Magyar Rendőr, 1970. július-december (24. évfolyam, 26-52. szám)

1970-09-17 / 37. szám

A szocialista demokratizmus fejlesztése A választójogi törvény módosítására kidolgozott törvényjavaslatról dr. Korom Mihály igazságügyminiszter az elmúlt hét péntekén tájékoztatta a Parlamentben a sajtó képviselőit. A törvényjavaslat várhatóan az országgyűlés legközelebbi ülésszakán kerül napirendre. — * * * * Az igazságügyminiszter nagy figyelem közepette ismertette a választójogi törvény módosításával kapcsolatos előkészületi munkákat. Ebbe széleskörűen bevonták a társadalmi szervezetek képviselőit , s ezt követően gondosan elemeztek minden észrevételt és ja­vaslatot. Az ilyen törvényelőkészítésnek már demokratikus hagyományai vannak és bevált módszernek bizonyult. A közvélemény részéről élénk érdeklődés mutatkozik a választójogi törvény módosítása iránt — különösen az MSZMP Központi Bizottsága kongresszusi irányelveinek nyilvánosságra kerülése óta. A vázolt elveket általános helyeslés kíséri, mivel azokban a demokratikus közélet továbbfejlesztésének egyik formáját látják. Nyilvánvaló, hogy a szocialista választási rendszer jellemző alapelvei érvényben marad­nak, hiszen azok helyességét évtizedes tapasztalatok is megerősítették. A módosítások in­kább a „demokratizmus iskoláját” emelik magasabb szintre, összhangban egész dolgozó népünk általános politikai fejlődésével és a szocializmus mind nagyobb igenlésével. Ez ter­mészetszerűleg kiváltja választópolgáraink aktív részvételét a közügyek intézésében, s növeli a választók és a megválasztásra kerülők felelősségérzetét is. Egyre több társadalmi, politikai és gazdasági kérdésről mondhatjuk el: közügy — köz­érdek. A módosításra kerülő választási rendszer jogosítványai tágabb keretet biztosítanak ahhoz, hogy a „... hozzáértő nép okos gyülekezetében” állampolgáraink aktivitása erősöd­jék. Mindez kedvezően kihat a tettrekész cselekvésre is, amikor a problémák megoldását keresik — nemegyszer áldozatkész buzgalommal és mind nagyobb hozzáértéssel. Pártunk X. kongresszusa újabb mérföldkövet jelent negyedszázados fejlődésünkben és a jövő távlatainak kijelölésében. A világos célok megmutatása után a velük való egyetértés mindinkább párosul olyan demokratikus módszerekkel, amelyek segítségével a párt szava valóságos tettekké válik a következő esztendőkben is. A közlekedés biztonságáér­ t szeptember elsejével hatályba lépett 6/1970. BM számú rendeletről tájékoztatta szeptember 14-én a sajtó képviselőit dr. Borbíró László rendőr ezredes, a BM közlekedési csoportfőnöke. Bevezetőjében utalt arra, hogy az új rendelet — amely a gépjárművezetői engedélyek, továbbá a vil­lamos- és trolibuszvezetői igazolványok kiadását, illetve visszavonását szabályozza —, bár a szigor oldaláról kö­zelíti meg a főbb kérdéseket, alapjában véve a köz­vélemény hangja, és igénye alapján született meg, s lényegében joghézagot pótol. Világosan kimondja, kik tekinthetők alkalmasnak a gépjárművek vezetésére. — Az új rendelet főként azt a célt szolgálja — foly­tatta dr. Borbíró ezredes ■—, hogy természetes véde­lemben részesítse a társadalmat azokkal a lelkiisme-­ retlen gépjárművezetőkkel szemben, akik súlyosan megsértik és veszélyeztetik az utak és az utcák rendjét. Ily módon tehát az új rendelet a társadalom önvédel­me is. A csoportfőnök — az emberek javulásába vetett bi­zalmat hangsúlyozva .— a továbbiakban részletesen ki­tért azokra a körülményekre, amelyek fennforgása ese­tén többen nem kaphatnak gépjárművezetői igazol­ványt, s egyben részletezte azokat az eseteket és súlyos szabályszegéseket, amelyeket a már kiadott jogosít­ványok visszavonása követ. Kiemelte: — Az elkövetkezendő hónapokban — mindaddig, amíg nem érünk túl lényeges javulást a közlekedési szabályok betartásában — minden, a rendelet által is lehetővé tett eszközzel szigorú harcot folytatunk kü­lönösen az ittasan vezetők és a jobb oldali közlekedés szabályait durván megszegőkkel szemben. És minden olyan esetben, amelyet az új rendelet részletez, élünk a vezetőiengedély-visszavonás fokozataival. Szeptem­ber 15-től például nagyarányú közlekedésrendészeti akció kezdődik az országban. A sajtótájékoztató témakörében szereplő rendőri tennivalókkal folyamatosan foglalkozunk lapunkban. P. Zs. Bittner Lajos ny. rendőr őrnagy A munkásmozgalom veteránja, Bittner elv­társ • 1915-től a Vasas Szakszervezet tagja. 