Magyar Rendőr, 1970. február-június (24. évfolyam, 5-25. szám)

1970-03-26 / 12. szám

EMLÉKÜKET MEGŐRIZZÜK FELAVATTÁK A BELÜGYMINISZTÉRIUM HŐSI HALOTTAINAK EMLÉKMŰVÉT M­árcius 24-én a Belügyminisztérium aulájában ünneplőben gyülekeztek a meghívott vendégek, kö­zöttük a hősi halottak hozzátartozói, a tábornoki kar több tagja, valamint a BM vezető beosztású tisztjei, hogy részt vegyenek a hősök tiszteletére és emlé­kére felállított emlékmű felavatásán. Az ünnepségen megjelent Benkei András belügy­miniszter, Borbándi János, az MSZMP KB osztály­­vezetője, Venéczi János, az MSZMP Budapesti Bi­zottságának titkára, dr. Szakács Ödön, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, dr. Markója Imre, az igazságügy­miniszter első helyettese; jelen voltak még: Galam­bos József, Németi József és Rácz Sándor rendőr vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettesek, Anda Já­nos, az MSZMP BM Bizottságának első titkára és Kiss István Munkácsy-díjas szobrászművész, az emlékmű alkotója. A Himnusz hangjai után Benkei András belügy­miniszter elvtárs mondott ünnepi avató beszédet. K­EDVES ELVTÁRSAK! Néhány nap múlva ünnepeljük hazánk felszaba­dulásának 25. évfordulóját. 1945 márciusában Ma­gyarország egyes területein még dörögtek a fegyve­rek. A hős szovjet hadsereg győztes csatákban ül­dözte ki hazánk területéről az elkeseredetten véde­kező német fasiszta hordákat és magyar csatlósai­kat. Soha el nem múló hálával gondolunk a felszaba­dító Szovjetunióra, igaz barátunkra, aki mindenkor mellettünk állt és segítséget nyújtott nehézségeink leküzdéséhez. Viszonylag rövid történelmi időszak alatt két ízben is — 1945-ben és 1956-ban — szov­jet hősök vére áztatta hazánk földjét. A mai napon emléket állítunk a Belügyminiszté­rium hősi halottainak, akik az elmúlt 25 év alatt esküjükhöz híven .„hazánknak, a szocializmust építő Magyar Népköztársaságnak, dolgozó népünk hatal­mának és rendjének hűséges és tántoríthatatlan őr­zői és védelmezői” voltak, akik esküjük szellemé­ben „életük és vérük feláldozásával is népünk igaz fiaihoz méltó módon, becsülettel éltek és haltak”. KEDVES ELVTÁRSAK! Felszabadulás után az új demokratikus rendőrség megszervezése összefüggött a demokrácia megterem­téséért vívott harccal. A Belügyminisztériumhoz tar­tozni kezdettől fogva bátor helytállást, áldozatválla­lást jelentett. Rövid idő alatt kialakult a fiatal bel­ügyi szervek olyan tekintélye, hogy sem a bűnözők, sem a magyar demokrácia ellenségei nem érezhet­ték magukat biztonságban. A belügyi szervek már a kezdeti időben is jelentős győzelmeket értek el a közrend, a közbiztonság megteremtéséért és megszi­lárdításáért vívott harcban. A fegyveresen garázdál­kodó bűnözőcsoportok megfékezése során — a csem­pészbandák, a nyomor és az infláció vámszedői, az ellenség elleni harcban — sokan megsebesültek és életüket áldozták. Az eltelt 25 év alatt nagy utat tett meg dolgozó népünk. A sok munka, a harc és az áldozat nem volt hiábavaló. Országunkban alkotmányos rend van. Szocialista államunk munkát, biztonságot és védelmet biztosít minden állampolgárnak. A fejlődés nem volt hibáktól mentes. Törést idé­zett elő 1956 októberében az ellenforradalmi láza­dás, amely mérhetetlen károkat okozott, de nem tudta megsemmisíteni a szocialista rendet, nem tud­ta eltéríteni népünket kitűzött céljától, a szocializ­mus építésétől. 1956 októberében nehéz napokat élt át népünk. Az ellenforradalmárok az utcákon, otthonaikban kínozták, lincselték, gyilkolták a párt, a nép ügyéért harcoló munkásokat, parasztokat, értelmiségieket s az esküjükhöz hű belügyi dolgozókat. A támadás el­sősorban a párt- és a hatalmi szervek, a kommunis­ták és a haladó emberek ellen irányult Az ellen­­forradalom támadásának egyik célpontja a Belügy­minisztérium volt. Sok elvtársunk, munkás- és parasztfiatalok, sor­katonák, munkásokból és parasztokból lett tisztek estek el a párt- és állami szerveink objektumai vé­delmében — a rádiónál, a Budapesti Pártbizottság székházánál a Köztársaság téren, a különböző utcai harcok során a fővárosban és vidéken. Nehéz