Zádori János szerk.: Magyar Sion 1873. (Uj Magyar Sion 4. évfolyam)
I. ÉRTEKEZÉSEK - Kopernik Miklós emlékezete.
MASZLAGHY FERENCZ. 247 torásunkat jegyzőkönyvileg is örökitve, az Egek Urát kérjük, miszerint vallásos érzelmeiket s lelkes fáradozásaikat még késő unokáikban is jutalmazza! A nagygyűlést ezennel megnyitom. (Hosszantartó éljenzés.) KOPERNIK MIKLÓS EMLÉKEZETE: Örök végzésből sorsa lőn az embernek megtompult elméjének még a bűn okozta elhomályosodás után is fenmaradt hatalmával a tudomány birodalmát megalapítani. Az éden elvesztése az örökölt tudás elvesztése volt, mikéntha a nagy Alkotó azt mondandotta — menj, s legyenek fátyollal takarva előtted a nagy természet titkai, s kit teremtő hatalmam kijelölt, hogy érezd, felfogd, megértsed örök titkaimat, szálljon enyészetes homály elmédre, zárja el keblét előtted az ég és föld, s ki mindent tudhattál volna, most égesse lelked a tudás epesztő szomja, vesződjél s hord össze morzsánként azt, amit öröktől fogva s örökké egészben leírhattál volna,— tanulj, ha tudni akarsz! E nagy átok megfogamzott az emberen; örökölte a szomjat az elvesztett tudás után ; a szellem és anyag csak erőszaknak engedett, s csak évszázadok nehéz küzdelmei emelték ki a tudatlanság nyomorából az égnek száműzött gyermekét. Lassú és kínos volt az emberi nem fejlődése ; évezredekig érezte azt, hogy nem e földé, hogy az égben nincs helye ; e kettő közt lebegve halvány fényét hordá magában a megváltás reményének. E sűrű éjszakában megvillant egyszerre a kereszt ragyogása; az emberiség újjászületett, az isteni átok keservét megenyhité a Megváltó hulló vére, az ész és sziv lerázta nyügző lánczait, s a tudás szomja, melyért az emberi nem ily súlyosan bünhődik, most forrásra talált.