Magyar Rendőr, 1970. július-december (24. évfolyam, 26-52. szám)
1970-09-17 / 37. szám
A szocialista demokratizmus fejlesztése A választójogi törvény módosítására kidolgozott törvényjavaslatról dr. Korom Mihály igazságügyminiszter az elmúlt hét péntekén tájékoztatta a Parlamentben a sajtó képviselőit. A törvényjavaslat várhatóan az országgyűlés legközelebbi ülésszakán kerül napirendre. — * * * * Az igazságügyminiszter nagy figyelem közepette ismertette a választójogi törvény módosításával kapcsolatos előkészületi munkákat. Ebbe széleskörűen bevonták a társadalmi szervezetek képviselőit , s ezt követően gondosan elemeztek minden észrevételt és javaslatot. Az ilyen törvényelőkészítésnek már demokratikus hagyományai vannak és bevált módszernek bizonyult. A közvélemény részéről élénk érdeklődés mutatkozik a választójogi törvény módosítása iránt — különösen az MSZMP Központi Bizottsága kongresszusi irányelveinek nyilvánosságra kerülése óta. A vázolt elveket általános helyeslés kíséri, mivel azokban a demokratikus közélet továbbfejlesztésének egyik formáját látják. Nyilvánvaló, hogy a szocialista választási rendszer jellemző alapelvei érvényben maradnak, hiszen azok helyességét évtizedes tapasztalatok is megerősítették. A módosítások inkább a „demokratizmus iskoláját” emelik magasabb szintre, összhangban egész dolgozó népünk általános politikai fejlődésével és a szocializmus mind nagyobb igenlésével. Ez természetszerűleg kiváltja választópolgáraink aktív részvételét a közügyek intézésében, s növeli a választók és a megválasztásra kerülők felelősségérzetét is. Egyre több társadalmi, politikai és gazdasági kérdésről mondhatjuk el: közügy — közérdek. A módosításra kerülő választási rendszer jogosítványai tágabb keretet biztosítanak ahhoz, hogy a „... hozzáértő nép okos gyülekezetében” állampolgáraink aktivitása erősödjék. Mindez kedvezően kihat a tettrekész cselekvésre is, amikor a problémák megoldását keresik — nemegyszer áldozatkész buzgalommal és mind nagyobb hozzáértéssel. Pártunk X. kongresszusa újabb mérföldkövet jelent negyedszázados fejlődésünkben és a jövő távlatainak kijelölésében. A világos célok megmutatása után a velük való egyetértés mindinkább párosul olyan demokratikus módszerekkel, amelyek segítségével a párt szava valóságos tettekké válik a következő esztendőkben is. A közlekedés biztonságáér t szeptember elsejével hatályba lépett 6/1970. BM számú rendeletről tájékoztatta szeptember 14-én a sajtó képviselőit dr. Borbíró László rendőr ezredes, a BM közlekedési csoportfőnöke. Bevezetőjében utalt arra, hogy az új rendelet — amely a gépjárművezetői engedélyek, továbbá a villamos- és trolibuszvezetői igazolványok kiadását, illetve visszavonását szabályozza —, bár a szigor oldaláról közelíti meg a főbb kérdéseket, alapjában véve a közvélemény hangja, és igénye alapján született meg, s lényegében joghézagot pótol. Világosan kimondja, kik tekinthetők alkalmasnak a gépjárművek vezetésére. — Az új rendelet főként azt a célt szolgálja — folytatta dr. Borbíró ezredes ■—, hogy természetes védelemben részesítse a társadalmat azokkal a lelkiisme- retlen gépjárművezetőkkel szemben, akik súlyosan megsértik és veszélyeztetik az utak és az utcák rendjét. Ily módon tehát az új rendelet a társadalom önvédelme is. A csoportfőnök — az emberek javulásába vetett bizalmat hangsúlyozva .— a továbbiakban részletesen kitért azokra a körülményekre, amelyek fennforgása esetén többen nem kaphatnak gépjárművezetői igazolványt, s egyben részletezte azokat az eseteket és súlyos szabályszegéseket, amelyeket a már kiadott jogosítványok visszavonása követ. Kiemelte: — Az elkövetkezendő hónapokban — mindaddig, amíg nem érünk túl lényeges javulást a közlekedési szabályok betartásában — minden, a rendelet által is lehetővé tett eszközzel szigorú harcot folytatunk különösen az ittasan vezetők és a jobb oldali közlekedés szabályait durván megszegőkkel szemben. És minden olyan esetben, amelyet az új rendelet részletez, élünk a vezetőiengedély-visszavonás fokozataival. Szeptember 15-től például nagyarányú közlekedésrendészeti akció kezdődik az országban. A sajtótájékoztató témakörében szereplő rendőri tennivalókkal folyamatosan foglalkozunk lapunkban. P. Zs. Bittner Lajos ny. rendőr őrnagy A munkásmozgalom veteránja, Bittner elvtárs • 1915-től a Vasas Szakszervezet tagja. 