Magyar Sajtó, 1967 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
A IX. kongresszus után külön a sajtóról talán nem sok szó esett a kongresszuson. Mégsem volt a kongresszusnak egyetlen témaköre sem, amely így vagy úgy ne érintette volna az újságírás eredményeit és feladatait. A beszámolók, a felszólalások, az elfogadott határozatok egyaránt kifejezésre juttatták, hogy hazánkbana sajtó szerves és megbecsült része a párt felvilágosító munkájának, mindazoknak az erőfeszítéseknek, amelyek a szocialista demokrácia fejlesztésére, a szocialista társadalom teljes felépítésére irányulnak. Bizonyára jóleső érzés a sajtó minden munkája számára, hogy Kádár elvtárs a Központi Bizottság beszámolójában külön is, mégpedig a megbecsülés és az elismerés hangján szólt sajtónk fejlődéséről és az újságírók javuló munkájáról. Jól tudjuk, hogy egyedül a példányszámok növekedése, a több rádióhallgató és televíziónéző még nem bizonyítja perdöntően az elmúlt években végbement fejlődést, bár nem lebecsülendő, hogy fokozatosan az újságokat leginkább olvasó népek közé emelkedünk a világon. A számok is jelzik azt, hogy meglevő gyengeségeink ellenére olvasóközönségünk bár korholja, mégis szereti lapjainkat, kedveli (ha olykor szidja is) a rádió- és televízió-adásokat és mind nagyobb követelményeket állít az újságírók elé. E követelményeknek egyik megfogalmazása az, hogy adjunk még teljesebb, még őszintébb és sokoldalúbb tájékoztatást mindarról, ami a világban és az országban történik, és ne elégedjünk meg az eseményeknek, a puszta tényeknek a regisztrálásával, hanem idejében világítsuk meg a történések hátterét, belső összefüggéseit, a fő tendenciákat, s lehetőleg azt is, hogy mi várható a jövőben. A kongresszusi beszámoló megállapította, hogy az újságírók munkáját mindinkább a szocializmus ügye iránti közéleti felelősségtudat hatja át. Minek köszönhető ez? Mindenekelőtt annak, hogy a sajtó dolgozói teljes mértékben egyetértenek azzal a politikai irányvonallal, amelyet a párt és a kormány az elmúlt tíz évben követett, s ezt szolgálták tollakkal is. Az újságíró társadalom éppen ezért szívből helyesli azt is, ami a kongresszus egész munkájának vezérfonala, hogy az eddigi irányvonalat kívánjuk továbbfejleszteni még határozottabban, következetesebben, eredményesebben. Az újságírók közéleti felelősségérzetét nagymértékben erősítette az a módszer is, ahogyan ma érvényre jut a pártvezetés a sajtóban. Ennek a módszernek és törekvésnek a lényege, hogy az újságírók legyenek mennél tájékozottabbak nemcsak a párt és a kormány politikájának fő kérdéseit, hanem a részleteket illetően is, alaposan és idejében ismerjék meg a miérteket is. Azután az egyes szerkesztőségi kollektívok és a felelős szerkesztők önálló gondja, hogy milyen módon biztosítják a kapott információk és útmutatások alapján a párt politikájának érvényre juttatását az újság, illetve más hírközlő szerv jellegének, sajátos feladatainak megfelelően. A közéleti felelősségérzetet nagymértéken növeli továbbá, hogy bár olykor viták, sőt, testvéri civódások közepette, mégis egyre bensőségesebbé válik a viszony a politikusok, az állami tisztviselők és az újságírók között. A kapcsolat egyre inkább elvi alapokon nyugszik: kifejezi a felismert egymásra utalságot s talán nevezzük így, a fegyvertársi viszonyt, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a sajtó mint a felvilágosítás, a szocialista demokrácia s a lelkiismeret- ébresztés eszköze, felelősen és hatékonyan részt tudjon venni a szocializmus építésének feladataiban. Most a kongresszus után reánk vár e kapcsolatok további fejlesztése oly módon, hogy a politikusok, az