Magyar Rendőr, 1941 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1941-01-01 / 1. szám
MAGYAR RENDOR Molnár és Kozma élelmiszer, A belügyminiszter a 71.900/1939. VI. BM. számú rendelettel a m. kir. folyamőrség folyamrendészeti szervei helyébe megszervezte a rendőrség folyamrendészeti hatóságait s a 74.500/1939. BM. számú rendeletben megjelölte azt a feladatkört, amelyet ezeknek el kell látniok. A folyami rendőrség elindult rögös, de szép hivatására, hogy előrelátó és bölcs vezetés mellett nemzeti és nemzetközi vonatkozásban a közrendet és a közbiztonságot a víziutakon fenntartsa. Folyamrendőr — «tutajos» — mondják még a rendőrbajtársak közül is igen sokan bizonyos jóakaratú kicsinyléssel s olykor némi szívfájdalommal, de a folyamrendőri szolgálat ismeretének teljes hiányában. A kicsinylés a folyamrendőri szolgálat átértékeléséből ered, a szívfájdalom pedig abból az elképzelésből támad, amely a folyamrendőrt oly «tutajos»-nak véli, aki a gyönyörű nyári napon hanyattfekve viteti magát tutaján a vízzel s a világon semmire nincs gondja. E tévhit azoknak, akik menedékhelynek gondolták a folyamrendőri szolgálatot, sok kellemetlen meglepetést okozott már, mert a folyamrendőrnek a rendőri szolgálat minden ágában való jártasságán felül még különleges szakismereteket is el kell sajátítania, tehát nem lehet csendélete. E szakismeretek megtanulása azonban nem jelenti egyben a tudást is, mert a tudást az elméleti ismereteken felül kizárólag a hosszú gyakorlat adhatja meg. Az előképzés szükséges a meginduláshoz, mert azt a gyertyafényt gyújtja fel, amely mellett meg lehet tenni a sötétségből kivezető első lépéseket. Alap és útmutató a gyakorlati élethez, melyet azután a folytonos tapasztalat, az újabb rendelkezések megismerése, a mindennapi élet nyújtotta példák, hajózási, géptani ismeretek, a helyrajzi és általános folyamismeretek a mederviszonyokkal kapcsolatban, az általános időjárási, sőt olykor némi földrájci tanulmányok, megfigyelések, odafejlesztenek, hogy a folyami rendőr minden körülmények között megállja a helyét s a hajózással élethivatásként foglalkozó szakemberek között is képes lesz tudásával magának elismerést s megbecsülést szerezni. A folyamrendészeti szolgálat ellátásával összefüggésben igen gyakran teszik fel azt a kérdést, hogy: mi is a folyami rendőrség feladatköre?» Erre nézve ugyan tökéletesen megfelel a 74.500/1939. számú BM. rendelet, mégis, hogy válaszul szolgáljon a feltett kérdésre, szó szerint idézem a vonatkozó rendeletrészt: «A m. kir. rendőrséget általánosságban érintő rendeletek a folyamrendészeti szolgálatra beosztottakra nézve, amennyiben vala déligyümölcs, a szervek legjobban, legolcsóbban Budapest, IX., Ráday utca 3 Telefon: 189—330. A RENDŐRSÉG ÉS A FOLYAMRENDÉSZET írta: dr. Giartan László rendőrfogadnazó (Szóla ei ret'Bi apitányság} „Olimpia“ luxus cipőszalon I., Endresz György tér 6. (Délivasút mellett.) Telefon: 36-77.55. Állandóan raktáron tart elsőrendű kézimunka-, férfi-, női- és gyermekcipőket Külön mérték osztálv. őskeresztény cég. — A testület tagjainak 5 százalék engedmény 3 . A GÉPJÁRMŰVEZETŐK SEGÉLYNYÚJTÁSI KÖTELESSÉGE A napi sajtó rövid időközökben megdöbbentő gyors egymásutánban számolt be közlekedési balesetekről, melyeknél gépjáróművezetők gázolás után megállás nélkül továbbrobogtak s az