Magyar Szemle, 1997 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - KÖRKÉP - P. Szabó Ernő: Elmulasztott alkalmak
KÖRKÉP 187 veket egymás megértésének szándéka vezérelné, sok esetben azonban még a megértés lehetőségének megengedését sem érzékeli a külső szemlélő - erről azonban később. Előbb a jó példákról. A két hangra írt kamaraművekről például, mint amilyen Banga Ferenc és SZEMETHY Imre Boszorkányok című kiállítása volt a kőbányai Artotékában, vagy Klimó Károlyé és George D. ANDERTONÉ a Bartók 32 Galériában. Az előbbi a kortárs magyar grafika hagyománytiszteletét és megújulási képességét példázza egyszerre, a második a különböző generációk közötti párbeszéd szükségszerűségét. A zenei párhuzamot folytatva, nagyzenekari igénnyel megírt kompozíciók is szerepeltek a műsoron, hiszen majd két tucat művész és majdnem ennyi műtörténész aktív részvételével szervezték meg május-június fordulóján a Fehér zászlók című rendezvénysorozatot, amely egyrészt arra adott lehetőséget, hogy a művészek mintegy nyitott műteremajtóval fogadják az érdeklődőket, s azok, adott időpontokban, műtörténészek kalauzolásával ismerkedjenek a művekkel, másrészt, azáltal, hogy a Képzőművészeti Főiskola végzőseinek kiállítását is bekapcsolták a szervezők a rendezvénysorozatba, a legfiatalabbak és a neves mesterek művei egyszerre kerülhettek a figyelem középpontjába. Amilyen nagyszerű ez a kezdeményezés, olyan elgondolkodtató, hogy a rendezvény életre hívója a Budapesten tulajdonképpen csak fiókintézményt működtető bécsi Knoll Galéria volt - a magyar galériáknak, hivatásos intézményeknek mindenesetre van mit tanulniuk. Éppen ez történik. Láthatóan lassú, fáradságos folyamat, mint a túlkoros gyerekeknél az iskolában, vagy azoknál a felnőtteknél, akik életük jó részét másféle feladatok megoldásával töltötték el, s most esti iskolán vállalják a fejtágítót. Jó példa erre az a „kérdezz-felelek" játék, amelyet a Műcsarnok és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége folytatott egymással a milecentenáriumi kiállításért illetve ellen, s amelynek eredménytelenségjeként május-júniusban végül megrendezték a Magyar Szalon '97 című kiállítást. A mondás szerint a hegyek vajúdásából egér születik - a valóságban ennél rosszabb történt: a két intézmény párbeszéd-képtelenségéből csak felemás tárlat születhetett. Két hónap alatt viharos gyorsasággal szerveződött meg a Szalon, s nyílt meg május idusán, hogy száznál valamivel több