellen intézett támadást joga van bárkinek erőszak alkalmazásával is elháríani, noha kétségtelen, hogy például csak vétséget eredményezne. Azt hiszem, a félreértés onnan ered, hogy a fegyverhasználatnál sokan nyomban a pisztollyal való lövésre, az erős kardvágásra, vagy szúrásra gon­dolnak. Elfeledik, hogy fegyverhaszná­lat a legkíméletesebb, lapos kardütés s a gumibottal való megsuhintás is, ha legalább zúzódást okoz. Az természetes, hogy harmadik személy megvédése cí­mén nem lehet nyomban és nyakló nél­kül fegyvert használni, mert hiszen a fegyverhasználatról szóló rendelet 10. §-a megmondja, hogy a szolgálati kö­telesség teljesítését olyan akadálynak kell fenyegetnie, amely komoly meg­ítélés szerint is csak fegyver használa­tával hárítható el. Amikor elegendő a rendőr figyelmeztetése, tilalma, vagy elegendők az elhárító mozdulatai, eset­leg a fegyver használatának kilátásba helyezése, akkor természetesen nem szabad fegyverhez nyúlni, azért, hogy valamely személy ellen mások, kevés veszéllyel fenyegető módon, támadásra ne induljanak. De ha semmi más nem használ, akkor a rendőrnek a fegy­vere használatával is meg kell akadá­lyoznia — például — azt, hogy vala­kit, aki védelemért hozzá menekült, a háta mögül előráncigáljanak, véresre verjenek és esetleg a ruháját is letépjék. Nem szeretném, ha valaki félreér­tene. Magam is helyesnek tartom, ha a rendőrök szóbeli oktatásánál arra figyelmeztetjük őket, hogy a fegyver­­használati szabályok a maximum hatá­rait szabják meg s ezért intjük őket, hogy rendszerint csak akkor nyúlja­nak fegyverhez, ha minden kételkedést kizáró az a meggyőződésük, hogy más lehetőség nincsen arra, hogy halaszt­hatatlan szolgálati kötelességüket telje­síthessék. A fegyvert is úgy válasszák meg és a megválasztottat úgy használ­ják, hogy mennél kevesebb kár essék az emberi épségben. Más szóval: ha meg is nyílik a jogunk a fegyverhasz­nálatra, iparkodjunk azt mindaddig ki­kerülni, vagy csak a legenyhébb formá­jában igénybe venni, s amíg a közérdek és a szolgálati érdek mást nem paran­csol. Ez az önkorlátozás egészen helyes pro fero interno, de nem szabad olyan formát öltenie, hogy ezt az önkorláto­zást tőlünk bármely, a testületen kívül álló tényező meg is követelhesse, arra mint hiteles jogmagyarázatra hivatkoz­­hassék. Nem tudjuk, mit rejt a jövő. Jöhetnek olyan idők, amikor a mai karhatalmi feljogosításainkat a végső határig, a legkíméletlenebbül ki kell majd használnunk, hogy a jogtagadó és társadalomellenes egyének támadásai­val szemben a személy- és vagyonbiz­tonságot és általában a közhatalom presztízsét csak valamennyire is meg­­védhessük. Mindenki dicséri azt a hitelezőt, aki nem árverezteti el nyomban megszo­rult adósának a holmiját, jóllehet meg­tehetné. De ez a hitelező sem fogja megtenni és nem is várja tőle senki, hogy azt hirdesse urbi et orbi,­­ nem is lett volna joga a végrehajtatáshoz. Hát mi se cselekedjünk effélét. KRÓNIKA TRIANON ELLEN mennydörög, — bármily hihetetlennek hangzik, — egy bukaresti román újság. Kevésnek és kel­lőképpen nem biztosítottnak találja a nemzeti kisebbségek jogait. Kifakad, hogy kár volt annak idején ott, Trianon­ban, jobban utána nem nézni a kisebb­ségi kérdésnek, mert hát az mégsem mehet, hogy egy kisebbség még a leg­elemibb nyelvhasználati jogától is el­ültessék Már tudniillik (mert ilyen is van) a román nemzeti kisebbség — Ju­goszláviában. Barátság ide, szövetség oda, ezért zúgolódik a román újság. A magyarság kétségtelenül a leg­kitar­­tóbb harcosa a kisebbségi jogoknak és ez a harca elvi alapon álló, nemzetek fe­letti érdekű, mert mi az egész kérdésnek garanciális rendezését követeljük. De akár igaz az előkelő román újság pa­nasza, akár nem, mégis csak az írás bölcsességével szólhatunk hozzá: — Amit nem akarsz, hogy cselekedje­nek neked az emberek, te se tedd azt n­­ásnak! Mivelhogy egész véletlenül egy másik újságjuk, a Székelyudvarhelyen megje­lenő oláh lap a bukaresti panasszal egy­­időben új „Szent Bertalan-éjszakát“ kö­vetel, kifejezetten tömeggyilkosságot hir­det a magyar kisebbség ellen. Rendőri szemmel alig tudjuk felértékelni azt a rendet és biztonságot, amelyben az államhatalom egyik szócsöve nyíltan, büntetlenül kiálthat vészhalált minden­ki fejére, aki magyarnak mert születni! De folytassuk a román lapszemlét. Az ország egyik nagyja, magyar kultúrán nőtt államférfia, elkeseredetten mosako­dik egyik újság hasábjain. Nem igaz az, — írja, — hogy egy tudományos kör­ben valaha is azt mondotta volna, hogy Romániát egyharmad részében katonái­nak hősiessége, második harmadában szövetségeseinek hűsége, a harmadik­ban pedig a jószerencse tette nagygyá. ő csak azt a kijelentést tette, hogy „Is­tennek és a demokráciának köszönhető Románia nagysága“. Nem térünk most ki a hősiességre, meg a jószerencsére, de a helyesbített beszédszöveghez annyit meg kell je­gyeznünk, hogy sem az égi hatalmak­nak, sem az igazi demokráciának nem tel­hetik valami nagy öröme abban, amit odaát a kisebbségekkel való bánás­mód körül láthatnak. * A JOGI OKTATÁS REFORMJA már akkor is „küszöbön állt“, amikor még a legrégibb évjárataink énekelték a „Gau­deamus igitur“-t. Azóta mindjobban rá­cáfolt az iramló élet az ósdi sémákra, s napjainkban csakugyan elodázhatatlan kérdéssé érett a felsőoktatásügy kor­szerű rendezése. Mint tudjuk, december közepén fejezte be eredményes tanács­kozásait az Országos Felsőoktatási Kong­resszus, melynek — mértékadó helyen is leszögezték ezt — a jogi oktatás re­formja volt a legfontosabb tárgya. Aki az analógia juris­t keresi, a csendőrségi fegyverhasználati szabályokat is figyelembe ve­heti, amelyek 2. pontja szerint a csendőr jogosult a fegyverét használni, «ha másnak közvetlenül, jogtalanul és súlyosan veszélyeztetett életét, testi épségét, személyes szabadságát vagy vagyonát máskép megvédelmezni nem lehet». Arra is figyel­jünk, hogy itt is szerepel a megvédelmezés.

Next