1919-ben vöröskatona­ként részt vett az észa­ki hadműveletekben. Bittner elvtárs egész élete a példamutató harcosé. A felszabadu­lás óta aktív harcosa a pártnak. Dolgozott a Külügyminisztériumban, 1949-től 1961-ig a Bel­ügyminisztérium állo­mányában szolgált. Nagy gondot fordított arra, hogy speciális szakisme­reteit átadja fiatalabb munkatársainak. Éppen ezért munkatársai, egész környezete szerette és tisztelte őt. Munkája el­ismeréseként több ki­tüntetésben részesült. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Csabai Ferenc rendőr főtörzsőrmester A szolnoki vasúti őrs és a rendőr-főkapitány­ság dolgozói megrendü­léssel kísérték utolsó út­jára és katonai díszpom­pával temették el. Csabai elvtárs 1953- ban lett rendőr. A VSB őrsön mint nyomozó­tiszthelyettes dolgozott és tagja volt a pártve­zetőségnek. Szolgálatát többször jutalmazták el­ismerésekkel, kitünteté­sekkel. Váratlanul, tra­gikus hirtelenséggel, 39 éves korában ragadta el a halál. Gyászolják fele­sége, gyermekei, hozzá­tartozói és munkatársai. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Cifra Ferenc rendőr őrnagy 49 éves korában autó­baleset következtében hunyt el. Cifra elvtárs 1945- től volt párttag, 1946- ban került a rend­őrség kötelékébe. Hosz­­szú éveken keresztül őrs­parancsnok, majd 1957- től a Budapesti XIV. kerületi Rendőrkapitány­ság vizsgálótisztje volt. A kapitányság alapszer­vezeténél szervező tit­kárként fejtett ki tevé­kenységet. Több kitün­tetés — köztük a Mun­kás-Paraszt Hatalomért Emlékérem — tulajdo­nosa. Halála mélyen le­sújtotta családját, elv­társait és a kapitányság személyi állományát. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Baldauf Zoltán önkéntes rendőr Nagy veszteség érte a Ráckevei Járási Rendőr­­kapitányság szigetszent­­miklósi tiszti őrsének önkéntesrendőr-cso­­portját. Tragikus hirte­lenséggel elhúnyt 37 éves korában Baldauf Zoltán önkéntesrendőr­­csoportvezető elvtárs. Jó munkájáért több elis­­merőt kapott, az el­múlt évben a Közbiz­tonsági Érem bronz fo­kozatával tüntették ki. Gyászolja felesége, két gyermeke és a velük együttérző kollektíva. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A munkásosztály vezető szerepe „Minden vezető köteles figyelembe venni, hogy a munkásosztály — a szocializmus ügye iránti felelős­ségérzettől áthatva — a párt­politikának következetes végrehajtását kívánja” — mondják a Központi Bizott­ság nemrégiben nyilvánosságra került kongresszusi irányelvei. . Az osztályról szól ez a mondat — az újjáépítés, majd a szocialista építés fő terheit viselő, a nemzetet vezető, a társadalmat fejlődésében előrevivő legnagyobb és legfontosabb osztályról, amely — a KB irányelvei sze­rint — „meghatározóan befolyásolja a dolgozók min­den rétegét, szemlélete, magatartása, fegyelme kihat az egész társadalomra. E hatás fokozása egész társadal­munk érdeke". Az irányelvek szűkszavúan fogalmazott tézisei kö­zött is megkülönböztetett figyelmet érdemelnek ezek a mondatok. Megfogalmazóikat is a szocializmus iránti felelősség ihlette, mert az osztály hatásának, vezető szerepének erősítése nem holmi kötelező szabvány — egy mondat a hatalmon levő kommunista párt kong­resszusi irányelveiben —, hanem az egyik­ leglényege­sebb, legfontosabb cél. Aki ismeri elmúlt huszonöt esztendőnk történetét, pontosan tudja, mekkora volt a szerepe az osztály­nak — már a felszabadulás előtt is, hiszen a korábban föld alá szorított illegális párt az osztály legjobbjaiból verbuválódott. Küzdelmében