Magyar Szemle, 1900 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-11 / 10. szám
10. szám, hogy valóságos étlapként tálalják fel a nevüket. Hát van-e köze ahhoz más ember fiának, hogy merre járok napközben, hol töltöm az estémet ? De hát bevett szokás már a sok modern leánynak tetszik. Meg a mamáknak is. Kivált hogy ők is ki vannak írva . . . Duzzogott a bácsi. Mert a néninek csak úgy tetszett ez a módi, a mint a mamának odalenn. Lám, azelőtt csak a helyi lap írhatott a leányáról, amivel megint a szálkás, udvariatlan férfiaknak hajtotta a vizet a malmukra, akik föl-fölfohászkodtak. Hogy a manóban is legyen kedve mai napság megnősülni a fiatalembernek, mikor az újságban olvassa, hogy az eladó lányok egész nap kószálnak. Mit csinálnak hát otthon ? Mit csinálnak, ha asszonyok lesznek. Buta világ! Hogy ez sohasem jut eszükbe az asszonyoknak. Pedig dehogy kószál mindegyik, dehogy van ott künn a jégen napestig. Hanem hát az újság írja! A fiatal orvosra, aki bekötözte a kisaszszony lábát s hazaszállította őt, még más feladat is várt. Ha ezt elvégzi hűségesen, bizonyos lehet benne, hogy nem fognak más orvost hívni a beteghez, ami neki, mint úgyszólván kezdő orvosnak, bizonyára megnyitja az utat számos előkelő család házába. Ez is biztató kilátás volt ugyan , de nem ez az ambíczió vonzotta annyira a doktor urat a beteg leányhoz, mint az a sajátságos sejtelem vagy érzés, vagy maga sem tudta, micsoda, ami a jégpályán is azt sugalta neki, hogy tartson mindig a szép szőke leány nyomában. Hogy szerelmes volt-e már bele, arról nem tudott volna számot adni; annyi azonban bizonyos, hogy bár hallott a leány szüleinek gazdagságáról, nem jutott sohasem eszébe, a mai fiatalemberek példájára, hogy erről okiratos bizonyságot szerezzen. A fiatal doktornak tehát az volt a sürgős föladata, hogy végigjárja az összes szerkesztőségeket s kikunyerálja, hogy ne tegyenek említést a szenzácziós balesetről. Kitűnő eredménynyel végezte. Másnap minden lap hallgatott. S igy semmit sem tudtak meg a szülők, akiknek rendesen mentek a levelek, melyekben Margit kisasszony következetesen jól érezte magát. Csak arra kellett okokat keresnie, hogy mért halasztja hazatérését, mikor néhány mulatságra otthon is meg kell jelennie, különben leszólnak, gőgösséggel vádolnák az apát, aki tekintélyes helyet foglal el a városházán, a kamarában és egy tucat egyesületben, hol mint elnök, hol mint választmányi tag; neki tehát, de kereskedelmi szempontból is, különösen jó lábon kell állnia az emberekkel. Végre, igaz hogy már a farsang végén, de hazamehetett Margit. Csak tánczolnia nem szabad. Hogy eddig sem tánczolt és neve nem fordult elő a báli szépségek névsorában, az egy kis tűnődésre adott okot a mamának. Bizalmasan kérdezte a nénitől: talán valami komoly parti készül? Amire a néni azt felelte: azt még nem mondhatjuk bizonyosan, de lehet. Som Árpád olvadó gyöngédséggel bánt a szép beteggel, pedig türelmetlennek elég türelmetlen beteg volt, mint minden elkényeztetett leány; de hiszen ez a gyöngédség szólhatott a gazdag pácziensnek is. Som Árpád, noha alkalma lett volna rá nem egyszer, akármilyen olvadozónak látszott, nem nyilatkozott, a leány pedig szintén úgy vált meg tőle, mikor fölgyógyult, mint hálás pácziens, de meg sem hívta, hogy látogassa meg őt szüleinél. Még arra sem szólította föl, hogy egészségéről tudakozódjék ? De hát ha van esze, megteszi magától is. Boszantotta egy kissé az orvost ez a feszesség, amiről nem tudta, tettetett hidegség-e vagy élő tudatása annak, hogy ha rászánná magát, ne kereskedjék náluk. Minthogy pedig a kúráról hallgatnia kell mindaddig, míg a leány maga el nem beszéli szüleinek, ha kedve volna rá sem intézhetne kérdést a leányhoz, vájjon nincs-e valami utóbántalma, nem ártott-e meg az utazás, egyáltalában pedig csak tartsa továbbra is