Magyar Sakkvilág, 2009 (7. évfolyam, 1-12. szám)
2009-11-01 / 11. szám
Teniszbíró tengernyi sakk-kézirattal Egy sajtótörténeti csúcs háttere Amikor megtudtam, hogy megjelent a Magyar Teniszlexikon, arra gondoltam, hogy sakkozóink számára sem lehet közömbös ez a könyv: oly sok jeles hazai és külföldi játékos műveli a fehér sportot, vagy legalább érdeklődik iránta. Alighogy a kötet elkészült, idős kollégám hívta fel a figyelmem arra, hogy a mű összeállítójának a nevéhez, Árvay Sándorhoz sajátos csúcsteljesítmény fűződik: szerkesztői irányításával jelent meg a 20. század utolsó évtizedében és az új század első esztendeiben olyan mennyiségű, ráadásul jó színvonalú sakk témájú cikk, amelyre hasonló időszak alatt sem addig, sem azóta nincs példa a magyar sajtó történetében. Kettős kíváncsiság dolgozott tehát bennem, amikor megkértem Árvay Sándort, a Magyar Nemzet egykori sportrovatvezetőjét, az első magyar internetes sportnapilap, a www.sportfomm.hu alapító főszerkesztőjét, a teniszsport jól ismert szakíróját és nemzetközi bíróját, hogy beszélgessünk. Nagymesterek a salakon Bocsássa meg, ha túl „nyersen” a tárgyra térek, vannak-e a Magyar Teniszlexikonban szereplő nyolcszáznál több teniszező között olyanok, akik valamiképp kötődnek a sakkhoz? Noha teniszezőinknek nemcsak a sporteredményeire, iskolai végzettségére és polgári foglalkozására, valamint családi állapotára voltam kíváncsi, hanem hobbijukra is, sakkvonzalmukra vonatkozóan nem találtam adatokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy ennyi sok diplomás, azaz kultúrember között ne akadnának olyanok, akik legalább társasági szinten sakkoznak, csupán az anyaggyűjtés során erre nem tértem ki. Higgye el, így is félelmetesen nagy feladat volt ennek a kötetnek az öszszeállítása. Négy évig egymagam szöszöltem egy olyan terjedelmű munkával, amelyre másutt egész csapatok toborzódnak. Azt hiszem, könnyebb dolgom lett volna, ha olyan sakkozókat keresek, akik rendszeresen teniszeznek. Hallottam például, hogy az aranyérmes olimpikon Csom István hosszú évekig igazolt versenyzőként forgatta az ütőt a Budapestbajnokságban szereplő csapatában, Lékó Péterrel kapcsolatban pedig személyes élményeimről is beszámolhatok. Éspedig? Tudtam, hogy Péter jól teniszezik és focizik, és arra gondoltam, hogy a Magyar Nemzetnél 1993 környékén vagyunk , mi is megpróbálhatunk valamit tenni azért, hogy szponzora legyen. A pozsonyi korosztályos világbajnokságon riportot készítettünk vele, két évvel később pedig Sydneyben hozott össze Péterrel a sors. Teniszbíróként voltam kint, ő meg bemutatót tartott, mint az a magyar csodagyerek, aki már tizennégy esztendősen ott van a legjobbak között. Amikor a szállodában leültünk beszélgetni, Péter anyukájával, Júliával teniszezésből érkezett, vagyis látható volt, hogy Lékóék életében már akkor elég fontos szerepet játszott a tenisz. Csőm nagymestertől hallottam, hogy komolyan teniszezett Szabó László, aki ilyen módon az észt szuperklasszissal, Paul Kérésszel nemcsak a sakktáblán mérhette össze erejét, s rendszeresen játszott Forintos Győző. Csem István azt is elmondta: Portisch Lajos mellett kapott rá a teniszre, és számos világhírű pályatársával váltott ütést a teniszpályán. Játszott például Polgár Zsuzsával, de a legszínvonalasabb küzdelmeket a svéd Ulf Anderssonnal vívta, és emlékszik rá, hogy kedvelte a teniszt a világbajnok Borisz Szpasszkij, és jól ütögetett az akkor még csehszlovák Vlastimil Hort. Megtudtam továbbá: a szellemi sport oly sok művelője értett tisztességesen a teniszhez, hogy Svájcban és Ausztriában olyan versenyeket is rendeztek, amelyeken a sakkban és a teniszben egyaránt összecsaptak az ellenfelek. Engedje meg azonban, hogy későbbi tevékenysége ismeretében megkockáztassam: valamikor önnek is lehetett közelebbi kapcsolata a sakkal. Ráhibázott. Debrecenben nőttem fel, ahol annak idején pezsgő sakkélet volt. Filep Tibor, Kovács Lajos és az egyetemen matematikát tanító Kántor Sándor, hogy csak néhány nevet mondjak. Gyerekkoromban fél évig jártam sakkedzésre az egyetemi kollégiumba, de inkább játszani szerettem, az elemzések terhesek voltak számomra. Egyébként mindennel, így a labdajátékokkal is úgy vagyok, hogy játszani szeretek. Nagyon hamar kikoptam a sakkból, sakkpályafutásom mindössze egy télen át tartott. Később, amikor Debrecenben a megyei laphoz kerültem, Filep Tibor, aki az első táblás volt a Vörös Meteorban vagy a DEAC-ban, már nem tudom, hogy melyik volt akkor (DEAC - a szerk.), a kollegám volt, a kulturális rovatban tevékenykedett, de egy ideig a sportrovatban is együtt dolgoztunk. Minek volt köszönhető, hogy 1991 és 2003 között egészen elképesztő menynyiségű - tájékozódásom szerint vagy másfél ezer - sakk témájú anyag felett bábáskodott egy nyomtatott és egy elektronikus médiumban? Ez a nagy termékenység elválaszthatatlan attól az újságírótól, akivel mind a Magyar Nemzetnél, mind a Sportfórumnál együtt dolgoztam. Amikor 1982-ben a Nemzethez kerültem, Szabó László vezette a sakkrovatot. A világhírű nagymester 16 [«NKUyG