1919-ben vöröskatonaként részt vett az északi hadműveletekben. Bittner elvtárs egész élete a példamutató harcosé. A felszabadulás óta aktív harcosa a pártnak. Dolgozott a Külügyminisztériumban, 1949-től 1961-ig a Belügyminisztérium állományában szolgált. Nagy gondot fordított arra, hogy speciális szakismereteit átadja fiatalabb munkatársainak. Éppen ezért munkatársai, egész környezete szerette és tisztelte őt. Munkája elismeréseként több kitüntetésben részesült. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Csabai Ferenc rendőr főtörzsőrmester A szolnoki vasúti őrs és a rendőr-főkapitányság dolgozói megrendüléssel kísérték utolsó útjára és katonai díszpompával temették el. Csabai elvtárs 1953- ban lett rendőr. A VSB őrsön mint nyomozótiszthelyettes dolgozott és tagja volt a pártvezetőségnek. Szolgálatát többször jutalmazták elismerésekkel, kitüntetésekkel. Váratlanul, tragikus hirtelenséggel, 39 éves korában ragadta el a halál. Gyászolják felesége, gyermekei, hozzátartozói és munkatársai. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Cifra Ferenc rendőr őrnagy 49 éves korában autóbaleset következtében hunyt el. Cifra elvtárs 1945- től volt párttag, 1946- ban került a rendőrség kötelékébe. Hoszszú éveken keresztül őrsparancsnok, majd 1957- től a Budapesti XIV. kerületi Rendőrkapitányság vizsgálótisztje volt. A kapitányság alapszervezeténél szervező titkárként fejtett ki tevékenységet. Több kitüntetés — köztük a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem — tulajdonosa. Halála mélyen lesújtotta családját, elvtársait és a kapitányság személyi állományát. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Baldauf Zoltán önkéntes rendőr Nagy veszteség érte a Ráckevei Járási Rendőrkapitányság szigetszentmiklósi tiszti őrsének önkéntesrendőr-csoportját. Tragikus hirtelenséggel elhúnyt 37 éves korában Baldauf Zoltán önkéntesrendőrcsoportvezető elvtárs. Jó munkájáért több elismerőt kapott, az elmúlt évben a Közbiztonsági Érem bronz fokozatával tüntették ki. Gyászolja felesége, két gyermeke és a velük együttérző kollektíva. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A munkásosztály vezető szerepe „Minden vezető köteles figyelembe venni, hogy a munkásosztály — a szocializmus ügye iránti felelősségérzettől áthatva — a pártpolitikának következetes végrehajtását kívánja” — mondják a Központi Bizottság nemrégiben nyilvánosságra került kongresszusi irányelvei. . Az osztályról szól ez a mondat — az újjáépítés, majd a szocialista építés fő terheit viselő, a nemzetet vezető, a társadalmat fejlődésében előrevivő legnagyobb és legfontosabb osztályról, amely — a KB irányelvei szerint — „meghatározóan befolyásolja a dolgozók minden rétegét, szemlélete, magatartása, fegyelme kihat az egész társadalomra. E hatás fokozása egész társadalmunk érdeke". Az irányelvek szűkszavúan fogalmazott tézisei között is megkülönböztetett figyelmet érdemelnek ezek a mondatok. Megfogalmazóikat is a szocializmus iránti felelősség ihlette, mert az osztály hatásának, vezető szerepének erősítése nem holmi kötelező szabvány — egy mondat a hatalmon levő kommunista párt kongresszusi irányelveiben —, hanem az egyik leglényegesebb, legfontosabb cél. Aki ismeri elmúlt huszonöt esztendőnk történetét, pontosan tudja, mekkora volt a szerepe az osztálynak — már a felszabadulás előtt is, hiszen a korábban föld alá szorított illegális párt az osztály legjobbjaiból