magát az utasításokhoz. Hát jól van, mondá magában. A néni tisztességesen kiadta a honoráriumot, czitera fűrész. Le van tárgyalva. Pácziens volt... Tavaszi szellők lengedeztek. Fölszállott, elszállott a pára. Pára volt ez az ébredő álom is. De megint hirtelen fagyos szél bőrözte be a tavakat, lehullott a hó a száraz mezőkre. Talán erről jutott eszébe Margitnak, vagy csak most merte bevallani, mi baj történt vele. Mert meghívást kapott, jöjjön bármikor, amikor ideje van, igen szívesen látják. A mama és nővére igen kiváncsiak rá, aki olyan kitűnően gyógyította őt. De ha képzeletben ő utána akarná megalkotni a mama és a másik leány képét, nem sikerülne neki. Mert a mama és a kisebbik leány barnák, tojásdad arcznak, míg ő, tudja már milyen. Nem fog rájuk ismerni. Annál inkább igyekezték, hogy bemutassa magát. Zegernyés, fuvaros időben indult útnak Som Árpád. Ez a legjobb mód a meglepetésre , mert ilyenkor várják legkevésbbé. Zordonon zúgott át a szél a fülke ablakain. Meg-megrázogatta a lezárt ajtót is. Unalmasan ködös-havas volt az egész tájék. Hárman ültek a fülkében és fújták unalmukban a füstpamatokat. Egy közbeeső állomáson egy középkorú nő ült be a fülkébe egy cseperedő leánynyal. Nem köszönt, tán várta, hogy a benn ülő férfiak fölugorjanak és bókoljanak neki. Ledobta idegesen kabátját, de csakhamar megint fölkapta s fölrántotta az ajtót. Csak úgy süvített be a szél a megnyílt résen. De hogy fölrántotta az ajtót, megokolását is adta rögtön, fitymáló hangjátékkal: — Phtt! Ez a füst. Meg kell fulladni. Pfuj ! A férfiak ránéztek egy pillanatig, de nem feleltek. Som Árpád szó nélkül, mintha semmi sem történt volna, behúzta megint az ajtót . . . Az asszony csak azért nem lett olyan vörös, mint a paprika, mert már is az volt. Fölfortyanva ugrott föl s megragadta a kilincset. — Ez az ajtó nyitva fog maradni. — Nem nagyság, ez az ajtó nem marad nyitva, szólt erélyesen az orvos. Az ön kedvéért nem viszek csúzt haza magammal. Nem azért utazom. — Talán én megfulladhatok ? — Nem olyan veszedelmes. De ha nem tetszik, mert nem ül nem dohányzók szakaszába. — Kikérem magamnak, hogy arra tanítson, hova üljek. Oda ülök, ahová tetszik. Önök megfeledkeznek a legelemibb udvariasságról. — Nagysád megfeledkezik a jogról. Mi ültünk itt előbb. S innen csak ön távozhat, ha tetszik, de nem mi fogunk alkalmazkodni. Az asszony kiszaladt a folyosóra s kereste a kalauzt. Átment három kocsin, mié előkerítette. A következő állomáson még az állomásfőnöknek is bele kellett avatkoznia a dologba. A női kupé tele volt ugyan, de úgy segített rajta a főnök, hogy kiíratott egy üres szakaszt női szakasznak. De mégsem a házsártoskodó asszonynak lett igaza. — Műveletlen betyárok! Sziszegte fogai közt, mikor a kalauz átszállította málháját. A doktor fölpattant. De aztán hamar elnyomta haragjának ágaskodását. Asszony. Parvenu asszony. Közeledett az ő végállomása. Kíváncsian pillantott ki a városra, melynek tornyai bizonytalan vonalakban emelkedtek ki a ködös, deres levegőből. A perronon meglepve látott meg egy lenge alakot. Margit. Lehetetlen. Pedig ő az. Kit vár ? Csak nem őt ? Hiszen nem árulta el a néninek, hogy ide utazik. És senki sincs vele. Anyja sem. Már kiszállni készült, midőn hangos üdvözlés, de pörölő hang is ütötte meg fülét. A kocsi alatt a haragos asszonynak karjába borult Margit. Hozta Isten kedves mama ! Jól utaztak ? . . . Az asszony ökölre szorított kézzel fordult a kocsi felé. — Utaztam ?... Jól... No hallod... A doktor nem hallott többet. Visszakapta a fejét. ... És utazott tovább. MAGYAR SZEMLE Nyugot felé. Irta: Törzsök Vilmos. OMÁLYOS MÁR A SZOBA. Lassan, egyre lassabban pereg a rokka. A kis Biró Magdácska már nehezen látja, ha vájjon finom fonalat, vagy csak amolyan zsáknak valót fog-e föl a rokka orsója. Félretol hát rokkát zugolyfát. 113