Magyar Szalon, 19. kötet (10. évfolyam, 1892-1893/2)
Tartalomjegyzék
CZOBEL MUNKA ÉS MÜVEI. Irta Justh ZsiGMOND. Feltárult előttem falum vidám képe, Kalászos határa, munkálkodó népe, Eleven színekben. Aztán mintha zengne az az édes nóta, Mely itt hangzott gyermekkorom óta, Bűbájosan, halkan. Végre nem is tudtam, nóta-e vagy kép-e, Mely reszketve olvad ködös messzeségbe Mint egy édes álom.“ Czób Minka. Midőn Czóbel Minka néhány év előtt első kötetével a kritika elé lépett, nem a költőnő sajátos egyéniségét, hanem csak szellemi ősét — Arany Jánost — keresték műveiben. A Csáky Lóra és más verses költemények szerzőjében csak egy Aranyepigont láttak, s azt hitték, az is marad. Pedig már az első kötetében volt valami, ami érdekesebb s magyarabb volt legtöbb modern költőnk művénél. De ez még formájában csak annyiban nyilatkozott, hogy a forma művészéhez, Aranyhoz húzott. És csak a versek lényegében, eszencziájában volt valami : a szinte az öntudatlanban szunnyadó turáni nyugalom, szellemi egyensúly, mi éreztette, hogy ebből a fiatal leányból életerős magyar költő lesz, kinek versei tán még inkább a «faja», mint a saját lelkéből fognak fakadni. Második kötetében, az újabb költeményekben, ez a világnézlet, mely egy a magyar paraszt öntudatlan filozófiájával, már a második hatványon jelentkezik. A költőnő tudja már, hogy mi rejlik benne, ki is mondja világnézletét, és pedig oly megkapó közvetlenséggel, hogy egy csapásra meggyőzi olvasóját. Míg az első kötetében csak a külső látható világ, a genre érdekelte, a másodikban már ugyanezen világ filozófiájába kap be, s azt pár szóval elénk állítja. Az élet, a szerelem, a halálról elmélkedik verseiben, s mindebben egy gondolatmenete a magyar néppel, csaki s ez az új, ez az a lépés, amelylyel előbbre ment, mint a többi) ok adatolja is, hogy mi, miért van igy, s miért nem lehet máskép. Akármilyen hegye, völgye, Mindenütt az Isten földje.S így nyugszik bele a paraszt az elmúlásba. Hadd halljuk, mit mond Czóbel Minka, ha szembe néz a pusztulással, a melynek tán «örök élet» is lehetne a neve. Most hirtelen nagy változás, a nő remeg. Egy pillanat csakis már „halott“ lett a „beteg“ . Megnyúló arczát hamvas árny teríti le, A takaróra visszahull keze, Czóbel Minka.