Magyar Salon, 5. kötet (3. évfolyam, 1885-1886/2)

Magyar Salon V. sC+lfi. ^ _­SO 200» TARTARM­ AZ ALPESEK KÖZT. A TARASCONI HŐS ÚJABB KALANDJAI. Irta Alphonse Daudet. I. Feltűnés a Rigi-Kálmon. — Kicsoda?­­— Mit beszélnek egy hatszáz terítékű asztal körül. — Rizskása és aszalt szilva. — Rögtönzött bál. — Az ismeretlen beiratkozik a vendégkön­yvbe. — A. K E.A­z 1880. év augusztus havának 10-én, amaz alpesi napszállat mesés órá­jában, melyet a Guide Joanne és Baedeker annyira földicsérnek, sárga légzáró köd, melyhez fehér csigavo­nalakban kavargó hóvihar is járult, borította be a Rigi (Regina montium) csúcsát, meg azt a rengeteg fogadót, mely olyan rendkívüli látvány ezen a kopár béreztetőn, a Rigi-Kulmot, mely olyan üvegfalazatos, mint valami csil­lagvizsgáló, és olyan erős, mint valami varacs, s a­melyben egy napra és egy éjszakára száll meg a napimádó tou­­risták serege. A roppant kiterjedésű és pazar ka­­ravánszeráj utasai az ebédre hívó má­sodik harangszó előtt fenn szobáikban unatkozva, vagy az olvasó­termek di­­vánjain, a kis vaskályhák nyirkos me­legében, heverészve nézegették az ígért pompás látvány helyett a kavargó apró fehér foltokat, vagy a tornácz előtt egymásután kigyulladó nagy ka­ros lámpákat, melyeknek kettős üve­gei a szélben csikorogtak. Ilyen magasra feljönni,­a világ négy sarkáról előseregleni, hogy ezt lás­sák . . . Oh Baedeker! . . . Egyszerre csak előbukkant valami a ködből s vascsörömpöléssel, nagy czókmók által okozott nehézkes máz­Fordította Fái J. Béla.LELT dulatokkal igyekezett a fogadó felé. Húsz lépésnyiről, a havon keresztül, a henye touristák az ablaküveghez lapított orral nézelődve ki, a fiúmódra fésült angol missek ezt a tüneményt valami eltévedt tehénnek, utóbb pedig szerszámaival megrakodott vándor üstfoltozónak nézték. Tíz lépésnyire a tünemény ismét más lett s holmi középkori íjásznak tetszett vállra akasztott íjjal, lebocsá­­tott rostélyú sisakkal — oly jelenség, mely ebben a magasban még valószí­nűtlenebb volt, mint valami tehén vagy házaló. A tornáczra érve, az íjász nem lát­szott egyébnek, mint vastag, zömök, tagbaszakadt embernek, a ki megál­lón, hogy kifújja magát s lerázza a havat szárharisnyájáról, mely sárga posztóból volt, miként süvege is, kö­tött sárkendőjéről, mely alig engedett az arczból egyebet látni, mint néhány pamacs deres szakállszőrt meg óriási, domború karikájú zöld pápaszemet. A jég­csákány, az alpesi bot, hátán egy összecsavart utazózsák, vállán keresz­tül akasztott kötél­tekercs, angol zub­bonyának övéből lecsüngő vas­horgok és kampók egészítették ki e kifogás­talan alpes-járó fölszerelését. A Mont-Blanc vagy a Finsteraar­­horn kietlen csúcsain természetesnek látszott volna ez a hegymászó öltö­zék , de a Rigi-Kálmon, két lépésnyire a vásártól­­ Alpes-járónk, igaz, épen az ellen­kező irányból jött, s harisnyájának az

Next