Magyar Szemle 25. kötet (1935. 9-12. sz.)
Bierbauer Virgil: A kiállítások művészete
144 MAGYAR SZEMLE 1935 cikkét. A „stand" végül is nem más, mint boltjának agyonzsúfolt, összepréselt, kisebbített változata, tehát az, amit a közönség a város utcáin is lát. A „standok" állandó ismétlődése lerontja egymás hatását. A közönség fáradtan sodródik s egy negyedóra után már semmit sem lát s minden vágya a söröző, a kávézó, ahol leülhet s ahonnan eltávozva, csalódva tér haza... S a hivatásos vásárló, a kereskedő, aki készleteit kívánja kiegészíteni, csak a hatalmas katalóguskötet beható tanulmányozása árán érheti el célját, találja meg a neki szükséges árut. Ha az egyes, kiállításnak nevezett árusítóhelyet közelebbről szemügyre vesszük, akkor a legtöbbször azt látjuk, hogy a cikkek —• esetleg magas minőségű cikkek —• felállítása a kiállítás művészetének, a figyelemkeltésnek, a szem megragadásának legelemibb ismerete nélkül történt. Hatásra csak legkevesebben számíthatnak. Hasonló a helyzet az ú. n. tudományos, egy-egy gondolatot, eszmét szolgáló kiállítások esetében. Jellemző azok létrejötte. Vagy nagy garral, vagy enyhe kényszeredettséggel elhatározzák a kiállítás megrendezését s végül az egész nem lesz más, mint meglévő, régebben véletlenszerűen létrejött, itt-ott porosodó anyagnak összehordása, rendszertelen, szívnélküli kifüggesztése. Mindenki ismeri a kiállításoknak ezt a típusát: hivatalok falairól leszedett színe hagyott, csak a beavatott számára megközelíthető táblázatok és térképek, elsárgult fényképek, töredezett, piszkos modellek, amelyekkel teletömik azt a helyiséget, ahol a kiállító testület és a megnyitó notabilitások szembe szavalnak egymásnak a kiállítás sorsdöntő jelentőségéről s annak várható csodaszerű következményeiről! Minderről a sajtó zengzetes közleményeket ír,• a közönség pedig értelmetlenül áll a kiállítás előtt s csalódva távozik! Mindez csak enyhe, igen enyhén színezett képe kiállításaink teljesítményének, a legelemibb hozzáértés teljes hiányából eredő csődjének. Változást, eredményes kiállításokat csak akkor várhatunk, ha mindez másként lesz, hogyha a feladat lélektani alapjaiból kiindulva másként cselekszünk s a mai állapotot mielőbb felszámoljuk. Kíséreljük megtalálni a helyes út nagy, lényeges vonalait. Mindenekelőtt alapvető fontosságú az a tény, hogy a kiállítást felkeresők valami egészen újat várnak. Az újnak szenzációjával kell őket megkapni, a kiállításon bemutatottak közelébe hozni. Olyant kell nyújtani, ami valami teljesen újnak benyomásával szolgál. Ha valahol, úgy itt van helye az épater le bourgeois elvének, — mert itt épp ezt kívánja a derék polgárember. Az újszerűségből eredő meglepetés hatásának már a kiállítás külső megjelenésében kell jelentkeznie : az építész soha nem látott, sehol másutt nem alkalmazható ötlettel éljen. S ez vonatkozik a belsőre, a termek és csarnokok kiképzésére. Példaadó volt e tekintetben a római fasiszta kiállítás komor homlokzata a hatalmas bárdokkal, a minden eddigi kiállítási gyakorlattal ellentétes belépőtér, ahol nem tágas csarnok fogadta az érkezőt, hanem sziklahasadékszerűen keskeny és magas folyosókon át jutott az első terembe, ahol embernagyságúra nagyított újságkivágások, többszörös életnagyságú fényképek, roppant fotomontázsok