Magyar Sajtó, 1985 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1985-05-01 / 5. szám

jesztő filmekre. Mindig arra törekszünk, pl. a Kalen­dárium c. magazinműsor részanyagainál is, hogy először ismerkedjünk meg filmen (lehetőleg tömören és a leginkább képszerű, szemléletes formában) az adott témával, ehhez kapcsolódjék a stúdióban magyarázó, általánosító beszélgetés. Hasonló mód­szert próbáltunk megvalósítani pl. a tévéegyetem­nek az ókori Hellászt bemutató filmjeiben. Szabó Miklós régész az eredeti görögországi helyszíneken és múzeumokban mutatja be az adott korszakra vonatkozó leleteket (a krétai királyi központokat, a mükénéi monarchiák palotáinak romjait, Athén városi magjának kialakulását, a perzsa háborúk csatatereit stb.). Hahn István professzor a látottakra építve jut el itthon, a stúdióban a társadalom­­történeti általánosításokig. Persze az ilyesmit könnyebb elhatározni, mint megvalósítani. Az ókori görög föld történetének bemutatása számos illusztrációs problémát vet fel. Bizonyos korszakokból gazdag a régészeti lelet­anyag: a palotamaradványok alapján rekonstruálható azok nagysága, a bennük élők életmódja. A pylosi palotát elpusztító tűzvész során az egész királyi levéltár agyagtáblái cseréppé égtek ki, s ennek köszönhető, hogy 3200 év múltán Wentris és Chadwick megfejthette az ún. lineáris B írást. Az agyagtáblák felirataiból nemcsak a beszolgáltatott juhok, gyapjú és termés mennyiségére lehet követ­keztetni, hanem arra is, hogy az agyagtáblák el­készítésében kb. 40 írnok-kéz működött közre. Más korszakokból viszont alig található régészeti leletanyag. Ráadásul a görögök saját történelmi tetteiket nem örökítették meg képzőművészeti alkotásokban, mint az egyiptomiak, vagy későbbi rómaiak, így bizonyos korszakokat csak „másod­lagos" illusztrációs anyaggal tudtunk bemutatni (például a görög gyarmatosító városokat pénz­érméikkel). Máskor financiális problémák vetettek gátat a teljesebb bemutatásnak: Nagy Sándor 10 éves had­járatának végigkövetése, melynek során eljutott Indiáig, ma meghaladja egy magyar televíziós stáb anyagi lehetőségeit. És természetesen egy történelmi előadás logikája sem épülhet mindig csak a fel­lelhető tárgyi anyagra. Mindenesetre a dokumentu­mok felvonultatásakor célunk a hitelesség volt, vállalva, hogy bizonyos részek „szegényebbek" lesznek ezáltal. Kicsit hosszabban időztem ennél a sorozatnál, talán azért is, mert ezt fejeztük be legutóbb. (Sajnos Hahn professzor már nem érhette meg a bemutatót.) De a példák talán érzékeltetik a dilemmákat is. És persze néha irigykedve nézzük tehetősebb orszá­gok tévéseinek lehetőségeit. James Burke egy ötven perces előadáson belül öt földrész 15-20 országának 25-30 helyszínén adja elő rendhagyó gondolatait. A meglepő összefüggések hatásos be­mutatásához ez a lehetőség is hozzájárul. Bizonyos esetekben nálunk is mód nyílik ilyesmire, így a szív­­infarktussal foglalkozó sorozat stábja az USA-ban és Japánban is tudott forgatni, vagy Bokor Péter is tucatnyi országban kutathatta fel a magyar törté­nelmi események még élő szemtanúit. Gondolom a televízió fejlődésével tágulnak ilyen irányú lehető­ségeink is. Számomra egyébként a történelmi ismeretterjesz­tés legkomplexebb példáját a Századunk sorozat mu­tatja. Eredeti filmhíradók, levéltári anyagok, fotók egyéb írásos dokumentumok, az események szem­tanúival készített film-interjúk, dokumentumok alapján színészekkel­ rekonstruált jelenetek ügye, kombinációjából áll össze egy-egy műsor, Boko Péter vezetésével egy stáb szívós, esetleg évekig tart munkájával. Mutatis mutandis ez a munkamódsze követhető és követendő más témáknál is. Szóba lehetne hozni még a műsoridő kérdését is Megértve a műsorszerkesztés gondjait, amely másfé műsornyi „játéktéren" próbálja meg kielégíteni az összes igényeket, bizony gyakran az ismeret­terjesztés húzza a rövidebbet. (Például az előbb emlegetett James Burke vasárnap este 8-kor lett légyen bármely kiváló, „nehezen rúg labdába" a kettes programon, a hetet záró főfilmmel szemben.­ Egyébként is, először nekünk kell jobb műsoroka csinálnunk, s akkor azok majdcsak kivívják maguk­nak a jobb műsoridőt. Mert bizony a szép elvek mel­lett műsoraink gyakran szárazak, didaktikusak (azaz szájbarágók, ami nem azonos a jó értelemben vett világossággal, áttekinthetőséggel), hosszúak; kevés a megnyerő, tudományát vonzóan képviselő szemé­lyiség; hiányzik a humor, a játékosság. Nem tudom már ki, még mielőtt tévé lett volna, egyszer így fogalmazta meg az ismeretterjesztés alapdilemmáját: népszerű, de tudományos, ismeret­­terjesztő, de filmet kell készítenünk. Azaz a Tisztelt Néző által fogyasztható műsort. Ma is e dilemma végpontjai közt vergődve kell keresnünk a legjobb megoldásokat. B. RÉVÉSZ LÁSZLÓ „Olvasó Népért" pályázat A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége az elmúlt évekhez hasonlóan „Olvasó Népért" címmel pályázatot hirdet a könyv és az olvasás népszerűsítésében kiemelkedő tevékenységet végző újságírók számára. A pályázaton az 1985. március 15. és 1986. március 15. között a sajtóban megjelent, a rádióban, televízióban el­hangzott munkákból válogatott anyaggal lehet részt venni. Pályaműként beküdhető legfeljebb három olyan cikk, riport, interjú, forgatókönyv, önálló írás, esetleg sorozat, film, illetve hangszalag, amely olvasási kultúránk fejlődését szolgálja. Az olvasás népszerűsítése szélesen értelmezendő: beletartozik a szépirodalom mellett az ismeretterjesztő és az általános érdeklődésre számot tartó szak- és tudományos könyvek ismertetése, az elolvasásuk iránti igény felkeltése is. A pályamunkák két kategóriában küldhetők be: 1. A megjelent művekben való eligazodást, az ízlés for­málását szolgáló kritikai, könyvismertető jellegű munkák. (Nem küldhetők be pályázatként egyes könyvek tartalmát ismertető annotációk!)

Next