Magyar Szalon, 16. kötet (9. évfolyam, 1891-1892/1)

Tartalomjegyzék

* A WOHL NŐVÉREK SZALONJÁRÓL. Irta: Justh Zsigmond. Midőn Wohl Stefanie pár év előtt­­ a magyar szalonélet hiányáról meg­írta szellemes czikkét, akkor már e czikk meg is volt czáfolva azon tény által, hogy a Wohl nővérek­nek már ez időben volt szalonja, hol sem enni, sem pezsgőzni, sem tán­­czolni nem gyűltek össze az embe­rek, hanem igen­is eszmét cserélni, társalogni. S így az a szellemes írónő, ki azt írta meg hátrahagyott iratai­ban, hogy a magyarnak a «causerie»" adománya megadva nincs, egyúttal ennek ellenkezőjét bizonyította be, mint hogy háza éveken át Magyar­­ország legkiválóbb alakjainak gyűl­­helye, góczpontja volt, és ott tartották ő és nővére, Janka, «cour de con­versation»-jukat, így szinte iskolát teremtve, megalapították a magyar szalont.* Egy czikkben, a­melyet e szalon­ról írtak, az mondta valaki, hogy valamiféle csudálatos centripetál­­erőnél fogva, mindig a legkiválóbb embereket tudták körükbe vonni és megtartani. Gyűjtésnél válogatni kell, — ezt a két nővér jól megértette, nem felejtették el e franczia axiómát: «L’art ,de tenir un salon, n’est pas d’ouvrir sa porte, mais savoir le faire». A Wohl-szalonban sohasem (Utánnyomás tilos.) lehetett a «tömeget» találni, mert nema «mennyiség», hanem a «minő­ség» lebegett a háziasszonyok sze­mei előtt. És daczára ennek, folyto­nos jövés-menés volt náluk, «akár csak egy követségnél» mondta egy rendes látogatójuk, egyik főkon­zulunk. Tán az volt az oka, hogy a szalonéletet nem úgy fogták fel, mint (s kivált pár év előtt) minálunk szokták. Nem rendeztek fényes lako­mákat, a súlypontot nem az étkezésre fektették, sem a pompára, de éveken át a téli délutánokon, vagy esti órákban «otthon» voltak és a­ki egy órai causerie-re, egy kis jó ze­nére vágyott, biztos lehetett, hogy kedélyes légkört s egy csésze b­eát talált, még ha váratlanul, hívatlanul is kopogtatott be. Valóban a társadalmi érintkezés mesterei voltak a Wohl nővérek. Az egyik: Janka, a Liszt Ferencz barátnője s tanítványa a causerie­­ben, annak daczára, hogy Párisban soha sem járt, itt a Duna partján a parisienne typusát képviseli. Wohl Janka a XVIII. század szellemét hozta magával, espritje nyugodtabb, ha lehet mondani, objektívebb volt, mint nővéréé. Tisztábban látta az életet, tárgyait s azt, a­mit az élet

Next