Magyar Szemle, 1888-1889 (1. évfolyam, 1-54. szám)
1889-06-30 / 28. szám
28. szám, nem egyszer fordult elő, célzást is tettem boldogságomra, de anyám nem engedett. — Amíg nem tud mindent biztosan, addig lehet, hogy nem akar lemondani a boszúról, de ha a dolgot egészen ismerni fogja, lehetetlen, hogy még tovább is ellenezze boldogságunkat. — Nem mondok le tervemről, atyámat megkérem s ő mindent meg fog tenni boldogságomért. — Jó, nem bánom, de nem reménytek sikert, sőt attól félek, hogy még nagyobb baj lesz az eredmény. — Roszszabb a mostaninál nem lehet, s ha nem használ, nem is fog ártani. De nem tartóztatlak tovább jó éjszakát! — Jó éjszakát ! IV. Egyszerűen, de csinosan bútorozott szobában vagyunk. Az öreg Szaláry Gyula csendesen beszélget fiával. Szaláry Gyula, daczára annak, hogy évei előrehaladottak, még nagyon jól néz ki, s erejének teljében van. Arczát valami kimagyarázhatlan búskomorság borítja, mely csak ritkán enged helyet a vidámságnak. Most pedig, mialatt fiával beszél, komolysága egyre észrevehetőbbé válik. Fia, György, már az első tekintetre kellemesen hat az emberre. Nyílt, magas homloka, szép szemei, melyek mint két csillag, úgy ragyognak, egyenes jelleméről tanúskodnak. Elegáns, határozott viselkedése pedig még részakaróit is képes lebilincselni. — Atyám — szólal meg György szorongva — rég hordozok egy titkot keblemben, de tovább viselni nem tudom, kérlek hallgass meg. Atyja komolyan nézett a fiára, nem szólt semmit: pipájából bodor füstöket bocsátott, a melyekből egész felhő képződött körötte, végre intett, hogy beszélhet. — Nem hiszem, hogy te is ne éreznéd a nő szükségét háztartásunkban. György elhallgatott s tanulmányozta a hatást, mit szavai atyjára gyakoroltak. Szaláry mozdulatlanul ült, egy arczizma sem rándult meg. — Nos ? — szólalt meg végre — mit akarsz ezzel mondani? azt, hogy én nősüljek meg? — Nem, de ha te nem elleneznéd, én szeretnék megnősülni. — Aztán? Kerestél leányt ? — Igen. — Ha becsületes családból származik s szeretitek egymást, nincs szavam ellene. — Ez még nem elég. — S mi kell még? György izgatott volt, fészkelődött helyén ; akart is volna valamit mondani s nem is — Ki vele, mit akarsz mondani ? — biztató az öreg fiát, látván a habozást, melylyel György küzdött. — A kit én el akarok venni, egy oly családból származik, a melyet hozzád nem fűz kedves emlék. Szaláry egyszerre figyelmes lett; arczán halvány pir ömlött el, de csakhamar szokott komoly kifejezését öltötte fel. — Miféle család ez? Én nem vagyok senkivel most összeköttetésben. — A ti összeköttetéstek régibb keletű. — Mondjad már, melyik az a család? — kérdé Szaláry türelmetlenül. — A gróf Szily . . . — Te tudod ? Hevesen ugrott fel helyéről az öreg, szemei lázas fényben égtek, haragos villámokat szórtak; arczát a harag pirja öntötte el, egész lényét a boszankodás szállta meg. — Atyám ne haragudjál, hisz te biztattál, hogy beszéljek. — Rád nem haragszom, de a grófnő... a grófnő. . . . Ravasz kígyó, hányszor tiporhattalak volna el s nem tettem, kerültelek, futottam előled, nem azért, mintha féltem volna tőled, de mert nem akartam egy nővel a harczot felvenni s most fiamat ejti hálójába. Ez mégis sok. — Csalódol atyám, engem nem a grófné ejtett meg, hisz még nem is beszéltem vele s nem is tudja, hogy leányát szeretem. — Nem tudom elhinni — De elhiheted, mert igy van; maga Olga is busul nagyon ezen a helyzeten, tőle tudtam meg mindent. Ugye, nem ellenzed viszonyunkat ? — Ti nem lehettek egymáséi! — Atyám. . . . — Nem, semmi esetre sem. A grófné büszke s boszúvágyó , ismerem jól. — De nézd atyám , te bocsánatot kérsz a grófnétól s aztán boldogok leszünk. Mintha kígyó csipte volna meg, oly fájdalmasan sziszszent föl Szaláry. — Én ? Én kérjek bocsánatot ? Én, a ki a sértett fél voltam ? Azt nem teszem soha ! Büszkén emelte föl fejét; szikrázó szemeivel az atyja ellenállása miatt már-már csüggedő Györgyöt végig nézte, s mint ki jól végezte dolgát, nyugodt lelkiismerettel s komoly arczczal ült vissza karosszékébe. — De atyám . . . — Semmi de. Ti nem lehettek egymáséi. — Hallgass meg engem atyám. — Beszélj, de gyorsan. — Itt állok előtted, nem fogok előtted eltitkolni semmit s megmondom az igazat. Én Olgát jobban szeretem életemnél, nélküle boldog nem lehetek, őt birnom kell. Te atyám vagy s fiad boldogságának útjába nem állhatsz. Mindenre a mi szent előtted, anyám emlékére kérlek, ne akadályozd meg boldogságomat. György térdre roskadt atyja előtt, s csókjaival borította el atyja kezét. Szaláry megindultan nézte fiát, fájdalmasan mosolygott. — Fiam, fiam, ha tudnád a múltat . . . Hallgass meg. Anyádat az imádásig szerettem, s anyád is engem ; pár évig kimondhatlan boldogságban éltünk. Ekkor megismerkedett velünk egy fürdőn Szily gróf. A gróf úgy adta ki magát, mint nőtlen ember. Nemmel hamar bizalmas viszonyt kötött s ártatlan lelkét eltévelyitette. Hogy nem szégyenét eltemesse, kényszeríteni akarta a grófot, hogy vegye magához, s ha tőlem elválik, aztán keljenek össze. Ekkor a gróf kijelentette, hogy ő nős. A nem várt felvilágosítás oly levetőleg hatott nem gyenge lelkére, hogy rövid szenvedés után meghalt. Betegsége alatt mindent bevallott, s ez annyira dühössé tett, hogy a grófot nyilvános helyen arczul ütöttem. A sértést párbaj követte, de eredménytelenül. A gróf oly dühös volt, hogy kijelentette, hogy addig nem nyugszik, mig egyik kettőnk közül meg nem hal. Újabb összekocczanás után amerikai párbajt ajánlott; elfogadtam s ő húzta a feketét. Akarsz most ama férfi leányának, ki földi boldogságomat semmisítette meg, férje lenni ? — Akarok, atyára ! Elmúlt már minden, a múltat feledd s ne akadályozd fiad boldogságát. Oly kérőleg, oly eldőleg nézett György atyja szemébe, hogy a hideg gyűlölet felengedett. — Szerelmed nagysága s tisztasága meggyőzött — kiáltott fel Szaláry. — De ha te ezért értél nálam, kedvesed nem tud semmit kieszközölni a grófnénál. — Egy nő szive nem erősebb a férfi szivénél. — Ne hidd! sokszor inkább meg tud bocsátani egy férfi, mint egy nő. — Te ott is segítesz s biztos a siker — Mit tudnék én ott segíteni ? — Nagy az áldozat, mit kívánok, de ne ijedj vissza tőle, szeretett s egyetlen fiad boldogsága követeli. — Még újabb áldozat ? Szaláry arcza elkomorult. — El fogsz menni a grófnőhöz s feltárod előtte a helyzetet s azután, hogy a mi boldogságunkat a ti viszályotok ne zavarja, békejobbot nyújtasz. — Én ? Mit gondolsz György ? — Atyám, felejtsd el a szenvedély szavát, te vagy az erősebb, te vagy a férfi, neked kell az első lépést megtenned. Az öreg keserűen bólintgatott fejével, arczán a gúny és részvét bizonyos vegyülése tükrözött. Szájszögletei idegesen rángatóztak s szeme lázasan égett. — Én vagyok a férfi, de én vagyok a megsértett is ! — De a keresztény felebaráti szeretet! — Én befejezettnek tekintettem az ügyet s ha neje nem nyugszik bele az eredménybe, lássa mit csinál. — Épen azért, mert befejezettnek tartod az ügyet s Szilyné még nem, menj hozzá s jelentsd ki, hogy legyen vége a küzdelemnek. — De György ! — Az én boldogságomért, atyám. Szaláry elérzékenyülten állott fia előtt, szeméből egy könnycsepp gördült alá. — Győztél György ! Nem volt elég, hogy beleegyeztem házasságtokba, hanem még bocsánatot is kérjek ; legyen, megteszek mindent érted, érted fiam s a te boldogságodért. — Köszönöm atyám, ezerszer köszönöm. Szaláry szerette fiát, szerette, mint nejének egyetlen gyermekét, mint a jobb időkre MAGYAR SZEMLE: 329