Magyar Sajtó, 1994 (35. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-24 / 1. szám

1994. JANUÁR 24. ■ MAGYAR SAJTÓ :Gazdag, színvonalas és nyitott a magyar sajtó* A nagykövet úr magyarul beszél - Jó napot kívánok! Tessék beljebb kerül­ni! - fogadott Cornelius van N. Scholtz úr, a Dél-afrikai Köztársaság nagykövete. Mi tagadás, úgy éreztem magam, mint akit hájjal kenegetnek. Kiválóan ír, olvas és választékosan beszél a nyelvünkön, pe­dig négy évvel ezelőtt, amikor a kinevezé­sét megkapta, még magyar szót sem hal­lott, nem is járt Európának ezen a részén. A Magyarországon akkreditált nagyköve­tek között tizenketten vannak, akik tudnak a nyelvünkön és ők alakították meg az M12-esek klubját, ahol a társalgás ma­gyarul folyik. - Nagykövet úr! Milyen belső indíték vezette, hogy egy távoli kis nép nyelvét ilyen magas fokon elsajátítsa? Gondo­lom, sokan tettek már fel hasonló kérdést, hiszen tudjuk valamennyien, hogy nem könnyű magyarul megtanulni. - Éppen Magyarország és a magyarok adták a belső késztetést. Amikor Buda­pestre érkeztem, megláttam ezt a várost és meghallottam a magyar szavakat, elhatá­roztam, megtanulok magyarul, még ha kisbabák hullanak is az égből - fűzi hozzá nevetve, majd a biztonság kedvéért meg­kérdezi: - Ugye jól idéztem ezt a szólás­mondást? Tudtam azt is - folytatja a nagykövet -, hogy hazámat a magyarok alig ismerik, ahogyan honfitársaim sem hallottak sokat Magyarországról. Valahol az „alapkőletételnél” kellett kezdeni és csak utána indulhatott meg a megfontolt építkezés. Tudtam, hogy megbízatásom­nak igazán úgy tehetek eleget, ha mielőbb megismerem és meg is értem ezt az orszá­got, ezt a népet. Ehhez pedig a leghatáso­sabb és leghasznosabb eszköz számomra a nyelv. Ma már tolmács nélkül járom az országot és nagyon sokat köszönhetek an­nak, hogy beszélek az önök nyelvén. - Nagykövet úr, milyennek látja a két or­szág kapcsolatait az elmúlt idő tükrében? -A közel négy esztendő alatt jól ala­kultak a kapcsolatok és erőteljesen fejlőd­nek. Sok példát tudnék felhozni, de csu­pán a legutóbbit említem, a Kőbányai Sörgyárral kapcsolatos üzletet, amely 100 millió dollár értékű és jól érzékelteti a ha­ladást. Mégis azt kell mondanom, hogy egyelőre a kezdet kezdetén vagyunk. Né­hány év alatt nem lehet behozni azt az el­maradást, amely az elszigeteltség miatt keletkezett. Hazám most kezd kitörni az elzártságából és mint a földrész legfejlet­tebb állama, gyors tempóban látott hozzá kapcsolatai fejlesztéséhez. Magyaror­szághoz több jelentős egyezmény köti már a Dél-afrikai Köztársaságot. Közöt­tük igen fontos a vízumkényszer megszün­tetését kimondó megállapodás, amely fel­gyorsítja az „emberek cseréjét” s az ele­ven kapcsolatokat teszi lehetővé, az igazi közeledést, a kölcsönös megértést. -Mennyire sikerült megismernie ha­zánkat, és mi segítette ebben a legjobban? -Szinte minden jelentős városban jár­tam már. Szeretem a magyar vidéket, von­zanak a tájak, emberek, érdekel a népművé­szet, a hagyományok, szokások. Ezek tük­rözik egy nép gondolatvilágát, beállítottsá­gát, lelkületét. Ám közvetett úton is naponta „bejárom” az országot a magyar sajtó, a rá­dió és a tv jóvoltából. Ennek