őket üldözőbe vevő rendőrközegek elől megszöktek. Hogy a gépjáróművezetők ily magatartása nemcsak szabálytalan, de legnagyobb mértékben embertelen, ezt minden jóérzésű ember elismeri. A legóvatosabb, legkörültekintőbb és leggyakorlottabb gépjáróművezető is idézhet elő közlekedési balesetet de magától értetődőnek is veszi, hogy nyomban megáldjon és tőle telhetőleg segítséget nyújtson. Hiszen ez nemcsak minden jóízlésű embernek természetszerű hajlama, de jogszabály is. A 250000/929. B. M. számú rendelet 55-ik. §-ának első bekezdése félreérhetetlenül rendelkezik úgy, hogy aki közlekedési balesetet okoz, igazoltatás és segélynyújtás céljából köteles azonnal megáldani. Ha a vezető nyomban meg nem áll és nem törődik áldozatával, akkor az emberi érzés oly nagyfokú hiányáról tesz tanúságot hogy magatartását súlyosan meg kell torolni. E tekintetben az eddigi büntető rendelkezések nem mutatkoznak elég szigorúaknak. A statisztika igazolja, hogy művelt, iskolázott gépjárművezetők ritkán követnek el ily embertelenséget, annál többen vannak ilyenek a hiányos nevelésű, valamint felületes, szakszerűtlen vezetői kiképzést nyert egyének sorai között. Kívánatos volna hogy nálunk is megszigorítassék az idevonatkozó büntető szakasz. Külföldön jóval súlyosabbak a büntetések, mint hazánkban. Németországban eddig könnyebb testi sérüléssel kapcsolatos baleset utáni megszökésért két havi fogház, vagy 10.000 márka pénzbüntetés járt, súlyosabb esetben, mikor ugyanis első segélynyújtás elmulasztásáról volt szó, a büntetés hathavi fogház lehetett. A legújabb rendelet értelmében semmiféle enyhítő körülmény nem vehető figyelembe s akár könnyebb, akár súlyosabb sérülést idézett elő a megszökött gépjáróművezető, a büntetés ezentúl kétévi fogházig is terjedhet, sőt kétévi fegyház is lehet! Hogy félreértés ne legyen: nemcsak akkor kell azonnal megállani, ha a baleset folytán emberben esett kár, hanem akkor is, ha látszólag semmi baj sem történt! A helyzet tisztázása, hatósági közeg közbelépése után nyugodt lelkiismerettel indulhatunk tovább, de előbb nem. A hivatkozott 55. §. világosan kimondja, hogy „igazoltatás“ és „ segélynyújtás“ céljából kell azonnal megállani. Az első mondatban olvasható segélynyújtáson azt a segítséget értjük melyre például a megsérült járóműnek forgalomba helyezésére van szükség, tehát mintegy tárgyi segítséget értünk. A szakasz következő mondata kifejti, hogy a sérülés esetén köteles a szükséghez és a lehetőséghez képest a segítségre szoruló sérültet első segélyben részesíteni.» Az itt említett «első segély» az emberi sérülés esetére szóló és feltétlenül kötelező. Sokan, kik vezetői kiképzésük akarmival nem lettek Műfog ORBA tagok részére a Minisztérium által utalandó összegért, előleg és ráfizetés nélkül Reggel 10—1-ig és d. u. 3—6-ig. BÍRÓ SÁNDOR vizsgázott fogász :n„ Budapest, Vill., Rákóczi út 25. sz. — Telefon: 138—039, erre kellőképpen kioktatva, azt hiszik, hogy egy «kis karambol», melynél alig sérült meg egyik vagy másik járómű, nem számít és egyszerűen továbbrobognak. Ha majd a jogszabályalkotó a büntetési tételeket jelentékenyen fel fogja emelni, s az esetleges felmerült kételyeket világosabb szövegezéssel megszünteti, bizonyosra vesszük, hogy a megszökő gépjáróművezetők száma össze fog zsugorodni. Rétfalvi Müller Tivadar ny. alezredes