Magyar Salon, 10. kötet (6. évfolyam, 1888-1889/1)

AGGHÁZY KÁROLY. Irta Justh Zsigmond. Volt egy barátom, egy igen kiváló angol zenész, ki azt állította, hogy csak bizalmas emberének tud játszani, olyan ismerősének, ki megérzi azt a­mit e perczben érez, s a kinek így őszintén, egy csepp szemérem érzete nélkül ad­hatja magát. Bevallom, igen furcsának, igen ango­losnak tűnt fel ez a mondás nekem, csak később értettem meg, hogy egyéni­ségével beszámolva, igaza volt. Lehet valaki igen nagy művész és közön­ség előtt nem fog annak feltűnni. A publikum merevsége, ünnepélyes volta, egyéniségének felét, tán jobbik felét mossa el. És, mint feljebb mondtam, voltak igen nagy művészek ilyenek, hogy mást ne említsek, ilyen volt maga Chopin. Soha kerek, kész egész művé­szi egyéniségét meg nem ismerte az, a­ki csak hangversenyteremben hallotta játszani. És azt hiszem, a telivér művészek e­tán kivételes de annál érdekesebb fajtá­jához tartozik a mi Agghatjuk is. * Először életemben egy hangverseny­­teremben hallottam. Előbb vonós hang­(Utánnyomás tilos.) | szerekkel játszott, majd egyedül. Játéka­­ megkapott, éreztem szívének melegét, éreztem, hogy több a legtöbbnél, és­­ mégis, valamiféle hiányt vettem észre játékán, a­mit e perczben betölteni semmi sem bírt. Ugyanaz­nap este aztán bizalmas körben volt alkalmam hallani, s egy­szerre csak a hangulattal az előidézett hatás is változott. A hangversenyterem fényes gáz­lángjainak helyére meleg, sárga fényű olajlámpák léptek, a merev sorokra szakított közönség helyett néhány jó­­­barát, a márvány oszlopok helyén lágy perzsa szőnyegek, az érdekes bár nem­­ kész művészi hatás helyére meleg el­andalító, koronként meg végtelen len­dületű zene tolult, a­mely elfelejtette a játékot a mely csak művészi hangulatot adott. A hangversenyen ideges művész most nyugodtan bele­ült a zongora előtti mély támlásszékbe, előbb nyugtalan arcza átszellemült. A zene hangjai viszik, viszik lelkét­­ fölfelé . . . végtelen finom árnyalatok­ban susog, dalol a zongora, a melódia elandalít, a külvilág összefolyik sze­münk előtt, egy pár hang még, és ki­

Next