Magyar Sajtó, 1994 (35. évfolyam, 1-24. szám)
1994-01-24 / 1. szám
1994. JANUÁR 24. ■ MAGYAR SAJTÓ :Gazdag, színvonalas és nyitott a magyar sajtó* A nagykövet úr magyarul beszél - Jó napot kívánok! Tessék beljebb kerülni! - fogadott Cornelius van N. Scholtz úr, a Dél-afrikai Köztársaság nagykövete. Mi tagadás, úgy éreztem magam, mint akit hájjal kenegetnek. Kiválóan ír, olvas és választékosan beszél a nyelvünkön, pedig négy évvel ezelőtt, amikor a kinevezését megkapta, még magyar szót sem hallott, nem is járt Európának ezen a részén. A Magyarországon akkreditált nagykövetek között tizenketten vannak, akik tudnak a nyelvünkön és ők alakították meg az M12-esek klubját, ahol a társalgás magyarul folyik. - Nagykövet úr! Milyen belső indíték vezette, hogy egy távoli kis nép nyelvét ilyen magas fokon elsajátítsa? Gondolom, sokan tettek már fel hasonló kérdést, hiszen tudjuk valamennyien, hogy nem könnyű magyarul megtanulni. - Éppen Magyarország és a magyarok adták a belső késztetést. Amikor Budapestre érkeztem, megláttam ezt a várost és meghallottam a magyar szavakat, elhatároztam, megtanulok magyarul, még ha kisbabák hullanak is az égből - fűzi hozzá nevetve, majd a biztonság kedvéért megkérdezi: - Ugye jól idéztem ezt a szólásmondást? Tudtam azt is - folytatja a nagykövet -, hogy hazámat a magyarok alig ismerik, ahogyan honfitársaim sem hallottak sokat Magyarországról. Valahol az „alapkőletételnél” kellett kezdeni és csak utána indulhatott meg a megfontolt építkezés. Tudtam, hogy megbízatásomnak igazán úgy tehetek eleget, ha mielőbb megismerem és meg is értem ezt az országot, ezt a népet. Ehhez pedig a leghatásosabb és leghasznosabb eszköz számomra a nyelv. Ma már tolmács nélkül járom az országot és nagyon sokat köszönhetek annak, hogy beszélek az önök nyelvén. - Nagykövet úr, milyennek látja a két ország kapcsolatait az elmúlt idő tükrében? -A közel négy esztendő alatt jól alakultak a kapcsolatok és erőteljesen fejlődnek. Sok példát tudnék felhozni, de csupán a legutóbbit említem, a Kőbányai Sörgyárral kapcsolatos üzletet, amely 100 millió dollár értékű és jól érzékelteti a haladást. Mégis azt kell mondanom, hogy egyelőre a kezdet kezdetén vagyunk. Néhány év alatt nem lehet behozni azt az elmaradást, amely az elszigeteltség miatt keletkezett. Hazám most kezd kitörni az elzártságából és mint a földrész legfejlettebb állama, gyors tempóban látott hozzá kapcsolatai fejlesztéséhez. Magyarországhoz több jelentős egyezmény köti már a Dél-afrikai Köztársaságot. Közöttük igen fontos a vízumkényszer megszüntetését kimondó megállapodás, amely felgyorsítja az „emberek cseréjét” s az eleven kapcsolatokat teszi lehetővé, az igazi közeledést, a kölcsönös megértést. -Mennyire sikerült megismernie hazánkat, és mi segítette ebben a legjobban? -Szinte minden jelentős városban jártam már. Szeretem a magyar vidéket, vonzanak a tájak, emberek, érdekel a népművészet, a hagyományok, szokások. Ezek tükrözik egy nép gondolatvilágát, beállítottságát, lelkületét. Ám közvetett úton is naponta „bejárom” az országot a magyar sajtó, a rádió és a tv jóvoltából. Ennek köszönhetően információim frissek, ami egy nagykövet számára fontos dolog. -Mennyit olvas naponta? -Naponta másfél-két órát töltök újságolvasással, három-négy országos napilapot, két-három hetilapot rendszeresen átnézek. Emellett hallgatom a rádiót, nézem a tévét Hozzáteszem, nemcsak információs céllal, hanem azért is, mert kiváló lehetőség a nyelvtanulásra. - Ön, aki Angliában, az USA-ban, Japánban teljesített szolgálatot, és nagy áttekintéssel rendelkezik a világsajtóról, milyennek tartja a magyar újságírást? -Szerintem igen gazdag, színvonalas és nyitott a magyar sajtó s hozzáteszem, felzárkózott a világhoz. A lapok „ruhája” és a közölt írások tanúsítják, hogy kiváló szakemberek, újságírók dolgoznak az önök országában. Úgy vélem, hogy szakmai szempontból sem maradnak el a magyarok nyugati kollégáiktól. És ez nemcsak az országos, nagy lapokra érvényes, hanem a vidéki újságokra is. Ezt azon az alapon mondom, hogy a megyei lapokat is olvasom és személyesen ismerek vidéki újságírókat. Nagyra becsülöm, amit ők produkálnak, feltárnak sokszor olyan dolgokat is, amik országos érdeklődésre tarthatnak számot. -Jólesik ezt hallani. Bizonyára sok újságíró ismerőse van már. Szívesen találkozik kollégáimmal? - Igen, de nemcsak a személyes rokonszenv vezet, hanem a hivatásom. Ezért kezdettől arra törekedtem, hogy együtt dolgozzam az itteni újságírókkal, a két ország javára. Nagykövetségünk és a magyar sajtó viszonya jónak minősíthető, a korábbi évekhez képest óriásit fejlődött. Mostani adottságaink azonban jóval több lehetőséget kínálnak. - Úgy érzi ezt, hogy több információt adhatna a magyar sajtó a Dél-afrikai Köztársaságról? -Igen, erről van szó. Jártamban-keltemben tapasztalom, hogy a magyarok érdeklődnek hazám iránt és szívesen vennék, ha több ismerettel rendelkeznének Afrikáról és a Dél-afrikai Köztársaságról mint a kontinens legfejlettebb országáról, az ottani folyamatokról, eseményekről. Ez feltétlenül hozzájárulna kapcsolataink további fejlődéséhez. Remélem, a jövőben kedvező változás lesz, mert a nagy példányszámú lapok saját tudósítóiktól fognak írásokat közölni a Dél-afrikai Köztársaságból. Az első tudósító már ott is van és ennek köszönhetően szinte naponta közli jelentéseit a Magyar Hírlap. Tudomásom szerint a tévé is készül hazámba, hogy műholdas közvetítéssel, egyenes adásban mutassa be országunkat, legszebb tájait, honfitársaim mindennapjait. -Az új év elején vagyunk s mint tudja, idén az egész országot érintő megmérettetésre kerül sor, országgyűlési választásokra, amiben a magyar sajtó munkatársainak nem csekély szerepük lesz. Nagykövet úr! Mit üzen a magyar újságíróknak? - Először is köszönöm, hogy a magyar újságírók lapja lehetővé tette ezt a beszélgetést. Nagyra értékelem, hogy a Magyar Sajtó hasábjain szólhatok az újságírókhoz. Tudom, kemény munkát végeznek, de más demokráciákban sem könnyű a sajtóban dolgozni. A sajtószabadság mindig küzdelem árán valósul meg, amihez bátorságra, toleranciára és józan realitásérzékre van szükség. Befejezésül kívánok minden jót az új évben, és azt, hogy vjának még többet a hazámról, Afrikáról. Maris János