Zádori János szerk.: Magyar Sion 1873. (Uj Magyar Sion 4. évfolyam)

I. ÉRTEKEZÉSEK - Kopernik Miklós emlékezete.

MASZLAGHY FERENCZ. 247 torásunkat jegyzőkönyvileg is örökitve, az Egek Urát kérjük, miszerint vallásos érzelmeiket s lelkes fárado­zásaikat még késő unokáikban is jutalmazza! A nagygyűlést ezennel megnyitom. (Hosszantartó éljenzés.) KOPERNIK MIKLÓS EMLÉKEZETE: Örök végzésből sorsa lőn az embernek megtom­pult elméjének még a bűn okozta elhomályosodás után is fenmaradt hatalmával a tudomány birodalmát meg­alapítani. Az éden elvesztése az örökölt tudás elveszté­se volt, mikéntha a nagy Alkotó azt mondandotta — menj, s legyenek fátyollal takarva előtted a nagy ter­mészet titkai, s kit teremtő hatalmam kijelölt, hogy érezd, felfogd, megértsed örök titkaimat, szálljon enyé­szetes homály elmédre, zárja el keblét előtted az ég és föld, s ki mindent tudhattál volna, most égesse lelked a tudás epesztő szomja, vesződjél s hord össze morzsán­ként azt, amit öröktől fogva s örökké egészben leírhat­tál volna,— tanulj, ha tudni akarsz! E nagy átok megfogamzott az emberen; örökölte a szomjat az el­vesztett tudás után ; a szellem és anyag csak erőszak­nak engedett, s csak évszázadok nehéz küzdelmei emel­ték ki a tudatlanság nyomorából az égnek száműzött gyermekét. Lassú és kínos volt az emberi nem fejlődé­se ; évezredekig érezte azt, hogy nem e földé, hogy az égben nincs helye ; e kettő közt lebegve halvány fényét hordá magában a megváltás reményének. E sűrű éj­szakában megvillant egyszerre a kereszt ragyogása; az emberiség újjászületett, az isteni átok keservét megeny­hité a Megváltó hulló vére, az ész és sziv lerázta nyüg­ző lánczait, s a tudás szomja, melyért az emberi nem ily súlyosan bünhődik, most forrásra talált.

Next