Magyar Salon, 7. kötet (4. évfolyam, 1886-1887/2)
JÁSZAY MARI. írta JuSTH ZsIGMOND. A színész testté válva, mozgásban mutatván be az író megteremtett alakját , utánozza mintegy az életet, s életben adja a művészetet; erre pedig eszköze : a saját egyénisége, amely nyilatkozásában legtágabb minden egyéb művészi egyéniség között, mert elemeire bontva, anyagot találunk benne majdnem az összes művészetek felölelésére. Elemei: a jellemzési tehetség, amely részben (bensőleg) az irodalomba, részben (külsőleg) a képzőművészetekbe vág. Az alak beállításánál pedig szükséges még a színésznek plastika sőt a zenei érzék is (a hangfestésnél, modulationnál), így látjuk, hogy a színész a reproductiót művészi színvonalra tudja emelni azon egyetemes művészi hatás által, amelyet létrehoz. Azonkívül láttuk, hogy két elemmel kell a színésznél beszámolnunk : egyéniségével és művészetével. E két elem aránya határozza meg aztán teremtési erejének, alakítási tehetségének fokát. Én e szempontból három kategóriába sorozom a színészeket (persze fenntartva, hogy az osztályok közötti határvonalak nem feltétlenül vonhatók meg): (Utánnyomás tilos.) az első osztályban vannak azok, kiknek sem igazi egyénisége, sem művészete nincs, ebbe az osztályba tartozik a színészek nagy tömege, daczára annak, hogy ezeknek igazában csak neve az. Ezek elvesznek, elenyésznek szerepeikben, bizonytalanul, alap nélkül ingadoznak, lebegnek, vagy ha van alapjuk a melyre támaszkodnak, úgy ez a más egyénisége a melyet utánoznak, s a melynek halvány visszképét adják csak vissza. A második osztályba azokat a színészeket sorozom, kiknek csak egyénisége van, igazi művészet nélkül. Ezek aztán alakjaikat nem teremtik meg, csak önmagukat adják folyton, minden szerepökben, s kiknek így sikere attól függ elsősorban, hogy milyen fokát a színművészeinek művelik (csak az alacsonyabb műfajokban lévén elfogadható az ilyen művész, azokban, amelyekben a közönség nem annyira a színészt, mint inkább a megnyerő embert, nem a nagyot, hanem a kedvest keresi, így az operette-ben, bohózatban stb.); másodsorban pedig függ attól, hogy folyton ismétlődő egyéniségeket a közönség meg tudja-e kedvelni vagy nem. Egy Judit vagy Grannier nem igen alakít,