Magyar Szemle, 1895 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-03 / 5. szám
BUDAPEST 1895. február 3. Előfizetési árak: Egész évre . . 6 frt — kr = 12 kor. Félévre . . . 3 frt — kr = 6 kor. Negyedévre . . 1 frt 50 kr = 3 kor. Megjelelt minden vasárnap. Laptulajdonos és kiadó Kaczvinszky Lajos. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Budapest, VI., Uj utca 14. sz. Egyes szám ára 15 kr . 30 fillér. VII. IV. 5. szám Czigányaink. EM HIÁBA írták rólunk itt jól megvendégelt külföldi barátaink, hogy hazánk a czigányok országa. Nálunk egykét évtized előtt a czigányok hegedűje uralkodott. Nóta mellett mulatott az egész ország. Volt bankó, volt magyar nóta és jó czigány, elég bor és kitűnő négyesfogatok. Szórványosan van valamennyiből. Ami a négyesfogatokat illeti, jellemző ez az adoma . Egy ismert magyar úr szóba állt régi öreg kocsisával és elkesergett azon, hogy nincsenek már jó négyes kocsisok. A vén kocsis egyet pödrött a bajuszán és instálva így szólt: — Négyes kocsisok csak akadnának, de nincsenek jó négyesek. Ez áll a czigányokra is. Jó czigányok csak akadnának, de nincsenek jó magyar urak. Náne love. Nincs pénz, mondja a czigány. A tányérozás közben nem csordul, csak cseppen a pénz. Álmossá, unalmassá teszi a czigányt. Nem húzza, csak ledarálja a nótát. Ott van egy másik divatos betegség. A czigány többé nem czigány, a banda többé nem banda. Van művész, zenész, népzenész, társulat, zenekar. Nem húzza a czigány, hanem zeneestélyt és hangversenyt rendez. Kivetkőzött ősi jellegéből, megurasodott. No meg a négyes, valczer, operette-áriák és a külföldi utak is sokat ártottak, nemkülönben a túlságos sok kóta. Valaha nem szorult a czigány kótára. Elég volt a füle, a szíve, no meg az érzése. Ma is az a czigány, akinek ez a kincstára. Az öreg Bokáról beszélik, erről a hires czigányról, hogy mikor Strauszszal játszott egy magántársaságban, egyszerre elfújta a gyertyát s odakiáltott neki : — Most folytasd, német . .. A hires művész, aki kotából muzsikált, zavarba jött és alkalma volt hallgatva bámulni a czigány emlékező tehetségét és költészetét, ki remekül variálta az ő témáját. A jó czigánynak csak egyszer fütyülték el a nótát és elhúzta azonnal bandástól. Nem volt szüksége a partitúrára. Egyszerre belevágott a banda. Épen úgy, mint ma is, ha czigány még a czigány. Főleg a jó urak hiányoznak a czigánynak. A Keglevichek, Józsák, Vayok, Ibrányiak, Ilkeyek, Csernovitsek és mások. Ekkor volt az igazi czigánylakodalom, mikor ezek az urak mulattak. Hullt a százas, nem ritkán az ezres. Sohasem maradt meg a pénz a czigánynál, elmulatta másik bandával. Csak egy kicsit lettek volna ezek az urak fukarabbak, úgy nem lenne a föld a másé. Juthatott és mégis maradhatott volna. Miért nem zabolázták egy kicsit a gavallérságot ? Kevesebb könnyelműséggel tovább haladhatunk. Mámorban volt az egész ország. Klasszikus nevelését befejezve, az urirend keveset olvasott, az irodalmat és művészetet nem tartotta elég szórakozásnak. A sok dinom-bánom után elkövetkezett a szánom-bánom »Húzd rá czigány!«, ez volt a jelszó. »Ki tudja, meddig húzhatod !«, kiáltott bele az elkeseredés. A jókedv a kesergéssel lépett frigyre, a bőség szaruja is kimerült. A sirva-vigadásban elpusztult egy egész osztály. A czigánylakodalomnak egy nagy nemzeti tér volt az oka. Elborult a látóhatár , senki sem hitte, hogy megvirrad valaha. Húzzad czigány, ki tudja, meddig húzhatod ! Jobbnál-jobb czigányai voltak a magyarnak. Boka, Bihari, Bunkó, Patikárus, Kecskeméti, Fátyol Károly, Rácz Pál, Berkes Lajos. Az ő nótáik közül kevés járja ma már. A magyar hallgató nóták jó része elveszett. Nem lehetett azt lekótázni. Hol van a Bihari kettőse, Boka kesergője és a Nagyidai veszedelem ? Egy-egy vén czigány tudja még s nemsokára nyoma vesz. Hogy tudott beszélni az a hegedű! Vigasztalt, reményt nyújtott. A czigány nemcsak a zsebébe, de a szivébe is belelátott a mulatónak. Rögtön tisztában volt a mulatóval. Maguk az urak is szereztek nótákat, legszebbeket gróf Fáy István. A Fáyak közül mindig akadt jó hegedűs, legutóbb Fáy Lencsi. A »Cserebogár, sárga cserebogár« czimű dalt Szathmáry K. János szerezte. A Zsidó, zsidó, rongyos zsidó«-t Platthy József. A »Vékony deszkakerités«-t egy Vay Elfütyülték s a czigány kiczirkalmazta. Érdekes megemlíteni azt, hogy »Az Alföldön halászlegény vagyok én« szövegét és nótáját Bernáth Gáspár szerezte. A mostani népdaloknak sok úri gazdája van. Nem egyszer megesett az is, hogy jókedvében egy-egy úr kivette a czigány kezéből a hegedűt és húzta úgy, hogy például az öreg Patikárus nem hitte el egy Vojnitsról, hogy nem czigány. — Vérem vagy te, de nem ur, — mondotta neki a vén czigány. Újabb időben kitünően húzta a magyar nótákat báró Vay Lénárd, akivel megesett az, hogy a banda, mely előtt játszott, abba hagyta a muzsikát s úgy hallgatta a bárót. Czimbalmon senki sem játszik jobban, mint a volt földművelési miniszter, gróf Bethlen András. Jó muzsikus báró Radvánszky Géza is. A korán elhalt gróf Bánffy György »Kék nefelejts«-e mindig jó magyar nóta marad, egyéb szerzeményeivel együtt. Nagyon sok jó zeneszerzőnk volt abban az időben, mikor még a dal fakadt, mikor még a magyar nóta nem keseredett meg. Hány juhászlegény úgynevezett nótafa-dalait énekelték és énekelik ma is. A legtöbb úriember egész bandát tartott. Szívességből engedte át másnak, így például báró Podmaniczky Ármin Berkes Lajost. A czigány másként muzsikál az urnak, másként a zsidónak vagy nyegle urfinak. Csúfolkodni is tud a hegedűjével. Összeolvad annak a szívével, akit szeret. Nem a taps az ő méltánylása, hanem a hatás, amit el tud érni. Érteni kell azt a hegedűt. Eltalálja, kinek mi kell, hogy mulat a magyar ember bájában. Mostani hegedű művészeink közül, ami a magyar nótát illeti, csak Máthé Istvánról lehet beszélni, az ő hegedűjéről megvesztegethetlen őseredetiségben fakad a magyar nóta. Nincsen megromolva, valódi magyar zamata a művészete , csaknem czigány a régi kiveszett fajból, hanem tökéletesebb. Nem