Magyar Sakkvilág, 2015 (13. évfolyam, 1-12. szám)
2015-08-01 / 8. szám
Érdekességek a sakkszimultánok világából A sakkirodalom hitelesnek ismert forrásait tanulmányozva világossá válik, hogy a téma feldolgozása egy egész kötetet igényelne, ezért egy folyóiratcikkben csak néhány érdekesség csokorba gyűjtését vállalhatja a cikk írója, különös figyelemmel a magyar teljesítményekre. A szimultán klasszikus formája az, amikor az egymás mellé helyezett táblák mögött ülő ellenfelek előtt körbe megy a szimultánt adó: amikor az adott táblához ár, az ellenfél megteszi a lépését, amire a szimultánozó általában néhány másodperc múlva válaszol, majd megy tovább. Az egyik alapeset: körülbelül 30 ellenfél ellen játszik és 2-4 óra alatt fejezi be a programot. Ez aztán számos elágazás indulópontja lett. Elindult az ellenfelek számának emelése, a játszmák sorába 1-2 rakparti csatolása, két szimultánozó egymást váltva lépése, a nagyon erős ellenfelek szerepeltetése, a sorozat-szimultánok (1-2 naponta újabb játék, utazással összekötve), sakkóra használattal egybekötött játék stb. Külön világ a vakszimultánoké. Ezzel ezúttal csak érintőlegesen foglalkozunk. A profi és félprofi sakkozók közül szinte mindenki szimultánozott, de sokszor az amatőrök is, akik ezzel is a sakk áldozatkész népszerűsítői lehettek. A II. világháború előtt a legtekintélyesebb magyar szimultánozó Maróczy Géza nagymester volt, akinek a szerepléseit jelentős társadalmi eseményként is élték meg. Ismert és keresett szereplő volt dr. Vajda Árpád mester, aki roppant érdekes előadással tudta összekötni a játékot, és Tóth László, aki szintén remek előadó volt és a sakkirodalom propagandistája. Abonyi István a magas táblaszámú (esetenként a 100 ellenfelet is meghaladó) programjairól volt híres. Mellettük még sokan szimultánoztak. Capablanca verseny közben elvonatozott egy szimultánra Világszerte a legjobbak, köztük a világbajnokok is adtak szimultánokat. Feltehetően mindegyiküknek többféle oka is volt, hogy erre a fárasztó produkcióra vállalkozzon - de ezek közt alighanem döntő súllyal esett latba a honorárium. Ritkán írták meg a kifizetett díjazás összegét, de a megmaradt információk szerint ezek a legmagasabb szinten igen szép summát jelentettek. Nem tudom dokumentummal igazolni, de tájékozott szegedi sakkozótól hallottam évtizedekkel ezelőtt, hogy az 1928-ban ott tartott Capablanca-szimultán (+363) honoráriuma 800 pengő, mai pénzben mintegy egymillió forint volt, ami magasabbnak számított az akkoriban szokásos díjazásnál. Ez megegyezett az előtte befejezett budapesti Siesta-verseny 2. díjával ahol Capablanca az 1. díjat nyerte meg. Egyébként ez viszonylag kisebb létszámú, 10 fős torna volt, ahol biztosan lett első. A népesebb és erősebb mezőnyű, 1927. évi kecskeméti nemzetközi versenyen Aljechin 1. díja éppen 800 pengő volt, amit az elődöntő 156 pengős ponthonoráriuma egészített ki. Egyébként Aljechin is többször szimultánozott Magyarországon. Minden bizonnyal igen jelentős összeget kapott Capablanca azért a szimultánjáért is, amelyet az 1925-ös nagy moszkvai verseny egy szabadnapján adott úgy, hogy előtte és utána vonaton töltötte az éjszakát. Ez eredményezte azt, hogy a következő napon Verlinszkij ellen (aki a 14. helyen végzett) már a 13. lépésben reménytelen állásba került, majd vesztett világossal. Ilyen gyengén vezetett versenypartit máskor nem játszott. Ha nyer, második - így azonban harmadik lett. Vajda Árpád a Magyar Sakkvilágban megjelent nekrológjában utalt is erre: „...sohasem szűkölködött anyagiakban, ami nem áll mereven ellentétben azzal, hogy sokszor pénzért verseny alatt szimultánozott, mert azon emberek közé tartozott, akiknek a pénz sosem elég, és a jó élet mindig nagyon emésztette a pénzt." 