Magyar Sajtó, 1991 (32. évfolyam, 1-25. szám)
1991-01-21 / 1. szám
sem jelenti azt, hogy akkor nyugodjunk is mindenbe bele, mert erkölcsileg rendben van ez a mi szakmánk. Egyáltalán nincs rendben. Nem Hruscsov-cikk a tét, még csak nem is az annak idején kötelező Brezsnyev-dícséretek, azokat már úgyszólván senki nem vette akkor komolyan. Ám az azért erkölcsileg mégis felháborító, hogy - például - többen negyedszázadon át szemérmetlenül hazudtak izraeli agressziót és most egyik napról a másikra állították át írógépüket iraki agresszióra! Mintha mindig is ezt írták volna! Legalább annyi szégyenérzet lenne bennük, hogy külpolitikus számára nagy a világ - ezután Peruról meg Pakisztánról fűznék a szót és ne a Közel Keletről. És azt is nehéz háborgás nélkül lenyelni, ha most olyanok lelkesednek túláradóan a forradalomért és végre (!) szabadságért, akiket alig másfél éve még győzködnünk kellett (sajnos, többnyire eredménytelenül!) arról, hogy ’56 nem ellenforradalom volt. És az azért mégiscsak megér egy meditációt, hogy olyanok sem éreznek semmiféle erkölcsi felelősséget, akik nem a Kádár-rezsimben, de még az omladozó Grósz-érában és a széthullást viszonylag fegyelmezetten menedzselő Németh-korszakban is az egypártrendszer hangos hívei voltak, önmagukat is megalázva körömszakadtáig védték a diktatúra nem-tájékoztatási politikáját, s az állampártot támogató, az ellenzéket támadó cikkeket írtak. Akik, mondjuk, Bős-Nagymarost éppúgy az utolsó percig szentnek tartották, mint ahogy teszem azt a Soros-alapítványt, vagy Deutsch Tamás és Kerényi György 1989. augusztus 20-i prágai szolidaritási tüntetését szentségtörésnek. És akik most - különös önvédelemből - megpróbálják egybemosni az egész magyar sajtó és minden újságíró tevékenységét a rendszerváltásig, elsősorban önmagunknak hazudva azt, hogy így gondolkodik rólunk egységesen „a nép” is, összetévesztve egyes Cs-betűs MDF-képviselőket a közvéleménnyel. Bizony, ezeknek a pályatársaknak a mai napig nem jött ki egyetlen elnézést kérő, önkritikus hang a szájukon, hogy komolyabb konzekvenciák levonására gondolni se merjek! Igaza van Gál Sándornak: nem kell megennünk egymást, gyerekek. De azért „evés (és rágás) nélkül” mindent lenyelnünk sem kell. Erkölcsileg nem áll olyan jól ez a szakma. Barabás Tamás : Vadkeleti erkölcsök B., a ma is jónevű nyugdíjas kolléganő meséli: - Te is tudod, több mint esztendeig külsöztem egy új hetilapnál. Egy-egy számban néha két-három cikkem is megjelent. Egy ízben, amikor előzetes megbeszélés szerint fölkerestem a szerkesztőt, hogy megállapodjunk, miről írjak legközelebb, nem találtam bent. Utána nem hívott fel, hogy kimentse magát. Félreértést, tévedést gyanítottam, ezért hamarosan újra jelentkeztem. Kérdésemre, miért nem várt a megbeszélt időpontban, kitérő választ adott. Újólag megegyeztünk egy dátumban. Megint csak hűlt helyet leltem, hiába vártam rá egy óra hosszat. Ismét néma csend következett, semmi telefon, semmi magyarázat. Persze, most már én sem hívtam. Nem kellett hozzá nagy lelemény, hogy rájöjjek viselkedése okára. A lapot mind sűrűbben lepték el az ő írásbeli anyagai. A honorárium így a családban maradt. Fölöslegessé váltam. A szakításnak ezt a kissé brutális, de kényelmes módját választotta. Kérdem az ugyancsak nyugdíjas Z.-t (vagy 30 esztendős szakmai múlt áll mögötte) - Na, hogyan vált be a rovatod? Búsan ingatja fejét: - Füstbe ment... A következő történt: Z.-t felhívta egy új lap szerkesztősége, vállalná-e közérdekű információt kérő levelek rendszeresmegválaszolását? Vállalta. Z. tekintélyes számú levélírónak adta meg a kért felvilágosítást. De a hasznos tanácsokat nem látta viszont nyomtatásban. Egy idő múlva érdeklődött: - Mi újság? -Ja, meggondoltuk magunkat - hangzott a válasz. - Mégsem indítjuk be a rovatot. - És miért nem értesítettek? -Tényleg... elfelejtettük (mondanom sem kell, hogy a honorárium megfelelő részét sem fizették ki). F. (státusza mint fent) kötetbe gyűjtötte legjobb riportjait és felhívta az egyik kisebb kiadót, érdekelné-e? - Hogyne - hangzott a válasz - látok benne fantáziát. Küldje el a szinopszist. Ha a terjesztő megfelelő számú példányt rendel, megkötjük a szerződést. - Elküldte. Vagy két hét múlva újra feltárcsázta az igazgatót. De csak a titkárnőig jutott. - A igazgató úr tárgyal, kéri a telefonszámát, még ma visszahívja. - Azóta is hívja... L.-t (nyugdíjas, jónevű stb.) megkereste régi lapjának új szerkesztője. Mint elmondta, rendszeresen kíván anyagot közölni egy L.-hez közelálló témakörből. Örülne, ha L. lenne a gazdája. L. is örült. Lelkesen látott hozzá információk gyűjtéséhez, szakemberekkel találkozott, keresett fel. Már papírra vetette az első cikk vázlatát, amikor kinyitotta a friss lapot. A rábízott tárgykörből pillantott meg cikket. Az egyik belső munkatárs írta. Mint jelezte, az olvasók ezentúl gyakran találkoznak majd ilyen jellegű publikációkkal. A többi néma csend... Se telefon, se magyarázat, se honorárium... ... Az Idegen szavak és kifejezések szótára szerint: „az etika valamely hivatás körében uralkodó erkölcsi és magatartásbeli szabályok összessége.” Ha az eddigi példák alapján próbálunk meg következtetni a szakmánkban uralkodó erkölcsi és magatartásbeli szabályokra, aggasztó a kép. Lehetséges, hogy csak nyugdíjasok vonatkozásában érvényesek ezek a szabályok, valós ez a kép? A nyugdíjasok fegyvertelenek, védtelenek, kiszolgáltatottak. Nem áll mögöttük a lap. Nem tudnak viszonozni. Se sérelmet, se publikációs lehetőséget. De kételyeket táplálok. Nehezen képzelhető el, hogy csak nyugdíjasokat érintenének ezek a vadkeleti erkölcsök! Ennyire skizofrén, kétlelkű nem lehet egy bizonyos körön belüli magatartás. Egyrészt kultúrálatlan, sértő, durva, másrészt udvarias, civilizált, európai. Az illyési sor - hol zsarnok van, ott zsarnokság van - analógiájára meg merem kockáztatni: hol az elemi humán szabályok be nem tartása, hol az emberi méltóság semmibevevése van, ott az elemi humán szabályok be nem tartása, az emberi méltóság semmibevevése van. Ahol vadkelet van, ott vadkelet van! Akár nyugdíjas, akár aktív újságíró a szenvedő fél. Csak talán az aktívakkal szemben visszafogottabban, kevésbé brutálisan és agresszívan nyilvánul meg. Vajon mi az aktív kollégák tapasztalata, véleménye? Kertész Magda