az elesett hősök közül bárki nevét is ki­emelni, hiszen hősök voltak mindannyian, fogadal­mukhoz, esküjükhöz híven helytálltak e nehéz na­pokban a legdrágábbat, életüket adták a dolgozó nép rendjének védelmében. Hűségük a néphez, a párthoz, a Szovjetunióhoz, a szocialista országokhoz példa valamennyiünk szá­mára. Elvtársaink, akik ebben a szellemben nevel­kedtek és látták el sokszor nehéz szolgálatukat, ezekért az eszmékért éltek és haltak. A Budapesti Pártbizottság Köztársaság téri székházát az ellen­forradalmárok ostrommal elfoglalták és példátlan kegyetlenséggel meggyilkoltak kommunista vezető­ket, felkoncoltak számos, a pártház védelmében részt vevő belügyi beosztottat. Az ellenforradalmi csőcselék bestiális módon meggyilkolta a pártház védelmére kirendelt karhatalmi egység parancsno­kát, aki a legválságosabb percekben is megőrizte higgadtságát és személyes bátorságával, határozott­ságával magával ragadta harcostársait. A katonai esküjéhez hűen az utolsó pillanatig teljesítette kö­telességét. Ezekben a nehéz napokban a kommunisták, a bel­ügyi dolgozók bátorsága kimagasló példája a kom­munista helytállásnak és igaz hazafiságnak. Súlyosan sebesült belügyi beosztottakat bátor és derék hazafiak, ismeretlen emberek mentettek meg a biztos pusztulástól, amikor a sok sebből vérző harcosokat életük kockáztatásával egészségügyi se­gélyhelyekre vitték. Ma is kötelességünknek tartjuk kifejezni köszönetünket az ismert és ismeretlen se­gítőknek, akiknek példamutató, bátor tette életek megmentését eredményezte. A szocializmus eszméihez hű magyar dolgozók büszkék a hősökre, akik nem tétováztak a népha­­talom védelmében fegyvert használni. Bátran el­mondhatjuk, hogy népünknek olyan belügyi dolgo­zókra van szüksége — most és a jövőben is —, akik minden időben és minden körülmények között ha­tározottan tudnak cselekedni. 1956 októberében az imperialisták bérencei a munkásosztály igazságáért bátran kiálló embereket gyilkoltak le. A brutalitás kiváltotta az ellenség iránti mélységes gyűlöletet, a szocialista haza iránti ragaszkodást minden becsületes magyar dolgozóban. Szerte a v­ágon a szocializmus eszméjéhez hű emberek milliói is aggodalommal figyelték a ma­gyarországi eseményeket A szovjet emberek életü­ket sem kímélve siettek segítségünkre és nagy vér­áldozatok árán megmentették hazánkat, népünket attól, hogy fasiszta elemek megsemmisítsék szocia­lista vívmányainkat. A küzdelem, bár nagy áldozatot követelt, győze­lemmel fejeződött be. Az ellenforradalom és az ellene való harc meg­rázó élménye tollat adott költőink kezébe is. Vers­írásra serkentette Turán István elvtársat is, aki ebben az időben határőrszolgálatot teljesített — és a követ­kezőképpen emlékezik: „Őrzi az idő mind a hősöket, A kiknek szíve többé nem dobog: Róluk beszélnek itt e bús kövek, S őket zengik majd késő dalnokok... ... A szó erőtlen, és a szív nehéz: Tettekre szólít az emlékezés!” Szivünkben soha el nem múló fájdalommal és tisztelettel gondolunk a Belügyminisztérium már­tírjaira, a hősökre, akik a legdrágábbat, az életü­ket adták hazájukért, népükért. De hősi halált halt elvtársaink elvesztése miatti fájdalmunkat enyhíti az a tudat, hogy életüket nem áldozták hiába. A Szovjetunió segítségével népünk úrrá tudott lenni az ellenforradalom felett. Pártunk irányítása mellett nemcsak megszilárdította a szocialista épí­tőmunka eredményeit, hanem újabb jelentős sike­reket ért el, lerakta a szocializmus alapjait és an­nak teljes felépítéséért dolgozik. KEDVES ELVTÁRSAK! Az emlékmű-avatáson többen jelen vannak — akiknek ezt egészségi állapota engedi és testüle­tünkben vagy más munkahelyen dolgoznak —, akik az ellenség elleni harcban súlyos sérüléseket szen­vedtek. Közülük többen fiatalon megrokkantak, szá­mosan egész életükben viselik sérüléseik nyomát. Tisztelettel emlékezünk meg ezen az ünnepségen róluk és hősi cselekedeteikről. Többen jelen vannak hősi halottaink hozzátarto­zói: apjukat elvesztett gyermekek, férjüket elvesz­tett feleségek, gyermeküket elvesztett szülők. Az ő áldozatuk nagyon nagy és pótolhatatlan. Szocia­lista