verbuválódott. Küzdelmében a szervezett munkások gárdája támogatta a fél-legalitás és legalitás határmezsgyéjén küzdve, kockáztatva, áldozva. Ezekben az években nevelődött ki az ellenállási mozgalom magva s a szervezett munkásságnak az a kis hadserege, amely 1945 nehéz hónapjaiban az újjáépítés motorja tudott lenni. Ez a gárda nevelte maga köré a ma már veteránnak számító, akkorihúszéveseket — belőlük is óriási többségben a munkásosztály fiai léptek előre, az új társadalom építésének élvonalába, és közben a nehezedő — néha túlméretezett — feladatokkal küzdve, majd az ellenforradalmi veszélyt felszámolva, később pedig új körülmények és követelmények között helytállni. A tanulni, fejlődni tudó osztályként ott álltak az építés fő oszlopaként a vasas, a kőműves, a vasbetonozó, a szövőnő stb. munkások — nem mindig nagy keresettel, de mindig az osztály iránti hűséggel. Hogy ma — amikor társadalmunk fejlődése a munkások iránt is nagyobb követelményeket támaszt, hiszen magasabb szakképzettség az új műszaki ismeretek nélkül lassanként szinte moccanni sem lehet az iparban — az osztály véleménye, szava, érzései új színvonalon jelentkezzenek: ezért érzi magát felelősnek az osztály pártja! Mert a mi szocializmusunk, az épülő rend olyan lesz, amilyen mértékben az osztály erkölcse, felfogása, múltbeli keménysége és jelenbeli tiszta szándékai érvényesülnek benne. Kell, hogy az „új nép, másfajta faj” jellemvonásai kirajzolódjanak a jövő arculatán. A következő évek eredményességének egyik záloga ez a felelősségérzet! Baktai Ferenc Tudományos-technikai forradalom „Az életszínvonal-politika gazdasági megalapozása érdekében gyorsuljon meg a tudományos-technikai fejlődés lehetőségeinek kihasználása” — olvashatjuk a kongresszusi irányelvekben. Az említett lehetőségek kihasználása, a fejlett világban végbemenő tudományostechnikai forradalom „meglovagolása” valóban feltétele előrehaladásunknak. Mit isértünk a tudományos-technikai forradalom megjelölésén? Erre a kérdésre nehéz röviden válaszolni. A tudományos-technikai forradalom korszakában a tudomány közvetlenül termelőerővé válik, behatol a mindennapi életbe. A termelőerők soha nem látott mértékben növekednek, rövid idő alatt megsokszorozódnak, s átalakul a termelés és a fogyasztás egész szerkezete. A termelésben mindenütt előretör a gépesítés és az automatizálás, s ez megváltoztatja a munka jellegét is. A számítógép és a kibernetika döntő változásokat hoz a termelés szervezésében, irányításában egyaránt. A természetes anyagiak mellett mindinkább előretörnek a mesterségesen előállított anyagok, megsokszorozódik a villamosenergia-fogyasztás, mindenütt előtérbe kerül a kemizálás, új iparágak születnek — és így tovább. A tudományos-technikai forradalom valóban forradalmi mozgását néhány érdekes adat is jól szemlélteti. Az emberiség által felhalmozott tudományos ismeretanyag régebben — 1800-tól 1900-ig — egy évszázad alatt kétszereződött meg, napjainkban predig — 1960-tól 1966-ig — hat év alatt duplázódik meg. A telefont 1820-ban találták fel, de alkalmazásáig 56 évnek kellett eltelnie (1876), a televíziónak is 35 évet kellett még várnia, a tranzisztort és a lézert azonban már öt évvel a feltalálása után alkalmazták. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája különféle intézeteiben dolgozó kutatók száma újabban 10—12 évenként, az öszszes tudományos dolgozókén pedig 5 évenként kétszereződik meg. A tudományos-technikai forradalom természetesen egyaránt végbemegy a kapitalista és a szocialista országokban is. Viszont amíg a tőkés világban végletes és végzetes ellentmondások kísérik, addig a szocialista társadalomban az általános társadalmi haladást, a gazdasági célok mielőbbi és minél teljesebb megvalósítását, az ország gazdaságának gyorsuló fejlődését szolgálja. Érthető tehát, hogy az irányelvek ilyen nyomatékosan figyelmeztetnek a lehetőségek kihasználására Gál Pál