1925-ben tartotta azt a leningrádi szimultánt, ahol a 14 éves Mihail Botvinnik nyert ellene. Ismerős név... Érdekes szóbeli információt kaptam vagy húsz évvel ezelőtt Lilienthal nagymestertől, aki évtizedekig a Szovjetunióban élt. Megkérdeztem, hogy a fix jövedelmüket (edzői és egyéb havi fizetésüket) mivel tudták kiegészíteni? Ott ugyanis csak a nemzetközi versenyeiken voltak számottevő pénzdíjak, illetve a ritka külföldi útjaikon nyertek versenydíjakat. Azt mondta, hogy a fő lehetőség a kiegészítő jövedelem szerzésére a jól fizetett szimultánok tartása volt. A hatalmas ország távoli területeire is rendszeresen elutaztak. Természetesen a külföldi utakon adott szimultánoknak számukra még nagyobb vonzereje volt, kiegészíthették költőpénzüket... Meg kell jegyezni, hogy annak ellenére, hogy a szimultán honoráriuma tudtommal sohasem függött annak az eredményétől, a kiváló szimultánozók nem takarékoskodtak az erejükkel-idejükkel. Például Capablanca 102 táblás szimultánja (Clevelandban, 7 óra alatt,) fizikailag-szellemileg ugyancsak kimerítő lehetett, de a +101 +1 fantasztikus eredmény arra utal, hogy nem merült fel benne, hogy döntetleneket ajánljon (vagy fogadjon el) egyenlő állásokban azért, hogy egy-két órával előbb érjen véget a próbatétel, hanem keményen harcolt végig! Megjegyzem, hogy Chalupetzky azt írta, hogy a játszók közt Kelet és Nyugat bajnokai is helyet foglaltak. Ezt a szimultánt egyébként egyes források 103 táblásként közüik. Jósé Raoul Capablanca (1888— 1942, világbajnok 1921-1927 közt) 40 év alatt, 1901-1941 között 491 szimultánt adott, 13 545 játszmát játszott, +11 912 -570 -1063, azaz 92%-os eredménnyel. Az imponáló játszmaszám létrejöttét nagy körútjai is segítették. 1908 Egyesült Államok: 590,1911 Európa: 955, 1915. március-április: Egyesült Államok 684 játszma. Havannában játszmarekordot nem, ellenfél-rekordot azonban javított: 5 fős tanácskozó csoportok ellen játszott. 1932-ben 66 játszma, 330 fő ellen +46 -416,1937- ben 70 játszma, 350 fő ellen, +50-1416. Természetesen voltak alkalmak, amikor nem pénzdíjazásért tartottak szimultánt. Amikor a Moszkva-Budapest csapatmérkőzést (1949) a szovjet fővárosban játszották, a magyar csapattagok szimultánokat adtak, tárgyjutalmakat kaptak. .. Benkő nagymesternek volt az Egyesült Államokban olyan szimultánkörútja, amit az a könyvkiadó szervezett, amely a Benkő-cselről írt művét kiadta. Érdekesség volt, hogy akik vállalták, hogy a csel ellen játszanak, a világos bábokat vezették. Sinka Brigitta gyerekek elleni, igen nagyszámú szimultánját munkája részeként, népszerűsítő tevékenységként játszotta. Gyakran került sor ingyenes szimultánra, barátok, jó ismerősök meghívására. Capablanca amerikai világklaszszis-társa, Harry Nelson Pillsbury (1872-1906) ugyan elsősorban vakszimultánjaival vált ki kortársai közül, de igen aktív volt a hagyományos szimultánozásban is. 1900-ban már harmadszor járta be az Egyesült Államokat, 1902-ben pedig európai körútra jött, Magyarországon is járt. Maróczy szimultánsorozatai közt sakkolimpiai aranyérmet nyert A magyarok közül valószínűleg Maróczy játszott legtöbb szimultánpartit - még pedig kiváló eredménnyel. Szereplései közül néhány jelentős sorozatot említünk: 1900-ban Magyarországon, Emanuel Lasker (1868-1941, világbajnok 1894-1921 között) és Georg Marco bécsi mester társaságában. Szimultánjaik sorába azt a fajtát is beiktatták, amelyben ketten, vagy éppen hárman felváltva léptek. A Szeged, Nagyvárad, Debrecen, Budapest körúton vegyes programjuk volt: 4 szimultán (88 játszmával) és 6 vakszimultán (28 játszmával) illetve előnyadásos partik szerepeltek. Ennek lett a folytatása egy nagyobb közös vállalkozás: még eb- Bottlik Iván 30 MAGYAR SAKKVILÁG