államunk humanista lényegéből fakad, hogy a rokkant harcosokról, a hátramaradt hozzátartozók­ról kormányunk — lehetőségeihez kép­est — gondos­kodik — ezzel a gondoskodással csökkentve azt a veszteséget, amelyet elszenvedtek. KEDVES ELVTÁRSAK! A belügyi szolgálatban békés időszakban sincs fegyvernyugvás. A feladatok ellátása a szolgálat egyetlen területén sem könnyű. Személyi állomá­nyunk a belügyi szolgálat legkülönbözőbb posztjain hivatástudattal végzi munkáját, tevékenyen hozzá­járul társadalmunk zavartalan fejlődésének, né­pünk békés alkotómunkájának biztosításához. Az állambiztonsági munkában, a bűnüldözésben, határaink védelmében, a karhatalmi feladatok ellá­tásában, a közrendvédelemben, a közlekedés irányí­tásában, az elemi csapások elhárításában, a népi vagyon tűz elleni védelmében és a belügyi szolgá­lat egyéb területein állományunk becsülettel helyt­állt és helytáll. A Belügyminisztérium szervei pártunk és álla­munk iránti odaadással, a polgári lakosság egyre hatékonyabb támogatásával és közreműködésével végzik munkájukat. A szolgálati feladatok ellátásához a párt- és társadalmi szervektől, a lakosság külön­böző rétegeitől nap mint nap felbecsülhetetlen ér­tékű segítséget kapunk. A többi fegyveres testülettel együttműködve, szi­lárdan őrködünk hazánk biztonsága felett, biztosít­va a nyugodt, békés építőmunka feltételeit dolgozó népünk számára. KEDVES ELVTÁRSAK! A szocializmusért vívott harc a Belügyminiszté­rium beosztottaitól is nagy erőfeszítéseket és áldo­zatokat követelt. Felszabadulásunktól napjainkig a Bel­ügyminisztérium állományából 233 elvtársunk halt hősi halott A Belügyminisztérium hősi halottainak emlékét hivatott megőrizni ez az emlékmű. Az ügy, amely­nek szolgálatáért életüket áldozták, győzedelmes volt. Az emlékmű tanúság arról is, hogy dolgozó né­pünk nem felejtkezik meg hű fiairól, őrzi mártír­jainak emlékét, s tetteiket és áldozatukat példaként tekinti. M­ár folytak az emlékmű felállításának munkála­tai, amikor bekövetkezett az az ismert esemény, amelynek során bűnözőkkel vívott tűzharcban éle­tét vesztette, hősi halált halt az itt felállított em­lékművön utolsó helyen szereplő Börcsök András rendőr alhadnagy elvtárs. Hősi halottaink tragikus sorsa bizonyítja a ma­gas fokú hivatástudat és az önfeláldozást, amelyet tömören kifejez az emlékművön olvasható egyetlen mondat is: „Szerettétek a népet és meghaltatok.” Amikor az előttünk álló emlékművön a Belügymi­nisztérium megörökíti elesett hőseinek nevét, egy­ben tiszteleg áldozatuk előtt is. Hazánk felszabadulá­sának negyedszázados évfordulója alkalmával ke­gyelettel emlékezünk a hősökre, akik helytállásuk­kal hozzájárultak szocialista hazánk fejlődéséhez, népünk boldogulásához. Ezt szimbolizálja és fejezi ki Kiss István Munkácsy-díjas szobrászművész most felállításra került alkotása, amely előtt nemzeti ünne­peinken és a munkásmozgalom nagy ünnepein díszőr­ség felállításával tisztelgünk a hősök emlékének. Az emlékmű hirdeti, hogy hősi halottaink áldo­zata nem volt hiábavaló. Hősi helytállásuk példa­ként áll a Belügyminisztérium egész személyi állo­mánya előtt. Nevüket tisztelet övezi, hősi példájuk új tettekre serkent, emléküket őrzi a társadalom és az a testület, amelynek tagjai voltak. E gondolatok jegyében avatom fel a Belügymi­nisztérium hősi halottainak emlékművét. Az ünnepi beszéd után koszorúzás következett. A Belügyminisztérium koszorúját Benkei András bel­ügyminiszter, valamint Rácz Sándor, Németi József és Galambos József rendőr vezérőrnagy, miniszter­­helyettesek, a fegyveres erők és a Magyar Parti­zánszövetség koszorúját dr. Sajnovits János vezér­őrnagy, Szalai Zoltán vezérőrnagy, Nagy György, a munkásőrség országos parancsnok-helyettese, Gá­bor István, a Magyar Partizánszövetség elnöke. Az MSZMP BM-bizottsága és a KISZ BM-bizottsága ne­vében Anda János pb első titkára és Berkesi Ferenc, a BM KISZ-bizottság titkára helyezték el a koszorú­kat. Az ünnepségen közreműködött a Vasas Kórus — Vass Lajos vezetésével. Az emlékműavatás az Internacionálé hangjaival ért véget.

Next