a szervezett munkások gárdája támogatta a fél-legalitás és legalitás határ­mezsgyéjén küzdve, kockáztatva, áldozva. Ezekben az években nevelődött ki az ellenállási mozgalom magva s a szervezett munkásságnak az a kis hadserege, amely 1945 nehéz hónapjaiban az újjáépítés motorja tudott lenni. Ez a gárda nevelte maga köré a ma már veteránnak számító, akkori­­húszéveseket — belőlük is óriási több­ségben a munkásosztály fiai léptek előre, az új társa­dalom építésének élvonalába, és közben a nehezedő — néha túlméretezett — feladatokkal küzdve, majd az ellenforradalmi veszélyt felszámolva, később pedig új körülmények és követelmények között helytállni. A ta­nulni, fejlődni tudó osztályként ott álltak az építés fő oszlopaként a vasas, a kőműves, a vasbetonozó, a szövőnő stb. munkások — nem mindig nagy keresettel, de mindig az osztály iránti hűséggel. Hogy ma — amikor társadalmunk fejlődése a mun­kások iránt is nagyobb követelményeket támaszt, hi­szen magasabb szakképzettség az új műszaki ismere­tek nélkül lassanként szinte moccanni sem lehet az iparban — az osztály véleménye, szava, érzései új szín­vonalon jelentkezzenek: ezért érzi magát felelősnek az osztály pártja! Mert a mi szocializmusunk, az épülő rend olyan lesz, amilyen mértékben az osztály erköl­cse, felfogása, múltbeli keménysége és jelenbeli tiszta szándékai érvényesülnek benne. Kell, hogy az „új nép, másfajta faj” jellemvonásai kirajzolódjanak a jövő arculatán. A következő évek eredményességének egyik záloga ez a felelősségérzet! Baktai Ferenc Tudományos-technikai forradalom „Az életszínvonal-politika gazdasági megalapozása érdekében gyorsuljon meg a tudományos-technikai fej­lődés lehetőségeinek kihasználása” — olvashatjuk a kongresszusi irányelvekben. Az említett lehetőség­ek ki­használása, a fejlett világban végbemenő tudományos­technikai forradalom „meglovagolása” valóban feltétele előrehaladásunknak. Mit is­­értünk a tudományos-technikai forradalom megjelölésén­? Erre a kérdésre nehéz röviden vála­szolni. A tudományos-technikai forradalom korszaká­ban a tudomány közvetlenül termelőerővé válik, be­hatol a mindennapi életbe. A termelőerők soha nem látott mértékben növekednek, rövid idő alatt meg­sokszorozódnak, s átalakul a termelés és a fogyasztás egész szerkezete. A termelésben mindenütt előretör a gépesítés és az automatizálás, s ez megváltoztatja a munka jellegét is. A számítógép és a kibernetika döntő változásokat hoz a termelés szervezésében, irá­nyításában egyaránt. A természetes anyagiak mellett mindinkább előretörnek a mesterségesen előállított anyagok, megsokszorozódik a villamosenergia-fogyasz­­tás, mindenütt előtérbe kerül a kemizálás, új iparágak születnek — és így tovább. A tudományos-technikai forradalom valóban forra­dalmi mozgását néhány érdekes adat is jól szemlélteti. Az emberiség által felhalmozott tudományos ismeret­anyag régebben — 1800-tól 1900-ig — egy évszázad alatt kétszereződött meg, napjainkban predig — 1960-tól 1966-ig — hat év alatt duplázódik meg. A telefont 1820-ban találták fel, de alkalmazásáig 56 évnek kel­lett eltelnie (1876), a televíziónak is 35 évet kellett még várnia, a tranzisztort és a lézert azonban már öt évvel a feltalálása után alkalmazták. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája különféle intézeteiben dol­gozó kutatók száma újabban 10—12 évenként, az ösz­­szes tudományos dolgozóké­n pedig 5 évenként kétszere­ződik meg. A tudományos-technikai forradalom természetesen egyaránt végbemegy a kapitalista és a szocialista or­szágokban is. Viszont amíg a tőkés világban végletes és végzetes ellentmondások kísérik, addig a szocialista társadalomban az általános társadalmi haladást, a gaz­dasági célok mielőbbi és minél teljesebb megvalósítá­sát, az ország gazdaságának gyorsuló fejlődését szol­gálja. Érthető tehát, hogy az irányelvek ilyen nyomaté­kosan figyelmeztetnek a lehetőségek kihasználására Gál Pál

Next