Magyar Sakkvilág, 1929 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1929-10-01 / 10. szám
wieder mit einem tigerhaften Sprung in den ersten fünf Runden den anderen vorangeeilt ist, wird man in ihm getrost den designierten Sieger sehen dürfen. Wie in den erstgenannten Turnieren, so hat er auch hier wieder als Hauptwaffe seine phänomenale Endspielkunst ins Gefecht geworfen. In ruhigen Positionspartien ist ihm effektiv nichts aufzustellen. Die einzige Chance bleibt der verwicklungsreiche Angriff. Neben ihm wird man Grünfeld, Maróczy, Sämisch und Canal eine starke Chance zusprechen müssen. Der letztere, feinnervig, sensibel, gehört nach dem Urteil aller Sachverständigen zu den zu grössten Dingen Berufenen von scharf ausgeprägter Eigenart. In Karlsbad und Budapest lastete ersichtlich das unruhvolle Milieu zu sehr auf ihm, hier aber in der stillen Abgeschiedenheit Rogaskas scheint er zu voller Entwickelung seiner Kräfte zu gelangen. Aber alle solche Prognosen schweben natürlich in diesem Augenblick noch sozusagen in der Luft, fünf Runden sind noch keine Basis, die breit genug wäre, um darin den Baihn eines sicheren Urteils zu pflanzen. Auch für ein Schachturnier gilt die Losung: „Zuletzt, ihr Männer, seid stark!“ Wir besitzen Erfahrung genug, um zu wissen, dass die zweite Hälfte des Kampfes die Entscheidung bringt. So werden gewiss diejenigen, denen die Übung mangelt, oder denen die seltsamen Strömungen der Turnieratmosphäre noch fremd sind, am Ende aller Hemmungen ledig, das freie Spiel der Kräfte gewinnen und zu wirklichen Leistungen gelangen. Die Teilnehmerliste lautet nach den Losungsnummern geordnet: 1. Takács, 2. König, 3. Pirc, 4. Flohr, 5. Brinckmann, 6. Rubinstein, 7. Canal, 8. Maróczy, 9. Sämisch, 10. Hönlinger, 11. Grünfeld, 12. Rozic, 13. Geiger, 14. Jovanovic, 15. Przepiorka, 16. Singer. Alfred Brinckmann A budapesti Szén József-emlékverseny mérlege A székesfőváros által a Budapesti Sakkor 90 éves jubileuma alkalmából bőkezűen rendezett nemzetközi mesterverseny igen kevés meglepetést, de sok jó játszmát hozott, kevés döntetlennel, nagy vállalkozási kedvvel. A papírforma majdnem végig érvényesült. Capablanca és Rubinstein jogos favoritjai voltak már a torna megkezdése előtt a versenynek, a megnyilvánult bizalomnak mindketten fényesen megfeleltek. Capablanca a természettől ritka teljességben kapta azt az adományt, mellyel a hadállás jellegzetességeit, ha csak potenciában észlelhetők is, feltétlenül helyesen ítéli meg. Hogy ez mit jelent, csak az tudja méltányolni, aki maga is versenyjátékos. Egy magyar mester, ha jól emlékszem, Balla, erre igen találó észrevételt tett. „Ha Capablanca játszmáit nézem, az a benyomásom, hogy csak Capablanca játszik. Ellenfele úgy táncol, ahogy ő fütyöl.“ Capablanca majdnem mindig saját szignatúráját nyomja a játszmára. Rubinstein úgy látszik megtalálta régi nagy formáját. Exakt és biztos, volt és marad a klasszikus iskola legkiválóbb képviselője. A hypermodern gondolatmenetekről egyszerűen nem vesz tudomást. Budapesten egy sereg igen finom játszmát produkált, csak a Brinckmann elleni csodálatos gyalogvégjátékára utalok. Dr. Tartakower játéka az utóbbi időkben nagy ingadozásnak volt alávetve. Ez a támadó hajlamú, finom szakértő a versenyek alatt is megfeszített szorgalommal dolgozik irodalmi munkáin. Nem csoda, hogy elvétve a kimerültség tünetei mutatkoznak rajta. Jobban kellene kímélnie magát. Budapesten jól, de kockázatosan játszott, a harmadik helyet teljesen megérdemelte. A negyedik és ötödik díjon Sir Thomas és dr. Vajda osztoztak. Játéktípusuk teljesen elütő. Thomas higgadt, meggondolt játékos, míg a temperamentumosabb magyar mester mindig kombinációkat és bonyodalmat keres. Steiner Endre, aki a hatodik helyre jutott, eredeti és kombinációs stílust kultivál. Dr. Tartakower ellen nyert játszmája a verseny legjobb teljesítményei közé tartozik. Az utolsó díjnyertesek, Havasi és Colle, nagy tehetségű játékosok, de egyenlőtlenül játszottak. Itt reá kell mutatnom arra az örvendetes tényre, hogy