Magyar Sajtó, 1992 (33. évfolyam, 1-25. szám)
1992-01-13 / 1. szám
MINIMÁLIS SZAKMAI HOZZÁÉRTÉSSEL SZERKESZTVE A vidéki sajtó helyzete (1991. DECEMBER) A helyi sajtó szakosztály 1991. június 17-i megalakulása óta legfontosabb feladatának tekintette feltérképezni a vidéki lapok és az azoknál dolgozó újságírók helyzetét. Ez nem könnyű dolog, hisz jelenleg Magyarországon semmiféle naprakész nyilvántartás - sem a MÚOSZ-ban, sem máshol - nem létezik ezekről. Tudomásunk van arról, hogy egyes megyei levéltárak, könyvtárak sem jutnak hozzá minden, a megyében megjelenő kiadványhoz, így helyzetértékelésünket - a tények mellett - becslésre kell alapoznunk. Eszerint mintegy ezer helyi lap jelenik meg az országban. A következő csoportokra oszthatjuk a megjelenő helyi lapokat: - önkormányzati lapok - amelyeket teljes egészében az önkormányzat finanszíroz, ad ki, a helyi lapok - kft.-k vagy Bt-k finanszírozásával, - alapítványok támogatásával, -vállalkozói alapon létrehozott újságok, - kisközösségi lapok (pártok, egyesületek, társadalmi szervezetek, művelődési házak, könyvtárak, iskolák, egyházak kiadásában.) Egyelőre nem foglalkozunk a helyi kiadású párt, sportegyesületi-, hobbi-, diák... stb. újságokkal. Elsősorban azok munkáját szeretnénk összehangolni, akik olyan lapot készítenek, melyek települések vagy településrészek lakóihoz szólva a helyi közélet fórumai. Ezek közül a legnagyobb kört az önkormányzati lapok jelentik, mert az új önkormányzatok megalakulásuk után, szinte első lépésként megteremtették helyi „szócsövüket”. E lapok heti, kétheti vagy havi megjelenésűek, általában egy főállású szerkesztő (felelős vagy főszerkesztő) irányításával, társadalmi aktivisták tehát nem újságírók - közreműködésével készülnek. Szerencsés esetben a szerkesztő profi újságíró, bár sok helyütt személyét a pártok közötti erőfölény határozta meg, így a helyi lapok szerkesztőinek jelentős része nem is tagja a MÚOSZ-nak, minimális szakmai hozzáértéssel szerkeszt olyan lapot, ami valamilyen módon az újságolvasók kezébe kerül. (Ezzel a szakma presztízsét csökkenti az adott közösségben.) Pedig a helyi újság szerkesztőjének az átlag újságírónál is magasabb képzettségűnek kellene lennie, hogy a rá váró feladatokat, akár csak részben is, el tudja végezni. Neki kell egyszemélyben olvasószerkesztőnek, tördelőszerkesztőnek, korrektornak, újságírónak, hirdetésszervezőnek, lapterjesztőnek lennie. Sőt, sok helyütt a kiadói feladatokat - esetleg egyéb kiadványok megjelentetését - is az ő nyakába varrják. A nagyobb lapoknál természetes csapatmunka hiánya a legtöbb helyi újságon látható is. Egyik fontos feladata lehetne a MÚOSZ-nak, illetve a helyi sajtó szakosztályának, elősegíteni a helyi lapok közötti információáramlást, szakmai tanácsadással, tanfolyamok, továbbképzések szervezésével. Van egy jelentős kör - elsősorban a községekben - ahol a helyi értelmiség egy-egy tagja szerkeszti a község lapját könyvtárosként, pedagógusként, műv.ház igazgatóként. A jó szándék itt nem vitatható, de a szakmai színvonal már kétséges. Ennek a körnek mindenképpen szüksége volna a MÚOSZ szakmai segítségére. Annál is inkább, mert itt kezdődik a borzalom, amikor az erősáramú technikus is lapot szerkeszt, ahol nincs semmilyen szakmai mérce, semmilyen elkötelezettség a szakma, de még a magyar nyelv iránt sem. Ugyanakkor, ha összeadjuk ennek a többszáz lapnak az olvasókörét, lehet, hogy az többszöröse egy országos lap olvasói táborának. Épp ezért fontos feladatunk, szakmai felelősségünk valami módon befolyásolni, figyelemmel kísérni ezen lapok szakmai, tartalmi munkáját. Az önkormányzati lapok helyzetét elemezve megállapíthatjuk, hogy itt van a legtöbb ellentmondás. A legnagyobb probléma, hogy sokszor szöges ellentétben áll a kiadó politikai érdeke és a szerkesztő(ség) szakmai irányvonala. Hiszen a lap eladhatóvá tétele, a lakossági problémák bemutatása, a jelentkező érdekellentétek, konfliktusok megfogalmazása már sértheti a kiadó-önkormányzat vélt vagy valós érdekeit. Sőt, még a kiadón (önkormányzaton) belül is érdekkülönbségek jelentkezhetnek. A polgármester, a képviselőtestület, az egyes képviselők más és más célok alapján próbálják ugyanazon témán belül tulajdonosi jogosítványukon keresztül befolyásolni a lap tartalmát, így mindennaposak a konfliktusok, melyek kihatnak a helyi sajtó színvonalára is. Vidéken újra felütötte a fejét a cenzúra, a közéleti lapnak álcázott „szócső” jellegű pártsajtó, az agitációs és propagandaanyagok. Az önkormányzati lapok felelős szerkesztője általában az önkormányzatban munkaadóját is „tisztelheti”, esetleg a polgármesteri hivatal (bújtatott) alkalmazottja, így számára kenyérkérdés is a szeszélyes hangulatú képviselőtestület kiszolgálása. Ebben a helyzetben szinte lehetetlen objektív hangú, a hibákat is feltáró és nem kendőző írások rendszeres, folyamatos megjelentetése. Számtalan példát tudnánk arra felsorolni, hogy ahol a szerkesztő ezzel próbálkozott, néhány hónapon belül vagy munkaviszonyát, vagy lapját szüntették meg. A legtöbb vidéki polgármesteri, illetve képviselőtestület a régi megyei lapok sikerekről beszámoló, a helyi hatalmat éltető, arról dicshimnuszt zengő stílusát szeretné viszontlátni városi lapjában. A fentiekkel kapcsolatban fontosnak tartjuk, hogy a MÚOSZ törekedjen arra, hogy legyen olyan kidolgozott feltételrendszer, mely legalább ajánlási szinten tartalmazza a kiadói jogosítványokat, a felelős szerkesztő pályáztatásának és alkalmazásának feltételeit, a szerkesztőség szakmai irányvonalának meghatározási szabadságát, melyek betartását a későbbiekben, a szövetség erős szakmai szervezetté válása után meg lehetne követelni. Ezen ajánlási rendszer kidolgozása után fontos lenne, hogy a MÚOSZ fölvegye a kapcsolatot a kiadással is foglalkozó önkormányzatokkal (az önkormányzati szövetségek révén), s legalábbis az információcsere szintjén együttműködni velük. El kellene gondolkodni azon, hogyan lehetne bevenni a Lapkiadók Egyesületét, vagy a Magyar Kiadói Kamarát ebbe. Már most el lehetne kezdeni a problémák megoldását azzal, hogy nagyobb nyilvánosságot biztosítunk e kérdéskörnek, s az országos sajtó-