köszönhetően információim frissek, ami egy nagykövet számára fontos dolog. -Mennyit olvas naponta? -Naponta másfél-két órát töltök új­ságolvasással, három-négy országos napi­lapot, két-három hetilapot rendszeresen átnézek. Emellett hallgatom a rádiót, né­zem a tévét Hozzáteszem, nemcsak infor­mációs céllal, hanem azért is, mert kiváló lehetőség a nyelvtanulásra. - Ön, aki Angliában, az USA-ban, Ja­pánban teljesített szolgálatot, és nagy át­tekintéssel rendelkezik a világsajtóról, milyennek tartja a magyar újságírást? -Szerintem igen gazdag, színvonalas és nyitott a magyar sajtó s hozzáteszem, felzárkózott a világhoz. A lapok „ruhája” és a közölt írások tanúsítják, hogy kiváló szakemberek, újságírók dolgoznak az önök országában. Úgy vélem, hogy szak­mai szempontból sem maradnak el a ma­gyarok nyugati kollégáiktól. És ez nem­csak az országos, nagy lapokra érvényes, hanem a vidéki újságokra is. Ezt azon az alapon mondom, hogy a megyei lapokat is olvasom és személyesen ismerek vidéki újságírókat. Nagyra becsülöm, amit ők produkálnak, feltárnak sokszor olyan dol­gokat is, amik országos érdeklődésre tart­hatnak számot. -Jólesik ezt hallani. Bizonyára sok új­ságíró ismerőse van már. Szívesen talál­kozik kollégáimmal? - Igen, de nemcsak a személyes rokon­­szenv vezet, hanem a hivatásom. Ezért kez­dettől arra törekedtem, hogy együtt dol­gozzam az itteni újságírókkal, a két ország javára. Nagykövetségünk és a magyar saj­tó viszonya jónak minősíthető, a korábbi évekhez képest óriásit fejlődött. Mostani adottságaink azonban jóval több lehetősé­get kínálnak. - Úgy érzi ezt, hogy több információt adhatna a magyar sajtó a Dél-afrikai Köztársaságról? -Igen, erről van szó. Jártamban-kel­­temben tapasztalom, hogy a magyarok ér­deklődnek hazám iránt és szívesen ven­nék, ha több ismerettel rendelkeznének Afrikáról és a Dél-afrikai Köztársaságról mint a kontinens legfejlettebb országáról, az ottani folyamatokról, eseményekről. Ez feltétlenül hozzájárulna kapcsolataink további fejlődéséhez. Remélem, a jövő­ben kedvező változás lesz, mert a nagy példányszámú lapok saját tudósítóiktól fognak írásokat közölni a Dél-afrikai Köztársaságból. Az első tudósító már ott is van és ennek köszönhetően szinte na­ponta közli jelentéseit a Magyar Hírlap. Tudomásom szerint a tévé is készül hazámba, hogy műholdas közvetítéssel, egyenes adásban mutassa be országun­kat, legszebb tájait, honfitársaim minden­napjait. -Az új év elején vagyunk s mint tudja, idén az egész országot érintő megmérette­tésre kerül sor, országgyűlési választásokra, amiben a magyar sajtó munkatársainak nem csekély szerepük lesz. Nagykövet úr! Mit üzen a magyar újságíróknak? - Először is köszönöm, hogy a magyar újságírók lapja lehetővé tette ezt a beszél­getést. Nagyra értékelem, hogy a Magyar Sajtó hasábjain szólhatok az újságírók­hoz. Tudom, kemény munkát végeznek, de más demokráciákban sem könnyű a sajtóban dolgozni. A sajtószabadság min­dig küzdelem árán valósul meg, amihez bátorságra, toleranciára és józan realitás­­érzékre van szükség. Befejezésül kívánok minden jót az új évben, és azt, hogy vjá­nak még többet a hazámról, Afrikáról. Maris János

Next